A történelem során Budapest számos pontján váltak a vendéglátóhelyek, így a szállodák és kávéházak a kulturális és társadalmi élet központjaivá. Az Astoria Szálló, amely a történelmi városmag határán, a kelet-nyugati és az északi-déli fő forgalmi tengelyen fekszik, és városképi szempontból is kiemelt helyen található, vendégforgalom szempontjából különösen kedvező elhelyezkedésű. A csomópont forgalmi súlyát a kelet-nyugati Metró vonal megnyitása tovább növelte, ami hosszú távon is biztosította a szálloda népszerűségét és jelentőségét.
Az Astoria Szálló történetének kezdetei és az Unger család
Több mint 200 éve Unger Benedek kovácsmester egy fogadóval kibővített házat épített az 1808-ban lebontott Hatvani kapu mellett. Ez a lépés alapozta meg a terület későbbi vendéglátóipari fejlődését. Az egykori Országút (ma Múzeum körút) és Hatvani utca (ma Kossuth Lajos utca) sarkán álló, „korhely tivornyákról, részeg ricsajokról és különszobás kártyacsatákról” elhíresült Zrínyi vendégfogadó és kávéház 1824 és 1910 között működött. Ez a helyszín az irodalmi és művészeti élet egyik központjává vált.
A Zrínyiben rendszeres vendég volt többek között Mednyánszky László és Lotz Károly, illetve az 1845-ig a szomszédos házban lakó Petőfi Sándor is. Petőfi az itt töltött évek alatt írta meg a János vitézt, ami tovább emelte a hely irodalmi jelentőségét és hírnevét. A Zrínyi fogadó tehát nem csupán egy vendéglátóhely volt, hanem egy fontos találkozási pont a korabeli értelmiség számára.
Az Astoria Szálló építése és névadása
1912-ben kezdődött meg a három telekre épülő szálló építése. Mivel a tulajdonosok, az Unger, az Elek és a Takács család nem jutottak dűlőre az építész személyét illetően, két építészt is megbíztak a feladattal. Ez a kompromisszumos megoldás érdekes építészeti eredményt hozott. A 150 szobás szálloda Kossuth Lajos utcai épületét Hikisch Dezső, a körúti szárnyat pedig Ágoston Emil tervezte.
Az épület harmóniáját egy korabeli leírás is kiemeli: „Alig hisszük, hogy akadjon oly éles pillantású szemlélő, aki az épület egyik részében oly kéz és felfogás nyomát találná, amely a másik rész jellegének ellentmond. Az épület organikus egész. Jóllehet Hikisch és Ágoston önállóan végezték a maguk számára szabott feladatot, viszont a kettőt aztán oly harmonikusan egyeztették össze, mintha elejétől kezdve közösen csináltak volna minden vonást. Törekvésük nem az volt, hogy oknélküli tornyokkal, felesleges dekoratív trükkökkel mindenáron kierőszakolják e szállodai célt szolgáló építményük számára a feltűnést.”
Az Astoria Szálló 1914. március 14-én nyitotta meg kapuit. A szálloda névadója, üzemeltetője és első igazgatója Gellér Mihály lett, aki korábban a New York-i Astor St. Regis vezetője volt. A névválasztásról Országh László a Magyar Nyelvőr 1972. 3. számában így ír: „1811-ben Astoriának neveztek el egy három épületből álló kis telepet a Csendes-óceán partján, az Oregonban található településnek ma közel 10 ezer lakosa van. A település névadója, a német származású John Jacob Astor őseinek neve az olasz astore, héja szóból származik.” A jelentős vagyont felhalmozó Astor család első szállodáját 1836-ban építtette New Yorkban, amit több jelentős szálloda, köztük a Waldorf-Astoria követett. Az Astoria a századfordulóra olyan minőséget jelképező névvé vált, mint a Hilton vagy a Ritz.
Az Astoria a művészet és a politika kereszteződésében
A szálló nem csupán a pihenésre vagy mulatságra vágyó vendégek emlékét, hanem a magyar történelem lenyomatát is őrzi. Krúdy Gyula gyakori vendég volt a szállóban, a Pesti levelek Astoria folyosója című fejezetében így ír róla: „A háború kitöréséig itt laktam. Vadonatúj volt minden a hotelben. Szőnyegek, rézágyak, telefonok. Sok lámpás mindenütt. Körbefutó folyosók, amelyekről nem talált ki a vidéki. Meredek, keskeny lépcsők. A szobák kicsinyek, mint egy babavárban. Centiméterre kellett itt kiszámítani még a csizmahúzót is, hogy elférjen. Tízforintos bankókkal lehet kirakni a telek árát, még akkor sem fér rá minden bankó a telekre. Ha egyet köhintettem, a szomszédom kiugrott az ágyból. Ha karmolta a tollam a papírost, a harmadik szobában is hallatszott. Ha nászutasok érkeztek a gőzhajóval, az egész folyosó ébren volt.” Nem is csoda, hogy ilyen drága volt a telek, a „gavallérsarok” a város egyik legforgalmasabb pontjának számított, az első Nemzeti Színház és a Nemzeti Múzeum is csupán pár perc sétára volt. Békés István Szegény ember gazdag városban című, 1967-es írása is megemlékezik a szálloda ezen korszakáról.
Az őszirózsás forradalom idején Károlyi Mihály és felesége, Andrássy Katinka a negyedik emeleti szobákban töltötte napjait, ezalatt az első emeleten a Magyar Nemzeti Tanács működött. Az Astoria 1921-ben nyílt meg újra a vendégek számára, ekkoriban a Motorvilág című szaklap szerkesztőségének székhelyéül is szolgált. Az 1928-ban felújított, mahagóni bútorokkal és ólomüveg ablakokkal berendezett, 145 szobával működő szálló a két világháború között élte fénykorát.
A II. világháború sem kerülte el az Astoriát: 1944-ben a Gestapo főhadiszállása lett. A 24 lövést és 2 bombatalálatot elszenvedett, kifosztott szálló a háború után az amerikai katonák és missziósok szállását biztosította, de már 1946-ban megnyílt a nagyközönség számára is.
Az 1980-as évek rekonstrukciója és az új funkciók
Az 1960-as években az Astoria környéke jelentős infrastrukturális fejlesztéseken esett át. Az új Erzsébet hidat 1964-ben, az első budapesti aluljárót 1963-ban adták át az Astoriánál, a metrómegállót pedig 1967 és 1970 között építették. Ebben az időben bővítették ki a szállót a Magyar utcai szárnnyal. Az új szárnyépületben a pincében gépészeti központ, trafó, öltözők, raktárak, a földszinten az új konyhaüzem, az I. emeleten részben új szállodai szobák, részben irodahelyiségek kaptak helyet, a II-V. emeleten pedig további szállodai szobákat alakítottak ki.
A következő, komplex felújításra az 1980-as évek közepéig kellett várni. A beruházó vállalat, a HungarHotels a Kereskedelmi Tervező Vállalatot (Kerti) bízta meg a homlokzati és belső rekonstrukciós munkálatok párhuzamos tervezésével. Az 1982-es tanulmányterv, amelyet a Lechner Tudásközpont tervtára őriz, részletesen ismerteti a pinceszint, a „földszinti közönségforgalmi területek és a funkcionálisan kapcsolódó konyhaüzem”, valamint a szállítószint felújításának lehetőségeit. Emellett egy újabb felvonó építésének szükségességét is hangsúlyozza.
„Szinte teljesen át kellett építeni az Astoriát, mert itt a szobáknak csupán a harminc százalékához tartozott fürdőszoba. Minden vezetéket, csövet kicseréltek, a régi olajkazán helyett a tetőre gázkazánt helyeztek” - olvasható a Népszava 1985. április 16-i számában. A Kerti 1985-ös belsőépítészeti tervei alapján a felújítás során a szálloda hangulatának átalakítását az 1914-20-as évek stílusában tervezték. „A padló burkolatot intarziás márvány burkolatra cseréljük. Sárga-zöld és sötét szürke színben a tervek szerint.” A szobákban „a falakon sötét tónusú textil hatású tapéta. Ablakon könnyű ekrü függöny, a sötétítő függöny azonos az ágy takarójával.”
A felújítás során a szálloda funkcionális átalakítására is sor került. „A kis grill helyiséget a hall-hoz kötjük IBUSZ vendégek fogadására.” Ez a változás a turisták, különösen a külföldi vendégek igényeinek kielégítését célozta. Az amerikai-kanadai Magyar Élet című lap 1985. novemberi számában megjelent cikk szerint „az eddigi 193 szobával szemben csak 128 áll majd a vendégek rendelkezésére: mindegyikben lesz ugyanis fürdőszoba vagy zuhanyzófülke. Az Astoria kétcsillagos minősítésből háromcsillagosság fog előlépni, ami az árakon is érződik: hozzávetőlegesen 30 százalékkal kerül majd többe egy szoba.” Ez a változás a minőség emelésére és a modernebb szolgáltatások nyújtására irányult, alkalmazkodva a nemzetközi szállodaipari trendekhez.
Az Astoria nem csupán szálloda, hanem kulturális központ is volt. 1969-től 2007-ig az Astoria halljából közvetítették a Magyar Rádió Ki nyer ma? komolyzenei vetélkedőjét, az 1980-as években a bárban játszották Jancsó Miklós Mata Hari című kamaradarabját, és itt forgatták A miniszter félrelép című film több jelenetét is.
Zenei és néprajzi vonatkozások a korszakban
Az 1980-as években számos kutató, mint például Almási István, jelentős munkát végzett a magyar népzene területén. Almási István például Kodály székelyföldi népdalgyűjtéseit (1982a) és Kodály összehasonlító kutatásait (1982b) vizsgálta. Emellett a Tavaszi szél vizet áraszt című, 230 magyar népdalt tartalmazó gyűjteményt (1982c) is szerkesztette. Almási munkássága rávilágított a magyar népzene gazdagságára és sokszínűségére. A népzene a mindennapi élet szerves része volt, és fontos szerepet játszott a magyar identitás megőrzésében.
A kutatók, mint Almási István, Bereczky János (aki Ilmari Krohn hatását vizsgálta a magyar népzenetudományra - 2001a, 2001b), Bónis Ferenc (aki Kodály életművével foglalkozott - 1986, 1989, 1992a, 1992b, 1995, 1997, 2000a, 2000b, 2001, 2002) és Domokos Mária (aki Bartók népzenei rendszereit kutatta - 1980, 1983, 1984, 2001, 2003) mind hozzájárultak a magyar zenei és néprajzi örökség feltárásához és megőrzéséhez. Bartók Béla és Kodály Zoltán munkássága, melyek a magyar népzene gyűjtésére és rendszerezésére irányultak (pl. Bartók 1924, 1934, 1991), alapot szolgáltattak ezen kutatásoknak.
Az olyan kiadványok, mint az Arany Sándor által szerkesztett Buzavirág (1935), a Bárdos Lajos által közreadott Gyöngyvirág (1952) és Százszorszép (1957), vagy a Domokos Pál Péter által szerkesztett Rezeda (1953) mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar népdalok minél szélesebb közönséghez jussanak el. Ezek a gyűjtemények nemcsak a szórakozást, hanem a zenei műveltség terjesztését is szolgálták.
Társadalmi és gazdasági változások a korabeli Magyarországon
A Zalai Közlöny 1941-es számaiból kirajzolódik a korabeli Magyarország társadalmi és gazdasági helyzete. A cikkek beszámolnak a Muraköz visszatéréséért folytatott küzdelmekről, hangsúlyozva, hogy „Magyarországnak ez az ezeréves darab földje nem lehet másé csak a miénk!” Ez a hazafias retorika jól illeszkedett a korabeli politikai irányzathoz.
A lap emellett beszámol a keleti front eseményeiről, a szovjet csapatok visszavonulásáról és a német sikerekről, valamint a balti államok lakosságának öröméről a „szovjet iga alól való felszabadulás” miatt. Ez a kép a háború idején folyó propaganda szerves része volt.
A gazdasági életet is érintik a cikkek, különösen a mezőgazdaságra vonatkozóan. „A megye kenyér és lisztellátása az uj termesig feltétlenül biztosítva van.” Ugyanakkor a vezetők belátják, hogy a csökkentett fejadag „nem kielégítő”, de figyelembe kell venni, hogy „elsősorban a hadsereg ellátásáról kelleti gondoskodni, hogy az ütőképes maradjon.” A zsidókérdés rendezésével kapcsolatban is megfogalmazódott a „bátorság”, ám azt már „nem országos, hanem európai kérdésként” kezelték. A gazdasági vezetés fokozottabb mértékben keresztény kézbe kerülését is sürgették.
A kultúra és művészet támogatásának kérdése is felmerül. „A Keresztény gazdagok kötelezve vannak erkölcsileg is vagyonuk egy hányadát a művészet, tudomány, stb. A művészet teszi az életünket széppé, nemessé, lelkünket finomítja, gazdaggá teszi, ne sajnáljuk tehát tőle azt a pár morzsái, amit cserébe ezért az isteni adományért adhatunk.” Ez a gondolat a vagyon társadalmi felelősségét hangsúlyozta, és a keresztény etika szempontjait emelte ki.
A MÁV nagyszabású átalakítási munkái is szóba kerülnek, amelyek célja a német viszonylatú magyar zöldség- és gyümölcsexport gyorsítása volt. Ez a gazdasági intézkedés a háború sújtotta gazdaság újraindítását célozta. A Hangya Közvágóhíd területén felépített baromfi- és húskonzervgyár pedig a termelési ágak jövedelmezőségét igyekezett fokozottabb mértékben biztosítani, különösen a minőségileg kifogásolható, de konzerv formában értékesíthető baromfiállomány esetében.
