A modern élet ritmusa gyakran elfeledteti velünk az idő valódi értékét, a pillanatok szépségét és a hagyományok erejét. Pedig az idő nem pénz, hanem sokkal több: az életünk folyása, a természet változása, a bimbóból virágzás, a gyertyaláng elhalványulása, egy sejt magzattá érése, a gyermek felnőtté válása, a hazaérkezés, a kanál szájhoz emelése. Mindez idő. És mint kiderül, az időnek megvan a maga édes íze, különösen akkor, ha egy gondosan elkészített sütemény, mint például a négylapos krémes kíséri.
A mosás rituáléja és az idő múlása
Az idővel való viszonyunk sokszor változik. Emlékszem a pillanatra, amikor Juci néni lehajolt a Jávárdi pataka csillogó vizénél. A nap már betűzött Gyimes Hidegség völgyének kicsi kék házai közé, a kertek és kaszálók kerítései hosszú reggeli árnyékot vetettek. Juci néni keze vörös volt a Jávárdi pataka hideg vizétől, kendője lecsúszott apró szoros kontyáról, fekete gumicsizmái kis terpeszben álltak a szürke gyémántokon, évezredek koptatta köveken, kavicsokon. Lábánál, a szaladó vízben idegen otthonossággal ült a ruhákkal megpakolt sárga műanyaglavór. Lehajoltában fölnézett, vizes kezével megigazította a kendőjét és nevetett. „Csak kijöttél?” - kérdezte. Akkor, ott, a Jávárdi pataka csillogó vizénél, Juci nevetésével a fülemben, a hűvösen fényes reggel áhítatában tisztán és világosan éreztem, hogy az Idő, ami tőlünk független és megfoghatatlan, örök és megállíthatatlan, s amivel valaha annyit harcoltam - megbékélt bennem.
Néztem a sulykoló padra dobott vásznat, Juci mozdulatait, nem sietett, nem is kapkodott, mégsem volt azoknak az óráknak egyetlen hiábavaló pillanata sem. Szemem követte emelkedő kezét, hajlongását a rohanó patakba úsztatott vásznak után, karjának erőteljes mozgását, és lassan, mintha álmodnék, régi, elfeledett kép úszott a délelőttbe: a két hokedlire állított mosóteknőé.
Ott álltam a kiskonyha előtt az udvaron. A gyökérkefe a kezemben, a lúgos vízben a síkos zsebkendőket sikálom, s dobom a mosófazékba. Hétfő lehetett, mert mindig hétfőn mostunk. Legfeljebb kedden, de az már ritkaságszámba ment. Nem olyan régen egy alföldi faluba szappanfőző napra hívtak, régi recept szerint készült a mosószappan, s ott körbekérdeztem, hogy náluk mikor mostak a régiek. Terka néni - ő volt a kitalálója az eseménynek -, keverte a nagy üstben a sűrű barna masszát, és visszakérdezett: „Maguknál nem hétfőn mostak? Minálunk csak akkor! Megvolt a vasárnapi maradék, nem kelletett főzni. Az szégyen volt, ha valaki más napra hagyta. Nem is teregetett ki az ilyen…” Még vers is vót, kicsit csúnya, amit Terka néni nagy kacagással el is mondott:
Hétfőn mosnak a frissekKedden az ügyesekSzerda-csütörtök a lustákPénteken a k… kSzombat-vasárnap még azok se!
Rakom a ruhákat a mosógépbe. Villanyfénynél. Na, nem mindig hétfőn. Hajaj, mit írna a vers rólam… És hazudnék, ha azt mondanám, hogy haragszom a masina kitalálójára. De azért elgondolom, hová tesszük a mosógép adta felszabaduló Időt. Hová lesz… Mert időt nyertünk, időt és fáradtságot, nem is keveset.
A mosógép története
Az idő nyeresége és vesztesége
Bár senki nem sírja vissza a mosóteknőt, se a sulykoló padot, a fájó ízületeket, a bütykös ujjakat, de azért nem csak nyertünk. Elveszítettük az odakintet és mindent, ami vele jár. A levegőt, a szabad vizet, a kövekre átcsillanó fény játékát, az izmok munkáját, a pihenést közben, s a fáradt napok adta elégedettséget. Nem, nem sírom vissza, de ma már tudom, mennyi a veszteségünk.
És tudom azt is, milyen hazug és megnyomorító az állítás, amit használunk, s amit elhittünk, hogy az idő: pénz. Az idő annyi minden… Míg megfő a bableves, míg egy bimbóból virág lesz, míg elhervad, míg egy gyertya leég, míg egy sejtből magzat lesz, míg gyermekké érik, míg hazaérsz, míg szádhoz emeled a kanalat… Mindez Idő… És nem pénz.
Már nem akarom kitolni a végtelen Időt, amit sokáig végesnek éreztem. Nem akarok az éjszakából nappalt csinálni, hogy többet végezzek. Megelégszem azzal, ami egy napba belefér. Még mindig nem hordok órát, de már nem vagyok büszke arra, hogy az utolsó pillanatban érek a vonathoz. Sorolom az elvégzendőket, de tudom, hogy nem fogok a végére érni… És lassan elfogadom, hogy „nem a ti dolgotok tudni az időket…”
Ott, Jávárdi patakán, ahol kezembe fogtam a sulykolófát, s a vásznak fehérek lettek karjaink csapásától és a sodró víz erejétől, velem volt az elfogadott és megérzett időtlen Idő. Legyen része benne mindannyiunknak.
A négylapos krémes: Egy egyszerű, de annál finomabb édesség
A modern kor hozta változások mellett, szerencsére, vannak olyan értékek, amelyek megőrződtek, és továbbra is örömet okoznak. A sütés és az édességek készítése is ilyen. A négylapos krémes például egy olyan sütemény, amely az egyszerűsége ellenére is felejthetetlen élményt nyújt. Múlt hétvégén egy születésnapi buliban voltunk Tiszakécskén, anyósom öccse lett 50 éves, nagy alkalom ez. Én ugye megsütöttem a kedvenc sütijét, a mézes-grízes-krémest, de ami még ezt is überelte, az Lidi néni süteménye volt, a Négylapos krémes.
És hogy mi a titok? Nincs titok, ez a sütemény egy nagyon egyszerű, de annál finomabb édesség, és ha pl. 1 cs., 2 cs. - Szóval, főzz a 3 csomag pudingporból, az 1 liternyi tejből, cukorból és vaníliás cukorból pudingot. Jó sűrű lesz, ne aggódj, ettől lesz majd jó állaga a krémednek. Ahogy kész, egyből vidd ki a hidegre, vagy tedd be a hűtőbe, és jó fél órát, egy órát hagyd pihenni, kevergesd néha, hogy amennyire csak lehet, kihűljön. Az sem baj, ha jó pár órát pihen.
Ezután összeállítjuk a tésztát, ami nagyon egyszerű, mert csak össze kell dobni a hozzávalókat, és határozott mozdulatokkal összegyúrni a tésztát. Semmi sorrend nincs, egy nagy tálba tedd az egészet, és gyúrd. Nekem kicsit ragacsos lett a tésztám, én még tettem hozzá lisztet. A tésztalapja lehet jó vékony. Még annál is vékonyabb, mint amilyenre most gondolsz.
A sütőt melegítsd be előre, kb. 170 fokra, majd vedd a legnagyobb tepsid hátulját, és sütőpapíron süsd ki ezeket a lapokat. Az első lap még kicsit tovább tart, hisz nem lesz olyan meleg a sütőd, kb. 12-15 perc, aztán egyre hamarabb elkészülnek a lapok, kb. 10 perc alatt.
A mosógép története
A tökéletes krémes összeállítása
Ahogy sülnek sorban a lapocskák, összeállítjuk a krémet. Kihűlt a pudingod, kész van a vajkrémed (margarin + porcukor felhabosítva). Ha kész az első lapod, végy egy nagy tálcát… a legjobb, ha az egy vékony peremű, nagyobb méretű tálca, mint maga a tésztád (nekem sajnos még nincs ilyen), azon könnyebben tudod majd szeletelni a sütit.
Szóval jön az első tésztalap, rá jön a krémed egyharmada, aztán megint tészta, megint krém. Végül a tetejére rakod a negyedik sütilapot, és ezt már csak nagyon vékonyan kend meg a krémmel (remélem maradt még egy kis krémed, nekem még sok is maradt).
Ha ezzel kész vagy, már csak vedd elő a magas kakaótartalmú csokidat, és a vékony-lyukú reszelőn reszelj csokiforgácsokat, és ezzel szórd meg a süti tetejét. Nekem maradt ki még egy kis krémem, és a süti szélét is levágtam, hogy ráférjen a tálcámra, így a maradékból készítettem egy-két kehelynyi süteményt is. Ugyanúgy rétegeztem, a kis sütiszéleket felkockáztam, úgy szórtam a kehelybe, tetejét pedig ugyanúgy csokiforgáccsal díszítettem.
Az ízek harmóniája és az ünnepek öröme
A négylapos krémes nem csupán egy sütemény; ez az ízek harmóniájának és az ünnepek örömének megtestesítője. Ez az édesség magában hordozza a hagyományok tiszteletét, az egyszerűség szépségét és a gondoskodás szeretetét. Készítése során az ember nem csak hozzávalókat kever össze, hanem emlékeket, érzéseket és az időt is. Az idő, amely a pataknál Juci néni mosolyában megbékélt, itt a konyhában, a sütő illatában és a frissen készült krémes ízében válik kézzelfoghatóvá.
A krémes elkészítése során a türelem és a odafigyelés elengedhetetlen. A puding lassú hűtése, a tészta vékonyra nyújtása, a lapok gondos sütése mind hozzájárul a végeredmény tökéletességéhez. És amikor a csokoládéforgácsok lágyan rászóródnak a sütemény tetejére, az egyfajta koronázása a munkának, egy ígéret a közelgő ízélményre.
Ez az édesség emlékeztet minket arra, hogy az idő nem csak a rohanásról és a teljesítményről szól, hanem a megállásról, a pillanatok élvezetéről, a közös étkezésekről és a szeretteinkkel töltött minőségi időről. A négylapos krémes tehát nemcsak a gyomorban, hanem a szívben is otthonra lel, hiszen minden falatja egy kis darab a múlttól, a jelennel összefonódva, és a jövőre nézve édes reményt ad. Legyen hát részünk benne mindannyiunknak, ebben az időtlen ízben, amely összeköti a generációkat és emlékeztet minket az élet édes pillanataira.