Virginia Woolf 1929-ben megjelent, mérföldkőnek számító esszéje, a Saját szoba, a mai napig rendkívül aktuális és elgondolkodtató olvasmány, mely mélységesen befolyásolta nemcsak a feminista- vagy nőirodalmat, de alapvetően a feminizmus mint kritikai irányzat alakulását is. Woolf szépirodalmi művei mellett tudományos igényességgel értekező esszéjében a nők és az írás viszonyát kutatja, egészen világosan leírva, mire van szükségük a nőknek ahhoz, hogy ők is alkotni tudjanak: pénzre és saját szobára. Ez a két alapvetés, az anyagi és a személyi függetlenség, a mű alapköve, amely köré az írónő gondolatai rendeződnek, felfedve a női kreativitás évszázados korlátait és lehetőségeit.
A „Saját Szoba” Születése és Alapvetései
A Saját szoba két, az előző évben Cambridge-ben tartott előadás kibővített és esszévé alakított szövege, melynek témája „A nők és a regény” volt. Amikor Woolf felkérést kapott, hogy tartson előadást a nők és a regény tárgyában, a regény őshazájában könnyű lett volna irodalomtörténeti keretek közé fogni a témát, hiszen olyan örökbecsű klasszikusokat lehetett volna pertraktálni, mint Jane Austen, a Brontë nővérek vagy George Eliot. Virginia azonban nem feledkezett meg a nagy elődökről, de tágasabbra vette a képet: nők a (férfi)társadalomban, nők a (f)tudományban, nők a (f)történelemben, nők az (f)irodalomban.
A könyv alapvetően két részre osztható: feminizmus és az írás. Nyilván ez a kettő szervesen összefügg, mégis érdemes különszedni, hogy jobban lehessen beszélni róla. A feminizmus kérdésköre érdekes, hiszen alapvetően arról szól a könyv, hogy a nő akkor alkothat, ha van elég keresete, vagyis anyagi függetlensége, illetve saját szobája, ami a személyi függetlenséget jelenti. Woolf meglepő eredményre jutott, amelyet habozás nélkül előre is bocsátott: „a nőknek rendelkezniük kell pénzzel és saját szobával, ha regényírásra adják a fejüket.” Nagy gondolat, egy Marx se mondhatta volna különbül.
A kortársak - érdemeire való tekintettel - tapintatosan szemet hunytak, amikor Virginia Woolf 1929-ben megjelentette az előző évben tartott két előadása kibővített és esszévé alakított szövegét. A kortársak teljes értetlenkedésétől körülvéve fogadták a művet, méltatlannak tartották Woolfhoz, a szépíróhoz. Saját meglátásai egyoldalúnak tűntek, és bár nem bántották érte, a Saját szoba határozottan kényelmetlen műnek számított. Feministának állni (vagy feministagyanúba keveredni) akkoriban bűnös eltévelyedés volt, mint meglépni a kasszával vagy félrelépni a házasságban. De változtak az idők, ötven év sem kellett, és a radikális szárny már csak vállveregetve nyilatkozott róla, mint "a valuable advance towards the possibility of a feminist alternative" - ami gender studies nyelvről némileg szabadon fordítva így hangzik: Zselé vagy, Ginnie! Ezenközben a (férfi)többség nem hajlandó feministának tekinteni Woolfot, mondván, túl jó ahhoz, hogy lemondjanak róla. Pontosan itt van a kutya elásva, és bűzölög is mind a mai napig: a közvélekedésben a feminista az, aki másra nem (elég) jó.
A Női Létezés Korlátai a Történelemben
Woolf esszéje mélyen elmerül a nők történelmi és társadalmi helyzetének elemzésében, bemutatva azokat a korlátokat, amelyek évszázadokon át gátolták őket az alkotásban. Anglia történelmén is végig futtatja szemét, az érzelemmentes, de annál inkább érdekből kötött házasságokat is figyelembe véve. A női létezés korlátokat szabott, és az alkalmi munkák sora várhatott csak a nőkre. Boríték címzés, művirág készítés, kisgyermekek otthoni tanítása tartozott a hivatások közé, amelyek nem biztosítottak anyagi függetlenséget vagy intellektuális ösztönzést.
Az oktatás fontosságára is kitér, megmutatva, hogy az oktatás most kezd betörni a nők körében, de az is, hogy alkotáshoz szükséges az oktatás minimuma is. A kulturális intézmények, mint a könyvtárak látogatásának megtagadása tovább súlyosbította a nők elszigeteltségét a tudás és az inspiráció forrásaitól. A női lét korlátait érzékelteti az is, hogy honnan indul a könyv: kulturális intézmény (könyvtár) látogatásának megtagadása, majd pedig a tömegkommunikáció szerepe (könyv).
Az emancipációs mozgalmak részben sikeresnek mondhatóak, hiszen 1880 óta lehet önálló vagyonuk a nőknek, 1919 óta van szavazati joguk (akkor 30 éves kortól), és 1928-tól 21 évesen választójoggal rendelkeztek. Azonban ezek a jogi változások nem oldották meg azonnal a nők mindennapi problémáit. A szegény nőknek ugyanúgy kevesebb lehetősége van alkotni, ahogyan annak a nőnek is, akinek egy olyan házat kell irányítania, amiben akár öt generáció is él. Az idősebb generáció idősgondozása ugyanúgy a nő (és sajnos egyre kevésbé a szociális intézmények) feladata, mint a háztartás vezetése. Emiatt ha rajtad lóg a négy gyerek, meg a nagymama, akkor a saját szobád, bár lehet, hogy van, lehetőséged oda elmenni nincs. Ez a helyzet rávilágít, hogy a fizikai tér megléte önmagában nem elegendő, ha hiányzik az idő és a mentális függetlenség.
Woolf elméleti játékai is ezt a férfi központú társadalmat boncolgatják. Képzeletjátékot rendez arról, mi lett volna a sorsa Shakespeare-nek, ha nem Williamnek, hanem Judithnak születik. Röviden: még a szereposztó díványig sem jutott volna el, az ismert okokból. Shakespeare nőalakjain hosszan elidőzik, és úgy látja, ha a neves írónak élne egy húga, aki írni szeretne, az esélytelenek nyugalmával ragadhatna tollat. Amikor a múlt tanúságain mereng, kettős érzése támad. Amennyire a nők kirekesztettségét és saját szoba utáni áhítozását érzi, úgy az irodalmi példák mást mutatnak. Hiszen ott van Antigoné, Lady Macbeth vagy Anna Karenina, Bovaryné, akik az akarat és az erkölcsi bátorság kiválóságai. Ha viszont egy nő alkotni akar, művészi ambícióit szeretné megmutatni, bizony erős és kemény falba ütközik. Ez a kontraszt mutatja be, hogy bár az irodalmi karakterek erős nők lehettek, a valóságban alkotó nőket súlyos akadályok várták.
Az Írás, mint Felszabadulás és Küzdelem
Sok nő érzelemből, dühből írt könyvet abban az időben. Ez a jelenség szorosan kapcsolódik a feminizmushoz, hiszen ezek a szerzők valamilyen szempontból nem lehettek egyenlőek a férfiakkal. Ez már inkább a kreativitás szembenállása a környezettel, hiszen ha a környezet elnyom, ha lehetőséged van írni, de visszapattan mindenhonnan azzal, hogy nő vagy, a gondolatidon keresztül szüremlik bele a munkádba a negatív érzéseid. Woolf megmutatja, hogy az a düh, ami ott, abban az időben átszüremlett a lapokon, még nyílt és nyers düh volt. Most viszont ezt a szerzők (saját élettapasztalataikkal keverve) teljesen máshogy tudják feldolgozni a hasonló helyzeteket.
KI VOLT VIRGINIA WOOLF? Mélymerülés az életébe és örökségébe
Woolf (és talán az olvasó szerint is) kell az a fajta látásmód, amit nő adhat az írásba, és ezzel együtt a női negatív tapasztalatok is. Az írónő rávezet a történelmi lépcsőfokokra a női írással kapcsolatban, és nagyon jó volt ilyen nagy távlatokban értelmezni az írást, és azt a lehetőséget, hogyan fejlődtünk eddig. Az, hogy ma már bárki írhat, ugyanúgy köszönhető Woolfnak, mint Austennek, vagy az ők írói elődjeinek. Ez a tény hihetetlenül intenzív érzésekként jelenhet meg az olvasóban, rávilágítva a női irodalom fejlődésének jelentőségére.
A nők a férfiakkal azonos erőfeszítésnek téve ki magukat, a védettségük megszűntével vajon hova vezethetnek? Életkoruk, ami a védett korszakban magasabb volt a férfiakénál, mennyivel rövidül meg? Az írónő nem kerüli el azt a gondolatot sem, hogy vajon több száz év múlva, amikor már a nők más szerephez is jutnak, mintegy fel-kiszabadulnak a „férfi központú társadalom” falai közül, majd akkor, ez a szerepcsere mivel fog járni. A nő is bányászként fog dolgozni, mozdonyt fog vezetni? Woolf rémálma a tiltott pályákra betörő, buszsofőr és horizontálesztergályos nőkről kis híján megvalósult. Ám a nemek csatája csak nem akar csitulni, újra meg újra előjönnek azok az áldatlan viták, amelyek Szapphó, legkésőbb Angliai Erzsébet, de legeslegkésőbb Madame Curie színre lépésével egyszer már megoldódni látszottak. Ki akar itt még bizonyítani, mit és főképpen kinek?
Az Androgün Elme és az Írás Művészete
A Saját szoba egyik legérdekesebb gondolata az írással kapcsolatban, hogy a jó írások androgün jegyeket viselnek, vagyis minden író nemtől függetlenül a másik nem jegyeit is magában hordozza, és ezzel tud igazán jót írni. Ez a modern gondolkodással azt jelentheti, hogy az írói készségeket is egyenlően kell használni, mint például az érzelmek leírását és a történetvezetés izgalmasságát, illetve, hogy a karaktereket is hitelesen, nem csak egy oldalról szemlélje az ember. Ez az elképzelés mélyen rezonál az olvasókban, hiszen arra sarkall, hogy az író ne korlátozza magát a nemi szerepek vagy elvárások által, hanem merítse az emberi tapasztalat teljes spektrumából.
Woolf szerint a nagy író mind androgün, és sosem a másik nem ellenében akarja meghatározni önmagát. A nő, ha írni akar, ne a férfiakat lesse, hanem szerezzen saját pénzt és saját szobát (sőt: „a jó házasság titka a saját fürdőszoba”, de ez már a harmincas évek popkultúrája). Jane Austen például ún. női témákban utazik: szerelem, házasság, család. De mitől is női témák ezek, amikor mindben ott a férfi? Jó kérdés. Az egyik lehetséges kitörési pont, a „Chloe szereti Oliviát” (értsd: megvagyunk nélkületek) zsákutcának bizonyult. Az androgün látásmód viszont lehetőséget kínál arra, hogy az irodalom túlmutasson a nemekre jellemző sztereotípiákon, és mélyebb, univerzálisabb emberi élményeket ábrázoljon. Az olvasó, amikor először olvasta ezt a részt, arra gondolt, hogy a történetnek kell női és férfi oldalról is megszületnie, és így hevesen tiltakozott ellene. Ennek is van értelme, de így sokkal nehezebb a nőről avagy a férfiról írni, mert a másik reakcióját alig láthatjuk, így nem tudjuk, hogy elég kettős-e a történet. Emellett ha egy női romantikus történetet adunk egy férfi kezébe, nem hiszem, hogy férfiasságot keresne benne. Ezért is annyira fontos a karakterek hiteles, sokoldalú ábrázolása, amely messze túlmutat a nemi sztereotípiákon.
Saját Szoba a Gyakorlatban: Írónők Élete és Munkája
A Saját szoba rávilágít, hogy a nőknek milyen körülmények közt kellett, és néhol ma is kell alkotniuk. A könyvnek valahogyan alkalmazkodnia kell a testünkhöz, és az ember megkockáztatja azt a kijelentést, hogy a nők könyveinek rövidebbnek és sűrítettebbnek kell lenniük, mint a férfiak könyveinek, és olyan alkatúnak, mely nem igényli a hosszú órákon át tartó folytonos és zavartalan munkát. Mert zavaró körülmények mindig lesznek. Ne legyenek illúzióink. Jane-nek, Emilynek, Charlotte-nak és George-nak nem volt gyereke. Virginiának sem. Ez a megfigyelés aláhúzza azt a valóságot, hogy az alkotói szabadság eléréséhez gyakran személyes áldozatokra volt szükség.
Virginia Woolf és Leonard Woolf, amikor megvásárolták a házukat Sussex környékén, egy fa szerszámoskamrát alakítottak át a kertben írószobának. Nyáron ez nagyon hangulatos volt, az ablakokon szépen besütött a nap, télen viszont túl hideg volt, olyankor be kellett költöznie a főházba. Ebben a fészerben írta többek között a Mrs. Dallowayt is. Ez a személyes példa jól illusztrálja a „saját szoba” gyakorlati megvalósításának nehézségeit és kompromisszumait.
Más írónők élete is hasonló kihívásokról tanúskodik:
- Jane Austen: Egy aprócska, tizenkét szögletű diófa asztalkán született meg az Értelem és érzelem és a Büszkeség és balítélet is, valamint Jane Austen későbbi műveinek nagy része. A házban lakó többi nő megteremtette számára az időt és a teret, hogy írni tudjon, elvállalták a házi és a kerti munkák nagy részét is. Mégis, lopott félórákban, egy itatóssal letakarva, röstellkedve, stikában írta a műveit. Ez a kép fájdalmasan mutatja be a női alkotók helyzetét a korábbi századokban, amikor az írásra szánt időt és teret szinte rejtegetni kellett.
- A Brontë-testvérek: Karmazsinvörös bútorok, könyvek, és egy meleg kandalló vette körül a Brontë-testvéreket otthonukban. A három nővér egy nagy étkezőasztalnál írt, de gyakran sétálgattak is a szobában, hogy megbeszéljék egymás írásait. A szoba a kreativitás és a szenvedély tere volt, ugyanakkor a veszteségeké is.
- Toni Morrison: Mint szorgalmas szerkesztő és két fiút egyedül nevelő anyuka, Morrison korán felkelt, hogy még munka előtt írni tudjon. Ez a példa a modern kor kihívásait mutatja be, ahol a nők továbbra is küzdenek az alkotás és a családi kötelezettségek összeegyeztetésével.
- Maya Angelou: Bárhol is élt, foglalt magának egy hotelszobát, és reggel fél 7-től kora délutánig ott dolgozott. Soha nem aludt ezekben a szobákban, bár az előfordult, hogy ledőlt kicsit az ágyra egy üveg sherryvel, a szótárral, a lexikonnal, a jegyzetfüzetével, egy hamutartóval és a Bibliával. Délutánonként a városban élte átlag életét. Ez a fajta tudatos térteremtés a modern alkotó nők stratégiáira is rávilágít.
- J.K. Rowling: Ahogy azt sokan tudják, friss anyukaként J.K. Rowling egy edinburgh-i kávézóba, az Elephant House-ba járt dolgozni és azokban az órákban írt, amikor a kisbabája aludt. Később persze ez a helyzet már változott.
- Rakovszky Zsuzsa: Eltelt azóta úgy két évszázad (a Saját szoba óta is 75 év), 2002 lett, és egy nagy magyar költő, Rakovszky Zsuzsa megírta élete első regényét. Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan volt rá ideje, ezt válaszolta: „amikor a fiam iskolás lett. Elvittem, megreggeliztem, leültem írni, és addig írtam, amíg érte nem kellett menni.”
Ezek a példák aláhúzzák, hogy az "500 font és egy saját szoba" nem feltétlenül jelent luxust vagy elszigeteltséget, hanem sokkal inkább az alkotás szabadságához szükséges alapvető körülményeket: anyagi biztonságot, ami lehetővé teszi a megélhetést és az időt, valamint egy fizikai vagy mentális teret, ahol a gondolatok zavartalanul szárnyalhatnak.
Woolf Víziója és a Jelenkor Kihívásai
Virginia Woolf 1929-ben azt sejtette, száz éven belül a nőírók (és -alkotók) teljes függetlenségben, szabadon gondolhatnak és mondhatnak ki majd bármit. 96 év eltelt - a kérdés már csak az, vajon beigazolódtak-e víziói. Ma már, a 21. században egész másképp fest a nők helyzete, akár írókról, akár bármilyen más civil foglalkozásúakról van szó. Viszont annak ellenére, hogy a nők helyzete jelentősen javult, és az emancipációs mozgalmak részben sikeresnek mondhatóak, a kihívások továbbra is fennállnak, csak más formában. A modern világban az anyagi függetlenség és a saját szoba megléte elvileg már teljesül, de közben mégsem. A szegény nőknek ugyanúgy kevesebb lehetősége van alkotni, ahogyan annak a nőnek is, akinek egy olyan házat kell irányítania, amiben akár öt generáció is él.
A Saját [?] szoba című lecture performance, melynek kiindulópontjaként Fodor Orsolya a műfajt választja, ékes példája ennek a kortárs értelmezésnek. A Sufni szűk tere egyetemi szemináriumok termévé alakul, ahol a kényelmesen öltözött (jelmez: Bárány Judit), bájosan lelkes Tóth Zsófia és egy fehér vászonra vetített, bölcsészkari referátumokat idéző prezentáció fogadja a közönséget. A fiatal előadó bemutatkozik: S. Juditnak hívják, és arról fog beszélni, milyen meglátásai voltak Woolfnak a nők gazdasági és mentális függetlenségével kapcsolatban. A szövegíró és dramaturg Vass Szandi és a rendező Fodor Orsolya produkciója immanens értelmezés és szoros olvasás, ami nem csak mediálisan konvertálja, hanem kritikával és kommentárokkal tűzdeli tele a kis híján százéves forrásszöveget.
A dekonstrukció és a rekonstrukció játékos váltakozásának egyik elemi feltétele az időn kívüliség: a megjelenített figurákon és az oda-vissza működő utalásrendszeren keresztül a múlt és a jelen többsíkú párbeszéde válik lehetővé. Egyrészt a jelenkor S. Juditjának és a (halálából feltámadt? szellem? képzeletbeli?) Woolf találkozása, másrészt a Saját szobában is szereplő, imaginárius Judith Shakespeare ki nem mondott, de sejtetett reinkarnációja révén. Nemcsak ezek az időtlen találkozások, hanem a két színésznő (Tóth Zsófia és Hay Anna) játéka is nagyon erősen magában hordozza az idézés gesztusát - és bár elsőre úgy tűnhet, a játszók élesen kontúrozott karaktereket alakítanak, az eszmefuttatások előrehaladtával fény derül a megjelenített figurák fluiditására. Tóth nem hívja fel rá a figyelmet, de szerepeit folyton váltogatja: fő szerepe, az egyetemista mellett láthatjuk őt reneszánsz költőnőként, Woolf szerelmeként és angol hercegnőként is. Alakításai rövidek, szinte csak jelzésértékűek - idézőjelként funkcionálnak.
Szintén az idézés és a jelenlét különös játékával szembesülünk, amikor alig észrevehetően megtörténik a műfajváltás, és a lecture performance lényegi tárgya, a nőlét életre kel, a vetítővászon lehullik, és egy szegényes albérleti szoba intim látványa tárul elénk. Vermes Nóra multimediális látványterve a szerepformáláshoz hasonlóan a forrásmű narratív egységét nyitja fel. A vásznon felvillanó fogalmak, képek, színek és videók (Nagy Réka) megragadják a Woolf-szöveg és -lét bizonyos mozzanatait, motívumait - ráadásul úgy, hogy egyben teljesen ellehetetlenítik az értelmezést. Amikor ezekkel a kontextusukból kiragadott jelekkel találkozunk, még nem értünk semmit - a pohár tej vagy a tizenkét nyúl csak később telik meg jelentéssel, ezen a ponton még „csak” szinesztetikus impresszió. A különböző vetítési technikák által a virtuális és a fizikai szféra gyakran érintkezik, kiegészítik egymást a térben - így mosódik össze például William Shakespeare teste Tóth Zsófia arcával.
Az idézett és megelevenített esszé tézismondata szerint a nőknek évi 500 fontra (értsd: stabil gazdasági függetlenségre) és egy saját szobára (értsd: szellemi függetlenségre) van szükségük ahhoz, hogy „szokásukká váljon a szabadság és a bátorság, hogy azt írják, amit gondolnak.” Ezt a meglátást, illetve annak kortárs kivitelezhetőségét vitatja a feldolgozás több ponton is - ahogyan erre az előadás címében elhelyezett kérdőjel is utal. S. Judit szobájában az írás gyakorlata helyett kortárs problémákkal szembesülünk: magas albérletárakkal, alacsony fizetésekkel, nyüzsgő utcazajjal és olyan politikusi kijelentésekkel, mint a „nőügyekkel nem foglalkozunk.” Konkrét kérdések hangzanak el, és a szerző által evidensnek vélt gazdasági pozíciót kritizáló gondolatok, amikre - a nagyon praktikus woolfi javaslatokkal szemben - az előadás nem kínál egzakt megoldást. Helyette közös meditációra invitál, illetve arra, hogy mindenki rendezze be magának a számára tökéletes képzeletbeli saját szobát. A kezdeti sokoldalú megoldásokhoz képest itt mintha megrekedne a rendezés, az absztrakciót felváltja a patetikus lebegés, ugyanakkor a gondolkodásra és az önreflexióra hívja fel a figyelmet.
A „Saját Szoba” Túlmutató Jelentősége
Alapvetően ez a könyv nagyon fontos olvasmány, így a modern irodalom tükrében is. Elgondolkodtató, és igazán érdekes a feminizmus és az írás kapcsolatáról is olvasni. Sokat hallottam erről a kötetről, és valahogy, ha Woolf szóba került, a Saját szoba is szóba került. Sokáig emiatt is halasztottam, mostanáig, amikor is megszereztem, és rögtön neki is kezdtem a könyvnek. Számomra ez a könyv a legnagyobb hatást gyakorolta az életemben. Amikor először olvastam, hamvas húszévesként, egy szemináriumra készülve, a Saját szoba kívánkozott a kezembe az egyetemi könyvtárban. A tény, hogy hosszú ideig ötször-hatszor is elolvastam évente, és a tanulmányok közül is nem egynek beleégtek a fejembe a mondatai, mutatja a mélyreható inspirációt, amit nyújtott. A sokadik estén, mégis, minden alkalommal ugyanúgy élvezem a sorokat újrarágni. Ezt a könyvet nem lehet csupán összefogott recenzióként kezelni, ez nem az a könyv.
Virginia Woolf műve a nőről szól, aki helyet kér magának a nap alatt: szabad akaratot és szabad időt, munkát, magánvagyont, pénzt, pasit, fegyvert. Szerepet az irodalomban - nem csak hősnőként. Az írogató, különc arisztokrata hölgyektől hosszú az út a polgári otthonig, amelynek családi nappalijában Jane Austen lopott félórákban, egy itatóssal letakarva, röstellkedve, stikában írja a Büszkeség és balítéletet. Vajon hány kávéházi látványíró vagy dolgozószobája védettségében alkotó szerző adná oda a fél karját, akár azt is, amelyik a tollat fogja, ha ilyet tudna írni? A Saját szoba a kíméletlenségét és az intelligenciáját is megmutatja, és arra ösztönöz, hogy gondoljuk újra a női alkotók helyzetét, múltját és jelenét. A könyv olyan alapvető kérdéseket feszeget, mint az irodalomban, írnak-e a nők és miről? Ma már, a 21. században egész másképp fest a nők helyzete, akár írókról, akár bármilyen más civil foglalkozásúakról van szó, mégis, Woolf gondolatai örök érvényűek.
A Saját szoba egy olyan mű, amely továbbra is párbeszédet kezdeményez, kérdéseket vet fel, és inspirálja az embereket, hogy gondolkodjanak el a függetlenség, a kreativitás és a társadalmi egyenlőség fontosságáról. Örömmel olvashattuk ezt a könyvet, hiszen sok szempontból inspirált is. A mélyebb ismerkedéshez Bécsy Ágnes Virginia Woolf világa című könyve ajánlható, melyben ezen esszéről is igen hosszú és alapos elmélkedés olvasható.