A peszáh hosszas előkészületek után a pászkabárány feláldozásával és elfogyasztásával kezdődik meg. Ma mindez a Tórában és a hagyományban előírt rendben folyik le a Széder esten. „Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén este van az Örökkévaló peszachja.” (III. Móz. 23,5). A Széder szó rendet jelent. Ez arra utal, hogy elrendelt, parancsolt rendben, szertartásban folyik le az este az előírt ételek elfogyasztásával. Az estet ma a hagadából vezetik le, melynek jelentését az elbeszélés szóval szokták leginkább visszaadni. Ezt a könyvet kifejezetten erre az alkalomra szerkesztik meg. Pontosan le van írva a hagadában, hogy mit hogyan kell tenni, mit mikor kell elfogyasztani, és mondani. A hagada alapján beszélik el az Egyiptomból való szabadulás történetét is. A Tórában erre az ünnepre parancsolt ételek közül napjainkban már nem eszik meg a peszáhi bárányt a vacsorán, mert a jeruzsálemi Templom lerombolása után egyáltalán nem mutatnak be áldozatot.
Az utolsó vacsora egy Széder est keretében zajlott. Jesua (Jézus) az akkori peszáhon a világtörténelem legnagyobb eseménye előtt állt, a megváltás előtt. Ez az ünnep lezárta a korábbi peszáhok sorát, és új korszakot indított el. A vacsora jelentősége ezért nem mérhető össze bármelyik korábbi peszáh ünnepével. Mégis azt látjuk, ha megvizsgáljuk a vacsora lefolyását, hogy Jesua (Jézus) tökéletesen eleget tett a zsidó peszáh előírásainak és a hagyománynak. Nem lépett ki az Isten által megszabott rendből. Ezt megtartva adta az Úrvacsorát, és ezt a rendet tiszteletben tartva tölti meg új tartalommal az Örökkévaló peszáhját. Jesuának (Jézusnak) nagyon fontos volt ez a peszáh, hiszen így vezeti fel: „Nagy volt bennem a vágy arra, hogy mielőtt szenvednék, ezt a pászkát elköltsem veletek.” (Luk. 22,15).
Gyermeki kíváncsiság és a Széder hangulata
Egyszer valaki elmagyarázta, hogy mit jelentett neki a Széder este gyerekként, és a Karácsony szentestéjéhez hasonlította. A zsidó gyerekek úgy várják a Széder estet, mint a keresztény gyerekek a szentestét. Mindkettő családi ünnep, mindkettőnek van egy sajátos hangulata. A gyerekek többnyire Széder estén is ajándékot kapnak, és szerepük van az ünnepség lefolyásában, mert nekik kell kérdezniük a felnőtteket. A kérdéseket a hagyomány írja elő (a hagada tartalmazza), és így bevonja a gyerekeket is az ünnep lefolyásába. A kérdésekre választ adva tesznek eleget a felnőttek a Tóra parancsának: „És beszéld el a te fiadnak azon a napon, mondván: Ez azért van, amit az Örökkévaló velem cselekedett, midőn kivonultam Egyiptomból!” (II. Móz. 13,8 vö. Zsolt. 78,3-4).
A család rendhagyóan telepszik le asztalhoz. A ülésrend szerint a családfő ül az asztalfőn, és mellette jobb oldalon a legifjabb családtag helyezkedik el. Ő az, aki kérdez, és így fontos szerepe van az estén. Az utolsó vacsorán a Messiás ült az asztalfőre, és e rendet megtartva ülhetett a legfiatalabb tanítvány, János a Mester mellé, valószínűleg éppen a jobb oldalára. „Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keblére dőlve feküdt.” (Jn. 13,23).
A pészah széder ünnepe: Mire számíthatunk?
„Miben különbözik ez az este a többitől?” - kérdezi a gyerek. Széder estéjén ugyanis minden másképp van, mint az év többi vacsoráján. Máskor ehetnek kovászost és kovásztalant, de ezen az estén csak kovásztalan kerül az asztalra. „Minden este ehetünk kovászost és kovásztalant. Ezen az estén miért csak kovásztalant?” - hangzik a második kérdés. A gyerekek kérdéseikkel sorra veszik mindazt, ami ezen az estén másképp van, mint máskor. Az utolsó kérdésük így hangzik: „Minden este ehetünk egyenesen ülve vagy oldalra támaszkodva. Ezen az estén miért csak oldalra dőlve?” A legtöbb fordítás nem adja vissza azt, hogy Jesua (Jézus) és az apostolok is ilyen különleges ülőhelyzetben helyezkedtek el. De Csia Lajos fordítása jelzi, hogy a Messiás és a tizenkettő megtartotta a peszáhi hagyományt: „Mikor aztán este lett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt.” (Mt. 26, 20 - Csia vö. Lk. 22, 14). Ez a fordítás jól érzékelteti, hogy Jesua (Jézus) és tanítványok a Széder estét kezdték meg. A sajátos ülőhelyzet a szabadságot, a szabadulást jelképezi. A Széder hagyományának ez az eleme a római időkben került bele szertartásba. A rómaiak felfogása szerint a rabszolgák ettek állva vagy ülve. A szabad római polgárok az asztalhoz támaszkodva, könyökölve fogyasztották el az ételt.
Mártogatás és a sós víz szimbolikája
A gyerekek megkérdezik ezt is: „Más estéken egyszer sem mártjuk be az ételt. Ezen az estén meg kétszer is?” Egy jellegzetessége a Széder estnek, hogy a különböző eseményeket jelképező ételeket mártogatják. Ezért mondja Jesua (Jézus): „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.” (Mt. 26, 23). A tálban talán akkoriban is sós víz lehetett, mint a mai Szédereken. A sós víz a könnyeket jelképezi, amelyeket a nép hullatott az egyiptomi rabszolgaságban. A könnyek, a szenvedés, aminek mélységét megjárta a zsidó nép Egyiptomban, elhozta számukra a szabadságot. „Látva láttam népem szenvedését, amely Egyiptomban van és hallottam jajkiáltásukat gyötrőik miatt, mert ismerem fájdalmaikat. És leszállottam, hogy kiszabadítsam őket Egyiptom kezéből…” (II. Móz. 3,7-8).
A héber kontextusba helyezett szöveg szerint a Messiás így szólt: „…aki a maceszét (pászkáját) a tálba mártja velem”. A Messiás az, Akit a macesz jelképez, Aki az Atya akaratából belemerült a fájdalmakba, a „sós vízbe”. Ő a Bárány, egyedül Ő méltó és képes arra, hogy ezt megtegye. Ő a Szabadító, a Megváltó. Talán nem véletlen, hogy a peszáhi vacsorán éppen a megváltásra utaló falat bemártásában kelt Júdás versenyre Mesterével. Ezzel a mozdulattal kifejezte tiszteletlenségét, és elárulta gondolatait, hogy szívében egyenrangúvá tette magát a Messiással. „Akkor a falat után bement abba a sátán.” (Jn. 13, 27a).
A négy pohár és a megváltás ígérete
A Széder este alatt négy pohár bort kell elfogyasztani. Részben e négy pohár adja meg a szertartás menetét. Mindegyik pohár egy „állomást” jelent a szertartásban. A poharak kiürítése előtt a hagyomány szerint mindig áldást mondanak, hálát adnak az Örökkévalónak. Az első poharat követő kelyheknél ez a következőképpen hangzik: Baruch Atah Adonai Elohénu Melech háolám bori pri hágáfen. Ahol Jesua (Jézus) az utolsó vacsorán poharat emel, ott rendre olvasható, hogy áldást is mondott (hálát is adott) előtte: „Aztán fogta a poharat, hálát adott, odaadta nekik, s azok mindnyájan ittak belőle.” Minden bizonnyal ez a hálaadó áldás hangzott el a megváltás előtti Széderen is. Lukács evangéliumában követhető, hogy e tekintetben miként zajlott az utolsó vacsora. A Széder esten két pohár bort fogyasztanak el a vacsora előtt, kettőt utána.
A Lukács evangéliuma a 22. fejezet 17-18 versében így ír: „Azután a poharat fogta meg, és hálát adván így szólt: „Vegyétek ezt és osszátok el egymás között. Azt mondom ugyanis nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből…” (Lk. 22, 17-18 - Csia). Az e versben említett pohár az első vagy a második lehetett. Ezt követte a vacsora, a kenyér megtörése, amelyben Adon Jesua (az Úr Jézus) a testét mutatta fel. „Ezután megfogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s odaadta nekik ily szóval: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek a rólam való megemlékezésül.” (Lk. 22,19). A vacsora után a harmadik poharat a 20. vers említi: „Estebéd után éppen úgy fogta a poharat is, és ezt mondta: „Ez a pohár értetek ömlő vérem által az új szövetség.” (Lk. 22,20). A megváltás pohara a harmadik pohár, hiszen a Talmud erre a pohárra ezt az Igét vonatkoztatja: „…és (3) megváltalak (gáálti) titeket kinyujtott karral és nagy ítéletekkel.” (II. Móz. 6,6). Ezt nevezi Pál a levelekben az áldás poharának: „Az áldás pohara, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérének közössége-e, a kenyér, melyet megtörünk, nem a Krisztus testének közössége-e?” (1 Kor. 10,16).
Az afikomán és a messiási teljesség
A kovásztalan kenyér fogyasztása önmagában véve az Örökkévaló parancsolata, melyet Széder estén meg kell cselekedni: „És egyék a húst azon az estén tűzön sütve; kovásztalan kenyérrel…” (II. Móz 12, 8; vö. 12, 18). De az este folyamán van egy darab pászka, amit külön fogyasztanak el. Ezt a pászkát a kiadós vacsora előtt félreteszik, és csak a vacsora után önmagában fogyasztják el. A Templom lerombolása utáni időktől fogva, amióta nem áldoznak bárányt, az afikomán jelképezi az áldozati húst. Ezt a maceszt tehát a bárány helyett fogyasztják el. El szokás rejteni ezt a pászkadarabot, és a gyerekek feladata, hogy megtalálják. Így ez az elrejtett pászka, mint ahogy a Jesua is rejtve van elölünk mindaddig, amíg gyermeki lelkülettel nem keressük.
"Először is az afikomen szertartása Jézus idejében még nem volt szokás. Csak a későbbiek során került be a Páskába. Az első században a vacsora során elfogyasztott utolsó szilárd étel a bárány volt." - szól a szakmai kritika. Jesua (Jézus) szavai szerint be kell teljesülnie a peszáhnak, el kell jutnia a teljességre. A szinoptikus evangéliumok mindegyikében szól Jesua (Jézus) arról, hogy csak akkor iszik majd a szőlő gyümölcséből, ha az Istennek királysága, Atyja országa eljön. Jesuának (Jézusnak) e kijelentése a negyedik (ötödik) pohárhoz kapcsolható. A messiási mozgalom Széder estéin a negyedik vagy az ötödik poharat azonosítják azzal a kehellyel, amit a Messiás nem ivott ki. A zsidó hagyomány ugyan említ egy ötödik poharat is. Ez Illés pohara, amelyet nem isznak ki a vacsora alatt. A hagyomány szerint Illés, a Messiás előhírnöke, és eljövetele a száműzöttek visszatérését és az ország, a királyság helyreállítását hozza el.
Papi szolgálat és dicsőítés
Egyedül a János evangéliuma szól arról, hogy Jesua (Jézus) megmosta a tanítványok lábait. Lukács pedig arról számol be, hogy a tanítványok közt az utolsó vacsorán versengés támadt. „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.” (Lk. 22, 24). A Messiás jól ismerte a tanítványai szívét, és elképzelhető, hogy az volt a válasza, hogy levette felsőruháját, vette a törülközőt, és elkezdte mosni a tanítványok lábait. A lábuk megmosásával bizonyos értelemben a papi szolgálatra készítette fel a tanítványokat. Hiszen az apostolok lettek a pünkösdi Szent Szellem kiáradása után a „főpapság”. „Midőn belépni készülnek a találkozás sátorába, mosdjanak meg vízzel, nehogy meghaljanak; vagy amikor odalépnek az oltárhoz, hogy szolgálatot teljesítsenek… legyen ez nékik örök törvényül.” (II. Móz. 30, 20-21).
A Széder dicséretek éneklésével végződik. A zsidóság nagy zarándok ünnepein a hagyomány előírásai szerint elénekli a Hállél zsoltárokat. A Hállél zsoltárok közé tartozik a 113-118 és a 136. zsoltár. A héber Hállél szó dicséretet jelent. E szó jelenik meg dicséretekben, imádságokban gyakran használt Hallelujah-ban, ami annyit jelent „Dicsérjétek Jahvét!”. A Hállél zsoltárokat az Örökkévaló imádata, magasztalása tölti ki. Így válik érthetővé, hogy miért dicséreteket énekelve fejezték be a vacsorát a tanítványok is az utolsó vacsora végén.