Anyanyelvünk, nemzeti kultúránk legfőbb hordozója, rendkívül gazdag a több évszázados élettapasztalatokat magába sűrítő népies szólásokban, közmondásokban és rövid életbölcsességekben. Ezek a mára már majdnem teljesen feledésbe merült jó tanácsok korunk emberének is segíthetnek a helyes életvitel kialakításában. A magyar nyelv hajdani gondolati-érzelmi gazdagságát bemutató kézikönyvek, mint például a „Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája”, felbecsülhetetlen értékű forrásokat kínálnak mindazoknak, akik kíváncsiak őseink változatos nyelven megfogalmazott, több száz éves, homályba vesző eredetű, máig érvényes útmutatásaira.
A „Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája”: egyedülálló gyűjtemény
A „Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája” című kiadvány 8250 örök érvényű igazságot tartalmaz szótárszerű elrendezésben. Ez a kézikönyv nem csupán összegyűjti, hanem értelmezi is ezeket a kifejezéseket, és ahol szükséges, néprajzi-művelődéstörténeti megjegyzésekkel egészíti ki őket. Az összeállítás népszerűsítő formában készült, ám tudományos igényességgel, a nagyközönség számára összeállítva. A gyűjtemény elsősorban az Új magyar tájszótár (1979‒2010) öt kötetének anyagából merít. Az Enciklopédiában a szóláshasonlatok, szójárások mellett csúfolókat, szitkozódásokat, átkokat és időjárási regulákat is találunk.
A kiadvány ismeretterjesztő jellegét erősíti a nagyszámú néprajzi-művelődéstörténeti magyarázat, amely felöleli a mára már szinte teljesen letűnt régi vidéki élet majdnem minden területét. Így betekintést nyerhetünk az állat- és növényvilágba, az állattartás, betegség, étkezés, foglalkozás, földművelés, gazdasági élet, gyógyítás, halászat, házasság, hiedelem- és szokásvilág, játék, kereskedelem, közlekedés, öltözködés, ősi mesterségek, tánc, történelem, ünnepek és vadászat rejtelmeibe. Az Enciklopédia hatékony felhasználását segítik a kötet végén található mutatók, mint a szólásokban előforduló földrajzi nevek jegyzéke és a fogalomköri mutató.
Az Enciklopédia összeállítói a magyar lexikográfia szakértői, számos népszerű szótár, kézikönyv szerzői. Balázsi József Attila a TINTA Könyvkiadó Arany Penna díjas szerkesztője, míg Kiss Gábor a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja. A TINTA Könyvkiadó, a legnagyobb magyar szótárkiadó, ajánlja ezt a nyelvünk hajdani gondolati-érzelmi gazdagságát bemutató kézikönyvet mindazoknak, akik kíváncsiak az őseink változatos nyelven megfogalmazott, több száz éves, homályba vésző eredetű, máig érvényes útmutatásaira.
Gazdagságról, szegénységről és emberi sorsokról szóló bölcsességek
A gazdagság nem bűn, a szegénység nem erény... | Szabó Péter x MotiVerzum
A népies szólások és közmondások gyakran a gazdagság és a szegénység viszonyáról, valamint az emberi sorsokról szólnak, mély bölcsességet hordozva. Nézzünk néhány példát az enciklopédiából, amelyek a gazdagságról és a gazdag emberekről szólnak:
Aranyat hord a szamár, mégis bogáncsot eszik (közmondás): Ez a mondás arra utal, hogy a szegény ember termel minden értéket, de a gazdagok világában neki mégiscsak a nyomor jut osztályrészül.
Cifra kalap, felteszlek, málé kenyér, megeszlek! (szójárás, gúny): Olyan emberre mondják, aki jobb módúnak, gazdagabbnak mutatja magát, mint amilyen a valóságban.
Elfogy a vagyon, ha rá nem keresnek (közmondás): A gazdag ember is elszegényedik, ha mindig csak fogyasztja, de sose gyarapítja a vagyonát. Ez a bölcsesség az óvatosságra és a takarékosságra int.
Fejszével öli a tetűt (szólás, gúny): A dúsgazdag emberre mondják, aki túlzottan, indokolatlanul nagy eszközökkel old meg apró problémákat.
Gazdag ember halálának, szegény ember disznajának nagy híre van (közmondás): Mindkét dolog feltűnik az embereknek, mivel szokatlan vagy jelentős eseménynek számítanak a saját közegükben.
Gazdag lánynak böjtben is esik farsangja (közmondás): A gazdag lánynak könnyen akad kérője, hiszen a vagyon vonzóvá teszi.
Ha kezedet mindig kebledben tartod, meg nem gazdagodsz (közmondás): Aki nem dolgozik, az nem is szerezhet, nem is gyűjthet magának. Ez a mondás a szorgalom és a munka értékét hangsúlyozza.
Hegyet a völggyel toldja (szólás): Azt segíti, aki nála gazdagabb. Ez a jelenség gyakran megfigyelhető a társadalmi kapcsolatokban.
Hogyne volna gazdag, mikor két pusztája van: az egyik ha volna, a másik jó volna (szójárás, gúny): A gazdagságával kérkedő, házasodni készülő legényre vagy lányra mondják, aki valójában nem rendelkezik a hangoztatott vagyonnal.
Könnyű az asztagnál kalászt szedni (közmondás): Könnyű annak megszednie magát, akinek gazdag munkaadója vagy jómódú eltartója, pártfogója van.
Kövér libának nem kell az oldalát megzsírozni (közmondás): Aki gazdagnak született, annak nincs szüksége anyagi segítségre, hiszen már eleve el van látva.
Lé tart szolgát, hús a gazdát (közmondás): A gazdagok jól élnek, annak meg, aki dolgozik nekik, mindenből csak a rossza jut; a szolga csak gyenge ételt kap. Ez a mondás a társadalmi egyenlőtlenségekre hívja fel a figyelmet.
Legény kevés pénzért sok földet vehet (közmondás, tréfás): Szegény legény is elvehet gazdag lányt, s akkor már ő is gazdag lesz. Ez a tréfás megjegyzés a házasságon keresztül történő társadalmi felemelkedésre utal.
Mit egy úrnak egy arany ‒ könnyen kiteszi, ha van (közmondás): Csak a gazdagok tehetik meg, hogy szórják a pénzüket, hiszen nekik van miből.
Szalmakazal nem nyomja agyon az egeret (közmondás, gúny): Gazdag emberre mondják, aki azokra az álnehézségekre panaszodik, amelyekkel a jólét jár. Ez a mondás a gazdagok panaszainak relativitására mutat rá.
Szegény ember csikója mindjárt ló, gazdag ember lánya hamar eladó (közmondás): A szegény ember már a csikóját is kénytelen munkára fogni, a gazdagnak könnyű férjhez adnia a leányát. Ez a közmondás a szegények kényszerűségét és a gazdagok könnyedségét állítja szembe.
Szegény ember úgy gondol a maga kevesére, mint gazdag a maga sokára (közmondás): A szegénynek éppoly kedves a maga szegényes holmija, mint a gazdagnak a szükségleteit meghaladó vagyona. Ez a mondás az értékek szubjektivitására és a megbecsülésre vonatkozóan hordoz üzenetet.
Szegény fogja a madarat, de a gazdag eszi meg (közmondás): A szegény ember munkájának gyümölcsét a gazdag élvezi. Ez a mondás az elosztás igazságtalanságára utal.
Szegényen élni, gazdagon meghalni esztelenség (közmondás): Nem érdemes fukarkodni, és nem élvezni az életet. Ez a bölcsesség arra ösztönöz, hogy éljünk a mának és élvezzük az életet.
Szúnyog húzza a tevét? (szólás, gúny): Szegény segítse a gazdagot? Ez a kérdés a segítségnyújtás aránytalanságára és az elvárások abszurditására mutat rá.
Számvarázs és számszimbolika a népi mondásokban
Minden mitológiában kitüntetett szerepet játszik a számvarázs és a számszimbolika. A számokat az ókortól fogva mágikus erővel ruházták fel, egyeseknek jótékony, másoknak rontó hatást tulajdonítva. A magyar hitvilágban a hármas szám mellett a hetes és származékai (77, 777), továbbá a kilences fordulnak elő leggyakrabban.
A hetes szám ereje
Számos szólás és hasonlat elterjedésében a Bibliáé az érdem, akkor is, ha azok más, ókori szövegekben már előfordultak. Ilyen a csont-bőr emberre alkalmazható „úgy néz ki valaki, mint a hét szűk esztendő egy végbe”. Jelentésváltozással a „hét szűk esztendő” mondható a zsugori emberre is. Népköltészetünkből minden magyar gyermek ismeri az alábbi kifejezéseket: „hét országra szóló lakodalom” (vö. „hét országra szól valami, mint a lőcsei kalendárium” - ’híres’), „hétfejű sárkány”, „hétmérföldes csizma”. Mesekezdő formula a „hetedhét ország” említése, s a kincsmondákban hétévenként tisztul a kincs. Mindegyik esetben a hetes szám nyomatékosító elem, mint némely káromkodásunkban: „a hét szomorúját!”, „a régi hétfejű fene egye meg!”. Ugyancsak erősítő szerepű a hét ezekben a szólásokban: „hét kapocsra jár valakinek a dereka” ’illegeti magát 〈lány vagy asszony〉’, „kihúzott valaki, mint hét krumpli egy zsákban” ’kicsinosította magát’, „hét lyukra fut valakinek a lába” ’gyorsan jár’, „hét puszta faluban nincs párja valakinek” vagy „hét falu határában se találni hozzá hasonlót”.
A hármas szám jelentősége
A hármas (akárcsak a hetes) a gazdag szimbolikus jelentéskörrel rendelkező számok közé tartozik. Többnyire valamilyen mágikus eljárás elvégzésével kapcsolatban említik. A népmesében a hősnek három nehéz feladatot kell megoldania, a népi gyógyászatban pedig háromszor kell megismételni ugyanazt a gyógymódot, hogy hatásos legyen: reggel (napkeltekor), este (naplemente idején) és éjfélkor, vagy három egymás utáni napon ugyanabban az időben.
Frazeológiánk bővelkedik a hármas számot tartalmazó kifejezésekben. Az ehetetlen ételre azt mondják, hogy „háromféle egy lére”, és az ’egyik sem különb a másiknál’ jelentést a frappáns „ecet, torma, fokhagyma, mind a három egyforma” megállapításával fejezik ki. Az élet különféle megpróbáltatásai közül hármat emel ki a következő közmondás: „nincs három nagyobb csapás, mint a csepegős ház, rossz szomszéd, rossz feleség”. Tetteinket ajánlatos alaposan megfontolnunk, figyelmeztet a „háromszor mérj, egyszer vágj!” közmondás. A szószátyár asszonyokat figurázza ki az „egy asszony csak egy, kettő már heti piac, három meg országos vásár”, miként a titkokat kifecsegőkről mond ítéletet „egy ember titok, kettő gyanús, három ember világos” közmondásunk. A dió élettani hatása dióhéjban: „egy dió hasznos, kettő árt, három halálos”.
A káromkodások és szépítő kifejezések világa
A gazdagság nem bűn, a szegénység nem erény... | Szabó Péter x MotiVerzum
A káromkodás ősidők óta az ember felgyűlt indulatainak levezetésére szolgál. A középkor óta sok ország, város, intézmény törvényeiben büntetendő cselekménynek számított. Hazánkban is bezáratás, botozás, kövezés, iskolából történő kicsapatás, sőt csonkítás is járt érte. Eredetileg a „fene” a népi gyógyászat betegségneve volt. A népnyelvi káromkodások egy része tréfás-gunyoros, illetve szépítő hangulatú, mintegy arra utalva, hogy a haragot talán nem is kell annyira komolyan venni.
Ősi hiedelem szerint a kiejtett szó előidézi az említett dolgot, s ezért kerülendő. Ez tükröződik a körülíró, szépítő kifejezésekben: nem nevezzük nevén a gyermeket, hanem egy vele kapcsolatos eseményt említünk (pl. „elalszik valakinek a gyertyája”; „itthon hagyja a csizmát”; „több karéj nem kell valakinek”). Régen a súlyos bűnökért akasztás járt, ezt a kivégzési módot idézik tréfás szólásaink: „elszalad a nyúl valakinek a lába alatt”, „bőrében büntet valakit”. A túlvilági hiedelmek szerint az ember halála után a mennyországba vagy a pokolba jut.
Nyelvi játékok és homonímiák a szólásokban
A frazeológia bővelkedik tréfás-gunyoros kifejezésekben, amelyek a szavak hasonlóságán vagy többértelműségén alapulnak. Ezek a nyelvi játékok gyakran szellemesek és elgondolkodtatóak.
A kifejezés a szó alap- és átvitt jelentését aknázza ki: „Mondd ki kereken, hogy abroncs!” (A „kereken” szó itt egyszerre utal a formai tulajdonságra és a nyílt, egyenes beszédre.)
A kifejezés a szó többjelentésűségére épül:
- „szemmel tart valaki valamit, mint cigány a lovát” (szem: 1. látószerv, 2. gabonaszem - a szólás a figyelem és a féltve őrzés kettős jelentésére utal)
- „el ne vesse Kati Petit!” (elvet: 1. elutasít valakit, 2. elvetél - itt a két jelentés közötti feszültség adja a szólás humorát vagy drámaiságát)
- „föl se vesz valaki valamit, mint Jónás az üres kulacsot” (föl se vesz valamit: 1. nem törődik valamivel, 2. fizikai értelemben nem vesz föl valamit - a hasonlat a közömbösségre és az értéktelenségre vonatkozik)
A kifejezés a földrajzi név szó szerinti értelmezésén alapul:
- „mindjárt Árokszálláson leszünk” ’mindjárt az árokba dőlünk a kocsival’ (A földrajzi név itt viccesen utal a jármű instabilitására vagy a helyzet veszélyességére.)
- „jóllakott valaki, mint a dobi kutya a löki piacon” ’kidobták, kilökték’ (Dob × kidob, Lök × kilök - a szójáték a településnevek és az igék hangzási hasonlóságán alapul, és a kellemetlen bánásmódra utal.)
- „menjünk Hunyadra!” (A Hunyad megye neve itt játékosan utalhat a "húny" igére, vagyis a hunyászkodásra, rejtőzködésre.)
A kifejezés alapja a homonímia: „házasember, otthon légy, otthon nem csíp meg a légy!” (A „légy” szó itt egyszerre főnévként (rovar) és igeként (legyen) funkcionál, szellemesen ötvözve a házaséletre vonatkozó tanácsot és a nyugalom ígéretét.)
A kifejezés szerkezete kétféle értelmezést tesz lehetővé:
- „kenderből már láttunk tornyot, de még szalonnából nem” (kenderből láttunk tornyot: 1. kenderben állva láttunk tornyot, 2. kenderből készült tornyot láttunk - a szólás a szó szerinti és átvitt értelem kettősségével játszik.)
- „akinek egy kutyája van, maga ugat este” (maga: 1. a kutya, 2. az ember - a szólás a gazda és a kutya közötti viszonyt ironikusan mutatja be, és arra utal, hogy a magányos embernek nincs kire bíznia a házőrzést, ezért maga látja el ezt a feladatot.)
A kifejezés laza hangtani megfelelésen alapul:
- „jó, itt vagyok az ebédhez!” <- jó étvágyat az ebédhez! (A rövidített forma a beszélt nyelv természetességét és a gyors kommunikációt tükrözi.)
- „az is tehenet vett!” <- az istenedet! (Ez a példa a szitkozódás szépítő, eufemisztikus formájára mutat rá.)
- „jaj, be fáj legény!” (A „legény” szó itt a fájdalom erősítésére szolgál, egyfajta felkiáltásként funkcionál.)
Történelmi utalások a szólásokban
Számos szólás idézi a török időket, amelyek mély nyomot hagytak a magyar kollektív emlékezetben. „Indulj, dinnye, lódulj, zsák, jön a török, majd levág!” ‒ mondják annak, akit kidobnak valahonnan. Ez a szólás a hirtelen menekülés, a gyors távozás szükségességét fejezi ki, utalva a török hódoltság idején tapasztalt bizonytalanságra és veszélyekre.
Miként a gazdag osztrák pökhendisége sem változik hazánkban („feszít valaki, mint a bécsi kutya a pesti piacon”), úgy a Bécsben megforduló oktondi honfitársunk természetére sem hat ihletőleg a sógor lakóhelye („az ökör Bécsben is ökör marad”). Ezek a szólások a sztereotípiákat, a nemzeti jellemvonásokra vonatkozó megfigyeléseket tükrözik, miközben ironikus vagy kritikus hangot ütnek meg.
Minden korban kíváncsiak az emberek arra, hogy mi történik a fővárosban: ezt fogalmazza meg a régies „mi hír Budában?” ’mi újság?’ kifejezés. Ez a kérdés a központ szerepét, a főváros eseményeinek jelentőségét hangsúlyozza, és rávilágít az emberek természetes kíváncsiságára a távoli, fontos történések iránt.
Az élet mulandósága és a halál gondolata
„Ha születtünk, halni is kell” ‒ állapítja meg a szomorú igazságot a közmondás. Ez az ősi bölcsesség az élet körforgására, a születés és a halál elkerülhetetlenségére emlékeztet. Addig azonban sok mindenen megy keresztül az ember, tapasztalatokat gyűjt, küzdelmeket vív, örömöket és bánatokat él át. A népi bölcsesség a halál elfogadására és az élet megbecsülésére hívja fel a figyelmet, hiszen minden pillanat értékes, amíg ezen a földön vagyunk.