Az életünk tele van játszmákkal, amelyeket gyakran tudat alatt játszunk, már gyermekkorunktól kezdve. Ezek a játszmák azonban nem mindig szolgálják valódi igényeinket, sokszor destruktívak, és olyan dolgokat adnak, amire valójában nincs is szükségünk, mert nem vezetnek az igényeink kielégítéséhez. A játszmák elemzése és a leépítésükre vonatkozó stratégiák kialakítása nem könnyű feladat, különösen akkor, ha másoknak, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről, szeretnénk segíteni, hogy valódi igényeiket elégíthessék ki. Rainer Sachse „Manipulation und Selbsttäuschung” című könyvében (2012) számos ilyen játszmát ír le.
A „butaság-játék” és a tanulás elkerülése
Az egyik legelterjedtebb és legközkedveltebb játszma az iskolákban, vagy akár az élet más területein is a „butaság-játék”. Ennek lényege, hogy a tanuló a kellemetlen feladatokat, mint például a tanulást, ha az kizárólag felső nyomásra történik, elhárítsa magáról. Ahelyett, hogy nyíltan kimondaná és tiltakozna, magát „butának” definiálja, ezzel elkerülve a kritikát. Ez a játszma az énközpontú tanár és a tanulástól menekülő tanuló között zajlik.
A játszma lépései
Az ember magát úgy tünteti fel, mint aki bizonyos feladatokhoz túl ügyetlen vagy alkalmatlan. Nyilvánvalóan ezért, ha el is végezné, akkor sem tudná jól megcsinálni. Ez az első lépés. Ezután esetleg el is mondja, hogy mik lennének ezek a negatív következmények (második lépés, amire csak akkor van szükség, ha az első lépés nem elég a játszma beindításához). A partnert, ez esetben az énközpontú tanárt, különösen kompetensnek, okosnak és jónak kell bemutatni, azért, amit tenni fog. Erre a tanár nagyon vágyik, így magát nagyon értékesnek érzi, és ha eddig még ingadozott volna átvállalni a feladatot, most megteszi. Ezzel kielégül az énközpontú tanár vágya az elismerésre, és újra megerősödik magas státuszában és nagy hatalmában.
A játszma mögött rejlő motivációk
Azt gondolhatnánk, hogy a tanuló számára megalázó lehet ilyennek mutatnia magát. Valójában azonban inkább arról van szó, hogy a tanuló számára a tanulás nem igazán értékes tevékenység. Erről persze nem beszél, de valójában ez a lényeg. Az elidegenedés a tanulástól annak kényszer jellege miatt már sokkal korábban megtörtént.
A tanár szerepe a játszma feloldásában
A kibontakozáshoz a tanár részéről szükség van arra, hogy szembenézzen saját énközpontú énjének destruktivitásával és lemondjon a manipulációból származó előnyeiről. Másrészt meg kell tanulnia leszerelni a manipulációt, és visszavezetni a tanulókat a tanulás örömei felé.
„A Tanár” című sorozat - Tükör a magyar oktatásról?
A „A Tanár” című sorozat, amely egy német licenc alapján készült (eredeti címe „Der Lehrer”, azaz „Tanárok gyöngye”), izgalmas betekintést nyújt az oktatás világába és a tanár-diák kapcsolatok dinamikájába. Számos szempontból elemzésre érdemes, hogyan közelíti meg a magyar oktatás valóságát, és milyen játszmákat tár fel a képernyőn. Az RTL Klub kockáztatott, amikor a sikeres „A mi kis falunk” helyére passzírozta be szombat este az új, saját gyártású sorozatot. A német verzió 2009 óta fut, és már hat évadot élt meg, ami a licensz megvásárlásának biztonsági játékát indokolja.
A főszereplő, Vasvári Szilárd - Az idealizált pedagógus?
A középpontban Vasvári Szilárd (Nagy Ervin) karaktere áll, aki a leírások szerint a legmenőbb kémia-tesi szakos középiskolai tanár a világon. Próbálja elválasztani a munkáját a magánéletétől, és az órák után nem akar a diákok lelki világával foglalkozni, de nem tud nemet mondani, és minden tinit megment. Ez a tanár nem égett ki, egy idealizált világban él, ahol a közoktatásban dolgozók jól öltözöttek, kocsival járnak, imádják a hivatásukat, és nem ül ki az arcukra, hogy a hónap közepére minden pénzük elfogyott. Szilárd sportos, és stroboszkópot meg boomboxot visz az óráira, Charlie-t énekel, hogy érzékeltesse, milyen mély lesz a hangod a kén-hexafluoridtól. A kissé unalmas tanári kar és igazgató (Anger Zsolt) szereti és elfogadja a tanár szokatlan módszereit.
Az „idegen” kolléganő, Nógrádi Klaudia
Az állóvizet egy új kolléganő, Nógrádi Klaudia (Ubrankovics Júlia) kavarja fel, akit egyből összepletykálnak Szilárddal. Klaudia igyekszik hűséges maradni a vőlegényéhez, Dr. Nyelves (!) Krisztiánhoz (Simon Kornél). Persze forr kettőjük között a levegő, és cinkostársként kerülik meg néha az igazgatót, csak hogy segítsenek a diákokon. Nógrádi Klaudia, azaz Ubrankovics Júlia a sorozat jó nője, az a fajta tanár, akit a gimisek kibeszélnek a nagyszünetben, hogy kire mikor nézett, és különben is direkt írta az anyagot olyan magasra a táblán.
Karakterek és hitelesség - Német és magyar összehasonlítás
A német „Der Lehrer” és a magyar „A Tanár” összehasonlítása során több különbség is felszínre kerül a karakterek ábrázolásában. Henrik Duryn (német) és Nagy Ervin (magyar) is zseniálisan hozzák azt a tanár archetípust, amellyel valószínűleg sokan szerettünk volna találkozni a középiskolában. Mindketten apaként, barátként vagy éppen cinkosként tesznek meg mindent a diákjaikért. A Tanár hiteles, ugyanis nem a tökéletes és mindentudó oldalról közelíti meg a karaktert, hanem bemutatja, hogy ő is tud hülyeséget csinálni, vagy lehet rossz napja.
Jessica Ginkel (német) és Ubrankovics Júlia (magyar) megítélése eltérő. Előbbről könnyen elhihető, hogy tanár, míg utóbbiról már jóval nehezebben. Az egyik szembeötlő különbség az öltözködés volt. A német verzióban kifejezetten „tanáros” a karakter kinézete, amiben szintén van egy, a magyar verzióból kiirtott humorforrás. A magyar magyartanárnő öltözködése viszont inkább egy divatbemutatón menne el, nem pedig egy iskolában. A két főszereplő kapcsolata is eltér a két verzióban; a német sorozatban sokkal inkább forr a levegő körülöttük. A németek Klaudiája sokkal vagányabb és karakánabb nő, aki két mondattal lerázza a szexista beszólásokkal dobálózó pubertásokat, majd Vollmer tanár urat is. Ubrankovics Júlia játéka jó, de a karakterét kicsit alárendelték Nagy Ervinnek, hiányzott a két karakter egyenrangúsága. Rácz/Rose igazgatónál viszont kétségtelenül a magyar karakter viszi a pálmát, köszönhetően Anger Zsolt (talán eddigi legjobb?) játékának. A diákok is remekül hozzák a rájuk szabott karaktert, amivel szintén a sorozat hitelességéhez tettek hozzá.
A Tanár SE02EP01 promo
A sorozat célközönsége és társadalmi üzenetei
A karakterek tipikusak és sablonosak, de ez nem baj, a 14-18 évesek azért azonosulnak az egésszel, mert minden nap hasonló helyzetekben élnek, az idősebbeknek meg eszükbe jut a középiskola. Vagy felfordul tőle a gyomruk, vagy visszavágynak kicsit. Ez egy fikció, persze budapesti helyszíneken játszódik, de távoli a magyar oktatás helyzetétől egy ilyen környezet. Bárcsak minden magyar tanár öltözhetne úgy, mint Klaudia, és bárcsak ne lógna ki ennyire a tévéből, hogy a tanárnő egy kabrióval fordul be az udvarra, bárcsak mindenkit ennyire érdekelne a munkája, bárcsak mindenkinek lenne egy Szilárdja.
Nagy Ervin választása elsőre talán nem tűnt a legmegfelelőbbnek, de működik. Látszik, hogy élvezi a szerepet, hogy adhatja a nőcsábászt, miközben szuper a humora, és szerethető is egyben. Anger Zsoltot is szerencsésen castingolták, most nem az „Aranyélet” maffiózójával találkozhatunk, hanem egy szigorú igazgatóval, akit azért két mozdulattal könnyen a kenyérre lehet kenni. Rácz igazgató szemében a tanár egyik legfőbb erénye a tekintély, mégis néha ő maga a legesetlenebb, ahogy a tanári kar, az élen Szeverinnel (Elek Ferenc) is tökéletesen emberi. Jó érzés visszagondolni, hogy a gimiben még mennyire nem tudtuk elhinni, hogy ugyanolyan átlagos problémákkal küzdenek a tanárok, mint bárki más.
A „dramedy” műfaja és a társadalmi érzékenység
A „A Tanár” műfaja dramedy, ami a vígjáték és a dráma között egyensúlyozik. A karakterek humorral oldják a komoly problémákat és kérdéseket, legyen szó tiniterhességről, örökbefogadásról, vagy az itt született pakisztáni-magyar gyerek helyzetéről egy félmondattal, hogy „magyar vagyok, baszd meg.” Röhögsz, sírsz, de kell egy minimális empátia és társadalmi érzékenység, hogy leragadj a tévé előtt minden héten. A sorozat célja, hogy a szülőknek épp annyira szóljon, mint a 16 éveseknek. Jó lenne, ha látnák a felnőttek is, hogy a fiatalok miben élnek. Fontos, hogy az iskolai zaklatásokkal mindenki megismerkedjen, illetve jó lenne, ha a nézők arra is rájönnének, hogy a tanár is csak ember, akivel lehet azonosulni.
Kritikai megközelítések - Valóság és fikció határán
Azonban „A Tanár” nem mentes a kritikáktól sem. Szembemegy mindazzal, amit a világ fejlettebb országaiban (pl. Nyugat-Európa) gondolnak az oktatásról, a nemi szerepekről, a tanár feladatáról, és begyöpösödött, hímsoviniszta, sőt időnként illegális viselkedési mintákat ábrázol pozitívként. Persze az nem újdonság, hogy ha magyar kereskedelmi csatornára kapcsolunk, akkor tömény bunkóság ömlik a tévéből, de ebben az esetben mindez különösen fájdalmas. Mert „A Tanár” afféle szegény ember „Holt költők társasága” szeretne lenni sorozatformában: egy szabályokat meglehetősen lazán kezelő, de a diákjai sorsát rettenetesen a szívén viselő és problémáikat végül mindig megoldó tanárról (Nagy Ervin) szól.
A valóság rózsaszín szemüvegen keresztül
Az átlag gimnáziumi tanárnő menő kabrióval jár munkába, és a szereplők többsége designosan berendezett, szemmel láthatóan néhány éve épült lakásban vagy házban lakik. Ez a magyar valóság rózsaszín szemüvegen keresztül. A humor szinte teljes hiánya is kritika tárgya, a poénnak szánt mondatok közül sok szimplán idétlen vagy érdektelen, nem pedig kifejezetten sértőek vagy kellemetlenek.
Problémamegoldás és dramaturgia
A német „Der Lehrer” című sorozat mintájára készült széria kb. negyvenperces epizódjainak dramaturgiája úgy épül fel, hogy az elején mindig kiderül egy diákról, hogy valamilyen komoly személyes problémával birkózik, amit a főhős, a Vasvári Szilárd nevű fizikai-kémia-tesitanár minden alkalommal csalhatatlanul kiszagol, és a probléma súlyosságától függetlenül az epizód végére meg is old. Ez a sorozat rákfenéje. Amikor az osztály egyik tanulója tizenhat évesen szembesül azzal, hogy örökbe fogadták, és az emiatt megélt identitásválságát Szilárd néhány beszélgetéssel elsikálja, az azt sugallja, hogy még egy ennyire súlyos és mélyen gyökerező problémát is meg lehet és meg is kell oldani néhány nap alatt. Ezzel hazudik, és egy nem működő megküzdési stratégiát javasol a kamaszoknak. Egy másik epizódban a szülés utáni depresszió kerül terítékre, és hoppá: Szilárd jótékony közbeavatkozásának hála, konkrétan másnapra sikerül megoldást találni a bonyolult helyzetre. Pedig az egy epizód-egy megoldás formátum akár működhetne is, de csak akkor, ha sokkal kisebb horderejű problémákról lenne szó, amelyeknél nem ennyire kínosak és hibásak az összecsapott feloldások.
A sorozat azonban az ellenkező irányba megy, és a harmadik részben az írók, Köbli Norbert és Kovács M. András még pakolnak is rá: ezúttal már egy shakespeare-i tragédiát kapunk! Szilárd két diákja családjainak mondvacsinált viszályába csöppen, de persze megint elég lenyomnia egy hatásos monológot, és minden a helyére kerül. Itt már a konfliktus eredete és eltúlzott következményei is annyira életszerűtlenek, hogy csak egyik ámulatból a másikba esünk.
Erkölcsi dilemmák és problémás viselkedésminták
Eddig talán a negyedik epizód a legproblematikusabb, amelyben egy negyvenes anyuka (Farkasházi Réka) lefekszik tizenhat éves fia azonos korú legjobb barátjával. A nő erkölcsi felelőssége épphogy csak szóba kerül egy elejtett félmondat erejéig. Az erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető viselkedés ugyanakkor főhősünkre a legjellemzőbb, akinek a húzásai néha már a büntetőjogi kategóriát súrolják. Többször is együtt iszik, sőt, lerészegedik kiskorú diákjaival, és a harmadik epizód végén kifejezetten a konfliktus megoldásának utolsó kulcseleme a nagy közös berúgás.
Nemi szerepek és elavult nézetek
A csúcs mégiscsak a főhős és az alkotók nőkhöz való viszonyulása! Az például simán elcsúszik ebben a tanári karban, hogy Szilárd reggel kiadós füttyentéssel köszöntse Klaudiát (Ubrankovics Júlia), a kolléganőt, aki tetszik neki, és akivel amúgy elképesztően kínos flörtölést folytatnak az első résztől kezdve. Aztán amikor Szilárd az egyik fiú szerelmi bánatát próbálja orvosolni, elhangzik a szájából, hogy a nőknek a barlangban volt idejük mindenféle baromságon gondolkodni, míg a férfiak vadásztak. A nemi és párkapcsolati szerepek sértően maradi ábrázolásának talán legeklatánsabb példáját viszont Klaudia szájába adják az írók, aki két, pasi miatt civódó lányt azzal választ szét, hogy felvilágosítja őket: a lovagok küzdenek a királylányokért és nem fordítva.
Színészi játék és rendezés
Forgatókönyvi szinten annyira problematikus a sorozat, hogy a rendezés/vágás (a rendező a „Válótársak” nagyobb részét is jegyző Kovács Dániel Richárd) ritmustalansága szinte már említésre sem méltó, beszélni kell viszont a színészi alakításokról. Nagy Ervin sok-sok év rutinjával hozza azt a csibész sármőrt, amit legtöbbször ráosztanak színházban és filmen, álmában is hozná, nem tudja elrontani. Anger Zsolt szintén rutinból letolja az igazgatót: annak ellenére, hogy az ő személyiségét az írók csak félig találták ki. Ubrankovics küzdelmesen, de megüti a szakmai minimumot, a gyerekszereplők viszont láthatóan tanácstalanul (és mondjuk ki, a legtöbbjük esetében: tehetségtelenül) téblábolnak a jelenetekben és igyekeznek felmondani a szövegüket. Nagyjából fogalmuk sincsen, mit is kellene csinálniuk. Legrosszabbul mégsem ők jönnek ki a buliból, hanem a máskor egyként fenomenális Elek Ferenc és Ötvös András, akiknek gyakorlatilag semmilyen feladatuk sincs azon kívül, hogy nagy ritkán felbukkanjanak, és odaripacskodjanak valami cikiséget a képernyőre. Jellegzetességük, hogy mindig úgy viselkednek, mintha irtózatosan be lennének baszva.
A sorozat helyszíne és valósághűsége
A forgatás nem épített díszletben zajlott, hanem egy valóságos szakgimnáziumban, sok szocreál térrel. Nagy Ervin, aki dunaújvárosi, magához közelállónak érzi ezt az építészeti stílust és magát az iskolát is. Ugyanakkor 40 napig egy helyszínen forgatni sok volt, mert egy idő után egyhangúvá válhat a környezet. A külső helyszíneken való forgatás után pláne nehéz volt visszatérni. A sorozat készítői a minőségre törekedtek, napi 7-10 perc hasznos anyagot vettek fel, így lett nagyjátékfilmes a sorozat.
A Tanár SE02EP01 promo
A tanár, aki belemegy a tűzbe a gyerekekért
Nagy Ervin elmondása szerint mindig belemegy a tűzbe a gyerekekért, és a széria egyik legfontosabb mondanivalója, hogy minden a szülőn múlik. Az évad elején a karakter nem jön ki a gyerekekkel, és ez, ahogy az életben is, egy folyamatosan jelenlévő tényező. Nem úgy működnek a sorozatban sem a dolgok, hogy a gyerekek jönnek, megjavulnak, aztán elmennek. Állandó hullámzás van. A nagy tanítás ebben az, hogy bántják például a molett lányt, rászállnak és kicsinálják, mert azt látják, hogy Magyarországon ki lehet csinálni embereket. A végén meg jön a tanár bácsi, aki rádöbbenti őket, hogy mekkora baromságot követtek el. Vagy amikor egy fiút ki akarnak utasítani az országból, akkor beszervezi őket, hogy legyenek társai abban, hogy megmentsék. Ez a tanár, a sorozatban mindig egyetértésben dolgozik az osztályával, ennek ellenére sose árul zsákbamacskát. A szériában van másnapos, tanácstalan, dühös, így mutatja be az igazi oldalát a karakternek.
Karakterfejlődés és csoportdinamika
„A Tanárban” nincs olyan szereplő, aki ne fejlődne az évad során, azonban fontos megemlíteni, hogy részenként más van az egyes történetek középpontjában. Tehát a hangsúly az egyes diákokról lekerül és átvándorol a másikra. A sorozatban alapvető tényező, hogy az egyének milyen élményeket élnek át, illetve csoportban is kénytelenek levonni a diákok a tanulságokat. Amikor bandaháború van, előfordul, hogy csoportként kell vállalniuk a felelősséget a tetteikért.
Az iskola mint társadalmi metszet
Az iskola mint a különböző társadalmi osztályok és problémák, feszültségek megütközésének terepe már „Az osztály” című Oscar-jelölt, cannes-i Arany Pálma-nyertes 2008-as francia filmben is nagyon jó ötletnek bizonyult (itt egy tősgyökeres franciatanár és második vagy épp első generációs bevándorló diákjai feszültek egymásnak). A sorozat ezen része működik is: a problémafelvetések jók, hitelesek és átélhetők - utóbbi nagyrészt annak köszönhető, hogy még a mellékszerepekben is olyan tehetségek játszanak, mint Végh Zsolt, Járó Zsuzsa vagy Murányi Tünde, a sokkal rizikósabb diákszerepek egyikében pedig (a második részben) Sztarenki Dóra volt látható. Ami már sokkal kevésbé működik „A Tanárban”, az az, ahogy a súlyosabb cselekményszálat megpróbálják egyrészt humorral oldani, másrészt beledolgozni a sztori szerializált fő vonalába.
A problémafelvetések hitelessége
Az adott rész mindig egy meghökkentő, humoros jelenettel kezdődik, amelyben a tanár úr megpróbálja felkelteni diákjai érdeklődését az óra anyaga iránt - ennek érdekében nem rest akár az ablakon is kiugrani. A vicces kis prológ után jön a problémafelvetés, majd az epizód játékidejének nagy részében annak megoldása következik. Ezeket az apróbb-nagyobb bénázásokat azonban a néző könnyen megbocsátja, mert a színészi játékba szinte tényleg nem lehet belekötni.
A Tanár mint előrelépés az RTL sorozatai között
„A Tanár” így végeredményben mindenképpen előrelépés az RTL korábbi, már említett sorozataihoz képest, hiszen a helyenként taszítóan szexista „Válótársaknak” például évadai számának növekedésével egyre romlott a minősége. Attól azonban még nagyon messze van, hogy egy napon lehessen emlegetni az HBO mozifilmes igényű szériáival.
Összegzés és perspektívák
„A Tanár” című sorozat egy érdekes kísérlet a magyar televíziózásban, amely a német licensz adaptálásával próbálja megérinteni a hazai közönséget. A játszmák, a diákok és a tanárok mindennapi kihívásai, valamint a társadalmi problémák megjelenítése mind hozzájárulnak a sorozat komplexitásához. Bár számos kritika éri a hitelesség, a humor és a problémamegoldás módja miatt, a sorozat mégis lehetőséget teremt a párbeszédre az oktatásról és a tanárok szerepéről a mai társadalomban.