Ma már nem állja meg a helyét az a nézet, hogy a diófát nem kell permetezni. A klímaváltozással felszaporodott őshonos diókártevők, valamint a globális áruforgalommal hazánkba bekerült új kártevők mind-mind feladatot adnak a kiskerttulajdonosoknak és a dióültetvények növényvédőseinek. A legsúlyosabb károkat okozó fajok a diótermés mennyiségében és minőségében okoznak, és okozhatnak nagy kárt.
Az invazív diókártevők kihívásai
Európában új diókártevő jelent meg, a Rhagoletis zoqui, amelynek magyar neve még nincs. Német kutatók egy Nordrhein-Westfaleni óvodában, 2019 augusztusában találták meg példányait. Ez a gyümölcslégyfaj Mexikóban őshonos, ahol a diófák termését fertőzi (Juglans regia, Juglans mollis, Juglans pyriformis). Az elemzések alapján a Rhagoletis zoqui Európában a közönséges dióra (Juglans regia) lehet veszélyes. A Rhagoletis completa és a Rhagoletis zoqui lehetséges kártételének nagyságáról még becslések sincsenek.
What’s Going On With Hantavirus?
A nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa)
Nagyon veszélyes kártevő a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa). Az Amerikából származó faj sajnos hazánkban is óriási károkat okozott. Ez a fúrólégyféle csupán egy, a Magyarországon megjelent kártékony rovarok ármádiájából. Sokak szerint a klímaváltozás segíti a rovarok északi irányú terjedését, de a tipikus invazív rovarok sokszor nyugatról keletre, vagy éppen ellenkezőleg, Kelet-Ázsiából Európa felé, de az éghajlati övezetességet tiszteletben tartva terjednek. Gyakran még az óceánt is átugorják, amiben a globalizáció, a mind sűrűbb közlekedési hálózatok válnak a hasznukra.
Az invazív faj jellemzői és elterjedése
A nyugati dióburok-fúrólégy a kétszárnyúak rendjébe és a fúrólégyfélék (Tephritidae) családjába tartozik. Nem egy látványos, nagyméretű rovar: csíkozott szárnyainak fesztávolsága is csak 8-10 milliméter, így jellegzetes színei (barna alapszínű, feje sárga, tora viszont sötét, de ott is virít egy sárga folt) dacára is alig venni észre. Eredetileg az Egyesült Államok és Mexikó területéről származik, de már az 1980-as évek elején megjelent Európában, először Svájcban 1983-ban találták meg. Itt is akkurátusan, nagyjából nyugatról kelet felé haladva fertőzte meg a dióültetvényeket. Előfordulása Szlovéniában (1997), Észak-Olaszországban (1998), Németországban (1993), Horvátországban (2003), Franciaországban (2007) és Ausztriában (2009) is igazolt. Magyarországon 2011 őszén azonosították első ízben Sopron környékén, Kőszeg körzetében. Mára gyakorlatilag az ország minden jelentősebb diótermelő körzetében jelen van a kártevő. Tipikus invazív faj, amit az eredeti élőhelyéhez hasonló éghajlati viszonyok, természetes ellenségek hiánya, valamint a dióra jellemző előfordulás is fokoznak.
Életciklusa és kártétele
Az egynemzedékes, a telet báb alakban töltő kártevő nehéz feladat elé állítja a növénytermesztőket. Nálunk nagyjából június legvégén, július elején jelennek meg az első imágók, de rajzásuk és peterakásuk nagyon elhúzódik. Az imágók (kifejlett legyek) július elejétől szeptember közepéig rajzanak, az élettartamuk pedig 50 nap is lehet. Ez az elhúzódó rajzás komoly problémát jelent a védekezés megtervezésében. A kikelt legyek először érési táplálkozást folytatnak, majd párosodnak. Ilyenkor kontakt növényvédő szerrel gyéríthetjük őket. A nőstény legyek a petéket a dió termésének zöld burkába süllyesztik. A peterakásból kikelő nyű típusú lárvák garathorgaik (szájszerv) segítségével táplálkoznak a dió zöld burkában (pericarpium). Egy nőstény fúrólégy akár 400 petét is rakhat, mintegy 30 gyümölcsbe befúrva.
Kezdetben a szúrás helyén kisebb elszíneződés látható, majd a lárvák táplálkozásának következtében besüppedő folt jelenik meg, amely igen hamar rothadásnak indul. Ez összetéveszthető többek között a Xanthomonas arboricola pv. juglandis okozta fertőzéssel, illetve egy hazánkban őshonos gabonalégyfaj, a dióburok-gabonalégy (Polyodaspis ruflcornis) kártételével. Ez a faj azonban csak más rovar vagy baktérium károsítása után tud bejutni a zöld dió burka alá. A nyugati dióburok-fúrólégy károsítása nyomán a héj barnul, rothad és rászárad a dióra. A dióbél ilyenkor használhatatlan lesz, összezsugorodik, megfeketedik, penészesedik. Az első, legkorábban lerakott petékből kelő nyüvek a nagyon fiatal (2-4 cm-es), még zöld terméskezdeményt teszik teljesen tönkre. Legkésőbb ezek az apró terméskezdemények nyár vége felé, kora ősszel lepotyognak, akkor látható csak igazán, hogy milyen sok az ilyen, a károsításból adódóan ki sem fejlődött, apró, megfeketedett diómúmia. A későbbi nyüvek „már csak” a megcsontosodott dióhéjon lévő zöld kupacsot károsítják, de ez is jelentős veszteséget okoz. A dióhéjra ez kezdetben rárothad, majd később rászárad, „rásül”, a bél minőségét jelentősen rontva. Legtöbb esetben az ilyen dió felnyitva már eleve penészes (ugyanis másodlagos, szaprofita gombák fogyasztják a sérült bélállományt), ha felbontáskor esetleg még nem látható elváltozás, a tároláskor hamar hasonló tünetek jelentkeznek.
Védekezési lehetőségek
Magukat a légyimágókat könnyen megláthatjuk a terméskezdeményeken vagy a mellettük lévő leveleken. Mászkálnak, a hímek őrzik a saját kis territóriumukat, de ültetvényeknél mindenképpen érdemes sárga ragacslapokat alkalmazni megjelenésük megfigyelésére. A védelem nagyon hasonló a cseresznye- és meggyültetvényekben alkalmazott eljárásokhoz, ahol a rokon faj, az európai cseresznyelégy ellen kell beavatkozni. A rajzás kezdetekor, amikor a színes ragacslapok megfogják az első egyedeket, még nem kell azonnal védekezni, hiszen az imágók még érési táplálkozást folytatnak, a tojásrakás csak napokkal később kezdődik meg. A rendelkezésre álló növényvédő szerek sajátosságaiból adódóan július és augusztus hónapokban, mintegy tíz naponként kell védekezni, időjárástól függően, 4-6 alkalommal. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által kiadott alap- és szükséghelyzeti engedélyokiratok alapján több rovarölő szer is felhasználható a rajzó legyek ellen: deltametrin, zeta-cipermetrin, tiakloprid, acetamiprid. Alkalmazásuk jelentősen gyérítheti a kártevők egyedszámát, ha nem is biztosít teljes védelmet a rajzás egyenetlensége miatt.
Az ökológiai termesztésben is engedélyezettek a természetes piretrin és a spinosad hatóanyagú termékek. A piretrin az UV-sugárzás hatására nagyon gyorsan, egy nap alatt lebomlik, és mivel nem felszívódó szer, sem a fába, sem a dióba nem jut be. Ennek ellenére a rovarölő szerrel kezelt diófa különféle részeit nem használhatjuk például tea vagy pálinka készítéséhez a kezelést követően abban az évben! A spinosad hatástartama sem hosszú, élelmezés-egészségügyi várakozási ideje csupán 7 nap. A biológiai termesztésben nem engedélyezettek ugyan az acetamiprid és lambda-cihalotrin hatóanyagú rovarölő szerek, de szabad forgalmúak, azaz képesítés nélkül is beszerezhetők a gazdaboltokban, nagy hatással pusztítják a legyek kifejlett alakjait. Az acetamiprid hatóanyagú szerek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 30 nap, míg a lambda-cihalotrin hatóanyagúaké 14 nap.
A közelmúltban forgalomba került egy hatásjavító, illetve csalétek típusú termék. Ez javítja egyes hatóanyagok (acetamiprid) rovarölő hatását, de nagyobb töménységben (5%) bekeverve a permetlébe, a kezelendő területen csupán a lombfelület 10-25 százalékát szükséges permetezni (lehetőleg a lombkorona felsőbb régióját), és a rovarölő szerből is csak 10 százaléknyit kell a permetlébe keverni! A kezelést nagy cseppmérettel, kis lémennyiséggel kell elvégezni. Ekkor a legyek a beszáradó cseppeket intenzíven nyalogatják, közben felveszik a rovarölő szert is. Ráadásul a nagy, beszáradó cseppből alig szívódik fel, az egyébként felszívódó rovarölő hatóanyag, a növénybe (acetamiprid). A talajban áttelelő bábok ellen a védekezés a lárva talajba kerülésének megakadályozásában rejlik, például fertőzött gyümölcsök gyors megsemmisítésével.
Kutatási eredmények és jövőbeli lehetőségek
A Budai Campuson folyó tudományos és technológiai fejlesztések nagyon ígéretesek a nyugati dióburok-fúrólégy elleni védekezésben, bár ezek még nem engedélyezettek. A részben Nébih-hel közösen folytatott kísérletek alapján már látjuk, hogy a törzsinjektálás módszerével a fatörzsbe juttatott egyes rovarölő hatóanyagok kiváló eredménnyel pusztítják a nyugati dióburok-fúrólégy lárváit a dió termésének zöld burkában, miközben egyes hatóanyagok meg sem jelennek a bélben. A módszer mind humán-, mind ökotoxikológiai vonatkozásban kedvezőnek látszik, hiszen évente csak 1 kezelés szükséges, és nem permetezés formájában, hanem igen célirányosan, csak a fába juttatott hatóanyag-felhasználás mellett.
Hazai őshonos diókártevők
Annak ellenére, hogy sokáig élt az a hiedelem, hogy diót nem is kell permetezni, pedig eddig ugyancsak akadtak őshonos kártevői is a diónak: baktériumok, gombák, atkák mellett rovarok is megtámadták.
Diófa kártevő lepkék
Almamoly (Cydia pomonella)
A diót eddig a dió kukacosságát okozó almamoly (Cydia pomonella) okozta a legtöbb gondot. Az almamolynak hazánkban két - de meleg nyarakon három generációja is lehet. A diót a második generáció lárvái károsítják, ennek a lepkéi július-augusztusban éjszaka repülnek. A lepke petéit általában a dió felszínére, de ágakra, levelekre is rakhatja, egy éjszaka akár 80-at is. A kis hernyó a köldökrészen rágja be magát a termésbe, majd a kifejlett lárva is ott mászik ki, és az ágon vagy a törzs repedéseiben, avagy a diótárolóban bábozódik be. A károsítás hatására másodlagos fertőzés léphet fel, ekkor a zöld héj megfeketedik, rászárad a csonthéjra.
Amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea)
A sok tápnövényű (polifág) amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) kedvelt tápnövénye a zöld juhar mellett a dió és a szilva. A lepke kétnemzedékes, fénykedvelő, az esetek nagy részében a fák külső részén alakítja ki hernyófészkét. A hófehér lepkék éjszaka aktívak, fénycsapdával jól előrejelezhetők. Az első nemzedék májusban, a második július-augusztusban jelenik meg. A petékből kikelő kis hernyók a közösen szőtt hernyófészekben hámozgatnak, majd a fejlett lárvák szétszélednek, és akár tarrá is rágják az egész fát. A kifejlett hernyók rések, repedések között gubókban alakulnak bábbá, amelyben áttelelnek.
Dióaknázó fényesmoly (Coptodisca lucifiuella)
Magyarországon megjelent egy új diókárosító molylepkefaj, a dióaknázó fényesmoly (Coptodisca lucifiuella), melynek első példányait 2017-ben fedezték fel. A hernyója a levélen kétoldali foltaknát készít. Az utolsó vedlést követően ovális zsákot sző magának, melyet vékonyabb vagy vastagabb ágakhoz, esetleg a törzshöz fehér szövedékkel rögzít. Hernyóként telel, majd tavasszal bábozódik. Magyarországon általánosan elterjedt. A lepke hernyójának tápnövénye hazájában, Észak-Amerikában a hikoridió (Carya glabra) és a pekán dió (Carya tomentosa), Magyarországon elsősorban közönséges dión (Juglans regia) figyelhető meg.
Gyökereket rágó-pusztító rovarok
A gyökereket rágó-pusztító rovarok közül először a cserebogár fajokról lesz szó. Az áprilisi, májusi, erdei, júniusi cserebogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) okozza a legtöbb problémát. A csontszínű vagy fehéres lárva (pajor) kezdetben humusszal táplálkozik, majd később a növények gyökereivel. Ezzel a fiatal csemeték pusztulását is okozhatja. Kifejlődésükhöz 3 év szükséges. Az ültetetőgödör átvizsgálásával győződjünk meg arról, hogy nincs-e pajor a földben. A bogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha), az erdei cserebogár (Melolontha hippocastani), a keleti cserebogár (Anoxia orientalis) és a zöld és rezes cserebogár (Anomala vitis, A. dubia) okoz károkat a diófák levelein.
Fatestben károsító rovarok
A fatestben károsító rovarok és rovarlárvák nagy veszélyt rejtenek magukban, károsításuk sajnos csak előrehaladott állapotban vehető észre. Ilyen a nagy farontó (Cossus cossus) és a kis farontó (Zeuzera pyrina). Jelenlétükre a fák mellett vagy az ágvillákban összegyűlt morzsalékos ürülék hívja fel a figyelmet. A lárva a fatörzsben vagy az ágrészben készített 10-20 centiméter hosszú járatban él. A kártétel következtében a megrágott csemeték a szelek hatására könnyen kettétörnek, a nagyobb fák ágai pedig letörnek. Nem utolsósorban a sebzéssel utat nyitnak a kórokozóknak.
A kis farontó kifeszített szárnyakkal 30-70 mm-es, alapszíne fehér, koromfekete és kékesfekete pettyekkel tarkított. A fiatal fák jellegzetes kártevője. A nőstények a kéregrepedések alá helyezik tojásaikat. A telet lárva alakban vészeli át a fában (2 éves fejlődésű). A farontó lepkék imágóinak előrejelzésére feromoncsapdát alkalmazva pontos képet kaphatunk a rajzásról. Ennek segítségével pontosan és takarékosan megtervezhetjük a farontó lepkék elleni védekezést. Kisebb kertekben a varsacsapdákkal össze is tudjuk az imágókat gyűjteni. A metszési időszakban az ürülékes járatokat felfedezve kampós végű dróttal vegyszermentesen is kihúzhatjuk és elpusztíthatjuk a járatban lévő hernyót. A sebkezelést ekkor sem szabad elfelejteni.
Egyéb kártevő rovarok
Eperpajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona)
A következő veszélyes faj az eperpajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona), melynek nagy tömegben felszaporodott telepei szívogatásukkal a fiatal fák gyengülését, pusztulását okozhatják. Nagyobb termetű fák esetén súlyos esetben ágak, hajtások száradnak el. Az eperpajzstetűnek évi 2 nemzedéke van, tehát kétszer (májusban és júliusban) van lárvarajzás. Kiskertekben mechanikai módszerrel az erősen fertőzött törzsekről, ágakról kéregkefével sok pajzsot tudunk eltávolítani.
Tarka dió levéltetű (Callaphis juglandis)
Az egy gazdanövényes, így tehát egész évben a diófákon élő tarka dió levéltetű (Callaphis juglandis) példányai a levél színén, a főér mentén szívogatnak. Táplálkozásuk során nagy mennyiségű mézharmatot termelnek, melyen megtelepszik a korompenész. Erre az édes váladékra gyűlnek a tetvek közé a hangyák, mintegy gondozva, védve őket, az édes harmatcseppekért cserébe. A tarka dió levéltetű szívogatásának jellegzetes tünete a főér megbarnulása, elhalása. A kifejlett nőstények 2-3 mm hosszúak, sárga, sötétbarna foltosak, szárnyas változataik a szomszédos fákat is megfertőzhetik. Az őszi olajos lemosó permetezéssel gyéríthetjük az áttelelő peték számát.
Dióatkák
Az utóbbi években több domináns dióatkafaj vált gyakori kártevővé. Ilyen a dió szemölcsös gubacsatkája (Aceria tristriatus), a dió nemezes gubacsatkája (Aceria erinues) és a dió-levélatka (Phyllocoptes unguiculatus), melyek a rügypikkelyek között telelnek, és évente 3-4 nemzedékük fejlődhet a száraz, meleg nyarakon. Mint az előbbi kártevők esetén, az őszi olajos lemosó permetezéssel gyéríthetjük az áttelelő peték számát.
Levéltarkók
Szintén nagy károkat okozhat még a levélbarkók kártevőegyüttese: a közönséges lombormányos (Phyllobius oblongus), ezüstös lombormányos (Phyllobius argentatus), gyümölcsfa levélormányos (Phyllobius pyri).
Amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa)
A levélkártevők között még meg kell említenünk az amerikai lepkekabócát (Metcalfa pruinosa). Az amerikai lepkekabóca első olaszországi jelenését (1979) követően hamarosan szétterjedt Európában, nálunk 2004-ben bukkant fel. Igazi polifág, vagyis több száz tápnövénye van, lárvái és imágói a hajtásokon és a levelek fonákján szívogatnak. Táplálkozás közben nagy mennyiségben ürítenek mézharmatot, amelybe beletapadnak a lárvák testén képződő viaszszálak, ezzel sokat rontanak a növények nyújtotta látványon is.
Egyéb invazív rovarfajok Magyarországon
Az utóbbi évtizedekben megnőtt hazánkban a káros invazív rovarfajok száma. Az invazív fajok terjedése gyakran a globalizáció és a sűrűsödő közlekedési hálózatok révén valósul meg.
Burgonyabogár
Az egyik klasszikus példa, a burgonyabogár nem mostanában érkezett. Eredetileg haszontalan gyomnövényeket fogyasztott Mexikóban és Észak-Amerika déli részén, hispano telepesek vitték magukkal az amerikai közép-nyugatra, ahol rákapott az ott termesztett burgonyára, és rohamos gyarapodásnak indult. A krumplira szoktatott kártevő szintén embertársaink révén ugrott át az óceánon még a 19. század hetvenes éveiben, de először 1922-ben alakult ki egy olyan góc Bordeaux környékén, amelyet már nem sikerült kiirtani, majd pár évtized múltán (először 1947-ben Héderváron, a nyugati határ mellett) elkezdte zabálni a magyar burgonyanövényeket is.
Szőlőgyökértetű (filoxéra)
Egy másik rovarféle, a szintén észak-amerikai eredetű szőlőgyökértetű (avagy filoxéra) is még az 1860-as években jelent meg Európában, majd gyorsan tönkretette a kontinens, így Magyarország addig virágzó szőlőkultúráját, kiirtva az állományok jó kétharmadát. A szőlőterületek regenerációját csupán az ellenálló amerikai szőlőfajtákra végzett ráoltással, illetve rezisztens kvarchomok talajokra való szőlőtelepítéssel sikerült elérni.
Babzsizsik
Mindennapos kártevőnek számít a babzsizsik is, pedig ez sem őshonos: a nálunk termesztett babfélék jó részéhez hasonlóan Amerika trópusi területeiről származik.
Kukoricabogár
A kilencvenes évek közepe óta van jelen nálunk a kukoricabogár, amelynek lárvái a növény gyökerét rágják, a kifejlett imágók annak leveleit hámozgatják, virágzáskor a bibeszálakat rágják le, és a pollent eszik. A más haszonnövényeket (például tökfélék, szója) is károsító szívós bogarak ellen a környezetre is csapást mérő rovarirtás mellett a vetésforgó alkalmazása a legfőbb eszköz.
Invazív szipókás rovarok
Az utóbbi években számos káros invazív szipókás rovar jelent meg az országban: az inkább kellemetlenséget, mint károkat okozó poloskafélék mellett ilyen számos kabócaféle is.
A diófák védelme és a dióburok-fúrólégy elleni küzdelem
A dió Magyarországon fontos haszonnövény. Diótermő területe az elmúlt tíz év során 3 ezerről 7 ezer hektár fölé nőtt. Az éves termés nagysága átlagosan 7 ezer tonna, de a kiváló évjáratnak számító 2017-ben elérte a 10 ezer tonnát is. A dió becsült hazai termelési értéke 4 és 6 milliárd forint között mozog. Fő exportpiacaink Nagy-Britannia, Németország, Ausztria, Svájc, míg hozzánk elsősorban Romániából és Ukrajnából érkezik importdió.
A röpképes rovarok leginkább természetes módon terjednek, határokat nem ismerve: így került hozzánk a vadgesztenyelevél-aknázómoly, a platán-csipkéspoloska, az amerikai szőlőkabóca, a selyemfényű puszpángmoly és az ázsiai márványos poloska is. A kártevők másik része emberi közvetítéssel, a kereskedelmi útvonalakon kerül be, mint a burgonyabogár, az amerikai kukoricabogár, a paradicsomlevél-aknázómoly, az ázsiai csillagos cincérek, a japán cserebogár, több pajzstetű- és fonálféregfaj. Egy részük úgynevezett karanténkárosító, ezek terjedését hatósági eszközökkel próbálják gátolni. Számos rovar gyapjúból készített textíliákkal érkezett, mint az Amerikából származó szűzporva (Reesa vespulae), amely mára a rovargyűjtemények első számú ellensége lett.
A dió amúgy számos olyan vegyületet termel (például az allelopátiás hatású, a fa környékén a növényzetet is ritkító juglon), amelyek miatt relatíve tényleg kevesebb kártevője akad. Mégis, a dióburok-fúrólégy okozta károkon nehéz segíteni, ha már egyszer megtámadták az állományt, a célzott védekezés gyakorlatilag csak a rovarcsapdák állításában és a fertőzött gyümölcsök gyors megsemmisítésében merül ki. Haladó szinten feromoncsapdával figyelhető a rajzás és csökkenthető a hím egyedek száma, így a tojásrakás mértéke is. Apró reménysugár, hogy akadnak olyan nemesített fajták, amelyek ellenállók lehetnek a dióburok-fúrólégy rontásának: jelenleg két ilyen, egyaránt svájci rezisztens diófajtáról tudunk. Nagyobb védelmet csak a célzott permetezés nyújthat.