A csiga titkai az óvodásoknak és mindenkinek

A csigák, ezek a különleges élőlények, melyek nap mint nap elénk kerülnek a kertekben vagy az esős időben, sokkal összetettebbek és érdekesebbek, mint azt elsőre gondolnánk. Bár a „csiga” fogalma mindennapinak és magától értetődőnek tűnik, egészen különleges és az állatvilágban egyedülálló szervezetük magyarázata még a felnőttek számára is bonyolult lehet. Gondoljunk csak bele, mennyire nehéz rendszert teremteni alakjaik végtelen gazdagságában és sokféleségében. Ha csak felületesen tekintünk is végig a csigák osztályának képviselőin, azoknak oly bősége tárul elénk, hogy gazdaságban csak a rovaroké múlja felül. A csigák azonban sokkal változatosabbak, mint a túlságosan is ugyanahhoz az alaptervhez szabott rovarok. Egyesek annyira módosultak, hogy a laikus bizonyára távolról sem sejtené bennük a csigát, hiszen jóformán semmiben sem hasonlítanak ahhoz az állathoz, amelyet a mindennapi élet tapasztalatai alapján megszokott jellegzetes csigának tekinteni. Most merüljünk el a csigák világában, és fedezzük fel, miből is épül fel egy csiga, és milyen csigákkal találkozhatunk a természetben!

A csiga testrészei: A fejtől a háztól a zsigerzacskóig

A csigák testfelépítése rendkívül egyedi és különleges. Első pillantásra is megkülönbözteti őket az a sajátságuk, hogy jól elhatárolódott fejük van. Éppen ezért tudományos megjelöléssel Cephalophoráknak, vagyis „fejhordozóknak” is szokták nevezni őket. Ebben a tekintetben megegyeznek a lábasfejűekkel, de viszont azoktól is élesen elválasztja őket egy másik nagyon jellemző szervük, nevezetesen az alul lapos talpban végződő lábuk. Erről haslábúaknak is nevezik őket, a Gastropoda elnevezés ugyanis szóról-szóra ezt jelenti.

A csiga testének tehát két nagyon fontos része a fej és a láb. Ezekhez járul harmadiknak a tulajdonképpeni törzs, az állatnak a fej mögött és a láb fölött helyet foglaló része. Ezt a testrészt köpenytájéknak is szokták nevezni, mert a hátoldalnak egy lemeze, a köpeny borítja, ez hozza létre a közismert csigaházat is. A csiga testének a harmadik része tehát a héj által takart része, melynek legnagyobb részét egy hátrafelé kipúposodó zacskó, a zsigerzacskó alkotja, benne az állat szervei igen jelentős részével, a zsigerekkel.

A csigatest egyik módosulását minden további nélkül megfigyelhetjük a mi legközönségesebb házas csigáinkon is, azt tudniillik, hogy ez a szervezet részaránytalanná vált azáltal, hogy a zsigerzacskó spirálisan felcsavarodik. Ezt pedig megállapíthatjuk arról, hogy az azt fedő héj szintén spirálisan, közönségesen úgynevezett csigavonalban csavarodott. De a részaránytalanná válás nemcsak a zsigerzacskó és a héj felcsavarodásában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy egyes, rendesen páros számban kialakuló szervek páratlanokká lesznek. A csiga hátoldalán, jóval a fej mögött, a héj legelülső része által takarva egy üreget találunk; ez az üreg nem azonos az imént említett zsigerzacskó üregével, hanem a felett, illetőleg előtt foglal helyet. Az üreg boltozatát a köpeny alkotja és ezért köpenyüregnek szokták nevezni, de éppen olyan joggal nevezhető lélekzőüregnek is, mert a többek között abban foglalnak helyet a lélekzés szervei, a kopoltyúk, vagy éppen az üreg fala maga a lélekzőszerv. Az üreg kifelé vagy egy tág hasítékkal nyílik, vagy mint például a mi közönséges szárazföldi csigáinkon, egy könnyen megfigyelhető kerek lyukkal. Ebben az üregben több szerv foglal helyet, a köpenyszervek csoportja, nevezetesen a végbél, a kiválasztószervek (vesék), a már említett kopoltyúk és a szív. Ezek közül a kopoltyúk, a kiválasztószervek és részben a szív is páros szervek. Azonban a csigákban ezek a szervek párosságukat részben vagy egészen elveszítették azáltal, hogy az eredetileg páros szervekből csak az egyik maradt meg.

A csigaház titka: Felépítése és növekedése

A héj, mint azt már tudjuk, rendesen kalcit alakjában kikristályosodott szénsavas mészből áll, azonban szerves alapanyaga van, a konchin vagy konchyolin, de ez a héjnak csak kicsiny százalékát alkotja. Ezt az alapanyagot nagyon könnyen megkaphatjuk úgy, hogy a meszet valami hígított savval, pl. sósavval kioldjuk belőle. A héjat a köpeny választja ki. Fejlődését igen jól megfigyelhetjük tavasszal akármelyik közönséges szárazföldi csigánkon. Akkor láthatjuk, hogy a héj a nyílásánál növekszik, ahol legelőször egy puha hártya alakjában jelenik meg; ez a hártya a héj legkülső rétegének, az epidermisnek vagy periostrakumnak felel meg. A köpeny szélének egy barázdája választja ki akkor, amikor a csiga egész hosszában kinyúlik a házából. A színes szalagok, rajzok, foltok, ha egyáltalában vannak a héjon, szintén ebben alakulnak ki. A barázda mögött következő és vele szomszédos köpenyrész, tehát szintén egy gyűrűalakú zóna szolgáltatja azt a meszet, amely a héj legfontosabb részét, a tulajdonképpeni héjat, az ostrakumot alkotja.

A mész egy fehérjeanyaghoz kötve válik ki a köpenyből, azonban kiválása után a két anyag elválik egymástól, a mész kikristályosodik finom tűk és lemezek alakjában, a fehérje ellenben az azokat összekötő szerves alapanyagot szolgáltatja. Mivel az állat közben kinyúlik a házából és ismét visszahúzódik abba, a tömeget kristályosodása közben a periostrakum felé nyomkodja és bizonyos fokig mintegy lehengerli. A mészkristályok rendkívül finom hálózattá szövődnek össze, amelyek különböző elemei keresztezik egymást, mégpedig elméletileg derékszög alatt, de a valóságban az elméleti követelménytől eltérően, megfelelően a periostrakum hajlott felületének. Ilyenképpen olyan képződmény jön létre, amelynek részei a gerinces állatok csontelemeihez hasonlatosan mint valami vasszerkezet tagjai kapcsolódnak egymáshoz s így mechanikai tekintetben valóban elsőrangú alkotás.

A köpenynek nemcsak a széle választ el ilyen anyagokat, hanem annak egész felülete, vagyis a zsigerzacskó egész fala is, tehát az is termel mészalbuminátot, amely azután mészre és konchinra válik szét. Ez az anyag rétegesen egymásra halmozódik, alkotva a héj gyöngyházrétegét, amely éppen réteges szerkezeténél fogva megtöri és visszaveri a fényt, okozva ezzel a gyöngyházréteg jellemző színjátékát. E rétegnek a fejlettsége nemcsak a kagylókban különböző, hanem a csigákban is. Egyszer eléggé tekintélyes vastagságú, máskor ellenben nagyon vékony, szinte alig felismerhető. Általában véve az ősibb alakoknak van tekintélyesebb vastagságú ilyen rétege. Esetleg festékanyagok is rakódhatnak beléje, ezek azonban mindig egyenletesen oszlanak el s nem alkotnak foltokat vagy sávokat.

A csigaház alakjai és különlegességei

A kész héj kisebb vagy nagyobb számú kanyarulatból vagy csavarulatból áll, melyek összege a tekercset alkotja. Ha több, különböző fajba tartozó állat házát vizsgáljuk meg, esetleg arról is meggyőződhetünk, hogy a kanyarulatok iránya nem mindig egyforma, mert azok egyszer jobb-, máskor pedig balfelé futnak. Hogy a kanyarodás irányát megállapíthassuk, vegyük a kezünkbe valamelyik nagyobb csiga, pl. a közönséges ehető csiga házát és fordítsuk úgy, hogy a csúcsa felénk nézzen, s ekkor látni fogjuk, hogy a kanyarulatok balról jobb felé haladnak, a kanyarulatok arra növekednek, arra lesznek egyre tágabbakká, az ehető csiga háza tehát jobbra csavarodott. Kivételesen akadnak az ehető csigának ellenkezően csavart példányai is, de ezek rendellenesen alakult, beteges és csak ritkán található egyedek, melyeknek az általános képe annyira elüt a rendesen megszokottól, hogy annak is azonnal szemet szúrnak, aki ilyeneket még sohasem látott, s aki nem gondol rá, hogy ilyen csigák is élhetnek. Más fajok viszont szabályszerűen balra csavarodottak, ezeknek meg a jobbra csavarodott példányai tekintendők beteges alkotású egyedeknek. Hogy valamely csiga jobbra vagy balra csavarodott-e, azt gyakorlatilag nagyon egyszerűen úgy dönthetjük el, hogy a házat a nyílásával magunk felé fordítjuk, s ha ilyenkor a nyílás jobbkéz felé esik, akkor jobbra csavarodott az illető ház, ha ellenben balra, akkor balra csavarodott. A mi csigáink között a legtöbbször balra csavarodott pl. a Clausilia-félék háza.

A csigák háza tulajdonképpen nem egyéb, mint egy hosszú, nagyon erősen megnyúlt, majdnem hengeralakú kúp, amely egy képzeletbeli tengely körül spirálisan, vagy helyesebben csigavonalban fel van csavarva. Kezdőrésze a csúcs, míg a végét a kúp üregébe bevezető nyílás alkotja, amely tehát nem egyéb, mint a csigaház nyílása. A ház kanyarulatai az említett képzeletbeli tengelyben vagy érintkeznek egymással, vagy nem; az utóbbi esetben a ház tengelyében egy, a csúcsig érő üreg keletkezik, melynek a szabadba vezető nyílása az ú. n. köldök, míg máskor a kanyarulatok összenőnek ebben a tengelyben és akkor a ház oszlopát (columella) alkotják, illetőleg helyesebben úgy mondhatjuk, hogy az előbbi esetben is alakul ki oszlop, csakhogy annak a belseje üreges s ez az üreg egyszer nagyon tág lehet, máskor ellenben nagyon szűk, éppen csak észrevehető, és esetleg nem is ér egészen a csúcsig. A tengely nagyon fontos a csigák életében azért, mert a házukhoz csak egyetlenegy izom kapcsolja őket hozzá és ez az izom éppen az oszlopon van megerősítve, amiért oszlopizomnak is nevezzük. A héj a nyílás körül vagy egyszerű élben végződik, vagy pedig megvastagszik ott, sőt ki is türemlik és akkor a peremet alkotja, de megvastagodhatik valamivel az éle, illetőleg a pereme mögött is s akkor az ínynek nevezett duzzanatot alkotja.

Sok csigafaj a házát fedővel (operculum) zárhatja el. Ez az operculum nem a héjnak a része, hanem attól teljesen független képződmény, amely az állat lábának a hátoldalán keletkezik, s mikor az behúzza magát a házába, mintegy maga után húzza a fedőjét is, mert a lába a házába legutóbb behúzódó része, tehát a rajta lévő fedő valóban olyan, mint a ház tulajdonosának visszahúzódása után általa bezárt ajtó. A fedő is majdnem olyan sokféle lehet, mint a ház maga. Leggyakrabban kerek lemezalakú, rajta egy spirális vonallal, mely úgy fut le, mintha a ház varratvonalát követné. A házat alkotó kanyarulatok egy vonalban rendesen összeolvadnak egymással. Ezt a vonalat varratnak nevezzük, de megeshetik az is, hogy bár a ház spirálisan csavarodott, azok nem érintkeznek egymással.

Bőrmirigyek és a héj díszítései

A csigák bőre rendkívül gazdag mindenféle mirigyekben, s mindenféle anyagok, az anyagcserének mindenféle hulladékanyagai jelenhetnek meg benne, mint mész, festékanyagok, nyálka, húgysavszemcsék, tehát olyan anyagok, amelyeket rendes körülmények között a vesék választanak ki. A mész rendkívül finom szemcsék alakjában külön sejteket tölthet meg, felhalmozódhatik a bőrben pálcikák alakjában, vagy mészmirigyek kiválaszthatják őket. Hasonlóképpen a festékanyagok és a húgysavszemcsék is lerakódhatnak a bőrben, vagy pedig mirigyek kiválaszthatják őket. Mindezek a folyamatok főképpen a köpeny szélében folynak le.

A köpeny szegélyének a működése következtében alakulnak ki a héj mindenféle durvább szerkezetei és díszítményei. Így külön mirigyek mésznélküli konchinszőröket hozhatnak létre, amelyek a héj felületén bársonyszerű bevonatot alkothatnak. Létrejöhetnek mindenféle rácsos képződmények, a héj varratvonalát követő spirális vonalak, harántirányú kiemelkedések, bordák, csomók, tüskék, stb. A festéksejtek pedig mindenféle színű festékanyagokat választhatnak ki, amelyek foltok, csíkok, sávok alakjában helyezkedve el a héjnak nemcsak tetszetős, hanem jellemző rajzolatot is kölcsönöznek.

Egyébként nem ritka az az eset sem, hogy ezek a rajzolatok az élő héjon kevésbé látszanak, mert át nem látszó konchin, vagy pedig a köpenynek a héjra hajló nyúlványát eltakarja azt, mint pl. a gyakran nagyon szép rajzolatú porcelláncsigákét. Éppen ezért a csigaház színének és rajzolatának nincs is az a fontos szerepe az állatnak a környezethez való alkalmazkodásában, mint azt pl. Nem ritkán előfordul az az eset is, hogy a szerkezet és a színezet a héj különböző részein eltolódik egymáshoz viszonyítva, úgyhogy az ember a héjról bizonyos fokig leolvashatja a csiga történetét, vagy utalást találhat rajta az őseire. Csúcsa alakja, szobrászata és csavarodásának az iránya szerint egészen más lehet, mint a héj többi részéi. Az ilyen csúcs tehát rendesen élesen elhatárolódik a héj többi részétől, s mint ú. n. protoconch is megkülönböztethető.

A héj változásai az élet során

Miután a csigák már befejezték rendes növekedésüket, a köpeny szélének a sejtjei még nem fejezték be kiválasztó tevékenységüket. Azok tehát újabb képződményeket hoznak létre. Ha a köpeny széle egyenletesen fejlődött ki, akkor a nyílás széle egyszerűen megvastagszik és kiduzzad. A legkevésbé világos a tüskéknek a keletkezése akkor, amikor a héj egész felületén alakulnak ki ilyenek, egymástól és a szájnyílástól szabályos távolságokban. Rendesen harántbordákon ülnek, melyek egy-egy korábbi szájperemnek felelnek meg. Különösen feltűnők és jól fejlettek ezek a tüskék a Murex nemzetség fajain. Ezeken nyilvánvalóan megállapítható, hogy a héj növekedése nem egyenletes, hanem bizonyos szakaszokban megy végbe, időközönként megáll és akkor tüskékkel körülvett ideiglenes nyílása alakul ki, azután ismét tovább növekszik. Hogy ezeknek a periódusoknak mi az oka, és mekkora a tartama, azt még egyáltalában nem tudjuk. Az teljesen valószínűtlen, hogy egy-egy évig tartanának és hogy ezek a tüskeharántsorok mintegy évgyűrűk volnának.

De ezeken a tüskéken még egyéb sajátságokat is figyelhetünk meg. A tüskék mind a fiatal, mind a kinőtt példányok nyílásának a külső szegélyén egymástól meglehetősen egyenlő távolságokban vannak elhelyezve. Azonban a tekercs kanyarulatai olyan alkotásúak, hogy amint újabb kanyarulat fejlődik ki, az a megelőzőt félig eltakarja s csak felét hagyja szabadon. Természetes dolog, hogy a kanyarulat alsó oldalán lévő tüskék akadályai az új kanyarulat kialakulásának. A köpeny szegélye azonban feloldja és felszívja őket és így távolítja el az útból. Ez a csodálatos tehetség további érdekes megfigyeléseknek a forrása. Ha kettéfűrészeljük például valamely porcellán- vagy kúpos csiga házát, meglepő különbséget fogunk találni a héj egyes részeinek a vastagságában. Mert a felület felé eső valamennyi része feltűnően vastag és erős, esetleg több milliméternyi, ellenben minden belső papirosvékonyságú. És ez így van mind a fiatal, mind a kinőtt példányok esetében. Ebből minden további nélkül világos, hogy mivel a föntebb mondottak értelmében a felnőtt csiga házának a belső részei a fiatal héjnak valamikor majdnem kivétel nélkül a felületét alkották, azok a belső héjrészek utólagosan vékonyodtak meg. A köpeny felülete tehát ebben az esetben is feloldotta és felszívta a héj anyagának egy részét. Némely csiga esetében ez a takarékosság még sokkal tovább megy, tudniillik egyes héjrészletek teljes eltüntetéséig. A héjnak ez az eltűnése egyes esetekben közvetlenül megfigyelhető, mint például a maláji szigeteken honos, a Parmarionok csoportjába tartozó félmeztelen csigákon. Ezeknek a csigáknak a héja kezdetben szabad, a köpeny azonban torzióval elrejti, és a szervek is a test elején helyezkednek el, ami a zsigerzacskó spirális csavarodásának eredménye a pleuroviscerális idegtörzs kereszteződése miatt.

Magyarország csigaválogatottja: Egy sokszínű élőlénycsoport

Magyarországon számos csigafaj él, melyek élőhelyük, méretük és életmódjuk tekintetében is rendkívül változatosak. Ismerkedjünk meg néhány jellegzetes képviselőjükkel, melyekkel akár az óvodás gyermekek is találkozhatnak kirándulások során vagy otthon a kertben.

Vízicsigák

1. Rajzos csiga: Apró, kb. 1 cm nagyságú, világossárgás vagy zöldesszürke alapszínét általában keskeny sötét vörösbarna vagy szürkésbarna, zegzugos harántsávok díszítik. A Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein terjedt el. Kovamoszatokkal, szivacsokkal illetve az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
2. Fekete csiga: Az előző fajtól kisebb, zömökebb termetű, majdnem félgömb alakú. Állandó hőfokú forrásokban, hévizekben és azok kifolyásaiban köveken, a fenéken vagy vízinövényeken tömegesen is megtalálható. A Kárpát-medencében néhány hévforrásban él. Leghíresebb hazai lelőhelye Kácsfürdő. A romániai Nagyvárad melletti Püspökfürdőn élő populációi nem tiszta feketék, hanem az előző faj mintázatához hasonló. Ez megkérdőjelezi önálló faji státuszát, lehet, hogy a rajzos csiga melegvizekhez alkalmazkodott ökotípusáról van szó és csak a fekete bevonat (ami más fajok melegvizekben élő populációinál is megvan) takarja el ezt a mintázatot. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
3. Hálózatos csiga: Héjának felső része sötét hálózatos rajzolatú, de gyakran egyszínű sötétbarna vagy fekete. Szívesen telepednek kövekre, kagylóhéjakra. Nagyobb folyóink kavicsos-köves aljzatú részein található meg néhány helyen. Az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
4. Hínárcsiga: Héja vastag, kanyarulatai lapítottak, kb. 40-55 mm nagyságú. Hínár növényzettel gazdagon átszőtt álló vagy lassan folyó vizekben tenyésznek. Hazánkban az Alföldön szinte mindenhol megtalálható, ahol állandó vízborítás van. Elevenszülő (ovovivipar), ami ez esetben annyit jelent, hogy a nyár folyamán fokozatosan érő szikben gazdag peték addig maradnak az oviductus kitágult szakaszába, amíg az utódok juvenilis formában el nem hagyják az anyaállat testét. Moszattal, szerves törmelékkel táplálkozik.
5. Éles csiga: Háza megnyúlt kúpos-tojásdad alakú, 8-15 mm nagyságú. Általában sárgás szaruszínű, néha vöröses árnyalatú. Kisebb-nagyobb állóvizekben, tavakban, tócsákban, mocsarakban, növényzettel gazdagon benőtt árkokban, folyóvizek csendes szakaszain közönséges. Egész Európában elterjedt, nálunk elsősorban az Alföldi területekre jellemző.
6. Karsztforrás-csiga: Háza gömbded-kúpos, 2-4 mm nagyságú. Héja áttetsző, fehéres vagy barnás, de a rátelepedő moszatréteg miatt leggyakrabban zöld színű. A Bükk-hg. és a Gömör-Tornai Karszt (hazánkban az Aggteleki-karszt) endemizmusa. Legközelebbi rokonaik az illír területeken élnek. Karsztforrás kifolyókban általában tömeges. A patakok áramlási sebessége limitálja, hogy milyen szakaszokon fordul elő. Télen-nyáron állandó hőmérsékletű vizet igényel (12-15 °C). A víz szennyezésére rendkívül érzékeny faj.
7. Fülescsiga: Háza megnyúlt, tojásdad-tornyos, nagyon megnyúlt tekerccsel és hegyes csúccsal. Egyszínű világos szarubarna, esetleg zöldes vagy vörösesbarna árnyalatú. Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein és bizonyos hévforrásokban (az itt élők feketék) pl.: Kácsfürdő terjedt el. Az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
8. Mocsári csiga: Háza megnyúlt, tojásdad alakú, tekercse tornyos, hegyesre kihúzott. 40-67 mm nagyságú, színe sárgásszürke, szarusárga vagy szarubarna. Állandó vagy időszakos vízborítású alföldi területeken közönséges. Leggyakrabban csatornákban, erekben és árvizek levonulását követő visszamaradó pocsolyákban figyelhetők meg. Egyik legnagyobb termetű vízicsigánk. Sík és dombvidéken egyaránt megtalálható. Mivel légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri. Jól alkalmazkodik különböző környezeti hatásokhoz pl.: hullámverés. A hullámzás mechanikai hatásainak kitett partmenti régiókban megrövidült tekercsű, szélesebb szájadékú egyedeket lehet találni, melyek formájuknak köszönhetően kisebb ellenállást tanúsítanak a hullámverés mechanikai hatásaival szemben, szélesebbé vált talpuk pedig az aljzaton való hatékonyabb tapadást teszi lehetővé. Tokba zárt petéit vízinövényekre ragasztja.
9. Tarajos csiga: Sárgás szarubarna házát felül domború alul lapos kanyarulatok alkotják. Az utolsó kanyarulat alsó széle közelében élesen kiálló taraj fut végig. Állandó vízborítású alföldi területeken közönséges. Iszapos fenekű állóvizekben, lápokban, tavakban, folyók holt ágaiban, elmocsarasodott patakokban él. Egyik legközönségesebb vízicsigánk. Az eutrofizációt jól tűri.
10. Nagy tányércsiga: Közép-Európa legnagyobb méretű tányércsigája, átmérője elérheti a 3,5 cm-t. Tompa fényű olajbarna vagy sötét vörösesbarna színű. Állandó vízborítású alföldi területeken közönséges. Leggyakrabban csatornákban, erekben, tavakban, lassan folyó vizekben figyelhetők meg. Egyik legközönségesebb vízicsigánk. Mivel légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri. Vére hemoglobint tartalmaz, ezért főleg a kicsiny egyedek piros színűek. Kellemetlen külső hatásokra egy csepp testfolyadék kibocsátásával válaszol.
11. Borostyánkőcsiga: Nevüket jellegzetes színükről kapták. A családra jellemző vékony héj, nagy szájadék és záróképletek hiánya azt mutatja, hogy vízhez erősebben kötődő fajok tartoznak ide. (Énekesmadarakban parazitáló férgek köztes gazdái lehetnek.) A vízparti nádas, gyékényes régióból és nedvesebb puhafa ligetekből ismert elsősorban, de vízközeli erdei vagy nyílt társulásokban is megtalálható.
12. Kárpáti égerligeti csiga: Kárpáti (dácikus) endemizmus. A Nyugat-Erdélyi Szigethegységben és Bánátban hegyvidéki patakokat kísérő égeresekben, füzesekben él. Az Alföldre is eljutott a patakok, folyók mentén. Ennek köszönhetően ma megtalálható a Felső-Tisza, Fekete-Körös és a Maros folyók bizonyos hazai részein. Az alföldi populációk puhafa ligetekben, füzesekben tenyésznek. Harmadkori reliktum faj.

Szárazföldi csigák

7. Sárgaszarúcsiga: Pomatias elegans (O. F. Müller, 1774). 12-16 mm nagyságú, kúpos házú faj. Alapszíne szürkésfehér, sárgásfehér, világossárga vagy vörösesbe hajló. Általában egyszínű. Szárazföldi faj, a mediterráneumban karsztbokorerdőkben van az igazi hazája. A Dunától keletre nem ismerünk élő populációját. Hazánkban éri el elterjedésének keleti és bizonyos tekintetben északi határát is. Magyarországon csak néhány lelőhelyről ismert, amelyek szubmediterrán jellegűek: Tihanyi-félsziget, Dráva-völgye (Gyékényes-Őrtilos). Ezeken a területeken leginkább ligeterdőkből ismert. A következő faj vikariáns párja.
8. Keleti sárgaszarúcsiga: Háza gömbded-kúpos, alapszíne szürkésibolya és vörösessárgás szürke között változik, csúcsa általában vörösesbarna. A Kaukázus déli részétől terjed a Fekete-tenger déli és nyugati medencéje mentén észak felé. Elterjedésének legnyugatibb és legészakibb populációja Bátorligeten található. Szekszárd melletti élőhelyén kérdéses őshonossága, bár nem kizárt. Erdőkben, bokros helyeken, avar alatt vagy sziklarésekben elrejtőzve él. Fontos posztglaciális reliktum.
9. Fényes csiga: Cochlicopa lubrica (O. F. Müller, 1774). Házának felülete nagyon fényes, átlátszó, színe sötét szarusárga és vörösesbarna között változik, 6-6,5 mm nagyságú. Az egész országban elterjedt, sokszor tömegesen jelentkező csigafaj. Higrofil, többnyire nedves környezetben, réteken moha és fű között, erdőben, nedves fadarabok, lehullott lomb és kövek alatt él.
10. Szalagos csiga: Háza hengeres, orsó alakú, 6-12 mm nagyságú. Héja finoman és szabályosan bordázott, tompa fényű, sárgás vagy barnás szaruszínű. Nyílt vegetációkra jellemző, melegkedvelő, déli elterjedésű és rokonságú faj. Nálunk összefüggő areával csak a Kiskunságban és a dél-Tiszántúlon rendelkezik. Észak felé, elsősorban refugiális (maradvány) területekről ismert. A középhegységi régióban sziklagyepekben, lejtőssztyeppréteken tömegesen is jelentkezhet.
11. Barázdás csiga: Chondrula tridens (O. F. Müller, 1774). Erős héja finoman vonalkázott, alig fénylő, sárgás vagy barnás szaruszínű, 6-12 mm nagyságú. Tipikus sztyepplakó faj. Közép-, dél- és kelet-európai elterjedésű. Nálunk az Alföldön szinte mindenhol megtalálható, ha máshol nem, akkor az utakat szegélyező gazosokban. A középhegységekben csak a nyílt területekre jellemző. Az előző fajhoz hasonlóan melegkedvelő és szárazságtűrő.
12. Zebracsiga: Zebrina detrita (O. F. Müller, 1774). Háza megnyúlt, tojásdad-tornyos, 19-28 mm nagyságú. Héja vastag, egyszínű fehér, vagy barna harántsávokkal díszített (itt a héj áttetsző). Mediterrán-közép-európai faj. Az előző két fajhoz hasonlóan szárazságtűrő és melegkedvelő, de ez a faj erősen kötődik a mészkő alapkőzethez. Csak a középhegységek mészkőszikla gyepeiből ismert. Élőhelyein tömegesen gyűjthető. Az erős napsugárzás miatt akár az élő egyedek héjáról is eltűnhet a zebracsík rajzolat.
13. Törpecsiga: Nagysága 3-4 mm, háza alig fénylő sárgás vagy barnás szaruszínű. Holarktikus elterjedésű faj. Hazánkban nagyon sokféle élőhelyről ismert, de elterjedése igen szórványos. Lehet vele találkozni nedves erdőkben, sztyeppréteken, lápréteken, sziklagyepekben, stb., de egy adott területen való felbukkanása véletlenszerű.
14. Laposházú csiga: Háza lapos tekercsű, héja vékony és átlátszó. Sárgás vagy barnásvörös szaruszínű. Nagysága 6-8 mm. Közép- és délkelet-európai elterjedésű. Hazánk erdővel borított nedvesebb részein szurdokerdőkben, sziklaerdőben és patakkísérő égeresekben a leggyakoribb. Az Alföldön csak Bátorligeten és környékén, fordul elő. Nedves, árnyékos helyeken, avar, korhadó növényi részek, kövek alatt él.
15. Többcsíkú csupaszcsiga: A Limacidae család fajaira a nagy termet jellemző. Farok részük csúcsba fut, hátukon kiemelkedő tarajt viselnek, pajzsuk hámrétege alatt pedig mindig találunk mészlemezkéket. Ezek fosszilizálódnak, de faji szintű határozásra nem alkalmasak. Nedves környezetet igényelnek. Források mellett, erdőkben, ligetekben, berkekben, nedves réteken, kiskertek nedvesebb részein található meg leggyakrabban. Az egyik legnagyobb méretű csupaszcsigánk, 10-15 cm hosszú, de kinyújtózva elérheti a 25 cm-t is. Általában szürke alapon fekete párducmintás, de lehet piszkos fehér, sőt fekete színű is. Éjjeli aktivitású, nappal búvóhelyekre vonul pl.: kövek, avar alá vagy faodvakba.
16. Kék meztelencsiga: Bielzia coerulans (M. A. Bielz, 1851). Kárpátokban endemikus faj. Hazánkban a Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg. és a Beregi-sík az előfordulása. A hegységekben főleg szurdokerdőkből, montán bükkösökből, az Alföldön gyertyános-tölgyesekből ismert. A hazai populációk általában halványabb kék színűek, de a Kárpátokban lehet metálzöld, irizáló rózsaszín, sárga, pirosas, stb. színű is.
17. Orsócsiga: Háza orsó alakú, áttetsző, fénylő, sárgás vagy vörösesbarna. Nagysága 14-19 mm. Héja sima, a tekercseken bordák nincsenek. A hazai orsócsigák mindegyike erdőlakó faj. Ez a faj azon kevés orsócsigánk egyike, amely az Alföld erdősültebb részein is előfordul (Észak-kelet Alföld, Maros folyó völgye). Ahol nagyobb összefüggő erdős területek vannak ott szinte mindenhol felbukkan, de általában nem olyan tömegben, mint a következő faj.
18. Bordás orsócsiga: Háza orsó alakú, hegyes csúcsú, sötétebb vagy világosabb szarubarna. 15-18 mm nagyságú. Héjának tekercsein sűrű bordázat figyelhető meg.
19. Ligeti csiga: Bradybaena fruticum (O. F. Müller, 1774). Háza gömbded, kúposan kiemelkedő tekerccsel. Héja erős, áttetsző, színe szürkésfehér, sárgás vagy vörösesbarna. Nagysága 15-25 mm. Tipikus ligeterdei faj. Minden kisebb-nagyobb álló vagy folyóvizet kísérő ligeterdőből ismert. Hegyvidékeinken és az Alföldön egyaránt közönséges. A madarak szívesen fogyasztják, főleg a feketerigó. Előszeretettel telepedik meg növényeken, ritkán száraz, de növényekkel beárnyékolt helyeken is előfordul.
20. Ugatóciga: Háza majdnem egészen lapos, tekercse csak kissé emelkedik ki. Alapszíne krétafehér, gyakran szürkés vagy barnás árnyalattal, általában barna vagy majdnem fekete övekkel díszített. (Színe, rajzolata, nagysága erősen változó jellegek.) Főként délkelet-európai csigafaj. Hazánkban elsősorban az Alföldön terjedt el. Nyílt területeken sok helyen közönséges. Melegkedvelő és szárazságtűrő faj, mediterrán rokonságú. Jól tűri az antropogén hatásokat, ruderális területeken is jól meg tud élni. A lándzsásmétely köztigazdája.
21. Kerek csiga: Helicodonta obvoluta (O. F. Müller, 1774). Háza korong alakú, kanyarulatai egy síkban csavarodottak. Héja vékony, vörösesbarna, áttetsző. Dél- és közép-európai elterjedésű. Középhegységi erdőlakó faj. A gyertyános-tölgyes és bükkös zóna az igazi élőhelye. Nálunk az Északi-középhegységben és Dunántúl erdős területein terjedt el, az Alföldről nem ismert.
22. Kovács-csiga: Hygromia kovacsi (Varga et L. Pintér, 1972). Békés-megyében élő, endemikus csigafajunk. Fokozottan védett, eszmei értéke 10000 Ft. Ártéri erdőkben és telepített növényállományokban is megtalálható, az árnyas helyeket kedveli.
23. Kárpáti hegyicsiga: Kárpáti endemizmus, nálunk az Északi-középhegység legmontánabb tagjaiban fordul elő (Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg.-ek). Bükkösökben, sziklaerdőkben, szurdokokban élő erdőlakó faj.
24. Keleti-alpi csiga: Háza lapított gömbded, alig kiemelkedő tekerccsel. Fénytelen, vörösbarna színű. Keleti-alpi, kárpáti endemizmus, nálunk az Északi-középhegység legmontánabb tagjaiban fordul elő (Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg.-ek). Bükkösökben, sziklaerdőkben, szurdokokban élő erdőlakó faj. Síkvidéken nem fordul elő.
25. Csíkos ligeticsiga: Cepaea vindobonensis (C. Pfeiffer, 1828). Háza gömbded, erős héjú 17-27 mm nagyságú. Tipikus erdőssztyepp faj. Hazánk egyik leggyakoribb csigája. A zárt erdők kivételével sokféle biotópból ismert, de leginkább ligeterdőkben, bokrosokban és erdőssztyepp jellegű területeken (kultúr erdőssztyepp is, pl.: egy gyümölcsös) vált gyakorivá. A sárga színű alakja inkább a teljesen nyílt területekre jellemző (sztyepp típus), a melanisztikus formák pedig inkább nedvesebb liget és láperdőkben élnek. A tipikus szürke-fehér alapon barna csíkos alak pedig mindenhol elterjedt.
26. Éti csiga: Háza gömbded kúpos, mérsékelten kiemelkedő tekerccsel, alapszíne világos fehéresszürke vagy sárgásbarna. Mezofil igényű faj, Magyarország egyik leggyakoribb és Európa legnagyobb termetű csigája, kb. 35-60 mm. Nálunk főleg kiskertekben, különféle erdőtípusokban, bokrosokban mindenfelé gyakori. A nedvesebb mezoklímájú folyóvölgyekben élnek a legnagyobb termetű példányai. Korábban korlátlan mennyiségben, étkezési célból exportálták Franciaországba és Olaszországba. Ma azonban védett, és maximalizálva van az országból kivihető mennyisége. Nyár elején petézik a maga által készített gödörbe.

Ovis jel kisokos: A csiga mint jelkép

Az óvodakezdés egyik legizgalmasabb része az óvodai jel választása, ami az óvodás évek alatt elkíséri gyermekünket. Fontos, hogy akkor is a saját cipőjében érjen haza a gyerkőc, ha nem Anya ment érte aznap az oviba. Az ovis jel nagyszülőnek, nagynéninek, de előfordul, hogy még Apukának is megkönnyíti a dolgát. A csiga, mint szimbólum, ideális választás lehet az óvodai jelnek, hiszen békés, lassú, de kitartó mozgásával, védelmező házával sok pozitív üzenetet hordoz.

A csiga jel választható vasalható, öntapadós vagy akár hímzett formában is, attól függően, mire van szükség.

• 2x2 cm-es öntapadós ovis jel: Ez a méret ideális fogkefékre, fésűkre, cipőkre, saját játékokra. Javasolt mennyiség: 30 db. A Drava-Dekor Kft. kínálatában is megtalálhatóak "Csiga ovis öntapadós jel 2x2" néven.
• 4x4 cm-es öntapadós ovis jel: Nagyobb tárgyakra, mint fogmosópohár, rajzmappa, lábtörlő, tornazsák, hátizsák, esőkabát. Javasolt mennyiség: 10 db.
• 2x2 cm-es vasalható ovis jel: Ruhákra, mint pólók, pizsama, nadrágok, melegítők, kabátok. Javasolt mennyiség: 50 db. Vasalható csiga ovis jel csomag (10db) is elérhető 1.990 Ft-ért, mely 40 fokon mosható I. osztályú minőség. Nagyon egyszerűen kezelhető: vágd ki a jelet a lapról, vedd le a védő réteget a matrica hátoldaláról, tedd rá a matricát képpel felfelé a sima felületű ruhára, tedd a matricára a barna szilikon papírt és legmagasabb hőfokon vasald rá max. 10-15 másodpercig.
• 4x4 cm-es vasalható ovis jel: Törölközőkre, ágyneműhuzatra, takaróra, párnára, lepedőre. Javasolt mennyiség: 20 db.
• Hímzett ovis jel: Óvodai textíliák, mint ágyneműhuzat, törölközők, ovis zsák, tornazsák. Javasolt mennyiség: 10 db.

A kreatív játék webshopokban gyakran megtalálhatóak az "óvodás jelek" és "öntapadó ovis jelek" kategóriákban, ahol több száz különböző óvodás jel közül válogathatnak az oviba készülő gyermekek szülei és a bölcsődék üzemeltetői. A csiga jel kiválasztása nemcsak praktikus, hanem játékos és tanulságos is lehet, hiszen a gyerekek megismerkedhetnek ezzel a különleges állattal, és megfigyelhetik a természetben is.

tags: #csiga #reszei #ovisoknak