Gyümölcsös Fejdísz és Énekesnők: A Magyar Operaszerepek Vizuális Krónikája

A magyar opera és színművészet történetének korai évtizedeiben a vizuális ábrázolások, különösen a szerepképek és illusztrációk, kiemelkedő szerepet játszottak a nemzeti identitás és a színpadi művek népszerűsítésében. Ezek a művészi alkotások nem csupán az előadások emlékeit őrizték meg, hanem hozzájárultak a magyaros viselet és a karakterek megformálásának fejlődéséhez is.

Az első jelentős lépés a magyar színházi életben a Pesti Magyar Színház 1837-es megnyitása volt. Ez az intézmény, amely 1840. augusztus 8-án már Nemzeti Színházként működött, adott otthont Erkel Ferenc első operájának, a Bátori Máriának. A bemutató mérföldkő volt a magyar zenei dráma fejlődésében, és azonnal felkeltette a művészek érdeklődését is a vizuális dokumentálás iránt.

A Színpadi Hősök és Hősnők Megörökítése: Barabás Miklós Munkássága

A korszak egyik legnépszerűbb festője, Barabás Miklós kiemelkedő szerepet játszott a magyar operaszerepek illusztrálásában. Ő örökítette meg Bátori Mária szerepében Schodelné Klein Rozália színész-énekesnőt, aki akár az 1844-ben alapított Országos Védegylet ugyanazon évben, a Redout-ban megrendezett bálján megjelenő hölgyek öltözékét is viselhette volna. A 17-18. századi ősgaléria-portrék nemesi női viseletét utánzó magyaros női díszruha e típusa gyakran megjelent az illusztrációkon. A magyar történelem korai századaiban játszódó drámák és operák szerepei módot adtak arra, hogy a magyaros női viselet különféle változatai, apróbb módosításokkal megvalósított típusai megjelenjenek illusztrációkon.

Az Erkel Ferenc operáihoz készített illusztrációk sorában megtalálható Anna Szilágyi Erzsébet kosztümjében, melyen vállán prémes, paszományos mente, ötvösművű csattal összefogva, alatta magyaros díszruha gazdag hímzéssel és gyöngydísszel. Fején gyöngyös főkötő hímzett tüllfátyollal, nyakában gyöngysor látható. Ez a típus a 17-18. századi ősgaléria-portrék nemesi női viseletét utánozza, tükrözve a korabeli divatot és a nemzeti öltözet iránti érdeklődést.

A Vasárnapi Ujság 1861. szeptember elsejei számában megjelent illusztráció kapcsán így fogalmaztak: „Nemzeti zenénk történetében, a »Hunyady László« czimü négy felvonásos komoly operának megjelenése, a legragyogóbb emléklapot képezi.” A lap rajza Hunyadi László című opera egyik nevezetes jelenetét tárta fel, ahol a király az oltár előtt áll és esküjét Isten színe előtt újítja meg. Az előtérben a kart képező urak és hölgyek foglalnak helyet, egy gótboltozaton túl a templom főhajója látszik, ahol Szilágyi Erzsébet, a két Hunyadi, Gara nádor és leánya térdelnek. Az operában e jelenetet a legmagasztosabb zene és összes karének kíséri.

Létezik egy másik színpadi jelenet-ábrázolás is, egy színes litográfia, amely szintén a Hunyadi Lászlóhoz készült, s mind kompozícióját, mind pedig szereplőit tekintve hasonlít a király esküje jelenethez, az öltözékek és a hajviselet jellegzetességei alapján azonban valószínűleg korábban készülhetett.

Barabás Miklós azonban jóval sokoldalúbb volt annál, mint hogy csak Erkel-operák illusztrációit rajzolja meg. Készített női szerepképeket más operákhoz is, például Schodelné Klein Rozália Norina szerepében Donizetti Don Pasquale című vígoperájából, ahol parókás, rokokó ruhás dámaként ábrázolja. Ám ez a rokokó jelmez is sok részletében a 19. századi divatra reflektál.

A Nemzeti Himnusz Keresése és az Opera Rezonanciája

Erkel második dalműve olyannyira erőteljes hatást gyakorolt, hogy Petrichevich Horváth Lázárt arra késztette, hogy az akkor még hiányzó, a nemzeti lét és önállóság fontos elemének tartott himnusz dallamait találja meg benne. „Minden nemzetnek megvan a maga néphymnusza, melylyel királyát élteti. A brittnek God save the kingje, a németnek Gott erhalteja stb. A magyar még nem bir illyennel. Avvagy kevesebb loyalitas melegítené keblünket? Bizonyosan nem. Erkel urnak jelen finaleja, valamint a 3-dik fölvonás’ násznépi kara teljesen kipótolják e hiányunkat. Ebben több ihletszerü kegyelet, több fenség, abban tán egyszerübb szózatok rejlenek. Be dicső volna birni egy nagyszerü néphymnuszt, mellyre Vörösmartynk’ koszorúzott koboza és Erkelünk’ gyönyörü lyrája egyesülnének.” Ez a gondolat jól mutatja az opera korabeli társadalmi és politikai jelentőségét, valamint azt a vágyat, hogy a zene is hozzájáruljon a nemzeti önállóság megteremtéséhez.

Marastoni József, a Barabás Kortársa és Riválisa

Jóllehet a korai szerepképek és operaillusztrációk legismertebb mestere kétségtelenül Barabás Miklós volt, kortársa, Marastoni József (1834-1895) - bár a neve ma jóval kevésbé ismert - egykor a színész-énekesek portréinak és szerepképeinek legalább annyira kedvelt alkotója volt, mint Barabás. Velencei születésű apja, Marastoni Jakab nyitotta meg Pesten az első festészeti magániskolát, „akadémiát”, ahogy akkor nevezték, fia is itt kezdte tanulmányait, majd a velencei művészeti akadémián folytatta. 1868-tól haláláig Bécsben élt és működött, de ez itthoni hírét csak emelte, és folyamatosan készítette kőrajzait a hazai lapok és kiadók számára is. Ezek főként portrék voltak, de más műfajokban is sikeres volt.

1854-ben keletkezett a Mazzi Józsefet, a Nemzeti Színház „első tenoristáját” Hunyadi László szerepében ábrázoló litográfiája. Marastoni jóval visszafogottabb Barabással összehasonlítva, stílusa tárgyszerű, pontosságra törekvő. A reformkorban kialakított magyaros díszöltözék a század végéig nem változott lényegesen.

Marastoni volt az, aki a szerepképek egy sajátos megoldását alkalmazta, amit később az emléklapok és egyéb allegorikus kompozíciók is követtek. A lap közepén az ábrázolt színész mellképe volt látható, és kis jelenetek füzéreként legfontosabb szerepeinek ábrázolásai vették körül. Több ilyet is készített, így például Jókainé Laborfalvy Rózáról, Feleky Miklósról, Szerdahelyi Kálmánról. Az 1870-es években kottacímlapokon is megjelentek az opera egyes szereplői, jelenetei.

A Bánk bán Képzőművészeti Megjelenései

Erkel Ferenc Bánk bán című operájának megzenésítési terveiről az első sajtótudósítás 1844 szeptemberéből maradt ránk. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében a legnagyobb mennyiségben a Bánk bán 1860-as befejezését közvetlenül megelőző vázlatok és partitúrafogalmazványok tanulmányozhatók. A Vasárnapi Ujság szövegéhez illusztráció is készült, mely a végjelenetet ábrázolja: „A szép zene olyan, mint a gyönyörü táj: ezt látni, amazt hallani kell, hogy bájait élvezhessük. Annál nagyobb örömmel jegyezhetjük fel, hogy Bánk bán zenéjét, hallva, s a kiállitás fényét, gazdagságát és izléssel párosult csinosságát látva, azon kellemes meggyőződésre jutunk, hogy szinházunk átalában, s különösen nemzeti operánk, a szinház megnyitása óta, a kornak megfelelő s az igényeket kielégitő nevezetes haladást tanusit.”

Egy másik illusztráció ugyanebben a számban a drámai végkifejletet mutatja be: „Ezen jelenetben, a király és udvara mély gyászban lép fel, a királyné ravatala elött. Mint fejedelem igazságot akar szolgáltatni, de akkor hozzák elö a Tisza árjai­ból kifogott Melindát, Bánk bán nejét, s a király az ártatlan nő holttestére tekintve elismerni kényszerült, hogy a cselszövő királynéra Isten hozá meg itéletét.” A fametszet a Hunyadi László illusztráció párdarabja; a kompozíció és a részletek ismerősek, hasonlók. Persze ez a dráma nem a romantika heves érzelmeit tükrözi, hanem a biedermeier finomabb gesztusait láthatjuk Gertrúd és Bánk kettősének ábrázolásán.

Pálffy Daun Lipót és a Jelmeztervek Művészete

Van egy olyan ábrázolásegyüttes is, amelyet a szakma és a közönség egyaránt kevéssé ismer (akárcsak szerzőjét), jóllehet története különösen érdekes. A gyulai Erkel Ferenc Emlékházban, a zeneszerző szülőházában e sorozat két darabja látható az állandó kiállításon, alkotója nevének említése nélkül, aki pedig a 19. századi magyar művészet és közélet egyik különleges alakja volt. Pálffy Daun Lipót (1834-1884) teánói herceg, rivolai őrgróf, valóságos belső titkos tanácsos, arisztokrata család gyermekeként lett a magyar ügy lelkes támogatója, Széchenyi István rajongó követője. A Pálffy családtól a stomfai (ma Stupava, Szlovákia) kastély, ahol gyermekkorát töltötte, a kiegyezés évében a Károlyiak tulajdonába került. Ipolyi Arnold volt itt a nevelője, aki a gyermek Pálffy Lipót képzeletét a magyar történelem, az őstörténet irányába terelte.

Pálffy sokat foglalkozott a „szokások, viseletek, fegyverzet, jelmeztan” történetével, s a források szerint olyan jártasságra tett szert ezek terén, hogy sokan fordulnak hozzá tanácsokért a témákban. Első jelmeztervei 1879-ben készültek a Népszínház felkérésére.

1881-ben készült el a Bánk bán album, amely nem egyszerűen jelmez- és díszletterv Erkel Ferenc operájához, hanem 28 darab akvarellel színezett tusrajzból álló sorozat, élőképszerű jelenetekkel, amelyek akár önálló történelmi kompozícióként is megállnák helyüket. A rajzok harci jelmezt viselő Endre királyt, Gertrúd királynét, Bánk bánt és Melindát ábrázolják.

Pálffy a rajzokat rövidebb-hosszabb magyarázatokkal látta el, amelyek értelmezik alkotói módszerét. A 23. lap felirata: „Gertrúd magyar királyné, meráni hercegnő (díszruhában). A középkorban divatosak hattyúprémmel, középben egy kristálydarabbal tükör helyett. Kesztyűk eme korban az udvarnál nem viseltettek.” A 19. századi magyaros díszruha és orientális minták egyvelege jelenik meg a rajzon, túldíszítettség és erőteljes színek jellemzik. A királyné fején szokatlan formájú korona és térdig lehulló arany fátyol, hosszú haját gyöngyfüzér díszíti.

A 24. lap felirata: Gertrúd - elfogadó ruha. Ez a fogadó ruha kék mintás anyagú, brokátszerű, díszes hímzett betétekkel, ékszerek sokaságával. A királyné kezében legyező, fején korona, hosszú fátyollal. Akárcsak Barabás Miklós reformkori kőrajzán, a nőalak itt is asztalnak támaszkodik, amely inkább egy szarkofágra emlékeztet, rajta gyümölcsök és egy csipkés szegélyű terítő. Gertrúd inkább egy keleti hercegnőre emlékeztet, mintsem középkori uralkodónőre.

A 25. lapon a felirat szerint „Eme harcias korban a nők is főkötő helyett gyakran süveget vagy kalpagot viseltek és oldalukon tőrt hordtak.” Ennek megfelelően Melinda fején párducbőrből készült tollas süveg látható, fátyla széléről gyöngyök lógnak, hosszú fekete haja szabadon omlik le. Ruhája a 19. század női díszmagyar viselete, s oldalán a leírtaknak megfelelően tőr van. Nála is feltűnik a legyező-tükör, és ékszerekben sem szűkölködik.

A 26. lapon látható Melinda-ábrázolás szövege: „Feltéve, hogy házi ruhának eme jelmez nagyon díszesnek találtatnék - lehet Melindát egész fehérbe is öltöztetni.” A „házi ruha” nem sokban különbözik a díszruhától, az arany fátyol, a gyöngyös fejdísz, a díszmagyar motívumok hasonlók, és az ékszer sem kevesebb. Melinda azonban baljában egy csokor virágot tart, másik kezével egy gazdagon faragott, gótikus elemeket mutató támlásszékre támaszkodik.

A 27. lap magyar nemes hölgyének külseje a kétféle Melinda-ábrázolás elemeit keveri: van párducbőr és virágcsokor, tollas süveg és rózsakoszorú. A felirat - „párducprém” - ki is emeli a nélkülözhetetlen motívumot, amely a század utolsó évtizedeiben nemcsak a színpadi kosztümökön jelent meg, hanem olyan jelentős alkotásokon is, mint Székely Bertalannak a kecskeméti városháza dísztermében található Vérszerződés-falképe. A 28. lap „egy német nemes hölgy”-e viszont a reneszánsz viselet egyes vonásait idézi, mind anyagában, mind pedig szabásában.

A Bánk bánt „díszruhában az udvarnál” ábrázoló akvarell részben Barabás 1845-ös kőrajzának keleties hatást keltő nagyurát idézi, de a viselet részletei, a textil mintázata még inkább erősítik ezt a keleties benyomást. Bánk feje is a korszak ősmagyar-ábrázolásait idézi, amelyek részben magánál Pálffynál, részben a kortársak képein tűntek fel. A 17-18. századi ősgaléria-portrék motívumai is - a díszes tőr, a buzogány, az öltözék részletei - megjelennek. Bánk bán egy másik jelmezénél Pálffy kimondottan utal a „keleties szokás”-ra: „Úti ruha, farkasprém. A színes, hosszú szabású öltöny a középkorban igen dívott Magyarhonban (keleties szokás szerint) dacára annak, hogy a nyugati fegyverzethez simulva nálunk az egyenes kard vétetett fel. Csak a 15. századtól kezdve szorította ki a keleti szablya.”

A magyar főurakat bemutató egyéni ábrázolások és csoportképek hasonló alakokat mutatnak. A 7. lap „egy magyar udvarmestere” gyöngyökkel összefont hosszú hajával, tőrével és buzogogányával, tollas süvegével Bánk bán alakjának egyszerűbb megformálású változata. Petur bán díszruhája párduckacagányból, cobolyprémes mentéből áll, itt Pálffy az egyes textilekre vonatkozóan is tesz feljegyzéseket. Endre királyról két ábrázolás szerepel a sorozatban, egy gyász díszöltönyt és egy harci jelmezt viselő képe. Az előbbi a magyaros díszruha fekete színű változata. A 19. század utolsó évtizedeiben a fényképek kerülnek e tárgyban előtérbe.

tags: #gyumolcsos #fejdisz #enekesno