Az Erdőművelési Szakosztály és a Mátra: Hagyományok és Kihívások

A magyar erdőgazdálkodás története, különösen az Erdőművelési Szakosztály tevékenységén keresztül, hűen tükrözi a szakma fejlődését, a társadalmi és gazdasági változásokra adott válaszokat, valamint a természet iránti mély elkötelezettséget. Ebben az összefüggésben kiemelt szerepet kap a Mátra régió, amely nemcsak természeti kincseivel, hanem gazdag erdészeti hagyományaival is hozzájárult az ágazat alakulásához. A Vadas Jenő Szakközépiskola és a hozzá kapcsolódó történetek is szerves részét képezik ennek a komplex képnek.

Az Erdőművelési Szakosztály története és fejlődése

Az Erdőművelési Szakosztály elődje, az 1949-ben alakult Szálalóerdő Munkabizottság volt. Ez a munkabizottság kulcsfontosságú szerepet játszott az erdőgazdálkodási módszerek, különösen a szálalóerdők helyzetének elemzésében. Dr. Róth Gyula elnök vezetésével 1955-ben tartottak ülést, ahol részletesen taglalták a soproni, a zirci, a csipkési és a zalai paraszti szálalóerdők ügyét. A szakosztály neve 1956-ban változott Erdőművelési Szakosztályra, feladatkörének kibővítésével egyidejűleg, bár a szaksajtóban még évekig említették erdőművelési szakcsoport néven is.

A szakosztály körülbelül az 1980-as évek közepéig a gazdasági élet egyes szakmai vetületeinek elemzését, megsegítését, a szakmai szemlélet egységesítését és fejlesztését tekintette fő célkitűzésének. Ezen időszakban aktívan részt vettek munkabizottságokban, állásfoglalásokat alakítottak ki és közöltek az egyesület lapjában. Emlékezetesek voltak az évente megrendezett két napos erdőművelési napok, amelyekre a szakosztály tagjai mellett az erdőgazdaságok főmérnökei és az erdőfelügyelőségek igazgatóhelyettesei is hivatalosak voltak. Ezek a rendezvények mindig egy-egy fontos erdőművelési témát jártak körbe, elősegítve a tapasztalatcserét és a szakmai fejlődést. Az első ilyen rendezvényen, a Mecsekben egy buszbaleset is történt, de a szervezők lendületét nem törte meg az eset, a hasznos gyakorlat folytatódott.

Az utána következő évtized, az 1980-as évek közepétől, a vadkár elleni küzdelem és a jogszabályalkotásban való közreműködés jegyében telt. A modern gazdaság és igazgatás már nem igényelte olyan mértékben a tevékenységében való aktív közreműködést, az ágazati érdekeket a politikai (jogszabály alkotási) téren lehetett érvényesíteni. Ettől fogva a szakosztály már valódi egyesületi életet szervezhetett, tevékenységének fő célja az azonos érdeklődésű szakemberek összefogása, látókörének szélesítése lett.

A szakosztály mindig nagy befogadó és kibocsátó volt. Itt csírázott ki és innen önállósult az Erdészeti Szaporítóanyag Termelők Társasága (később már a Szaporítóanyag Terméktanács), valamint a Pro Silva Hungária Egyesület. A Cédrus Bizottság az atlasz cédrus hazai megismertetését karolta fel, ami a szakosztály széleskörű érdeklődését és innovációs szellemét mutatja. Az Erdőművelési Szakosztály szakma iránti elkötelezettségére utal, hogy támogatásával és szervező munkájával elősegítette az év fája kiadványok korábban megakadt kiadását. Így került sor a molyhos tölgy (az év fája 2002-ben, kiadva 2005-ben) és a hegyi juhar (az év fája 2003-ban, kiadva 2006-ban) utólagos kiadására.

A szakosztály munkáját néhány fontos és jellemző elem kísérte végig. A kezdetektől szívesen tevékenykedett együtt más szakmai csoportokkal, szakosztályokkal. Ezen belül az Erdőhasználati Szakosztály központi, „testvér” szerepet töltött be, az évente visszatérő közös, általában két napos rendezvényekkel. Másrészt a szakosztály tagjai közt mindig voltak kiválóan felkészült, magasan kvalifikált gyakorlati szakemberek, tudós kutatók, oktatók, tehát a szakosztály programjait saját tagságára is tudta építeni. Emellett a programokat mindig a tagok érdeklődése, kívánsága szerint alakították ki, biztosítva a relevanciát és az elkötelezettséget.

Jelentős események és tevékenységek kronológiája

Az Erdőművelési Szakosztály története számos kiemelkedő eseményt és tevékenységet ölel fel, amelyek formálták a magyar erdőgazdálkodást.

1949-1956: Dr. Róth Gyula elnök vezetésével a Szálalóerdő Munkabizottság ülésén beszámoltak a szálalóerdők helyzetéről, beleértve a soproni, zirci, csipkési és zalai ún. paraszti szálalóerdőket. Ebben az időszakban már a szakosztály jövőbeni feladatai és irányai is megfogalmazódtak.

1957. május: A Budapest környéki erdők kezelésével kapcsolatos bejárás mutatja a szakosztály gyakorlati fókuszát.

1959: A „szakcsoport” tagjai társadalmi munkában közreműködtek a nemzetközi erdőnevelési konferencia szervezésében Budapesten, amely komoly szakmai elismerést hozott.

1960: Holdampf Gyula elnök ismertette a szakcsoport kiemelkedő munkáját a nemzetközi erdőnevelési konferencia szervezésében.

1961: A szakosztály szervezésében Bakkay László Szolnokon és Nagyatádon, Holdampf Gyula Sárospatakon, Majer Antal Kaposvárott, Jakóts László pedig Gödöllőn ismertette az 1959. évi Erdőnevelési Konferencia anyagát, terjesztve a korszerű erdőnevelési ismereteket. Tapasztalatcserékre került sor a Tanulmányi Állami Erdőgazdaságnál a szálaló erdőgazdálkodás témakörében, valamint a Kerekegyházi Erdészetnél a Duna-Tisza-közi nyárfásítás tanulmányozására.

1963: A szakosztály Győrött tartott ülésén Dr. Somkúti Elemér az erdőművelési eljárások közgazdasági szempontból való megválasztásáról tartott előadást, Jerome René pedig az erdőművelés új irányzatait ismertette, jelezve a gazdasági szempontok és az innováció fontosságát.

1964: A szakosztályt foglalkoztató témák között szerepeltek a fafajpolitikai vizsgálódások és a táji erdőművelés. Tanulmányutakat szerveztek a Tanulmányi Állami Erdőgazdaságnál rontott erdő átalakítására, Visegrádon az erdő esztétikai szerepére és annak erdőművelési vonatkozásaira, valamint a Szombathelyi Állami Erdőgazdaságnál elegyes és elegyetlen fenyvesek nevelésére.

1966: A szakosztály kezdeményezte az értékes faállományok és a rendkívüli méretű idős fák összeírását, ezzel is felhívva a figyelmet a természetvédelemre. Az OEE megalakulásának 100. évfordulóján jubileumi szakülésen az I. szekció az erdőművelés volt, neves előadókkal.

1967: Az Erdőművelési Szakosztály a Műszaki Fejlesztési Bizottság részére a hazai erdőművelés főbb irányzatairól készített anyagot. A szakosztály szervezésében az OEE kiadta „Az erdőművelési szakkifejezések és magyarázatuk”, valamint „Az erdőtelepítési és fásítási szakkifejezések és magyarázatuk” című útmutatókat, amelyek alapvető referenciák lettek a szakmában.

1968: Dr. Danszky István szakosztály elnök ismertette, hogy az év folyamán az erdőfelújítás, erdőtelepítés, szaporítóanyag termelés és erdővédelem irányelveire, eljárásaira, technológiáira, tervezési és ellenőrzési rendszerére készít majd összefoglaló anyagot a szakosztály. Júniusban a Gépesítési és az Erdőművelési Szakosztályok tagjai összevont ülésen vitatták meg „A csemetekerti munkák gépei és technológiái” című tanulmányt. Novemberben az egyesület elnökének felkérésére a szakosztály kidolgozta és megvitatta a nyár és más gyorsan növő fafajok (fenyők) erdőművelési kérdéseit, tekintettel a termőhelyi adottságokra és a gazdaságosság kérdésére.

1971: Az Erdőművelési és a Gépesítési Szakosztályok a nyár és fenyő csemetekertekben használatos gépek rendszerét tanulmányozták Kecskeméten, elősegítve a gépesítés és a modern technológiák alkalmazását.

1972: A szakosztály megvitatta az „Erdősítés nemesített vetőmaggal” című film forgatókönyvét. A szakosztály finn vendégeket fogadott. A Mátrai EFAG területén tartották az „Erdőművelési Napokat”, ami a helyi szakemberek számára is fontos esemény volt.

1975: Budapesti előadás „A burkolt gyökerű csemetetermesztés módszerei és eredményei (Paperpot)” címmel. Júniusban rendezvény Nagykanizsán a bükkösök természetes felújításáról és a szakosztály munkájáról. Az OEE elnöksége megállapította, hogy „Általános elismerést vívott ki az Erdőművelési Szakosztály rendezvényeinek kihelyezésével. Egy-egy tanácskozása soha nem látott mértékű látogatottságot élvezett, már-már kis méretű vándorgyűlés jellegét öltötte.”

1980: Márciusban Ott János előadása az új gazdasági szabályozórendszer és az erdőművelés kapcsolatáról. Októberben a szakosztály szűk körű vitaülést tartott, melyen a MÉM EFH és az OVSZF képviselői jelenlétében a vállalatok erdőművelési vezetői megvitatták a szaporítóanyag termelés és forgalmazás terén kialakult helyzetet és az aktuális erdőművelési rendelet (5/1980. MÉM-PM-ÁH) végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat.

1981: Februárban előadások az erdőfelújítások helyzetéről (Dr. Madas László, Murányi János, Dr. Majer Antal, Dr. Solymos Rezső, Bertényi Miklós). Márciusban az erdészeti szaporítóanyag szabványok fejlesztési kérdései, összefüggésben a minőségjavítási célokkal. Júniusban az Erdőművelési és az Erdőhasználati Szakosztályok közös rendezvénye az erdőművelési és a fahasználati érdekek egyeztetéséről.

1988. május 24-25.: Az Erdőművelési és az Erdőhasználati Szakosztályok a tölgypusztulást tanulmányozták a Parasznyai Erdészet területén. A témáról a szakosztályok állásfoglalást is adtak ki „A tölgypusztulás ökonómiai és ökológiai kihatása az erdőgazdálkodásra” címmel, reflektálva a környezeti kihívásokra.

1989. június 27.: Ismerkedés a Mátra-Nyugatbükki EFAG csemetekertjeivel, ami a helyi gyakorlatok megismerésére és a szakmai hálózat építésére szolgált.

1992. október: Az Erdőművelési és az Erdőhasználati Szakosztályok közös rendezvénye Dr. Papp Tivadar előadásával: „A természetszerű erdőgazdálkodás kiterjesztésének szakmai kérdései”, jelezve a természetközeli erdőgazdálkodás irányába történő elmozdulást.

1999. július 17-18.: Az Erdőművelési és az Erdőhasználati Szakosztályok közös programja: A természetszerű erdőgazdálkodás helyi tapasztalatainak bemutatása a Szombathelyi Rt. területén.

2000. szeptember 1-4.: Az Erdőművelési Szakosztály, a Pro Silva Hungária és az ÁESZ Egri Igazgatóság 88 fős tanulmányútja a romániai Bánátban, nemzetközi kitekintést adva a szakembereknek.

2001. augusztus 15-16.: Az Erdőművelési és az Erdőhasználati Szakosztályok közös rendezvénye. Megismerkedés a mátrafüredi Vadas Jenő Szakközépiskolával, előadások az Egererdő Rt. gazdálkodásáról és természetes felújításairól, újszerű, természetközeli erdőművelési megoldásairól. A másfélnapos terepi program három erdészet területén zajlott, kultúrprogram az egri vár meglátogatása volt. Ez a rendezvény kiemelten fontos a mátrafüredi Vadas Jenő Szakközépiskola és az Erdőművelési Szakosztály közötti kapcsolat szempontjából.

2004. április 15-16.: Az Erdőművelési és a Természetvédelmi Szakosztályok tagjai a szálalás kérdését járták körbe. Első nap délután előadások hangzottak el a szálalásról, másnap a szentgyörgyvölgyi szálalóerdőbe látogattak, hangsúlyozva a szálalóerdő gazdálkodás folyamatos aktualitását.

2007. szeptember 10-től: Ötnapos tanulmányút Bosznia-Hercegovinába. Ismerkedés a Bosnyák-Horvát föderáció és a Boszniai Szerb Köztársaság erdőgazdálkodásával, tovább szélesítve a szakmai horizontot.

2008. november 27.: Aktuális kérdések kerültek napirendre. Dr. Csóka György előadásában azt fejtegette, hogyan befolyásolható az erdőműveléssel erdeink egészségi állapota és immunrendszere. Dr. Frank Norbert az erdőművelés oktatásáról tartott tájékoztatót a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán.

2009. április 16-17.: A Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. adott otthont egy rendezvénynek, ahol a szakosztály tagjai a homoki erdőgazdálkodás kihívásaival ismerkedhettek meg.

2010. január 27.: Az Erdészeti Információs Központban tájékoztatót tartottak az új erdőtörvényről, ahhoz kapcsolódó rendeletekről és az erdőt érintő pályázati lehetőségekről, biztosítva a naprakész információkat a szakma számára.

Ez a kronológia jól mutatja, hogy az Erdőművelési Szakosztály folyamatosan reagált a változó szakmai és társadalmi kihívásokra, aktívan részt vett a tudásmegosztásban, a jogszabályalkotásban és a nemzetközi tapasztalatcserében.

A Mátra természeti és erdészeti értékei

A Mátra - Kékestető csúcsával - az ország legmagasabb pontja, zárt erdőterületekkel, gyógyüdülőhelyi klímával, kedvelt kirándulóhely, a téli sportok paradicsoma, ugyanakkor megőrzendő tájképi egység, geológiai, botanikai és kultúrtörténeti értékekkel.

A természeti táj megőrzésére létesült 1985-ben a Mátrai Tájvédelmi körzet mintegy 12000 hektáron. A Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánítását a földtani értékek, a táj jellegét maghatározó földfelszíni formák, a felszíni vizek, a védett növény- és állatfajok, a természetes növénytársulások, a természetszerű erdők megóvása és fenntartása, valamint az ember felüdülését szolgáló kedvező természeti környezet fenntartása indokolta.

Az erdős tájban a Mátra fő gerincének két oldalán, füzérszerűen helyezkednek el a hegység települései. Természetvédelmi és tájvédelmi szempontból meghatározó a Gyöngyös - Parád összekötő főút és az erről leágazó kékesi és galyatetői közút, illetve a mellettük elhelyezkedő üdülőkörzetek, övezetek.

A természetvédelmi kezelés célkitűzése úgy irányítani a társadalmi tevékenységet, hogy a művi és természeti környezet összhangban maradjon. Egymás melletti érvényesülésük fejleszthető legyen, kölcsönösen biztosítva mindkét terület regenerálódási lehetőségét.

A Mátra az Északi-középhegység része, és Európa legnagyobb fiatal vulkáni övezetéhez tartozik. Fejlődése a miocén korban (13-19 millió évvel ezelőtt) kezdődött, a miocén vulkanizmus aktív időszakában. A hegység éghajlatát földrajzi elhelyezkedése és domborzata határozza meg, és jelentősen eltér az országos átlagtól. A viszonylag magas tengerszint feletti magasság (400-900m) következtében az éghajlat mérsékelt és hegyvidéki.

A területet erdő borítja, rendkívül változatos erdőtársulásokkal. A legjellemzőbb erdőtársulások a cseres-tölgyesek és a gyertyános-tölgyesek. A cseres-tölgyeseket és kocsánytalan tölgyeseket a gyertyános-tölgyesek váltják fel északi oldalon 550 méteren, déli oldalon pedig 650 méteren. A magasabb részeket bükkösök borítják. 900 méter felett a hegyvidéki bükkös a jellemző (Kékes, Galyatető és Piszkéstető északi lejtői).

A változatos élőhelyek sokszínű állatvilággal rendelkeznek, amelyek közül említésre méltóak a patakok ízeltlábúi, a színes pillangók vagy a madarak. A látogatók azonban nem könnyen vehetik észre a ritka, védett állatokat a hegyvidéken, mert azok a zavartalan helyeken tartózkodnak.

A Mátrai Tájvédelmi Körzethez tartozó kisebb természetvédelmi területek:

• Sár-hegy Gyöngyös közelében (186 ha): Fő értéke botanikai gazdagsága. Egy kis fennsík a Szent-tóval, gyertyános erdőtársulások borítják a területet, melyek kora tavasztól késő őszig számos növényfajt rejtenek. Elvétve láthatunk szőrös levelű, szép lila szirmú leánykökörcsint, melynek gumója szívgyógyszer alapanyag (Corydalis cava, solida). Megtalálható itt a fogasír, a szellőrózsa, a kankalin, május végén az évelő holdviola. A csipkebogyóból kitűnő tea és ízletes lekvár főzhető, a vágások utáni irtásokon pedig csemegézhetjük a finom szedret. A fás legelőkön nagy tömegű csenkeszek, sások, perjék élnek, mellettük pedig szegfű, harangvirág, sárga gyűszűvirág és margitvirág díszíti a tájat.
• Csörgő-völgy: Ez a terület is fajgazdag növény- és állatvilággal rendelkezik. Itt található egy táblából álló tanösvény, amely az adott helyszín növény- és állatvilágáról ad tájékoztatást, és az erdészet együtt gondozza a természetvédelmi területtel.
• Patakok és állatvilág: A Mátra számos forrásban és vízfolyásban gazdag, mintegy 360 forrást ismerünk. A patakokban és a nedvesebb élőhelyeken a gerinctelen és magasabb rendű állatok számára is ideális körülmények vannak. Itt él a foltos szalamandra, amely nyirkosabb erdőkben, szurdokvölgyekben él, és inkább eső után találkozhatunk vele, mivel bőrváladéka enyhén mérgező. Gyakori a barna varangy, a zöld levelibéka, a patakokban pedig a rákok különböző fajai élnek. Az ilyen kiváló állapotú élőhelyek hozzájárulnak a biológiai sokféleség fenntartásához.
• Vízhez kötött állatok: A mocsári teknős, a zöld gyík, a vízisikló is megtalálható a vizes élőhelyek közelében.
• Madárvilág: Valamennyi énekes faj védett a Mátrában, és jelentős állománya van a hollónak is a környéken.
• Nagyvadak: A nagyobb, háborítatlan erdőrészekben élnek a gímszarvasok és a muflonok, a peremkerületeken pedig az őzikék, ritkábban a félénk vaddisznók. Az utóbbi időben többször láttak már hiúzt is, ami a terület kiemelkedő természeti értékét jelzi.

Kedves Túrázók! Fontos, hogy a ritka, védett állatok a háborítatlan élőhelyükön maradnak fenn. A Mátra évszázadok óta hazánk egyik legkedveltebb gyógyhelyévé vált, klímája és természeti adottságai révén.

Vadas Jenő Szakközépiskola és az erdészeti oktatás

Az Erdőművelési Szakosztály és a mátrafüredi Vadas Jenő Szakközépiskola közötti kapcsolat kiemelkedő jelentőségű az erdészeti oktatás és a gyakorlati szakemberek képzése szempontjából. Az 2001. augusztus 15-16-i közös rendezvény, amely a mátrafüredi Vadas Jenő Szakközépiskola megismerésére fókuszált, jól példázza ezt a szoros együttműködést. Ezen az eseményen előadások hangzottak el az Egererdő Rt. gazdálkodásáról és természetes felújításairól, valamint újszerű, természetközeli erdőművelési megoldásairól. A másfélnapos terepi program három erdészet területén zajlott, kultúrprogramként az egri vár meglátogatásával.

Ez a rendezvény nemcsak a szakosztály tagjai számára nyújtott értékes szakmai tapasztalatokat, hanem lehetőséget adott a szakközépiskola diákjai és oktatói számára is, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek a gyakorló erdészekkel és megismerjék a legújabb erdőművelési trendeket. A Vadas Jenő Szakközépiskola neve összefonódott a Mátra erdészeti oktatásával, és az intézmény fontos szerepet tölt be a jövő erdészeinek képzésében.

Erdész portrék: Emberi sorsok az erdő árnyékában

Az „Erdész portré” sorozat célja, hogy bemutassa az emberi karaktert, annak hozott és tanult örökségével, megélt mindennapjaival. Ne csak a „tarvágás” szó keringjen a köztudatban, hanem legyenek pontos fogalmaink az erdőben való gazdálkodásról, arról a szellemiségről, amit az erdészek képviselnek.

Német Gyula erdőmérnök élete

Német Gyula erdőmérnök 1920-ban született Markazon. Édesapja hamar elment, édesanyja egyedül nevelte fel a hat gyereket, két lányt és négy fiút. A történelem fordulata, a II. világháború kitörése 1939-ben mély nyomot hagyott az életében. 21 évesen besorozták katonának, a keleti frontra, a Don-kanyarba került, ahonnan szerencsésen, nagyon kevesek társaságában tért haza. A háború után Verpeléten erdész, majd 1950-től erdészetvezető lett. Itt nősült meg, itt születtek a gyerekei.

1960-ban Mátrafüredre helyezték az erdészetthez, majd 1962 és ’68 között - munka mellett - elvégezte a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karát. Az erdész létben a forgatókönyv mindig ugyanaz volt: összetartás, szívélyes vendéglátás, az ajtó nyitva, nincs kulcsra zárva, jókedv és rengeteg történet, s mindezek mellett pontosság a munkában. Sokan megfordultak otthonukban. Nagy Csaba Gyula a legváratlanabb időpontokban, késő este dallamot kopogott az ablakon, betoppant, zongorához ült, énekelt és széles volt a jókedv. Bartucz Emil, Hangyál Tibor, Kovács Béla, Dvorszky erdész, Murányi József akkori erdészetvezető is gyakori vendég volt. Egy erdész feleséget soha nem ért váratlanul a „váratlan” látogatás, mindig került az asztalra harapnivaló, innivaló. A vendégség kölcsönös volt, ők is jártak látogatóba, például Sándorréten a Kozéky családnál, Vécsen Márkus János bácsiéknál, aki egy mosolygós arcú, nagyon vidám ember volt és kifogyhatatlan volt anekdotákból, történetekből.

Német Gyula fia, aki nem követte az erdész pályát, Katonatiszti Főiskolán végzett, de a természeti környezet, amelyben felnőtt, lenyomatot hagyott benne. Gyakran tanulmányoz egy könyvet, amely fafajok azonosítását segíti termések és levelek alapján.

Márkus János erdész története

Márkus János az első erdőgazdasági középiskolában tanult, melyet 1948-ban alapítottak. 24 évesen, a lakott településektől - Kisnána, Vécs - 5 kilométerre, az erdő mélyén meghúzódó erdészházban kezdte meg erdész munkáját. Biztos egzisztenciával rendelkező végzett erdész volt, szolgálati lakással és biztos állami fizetéssel. Munkája kiterjedt tavasszal a csemetekertekben az ültetés felügyeletére, nyáron a gondozásra. Szeptembertől február elejéig tartott a vadász szezon, télen a fakitermelés, szállítás, értékesítés volt a feladat.

Házasságuk után felesége is ide költözött, és gyermekük hat éves koráig az erdő volt az otthonuk, az iskolájuk. Az apukával járták az erdőt, szedték a gombát, amit a mai napig szeretnek enni is, szedni is. A vargánya volt az első helyen a rangsorban, amit a rizike követett és a császárgomba, ami akkor még nem volt védett. A népnyelv tojásgombának nevezte, amiből savanyú levest főztek, és még korall gombát is tettek bele.

Akkoriban német vadászok is jártak hozzájuk, volt, aki éveken keresztül jött, ilyenkor népes volt a vadászház, nagy volt a sürgés-forgás. Anyukája főzött, Homonnai néni segített neki, és az erdészházból vitték fel a vadászházba az elkészült sülteket, és mindent, ami szem-szájnak ingere, ahol asztalvendég volt K. elvtárs is, akit a kémelhárítástól „delegáltak” a német vadászok szemmel tartására. Homonnai bácsi feladata volt, hogy már nyáron kifigyelje a legszebb bikákat, követte csapásukat, útvonalukat, és még a szöget is beverték a fába, hogy hová tegye a puskáját a német vadász.

Minden nap nagy vendégjárás volt, nemcsak vadászok, hanem barátok - csak úgy - benéztek az erdészházba, ahol mindig szívélyes volt a vendéglátás, de soha nem jöttek üres kézzel. Domoszlóról elindult a pincemester, hogy benézzen hozzájuk az erdő mélyére, de útközben csatlakozott hozzá a TSZ elnök, mire ideértek már népes társasággá terebélyesedtek, hoztak bort, szőlőt, almát. Ez kölcsönös volt, hiszen ők is jártak látogatóba, az erdészek vendéglátását élvezve. A Várbükkben Varró Pista bácsiéknál nagyon jól érezték magukat, ott szívesen is laktak volna. Különösen anyukájának tetszett a ház és a környék a hegyekben, de emlékeznek, hogy a tarjánkai erdészházban is megfordultak.

Egy anekdota szerint valaki elindult egy kanna rossz borral, hogy cserébe jó bort hozzon. Elment vele a halastóhoz, ahol adtak érte egy zsák halat, amit igen soknak talált. Elment a hallal Kompoltra, a pincébe és a fele halat elcserélte jó borra. Gyümölcs sem ártana - gondolta. Éppen egy dinnyeföld mellett haladt el, ahol a fele bort elcserélte dinnyére. Summázva a történetet: elindult egy kanna rossz borral, és megérkezett hallal, dinnyével, jó borral, s mindezt Vécs, Kisnána, Kompolt, Heves útvonalon bonyolította.

Apukája munkája a hobbija is volt egyben. A Kompolti Vadásztársaság tagja volt, amely apróvadas vadászterület volt - nyuszi, fácán -, de nemcsak vadásztak, hanem volt élőállat befogás is, amit értékesítettek. Vadkacsázni a Tiszához járt. Az erdészház végén egy nagy halastó volt. Két traktor gumibelső közé deszkát tettek, azon tutajoztak. A varsák, négy, öt is ki volt téve, mindig akadt benne hal, ha éppen halvacsorára támadt kedvük.

Háziállatok is voltak, ami azt jelentette, hogy náluk vadásztak a ragadozó madarak és a rókák. Akkor még nem voltak védettek ezek a madarak, lehetett lőni őket, és aki beszolgáltatta a lábát, töltényt kapott érte, ugyanígy a róka és a szarka lábáért is. Bejáratos volt mindenki az erdészházba, a kulcs ismeretlen fogalom volt, ott soha nem zárták az ajtót. A kertben volt egy óriási eperfa, aminek a lombja sátorszerűen borult össze. Anyukája nyári konyhát rendezett be a lombsátor alatt, volt tűzhely, asztal, szék. Egy nagy lábas gombapörköltet megfőzött, és lehúzta a tűzhely szélére, amikor elkészült, és elmentek valahová. Olyan sok választás nem lehetett, hogy hová mehettek: erdőből az erdőbe. Mire hazaértek az összes gombapörköltet megette valaki. Arra járt, nem talált otthon senkit, kiszolgálta magát. A téllel beköszöntött a báli szezon: erdész-, vadászbálok, TSZ bálok.

Farkas Imre: A Parádi fiúból sikeres igazgató

A gyöngyösi parkettagyár sikeres igazgatójának élettörténetét gyerekei, Gabi és Péter mesélik el egészen a kezdetektől, a parádi kisfaluból a soproni egyetemig, majd a parkettagyár igazgatójáig. Édesapjuk szülei nehezen éltek, csupán néhány holdon gazdálkodtak Parádon, és a gyerekek segítségére is szükség volt. A falu közepén laktak egy hosszú házban, több rokon családdal együtt. Az ő édesapja, Vince bácsi az I. világháborúban - az olasz fronton - gránátszilánkot kapott, és mint K&K katonát Prágában kezelték. Sérülése súlyos volt, így maradandó fogyatékossággal élt tovább. Három gyerekük született, Piroska, Vince és Imre.

Imre már korán érdeklődött az irodalom iránt. A mostani posta helyén egy értelmiségi család lakott, tőlük kapott sok könyvet, és minden alkalmat megragadott az olvasásra. A II. világháborúban besorozták leventének, akkor 17-18 éves volt. Ausztria felé terelték őket, és a fertőrákosi kőfejtőben dolgoztak, ahol az egyik sorban állók (az volt a jó sor) haza mehettek, a másik sorban állók fogolytáborba kerültek. Ő is ebben a sorban állt, majd gondolt egyet, és átállt a „jó sorba”, így hazamehetett. Közlekedés a háborús viszonyok között nem igazán volt, csak a szerencse segítette a hazafelé vezető úton. Egy miskolci katona felesége és kisfia egy szekérrel volt a menetben, őket hazaengedték, a „jó sorban” álltak, de az apukát tovább vitték Ausztria felé. (Érdekessége a történetnek, hogy egy miskolci házaspár a mátrafüredi idősotthonba költözött, és gyakran látták és üdvözölték egymást az esti séták során, majd beszédbe elegyedtek édesapánkkal, és előjöttek régi történetek.)

Éles eszű, jó tanuló, olvasni szerető fiatalemberként kereste a kitörési lehetőséget. Dolgozott az erdészetnél is. A továbbtanulásra 1950-ben nyílt lehetősége. Felvették az erdészeti szakérettségi előkészítő tanfolyamra, amelyet sikeresen elvégzett, és 1951-ben kezdte el tanulmányait a soproni Erdészeti Főiskolán. Egy év múlva megszületett Péter, és nagyon hamar egyetemista lett, ugyanis édesapja a vizsgákra készülve neki mondta a tananyagot, ő volt otthon vele, mert édesanyjának dolgoznia kellett. Nehezen éltek, demonstrátori állást vállalt az egyik tanszéken, de a nehézségek ellenére támogatta fiatalabb testvérét, Vincét is. Elvitte Sopronba, ahol erdész technikus lett.

Elvégezve az egyetemet, szülei visszatértek szülőfalujukba, Parádra. Először a Sándorréti Gépállomást vezette, majd a parádfürdői központban a tervosztály vezetője lett. Ekkor édesapánk úgy gondolta, hogy elérkezett az ideje annak, hogy édesanyánknak is tanulnia kell. Amikor Sopronban éltek, ő dolgozott a család megélhetéséért, most eljött az iskola ideje. Befejezte alapfokú iskoláit, középiskolába, majd felsőbb szintű kereskedelmi iskolába járt, és a Gyöngyszöv Áruházban dolgozott osztályvezetőként nyugdíjazásáig. Egy szép pályaívet járt be, ami nem volt szokványos, hiszen családanyaként, egyetemista férj mellett kellett gondoskodnia - akkor még hármukról.

1967-ben az erdőgazdaság központja Mátrafüredre költözött, ahol szolgálati lakások épültek, de csak két év múlva költöztek be, addig Parádról naponta járt a munkahelyére. Gyöngyösön, a Karácsondi úton indult el a zöldmezős beruházás. Dolgozóit megbecsülte, szerették és tisztelték, ő volt mindenki Imre bácsija. Péter, mivel neki mondta édesapja az egyetemi anyagokat, ez volt a mese, és megszerette a meséket, így a Soproni Egyetem Faipari Mérnök Karán végzett. Budapesten kezdett dolgozni egy nagy bútorgyárban (SZKIV), majd 13 év után szakmai tapasztalatait az oktatás területén igyekezett hasznosítani. Könyvtára tükrözi azt a szellemiséget, amit az édesapjától kapott.

tags: #vadas #jeno #matrafured #allas