Az élet egyik nélkülözhetetlen velejárója a táplálkozás, az élő szervezet energiafelvétele. A táplálkozás képessége nélkül az Élet már az első próbálkozásoknál saját dugájába dőlt volna. A kisebb-nagyobb földtörténeti változások mindig felborították az éppen akkor létezők étrendjét, s az élőlények vagy alkalmazkodtak egy új menühöz, vagy csöndben kihaltak. Az emberiség életében is voltak ilyen események. A mai létünk szempontjából döntő változás körülbelül 12 000 éve következett be, ez volt az utolsó jégkorszak vége. A Homo sapiens előtt is a változtatás, illetve a drasztikus létszámcsökkenés útja állt.
A mezőgazdasági forradalom és a tejtermékek hajnala
A mezőgazdasági forradalom elnevezés úgy hangzik, mint egy gyors, robbanásszerű folyamat, ám a gyökerei kimutathatóan legalább 23 000 évesek, amikor már egyes fűfélék magjait pörkölve fogyasztották őseink. A gabonák letelepedést serkentő hatása és a hús elérhetőségének csökkenése arra késztette találékony ősünket, hogy kisebb testű csordaállatokat tartson fogságban a lakóhelye közvetlen közelében. Ezek az állatok voltak a kecske és a juh. Kezdetben élő húsraktárként szolgáltak, megkönnyítendő a vadászok terhét.
Egy új tanulmány szerint az emberiség kimutathatóan már legalább 9000 éve fogyasztja a háziasított kérődzők, azaz a kecske, a juh és a szarvasmarha tejét. A 82 lelőhelyre kiterjedő kutatásban állati zsírok, csontok maradványait is vizsgálták, amelyek alapján következtetni lehet arra, hogy az i. e. VII-V. évezredben a háziasított kérődző állatok teje és húsa is része volt az emberi étrendnek. Az őskori tej- és húsfogyasztással kapcsolatos információk segítenek megérteni a kérődző állatok háziasításának folyamatát.
A többi emlőshöz hasonlóan a korai emberek is képtelenek voltak felnőttkorban a tejcukor emésztésére. A rendszeres tejtermék fogyasztás hatására azonban bizonyos mutáció következett be az embernél. A hatása pedig az, hogy az ezzel a mutációval rendelkező embertársaink felnőtt korban is meg tudják emészteni a nyers tejet. A földrajzi környezet is nagyban befolyásolta mind a háziasított állatok fajtáját, mind a hasznosítás módját. A földművelésre alkalmatlan sziklás területeken kecskét és juhot tartottak, az alföldek nedves legelőin pedig marhát. A tejtermékeknek ott lehetett nagyobb jelentősége, ahol mostohábbak voltak a körülmények az élelemtermelés más ágai számára.
A sajtkészítés felfedezése és korai módszerei
Nemzetközi kutatócsapatok egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a prehisztorikus Észak-Európában több mint hétezer évvel ezelőtt már sajtot készítettek. Lengyelországi régészeti helyszíneken talált, fényezetlen, apró lyukakkal ellátott agyagedényekben zsírsavakra bukkantak. Ezek elemzése azt mutatta, hogy az edényekben tejtermékeket dolgoztak fel. Sőt mi több, a szűrők - melyek alakja hasonlít a modern sajtszűrőkéhez - tipológiája egyértelmű bizonyítékot nyújt arra, hogy ezeket a specializálódott edényeket sajtkészítésre használták. Ezen vizsgálat előtt tejmaradványokat tártak már fel Anatólia északnyugati részén lévő lelőhelyeken (8000 évesek), valamint Líbiában (közel 7000 éves lelőhelyeken). Mindazonáltal eme esetekben lehetetlen volt megállapítani, hogy a tejet feldolgozták-e sajttá.
A Bristoli és a Princeton Egyetem kutatói, valamint Łódź, Gdánsk és Poznań szakemberei a lengyel Kujawy régióból származó, fényezetlen edényeket tanulmányoztak, melyek kora 7000 évre tekint vissza. Ezeket a kutatók több mint harminc évvel ezelőtt tipológiai szempontból sajtszűrőknek titulálták a rajtuk lévő apró lyukak miatt. Ezek a régészeti leletek valóban úgy néznek ki, mint a modern sajtszűrők. Lipid biomarker és stabilizotóp-elemzés segítségével a kutatók megvizsgálták az edények anyagában csapdába esett zsírsavakat, és kimutatták, hogy a szűrőket ténylegesen tejtermékek feldolgozására alkalmazták. Tejmaradványokat észleltek lyukakkal nem rendelkező tálakban is, melyeket a szűrőkkel együtt használhattak. Összehasonlításképpen, a nem kilyuggatott edények - főzőedények vagy üvegek - azt mutatták, hogy nem a tejfeldolgozásban volt szerepük. Kérődzőktől származó zsírok jelenléte az edényekben azt mutatja, hogy valószínűleg hús főzéséhez használták őket, míg a méhviasz jelenléte az üvegekben arra utal, hogy víz tárolására zárták le őket. Így az ugyanazon lelőhelyről származó több agyagedény elemzése először mutatja, hogy az edények eltérő típusait speciális módon használták, a szűrőket (és talán a tálakat) sajtkészítésre, a főzőedényeket hús elkészítésére, a vízálló üvegeket pedig víz tárolására.
A tej feldolgozása és különösen a sajt készítése kritikusnak számított a korai gazdálkodó társadalmakban, mivel lehetővé tette a tej megőrzését és szállítható formájúvá alakítását, ezenfelül, ami még fontosabb, hogy emészthetőbb termékké tette a korai prehisztorikus gazdálkodók számára. A korai emberek ugyanis a gyermekkoruk után már nem tudták megemészteni a tejcukrot (laktóz), a hagyományosan elkészített sajt viszont kevesebb laktózt tartalmaz, mint a friss tej. A vizsgálatról a Nature számolt be.
A valószínűsíthető időpontok az első sajtkészítésre Kr.e. 8000 és Kr.e. 3000 közé tehető, amikor háziasították a juhokat. Az első sajtokat a Közel-Keleten élő nomádok vagy a Közép-Ázsiában élő nomád türkök készítették. Valószínű, hogy a sajtot véletlenül fedezték fel, oly módon, hogy az állati gyomorból készült tárolóedénybe rakott tej egy idő után aludttejre és savóra bomlott a rennin miatt. Erről a történetről számos legenda szól. Az egyik szerint a sajtot egy arab nomád fedezte fel: tejjel töltött meg egy nyeregtáskát, hogy azt fogyassza az úton, ameddig keresztüllovagol a sivatagon. Több óra lovaglás után megállt, hogy szomját oltsa, és látta, hogy a tej sápadt vizes folyadékká vált, amelyben szilárd fehér darabokban vált ki a sajt. A nyeregtáska egy fiatal állat gyomrából készült, ez egy megalvasztó enzimet tartalmazott, amit renninként (alvasztóenzim) ismerünk. Valószínűleg a Közép-Ázsia nomád törzsei találták ki azt, hogy az állati bőrt felhasználták oly módon, hogy állatok hátán szállították a tejet vándorlásaik során (tömlő). A tejcukrok erjedése azt okozta, hogy a tej megalvadt és a lengő mozgás feldarabolta az aludttejet, hogy abból ezután üdítő savóital váljék. A sajtkészítés így fokozatosan fejlődött, ahogyan a készítés módja elterjedt a népek között.
A sajtkészítés fejlődése az ókori civilizációkban
A legtöbb szakember úgy tartja, hogy sajtot a Közel-Keleten készítettek legelőször. A legkorábbi típus egy olyan fajta aludttej volt, amelyet háziasított állatoktól nyertek. Egy legendás történet is mesél róla, hogy a sajtot egy ismeretlen arab nomád fedezte fel. A legenda úgy szól, hogy tejjel töltött meg egy nyeregtáskát, hogy azt fogyassza az úton, ameddig keresztüllovagol a sivatagon. Több óra lovaglás után megállt, hogy szomját oltsa, és látta, hogy a tej sápadt vizes folyadékká vált, amelyben szilárd fehér darabokba vált ki a sajt. A nyeregtáska, egy fiatal állat gyomrából készült, ez egy megalvasztó enzimet tartalmazott, amit renninként (alvasztóenzim) ismerünk. A tejet valójában a rennin, a forró nap és a ló vágtató mozgásának kombinációja aludttejjé és savóvá választotta el.
A zsidók is ismerték a sajtot. Bibliai forrásokból megismertük azt, amikor Dávid elszökött a Jordán folyón keresztül, őt a kine sajtjával táplálták (tehenek) (2 Sámuel 17:29), majd pedig tíz, (feltehetően juh) sajtot vitt ajándékba az ezredesnek. (1 Sámuel 17:18: "Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-é, és hozz tőlük jelt.") A leírások világosan mutatják, hogy létezett egy völgy Jeruzsálem közelében, ahol sajtgyártással foglalkoztak.
Görög és római sajtkultúra
Homérosz Kr.e. 1184-ben említi azt, hogy készítettek sajtot Görögország hegyi barlangjaiban a juh és kecskék tejéből. Valójában egy változatosságnak kikiáltott Cynthost csináltak és eladták a görögök a rómaiaknak. Arisztotelész (384 - Kr.e. 322) és Varro (Kr.e. 116 - Kr.e. 27) megjegyezte a különbséget a sajtokban, amelyek különböző helyekről származtak, és véleményt mondott az emészthetőséggel kapcsolatban. Ekkorra az oltó használata természetessé vált, lévén, hogy a sajtkészítő a többfajta aludttej kezelése fölött sokkal nagyobb irányítással bírt. Columella Kr.e. 4 - Kr.u. 70) arról írt, hogyan lehet sajtot csinálni, jelentős részletességgel.
A rómaiak megtanulták a sajtgyártást, és a rájuk jellemző hatékonyságukkal gyorsan művészetté fejlesztették, valamint ezt meg is jelenítették képzőművészetben is. A sajtgyártás elméleti és gyakorlati tudással készen állt, és elért egy magas szintet. Ekkorra az érő eljárást fejlesztették és ismert volt, hogy a különféle bánásmódok és feltételek a raktározás alatt különböző ízekkel és jellemvonásokkal bíró sajtféleségeket eredményeztek. A nagyobb római házaknak volt egy különálló sajtkonyhájuk (feltételrendszer a gyártáshoz), és olyan speciális módszer, amellyel sajtot tudtak érlelni. Nagyvárosokban a házi sajtot elvitték egy különleges központba, ahol megfüstölték.
Kr.u. 300-ig a rómaiak rendszeresen exportáltak más országokba a mediterrán tengerpart mentén. A kereskedelem gyorsan fejlődött, ami a császárnak, Diocletianusnak ötletet adott, hogyan tudja a maximális árat kihozni a sajtokból. Kitalálta, hogy sajtok tartalmazzanak almát, és füstöljék fel őket, ami nagyon népszerű volt a rómaiak körében. Egy másik sajtot lebélyegeztek és eladtak La Luna védjegye alatt, és mondják, hogy a mai Parmesannak ez volt az előfutára. Így a római szaktudás elterjedt Európán keresztül arrafelé, amerre a birodalmuk terjedt. A módszerek a földbirtokosokkal és római farmerekkel egyetértésben megmaradtak, és a sajtfogyasztás kultúrája beszivárgott a helyi populációba. Az első elkészítési módok szerint aludttejet eltávolították, lecsapolták és sózták, hogy létrehozzanak egy jóízű és tápláló magas fehérje-ételt, illetve egy szívesen látott kiegészítést a húsfehérjéhez. A sajtkészítés fokozatosan fejlődött, ahogyan a készítés módja elterjedt a népek között.
A sajtkészítés terjedése a középkorban és a reneszánsz idején
A Római Birodalom összeomlásával Kr.u. 410 körül a sajtkészítés a mediterrán térségen, az Adriai-tengeren keresztül terjedt lassan Dél-Európa és Közép-Európa felé. Azok a települések, ahová eljutott a sajtgyártás tudománya, a saját állattartási és éghajlati viszonyaikra alakították át a technológiát, többek között a sajtfélék ezerszínűsége is ennek köszönhető. Ahol fejlett volt a sajtgyártás, a hegyes területeken használták a kecskék és a juh tejét is. A helvétek (Svájc, Alpok) különlegesen magas szintre emelték az egyéni sajtféleségek gyártását, saját jól átgondolt technológiává fejlesztve a kapott tudásanyagot, sokféle saját különlegességet hoztak létre. Annyira sikeresek voltak a sajtfeldolgozás területén, hogy egy időben az összes Emmentaler sajtjuk exportját betiltották.
Közép- és Kelet-Európában a háború és invázió századain keresztül az emberek vándoroltak, ez elkerülhetetlenül a középkorig lelassította a sajtgyártás fejlődését. Európa termékeny mélyföldjeiben a mezőgazdaság és tejtermelés a fejlesztés során szabvány lett, és ezekből alakultak ki a mai hagyományos európai sajtfélék. Ezen felül a sajtok országokhoz kötődő fejlesztése, mint például Edámi és Gouda Hollandiában. Ezt nagyon másolták másutt sokféle hasonló néven, mint például Tybo és Fynbo, a súllyal nyomtatott sajt, viszonylag kicsi méretben, ezt sóval és sós vízzel kezelték. Franciaország a gazdag mezőgazdasági területeken fejlesztett többféle sajtot délen és nyugaton. Az évszakonként megjelenő puha friss sajtot jobban szerették a déli területeken, mint a kemény nyomtatottat. A nyomtatott sajt úgy tűnik, másodlagos szerepet játszott.
A középkor folyamán a szerzetesek újítók és fejlesztők lettek, nagy rajongói és mecénásai a sajtoknak, ezért a sajt klasszikus variációi közül sokat nekik köszönhetünk azokból, amelyekből ma a piacon válogathatunk. A reneszánsz időszak alatt a sajt népszerűségben csökkent kissé, mivel egészségtelennek tekintették. A Római Birodalom folyamatos hanyatlásával, majd bukásával a sajt története csak tovább színesedett. A sajtkészítést az országok kisajátították és saját célokra fejlesztették tovább. Ám ezek a fejlesztések lassan és nehézkesen haladtak. Az 1576-ban John Heywood által írt „Példabeszédek John Heywoodtól” (The Proverbs of John Heywood) című könyvében írta le: „A hold újsajtból van”. Bár ezt akkoriban számos ember elhitte, ma már tudjuk, hogy ez ostobaság.
Tejtermék-készítési módszerek és fajtái
A „Sajtkészítő kisokos” és a „Nagy Magyar Sajttörténet” részletesen foglalkozik a különböző tejtermékek elkészítésével.
Tehéntúró készítése Moriére tanár szerint
A főleg már régebben tejelő tehéntejtől vett tej, a fejés után mintegy 2-3 óra múlva már feldolgozásra kerül, lefölöztetvén mindenekelőtt a képződött csekély tejföl-réteg. Húsz liter tejhez egy kanálnyi oltó adatván, a teljes megalvás 5-6 óra alatt megy végbe, melyet az által ismernek föl, hogy a túrófelületet ujjal megnyomják. Ha az ujj meg nem nedvesedik, a túró egy nagy kanállal kiszedetik az üstből, s fölül-alul nyitott formákba öntetik, melyeket gyékénnyel letakart, kissé rézsútos asztalon helyezzék el, hogy a savó minél gyorsabban lefolyhasson. Ha a túró a körisfából vagy ónozott vaslemezből készült formákban két napig állott, olyan konzisztenciájú, hogy tovább kezelhető, mely kezelés 2-3 napig folytatott gondos besózásból áll. A sajt ezután szárítóba kerül, szalmával befödött léces állványokon elhelyeztetvén. Miután a szalmától némi mellékízt kap, némely termelők sövényhálókon helyezik el. A szárító helyiségben, mely szellőztethető (a szellőzőlyukak hálóval lévén bevonva, hogy legyek, rovarok be ne hatolhassanak a helyiségbe) s a napsugarak távoltartására berendezett, a sajt 4-5 hétig kezeltetik. Itt többször áthelyeztetik, s ha izzadni kezd, végül egyenletes hőmérsékletű pincékbe kerül, hol még 2-3 hétig marad, minden másodnap átfektetve.
Juhsajt készítése
A juhok reggel, este, tehát naponta kétszer fejetnek. Minden 200 juh fejéséhez általában 7 egyén szükségeltetik. Ha több áll rendelkezésre, minden juh kétszer kerül fejés alá, másodízben a tögy dörzsöltetik, s a tej az utolsó cseppig gondosan kifejetik, mely procedúra által egyfelől a tej vajtartalma öregbedik, másfelől a tejkiválasztás fokozódik. Az esteli tej megmelegíttetik, néhol majdnem a forrásig, mire állni hagyják reggelig. A kivált tejföl lefölöztetvén vajnyerés céljából, az estéli tej a reggelihez hozzáadatik, mire a sajtos üstbe jut, melyben rendszerint kissé fölmelegíttetik, hozzá adatván a bárány vagy gödölye gyomrából készült oltó. A kivált túró gondosan elapróztatik, s a savórészek néha kézzel való dagasztással is eltávolíttatnak belőle. A túró 21 cm átmérőjű, 8 cm magas formákba jut, melyekbe gyöngéden belenyomatik, rétegenként „penészkenyér”-porral behintetvén, mi által a Penicillium glaucum penész jut a sajtba, s alkatrészeit részben szétbomlasztva, a roquefort-sajt pikáns ízének előidézője lesz! A formákban e sajt egy-két napig marad, s naponta kétszer megforgattatik, mire a formákból kivétetvén, egy északnak fekvő szellős helyre, a szárítóba (séchoir) kerül, hol 15-20 napig marad, megérvén itt a pincékbe való helyezésre. A pincék hőfoka 4-8 C°, nedvességük 60° legyen. A besózás után 5-6 napra a sajt kérge levakartatik (raclage de la croûte). E műveletet asszonyok végzik fanyelű késekkel, melyek 3 cm széles pengékkel vannak ellátva. E késekkel a vakarás oly módon eszközöltetik, mint a borotválás. Két hétre reá a művelet ismételtetik, mely néha harmadszor is eszközöltetik. A sajt egészben 30-50 nap alatt teljesen megérik, minek jele egy fehér és pirosas kérgecske képződése. 100 kg tejből 18 kg sózatlan sajt készül, mely a pincében tartás alatt súlyának 1/5 részét veszti. A frissen 3 kg súlyú sajt megérve 2-2,5 kg súlyt mutat.
Ostyepka készítése
Az ostyepka oly módon készül, hogy a túróból 0,5-1 kg nagyságú darabok vétetnek és gondosan össze-vissza dagasztatnak, hogy az illető gyurma tésztának tetszik, mely tojásformába idomítván, langyos (vagy 30 fokú) vízbe tétetik, melyben 5-10 percig oly célból marad, hogy megpuhulva, könnyebben idomuljon a forma után, melybe elvégre helyeztetik. E formák puha fából készülnek, két részből állanak, melyek féltojásdad idomúak, de felül és alul nyitottak. E formákba gondosan bepréselt túró miután a formákban összeköttetnek, 10-15 percre 40 fokú vízbe tétetik újból. Ebből kivétetvén, sósvízbe helyeztetik 12 órára.
Liptói őszi túró
A liptói őszi túró a havasi legelőkön, szeptember végétől egészen november közepéig készül, természetesen csak akkor, ha az időjárás kedvező és a hó be nem takarja a legelőt. Más időben történt fejés után a túró nem oly jó, de az őszi túró termelése aránylag csekély. Az őszi túró jósága egyszerűen abból magyarázható, hogy az ekkor fejt tej igen tartalmas, zsírban, sajtanyában egyaránt gazdag. A készítést illetőleg a következő lenne elmondandó: tavasszal, ősszel az oltó azonnal hozzáadatik a tejhez, nyáron előbb kissé hűlni engedik, mert különben megalvása csak lassan menne végbe. A sajtanya legjobban 20-22 R°-nál válik ki. A kivált túró eleinte kézzel apróztatik, később gondosan egy csomóba egyesíttetvén, a savó leöntetik, s a túró dagasztása folytatva lesz, oly célból, hogy a savórészek minél tökéletesebben kiváljanak.
Házi sajt íróból
Az íróból, ha sok van, jó apró házisajtot állíthatunk elő a következő módon: mindjárt köpülés után az üstbe öntjük az írót és forrásig melegítjük. Midőn a savó mint tiszta folyadék tűnik fel, melyben fehér túrópelyhek úszkálnak, akkor az üstöt eltávolítjuk a tűztől, s az egész tömeget addig hagyjuk állani, míg csak a túrós részek mind le nem ülepednek. Ekkor a tiszta savót leöntjük, s a túrótömeget ritka vászonzacskóba öntjük, s felakasztjuk, hogy a savó kicsepegjen belőle. A kicsepegtetés inkább ajánlható, mint a kisajtolás, mert az előbbi módon legtökéletesebben távolodik el a savó. A túrót ezután fateknőben, kézzel jól meggyúrjuk, s tiszta kendővel lebontjuk, s nem nagyon hűvös helyre, télen pedig kemence közelébe tesszük, míg meg nem szilárdul és bizonyos csípős ízt nem vesz fel, ami rendesen 5-6 nap alatt történik meg. Ez idő alatt naponként meg is gyúrjuk e sajtot. Végül a tömeg minden kilogrammjához 30 gramm sót és kevés köménymagot teszünk és 24 óra lefolyásával s ismételt átdagasztás után az u.n. kézi sajtokat készítjük belőle, melyek ekkor mindjárt használhatók. Még kellemesebb ízű sajtot kaphatunk, ha a sajttömeget naponkénti átdagasztás mellett valamivel tovább hagyjuk erjedni, s azután erős szegfűkivonatot, fahéjat és kevés konyakot teszünk abba.
Kefir készítése és jótékony hatásai
A kefirt a Kaukázusban a tehéntej erjesztésével állítják elő. A kefir gombája, a Basilius sancaoncián okozza az erjedést. A kaukázusiak a kefirt víz helyett isszák, és élelmiszerként fogyasztják. Az emberek itt 110 éves átlagéletkort érnek meg, és nem ismerik a tuberkulózist, a rákot és nincsenek emésztési zavaraik. A kefir kedvezően befolyásolja a következő betegségek gyógyulását: idegbetegségek, álmatlanság (gyógyszer beszedése nélkül is megszűnik), étvágy visszaállítása, depresszió megszüntetése, kelés, fekély, bronchitis, asztma, vérszegénység, kiütés, ekcéma, vérnyomás, hólyaghurut, vese, fertőzés, sárgaság. Gyógyítólag hat még az emésztőszervek hurutjára, gyomorégésre, ütőér csomósodásra, epepanaszokra, hasmenésre és székrekedésre. Megakadályozza a testben visszamaradt anyagok rothadását.
A magyar tejgazdaság és sajtkészítés története
A mai értelemben vett sajtkészítés a magyarokra sokáig nem volt jellemző. A 12-13. században. Bár a finnugor eredetű „tej”, „fejni”, „vaj” stb. szavak bizonyítják, hogy őseink ismerték a tejtermelést, a tejgazdaság kezdetleges formája hazánkban a 11-13. században alakult ki. Megtelepedett vlachok, majd a Duna-Tisza közé bevándorolt rácok készítettek sajtokat, az állattenyésztő pásztorkodó magyarság főleg a juhtejet fogyasztotta és abból készített sajtot. A tehéntej feldolgozását a 13. században, IV. Béla korában felvidékre telepített németek honosították meg, és a sajt már kereskedelmi cikk is volt. Ezt alátámasztja Késmárk neve, amely a „sajtpiac” szóból származik („Kasemarkt”), sőt, latin neve a „forum casei” szintén sajtpiacot jelent. A 15-18. századból több okmányban találunk említést a sajtról, főként juhsajtról.
A 18. század végétől kezdve létesültek olyan tehenészetek, amelyek a tejet rendszeresen feldolgozták. A múlt század második felében már több sajtkészítő üzem működött. Az első tejgazdaságot, amely a termelt tejet is feldolgozta, a 18. század végén Tessedik Sámuel létesítette Keszthelyen. A sajtokat kezdetben svájci mesterek készítették, ezért a tejfeldolgozó gazdaságokat „svájcériáknak” nevezték.
A 20. század elején Újhelyi Imre kezdeményezésére indult meg az akkori Moson megyében öt tejszövetkezetből a sajtkészítés. Újhelyi vezetésével dolgozták ki az Óvári sajt és a Moson megyei csemege sajt (Ilmici sajt) készítési módját, amelyek ma is általánosan ismert és kedvelt sajtféleségek. Az első világháború előtt és a két világháború között három nagy tejipari vállalat mellett, néhány sajtüzem, és több magáncég (például répcelaki Stauffer), és több szövetkezet, elsősorban Tolna és Baranya megyében foglalkozott elsősorban sajtkészítéssel.
Modern kori sajtkészítés Magyarországon és a világban
Míg Európában gyorsan terjedt a sajtkészítés tudománya, addig az amerikai, az afrikai és az ázsiai kontinensen nem volt akkora hírneve. De hála az európai imperializmusnak ezeken a földrészeken is gyorsan felkapott lett a sajt. Az első ipari termelésre kialakított gyár 1815-ben, Svájcban indult be, de először az Egyesült Államokban vált sikeressé ez a termelési módszer. Az első ilyen termelő az Egyesült Államokban Jesse Williams olasz származású tejtermelő, aki 1851-ben a saját farmján kezdett futószalagos termelésbe. Évtizedeken belül több száz ilyen „gyár” jött létre. A gyári készítésű sajtok a második világháborúban élték fénykorukat.
Manapság, ha biztosan, 100 %-ban természetesen érlelt, minőségi, adalékanyagoktól mentes és GMO -mentes sajtokat keresel, akkor ne felejtsd el, hogy a Szarvasi Zrt. sajtjai mind ilyenek. Saját szarvasmarhákkal, legmodernebb gyártással, olasz mester titkos receptjeivel, a legjobbat kínálják neked. Megtalálható a legtöbb Tesco és Auchan áruházban, akár online is lehet rendelni tőlük. Abban az esetben, ha bizonytalan vagy, ezek milyen sajtok, és melyiket válaszd, akkor weboldalukon egyesével megtalálható a Cervinus sajtcsalád (Delicato, Perfetto, Fenomenale), a Picante, és a Caciotta sajtjainak leírása. A bónusz pedig a nyár kedvence, a Grill sajtok 3 ízben.
tags: #tej #sajt #magyarorszag #7500 #ev