Pest megye keleti részén található Magyarország egyik különleges és természeti értékekben bővelkedő tája, a Tápió-vidék. Ez a lenyűgöző régió a Gödöllői-dombság és a Kiskunság között terül el, egy olyan sokarcú tájként, amely látnivalókban gazdag, és számos növény- és állatfajjal büszkélkedhet. A Tápió-vidék földrajzilag rendkívül egyedi helyen fekszik, hiszen három nagy tájegység, a Duna-Tisza-köze, a Tiszántúl és az Északi-középhegység találkozásánál helyezkedik el. Ez a különleges pozíció tette lehetővé egy rendkívül sokszínű és ritkaságokban gazdag élővilág kialakulását. A Budapesttől alig 40 km-re fekvő Tápió-vidék a Közép-Magyarországi Régió legizgalmasabb, de legkevésbé felfedezett tájai közé tartozik, ezzel is hangsúlyozva egyediségét és megőrzésre érdemes értékeit.
A Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet: A Biológiai Sokszínűség Menhelye
A Tápió-vidék kiemelkedő természeti értékeinek megóvására jött létre több mint 20 éve, pontosabban 1998-ban, a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet. Ez a terület egyedülálló biológiai sokszínűséget védelmez, amely a három nagy tájegység találkozásából fakadó változatosság eredménye. A Tájvédelmi Körzet területe összesen 4 516 hektár, ebből pedig 182 hektár fokozottan védett státuszt élvez, ami a legszigorúbb természetvédelmi kategóriát jelenti. A körzet három nagyobb és kilenc kisebb részegységből áll össze, amelyek mindegyike hozzájárul a vidék természeti gazdagságához. Ennek a sokszínűségnek a védelme kulcsfontosságú, hiszen számos ritka és védett fajnak ad otthont.
Tanösvények a Természet Felfedezésére
A Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet területén több tanösvény is megtalálható, amelyek lehetőséget biztosítanak a látogatóknak a vidék természeti kincseinek közelebbi megismerésére. Ezek az ösvények interaktív módon mutatják be az itt honos élővilágot és a táj jellegzetességeit.
Egyik ilyen különleges útvonal a hatalmas terepasztalra emlékeztető Sóvirág tanösvény. Ez az ösvény kiválóan szemlélteti a szikes legelők változatosságát és kialakulását. A szikesedés során ugyanis só halmozódik fel a talajvízben, majd amikor a víz elpárolog, vakszikek és szikfoltok alakulnak ki, amelyek igen zord életkörülményeket teremtenek. Azonban éppen ez a zord környezet az, ami speciális, sótűrő növényfajoknak és az ezekhez kötődő állatoknak nyújt élőhelyet. A szikesedés folyamata és az ebből fakadó különleges növénytársulások megismerése a Sóvirág tanösvényen keresztül válik igazán érthetővé.
A terület másik látványos útvonala a Kékbegy tanösvény, amely a nádasok titokzatos világába ad betekintést. A nádasok a vizes élőhelyek rendkívül fontos részei, számos madárfajnak nyújtanak fészkelő- és táplálkozóhelyet. A kékbegy, amelyről az ösvény a nevét kapta, is egy jellegzetes faja ennek az élőhelynek. A tanösvény bejárása során a látogatók megfigyelhetik a nádasok jellegzetes növényeit és hallgathatják az itt élő madarak énekét, így teljesebb képet kapva erről a gazdag ökoszisztémáról.
A Tájvédelmi Körzet Kiemelkedő Részei és Élővilága
A Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet számos egyedi részterületből áll, amelyek mindegyike különleges természeti értékeket képvisel.
A legnagyobb összefüggő része a Nyík-rét, amely Farmos és Nagykáta között terül el, mintegy 1600 hektáron. Ez a hatalmas terület számos növényritkaság otthona. Annak érdekében, hogy a védett fajok sokáig virágozni tudjanak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága legeltetéssel vigyázza a területet. A legeltetés ugyanis a legtermészetesebb módja az élőhely karbantartásának, hozzájárulva a gyepek megfelelő állapotának megőrzéséhez és az invazív fajok elszaporodásának megakadályozásához. A Hajta-patak táplálta mocsarak gazdag madárvilágnak nyújtanak fészkelő- és táplálkozóhelyet ezen a vidéken. Itt költ a fokozottan védett nagy kócsag, a nyári lúd, és egész évben megfigyelhető a fekete gólya.
A Felső-Tápió völgye a Tápiószecsőtől Tápiószentmártonig húzódó Felső-Tápió mentén helyezkedik el, és a Tájvédelmi Körzet második nagyobb részegysége. Ehhez a területhez kapcsolódik a körzet egyetlen, terjedelmesebb nyíltvizekkel is rendelkező vizes élőhelye, a tápiószecsői halastó. Ebben a völgyben még gyakori fajnak mondható a vidra, amely a tiszta vizű patakok és tavak jellegzetes lakója. Vonuláskor rendszeresen feltűnik a halászsas is, ami a terület madárvilágának gazdagságát jelzi. A tóparton idős tölgyesek húzódnak, míg távolabb egy gyönyörű lápréten a keskeny- és széleslevelű gyapjúsások fehér tengerében gyönyörködhetünk. Ennek a területnek az egyik legnagyobb értéke a kiváló vízminőségű Felső-Tápió feltűnően gazdag halállománya. Előfordul itt a hegyvidéki patakokra jellemző, védett kövi csík, illetve a csak a Duna vízrendszeréhez kötődő, fokozottan védett lápi póc is. A láprétek és bokorfűzesek övezte patakparttól távolodva meredek homokbuckákra érkezünk, ahol számos védett növényfaj fordul elő. Ezek közé tartozik a kései szegfű, a homoki árvalányhaj, a fényes poloskamag, a báránypirosító és a homoki nőszirom. Értékeire való tekintettel ezek a területek, mint például a Cseh-domb és a Gicei-hegy, fokozott védettséget élveznek. A fokozottan védett Gicei-hegyen tömegesen nyílik a homoki vértő és a kései szegfű, ami a vidék botanikai sokszínűségét is kiemeli.
A Nagy-rét és patakvölgyek a Monor-Irsai-dombság peremén helyezkednek el. A Gombai- és Úri-patakok löszvölgyeit gyönyörű mocsárrétek, nádas-fűzes foltok kísérik. A völgylejtők fajgazdag löszgyepjeiben olyan ritka növények tenyésznek, mint a szennyes ínfű, az erdei szellőrózsa és a magyar zergevirág. A meredek löszfalakban telepesen fészkel a fokozottan védett gyurgyalag, amelynek színes tollazata és jellegzetes fészkelési szokásai különleges látványt nyújtanak. A Tápióság és Tápióbicske között elhelyezkedő Nagy-réten nedvesebb években költ a hazánkban mindössze néhány tucat párban fészkelő nagy póling, ami a terület ornitológiai jelentőségét is aláhúzza. A Tápióság Nagyréten és környékének rétjein tenyészik a fátyolos nőszirom, tovább gazdagítva a vidék növényvilágát.
Az Egreskátai Sós-tavak Nagykáta határában, Egreskátán találhatóak, ahol egy nyílt homoki tölgyessel borított lapos bucka körül szikes tómedrek, nagyobb nádasok és kisebb szikes legelők helyezkednek el. Ezek a sós tavak speciális élőhelyet biztosítanak a sós környezethez alkalmazkodott fajoknak.
A Székesrekeszi-legelő Szentmártonkáta közelében, a Bíbicfészeki-ág két oldalán helyezkedik el. Ennek a területnek a védettségét elsősorban az ugartyúk indokolja, amely a nyílt, füves területek jellegzetes madara.
A Rekettyés Farmostól nem messze található, az Ős-Zagyva egykori medrében. Itt egy csodálatos láprét, valamint egy kisebb szikes legelő tárul elénk. Nevét a félgömb alakú rekettyefűz-bokrokról kapta, amelyek jellegzetes formavilágukkal hozzájárulnak a táj egyedi megjelenéséhez.
Végül, a Tápiógyörgyei-legelő és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszász határában található gyepterületek már egyértelműen a tiszántúli szikesekre emlékeztetnek, megjelenésükben és élővilágukban is. Elsősorban az őszi-tavaszi madárvonulásban van kiemelkedő szerepük, fontos pihenő- és táplálkozóhelyet biztosítva a vándormadarak számára. Farmos határában jelenik meg a vakszik, amelyen él a sárgás színű sisakos sáska, egy újabb különleges ízeltlábú faj, mely a Tápió-vidék diverzitását mutatja.
A Tápió Patak: A Vidék Éltető Ereje
A Tápió egy misztikus, csendes, halban és más élőlényben gazdag vízfolyás, amely horgászszívet dobbantóan gyönyörű, vadregényes tájon folyik keresztül. Bár sokan horgásznak rajta, mégsem híres, és bár sok hal van benne, mégsem foglalkoznak velük kellőképpen. Kicsinek, zavarosnak és sekélynek tűnhet, emiatt sokan lenézik ezt a kis vizet, nem tisztelik, és jelentéktelennek tartják. De a valóságban a Tápió egyáltalán nem kicsi és jelentéktelen, sőt, a sok nád és a zavaros víz valóságos életet takar. Lehet, hogy kicsik benne a halak, de ők a jövő, az utánpótlás, akik azért küzdenek a rovarokkal, madarakkal, más halakkal, a hideggel, a meleggel és az emberrel, hogy később továbbadják génjeiket és megörvendeztessék azt a horgászt, aki volt olyan kedves, hogy amikor kifogta egyiküket, csak annyit mondott: „Jaj, de édes vagy. Találkozzunk pár év múlva!”.
Földrajzi Jellemzők és Hidrológia
A Tápió patak hossza 59 kilométer, jellemző mélysége 20 és 100 centiméter között változik, ami sekély, de változatos medrű vízfolyásra utal. Forrásszintje 214 méter, vízhozama pedig változó, az időjárási viszonyoktól és a csapadékmennyiségtől függően. A patak két forrásból ered: az Alsó-Tápió Pécel határában (hivatalosan Locsodpusztán), míg a Felső-Tápió Isaszeg határában bújik elő. A két ág Tápiószentmárton határában egyesül, majd onnan folyik tovább a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszász határáig, ahol a Zagyva folyóba torkollik.
A Tápiót számos kisebb patak és ér táplálja, gazdagítva vizét és élővilágát. Ezek közül kiemelkedik a Hajta-patak, amely a Jászság felől érkezik, és Tápiószele határában találkozik a Tápióval. Ezenkívül több kisebb ér is érkezik Gomba és Úri irányából, tovább növelve a patak vízgyűjtő területét. A vízgyűjtőterület mintegy 898 négyzetkilométert tesz ki, ami jelentős területről gyűjti össze a csapadékot és a felszíni vizeket.
Gazdasági és Történelmi Jelentősége
A Tápió patak gazdaságilag is fontos szerepet tölt be a régió életében. Vizét főleg az alföldi termőföldek öntözésére használják, ami hozzájárul a mezőgazdasági termeléshez és a helyi gazdaság fenntartásához. Emellett turisztikailag is jelentős, főleg természeti kincsei miatt, hiszen a patak egy gyönyörű tájvédelmi körzet, a Pest megyei Tápió-vidék fontos alkotója. A Tápió jó néhány halastavat is éltet, mielőtt eléri a Zagyvát, ilyen például a három sülysápi halastó és a tápiószecsői horgásztó, amelyek a helyi horgászélet központjai.
Érdekességképpen megemlíthető, hogy a „Tápió” előtag hét Pest megyei település nevében szerepel, jelezve a patak központi szerepét a helyi identitásban és földrajzi elhelyezkedésben. Ezek a települések Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton és Tápiószőlős.
A Tápió történelmi szerepe sem elhanyagolható. Az 1849. április 4-én lezajlott tápióbicskei csata során fontos stratégiai szerep jutott a Nagykátát Tápióbicskével összekötő Tápió-hídnak. Az akkor veszedelmessé duzzadt Tápió és a környező mocsár ugyanis lehetetlenné tette a patakon való átkelést, így az egyetlen lehetséges átjutást a híd jelentette. Itt zajlott le a csata legvéresebb, egyben döntő ütközete, amelynek emlékét 1912. október 23. óta a Honvédszobor őrzi, emlékeztetve a múlt jelentős eseményeire.
A Tápió Patak Élővilága: Halak és Horgászlehetőségek
A Tápió patak, annak ellenére, hogy sokszor jelentéktelennek tűnik, rendkívül gazdag és változatos halállománnyal rendelkezik. A horgászok számára számos érdekességet kínál, bár az engedélyezési rendszer és az ellenőrzés hiánya kihívásokat jelenthet. Kimondottan a Tápióra nem láttak engedélyt, de a Zagyvára kapható éves engedély érvényes a Tápió Tápiószecsői állomásáig, ami 3600 Ft-ba kerül, így nagyon is megéri a beszerzése azoknak, akik ezen a vidéken szeretnének horgászni. Azonban az engedélyekkel kapcsolatos problémák és az ellenőrök hiánya elszomorító, hiszen ez hátráltathatja a tudatos halgazdálkodást és a védelmet. Ez a patakocska mégis nagyon is fontos az Alföldnek és a horgászoknak is.
Fontosabb Horgászhelyek
A Tápió mentén több jelentős horgászhely is található, amelyek különböző élményeket kínálnak:
Az első hely a tápiószecsői horgásztó nevelőtavai mellett található, amelyet sokan „gödörnek” vagy „szivattyúnak” hívnak. Régen ott egy szivattyú működött minden ősszel, a nevelőtavakból emelte át a vizet a Tápióba. Ma már csak egy csövön folyatják bele a vizet, de a lényeg, hogy minden ősszel, amikor leengedik a tavakat, temérdek ivadék és fél kiló körüli hal kerül bele a patakba, mert ezt tökéletesen kivédeni nem lehet. Ilyenkor sorba kell állni a helyért, annyian érkeznek ide, kihasználva a lehetőséget.
Egy másik terület, amely az előzőtől körülbelül 1,5 km-re található, több kialakított horgászhellyel várja az érkezőket. Ezt a részt az idejárók „zsilipnek” hívják, ugyanis egy duzzasztózsilipben ér véget, de hogy mi okból került az a zsilip oda, az a helyiek számára is rejtély. Ezen a helyen igen változatos a mélység, a halak is nagyobbak, de kisebb a változatosság. A víz mélysége 20 és 150 cm között változik, rengeteg nyáron a hínár és a parti növényzet is sűrű, mert itt már erdőben folyik a Tápió. Néha-néha, ha egyedül és csendben van az ember, előkerül egy-egy nyúl vagy őz, de hallottak már vaddisznót is a közelben, ami a vidék vadregényes jellegét erősíti. Nem véletlen, hogy ősszel arrafelé vadásznak a vadászok, rengeteg hüvely szokott akkor ott lenni.
A harmadik említésre méltó hely a Lisócki-horgásztó előtt található, ahol egy híd is átível a folyócska felett. Régen sok hal volt benne, amikor még átengedték rajta a marhákat, ugyanis azok kitaposták a hínárt és mélyítették a medret, hozzájárulva a meder megfelelő állapotához. Azonban mivel már nem engedhetik bele őket, a víz sem a régi. Sekély, átlátszó és hínáros lett, hal alig látható benne. Néhány évvel ezelőtt a híd alá nézve még rengeteg ivadékot lehetett látni a vízben, szinte kézzel megfoghatók voltak. Kishalas merítővel 10 perc alatt egy vödörnyit fogtak belőlük, és a tavakba vitték, jelezve a potenciális halállományt.
Őshonos Halfajok a Tápióban
A Tápió patak számos őshonos halfajnak ad otthont, amelyek a vidék természeti kincsét képezik:
- Balin: A Zagyvához közeli részeken előfordulnak balinok, bár nem nagyok, körülbelül 5 és 25 cm körüliek, és sajnos nem is sűrűn.
- Bodorka: Csak az alsó rész tisztább vizében található, ahol a balin is, de belőle több van, és vannak benne közel 30 dekások is. Az átlagméret persze itt is tenyeres körüli, de nagyon jó húsban vannak, igaz, emiatt sokszor nem is kapnak. Érdekes tapasztalat, hogy ha a kifogott bodorkát nyomban visszaengedik, mindig elmegy a raj. Emiatt, mikor fognak egyet, mindig elteszik, és csak a végén engedik vissza. Más vizeken ezt még nem tapasztalták, de érdemes lenne megvizsgálni, miért viselkednek így.
- Compó: Itt is elég gyakori, de sajnos nem nagyok, habár a helyiek azt mondják, hogy ősszel szoktak kilósak is jönni. Eddig azonban csak pár centiseket láttak. Merítőhálóval néha egy-egy szokott jönni, olyan 4-6 cm-esek, de mennek is vissza. Őket még csak a fentebbi szakaszokon, a tápiószecsői tónál látták és fogták.
- Csuka: Számos csuka is él a patakban. Egy napon a víztetőn "csíkokat" észleltek, amelyekről később kiderült, hogy kiscsukák. Legalább húsz volt belőlük, ami azt jelenti, hogy az utánpótlás biztosított. Állítólag gyakoriak a zsilipnél is, és ősszel a kicsit nagyobbak kinn tartózkodnak a sekélyben, ahol kilósforma példányok is előfordulnak. Mindenhol megtalálhatók.
- Dévérkeszeg: Itt is van dévérkeszeg, igaz, ivaréretteket nem láttak még túl sokat, de ivadékot rengeteget. Az alsó szakaszon találhatóak csak nagyobb egyedek.
- Domolykó: Tavaly rengeteg volt az alsó szakaszon, de fentebb már csak egy-egy fordul elő, viszont azok nem kicsik, olyan 40-50 dekásak, és érdekes tapasztalat, hogy szinte csak kukoricával foghatók. Az alsó szakaszon viszont csak 5-15 cm-esek vannak.
- Harcsa: Állítólag harcsa is előfordul(t) benne, de sokan még nem találkoztak vele. Meglehet, hogy van benne, a Zagyvából könnyen feljöhet egy-egy példány.
- Jászkeszeg: Az alsó részen volt pár éve rengeteg, de az utóbbi időben már csak elvétve találkoztak vele. Bár a felső szakaszon már-már ritkaságszámba megy, ez a faj az egész Tápióban jelen van.
- Kárász (aranykárász): Régen biztos sok volt, de sajnos már nem tudtak fogni belőlük. A nádasban biztos van néhány darab, amelyek rejtőzködő életmódot folytatnak.
- Karikakeszeg: Gyakorinak mondható az alsó szakaszon, de minden tavasszal megjelennek fentebb is, bár ott csak az apróbbak, a körülbelül tenyeres méretűek.
- Küsz (snecik): Az itteni küszök igazán érdekesen viselkednek, hol eltűnnek, hol meg csak őket lehet megfogni. Az alsó szakaszon nyaranta uralkodó fajjá válik, de az első hideg után eltűnnek. Méretük nem túl nagy, de sütve finomak.
- Lápi póc (fokozottan védett): Nagy eséllyel komoly állománynak ad otthont a Tápió, főleg azokon a szakaszokon, ahol nem irtják a növényzetet. Személyesen ugyan nem látták ezt a rejtett életmódú halat, de feltételezhetően jelen vannak, mert ha itt nincsenek, akkor sehol sincs számukra megfelelő élőhely. Ez a faj a Tápió kiemelkedő természeti értékét képviseli.
- Márna: Nem láttak és nem is fogtak benne, de mondták már, hogy a torkolatnál fogtak egy-két kisebbet. Érdemes lenne telepíteni bele, vagy a Zagyvába ponty helyett, mert a Zagyva tökéletes márnás víz lenne, és talán a Tápió alsó szakasza sem maradna el mögötte.
- Ponty: Gyakorinak mondható, főleg a zsilipnél, de sajnos mindenki viszi őket. Akadtak már horogra ivadékok, főleg tükörpontyból, nagyon aranyosak. A gyakran jelentkezők jellemző mérete 10-30 cm között van.
- Szivárványos ökle (védett): Itt rengeteg van belőle, és a meglepően nagyméretű egyedek is gyakoriak, ezek néha horogra is akadnak. Ez a védett faj is a Tápió gazdag élővilágát bizonyítja.
- Sügér: Rengeteg van belőlük, a tisztább, alsó szakaszon ősszel nagyobbak is, 10-20 cm között. Az átlagosak csak 5-6 cm-esek, véznák, de belőlük sok van. Főleg a növényeknél vadásznak ivadékra és rovarokra.
- Vörösszárnyú keszeg: A felső szakaszon kevés, de nagynak mondható egyed található, ezek olyan 10-20 cm közöttiek. Az alsó szakaszon kisebbek foghatók, de itt gyakoribb faj. Főleg nyáron kerülnek elő a nagyok.
- Réti csík (védett): Nem fogták még, de akikkel ott beszélgettek, azt mondták, hogy szoktak fogni. Igazuk lehet, mert a felső szakasz egyes részei nagyon iszaposak, ideális élőhelyet biztosítnak a réti csíknak, amely szintén egy védett faj.
Telepített és Invazív Fajok
Sajnos a Tápióban is megjelentek olyan fajok, amelyek invazívnak tekinthetők, vagy túlzott elszaporodásuk miatt problémát okoznak az ökoszisztémában:
- Ezüstkárász: A "legfontosabb" telepített faj az ezüstkárász, ami sajnos annyira elterjedt a felső szakaszon, hogy már ritkítani szokták, annyi van belőlük, hogy szinte már monokultúra alakult ki. Szinte csak őket fogja az ember, szerencsére csak szinte. Méretük változó, nyáron rengeteg 5-8 cm-es van, de ősszel előbújnak a nagyobbak is, amik akár kilósak is lehetnek. Láttak egy srácot, aki csak csalit akart fogni, ennek ellenére fogott 1 pontyot és körülbelül 30 darab 20 és 60 dkg közötti ezüstkárászt.
- Razbóra: Belőle is rengeteg van, annyi, hogy merítőhálóval egy merítésre fogtak 3 kilónyi apróhalat, ami szinte csak razbóra volt. Tervezik őket is ritkítani, remélve, hogy így eltűnnek, vagy legalább megcsappan a számuk egy időre.
- Amur: Említették a horgászok, valószínűleg a nevelőtavakból kerülhetnek ki. Láttak is fogni egyet, az csak körülbelül 15 cm-es volt, de van benne, sajnos.
- Törpeharcsa: A mindenki által legjobban utált hal, a törpeharcsa. Több ezer darabot számláló felhőben szoktak úszni az ivadékok, és nagyon változatos méretben találhatóak a vízben, fogtak már benne majd fél kilósat is. Az átlag az 5 és 10 centi között van, sajnos, de rájuk is találtak már „embert”, bár őket sajnos nehezebb kifogni, mert valami okból kifolyólag nem kapnak túl vehemensen, ahogyan azt a horgász megszokta.
Igaz, hogy az "import" halak miatt hagy egy kis kívánnivalót maga után a Tápió, de összességében egy nagyon is szép és fontos vízről van szó, amit nemcsak akkor érdemes meglátogatni, amikor az embernek csalihal kell vagy nincs pénze a tavakra, hanem akkor is, ha az ember egy kis magányra vágyik és a valódi természetre.
A Tápió-vidék Sokszínű Növény- és Állatvilága
A két Tápió és a Hajta által felépített kistáj igen változatos vidéknek számít. Alapvetően síkság, jellegzetes alföldi táj, amelyen tavak, halastavak, tározók, mocsarak és vizenyős rétek váltogatják egymást. Ezenkívül Farmosnál és Tápiógyörgyénél szikes puszták maradványait találjuk, Nagykáta és Egreskáta környékén löszpusztafoltokat, míg Tápiószecsőtől Nagykátáig homokpusztagyepek jellemzik a tájat. Ez a mozaikos elrendezés hozzájárul a vidék kiemelkedő biológiai sokszínűségéhez.
A vizes élőhelyek, mint a Felső-Tápió-völgy jellemzői, gazdag flórának és faunának adnak otthont. A fokozottan védett Gicei-hegyen tömegesen nyílik a homoki vértő és a kései szegfű, amelyek ritka és védett növényfajok. A Székesrekeszi-legelő védettségének indoka az ugartyúk, amely egy kiemelt fontosságú madárfaj a területen. Farmos határában jelenik meg a vakszik, amelyen él a sárgás színű sisakos sáska, egy ritka rovarfaj, amely a Tápió-vidék ökológiai jelentőségét emeli. Ez a gazdag és változatos élővilág teszi a Tápió-vidéket Magyarország egyik legérdekesebb és legfontosabb természeti területévé, amelynek megóvása és fenntartása alapvető fontosságú a jövő generációi számára.