A puhatestűek törzse (Mollusca), azon belül is a csigák (Gastropoda) osztálya rendkívül fajgazdag csoportot alkot, amelyben tengeri, édesvízi és szárazföldi életmódú képviselők egyaránt megtalálhatók. Hazánkban 42 csigafaj élvez természetvédelmi oltalmat, közülük két faj, a fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus) és a dobozi pikkelyescsiga fokozottan védett státuszú. Azonban nem csupán a védett fajokról, hanem az új, invazív jövevényekről is érdemes beszélni, amelyek az utóbbi időben jelentős aggodalmat keltenek a mezőgazdaságban és a kertekben.
A spanyol meztelencsiga inváziója és az új fajok megjelenése
Néhány esztendővel ezelőtt komoly aggodalmat keltett a mezőgazdasági termelőkben és a kiskerttulajdonosokban a spanyol meztelencsiga (Arion vulgaris) robbanásszerű elszaporodása. Ez a puhatestű az 1980-as években bukkant fel nálunk először. Az ezredforduló táján aztán valóságos invázió indult, és a konyhakertekben és kertészetekben azóta is komoly károkat okoz. Ennek tudatában nem csoda, hogy a mezőgazdaság területén dolgozó zoológusok meglehetősen élénk érdeklődését váltotta ki, amikor 2019-ben jószerint egyszerre jelent meg Magyarországon két, eddig nálunk ismeretlen meztelencsigafaj.
Az új invazív meztelencsiga fajok: malaccsiga és feketefejű meztelencsiga
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) oldaláról, ahol beszámolnak a két olyan fajról, amelyeknek eddig nem nagyon volt hazai észlelési adatuk, kiderül, hogy a meztelencsigák rendkívül alulkutatottak. Az ELKH ATK NÖVI Állattani Osztályának kutatói, Turóci Ágnes és Páll-Gergely Barna két éve dolgoznak a hazai meztelencsiga-fauna felmérésén. Az elsősorban a települések közelében megfigyelhető invazív meztelencsigafajok között két új jövevényt azonosítottak: a Tandonia kusceri, más néven malaccsiga és a Krynickillus melanocephalus, vagyis feketefejű meztelencsiga.
A malaccsiga (Tandonia kusceri) jellemzői és elterjedése
A Tandonia kusceri tudományos nevű új jövevény első észlelése Budapesten, a Farkasréti temetőben történt 2019. március 4-én. Felmérésüknek köszönhetően kiderült, hogy a fővároson kívül is elterjedt fajról van szó, amely elsősorban az urbánus területeket kedveli, természetközeli élőhelyről eddig nem került elő. Összesen 14 észlelési adatunk főként Budapestről és az agglomerációból, valamint Baranya megyéből származik - közölte Páll-Gergely Barna, az ATK Növényvédelmi Intézet tudományos munkatársa. A malaccsiga sokkal nagyobbra is megnő, akár 8-10 cm is lehet, a nevét tömzsi, rózsaszín testéről kapta. Jellegzetes hosszanti háti taraja van, és egy sötétebb, hálózatos minta látható rajta. Eredetileg Szerbia, Macedónia, Északkelet-Görögország, Bulgária, Dél-Románia területén él, most már hazánk mellett felfedezhető Ukrajnában, Észak-Amerikában és Szlovákiában is. A malaccsiga kizárólag éjjeli életmódúnak tűnik, és eredeti élőhelyén sziklás területeken él.
A feketefejű meztelencsiga (Krynickillus melanocephalus) felismerése és eredete
A Krynickillus melanocephalus, amely a feketefejű meztelencsiga nevet kapta, könnyen felismerhető jellegzetes, nagyon sötét fejéről és nyaki részéről, valamint a fejével éles kontrasztban álló világos, majdnem fehér testszínéről. Első észlelése Tatán történt 2019. október 3-án. Időközben már betelepült Ukrajnába, az Egyesült Államokba, és három évvel ezelőtt Szlovákiából is jelezték, így a hazai megjelenésére már számítottak a szakértők. A feketefejű meztelencsiga a Fekete-tenger partvidékéről származik, jelenlétéről a Kaukázusból, a Krím-félszigetről, Törökországból és Iránból vannak adatok. Mint invazív faj, már megjelent Ukrajnában, Litvániában és Németországban is, így esetében sem okozott meglepetést, hogy nálunk is előkerült. A feketefejű meztelencsiga 4-6 cm-es, tejfehér, a nyaka és a feje fekete, így nehéz mással összekeverni. Eredetileg Kis-Ázsiában, a Kaukázus vidékén, a Krím-félszigeten és a Fekete-tenger partvidékének bizonyos területein élt, újabban azonban felfedezték (Magyarország mellett) Svédországban, Ukrajnában, Németországban és Litvániában is.
Az invazív fajok terjedése és ökológiai jelentősége
Páll-Gergely Barnától megtudtuk: „A két faj életmódjáról kevés adat áll rendelkezésre. Valószínűleg a többi meztelencsigához hasonlóan friss és elhalt növényi részekkel, gombákkal táplálkoznak. Pontosabb ökológiai jelentőségük egyelőre nem tisztázott. Mindkét fajnál említést tesz a szakirodalom arról, hogy kedvelik az urbánus területeket (kertek, kertészetek), jól alkalmazkodnak az ember közelségéhez, magas ökológiai toleranciájuk van, és kiemelik, hogy terjedőfélben vannak. Mindezen tulajdonságuk potenciális inváziós fajjá és kártevővé minősítheti őket. Mindkét faj olyan rendszertani családba tartozik, amelyek több tagját kertészeti kártevőként tartjuk számon.”Növényvédelmi helyzetük az eredeti elterjedési területükön egyelőre nem tisztázott. Litván szakirodalmi adatok szerint a feketefejű meztelencsiga kártételének felmérése a kertekben eleve nehézségekbe ütközik, mert kifejlett példányai csak október körül érik el aktivitásuk csúcsát, így a főként nyári időszakban aktív kerttulajdonosok nem nagyon találkozhattak vele, ami jó hír, mert így ez a faj az év nagy részében valószínűleg nem okoz károkat. Páll-Gergely Barna azonban hozzátette, hogy 2016-ban egy Citizen Science projekt keretében készült kérdőíves felmérés kiértékelése és a kiskertek szorosabb megfigyelése során kiderült, hogy a tökféléket előszeretettel kóstolják meg a feketefejű meztelencsiga egyedei. Turóci Ágnestől, az ATK tudományos segédmunkatársától megtudtuk: arra vonatkozóan, hogy hogyan kerülhettek ide, egyelőre csak találgatások vannak. „A nem szándékos emberi terjesztés valószínűsíthető, hiszen a mezőgazdasági és dísznövények határokon (akár kontinenseken) keresztül ívelő szállítása bevett gyakorlat. Egy növény földlabdáiban a meztelencsiga fiatal egyedei és tojásai gond nélkül túlélnek egy hosszú utaztatást. Mindkét fajnál egyértelműen látszik a szórványos elterjedés, ami könnyen magyarázható az emberi behurcolással. Mivel széles ökológiai toleranciával bírnak, és jól tűrik az emberi zavarást, fel kell készülnünk arra, hogy hazánkban is terjedni fognak.” Turóci Ágnes szerint a két új faj kártételéről még nincsenek pontos adatok, de a meztelencsigákkal kapcsolatban általában megjegyezhető, hogy a kiskertekben gyakran termesztett zöldségeket, valamint a virágoskertek egyes fajait előszeretettel fogyasztják (pl. uborka, saláta, répa, tök, árnyliliom, büdöske, stb). „Dísznövénykertészetekben a szállítással, a cserepekben, illetve földlabdákkal történő behurcolás eredményeként az ott lévő növényfajok pusztítása lehetséges, részben amiatt, hogy a csapadék itt az öntözés miatt nem limitáló tényező.”
Meztelencsigák ellen NEMAFENCE-el
A fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus): egy fokozottan védett pannon endemizmus
A puhatestűek törzse (Mollusca) csigák (Gastropoda) osztályának zömmel tengeri fajokat magában foglaló Neritidae családjába tartozó fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus) a hazánkban élő két fokozottan védett csigafaj egyike, egyben puhatestű-faunánk legveszélyeztetettebb tagja. Bennszülött faj, pannon endemizmus, amelynek a 20. században még tucatnyinál is több élőhelye volt ismeretes határainkon innen és túl. Hazánkban Tatán (tóvárosi angolpark, Fényes-források), Kácson (Kácsi-patak), Sályon (Latori-vízfő), Miskolctapolcán (fürdő), Diósgyőrben (vár tövében fakadó forrás) és Budapest-Rómaifürdőn (a strandfürdő forrástavának levezető árka) éltek jelentős állományai, amelyek közül egy kivételével mind kipusztult. Az utolsó természetes populáció a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson, a 700 éves múltra visszatekintő hajdani bencés apátság fürdőházának közelében fakadó források ágaiban és az ezek táplálta Kácsi-patakban él. Ezek a források nem „hétköznapi vízfakadások”, egyik csoportjuk ugyanis hűvös (15,4 °C), míg a másik langyos (22 °C) vizű.
A fekete bödöncsiga jellemzői és élőhelye
Történetünk hőse egy kicsi, 5-8 mm átmérőjű csigafaj. Háza félgömbre hasonlít, 3-3,5 kanyarulatból áll, színe jellegzetes: fekete vagy lilásfekete. Méret: 6-7×4-5 mm. Héj: Féltojás alakú háza fényes fekete, de lehet sötétlila ritkábban zöldesszürke. A sötétlila színváltozat ritkán, a zöldesszürke mindig széles zegzugos vonalakkal díszített. A héja erős, belső oldalát vastag gyöngyházréteg borítja. Langyos vizű (15-25 °C) forrásokban és ahhoz kapcsolódó patakok felső szakaszain, a meder alját borító köveken él. Rendkívül „zárkózott”, a héja alól csak tapogatói látszanak ki. Ráadásul közösségi médiát sem használ, így keveset tudunk az életéről. Moziba nem jár, mégis egész nap falja a filmeket, ugyanis táplálékát a köveket borító vékony alga- és baktériumbevonat - tudományos nevén biofilm - képezi. Feltehetően évente két alkalommal szaporodik. Petéi apró, gömb alakú kapszulákra emlékeztetnek, ezeket kövekre és fajtársai héjára rögzíti - a gyermekgondozás utóbbi formáját mi, emberek, nehezen tolerálnánk. Mind a szilárd aljzat megléte, mind a viszonylag állandó, 16-21 °C-os vízhőmérséklet elengedhetetlen a fennmaradásához.
A fekete bödöncsiga rokonsága
Ősei és jelenleg élő rokonságának nagy része tengeri faj, csak kisebb részük alkalmazkodott az édesvizekhez. A Theodoxus nemzetségnek további három faja él a hazai vizekben. Rokonainak táraságát a fekete bödöncsiga nem szívleli, közös élőhelyeik nincsenek. A rajzos bödöncsiga (T. danubialis) kanyarulatai világos alapon sötét keresztcsíkokkal rendelkeznek, néha egészen feketés színű egyedei is megfigyelhetők. A Duna és a Dráva jellegzetes faja. Az utóbbi időben egyre több helyről kiszorítja a folyami bödöncsiga (T. fluviatilis), amely néhány évtizede jelent meg hazánkban és azóta is intenzíven terjed. Ennek a fajnak sötét alapon hosszúkás fehér foltokkal tarkított háza van. A sávos bödöncsiga (T. transversalis) háza világos alapon hosszanti irányú, sötét csíkokkal mintázott. A sávos rokon veszélyeztetett faj, elterjedési területe folyamatosan csökken, hazánkban már csak néhány folyónk egy-egy rövid szakaszán fordul elő. A fekete bödöncsiga a közeli rokon testvérfajához, a Magyarországon szintén védett, de jóval nagyobb területen elterjedt, folyami életmódú rajzos bödöncsigához (Theodoxus danuabialis) képest kisebb termetű, háza 7-9 milliméter hosszú, félgömb vagy kissé tojásdad formájú, leggyakrabban fényes fekete színű, de ritkábban sötétlila, illetve zegzugos mintázatú is lehet.
Történelmi jelenlét és élőhelyek eltűnése
A fekete bödöncsiga ősei már a pleisztocén idején, 1-2 millió évvel ezelőtt jelen voltak a mai Kárpát-medence területén - sőt, Európa jelentős részén. A mainál melegebb klímájú időszakot jégkorszakok váltották, amelyek során a faj szinte teljes elterjedési területéről eltűnt. A mostoha körülményeket mindössze a bővízű, állandóan langyos forrásokban tudta átvészelni. A jégkorszakok után sem tudott újra elterjedni, mert ez a klíma hűvösebb a neki optimális viszonyoknál. Élőhelyei tehát feldarabolódtak s gombostűnyire, na jó, inkább zsebkendőnyire zsugorodtak.A fekete bödöncsiga és az ember első hitelesen dokumentált találkozását Kitaibel Pál vetette papírra. A híres magyar polihisztor 1803-ban, a Diósgyőr melletti vizekben találta meg. Nem adott neki tudományos nevet, de rövid leírása és a helyszínen később is igazolt előfordulása alátámasztják, hogy ezzel a fajjal találkozott. Később, 1828-ban Carl Jonas Pfeiffer, német malakológus nevezte el és írta le a tudomány számára az ausztriai Bad Vöslau-ból. Az ezt követő évszázadban közel 20 előfordulását írták le kutatók a Kárpát-medencében. Hazai állományai a Bükk lábainál fakadó langyos vizekre koncentráltak, hiszen ebben a térségben öt helyen is előfordult a faj. Hazánkban ezen kívül még Tatán, a Tóváros és az Angolkert forrásaiban élt. Soós Lajos 1943-ban az alábbi helyekről írta le: Görömböly-Tapolca, Diósgyőr-Tapolca, a diósgyőri várrom alatti forrás, Kácsfürdő, Dudujka (Hejő-patak), Sály (Latori vízfő), Tata (Angolkert). 1909-ben szintén Soós Lajos betelepítette Óbudára a Római-fürdő tavának levezető árkába is. A faj egykor tömegesen fordult elő élőhelyein.
A múlt idő használata sajnos indokolt. Az elmúlt száz év alatt a lelőhelyek többségét az emberi tevékenység drasztikus mértékben átalakította. A faj, amely dacolt a jégkorszakokkal, néhány évtized alatt a kihalás szélére jutott. Mi történt? A természettudományos nyomozás még nem zárult le teljesen, de a lényeg körvonalazódik: megittuk, illetve kifürödtük a vizet a csigák elől! Vegyünk sorba néhány esetet: Diósgyőrben, a vár alatti forrásban 1803-ban észlelte Kitaibel Pál először, és az 1940-50-es évekig többen jelezték meglétét. A faj túlélte a diósgyőri strand 1934-ben történt megnyitását. A strand vízhozamát az 1960-as években növelték, új források bevonásával, azóta nincsenek innen adatok a fekete bödöncsigáról. Miskolc-Tapolcán 1884-ben észlelték először. Sokáig itt is megfigyelhető volt a faj. 1959-ben adták át az itt fakadó melegvizekre települt barlangfürdőt, amelyet azután több lépésben bővítettek is. Ezzel majdnem párhuzamosan, az 1950-es években történt a szomszédos hideg vizű forrásra már korábban felépített vízmű jelentősebb kapacitásbővítése is. Ettől az időszaktól kezdve a fekete bödöncsiga nem került elő erről a helyszínről. Kissé elfeledett helyszín a Király-kút (Miskolc), ahol először 1865-ben jelezték előfordulását. Innen az 1920-as vége felé tűnhetett el, feltehetően a forrást ért vízmű foglalási beavatkozások során. A helyszínen járva még azt is nehéz elképzelni, hogy itt valaha forrás folyt vagy patak. Napjainkban egy kerti csapra emlékeztető objektum segíti, hogy a szomjas turisták ne követhessék a bödöncsigák sorsát. Sályon a Vízfő-forrásban szintén gazdagon tenyészett. Először a Bükk neves természetbúvára, Vásárhelyi István gyűjtötte itt, 1947-ben. Az 1970-es években vízművet telepítettek a forrásra. Ettől kezdve nem került szem elé. Tatai élőhelyei a térségben folytatott bányászatnak estek áldozatul. A bányászat miatt folyamatosan szivattyúzták a karsztvizeket, ami rendszerszintű és súlyos következménnyel járt. A tatai források az 1960-as és ’70-es években teljesen kiszáradtak, a csigák élőhelye megszűnt.
A fekete bödöncsiga megóvása és visszatelepítése
Mielőtt a drámai hangulatot a végletekig fokoznánk, eláruljuk: a fekete bödöncsiga nem halt ki! A cikksorozat második részében, a kácsi források kövein látott fekete pontok bödöncsigák voltak. A jégkorszak idején túlélését az itt fakadó 14 langyos és hideg vizű forrás tette lehetővé. Némi képzavarral élve, a jégkorszakok túlélése óta sem volt az életük sétagalopp. Több száz éves fürdőkultúra érintette élőhelyét - túlélte. A terület legnagyobb hideg vizű forrásait vízművel foglalták be, de fennmaradt a faj. 2010-ben, az emlékezetes esőzések nyomán, árvízvédelmi beavatkozások során élőhelyének 90%-át kikotorták, egy részét mesterséges burkolattal is ellátták. A faj szinte csak a fürdőház udvarán, egy rövidke szakaszon maradt fenn. Természetes élőhelyük, a meder köves aljzata. Jó hír, hogy az állomány talpra állt: az elmúlt évtizedben visszafoglalta a Kácsi-patak eredéstől számított 900 méter hosszú szakaszát. Ez lehetővé tette, hogy szakemberek egyedeket telepítsenek vissza innen a közeli sályi Vízfőhöz. A művelet sikerrel járt, újra bödöncsigák népesítik be azt a forrást is. Sajnos ezt a bravúrt Tatán vagy Miskolc-Tapolcán már nem sikerült végrehajtani. A visszatelepítés tehát nem oldja meg teljesen a fajvédelmi kérdéseket. Kácson és Sályon kívül ma a faj Ausztriában, a Bécs közelében található Bad Vöslau és Bad Fischau langyos forrásaiban, illetve Szlovéniában, Bušeča Vas településen fordul elő. Az egykori 20-ból mindössze 5 helyszínen.
Meztelencsigák ellen NEMAFENCE-el
A magyar malakológusok javaslatára a fekete bödöncsiga ma fokozottan védett faj hazánkban. Természetvédelmi értéke 100 000 forint egyedenként. Kácsi élőhelyét a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megvásárolta és vagyonkezelési jogait is megszerezte. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is szerepel - besorolása EN (Endangered), azaz veszélyeztetett. Ez a kis termetű puhatestű a pannon biogeográfiai régió bennszülött maradvány faja, melyet speciális élőhelyi igényei miatt hazánkban leginkább fenyeget a kihalás veszélye. Hazai szakemberek kidolgozták a faj áttelepítési tervét azokra az egykori élőhelyeire, ahol a fajt veszélyeztető tényezők megszűntek.
A nagy meztelencsiga (Limax maximus) - a tigriscsiga a kertben
A tigriscsigaként is ismert nagy meztelencsiga (Limax maximus) nagytestű, akár 15 cm hosszú csiga, amelyet leopárdmintájáról rögtön felismerhetünk. A sötét, némileg hosszúkás foltok a világosszürke vagy barna alapszínű test hátsó részén csíkokká egyesülnek. Nappal az árnyékos, hűvös helyeken, a növények, farakások, kövek alatt pihennek, csak esőzések esetén jönnek elő. Az ivarérettséget kb. másfél évesen érik el és 3 évig élhetnek. A melegkedvelő nagy meztelencsiga eredetileg Dél-Európában volt elterjedt, azonban azóta Közép-Európát is meghódította. Ha felbukkan a kertünkben, örülhetünk, mert nagy meztelencsiga-pusztító, szívesen eszi nem csak a kifejlett példányokat, de a petéket is. Ugyanakkor elhalt, korhadt növényi részek, gombák is szerepelnek az étlapján. Ahol nagy gondot okoznak a meztelencsigák (pl. a falánk spanyolcsiga), ott megfontolandó néhány tigriscsiga telepítése. A kertünkbe került állatok idővel kolóniákat hoznak létre. Fontos, hogy a tigriscsigák számára megfelelő búvóhelyeket is kialakítsunk, ahova napközben visszahúzódhatnak. Az ideális egy árnyékos, nedves hely a fásszárúak alatt, lazán egymásra rakott, perforált téglákkal, deszkákkal, amelyeket ágak és levelek borítanak. Az állatok általában ettől a helytől 5-10 méteres sugarú körben aktívak, érdemes tehát a csigákat központi részen elhelyezni. Ha szeretnénk odacsalogatni őket a kertbe, kezdetben fehérjedús táplálékkal kell etetnünk, például szeletelt gombával, amit esténként kell szétszórnunk a kertben.
Malakológia: A puhatestűek tudománya
Az állattan (zoológia) puhatestűeket tanulmányozó ágazata a malakológia. A puhatestűek az állatok országának második legnépesebb törzse (a jelenleg élő fajok száma meghaladja a 85 ezret), amely többek között a kagylók, az ásólábúak, a fejlábúak, valamint a csigák rendkívül fajgazdag osztályát foglalja magában. Utóbbi csoport képviselői között tengeri, édesvízi és szárazföldi életmódúak is akadnak. Hazánkban 42 csigafaj élvez természetvédelmi oltalmat, két fajuk (a fekete bödöncsiga és a dobozi pikkelyescsiga) pedig fokozottan védett.
