A toledói marcipán, amelyet spanyolul "mazapán de Toledo" néven ismernek, nem csupán egy édesség; a spanyol történelem, kultúra és kézművesség évszázados öröksége, mely messze földön híres. Ebben a cikkben mélyebben belemerülünk ennek az egyedülálló finomságnak a titkaiba, eredetébe és abba, hogy miért foglal el különleges helyet Európa marcipán térképén. Felfedezzük a toledói marcipánkészítés generációkon átívelő hagyományait, a receptúrájának egyediségét, és azt a szerepet, amit a város életében betölt.
Mi fán terem a toledói marcipán?
A toledói marcipán nem más, mint darált mandulából és cukorból készült, majd sütőben megpirított massza. A receptúra alapja egyszerű: porrá őrölt mandula cukorral, néha egy csipetnyi vajjal elkeverve, majd néhány percig sütőben megégetve. Ez a sült marcipán, mely az Európai Unióban földrajzi védettséget (IGP) élvez. Az előírások szerint legalább felerészben mandulát tartalmaz. A „Mazapán de Toledo” ma már egy pontosan meghatározott, eredetvédelem alatt álló marcipánféleség. Az EU hivatalos leírása szerint a Mazapán de Toledo néven ismert termék a nyers, hámozott, őrölt mandula és cukor vagy különböző cukorfélék keverékéből összeálló finom, homogén massza. A Mazapán de Toledo marcipán fő összetevője a mandula: a masszának javarészt, de legalább 1:1 arányban, azaz a teljes tömeg 50 %-ában mandulából kell állnia.
Az elkészült tészta textúrája és színe a sütés idejétől függően változhat. „A sütőben a marcipán bochánkok, krucánkok és figurák csak rövid ideig - körülbelül egy-két percig - vannak, különben túlszáradnak” - magyarázza a szakértő. Ha a sütés túlzott, a tészta elveszíti a mandulaolajnak köszönhető rugalmasságát és megkeményedik. „Látja ezt a színkülönbséget?” - mutatja Paz asszony. „Ez azért van, mert túl sok mandula van a tésztában. Sok zsírt engedtek, és a tészta nagyon sápadt lett.” A toledói marcipán nazlátléstől barnásig terjedő részei keményebbek, míg a világosabbak puhák és omlósak. Fontos a mandula és cukor megfelelő arányának betartása, hogy a tészta elég nedves maradjon, és ne keményedjen ehetetlen masszává. Minden egyes marcipándarabot átlátszó csomagolásba tekercselnek, hogy megőrizzék nedvességtartalmukat és megakadályozzák a kiszáradást. A toledói marcipán ezen sajátosságai különböztetik meg jelentősen más, Európa-szerte ismert marcipánfajtáktól, amelyek gyakran nyers formában kerülnek forgalomba.
Az Escobar család generációs öröksége
Toledóban számos műhely készíti ezt az édességet évszázadok óta, köztük az Escobar család is, amely kilenc generáción át adja tovább a mandula alapú csemege készítésének módszerét. Paz Escobar asszonyt édesanyja tanította meg marcipánt sütni, aki szintén készítette. Sokat tanult két nagynénjétől is. Édesapja végül szintén marcipánsütő lett. „Az az igazság, hogy soha nem számoltuk ki, melyik évben alakult meg valójában a Casa de Mazapan - a Marcipánház nevű cégünk. Például ezt a fotót a nagymamám készítette” - mutatja Paz asszony. „Azt mondta, valamikor az 1800-as években készült.” Ez a családi örökség és a hagyományok tisztelete kulcsfontosságú eleme a toledói marcipán egyediségének.
Paz asszony szerint a marcipán elkészítése egyszerű, de fáradságos. Ez az ibériai-félsziget arab telepítésének öröksége. Az elkészítéshez csak mandula és cukor szükséges, amelyeket megőrölnek és rugalmas masszává gyúrnak. Ebből a masszából aztán különböző bochánkokat és figurákat készítenek. Toledóra jellemző a tojássárgájával készült rög, amelyet delicia-nak hívnak. „Ez a marcipánok királynője” - mondja a pék. „A tésztába fenyőmagot vagy félbevágott mandulát is lehet tenni. Ha egy kevés vajat adunk a masszához, a figurák még puhábbak és rugalmasabbak lesznek.” Hozzáteszi, hogy „évszázadok óta majdnem kizárólag nők végzik így, kézzel - finomabb ujjaik vannak a figurák megformálásához.” Ez a kézműves megközelítés biztosítja a toledói marcipán autentikus minőségét és egyediségét.
A marcipán eredete és történelme
A marcipán eredetével kapcsolatosan nagyon sokféle történet kering. Sajnos nem egyértelmű, hogy melyik származástörténet az igaz, annyi azonban bizonyos, hogy feltehetően nem egy ember találta fel, hanem időben és térben eltérően több feltaláló is készített egy hasonló mandula alapú terméket, amely nagyon hamar népszerű lett. Ennek oka feltételezhetően az, hogy egy viszonylag egyszerű termékről van szó, hiszen mandula, cukor vagy méz és víz/rózsavíz keverékéről beszélünk, amely összetevők már a középkorban is fellelhetőek voltak szinte mindenhol a világon. A perzsákig kell visszamennünk, akik mandulából, mézből és olívaolajból gyúrtak mennyei mannát, amit néhány cseppnyi rózsaolajjal ízesítettek és illatosítottak. Egy 900 körül írt perzsa orvosi könyv már a mandulából és nádcukorból készült paszta gyógyhatásait elemezte. Egy IX. századi perzsa orvos, Rhazes már ír a mandula és a cukor vegyítésével készülő gyógyszerről, amely később az arab újdonságok szokásos útvonalain ért Európába.
Ismert volt Törökországban és Iránban is, ahol a keleti fűszerezésű marcipán a háremhölgyek kedvelt csemegéje volt. Később, az édességet és receptjét, a keresztes háborút megjárt lovagok és papok hozták magukkal Európába. Így jut el először az Ibériai-félszigetre, és az olasz csizma kikötővárosaiba, például Velencébe is. Ebben az időben még csak a királyok asztalára kerülhetett marcipán, hisz a cukor igazi luxuscikknek számított, ami trópusi tájakról érkezett (pl. Madeira, Szicília). Terjedésének egyetlen akadálya volt: akkoriban még nem állt rendelkezésre olyan mennyiségű cukor, ami kiszolgálta volna az igényeket. Tehát, az édesség széles körben való terjedésének korlátja - az árán kívül - az volt, hogy egyszerűen nem volt elegendő mennyiségű cukor.
Az 1500-as években az Amerikába behurcolt afrikai rabszolga munkaerő volt az, ami fellendítette és olcsóbbá tette a cukorkereskedelmet. Az ültetvények egyre több cukorral látták el Európát. Az Újvilág felfedezése után, a rabszolgák kizsákmányolásával fellendítették a tengerentúli cukornádtermesztést, így az ültetvények egyre több, és egyre olcsóbb cukorral látták el Európát. Innen már egyenes út vezetett az európai cukrászat és marcipánkészítés valódi fellendüléséhez. A barokk fedezte fel, hogy jó alakíthatósága révén különféle figurák, tárgyak készíthetők belőle - azóta készülnek díszmarcipánok, marcipánfigurák. A XIX. században, az iparszerű cukortermelés kialakulásával vált a marcipán is széles körben elérhető termékké.
A marcipán álmos története | Az édesség, amely bejárja a világot
A marcipán nevének eredetét sem lehet pontosan meghatározni. Lehet, hogy a szó perzsa, arab, vagy latin gyökerekkel rendelkezik. Talán a március hónappal függ össze, vagy azzal a dobozzal, amelyben tárolták, amikor még nagyon drága volt. Esetleg a velencei védőszent, Márk nevére utal. A legvalószínűbb, hogy a derék velencei kalmárok a szállításra használt edények arab nevét, a "martaban"-t alkalmazták azok tartalmára. A spanyol „marcipán” szó valószínűleg a középkorban jelent meg, és az al-Andalus területén beszélt arab nyelvből származik. A „mazapan” szó egy szóösszetételből jött létre. Míg első tagja két szóból is eredhet, miszerint „maza” a mozsárhoz használt törő eszközt jelöli, vagy pedig a „masa” azaz massza szóból alakult át, addig második tagja a „pan”, kenyeret jelent.
A mórok és a mandula Spanyolországban
Spanyolországban már a hódító mórok megérkezése előtt is bőven termett mandula; Aragónia, Andalúzia, Castilla La Mancha vagy épp Valencia környékén napjainkban is hatalmas mandulaligetek húzódnak (évi átlagtermés 65 000 tonna). Viszont a marcipán másik fontos alapanyaga még hiányzott, amire nem kellett sokáig várni, hisz az Andalúziában letelepedő mórok azonnal a mezőgazdaság fejlesztéséhez kezdtek. Kihasználva, hogy a déli partok egy szakaszán szubtrópusi mikroklíma található, hamarosan megjelentek az első cukornádültetvények. Ez adhat magyarázatot arra, hogy a toledói hagyomány szerint a városban már a 8. században készítettek mozsárban összetört mandulából és cukorból tápláló kenyeret. A muszlim seregek már a 8. században meghódították az Ibériai-félszigetet, és feltehetően magukkal hozták a marcipánt és annak elkészítési tudását.
Amit ma hagyományos spanyol édességekként ismerünk (Toledói marcipán, Jijóna-i turrón, andalúziai alfajor, a Cuenca-i alaju, Pan de Cádiz stb.), mind a mórok idejéből származik, amiknek az elkészítéséhez csupán két fő hozzávaló szükséges: mandula és cukor. Az első feljegyzett igazi marcipán receptig 1520-ig kellett várni, amit a középkori katalán séfek séfje, azaz Ruperto de Nola vetett papírra, mialatt egyszer Toledóban járt. Az igen hangzatos „Libro de guisados, manjares y potajes”, vagyis Főtt ételek, ínyencségek és egytálételek című szakácskönyvében, amit spanyol nyelven csak 5 évvel később adtak ki V. Károly barcelonai látogatása alkalmából. Ez az első ismert marcipán recept 1525-ből származik, Ruperto de Nola "Libro de guisados, manjares y potajes" című szakácskönyvéből. V. Károly német-római császár maga is nagy rajongója volt ennek az édességnek, s miután visszavonult Yuste-i várába és átadta a trónt fiának, II. Fülöpnek, megállás nélkül rendelte a birodalmi városban készített marcipánt és más süteményeket. Sokan osztják a véleményt, hogy az akkoriban készített toledói édesség a legjobb, a legválasztékosabb, a legeredetibb és a legfinomabb volt egész Európában.
A toledói marcipán: A "Mazapán de Toledo" földrajzi oltalom alatt
A spanyolok a legnagyobb becsben a toledói marcipánt tartják. A "mazapán de Toledo" sült marcipán, mely az Európai Unióban földrajzi védettséget (IGP) élvez, és az előírások szerint legalább felerészben mandulát tartalmaz. Nemcsak a helyiek, de a spanyolok is nagy becsben tartják a toledói sült, kizárólag édes mandulából készült marcipánt, ami az Európai Unióban földrajzi védettséget (IGP) is élvez. Ennek az oltalomnak köszönhetően a „Mazapán de Toledo” ma már egy pontosan meghatározott, eredetvédelem alatt álló marcipánféleség. Az EU hivatalos leírása szerint a Mazapán de Toledo néven ismert termék a nyers, hámozott, őrölt mandula és cukor vagy különböző cukorfélék keverékéből összeálló finom, homogén massza. A Mazapán de Toledo marcipán fő összetevője a mandula: a masszának javarészt, de legalább 1:1 arányban, azaz a teljes tömeg 50 %-ában mandulából kell állnia.
Az eredeti toledói marcipán elkészítéséhez azonban ez még nem elég, számos „titkos” hozzávaló és eljárás is szükséges ehhez a különleges desszerthez. A toledói zárdákban és családi műhelyekben máig folytatják a kézműves marcipánkészítés hagyományát. A városi archívumok között megtaláljuk azokat a feljegyzéseket, miszerint az első, mai értelemben vett toledói marcipánt a San Clemente kolostor apácái kezdték el készíteni a 1212-es Navas de Tolosa-i csatát követően, kénytelen-kelletlen, mivel a raktárakban nem maradt egy szem búza sem. Innentől kezdve a városban több kolostor is készíti ezt a tápláló és energiadús „kenyeret”, ami aztán a Reconquista hódító katonáinak fő tápláléka. Ezt a hagyományt fenn kell tartani, hiszen a toledói édesség méltán foglal el az elsők közt helyet Európa marcipán térképén, és lép be a ringbe, ahol neves városok küzdenek meg egymással az elsőségért, hogy egyszer és mindenkorra eldönttessék: hol készítettek először Európában marcipánt, és honnan ered a neve?
A marcipánkészítés művészete Toledóban
A masszát órákig kell kézzel gyúrni, mire megkapja a kívánt textúrát, amit estére hűtőben kell pihentetni, majd nagyon magas hőmérsékleten, de nagyon kevés ideig kell kemencében sütni. Hagyományosan fadeszkán sütik, így a felső része erősen megpirul, míg az alsó része hűvös és nyers marad. Az elkészült tekercset kézzel formázzák, hogy angolna jellegzetességeit (orr, száj, nyelv stb.) megkapja, majd sütőben, körülbelül 150°C-on megpirítják. A díszítés cukorka gyöngyökkel és az angolna szemeinek elhelyezésével éri el a csúcspontját. A díszítés elkészítése után tálcára helyezik és hagyják kihűlni. A termék eredetiségének biztosítása érdekében oltalom alatt álló „Mazapán de Toledo” földrajzi jelzéssel kizárólag olyan marcipán kerülhet forgalomba, amelyet Toledo tartományban élő gyártók készítenek, és amelyet a termék ellenőrzésével megbízott tanúsító hatóság bevizsgált.
A marcipánkészítésnek Toledo városán kívül ma már hagyománya van például Sonsecában, Gálvezben, Consuegrában, Fuensalidában. Ezeken a településeken természetesen tartanak marcipánhoz kötődő ünnepeket, hagyományőrző rendezvényeket is. Bár általában karácsonykor fogyasztják, Toledóban egész évben találkozhatunk marcipánnal. A legtradicionálisabbak a töltött marcipán tekercsek, a marcipán figurák, a 'marquesas', az 'empiñonadas' és a 'pastel de gloria', többek között. Egész évben fogyaszthatók tea, kávé, cava vagy csokoládé kíséretében. Az 1615-ben III. Fülöp király parancsára megalakult a Toledói Cukrászok Céhe. Rendeletében külön bekezdést kapott az ekkor már híres toledói marcipán, miszerint: „az itt készített marcipán készüljön valenciai mandulából és fehér cukorból, ne másképpen, mert aki másképp készítené, azt kötelezzék ezer maravédi megfizetésére”. Ez a szigorú szabályozás és a hagyományok ápolása hozzájárul a toledói marcipán kivételes minőségéhez és hírnevéhez.
A marcipán álmos története | Az édesség, amely bejárja a világot
Toledói marcipán formák és különlegességek
A toledói marcipán nem csak ízében, hanem formavilágában is egyedi. A már említett "delicia", a tojássárgájával készült rög mellett számos más forma is megtalálható. Készítenek különféle bochánkokat és figurákat. Amellett, hogy a tradicionális ünnepi édesség, melynek fő összetevői a mandula és a cukor, a toledói marcipán hagyományosan karácsonyi csemege, amelynek eredete II. Fülöp uralkodásának idejéig nyúlik vissza. Ő úgy döntött, hogy karácsonykor édességeket oszt szét a szegények között. Bár hagyományosan karácsonykor fogyasztják, Toledóban egész évben találkozhatunk marcipánnal. Az elkészült tekercset kézzel formázzák meg, hogy angolna jellegzetes vonásait, mint az orr, száj és nyelv, megkapja, majd sütőben, körülbelül 150°C-on aranybarnára pirítják. A díszítés édes gyöngyökkel és az angolna szemeinek elhelyezésével éri el a csúcspontját. A díszítés után tálcára helyezik és hagyják kihűlni. Ezenkívül számtalan spanyol irodalmi műben is találkozhatunk a marcipán említésével, például Cervantes Don Quijote búsképű lovagja úgy vágja le ellenségei fejét, mintha azok marcipánból készültek volna, és Lope de Vega leírja a háziasszonyok és apácák közötti, a marcipán receptjére vonatkozó vitát.
Egészség és életmód Toledóban: A marcipán mítoszai
Paz Escobar asszony, a tapasztalt marcipánkészítő, kora ellenére - becslésem szerint 60 és 80 év között - egyáltalán nem egy nagydarab nagymama, ahogyan egy hivatásos cukrásztól elvárható lenne. Állítása szerint sokat eszik marcipánt, de Toledóban senki sem hízik el tőle. A város ugyanis egy sziklás, folyó feletti szirtre épült, ahol sokat kell gyalogolni és lépcsőzni, így az ember egész életében természetesen edzésben van. Ez a fizikai aktivitás segít ellensúlyozni az édesség kalóriatartalmát.
Paz Escobar asszony egyébként pozitívan tekint a nagy mennyiségű cukorra. A mandula ugyanis antioxidánsok és kalcium forrása, amelyre például a menopauza utáni nők csontjainak vagy a magas koleszterinszinttel küzdő embereknek van szükségük. Így a marcipán - a cukrásznő szerint - még egészséges is, természetesen mértékkel fogyasztva. A mandula egészségre gyakorolt jótékony hatásai, mint az antioxidánsok és a kalcium, amelyek segíthetnek a csontok erősítésében menopauza utáni nők esetében, vagy támogathatják a koleszterinszint szabályozását, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a marcipán mértékletes fogyasztása akár pozitív hatásokkal is járhat. Természetesen, ahogy minden édesség esetében, a kulcs a mértékletesség, de a toledói életmód és a marcipán alapanyagai révén az itt élők a „mennyei manna” fogyasztása mellett is megőrizhetik vitalitásukat.
Marcipán világszerte: Összehasonlítás a toledóival
A toledói marcipán egyedi jellege különösen kiemelkedik, ha más európai marcipánfajtákkal hasonlítjuk össze. A marcipán ízét nagymértékben befolyásolja a mandula és a cukor aránya. Dániában például legalább 60% mandulát kell tartalmaznia a marcipánnak ahhoz, hogy „tiszta nyers marcipánnak” nevezzék. Más országokban sokkal édesebb és fehérebb marcipánt preferálnak, és a marcipánnak sokkal magasabb lehet a cukortartalma. Létezik úgynevezett egyszeres, kétszeres és háromszoros marcipán, amely a mandula és a cukor arányát jelenti. Az egyszeres marcipán a legegyszerűbb, amely azonos arányban tartalmaz mandulát és cukrot. Ezt a fajtát lehet csokoládéba mártva kapni, ezt nevezik "desszert" marcipánnak. Olcsóbb sárgabarackmagok felhasználásával is készíthető marcipánszerű termék mandulamagok helyett. Dániában ezt „persipánnak” nevezik, és a persipánt számos iparilag előállított pékáruhoz használják, mivel más sütési tulajdonságokkal rendelkezik, mint az igazi marcipán - és alacsonyabb az ára.
Lübecki marcipán
Ma már a lübecki marcipán a híresebb, amely a toledóihoz hasonlóan földrajzi védettséget élvez. Természetesen ennek feltalálásához is kapcsolódik egy legenda, amely szerint 1402-ben Lübeckben éhínség tombolt. Egy ellenség ostromolta a város kapuit olyan sokáig, hogy az összes élelem elfogyott, az emberek éheztek. Ekkor egy nem várt görög teherszállító hajó futott be a kikötőbe, amely egy szállítmány mandulát hozott egy kereskedőnek. Mivel az illető időközben csődbe ment, a szállítmánynak nem volt gazdája, ezért azt árverésre bocsátották, amelyet egy helyi cukrászmester vásárolt meg. Gyorsan kellett egy olyan tápanyagban gazdag és megfizethető terméket készítenie, ami kiszolgálta az éppen aktuális igényeket. A német módszer szerint a marcipán készítése két lépcsőben történik: először a héjától megtisztított és megőrölt mandulát viszonylag kevés (az előírások szerint legfeljebb 35 százaléknyi) cukorral összedolgozzák, közben a víztartalom csökkentése érdekében folyamatosan melegítik (pörkölik). Az így előállt termék a marcipánmassza, amelyet további cukor hozzáadásával hígíthatnak. Az eredetvédett lübecki legalább 70 százaléknyi marcipánmasszából áll, de például Niedereggerék marcipánja 100 százalékos, azaz nem kevernek a marcipánmasszához további cukrot. A német marcipánok jellegzetes aromáját a kis mennyiségben hozzáadott keserűmandula adja. A toledói marcipánnal ellentétben a lübecki nem pirított vagy sült, hanem "nyers" marcipán. Az első manufaktúrákat 1806-ban egymástól függetlenül alapította Johann Georg Niederegger Lübeckben és a svájci cukrász, Lorenz Cawietzel Tallinnban.
Tallinni marcipán
Tallinn egy másik Hanza-város, ahol évszázadok óta szoros kapcsolatban áll a marcipán. Az óvárosi városháza gyógyszertárában, amely Európa legrégebbi gyógyszertára, eredetileg gyógyászati marcipánt árultak. 1864 óta működik a Café Maiasmokk - Édes fog kávézó, amely Észtország legrégebbi kávézója. Itt többek között kis festett marcipánfigurákat és városi motívumokkal díszített „képeslapokat” árultak, többek között az orosz udvar számára az 1917-es forradalomig. Azt mondják, hogy az egykori szovjet-orosz főtitkár, Leonyid Brezsnyev is nagyon kedvelte a figurákat. Ma egy marcipánmúzeumot rendeztek be a kávézó mellett.
Egyéb eredettörténetek és érdekességek
- Palermói apácák: I. 1308-ra teszik az első marcipángyümölcsöket, melyet a palermói La Martorana kolostor apácái készítettek.
- Pestisjárvány: II. 1347-1353 között tombolt Európa legnagyobb pestisjárványa. Ekkor létfontosságúvá vált olyan új élelmiszerek kitalálása és terjesztése, melyek nem romlanak meg túl hamar, vagy könnyen, sokáig lehet őket tárolni és viszonylag magas a tápanyag értékük.
- Velencei Szent Márk kenyere: IV. Van még egy, az olaszokhoz fűződő történet is: E szerint Velence védőszentjének, Szent Márknak a nevéhez köthető a marcipán eredete. A legenda szerint az 1400-as években egy Badrut nevű velencei cukrászmester gyermeke, Mária édesapja műhelyében játszadozott. Tört mandulát kevert mézbe és az így kapott lágy "gyurmából" figurákat formázott, majd ezeket forró tepsiben kiszárították. Édesapja megkóstolta kislánya elkészült műremekét és annyira ízlett neki, hogy maga is elkezdett a masszából figurákat és a Velencében oly közkedvelt cirádákkal díszített gyertyákat formázni. Először a Szent Márk székesegyház előtti téren, a város védőszentjének ünnepén árusította a mandulából és mézből készült finomságot, ezért lett Szent Márkról elnevezve: Marci panis azaz „Szent Márk kenyere”.
- Ursolita apácák: A marcipánt állítólag orsolyita apácák készítették először a franciaországi Issoudun-ben. Rendjüket a nagy francia forradalom idején feloszlatták, a marcipánkészítéssel viszont nem hagytak fel, és a városban cukrászdát is nyitottak. Az issoudun-i marcipán olyan hírnévre tett szert, hogy az egész világon elterjedt.
- Marcipán disznó: Évszázadok óta szokás marcipánból figurákat készíteni, de a ködbe vész, hogy miért éppen a marcipán disznó vált számos dán karácsony estjének elengedhetetlen részévé, és miért tekintik ebben a kontextusban egyfajta szerencsehozó állatnak. Egyesek szerint ez egyszerűen azért van, mert a régi dán paraszti társadalomban a karácsony volt az az időszak, amikor a disznóhúsból készült ételekkel laktak jól a gazdaságok disznóiból. Németországban, ahol szintén ismerik a marcipán disznókat, és ahonnan sok karácsonyi hagyományunk származik, azt mondják, hogy a magyarázat a középkori versenyekben rejlik, ahol a vesztes disznót kapott.
Magyarországi marcipán története
Magyarországra elsőként Aragóniai Beatrix kíséretében érkezett talján szakácsok hozták magukkal a marcipánt. Mátyás királlyal kötött házasságuk utáni első újévi ünnepi ebéden a 8. fogásként tálaltak fel nekik egy marcipán sakktáblát Beatrix megörvendeztetésére (ugyanis kiválóan sakkozott).
Az 1930-as évek elején az egyik Krisztina körúti üzletben egy dán cukrász dolgozott. Az ott tanuló szentendrei szerb fiúcska, Szavits Mladen tőle leste el, hogyan kell marcipánból tortára való rózsákat formázni. A marcipán tortadíszek divatossá és keresetté váltak, és a szakmát alaposan kitanuló, a nevét időközben Szamos Mátyásra magyarosító cukrászmester a 60-as években önálló ipart indított, s a népgazdaság válláról a terhet levéve, megoldotta a marcipándísz kérdést. Ez a történet is jól mutatja, hogy a marcipán nem csupán egy édesség, hanem egy olyan művészeti és kulturális jelenség, amely különböző formákban és hagyományokban él tovább szerte a világon.
