A cseresznye, ez az édes és zamatos gyümölcs, már évezredek óta elkíséri az emberiséget. Nem csupán ízletes csemege, hanem kulturális szimbólum és gazdaságilag is jelentős növény, melynek története és sokszínűsége lenyűgöző. Ahogy a népi szólás tartja, „nagyurakkal nem jó egy tálból cseresznyézni, mert meglövöldöz magjával”, de a gyümölcs maga sokkal inkább édes örömöt, mintsem harcot kínál.
A Cseresznye Eredete és Története
A cseresznye őshazája a Kaszpi-tengertől Anatólia nyugati részéig terjedhetett. A vadcseresznye, vagy más néven madárcseresznye (Prunus avium), akár 30 méteresre is megnőhet, és belőle mutációval keletkezett a jelenleg termesztett két fajtakör. Ez a vadon élő fajta hazánkban is őshonos, ezzel is hozzájárulva a magyar kertek cseresznyefáinak gazdag történetéhez.
A cseresznye szavunk és a kertekbe ültetett cseresznyefáink eredete is a Fekete-tengerig vezethető vissza. A Kr. e. 70-es években Lucius Licinius Lucullus hadvezér, a Mithridatész pontoszi király elleni háborúból tért haza cseresznyefákkal, amelyeket Cerasus, a mai török nevén Giresun városából hozott. A római nép a gyümölcsöt származása alapján Cerasusnak nevezte el, ebből keletkezett az angol „cherry”, a német „Kirsche” és a magyar „cseresznye” közvetlen forrását jelentő szláv elnevezések is. A jelenleg elterjedt fajták, néhány hazai kivételével, Európa különböző országaiból kerültek Magyarországra.
Fajtakörök és Jellemzőik
A cseresznye fajtákat alapvetően két nagy csoportba sorolhatjuk a gyümölcs húsának állaga alapján:
- Szívcseresznyék: Ezek a fajták puhák, húsuk leveses, édes ízűek és éretten fekete termésűek. Jellegzetes, zamatos ízvilágukkal igazi kulináris élményt nyújtanak.
- Ropogós cseresznyék: Ezzel szemben a ropogós cseresznyék kemény húsúak, kevésbé édesek és éretten is világosabb, pirosas színűek. Nevüket éppen ropogós textúrájukról kapták, mely különösen kedveltté teszi őket friss fogyasztásra.
A Cseresznye Érési Szezonja és Fajtái a Piacon
A cseresznye szezonja izgalmas időszak, hiszen fajtánként eltérő időben érik a gyümölcs, így hosszabb ideig élvezhetjük a friss cseresznye ízét.
- Korai fajták: Az első piacra kerülő, bordó színű, apró, jellegtelen ízű szemek vélhetően a Münchebergi korai fajtához tartoznak. Nem sokkal később már igazán jóféle cseresznye is érik: a Bigarreau Burlat nagy, fényes, piros, ropogós, édes-savanykás cseresznyéi május végétől jelennek meg a piacon.
- Közepesen korai fajták: Nem sokat kell várni utána a fekete, lédús, mézédes Szomolyai feketére sem, amely június első napjaiban kezd érni. Őt követi néhány nappal a Solymári gömbölyű nagy, bordó, zamatos gyümölcseivel, majd a sötét színű Van, amelynek jellegzetessége, hogy nagyon kicsik a magjai.
- Késői fajták: A legelterjedtebb és minden bizonnyal legkedveltebb fajta, a Germersdorfi óriás viszonylag későn, június vége felé érik. Ez a fajta rendkívül népszerű, és a szezon zárásaként kínálja a maga különleges ízét.
Hogyan szüretelnek az amerikai gazdák több millió tonna cseresznyét: Feldolgozva a gyárban | Mezőgazdasági dokumentumfilm
A Cseresznye Terroir és Termesztése
A cseresznye sokféle klímán megterem, de igazán jó minőséget, aromás és édes gyümölcsöt csak a melegebb tájakon ad. Az észak-olaszországi Veneto tartományban fekvő Marostica a kétévente megrendezett sakkfesztivál mellett a cseresznyéjéről is híres, ami jól mutatja, mennyire fontos a megfelelő termőhely a kiváló minőségű cseresznye előállításához.
Hazánkban a cseresznye leginkább a meleg fekvésű, de jó talajú domboldalakat kedveli. Bár eredetvédett cseresznyével (még) nem rendelkezünk, azért akad néhány megfelelő domboldalunk, ahol régóta kiemelkedően jó cseresznye terem. Ilyen például Badacsony, ahol a szőlők között, leginkább az északi lejtőkön ültettek a gazdák cseresznyét. A cseresznye bevételt jelentett olyan években is, amikor a szőlő nem adott jó termést, bizonyítva gazdasági jelentőségét. A hegy északkeleti felén fekvő Korkovány nevű terület a legenda szerint onnan kapta a nevét, hogy a német kereskedők az ottani bort megkóstolva felkiáltottak: „gar kein Wein”, azaz „ez nem bor”.
A legnagyobb összefüggő, mintegy 200 hektárnyi cseresznyésünk, „Magyarország cseresznyéskertje” a Tisza mellett, Nagykörűben található. A mellette lévő homokháton az 1700-as évek közepén adományoztak földeket a helyi gazdáknak szőlő- és gyümölcstermesztésre. Petrovay György örökölt birtokán 1870-ben létesített gyümölcsöst, ahol tudományos módszerekkel elemezte-szelektálta a különböző fajtákat. Végül - 65 fajta közül - a Germersdorfit emelte ki, mint a Tisza menti mikroklímán legjobb, legkülönlegesebb zamatú gyümölcsöt termőt.
A Szomolyai Fekete Cseresznye: Egy Különleges Kincs
A fenti ropogós, nagy szemű, piros cseresznyéktől élesen eltér a szomolyai fekete cseresznye. A település mostanában Kaló Imre borairól ismert, de régebben az itteni fekete cseresznye tette híressé. A Bükkalján a filoxérajárvány után jelentek meg nagyobb számban a cseresznyefák, és az ottani vulkáni eredetű talajon termett, rövid szárú fekete cseresznye hamarosan kedvelt termékké vált, még a bécsi piacra is eljutott.
Matos István így ír 1930-ban: „A szelíd lejtőkön termesztik leginkább. 8-10 kg-os kosarakban vagy puttonyokban viszik a cseresznyét az asszonyok a piacra. Míg a közönséges cseresznye 10-12 kg-ja 6-8 P, addig a fekete cseresznye eléri a 10-12, sőt a 15 P-t puttonyonként.” A 70-es években a Szomolya környéki gyümölcsösökből szelektálták, majd sokfelé ültették a Szomolyai fekete államilag elismert fajtát. A piacokon gyakran látni „szomolyai” cseresznyét, de ez többnyire csak a fajtát jelöli, az áru nem feltétlenül a Bükkaljáról származik.
Fekete színe mellett a Szomolyai fajta jellegzetessége, hogy nagyon édes, cukor nélkül is lehet lekvárt főzni belőle - és természetesen pálinkának is kitűnő alapanyag. Sötét színét a feldolgozás során sem veszíti el. Mivel eleve nem ropogós, és színét, ízét felolvasztás után is megtartja, mélyhűtésre is alkalmas fajtának találták. Viszonylag hamar, június első felében érik, így korán élvezhetjük különleges ízét.
Mese a Cseresznyekirályfiról és a Türelmetlen Nyárról
Réges-régen, a tavaszi-nyári napforduló reggelén a Tavasz és a Nyár találkoztak. A Tavasz, mielőtt elköszönt volna, tanácsokkal látta el a Nyarat, hová kellene több eső vagy napfény, különösen a gyümölcsösöket ajánlva figyelmébe. A Nyár azonban már a saját idejét várta, és mohón nézte a gyümölcsöket. Amikor a Tavasz felajánlotta, hogy rázza meg az árpára érő körtefát, a Nyár mohón kezdte falni a körtét, nem is rágva tisztességesen. Majd meglátta a cseresznyét, és rögtön arra vetette magát, azt állítva, az már az övé. Vita támadt köztük, hiszen a Tavasz még el sem ment, a cseresznye pedig még nem volt teljesen érett.
Ekkor egy kisfiú és egy kislány érkeztek. A kislány meglátta a pár szem cseresznyét, és a fiú felmászott a fára, leszakított néhány szemet, és fülbevalóként a kislány fülére akasztotta. Erre az öreg Tavasz is elengedte Nyár úrfi nadrágját, és megenyhülve búcsúzott. A Nyár bocsánatot kért, majd megmosta arcát a Tavasz utolsó harmatában, és fütyörészve nekivágott a határnak, felkészülve a feladataira. Így békültek meg egymással, és osztották meg szépen a gyümölcsöket, mindenki a maga idejében.
Egy másik alkalommal Nekeresdfalván élt Peti, aki imádta a cseresznyét. Alig várta, hogy kertjükben megérjen ez a finom gyümölcs. Anyja hiába mondta neki, hogy „türelem, kicsi fiam, úgy jó a cseresznye, ha jól megérik és ropogós.” Peti nem tudott várni. Amikor anyja nem vette észre, kilopózott a kertbe, és a cseresznyefához futott. Izgatottan nyúlt az első szem felé, amikor egy különös dolog történt: egy cseresznyekirályfi szólalt meg, aki a legnagyobb, majdnem piros szemben lakott. Peti meglátogathatta a királyfi birodalmát, ahol minden ropogós cseresznyéből volt, még a kacsalábú vár is. Peti annyit ehetett, amennyit csak bírt, figyelmen kívül hagyva a királyfi figyelmeztetését, hogy megárt a sok cseresznye.
„Vigyázz, mert még megárt a sok cseresznye!” - figyelmeztette barátja. Peti azonban nem hallgatott rá, tömte magába a piros, ropogós gyümölcsöket. Nem akarta abbahagyni, mintha attól félne, hogy elfogy. „Mindjárt megyek, várjál még egy kicsit!” - mondta Peti, és újabb szemeket gyömöszölt be a szájába. „Bárcsak nálunk is egész évben teremne!” A királyfi hiába figyelmeztette, hogy megárt és megfekszi a gyomrát, Peti nem fogadott szót.
Másnap reggel Peti hasfájással ébredt. A királyfi megrémült, mert földi ember nem léphet be az országukba, és félt apja haragjától. Gyorsan visszaküldte Petit a saját világába, azzal a feltétellel, hogy csak édesanyjának mondhatja el, mi történt. Peti anyja a kertben találta fiát, és a gyomorrontás diagnózisa után Petinek diétáznia kellett. Mire meggyógyult, a kertben a cseresznye is beérett. „Édesanyám, most már ehetek belőle?” - kérdezte. „Igen, de csak annyit, amennyi jólesik.” - válaszolta anyja. Peti mosolyogva mondta: „Ne félj, édesanyám, megtanultam a cseresznyekirályfinál, nem szabad mindent egyszerre felfalni, mert akkor megfájdul a pocakunk.” Anyja hozzátette, hogy ha leérik a cseresznye, akkor majd jön a barack, körte, alma, szilva, szőlő és még sokféle gyümölcs, és ha csak egyféle gyümölcs lenne, azt is megunná az ember.
Az Öreg Cseresznyefa Története
Jani bácsi mesélte fiának, mikor még kicsi fiú volt, vitt meleg ételt öregapjának a szőlőbe. Egyszer az úton, egy úri szőlő mellett, ahol a garádot írtották, talált egy takaros kis ostornyélnek való meggyfát. Nagyapója, miután megvizsgálta a facsemetét, azt mondta: „Kár volna ezt a kis fát kettőbe vágni. Majd keresek én neked csigahajtó-nyelet, de ezt ültessük el. Mert ez megfogja, mert ez fa lesz s mindig a te kis fád lesz. Tied lesz a termése, az idén is lesz rajta virág, nem tudom, megneveli-e.”
És lett. Timsóízű sommeggy lett, de Jani bácsi elmondása szerint soha nem evett édesebb gyümölcsöt. Nagyapó beoltotta üvegmeggyel; nagyapó meghalt, édesapja, Jani bácsi apja is ősz ember lett, de az a fa megvan. Arról szoktak nekik befőzni valót küldeni. Jani bácsi mindig simogatja szemenként a meggyet, mikor megérkezik, és eszébe jut a nagyapja szava: „Önts még Kató egy kis-locsoló vizet ennek a fának a gödrébe… A fa megköszöni a jót, mit vele tesznek. S hallottad, hogy akkor is nő, mikor te alszol? Te helyetted is, Misa helyett is.”
Cseresznye a Gyerekkorban és a Ropogós Cseresznye Varázsa
Ki ne szeretné a cseresznyét? Alig van olyan gyerek, aki nem rajongana érte. Egy fiú is élt-halt a cseresznyéért, de bizony, ahogy ágaskodva is alig érte föl az ajtókilincset, nem sokat telt benne módom. Pedig volt nekik akkora gyümölcsöskertjük, hogy elbújócskázhatott benne száz rigó. Volt ott cseresznyefa is, egész erdőre való, ami olyan cseresznyét termett, hogy a királynak se vásik különb cseresznyébe a foga.
„Az idén nem eszünk cseresznyét, cselédjeim. A piacra visszük, ami kicsit nekünk szánt az Isten. Kell az ára iskolára, kenyérkére, új ruhára.” - mondta édesapám. De hozzátette: „Istennek hála, annyi az idén a cseresznye, hogy nem győzzük piacra hordani. Mind eladjuk a szépit - de azért nem kell ám mindjárt az egereket itatni. Jut is, marad is. Amit a madár kivágott, mind a tietek lesz.”
Egyszer, amikor édesapám megkérdezte: „Gyerekek, ki szereti a ropogós cseresznyét? Van a kert sarkában egy kis cseresznyefa, az idén termett először.” A fiú és testvérei, lelkesen futottak a kertbe. „Hét szem cseresznye van a fán, azon osztoztok meg hárman.” - mondta édesapjuk. A fiú soha életében nem evett ahhoz fogható jót, de nem állta meg, hogy még két szemet be ne kapjon a ropogós cseresznyéből. „Megetted a részemet!” - kiáltotta öcsikéje. A fiú elfeledkezett a megegyezésről, de gyorsan kitalálta, mivel vigasztalja meg az öccsét. Janika eltátotta a száját, Mariska pedig epekedve nézte az utolsó szem cseresznyét, amelyik nevetve piroslott az ághegyen. „Tudjátok mit, gyerekek? Igaz-e, mindnyájunknak két-két szem cseresznye jutott?” - kérdezte. Ekkorra már nem piroslott az ághegyen a legszebb szem cseresznye, mert a fiú beropogtatta. Amikor testvérei pirosra sírt szemmel visszafelé jöttek, a fiú elszégyellte magát. „Nem szégyenled magad, hogy így kisemmizted a kisebbeket?” - kérdezte édesapja. A fiú hallgatott, mint a tyúk a búzában. A fűzfán termett cseresznye mégis ropogósabb volt, mint a másik, ezzel is kiemelve a ropogós cseresznye különleges vonzerejét.
Az Erdei Játszótér és a Dinnye Tanulsága
Az erdei játszótéren Borz Berci hiába magyarázta neki Tapsi Ferkó, Mókus Péter, Ürge Gyurka, sőt még Kisegér Kelemen is, hogy ne üljön rá a hintára, mert leszakadhat alatta. A harkály kiszögezte a tölgyfára az erdei határozatot: „Nagy, kövér borzok a játszótéri hintát nem használhatják! A tilalom megszegőjére személyesen fogok rámordulni.” Borz Berci duzzogva kerülgette a játszóteret, nem merte megszegni a tilalmat, mert medvenyomokat látott.
„Na, megálljatok!” - morogta magában. Másnap reggel az erdei-mezei gyerekek egy óriási görögdinnyét találtak a hintájuk előtt, akkorát, hogy attól sem a hintára felülni, sem azt meglendíteni nem lehetett. Malacka javasolta, hogy gurítsák el a dinnyét a borzvár elé. Nehéz volt a dinnye, de végül sikerült. Borz Berci ki akart jönni, de a dinnye eltorlaszolta a kijáratot.
Malacka tévedett, amikor azt hitte, a borz nem fog előjönni. A borz hamarosan ásott magának új kijáratot. Ürge Gyurka sírva fakadt, amikor meglátta, Malacka ellenben kijelentette, hogy a harcot nem lehet feladni, a dinnyét megint vissza kell görgetni a borzvár elé. A többiek azonban nem akartak bosszút állni, izomláz gyötörte őket, vagy egyszerűen csak nem volt kedvük.
A sün ritkán járt a játszótérre, de most tanácsot kértek tőle. A sün meghallgatta őket, majd elővette nádkését és meglékelte a dinnyét. Csodálatos, illatos, piros belseje volt! A sün elkezdett jóízűen falatozni, és nagyokat csettintett hozzá. A többi állat nyála is kicsordult, és mind nekiláttak a dinnyének. Mire a borz odasettenkedett, csupa vidám, jóllakott erdei gyereket látott. Mindenki nevetett, míg a borz majd megpukkadt mérgében, amiért neki nem jutott eszébe, hogy a dinnyét inkább meg kell enni. Úgy elszaladt, hogy még most is porzik az út utána. „A szemétbe!” - felelte a sün, és egy darabbal elindult a játszótéri szeméttartó felé, ezzel is azt üzenve, hogy a dolgok hasznosabb célra is fordíthatók, mintsem bosszúra.
Panni, Smirgli és Csimpajkó is annyira teleették magukat délben, hogy elálmosodtak. Panni azonban tudta, hogy mindjárt kezdődik a barackszüret, és a fa már nagyon fáradt a gyümölcsöktől, így a pihenés sem tartott sokáig.