Az egészséges és ízletes gyümölcsök és zöldségek termesztéséhez elengedhetetlen a megfelelő talaj kiválasztása és gondozása. A hazai kiskertekben és nagybani gazdaságokban egyaránt kiemelt figyelmet kap a talaj termékenysége, szerkezete és kémhatása. Az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a fenntartható és környezetbarát termesztési módszerek, mint például az agrárerdészet iránt, amely ötvözi a fák és a mezőgazdasági növények termesztését a termőterület optimalizálása és a terméshozam növelése érdekében.
Az agrárerdészeti rendszerek előnyei és tervezése
Az Országfásítási Program keretében az agrártárca nemcsak erdőtelepítésben gondolkodik, hanem utcafásításra, intézményi szintű faültetésre és agrárerdészetre is lehetőséget nyit. Az agrárerdészeti rendszerek tervezéséhez a francia gyakorlati tapasztalatok összegzése nyújt segítséget. Ezen rendszerek fő célja a termőterület optimalizálása, illetve a lehető legnagyobb terméshozam elérése. Franciaországban 2014 és 2017 között a SMART projekt keretében vizsgálták különböző gyümölcsfajok és zöldségfélék együttes termesztésének lehetőségeit. A projekt során összegezték ennek az összetett agrárerdészeti rendszernek a fenntartásával kapcsolatos kutatói és termelői tapasztalatokat. Ennek eredményeképpen Franciaországban létrejött egy agrárerdészettel foglalkozó termelői hálózat, amely segíti a tapasztalatcserét, és fontos megfigyelések és adatok állnak rendelkezésre új projektek indításához is.
A természetes ökoszisztéma mintájára felépülő, gyümölcsfák és zöldségnövények alkotta növényegyüttes optimálisan képes felhasználni a felszínre jutó napenergiát. A zöldségfélék gyümölcsfákkal való együttes termesztése esetén számos előnyös hatással számolhatunk. A gyümölcsfák jelentős mértékben hozzájárulnak a talajtermékenység javulásához azáltal, hogy a csapadékvíz könnyebben behatol a talajba, így csökken az erózió és javul a talaj vízmegtartó képessége. Fontos szerepük van a talaj tápanyag-utánpótlásában is, a falevelek és gyökerek lebomlása során nő a talaj humusztartalma. A fák gyökereinek a talajvizet szennyező anyagok, így a nitrát megkötésében is jelentős a szerepük. A gyökérsavak elősegítik a kőzetek mállását, aminek következtében nő a talajvízben oldott, ezáltal könnyen felvehető ásványi anyagok mennyisége. A gyümölcsfák kiterjedt gyökérhálózatuk révén tulajdonképpen a „tápanyagpumpa” szerepét töltik be a rendszerben. A vizsgálatok során a klimatikus stressz csökkenése következtében 5-30 százalékos termésnövekedést figyeltek meg a zöldségültetvényben. A fák a légköri szén megkötésében, így a globális felmelegedés elleni küzdelemben is jelentős szerepet játszanak (az évente elhaló gyökérzet révén elsősorban a talajban halmozódik fel a szén).
Ezek az ültetvények általában kisméretűek, nem haladják meg az 5000 négyzetmétert. Szerkezetük lineáris, a zöldségféléket táblákba vagy sorokba ültetik, 1-2 gyümölcsfasorral váltakozva. A táblák, illetve sorok mérete, valamint a sortávolság a helyi adottságoktól, illetve a termelő egyéni döntésétől függ. Fontos szempont, hogy könnyen el lehessen végezni a különböző talajmunkákat, illetve a zöldségek és gyümölcsök betakarítását. Ügyelni kell arra, hogy a zöldségfélék és a gyümölcsfák között minimum 1,5 méter távolság legyen a gyökérkonkurencia elkerülése érdekében. A gyümölcsfasorokat egymástól minimum 8, de lehetőség szerint inkább 10 méter távolságra célszerű ültetni.
Az ilyen ültetvényeket is az adott terület termőhelyi adottságainak megfelelően célszerű megtervezni. Egyrészt fontos szempont, hogy elegendő víz álljon rendelkezésre a területen. A másik a termőtalaj vastagsága, ami nagymértékben befolyásolja a termesztés sikerességét. Olyan helyet érdemes választani, ahol elég mély a termőréteg, mert így nem jön létre a zöldségnövények és a gyümölcsfák között gyökérkonkurencia. A gyümölcsös telepítésekor a fák egyedsűrűségét az határozza meg, hogy milyen mértékű árnyékolásra van szükség. A melegebb, napfényesebb területeken célszerű fokozottabb árnyékolásra törekedni, és kisebb sorközöket alkalmazni. A fasorok tájolása is fontos szempont. Ajánlatos általában észak-déli irányban tájolni a sorokat, hogy a fák ne árnyékolják le a zöldségnövényeket. Lejtős vagy szélnek kitett területeken mindig a helyi adottságoknak megfelelően kell megtervezni a telepítést.
A megfelelő gyümölcs- és zöldségfajok kiválasztása agrárerdészeti rendszerekben
A vegyes kultúrában termesztett zöldségfajokat, illetve -fajtákat az ültetvény speciális adottságainak megfelelően célszerű megválasztani. A gyümölcsfasorok alatt kialakuló, különböző mértékben leárnyékolt sávokban az igényeiknek megfelelően helyezzük el az egyes zöldségnövényeket. Az árnyékot kedvelik a saláták, a retek, a zeller, a spárga és a rebarbara. Félárnyékba ültethetők a levélzöldségek (spenót, sóska, mángold, káposzta), a zöldborsó, a zöldbab, a burgonya, a gyökérzöldségek (petrezselyem, sárgarépa, pasztinák), valamint a fűszernövények többsége. A bogyósgyümölcsök is elsősorban a félárnyékos termőhelyet kedvelik.
Az egyes növényfajok között kialakuló kölcsönhatásokat is érdemes figyelembe venni. A kísérletek során megfigyelték, hogy a gyümölcsfasor alá, illetve mellé telepített zöldségnövények hatására a fák gyökerei mélyebbre lehatolnak a talajban. A gyümölcs-zöldség vegyes kultúrában elsősorban a rózsafélék családjába tartozó gyümölcsfajokat (alma, körte, cseresznye, sárgabarack, őszibarack, szilva) érdemes telepíteni, az ajánlott arány: 30 százalék alma, 20 százalék körte, illetve 50 százalék csonthéjas gyümölcs a termőhelyi adottságoknak megfelelően. A felsoroltakon kívül más gyümölcsfajokat (pl. füge, gránátalma, mogyoró) is telepíthetünk, a fenti arányokat ez esetben is érdemes megtartani.
Az erdő védelméről és az erdőtelepítésről szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtási rendeletében (61/2017. FM rendelet) sorolják fel az erdőtelepítésre használható fa- és cserjefajokat, köztük néhány gyümölcstermő fajt is találunk: házi berkenye, fehér eperfa, közönséges dió, sajmeggy, szelídgesztenye, török mogyoró, vadalma, vadgesztenye, vadkörte, zselnicemeggy, fekete bodza, fekete ribiszke, hamvas szeder, homoktövis, húsos som, málna.
Elsősorban hagyományos fajtákat, tájfajtákat érdemes választani, melyek a betegségekkel szemben ellenállóak és nem annyira igényesek. A szaporítás történhet magról is, majd a facsemetére rá lehet oltani a kívánt fajtát. A helyes alany megválasztása szintén fontos, miután annak növekedési erélye hatással van a nemes fajta teljesítőképességére. A közepesen erős növekedési erélyű alanyok előnye, hogy kevésbé árnyékolnak, illetve lombkoronájuk ritkább, jobban hozzá lehet férni a gyümölcsökhöz. Hátrányuk viszont, hogy nagy besugárzás esetén nem adnak elegendő árnyékot. Sekélyebb gyökérzetük a talajban versenghet a zöldségnövények gyökereivel a tápanyagokért és a vízért. Ezzel szemben az erős növekedési erélyű alanyok gyorsabban nőnek és fejlődnek, mélyebbre hatoló gyökérzetük miatt nem alakul ki gyökérkonkurencia a zöldségnövényekkel.
Talaj előkészítése és gondozása agrárerdészeti rendszerekben
A gyümölcsfákat telepítés után öntözni kell és megfelelően trágyázni, hogy meg tudjanak erősödni. Ugyancsak nagyon fontos a gyümölcsfák megfelelő metszése. A metszés ahhoz is hozzájárul, hogy a fák közelében lévő zöldségnövények is elegendő fényhez jussanak. A fiatal fák megfelelő növekedéséhez elengedhetetlen a talaj takarása (mulcsozás). Műanyag talajtakaró helyett növényi eredetű anyagokat érdemes használni, például összeaprított növényi maradványokat. Az agrárerdészeti rendszereknél fazúzalékot is használnak takarásra, amit ősszel kell kiszórni a talajra. Hátránya, hogy minden évben újra el kell végezni a takarást, illetve nitrogénhiány kialakulásához vezet, amit nitrogénben gazdag szerves anyag, például baromfitrágya kijuttatásával ellensúlyozhatunk.
Megoldás lehet a talajtakaró növények alkalmazása is. Meghagyhatjuk a spontán betelepülő fajokból álló növényzetet vagy évelő lágyszárú fajokat, bogyósgyümölcsöket is telepíthetünk ebből a célból. Azonban arra mindenképpen ügyelni kell, hogy a gyümölcsös telepítésekor talajtakaró növények ne legyenek a fák közvetlen közelében. A növényvédelem szempontjából fontos a megelőzés. A hasznos rovarok, madarak megtelepedését növényzettel vagy virágokkal borított sávok, bevetetlen parcellák, farakások, kőhalmok, fészkelő- és búvóhelyek kialakításával segíthetjük.
A szőlőtermesztés talajigénye és gondozása
A szőlő az emberiség egyik legrégebbi termesztett kultúrnövénye, melynek hazánkban is nagy hagyománya van. A szőlőtermesztés igen kifizetődő hobbi, legyen szó akár csemegeszőlőről, akár borszőlőről. Már maga az árnyas szőlőlugas kertünk egyik fókuszpontja, központi része lehet, amely alatt kikapcsolódhatunk, pihenhetünk, vendégeket fogadhatunk. Ha nem akarunk rögtön egy egész szőlősort telepíteni, a kacsokkal kapaszkodó csemetéket futtathatjuk lugasra, pergolára is. Klasszikus, de megunhatatlan, rendkívül mutatós megoldás.
A szőlő talajigénye nem összetett, gyengébb, homokos közegben is szépen fejlődik, de a gazdag, laza szerkezetű, humuszos talaj a kedvence. Fontos a talaj kvarctartalmának ismerete. Amennyiben a talajunk kvarctartalma nem éri el a 75%-ot, ne is kísérletezzünk a saját gyökerű szőlő telepítésével. Ez a kártevő felelős a 18. század végén bekövetkezett hatalmas szőlőültetvény pusztulásokért.A megvilágítottság és a szellőzöttség mértéke kiemelten fontos tényező. Legjobban a dél, délkeleti tájolású domboldalakban lehet termeszteni, de a délnyugati lankán vagy sík terepen is jól nevelhető.
Miután kiválasztottuk a megfelelő helyet, adódik a kérdés, hogy mekkora gödröt is érdemes készíteni a szőlőnek. Tápanyag utánpótlás és a beiszapoló öntözés nagyon fontosak, mivel ez a két folyamat biztosítja azokat a körülményeket a szőlő oltványunk számára, amik hozzásegítik a megfelelő termés neveléséhez. Mielőtt a szőlő oltványt belehelyezzük a gödörbe, mindenképp metsszük le a kisebb gyökerek végeit, de figyeljünk, hogy a lehető legkevesebbet távolítsunk el belőle. A gödör feltöltését szakaszosan végezzük, jól letömörítve a földet az oltvány körül, valamint folyamatosan adagoljuk a vizet. Miután feltöltöttük a gödröt, érdemes a csemete töve körül tányért kialakítani. Ezzel a módszerrel a szőlő tövére öntött vizet ott tarthatjuk a tövénél, így biztosítva a jobb hasznosulást. Őszi-téli telepítésnél fel kell tölteni földdel a talajból kiálló részt. Ez egy óvintézkedés, a téli fagyoktól védjük vele a friss telepítésű szőlőoltványokat.
A szőlő helyes metszése (TELJES ÚTMUTATÓ)
Gyakori kérdés a szőlő metszési ideje, melyet nem pontos dátummal szokás meghatározni, hanem úgy, hogy akkor válik aktuálissá, mikor a tél végi fagyok már bizonyosan elmúltak, de még azelőtt, hogy a növényben a nedvkeringés megindult volna. Én személy szerint a csercsapos váltómetszést javaslom. Ennek lényege, hogy az első évében az egyéves vesszőt visszametsszük rövid csapra. A következő évben az előző évi csapok közül az egészségesebbet, jobb állású csapot hagyjuk meg, a másikat pedig távolítsuk el. A meghagyott csapon 2 vesszőt hagyunk, egyiket rövid, a másikat pedig hosszú csapra. Amikor a csap elöregszik, a csapot el lehet távolítani, mert a szőlő alvó rügyről meg tudja ifjítani a csapot. Ez a művelésmód és metszésmód kitűnően alkalmas bármely szőlőfajta sikeres termesztéséhez.
A metszésen kívül a hónaljhajtások eltávolítása is fontos. A szőlő hajlamos rengeteg ún. hónaljhajtást nevelni, melyeket érdemes minél hamarabb eltávolítani, mivel rengeteg energiát el tudnak vonni a növénytől. Szintén elengedhetetlen a tetejezés, amely a friss hajtások hosszának (magasságának) visszametszését jelenti.
A védekezés idénybeli első lépése a tavaszi lemosó permetezés. Segítségével rengeteg felesleges munkától óvhatjuk meg magunkat. Ez a munkafolyamat a megelőző védekezés egyik legfontosabb eleme. Lényege, hogy kontakt hatóanyagú szerrel direkt módon a kártevőt, kórokozót támadjuk. Év közben nem minden esetben érdemes kontakt hatású szereket használni, ennek egyszerű oka a rövidebb hatásidő. A szőlő év közbeni munkáit a permetezés mellett a kötözés és a zöldmetszés teszik ki.
A szőlőt számos kártevő és kórokozó támadhatja meg. Esős, nedves és meleg időben akár az egész termést is megtámadhatja a szőlő szürkepenészes (botritiszes) rothadása. A gomba sok tápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél. Bármelyik zöld növényi részt meg tudja támadni, a szél és jég okozta sebeken nagyon gyorsan el tud terjedni. A szőlőperonoszpóra tavasszal kezd fertőzni, amikor a napi középhőmérséklet elérte a 10-12°C-ot, és emellé legalább 1-2 napig 10 mm csapadék hull. A szőlő minden zöld részét képes megfertőzni. Különösen érzékenyek a fiatal, zsenge levelek, fürt kezdemények. Nedves, párás időben 1-2 cm átmérőjű, olajfoltra hasonlító foltok jelennek meg. A foltokkal átellenesen, a fonáki oldalon szürkésfehér színű penészgyep jelenik meg. Száraz időben a beteg részek leszáradnak, nedves időben pedig rothadni kezdenek.
A szőlőlisztharmat egy, a növény minden zöld részét megtámadó gombabetegség. Szinte minden évben jelentős kárt okoz országszerte, főleg, ha az időjárás meleg és párás. A legsúlyosabb kárt a bogyók fertőzésével okozza. A károsodás annál jelentősebb, minél korábban fertőzi meg a bogyókat. A fertőzött bogyó bőrszövetének növekedése megszűnik, a héj elparásodik. Ezt követően a bogyó héja nem tudja követni a bogyó méretének növekedését, így a bogyó felreped.
Gyakori kártevők még a különböző atkafajok. Leggyakrabban a szőlő levélatka és a szőlő gubacsatka okoz jelentős károkat, a takácsatkák kártétele szórványosan fordul elő. A szőlő levélatka a fiatal leveleket és hajtásokat károsítja. A szívogatás nyomán a hajtások gyengén fejlődnek, rövid szártagúak lesznek. A levelek visszamaradnak a fejlődésben, torzulnak, súlyos esetben a hajtás és a levél is leszárad. Évente akár 7-10 nemzedéke is lehet, így hosszantartó, komoly veszélyt jelent a szőlőben. A gubacsatkák a rügyekben telelnek. Tavasszal, a rügyfakadás előtt már a rügyek belsejében megkezdődik a táplálkozásuk, ilyenkor deformált levelek, hajtások fejlődnek. Súlyos fertőzéskor a hajtás növekedése leáll, és a levelek elpusztulnak. A szőlőmolyok két faja ismert Magyarországon. A domináns faj a 3 nemzedékes tarka szőlőmoly. A hűvösebb klímájú borvidékeken a 2 nemzedékes nyerges szőlőmoly is jelentős. Báb alakban telelnek az elszáradt bogyók között, esetleg a szőlőtőke kérge alatt vagy a karók, támberendezések repedéseiben.
Növénytársítás a szőlőtermesztésben
Ahhoz, hogy a lehető legtöbb fürtöt tudjuk leszüretelni, érdemes számba vennünk, mit is ültessünk a szőlőtőkék mellé. Egyes növények ugyanis nem csupán jól érzik magukat a szőlő közelében, de nagyban hozzá is járulnak annak egészséges fejlődéséhez, de még a termés minőségét is pozitívan befolyásolják.
A növénytársítás egy régóta alkalmazott gyakorlat a növénytermesztők körében. Célja, hogy az egymás közelébe ültetett növénypáros tagjai közül az egyiknek vagy mindkettőnek kölcsönösen hasznára váljon, javára szolgáljon a másik közelsége. Ez állhat abban, hogy egyik vagy mindkettő visszaszorítja a gyakori rovarkártevőket, távol tartja a különböző növénybetegségeket, tápanyagokkal dúsítja a talajt, élőhelyet, menedéket nyújt a hasznos rovaroknak vagy árnyékot biztosít az alacsonyabb növényeknek. Ezek az előnyök tehát nem csupán egyoldalúak, de kölcsönösek is lehetnek. Számos növény létezik, amely jól fejlődik a szőlő társaságában. Mindenekelőtt győződjünk meg arról, hogy a kiválasztott növénynek a szőlőéhez hasonlóak-e az igényei.
Az izsóp esetében a növénytársítás előnye, hogy a méhek kedvelik a virágát, míg a felsorolásban szereplő többi növény elűzi a kártevőket, illetve ízletesebbé teszi a szőlőszemeket. A muskátli például segít távol tartani a szőlőkabócát. A lóhere kiváló talajtakaró és zöldtrágya, továbbá növeli a talaj termékenységét azáltal, hogy a gyökere körül élő baktériumok segítségével megköti a légköri nitrogént. Az egyéb pillangósvirágúak hasonlóképpen hasznosak, és a már jól meggyökeresedett szőlőtőkék köré ültetve növelik a várható terméshozamot. Számos növény azáltal fejt ki jótékony hatást a szőlőre, hogy elűzi a különböző kártevőket. A szőlő nem csupán a fűszer- és gyógynövényekkel, illetve a virágokkal kompatibilis.
A talaj fontossága és összetétele zöldségtermesztésben
A zöldségek akkor fejlődnek a legjobban, ha a talajban pont a megfelelő mennyiségű tápanyag van - tehát se túl kevés, se túl sok. A nagyon tápanyagdús talaj sem jó. A legfontosabb tápanyagok a kálium-, nitrogén- és foszforsók, amelyeket csak oldott állapotban, tehát vízzel együtt képesek felszívni a növények. Lényegében ezért kell locsolni őket, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a növény egyszerre szomjas és éhes. A talaj tápanyagmennyisége, vagyis a benne lévő sótartalom akkor optimális, ha bizonyos értékek között mozog. A legtöbb zöldség esetében ez kb. 100-200 mg / 1000 g (0,1-0,2 g / kg), vagyis 1 kg talajban a sók összes tömege optimálisan 0,1-0,2 g - ez alatt kevés a tápanyag, fölötte pedig túl sok. Aki szeretné pontosan látni, milyen szegény avagy gazdag talajjal van dolga, meg tudja mérni a sótartalmat egy ún. EC mérővel. Ha kevésnek bizonyul a talaj tápanyagtartalma, javítani kell, pl. érett komposzttal, ha pedig túl sok a tápanyag, vízzel át kell áztatni, hogy kimosódjon belőle a felesleges sótartalom.
A komposzt minden tápanyagot tartalmaz, ami egy növénynek csak kell. Ez élteti a palántáinkat, növeszti a terményeket. Ez a talaj élő eleme a megszámlálhatatlanul sok talajlakó élőlénnyel. Érdemes különböző komposzt alapanyagokat összekeverni, mert minél összetettebb a komposzt, annál jobb. Ezek az összetevők lehetnek: fűnyesedék, levelek, szárnyas- vagy marhatrágya, kávézacc és egyéb növényi konyhai hulladékok, ledarált gallyak, sőt, még a vizelet is jót tesz a komposztnak. A friss kerti komposztot érdemes többször átforgatni, hogy gyorsabban megérjen. A komposzt természetes, szerves anyagokat tartalmaz, melyet otthon is könnyen előállíthatunk, ha van kertünk. A komposzt a talajkeverékünk legfontosabb és folyamatosan pótolandó összetevője.
A talaj két fő ok miatt folyamatosan veszít a tápanyagtartalmából: a termesztés során a növények folyamatosan felveszik a tápanyagokat a talajból, valamint az esők és locsolás kimossa a tápanyagokat (lefelé elszivárognak). Ezért a talajba újra és újra pótolni kell a tápanyagokat. Ennek számos módja lehetséges, pl. műtrágyázás, tápoldatozás, komposzt hozzákeverése. Érdemes a természetes utat választani, azaz otthon komposztálni és így pótolni a tápanyagokat. Fontos tudni: csak érett trágyát, illetve komposztot használjunk, ugyanis a friss szerves anyagok nemhogy nem gazdagítják a talajt, de még el is vonhatják a tápanyagokat (pl. nitrogént) tőle.
A talajbaktériumok nagy szerepet játszanak abban, hogy a növények gyorsan juthassanak felszívható tápanyagokhoz, mivel ők végzik a szerves anyagok lebontását. A gombák is gőzerővel részt vesznek a lebontásban, megbirkóznak a bonyolultabb vegyületekkel is, pl. cellulóz. Bizonyos gombák vizet és tápanyagot „szállítanak” a gyökérzetnek, ez pedig óriási segítség a fejlődő haszonnövényeknek. Léteznek ún. baktériumtrágyák, melyekkel javítható a talajunk, és adhatunk egy plusz lendületet a zöldségeink növekedésének, fejlődésének.
A szőlő helyes metszése (TELJES ÚTMUTATÓ)
A talaj kémhatása (pH-érték)
A talaj kémhatása (pH-érték) alapján lehet savanyú (pH <4,5-6,8), semleges (pH 6,8-7,2) és lúgos (pH 7,2-9<). Ez nem azt jelenti, hogy a szélsőségesebbnek tűnő talajokon nem lehet termeszteni zöldséget, gyümölcsöt, de korlátozottabb a lehetőség. Lúgos, meszes talajt kedvelő zöldségek, növények: a zöldségek közül a cékla, cukkini, bab, brokkoli stb. A zöldségek nem olyan érzékenyek a talaj kémhatására, mint pl. a dísznövények. Általánosan elmondható, hogy jellemzően a semleges pH-jú (7 pH) talajokat kedvelik. Egy hobbikertben, különösen a jó talajkeverékkel ellátott magaságyásban nem kell a pH-értékeket méricskélni. Ha azt látjuk, hogy szépen kikel és megmarad pl. a fejes saláta vagy a paprika, nagy baj nem lehet se a pH-értékkel, se a sótartalommal.
A talaj szerkezete - levegőzés és vízmegtartás
A termőtalaj szerkezetének két nagyon előnyös tulajdonsága, ha jó a vízmegtartó képessége - segíti a növények folyamatos tápanyagfelszívását -, és ha laza, levegős szerkezetű - segíti a gyökérzet oxigénfelvételét. Ezt a két tulajdonságot javíthatjuk tőzeggel, tőzegmohával, illetve ásványi anyagokkal, pl. perlittel vagy vermikulittal.
A tőzeg néhány ezer év alatt alakul ki növényi törmelékből, levegőtől elzárt, vízzel borított területeken. Alapvetően kétféle tőzeget különböztetünk meg: felláptőzeg és síkláptőzeg. A felláptőzegek a mohanövényekből (Sphagnum, tőzegmoha) alakultak ki, kiválóan alkalmasak kertészeti talajjavításra, mert laza, könnyű szerkezetűek és jól újranedvesíthetők. A síkláptőzeg, a Magyarországon is megtalálható tőzegtípus, már kevésbé alkalmas talajjavításra, mert csak nehezen nedvesedik újra, és sok esetben gyomosodnak is. Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon a tőzeg fokozottan védett, tilos begyűjteni. Csak bizonyos területeken, az erre engedéllyel rendelkező cégek termelhetnek ki tőzeget. A tőzeg - a hosszan tartó keletkezési folyamatok miatt - nem megújuló anyag. Ezért ajánlatos felelősséggel vásárolni, és csak annyit használni belőle, amennyit szükségesnek látsz, semmiképpen sem elpazarolni. A tőzeg kiváltására létezhetnek alternatív anyagok is, pl. lehet helyette szintén komposztot használni, hallottam már a kókuszrostról, kókusztégláról is, de még nem próbáltam.
A perlit ásványi anyag, széles körben használják az építőiparban és a mezőgazdaságban is. A mezőgazdasági perlit semleges pH-értékű, könnyű, vízmegtartó és talajlazító tulajdonsággal egyaránt bír. A vermikulit hevítéssel előállított természetes ásványi anyag. Gyártása során a vermikulit kőzetet hevítik, amely során felpuffad, ezután könnyű, pattogatottkukorica-szerű szemcsékké alakítják. A mezőgazdaságban talajjavításra használják, mert „levegősebbé” teszi a talajt: légjáratok alakulnak ki a talajon belül, segítve a gyökerek lélegzését. Ezenkívül a talaj vízmegtartó képessége is javul.
Az ideális talaj megfelelő mennyiségű tápanyagot tartalmaz, laza, levegős szerkezetű, nem tartalmaz gyommagokat, jó a nedvességmegtartó képessége, könnyű bele ültetni és jól átforgatható. Ezt a fajta talajt egy laza szerkezetű, gyommentes talajkeverék adja, amelyben komposztot, perlitet, vermikulitot és tőzeget/tőzegmohát kevernek el, majd vízzel belocsolják és így töltik bele a kertládába. Ha kissé megfogyatkozott, összeesett a ládában lévő talajkeverék mennyisége, csupán komposzttal kell pótolni, és kezdődhet az újabb szezon. A többi összetevő (perlit, vermikulit, tőzeg) „örökös”, soha nem kell pótolni.
Zöldségtermesztés kezdőknek - könnyen termeszthető fajok
A kertészkedés kiváló módja annak, hogy friss, egészséges ételeket termeljünk saját magunk számára, az otthon termesztett növények íze pedig össze sem hasonlítható a boltban vásárolt zöldségekével. Ha még csak most kezded a kertészkedést, érdemes olyan zöldségekkel kezdeni, amelyek termesztése egyszerű és kevés gondozást igényel.
Paradicsom
A paradicsom az egyik legkedveltebb és legkönnyebben termeszthető zöldség. Számos fajtája létezik, amelyek mind jól alkalmazkodnak a különböző környezeti feltételekhez. Egynyári növény, mely júliustól októberig folyamatosan hozza éretten piros terméseit. Ősszel a növény elhal. Nem csak az íze, hanem a szervezetre gyakorolt jótékony hatása miatt is ajánlott sokat fogyasztani belőle. Tele van C-vitaminnal, emellett más vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz. A koktélparadicsom különösen jó választás kezdőknek, mivel gyorsan növekszik és bőségesen terem. Fényigénye nagy, ezért ültessük olyan helyre, ahol naponta legalább 6-8 órát érheti a közvetlen napfény. Rendszeresen öntözzük, de kerüljük a levelek nedvesítését, mivel ez betegségeket okozhat.
Saláta
A saláta gyorsan növő, hidegtűrő növény, amelyet könnyű termeszteni, akár szabadföldben, akár cserépben. Többféle fajtája létezik, beleértve a fejessalátát, a római salátát és a levélsalátát. Tavasszal célszerű magot vetni kellőképpen nedves, jól előkészített talajba vagy komposztba. Eztán a magokat be kell fedni egy nagyon vékony réteg komposzttal. Amikor a palánták már elég nagyok ahhoz, hogy kezelni lehessen őket, meg kell ritkítani a soraikat, különben nem tudnak hatékonyan növekedni egymás elnyomásában. Ügyeljünk rá, hogy mindig nedvesen tartsuk a komposztot és a fiatal növényeket megvédjük a csigáktól. Fényigénye: A saláta félárnyékban és napos helyen egyaránt jól fejlődik. Fontos a rendszeres öntözés, hogy a talaj folyamatosan nedves maradjon. A salátát érdemes szakaszosan vetni, így folyamatosan friss leveleket szüretelhetünk.
Sárgarépa
A sárgarépa nem csupán finom és sokoldalú zöldség, hanem igazi vitaminbomba is, mely számos egészségügyi előnnyel jár. Gazdag A-, B-, C-, K-, és E-vitaminban, valamint ásványi anyagokban és antioxidánsokban. Ültetés előtt lazítsuk meg a talajt, hogy a gyökerek könnyedén növekedhessenek. Szereti a napfényt, de részleges árnyékban is jól fejlődik. Tartsuk a talajt egyenletesen nedvesen, de ne legyen túl vizes, mert az károsíthatja a gyökereket.
Uborka
Az uborka gyorsan növekszik és bőséges termést hoz, ha megfelelően gondozzuk. Sok napfényt igényel, ezért napos helyre ültessük. Rendszeres öntözést igényel, különösen a termésképződés időszakában. Az egyenletes nedvesség megakadályozza a keserű íz kialakulását. Csak olyan konyhakertbe ültessük, ahol gondoskodni tudunk állandó öntözéséről is.
Retek
A retek az egyik leggyorsabban növő zöldség, amely ideális választás kezdő kertészek számára. Friss, ropogós íze miatt népszerű a tavaszi és őszi kertészeti szezonban is. A retek ültetése egyszerű és gyors folyamat, amely nem igényel különösebb szaktudást. A talajnak lazának és jó vízelvezetésűnek kell lennie, hogy a retek megfelelően fejlődhessen. Napos és félárnyékos helyen is jól növekszik. Rendszeres öntözés szükséges, hogy a retek ne legyen fás. Szórjuk szét a magokat és finoman fedjük be földdel, 20-30 nap múlva már szüretelhetünk is. A vetés előtt ellenőrizd a talaj hőmérsékletét, amelynek legalább 10 °C-nak kell lennie. A retek termesztése egyszerű és kevés gondozást igényel.
Paprika
Nem kifelejthető a sorból a paprika sem. A paprika melegkedvelő növény, amelyet könnyen termeszthetünk, ha biztosítjuk számára a megfelelő feltételeket. Számos fajtája létezik, beleértve az édes és csípős paprikákat. A paprika szaporítása viszonylag egyszerű, mivel magvetéssel szaporítjuk. Viszont szabadföldi termesztéshez, illetve hajtatáshoz egyaránt palántákat kell nevelnünk, vagy vásárolnunk. Kifejezetten sok napfényt igényel, ezért ültessük napos helyre. Fontos a rendszeres öntözés, de kerüljük a pangó vizet. A pangó víz gyökérrothadást okozhat. Szereti a tápanyagban gazdag talajt, ezért érdemes komposztot vagy szerves trágyát használni.
Talaj nélküli termesztés, avagy konténeres zöldségnevelés
Az elmúlt években nemcsak nagyüzemi, árutermelői szinten mutatkozott érdeklődés a talaj nélküli termesztés iránt, a saját célra termelő magángazdaságok is keresik annak lehetőségét, hogyan lehet biztonságosan, kevés vegyszerrel, korán zöldséget előállítani. A történet a '70-es évekre nyúlik vissza, amikor Magyarországon is nagy felületen megindult a zöldséghajtatás a fóliasátrakban. A termesztés sajátossága, amit a technikai lehetőségek is diktáltak, magával hozta a monokultúrás termesztést: évről évre ugyanott ugyanazokat a növényeket kellett termeszteni. Az ilyenkor tanácsként hangoztatott vetésforgóra a kevés termesztett faj, a növények közös betegségei és kártevői miatt nem lehetett gondolni. Maradt a talajfertőtlenítés, és ha a vegyszerek nem bizonyultak elég hatásosnak, még nagyobb töménységben használtuk őket, még hatásosabb készítményeket vetettünk be, mire rájöttünk, hogy a kártevők és kórokozók egy része megszokja ezeket, a mi egészségünk pedig egyre inkább megsínyli.
Előkerültek a régi kutatási eredmények és termesztési tapasztalatok, melyek garantáltan tiszta, ellenőrizhető minőségű termékek előállítását célozták. A „kézben tartható” technológiának, a szabályozhatóságnak, a magas technikai színvonalnak köszönhetően sikerül a környezeti tényezőket (hőmérséklet, levegő összetétele, páratartalom, fényviszonyok, tápanyag és vízellátás) olyan szinten szabályozni, hogy azok a növénynek kedvező életfeltételeket biztosítanak, de a kórokozóknak és kártevőknek a szaporodásához, fennmaradásukhoz már hátrányosak.
A konténert (vödör, fóliatömlő, láda stb.) nevezzük a továbbiakban egységesen tenyészedénynek, ami lényegében nem más, mint a mindenki által is használatos virágcserép óriás változata. Azaz olyan élettér a gyökereknek, ahol megtalálják a szükséges tápanyagokat, vizet és levegőt. A zöldségfélék - fajtától függően - normális körülmények között, természetes talajon 1-2 m3 talajt is átszőnek (pl. görögdinnye). Az edény térfogata töredéke ennek, mindössze néhány liter. Minél kisebb az edény, annál nehezebb benne a növényt életben tartani, annál nagyobb figyelmet, szaktudást igényel, annál gyakrabban szorul a növény táplálásra, vízutánpótlásra. Elvileg néhány milliliter (pálinkás pohárnyi) közeg is elegendő lenne, ha folyamatosan, éjjel-nappal tudnánk a vizet és a tápanyagokat a gyökerekhez juttatni. (Ezen alapszik az úgynevezett aeropónika vagy ködkultúra, ahol a termesztéshez nem használnak semmiféle talajt, közeget, folyamatosan fújják a gyökerekre a tápoldatot.) Könnyű elképzelni, hogy egy ilyen rendszer mennyire érzékeny, törékeny, nyáron nagy melegben elég csak néhány perces technikai zavar, amikor a vízszolgáltatás megszűnik, a növények azonnal elpusztulnak. Minél kisebb edényt választunk, annál gyakrabban kell öntözni és tápoldatozni, annál nagyobb figyelmet és több szakértelmet igényel a termesztés. Zöldségek számára (paradicsom, uborka, padlizsán) a 8-10 liter térfogat az a méret, amelyben - megfelelő odafigyelés mellett - a növények megnevelhetők. Az edény alakját kevésbé a növény, sokkal inkább stabilitása, használhatósága határozza meg. Ideálisak a párhuzamos falú, nem túl magas, súlypontjukkal alul bírók (pl. vödrök, rövidebb zsák, műanyag konténerek).
A szőlő helyes metszése (TELJES ÚTMUTATÓ)
Leggyakrabban az árutermelő gazdaságok a fekvő zsákos vagy, ahogy nevezik, táblás konténereket használják. Az úgynevezett zacskó megoldású edényeket nevezik konténereknek is, polietilén fóliából készülnek, egyszer használatosak, fektetett (összehajtott) szélességük 20-25 cm, magasságuk 30-35 cm. Felső szélüket 3-4 cm-re visszahajtják, ezáltal a peremük stabilabb lesz, mozgatásuk könnyebb, nem szakadnak. Egyszerűségük és alacsony áruk miatt nagyon kedveltek. A lágy falú, polietilén konténerek többféle méretben készülnek (8-15 liter), színük általában fekete - a nap UV-sugarainak az ilyen szín jobban ellenáll -, kevésbé szakadnak, de hátrányuk, hogy nyáron erősen átmelegszenek, szemben a fehér színű fóliákkal. Míg az álló (függőleges helyzetű), kisebb térfogatú konténerzacskókat a saját célra termelő hobbigazdaságok használják, addig a kemény falú edények, így a műanyag vödrök is elsősorban az árutermelő kertészetek tenyészedényei. Ugyan lényegesen drágábbak a fóliából készült konténereknél, de stabilabbak, egységesebbek, ezáltal tápoldatozásuk és öntözésük központilag, műszeres vezérléssel jobban irányítható. A vödör színe lehetőleg világos legyen, a sötétszürke és fekete vödrök nyáron gyorsan túlmelegszenek.
Meg kell említeni mint lehetőséget a különféle balkonládákat, bár nem igazán használatosak zöldséghajtatásban, többnyire a dísznövénytermesztésben kerülnek alkalmazásra. Újabban kifejezetten zöldségtermesztés céljára is gyártanak 10-30 literes, polisztírol, kemény falú műanyag edényeket. Ezek keresztmetszetüket illetően lehetnek kör és négyzetesek, előre lyuggatottak, fénynek ellenállnak, erősen szigetelő jellegű anyagukból adódóan kevésbé melegszenek át. Költség szempontjából a vödrök előnyösebbek. Úgy a lágy falú fóliazacskók, mint a szilárd falú edények és vödrök esetében gondoskodni kell a drénvíz elvezetéséről. Több (5-6 db) 5-6 mm-es lyukat az edény alján úgy kell kialakítani, hogy a gyökérrögzítő közeg (pl. tőzeg) ne tömítse el. Míg korábban a kertészetek az ágyáskonténereket (deszkával, műanyaggal, fémkerettel és betonnal körbekerített gyökérközeg) alkalmazták, napjainkra ennek a műanyagvályús változata maradt a termesztési gyakorlatban. A fejes salátát ún. paplanos termesztési módszerrel állítják elő. Több növény elhelyezésére is alkalmasak, könnyen tisztíthatók, tartósak, csepegtetőrendszerrel is öntözhetők. Eredményes üzemeltetésükhöz szükséges a pontos, vízszintes beállításuk, szintezésük.