A magyar nyelv egyik legszínesebb és egyben legvitatottabb szóláshasonlata a „vigyorog, mint a fakutya”. Ezt a kifejezést akkor használjuk, ha valaki bárgyún, ostobán, gyakran minden ok nélkül, vagy éppen gonosz szándékkal vigyorog szélesen. De mi lehetett a fakutya, és mi köze ehhez a kissé bugyuta arckifejezéshez? A válasz nem egyértelmű, hiszen a magyar nyelvtörténet egyik legvitatottabb szólásmondásáról van szó, melynek pontos eredete máig viták tárgya - írja Bárdosi Vilmos nyelvész.
A „fakutya” fogalmának sokrétűsége
A „fakutya” elnevezést szótáraink s egyéb forrásaink szerint többféle jelentésben használja népünk. Az egyik elmélet szerint például a fakutya a honfoglalás korabeli pogány magyarok áldozati oltárán álló, fából faragott bálvány volt, amely a gonosz szellemekre vicsorogva elűzte őket a háztól. Ugyanakkor mások úgy gondolják, hogy a fakutya fából készült tárgy, amely régen több jelentésben is használatos volt:
- Házsarokvédő ferde cölöp, amely a ház oldalát a kocsik nekiütődésétől védte.
- Szekérkerék megkötésére szolgáló és a lejtőkön folyamatosan csikorgó kis favályú.
- A csizma lehúzását megkönnyítő, egyik oldalán feltámasztott deszkalapból álló eszköz, amelynek félkör alakú kivágásába illesztik a lehúzandó csizma sarkát; csizmahúzó.
- A bognárok cifrára festett, fából faragott cégére, amely a nevető ember szájához hasonlít.
A felsorolt jelentések közül leginkább a ’csizmahúzó’ jelentés kapcsolható a szóláshasonlathoz. Volt egy széles mosolyra emlékeztető fából készült csizmahúzó, amire országszerte a fakutya megnevezést használták. Az a legvalószínűbb, hogy a szólást ez ihlette, mert amikor a csizma sarkát beleteszik, valóban az ember lába után kapó kutya szájára emlékeztet.
A fakutya mint tárgy és eszköz
A „fakutya” szóhasználat a népnyelvben és a szakmai zsargonban is igen változatos volt. Jelentett például egy szánkótalppal ellátott széket, amin a jégen tologatták egymást az emberek, és talán a kutya formáját belelátva kapta ezt a nevet. Bányászati környezetben a fakutya egy keskeny vágányon vagy kötélpályán futó, a kitermelt anyagok szállítására való kisebb méretű teherkocsit, csillét jelölt.
Emellett ismert volt mint vesszőkosár készítésekor használt, ferde állású, egyik végén lábbal ellátott pad, amelynek lapján vagy forgó korongján fonás közben a kosarat forgatják. Jelentett olyan kutyát is, amelyik nem tud ugatni, mert elment a hangja vagy sosem volt neki, valamint madarat is: a törpegém vagy az ún. pocgém fajba tartozó madár megnevezéseként, mivel szeles időben olyan forma hangokat ad, melyek távolról kis kutya ugatására emlékeztetnek.
A szólás jelentése és használata
A „vigyorog, mint a fakutya” szóláshasonlat a bárgyún, ostobán (de nem feltétlenül rosszindulatúan) nevető emberre vonatkozik. A nyelvtörténeti források szerint a 19. századtól kezdve használták jelzőként is: „Bujkó Gyuri megint mosolyog a fakutya képivel” - írta Móricz Zsigmond. A szólásnak vannak rokon értelmű, bár kicsit enyhébb jelentésű változatai is, mint például a „vigyorog, mint a tejbetök”, vagy a „vigyorog, mosolyog, bazsalyog, mint a vadalma”.
Mezopotámia - A városok felemelkedése
A nyelv folyamatosan változik, és bár az eredeti „fakutya” fogalma ma már kevéssé él a köztudatban, a szólás mintája alapján folyamatosan keletkeznek újabb kifejezések. A szlengben használt bizalmas, tréfás hangulatú új keletű szólások - mint például a „vigyorog, mint a fogpasztareklám”, „vigyorog, mint a jóllakott napközis” vagy a „vigyorog, mint a pék kutyája a kiflire” - mind elégedett, de kicsit bárgyú mosolyt takarnak.
A szólások keletkezése és természetük
Akármilyen furcsán hangzik, napjainkban is születnek szólások és közmondások. Használatuk elsősorban a szlengben, az alacsonyabb rendű köznyelvben terjed. A mostanában keletkezett szólásféleségek eredete leginkább elhomályosult már, hasonlóan az irodalmi nyelvben használtakéhoz. A találékony, jó nyelvérzékkel bíró emberek mindennapi életüket élve egész szóláshasonlat-családokat hoznak létre.
Gyakran találkozunk álösszetételekkel vagy félrehallásokon alapuló viccekkel is. A szakirodalom szerint például a „vérré vált benne, mint barátban a lencse” szólás egy XVIII. századi adomán alapszik: a kiéheztetett barátoknak nagyon ízlett a lencse, és az egyik azt mondta latinul, hogy ’vere valet’, ami azt jelenti, hogy „igazán jó”. Ezt latinul nem tudó ember ’vérré vált’-nak értette.
A hasonló, „Olyan vagy…” kezdetű hasonlatoknál a lekicsinylés a cél. Például az „Olyan vagy, mint a lépcsőház: sötét és korlátolt” vagy az „Olyan vagy, mint a barack: szőrös és ütődött”. Ezekben a sötét, korlátolt és ütődött szavak szó szerinti és átvitt értelmének használata teszi humorossá a hasonlatot. A sötét jelentheti a fény hiányát, de szellemileg fejletlen, műveltségben elmaradott jelentése is van. A korlátolt jelenthet korláttal ellátottat, illetve szűk látókörű, ostoba embert. Az ütődött pedig ütődést szenvedett gyümölcsöt, illetve fogyatékos elméjű embert jelöl. Baráti körben, bizalmas légkörben az ilyen új szólások használata érdekessé, humorossá teszi stílusunkat.