Babos Bertalan, művésznevén „Zsili”, egy sokoldalú képzőművész, tervezőgrafikus és „romkocsma-festő”, akinek munkássága mélyen összefonódik Budapest kulturális szövetével. Emellett Rókusfalvy Lili televíziós műsorvezető férjeként és két gyermek édesapjaként családi élete is meghatározó szerepet játszik személyiségében és inspirációjában. Ez a cikk Zsili Babos életének és karrierjének különböző aspektusait mutatja be, kitérve művészi megnyilvánulásaira, családi hátterére és a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériával való kapcsolódására.
A Művész: Babos „Zsili” Bertalan művészete és alkotói szabadsága
Babos Bertalan tervezőgrafikusként és festőművészként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Művészetét az expresszív stílus jellemzi, és számos vendéglátó- és szórakozóhely köszönheti neki nem mindennapi megjelenését. Ahogy ő fogalmaz, „romkocsma-festőként” emlegetik, bár saját bevallása szerint ő csak egy „gondolkodó valami” és egy képzőművész keveréke, aki „ha ki kell találni egy helyet, akkor megcsinálja”.
Az alkalmazott grafika és a művészi szabadság
Az alkalmazott grafikai munkákat idővel sikerült nagyobb művészi szabadságot adó feladatokra cserélnie. Manapság kevesebbet fest, de „ha nekiállok, akkor csordultig vagyok érzésekkel. Száz gondolat cikázik a fejemben egyszerre és vannak olyan pillanatok, amikor tényleg elhiszem, hogy ez a legfontosabb dolog a világon, és, hogy fontos helyem van a világban.” Azonban néha megérzi a művészettörténet feleslegességét, főleg a kiállításai után szokott egyfajta ürességet érezni. Felesége, Lili őszintén örül, hogy Zsilinek is van olyan terep az életében, ami egyszerre a munkája és a szenvedélye, ami csak az övé, és amiben elismerik. Lili csodálja férje munkásságát, és rendkívül büszkén szokott menni a kiállításaira. Zsili gyakran kérdezi Lili véleményét alkotásairól, és elmondása szerint Lili az egyetlen, akinek a véleményére igazán ad.
„Romkocsma-festő” - A vendéglátóhelyek egyedi arculatának megteremtője
Zsili közel került a vendéglátózáshoz, amikor műtermeket és raktárakat keresett a kocsmák közelében. Az első ilyen hely a Tűzraktér volt a Tűzoltó utcában. Ez azért volt ideális, mert volt pörgés, folyamatosan jöttek be az emberek, tehát azonnal volt reakció arra, amit csinált. A hely dizájnjának megtervezése úgy kezdődött, hogy megkérték, fesesse ki az asztalokat, amikből nagyjából 100 darab volt. Tetszett neki a dolog, de nem azért, hogy gyorsan megcsinálja és lenyúlja a pénzt, hanem mert oda tudta hívni a haverjait, és tudtak „őrjöngeni” ott egy darabig. Szépen lassan rájött, mitől lesz egységes egy munka, és hogyan lehet összefogni a csapatot.
A Tűzraktér után jött a Csendes, ahol már teljesen szabad kezet kapott a csapat, és ez nagy vízválasztó volt. Később utána volt a Csak nevű hely, ami szintén egy remek munka volt, mert egy olyan pultot sikerült csinálni, ami miatt sokat fejlődtek. Majd a Púderben a homokfújót tapasztalták ki, és megtanulták szétverni a falakat, később pedig a Szatyorban a tapétázással foglalkoztak és lettek szakértők benne. Lassan mindenbe belejöttek. Azt mondja, ezt a szakmát nem lehet tanulni, vagy van hozzá szemed, vagy nincs. Ez „ilyen önfejlesztő dolog, mindig kitalálunk valami újat és mindig eggyel ügyesebbek vagyunk, a tapasztalatot pedig aztán visszük magunkkal tovább”. Soha nem akart dizájner lenni, most sem tartja magát annak, hanem csak egy gondolkodó valaminek, képzőművésznek, aki ha kap egy ilyen feladatot, megcsinálja. Nem egy 9-től 5-ig dolgozó ember, szeret utazni, és azt csinálni, amit ő akar. Szeret elmenni a telkére, ott lenni mondjuk fél évet, aztán feljönni, dolgozni valamit, hogy aztán megint elmehessen.
A munkafolyamat és a csapat
A munkafolyamat úgy zajlik, hogy „beszabadulunk a helyszínre, megkérdezzük a hely nevét, érdeklődünk a célközönségről, majd elkezdődik a gondolkodás”. Mindenki gyűjtő a csapatban, tudnak szerezni repülőt darabokban, metrókocsit, vagy bármit, az ötletek között viszont az marad fent, ami tényleg megvalósítható és odaillik. Az egésznek az eleje a nehéz, meg a vége, de amúgy „iszonyat nagy mindenkinek a kreativitása”. Mindenkinek a csapatban megvan a maga feladata, a saját egysége, amiben dolgozik, vagy amit irányít. Zsili tartja össze a csapatot, és ő felel az ötletekért, de persze mindenkinek van beleszólása mindenbe, mindenkinek szabad keze van, és mindenki segít a másiknak, ahol csak tud. A csapat tagjai: Vágó Szabolcs, Tóth Máté Attila, Péterffy Ábel, Juhász Balázs, Nyirám Marci és Prókai Ádám.
A munka során nagyfokú szabadságot kapnak. „Most már ott tartunk, hogy nem kell látványterveket csinálnunk: a Púdernél például egyáltalán nem volt, a Szatyornál volt valami, de persze nem tartottuk be.” A Csendesben volt amúgy először teljesen szabad kezük. Ott az volt, hogy pont a főnöknek volt egy gyűjteménye, és ezeket akarta felnyomni a falra. Úgy akarta, hogy festenek majd valami képet, és ha kész, akkor ő majd felszögeli, amit gondol. Zsili azt mondta, erről szó sem lehet. Inkább fogta a Fekete-fehér Pisti című diplomamunkáját, amivel a tervezőgrafikán diplomázott, kinyitotta, ötletelt vagy fél órát, ami után az volt a reakció, hogy akkor „Jó, csináld meg a helyet, nem szólok bele”.
Egy Szatyor, vagy egy Púder nagyjából fél évig tartott, de szerencsére mindig csúszott az átadás, így mindig tovább dolgozhattak. A legújabb helyet, a Circus-t 5 hétre vállalták, de 6 hét alatt sikerült befejezni. Ez régen egy Karma nevű elit hely volt, 10 éves dizájnnal, és „nagyon feszengős, sötétbarna hangulata volt, ahol vigyázni kell, hogy szépen egyél”. Úgy kezdték, hogy szétverték az egészet. Olyan helyet kellett csinálniuk, ahova ők is szívesen beülnének, aminek nagyon örültek. „Olyan terveim voltak, hogy legyen világos a hely, hogy mozogjon a pult, meg hogy legyen a sörcsapnál egy majom cintányérral. Megnyertük a melót, aztán beszabadultunk, és nekiláttunk. Szerintem nagyon jó lett az eredmény.”
Nemzetközi megbízások és jövőbeli tervek
Zsiliék New Yorkba kaptak meghívást a Ruin Bar-ba. Megkeresték őket azzal, hogy látták a korábbi munkáikat, és szerintük ők tudnák a legjobban megcsinálni. Kimentek, megnézték a helyeket, beszélgettek, és úgy volt, hogy a Circus után mennek majd ki, de nem jött össze. Szóval ősz körül mennek vissza, és innen akarják kivinni a „szajrét”, hogy majd nagyon különleges dolgokat tudjanak berakni oda. De kaptak Indonéziában is egy megbízást.
A Család: Rókusfalvy Lili és Babos Zsili Bertalan élete
Rókusfalvy Lili televíziós műsorvezető és Babos Bertalan „Zsili” tervezőgrafikus, festőművész hat éve házasok, életük két szépséges gyermekkel, az ötéves Boldizsárral és a kétéves Pankával lett teljes.
Az ismeretség és a közös értékrend
Egy interjúnak köszönhetően ismerkedtek meg. Lili évekkel ezelőtt az M2 Petőfi TV-nek készített Zsilivel egy interjút. A beszélgetésre való felkészülés során döbbent rá, hogy ő készítette például a Csendes Létterem enteriőrjét is, ahová ő előszeretettel ült be a barátnőivel egyetemistaként. Egy teljes napot töltöttek együtt a forgatás miatt, és az első pillanattól kezdve megvolt köztük az összhang. „Pont, hogy sok szempontból különbözünk, de a kardinális kérdésekben, mint például a gyereknevelés, teljesen egyetértünk.” Zsili egy roppant érdekes ember, izgalmas, vagány egyéniség, szerető társ, apa, férj, és szövetséges. Zsili szerint kettőjük közül Lili a rendszerező és a túlaggódó, ő ennél sokkal kaotikusabb. Az otthonukat a letisztult stílus és az ötletesség jellemzi, a belső tereket Zsili alkotásai díszítik. A hálószoba minimál stílusú, egy pici szőtt kép van négyükről a falon. Lili nagyon szereti a Meskát, és úgy általában a kézműves termékeket, az ékszereket. A tömegtermékek nem vonzzák. A gyerekek születése óta a praktikus öltözködés híve, érti ez alatt, hogy nem veszi fel az óriási fülbevalóit - noha egy kamionnyit lehetne velük megtölteni -, inkább olyasmiket hord, amik csinosak ugyan, de könnyen tud bennük csúszni-mászni, játszani.
Családi háttér és támogatás
Lili nyolcéves volt, amikor a szülei elváltak, de édesapjára, Rókusfalvy Pálra ezután is számíthatott. „Öcsém és én az édesanyámmal maradtunk, de apukánk továbbra is jelen volt az életünkben, nem csak vasárnapi szülőként működött.” A családra az irigylésre méltó összetartás jellemző: „Azt szoktam mondani, hogy »hörcsögcsaládunk« van, mert mindig ott vagyunk egymásnak. Melegség, puhaság és összezártság jellemez minket.” A szüleikre, a testvéreikre és a férje szüleire is számíthatnak, és ők is rájuk, amikor az élet úgy hozza. Mindannyiuknak biztonságérzetet ad ez az óvó-védő légkör.
Lili édesanyját tartja példaképének, mert „ő vérbeli anyuka, mindig érezte a tökéletes arányokat, mennyit engedjen, hogyan fegyelmezzen, tudja, hogy hol vannak a határok, hol a másik intim szférája, mindig jókor, jó helyen segít. Annyira természetes, hogy ilyen, hogy azt gondolnám, ez öröklődik, de nem…” Az anyaságban az egyik legnehezebbnek tartja, hogy projektáló és kontrollmániás. Dolgozik rajta, tehát felismerte - egyébként a család segített ebben is -, az a feladat, hogy a gyerekeit úgy nevelje szabaddá, hogy közben ő se pusztuljon bele. Fontos, hogy ki hogy van egyénileg az egységen belül. Férje nagyon szabad személyiség, ameddig őt nem ismerte, magáról is azt gondolta, hogy laza nő, de Zsili hat méterrel a föld felett lebeg, Lili pedig őt földeli. Emellett sok közös van bennük, leginkább az értékrendjük az, ami tökéletesen egyezik, a többiben meg szépen idomulnak egymáshoz.
Amikor Boldizsár született, „jókor, jó időben megjelent az anyukám, a nagymamám és a keresztanyukám. Fantasztikus könnyedséggel elintéztek mindent, a kisugárzásukkal, egy jó szóval, egy magabiztos, hozzáértő mozdulattal eloszlatták az összes kételyemet és szorongásomat.”
Gyermeknevelés és karrier
„A férjem, Babos Bertalan képzőművész, szabadfoglalkozású. Zsili mindig megpróbálja az én televíziós munkámhoz alakítani a saját dolgait, tehát amikor dolgozom, adásnapokon többnyire ő vigyáz a gyerekekre. Ez a kezdetektől így van, mert hiszünk abban, hogy mindkét szülő feladata a gyereknevelés.” Lili számára az anyaság megemlítése fontos, és úgy fogalmaz, „az ember egy idő után elkezd egységben gondolkozni. Huszonöt éves koromig Lili voltam, miután a szüleim kis fészkéből kirepültem, de aztán családom lett, és ma már nem tudom ezt a két dolgot kettéválasztani.” Ha neki jó az, hogy elmegy dolgozni, feladatokat vállal, kihívás elé állítja saját magát, akkor úgy csinálja, hogy a családjának is jó legyen.
Táncos múlt és a médiás karrier
Lili kortárs- és musicaltáncosnak készült, nagyon fiatalon csöppent bele a társulati létbe. „Nehéz váltás volt, amikor kiderült, hogy a testem - konkrétan a csípőm - alkalmatlan arra, hogy a tánc legyen a hivatásom.” Tizenöt éves korától tizennyolc-tizenkilenc éves koráig a tánc volt az első az életében. Hétévesen megálmodta, hogy a Macskákban táncol majd, és tizenhat évesen át is élhette ezt a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán. Táncolt a Művészetek Palotájában szólistaként a Pán Péter mesedarabban mint Tigrisliliom. Azonban „a végén már nagyon nagy fájdalmaim voltak. Nem volt választásom.” Nem akart rokkant, boldogtalan tanár lenni.
A táncos karrier kényszerű befejezése után átmenetileg fogalma sem volt, mihez kezdjen, mert tudta, hogy az örök klasszis jogi és orvosi pálya nem érdekli. A diploma után Berlinben élt egy évig, jól megtanult németül. Amikor hazajött, akkoriban indult a Petőfi TV, ahová beadta az önéletrajzát. „A műsorvezetői pályája ettől kezdve egyenesen ívelt felfelé, a közmédia emblematikus fiatal tévése lett.”
A táncból hozta a maximális alázatot és a kitartást. „Ha péknek állok vagy manikűrösnek, azt is alázattal és kitartással végeztem volna.” Ezek a tulajdonságok a tévénél is nagyon jól jöttek, amikor elkezdett gyakornokként dolgozni. „Az aktuális felettesem nem igazán szeretett. Azt mondta, hogy nem tudom ezt a szakmát, inkább menjek el, de engem nem lehetett levakarni. Azt mondtam: »Én ezt megtanulom a gyakorlatban. És mikor, ha nem most?« Ott voltam, egyedülálló voltam, gyerektelen voltam.”
A Dal műsorvezetőjeként és a nyilvánosság szerepe
Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lettek A Dal idei évadának házigazdái. Lili nagyon szereti a zenét. A mostani szériában „különösen jó magyar dalok versenyeznek egymással, de nem az én tisztem minősíteni, arra ott van a kiváló szakemberekből álló zsűri.” A műsorvezető feladata egy szórakoztató műsorban, például egy A Dal-féle műsorsorozatban, hogy „amikor megbillenek, mindig tegyem fel a kérdést magamnak: kíváncsi vagyok-e még. Legyen szó riportműsorról, kis színes ötpercesekről vagy nagy beszélgetésekről, show-műsorokról. Meg kell hogy maradjon az őszinte kíváncsiság.” Saját magát moderátornak, vagyis olyan színpadi embernek gondolja, aki nem a főszerepet játssza, inkább egy biztos hátországot próbál adni. Közben reprezentál is, hiszen az arca is a műsornak. Ez a kettősség erős koncentrációt igényel. Jókor, jó helyen kell lennie, meg kell találnia a lehető legfrappánsabb mondatokat, és le kell tudnia vezényelni a műsort. Bár nem tudja, kik ülnek a képernyő túloldalán, mégis feléjük kell az egész történést prezentálnia. Ugyanakkor a versenyzőket is támogatnia kell, hiszen a Duna dalversenyében, A Dalban szerepelnek olyanok is, akik a műsorban lépnek először színpadra, nekik abban a pillanatban kicsit az anyukájának is kell lennie. Közben ott ül a zsűri is, és tudnia kell, hogy ebben a helyzetben az ő véleménye nem releváns. Nagyon izgul, amíg el nem kezdődik az adás, de „ha ez az izgalom egyszer elmúlik, lehet, hogy szakmát kell váltanom. Feltölt, hogy ott lehetek.”
A visszajelzések közül a szűk családé a legfontosabb. „Kommenteket nem olvasok, mert ha valaki negatívat ír vagy bántót, az padlóra küld. Pici gyerekkorom óta nagy megfelelési kényszer munkál bennem. A férjem mindig azt sulykolta, hogy fogadjam el, nem fog mindenki szeretni, nem fogok mindenkinek tetszeni, ezt a részét el is engedtem.” Anyukájával minden adás után beszél, apukájával is majdnem mindig, és persze férjével. Aztán a jelenlévő szereplők is fontosak. „Ha azt mondja nekem akár egy ismert, akár egy először szereplő énekes, hogy köszönöm, nagyon jól éreztem magamat, annál több nem kell. Házigazda vagyok, tehát a hangulat nagyban az én felelősségem. Nem mindegy, hogy segítem-e a szereplőket, vagy zavarba hozom őket azzal, hogy valamibe kellemetlenül belekérdezek.”
A divat és az önkifejezés
„Amikor melegítőben vagyok otthon, a kislányom azonnal rám szól: Anya, valami szépet vegyél fel! És már siet is a gardrób felé. Igazság szerint az én hangulatomat is befolyásolja, hogy milyen ruha van rajtam.”
Tűz a családban: A Babos család nehézségei
Múlt pénteken leégett Babos László festőművész háza. A történtekről fia, Babos Zsili Bertalan osztott meg képeket, abban bízva, hogy így tud segíteni az édesapján. A tűz a garázsban keletkezett, és onnan pillanatok alatt átterjedt mindenhová. „Autót bütykölt a garázsban apám, ekkor kapott lángra egy szikra, és terjedt át mindenhová. Nem maradt semmije, csak a munkásruhája és a telefonja a kezében!” - mondta Zsili, hozzátéve, hogy az egész öröksége elégett a tűzben. „Lilinek és a gyerekeknek csak fotón mutattam meg, milyen pusztítást végzett a tűz, apám pedig meghúzza magát addig felváltva nálunk, vagy a húgomnál” - folytatta Zsili, akit érzelmileg is megvisel a veszteség, hiszen az összes gyermekkori emléke is oda lett. „Oda a családunk múltja, jelene és jövője. Szörnyű és szívszorító látvány apám szobrait is látni, ahogy minden megsemmisült. Pótolhatatlan veszteség, sokkoló. Fél évszázada lakott a családi házunkban, így jó pár festményt, szobrot, megannyi értékes tárgyat halmozott fel. Ő egy igazi 'bohém művész' egyébként, és most is mintha fel sem fogta volna, csak viccelődik ezen!” - mesélte a szintén művész Zsili. Az egész család sokat segít, de ezt most a Babos család intézi.
A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria és Babos Zsili Bertalan
A Budapest belvárosában, a Deák Ferenc utca 17. szám alatt található, 2014 óta működő Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria a főváros egyik legizgalmasabb ifjúsági galériája. A szecessziós stílusban épült elegáns lakó- és irodaház első emeletén több mint háromszáz négyzetméteres modern kiállítótér fogadja a látogatókat.
A galéria küldetése és értékei
A galéria egyedülálló abban, hogy kifejezetten gyermekeknek és fiataloknak közvetíti a kortárs művészetet. A fogékonyságra és a nyitottságra építve az intézmény hozzájárul a fenntartható, elfogadó világ és társadalom kialakulásához. Legalább hét érték alapján működik a galéria: nyitottság, élő kapcsolat a közönséggel és társintézményekkel, folyamatos kapcsolódás egyéb tudományterületekhez, hatékonyság, társadalmi felelősségtudat, igényesség, összhang, kísérletezés, és tisztelet. Céljuk, hogy minél több gyermekhez és fiatalhoz eljusson a programjuk. A következő pár év küldetése, hogy tágítsák az elérésüket az online és az offline térben is.
Programok és korosztályok
A 2014-es alapítás célja a „meghosszabbított iskola” eszménye volt. Budapest Főváros Önkormányzata az informális tanulást kívánta segíteni az intézmény létrehozásával. A galéria alapterülete 537 négyzetméter, amelyből 300 négyzetméteren két kiállítóhely működik. Mindkét tér többfunkciós: kiállító- és foglalkoztatótér egyben. A tárlatokhoz múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek négy korosztálynak: óvodásoknak, alsósoknak, felsősöknek és középiskolásoknak, vagyis lefedik a három és huszonhárom év közötti célközönséget. Napi két-három múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak, ez évente közel kétszáz alkalmat jelent. A workshopok és a kiállítások is ingyenesen látogathatók.
Jelenlegi kiállítások és kiemelkedő projektek
Jelenleg az „Érintés”, a Kézzelfogható Alapítvány tapintható tárlata és a „Fuss el véle…” című kiállítás látogatható 2025. november 8-ig. Tavasszal hirdettek meg egy, az utóbbi címével megegyező gyermekrajzpályázatot, amelyre több mint kétszázötven mű érkezett. A legjobb negyvenöt pályamunka került a falakra, amelyeket kortárs művészek alkotásaival egészítettek ki. A kurátori koncepció szerint a gyermekek munkái egyenértékűek a kortárs művészekével, így a tárlaton sem különülnek el egymástól. Téma, szín, formavilág szerint csoportosították a műveket, a közös pont pedig a népmesék világa. Csököly Adél, Felvidéki Miklós, Strasser Brigitta, Babos Zsili Bertalan, Ofner Gergely és Dés Márton munkái láthatók a „Fuss el véle…” tárlaton.
Az elmúlt tizenegy évből Kaposi Dorka, az intézmény vezetője az „Az utca nem játszótér” című, a hazai gördeszkázás történetét bemutató kiállításukat emelné ki, amely azon túl, hogy tizenötezer látogatót ért el, sajtómegjelenésekben is kimagasló számokat hozott, utazótárlatként pedig számtalan külföldi országba eljutott. A kiállításhoz készült kisfilmjük is rekordnézettségű lett. Az „Az utca nem játszótér” kapcsán jövő tavasszal jelentetnek meg egy nemcsak Budapestre, hanem Magyarország egészére koncentráló könyvet is.
Digitális kommunikáció és partnerkapcsolatok
Az online kommunikáció fontos része a munkának, és egyre inkább fejlődnek ezen a téren. Digitális tartalomgyártó munkatársuk a közösségi médiával, a marketinges kollégájuk pedig a lehetséges partnerkapcsolatok felkutatásával foglalkozik. Évente több mint tízezer látogató keresi fel a galériát, ezt a figyelmet igyekeznek megőrizni és tovább erősíteni.
Többféle partneri megoldásra is nyitottak. Együttműködéseik során leggyakrabban termékeket, tárgyi felajánlásokat - például a díjazottaink nyereményeit, vagy a kiállításokhoz, foglalkozásokhoz szükséges kellékeket, írószereket - kapnak, de anyagi támogatásra is volt példa. Az „Az utca nem játszótér” együttműködő partnere a Vans cipőmárka volt. Nyitottak a kollaborációra, és cserébe - ahogyan a Vans esetében is történt - reklámfelületet biztosítanak a márkáknak a galériában, amely egyébként exkluzív rendezvények, sajtóprogramok helyszíne is lehet. A 2015 óta nagy sikerrel futó „Világjáró Gyerekek” programsorozat keretében nagykövetségekkel, nemzetközi vállalatokkal dolgoznak együtt, ezidáig hetvenkét ország kultúráját, mesevilágát, szokásait mutatták be. A projekt egyik első partnere az IKEA volt: a svéd áruház a foglalkozásokhoz szükséges tárgyi eszközöket biztosította a résztvevőknek, illetve cateringgel is szolgált a vendégeknek.
Inkluzív pedagógia és társadalmi felelősségvállalás
Mindenféleképpen az inkluzív pedagógia szemléletét és egyfajta társadalmi nyitást szeretnének elérni. Ennek egyik mérföldköve, hogy tavaly óta a sajátos nevelési igénnyel élő gyermekeknek is szerveznek foglalkozásokat, továbbá kiállításaikhoz rendszeresen készítenek kísérőfüzeteket könnyen érhető kommunikáció (KÉK) alkalmazásával, amely közérthetően megfogalmazva fejleszti a speciális nevelési igényű gyerekeket. Sőt, angolul is elérhetőek ezek a kiadványok - köszönhetően az ELTE Angol Nyelvészet Tanszékével való együttműködésüknek. Évente rendeznek hátrányos helyzetű csoportokat bemutató kiállításokat. Tavaly a KézenFogva Alapítvánnyal együttműködve a fogyatékossággal élő emberekről - és számukra - szerveztek tárlatot, idén pedig a Kézzelfogható Alapítvány közreműködésével a látássérültek kerülnek a középpontba a már említett „Érintés” című kiállítással. Hosszú távú céljuk az integrált foglalkozások szervezése, ahol ép és hátrányos helyzetű gyermekek közösen vehetnek részt.
Szeretnék a kortárs és gyermek témákra reflektálni, bemutatni az egyes szubkultúrákat, képviselni a jövőbe mutató irányokat. Továbbá nagyon fontos küldetésük, hogy a galéria közösségi tér maradjon.
Vezetői lét és inspiráció
Kaposi Dorka, az intézmény vezetője mindig is kreatív ember volt, aki szeret kézzel alkotni, értéket teremteni. Érdekelte a történelem és a művészet is, végül az ELTE-re jelentkezett művészettörténet szakra. Szakdolgozatát absztrakt-geometrikus művészetből írta, szakmai gyakorlatát pedig a velencei Guggenheim Múzeumban töltötte, ahol hasznos tapasztalatokat szerzett. A külföldön megszerzett tudást - különösen a munkaszervezés kapcsán látott példaértékű megoldásokat - igyekezett átültetni a magyar viszonyokra. 2014-ben egyszemélyben projektvezetőként önkéntesekkel, gyakornokokkal indult. Az évek során szép lassan bővült a galéria létszáma, ma már kilenc állandó munkatársa van, plusz ugyanennyi külsős kolléga is, így nagyjából húszfős csapattal dolgozik. A munkatársakat abszolút társnak tekinti, csapatként működnek, közös célért dolgoznak. Fontosnak tartja a kollégák fejlődését; szeretné, ha az itt töltött idő alatt kibontakozhatnának. A csapatépítésre is nagy hangsúlyt fektet, sőt egy szervezetfejlesztővel is együtt dolgozik, hiszen hosszú távon minden munkatárs érdeke, hogy meglegyen a saját víziója, amely a galéria céljaival is összhangba kerülhet.
Emellett szeret együtt dolgozni más vezető beosztású nőkkel, fontosnak tartja az összefogást, egymás munkájának segítését, de akár egy inspiráló beszélgetés is iránymutató lehet, hiszen többükre abszolút példaként tekint. Például Tőtős Mary, a Nonoart konyhastúdió megálmodója látásmódjával, dinamizmusával, kreativitásával, illetve a család és a munka összhangjának menedzseléséről alkotott nézetei ösztönzőleg hatnak rá. Nagyon kevés szabadideje van, amit leginkább a családjával tölt, akik szintén egy csapat, velük más közös célokért dolgoznak. Szereti a munkáját, mindig megtalálja benne a kihívást és a pozitív élményeket, talán ennek köszönhetően tudja megteremteni az egyensúlyt.