A mindennapi nyelvhasználatunkban oly gyakran felbukkanó szólások és közmondások gazdagítják beszédünket, színesítik kifejezésmódunkat, ám eredeti jelentésük sokszor homályba vész, vagy éppenséggel teljesen eltorzul. Ezek az önkéntelen mondatok érdekes hiedelmekre is rávilágíthatnak, és sokszor észrevétlenül befolyásolják gondolkodásunkat, döntéseinket. Valóban motiváló mondások ezek a gyakran ismételt frázisok, vagy inkább olyan csapdák, amelyekbe önként és dalolva sétálunk bele? Ebben az átfogó cikkben nem csupán a "egye meg, amit főzött" szólás eredeti értelmét tárjuk fel, hanem mélyebben is belemerülünk számos más, elterjedt mondás valós üzenetébe, és megvizsgáljuk, hogyan alakult át jelentésük az idők során.
Amikor a "Veréb" Nem a Túlélés Szimbóluma: Az Azonnali Elégedettség Csapdája
Gyakran hallani, hogy "Járt utat járatlanért el ne hagyj!", vagy "Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!". Bár elsőre bölcs tanácsnak tűnhet, ha a túlélésre játszunk, azonban nem lehet végcél az egyik napról másikra való élet. Nagyon sokan ezzel tologatják maguk előtt azt, hogy hosszú távra tervezzenek, és semmilyen áldozatot, vagy többletmunkát nem hajlandóak befektetni azért, hogy holnap tényleg eljöjjön az a „túzok”. A „veréb” pedig nem a túlélés szimbóluma, hanem a beletörődésé, megalkuvásé.
Ez a hozzáállás az élet számos területén megfigyelhető. Gondoljunk csak az életmódváltásra, a megtakarításra, vagy akár a tudatos vásárlásra. Valaki inkább megvesz ma 500 Ft-ért egy cipőt, ami tíz hordás után lerohad róla (ára hordásonként 50 Ft), minthogy rááldozzon 5 000-et, amit minimum kétszázszor fel tud venni (ára hordásonként 25 Ft). És így lesz az 500 Ft-os cipő kétszer drágább, mint az 5 000-es. Az életünk számtalan területén megfigyelhető az a hozzáállás, hogy inkább most legyen közepesen jó, akkor is, ha esetleg egy pici nemjóért cserébe később nagyon-nagyon jó lesz. "Nem érünk mi arra rá," - hangzik gyakran a kifogás. Ez a mondás tehát arra buzdít, hogy merjünk kilépni a komfortzónánkból, és ne elégedjünk meg a "közepesen jóval", ha hosszú távon sokkal többet érhetünk el.
A Járatlan Út Csábítása: Kilépés a Megszokásból
„Járt utat járatlanért el ne hagyj!” - ez a mondás már gyerekkorban is félreérthető lehet. Emlékezhetünk Pocahontasra, aki a zavaros folyóágon kezdett felkenuzni, és nem a számára kijelölt, nyugalmas úton. Amellett, hogy érdemes nálunk tapasztaltabb emberek élményeit meghallgatni, néha nagyon is hasznos elkalandozni a kitaposott útról, ahol már csak a megszokás vagy a félelem tart. Megnézhetjük, hogy a többi mit tartogat, vagy ránk milyen kalandok várnak ott. Mindenkire más hatással van a járatlan út, és azt, hogy belőled mit hoz ki, nem tudhatja meg senki helyetted. Ez a szólás arra ösztönöz, hogy merjünk kockáztatni, új utakat kipróbálni, és ne féljünk a változástól.
Félelem és Tervezés: A Stressz Mint Állandó Állapot
„Majd lesz valahogy!” vagy „Ne fesd az ördögöt a falra!” - ezek a mondások a félelemhez és a tervezéshez való viszonyunkat tükrözik. Megijedni rövid ideig tart, és nem is biztos, hogy bekövetkezik. Tervezni, előre gondolkodni, esélyeket latolgatni fontos, de folyamatos rettegésben élni nemhogy nem hasznos, de még árt is - mentálisan és fizikailag is, hiszen a stresszhelyzet nem egy olyan állapot, amit huzamosabb időre terveztek. Ha tudsz rajta változtatni, változtass. A szólás tehát nem a félelem elutasítására, hanem a konstruktív problémamegoldásra hívja fel a figyelmet, és arra, hogy a félelmet ne hagyjuk megbénítani.
„Belebetegedni”: Az Egészség Feláldozásának Veszélyei
„Belebetegedni bármibe” - ezt a mondást egy interjúban hallottam dicsekvésként, és azonnal kiesett a kezemből a fakanál. Bármibe belebetegedni nem hasznos - senki előnyét nem szolgálja, ha beledöglünk a munkába. Tegyél erőfeszítéseket, nyilván, de azért ne az legyen a nagyon előnyös tulajdonságod, hogy képes vagy bárki céljáért háttérbe helyezni az egészségedet, a mentális, pszichés és fizikai jóllétedet! Annál egy munka sem lehet fontosabb, még a saját célod sem. Rokon mondások a „Jól megérdemelt pihenés”, mintha a pihenéshez egy előfeltételes rendszernek kéne megfelelni, illetve angol unokatestvére az „I’ll sleep when I’m dead” („Majd alszom, ha meghaltam”). Ez a gondolatmenet rávilágít az egészség megőrzésének fontosságára, és elutasítja azt a téves nézetet, miszerint a munka a legfőbb érték, amiért bármilyen áldozatot meg kell hozni.
Soha Ne Add Fel, Vagy Mégis? A Változás Elfogadása
„Soha ne add fel!” - a bullshit-mondások ősanyja. Hogy a fenébe ne szabadna! Nagyon is add fel, ha olyan dologhoz ragaszkodsz, ami már nem épít, ami már csak fájdalmat okoz, amit halott súlyként hurcolsz magaddal az életben. Add fel nyugodtan, nem vagy tőle gyáva és gyenge. Hagyd hátra, ami már lehúz, és sokszori próbálkozásra sem tudtad újra feltámasztani a lelkesedést. Nemet mondani szabad! Nem kell mindent befejezni, amit elkezdtél, és nem kell addig erőltetni, amíg már belepusztulsz. Ez a szólás felszabadító üzenetet hordoz: a kitartás nem öncél, és az elengedés nem gyengeség.
Élj a Mának: Carpe Diem és a Hosszú Távú Tervezés
„Élj a mának!” - A carpe diem eredetileg azt jelenti, hogy használd ki az adott napban rejlő lehetőségeket, és nem azt, hogy másokra és magadra tekintet nélkül, a holnappal egyáltalán nem törődő vadbaromként teperj a világban, feléld az erőforrásaidat, és ne foglalkozz a hosszú távval. A carpe diem modern kisöccse, YOLO (You Only Live Once - csak egyszer élsz) még durvább takarózás, hiszen sokan idióta, balesetveszélyes, sőt, törvényszegő döntéseiket igazolják vele. "Ja, egyszer élsz, de nem mindegy, hogy a.) hogyan, és b.) meddig." Térjünk vissza az eredeti értelemhez! Becsüld meg azt, amit a ma adni tud, használd ki, de ne félj azon dolgozni, hogy a holnap még jobb legyen. Ez a szólás tehát a felelős életvitelt hangsúlyozza, a pillanat megélését a jövő feláldozása nélkül.
carpe diem| Meaning | Phrase
Soha Ne Mondd, Hogy Soha! Etikai és Morális Elvek
„Soha ne mondd, hogy soha!” - az ötöske ikertestvére, és egészen fenyegetően hangzik. „Jössz te még az én utcámba! Majd megtudod te is, ha ott tartasz, ahol én!”. Mások felett ítélkezni tényleg csúnya dolog, de attól még vannak dolgok, amelyekre mondhatod, hogy soha, ha például erős etikai és morális elveid vannak. Nem árt, ha azokhoz tartod magad. Ez a mondás arra emlékeztet, hogy az elvek, a gerinc fontossága felülírhatja a pillanatnyi kényelmet vagy a mások által elvárt alkalmazkodást.
A Kivétel Erősíti a Szabályt: Egy Félreértett Bölcsesség
„A kivétel erősíti a szabályt.” - Ó, a kedvencem. Szegény úgy félre van fordítva, hogy ihaj. Eredetileg ugyanis úgy szól a mondás: exceptio probat regulam, azaz a kivétel arra készteti a szabály megalkotóját, hogy erősebb szabályt írjon, amibe már a kivétel is beletartozik. Például az a szabály, hogy „Nincsenek kukacos almák”. Ha találok egyet, ami mégis kukacos, akkor arra nem az a megoldás, hogy azt mondom, hogy ez nem létezik, hiszen nyilvánvalóan létezik, ezért módosítanom kell a szabályt: „Néhány alma kukacos”. Ehhez képest mire használja ezt a mondást az emberek többsége? Lesöprik az élményedet az asztalról. Azt mondják, hogy képtelenség ezt vagy azt csinálni, és ha mégsem, az a kivétel, tehát IGAZOLJA a szabályt, amit át sem kell írni. Grr, de utálom, mikor ezt így használják. Ez a szólás a logikus gondolkodásra, a szabályok felülvizsgálatára és a valóság elfogadására ösztönöz.
Szólások, Közmondások és Családi Mantrák: Rejtett Hiedelmek
A fentieken kívül sokan hordozunk magunkban olyan szólásokat, amik lehetnek általánosak, de lehetnek akár több generáció óta ismételgetett „családi mantrák” is. Talán kérdés nélkül is eszedbe jutnak ilyenek, de ha nem, akkor segít ezeket előcsalogatni, ha megkérdezzük, hogyan fejezed be ösztönösen azt a mondatot például, hogy „Minden gazdag ember…„? Vagy „Akkor jár a pihenés, ha…„? Még akár te is meglepődhetsz azon, amivel ösztönösen befejezed ezeket a mondatokat. Sokszor ezeket a hiedelmeket családtagoktól, rokonoktól tanultuk el (ld. még „kinyitom a számat, és kiesik rajta anyám” c. Volt már olyan az életedben, hogy olyan „alapigazságot” mondtál ki, amiről nem is tudtad, honnan jött?
Érdekes Magyar Szólások és Közmondások Eredete
A népi bölcsességek tárháza kimeríthetetlen, és számos szólás és közmondás mélyebb jelentéssel bír, mint azt elsőre gondolnánk. Vizsgáljunk meg néhány további példát, amelyek rávilágítanak a nyelvünk gazdagságára és a történelem lenyomatára.
Füstbe ment terv
Mai értelemben arra az emberre használjuk, aki valamilyen csínyt követett el, vagy terve meghiúsult. Az eredeti jelentése azonban valóban szó szerinti. Régen fával tüzeltek és nem mindenhol volt füstelvezető kémény, így ha valaki figyelmetlenségből vizes fát dobott a tűzre, akkor füst keletkezett, ami betöltötte az egész szobát, elrontva a hangulatot és a kényelmet. Így lett a "füstbe ment terv" a meghiúsult elképzelések szinonimája.
Nem ér egy batkát sem
Ez a kifejezés egészen régről, a 16. századból származik, mikor egy Csehországi aprópénz volt forgalomban, a batka. Ennek az értéke annyira csekély volt, hogy alig ért valamit. Ma is ezt használják olyan dolgokra, aminek szinte semmi értéke sincs. A batka vagy bapka a valaha volt legkisebb értékű pénz, olyannyira keveset ért, hogy egy krajcárért három-négy darabot is elkértek.
Ordít, mint a fába szorult féreg
Mai jelentése az, ha valaki nagyon erőteljesen kiabál. De mégis mi köze ennek a féreghez? Hiszen a féreg nem ordít! Nos, ez a kifejezés még azokból az időkből származik, mikor még farkasok is éltek az ország területén. Egyes területeken férgeknek hívták őket, ugyanis kártevőként tartották számon. Az ordítás pedig a vonyításukra utal. A "fa" esetünkben a csapdát jelenti, a "féreg" - avagy toportyánféreg - a farkas régies elnevezése. Amikor a csapda foglyul ejtette az állatot, az óriási vonyításba kezdett.
Ágról szakadt ember
Jelenleg arra használjuk, ha valakinek szegényes, szakadt ruhái vannak, vagy a kinézete koszos, ápolatlan. A kifejezés még az akasztásos büntetések idejéből származik, mikor a bűnözőket felkötötték a fákra. Azonban, ha rosszul tették a kötelet a nyakába, vagy gyenge volt az ág és letört, akkor egyszerűen csak leesett a földre és így lett ágról szakadt ember. Általában ilyenkor futni hagyták a gazembert, mert egyszerű hibának tartották és tulajdonképpen az akasztás megtörtént még akkor is, ha a bűnöző túlélte. Úgy gondolták, hogy ez egyfajta égi jel.
Faképnél hagy
Jelentése, hogy valaki ott hagy valakit szó nélkül és elmegy. Ez onnan ered, hogy a házakat nagy kapuk díszítették. Még ma is megtalálhatóak egyes házaknál, különösképpen igaz ez Erdélyre. A kapukon pedig általában volt egy kép, esetleg egy ábra. A szokás szerint a házigazda mindig kikísérte a vendéget. Beszélgettek egy kicsit, majd a vendég elment, a házigazda viszont ott maradt. Vagyis a kapunál, amin a fakép van.
Túros ló hátán az osztozkodás
A "túros" szó sokak számára félreérthető. Sokan tévesen túrósnak emlegetik, pedig nem túrós, hanem túros. A túros pedig sebeset jelent. Ha egy lónak két gazdája volt, azok bizony sokat használták és a nyeregtől a háta nagyon hamar sebes lett. A szólás jelentése az, hogyha valamit közösen használunk valakivel, annak sosincs jó vége, a közös tulajdonban lévő érték hamar tönkremegy.
Szemenszedett hazugság
A kifejezés jelentése válogatott, szedett, azaz szemenszedett. Ez a szólás a középkorból ered, amikor Németországban a nemes ifjak a rátermettségüket és "férfiasságukat" úgy bizonyították szívük választottjának, hogy a hölgyekhez a várfalon jutottak fel. A hazugságokat "szemen szedték", vagyis gondosan összeválogatták, hogy minél hihetőbbnek tűnjenek.
Hájjal keneget
A régmúlt időkben a boszorkányoknak tulajdonították a hájjal kenegetést. A legenda szerint kutya- vagy rókahájból készült kenőccsel kenegették magukat, hogy repülni tudjanak. Manapság a szólás azt jelenti, hogy valakit hízelgéssel, kedvezéssel próbálnak befolyásolni, vagy éppen meggyőzni valamiről.
Ott áll, mint bálám szamara a két kapu közt
Az elbambuló, tétovázó, valamire nagyon rácsodálkozó emberre szokták ezt a szólást használni. A régi időkben a pásztorok hajnalban összeterelték a falu teheneit, majd a legelőre hajtották őket. A nap végén hazafelé menet mindegyik állat megtalálta otthonát, magától bement a saját udvarára, ahonnan reggel indult. A gond akkor volt, amikor új kaput készített a gazdája. Ekkor bizony a tehén megállt a kapu előtt és nem mert bemenni.
Kesztyűbe dudál
Teljes képzavar, ugye? Hogyan is lehetne kesztyűbe dudálni? A kedves Mária Terézia kedvenc vallatási módszerének köszönhetjük ezt a szólásunkat. A kesztyűbe dudálásról képet nem találtam, helyette egy hasonlóan barátságos kínzási módszert mutatok nektek. Ez a spanyolcsizma. A "kesztyűbe dudálás" eredeti jelentése idővel elfelejtődött, így - mivel viccesen hangzik - vidám mesejátékok gyakori felkiáltása lett. A szólás ma azt jelenti, hogy valaki beavat valakit egy titokba, vagy felfedi egy tervét.
Sok van a rováson
Gyakran használjuk ezt a kifejezést akár anyagi tartozások felemlegetésekor, akár erkölcsi hibák számbavételekor. Az adózás története vezet el a megoldáshoz. Az adózást Magyarországon Károly Róbert vezette be. Ő veretett - firenzei mintára - állandó aranypénzt, a florentinust, magyarosan: forintot. Elvesztette a pénzváltás hasznát. A királyi kamarák a pénzcserét igen magas haszonnal bonyolították. Az állandó aranypénz bevezetésével a kamara haszna megszűnt, ennek pótlására szolgált az adó. Mivel a parasztok abban az időben nem tudtak írni, az adótartozást rovásbotra vésték. Ez hosszú, négyszögletes pálca volt. Egyik végén kezdték a rovást. Az első kapunál, a portánál az egyik oldalra rávésték a forint tartozást, majd a pálcán egyet fordítva a dénárokat jelölték meg. Ezután egy függőleges vonallal a pálca mind a négy oldalán lezárták ezt a rovatot és a következő portálnál ugyanezt tették. Ha üres, vagy elhagyott telekhez értek, a rovásbotra is üres helyet hagytak. Így történt az adókirovás.
Kereket old
Hajdanán a kocsisoknak egy meredek lejtőn fékezniük kellett, nehogy a lovakra rácsússzon az egész kocsi. Amikor leértek a lejtőről, a kereket (ki)oldották ebből a szoros kötelékből, hiszen a veszély elmúlt. Így lett a "kereket old" a gyors távozás, a menekülés szinonimája.
Ókori Bölcsességek, Modern Értelmezésben
A szólások és közmondások nem csupán a magyar népnyelv sajátosságai, hanem az emberiség kollektív bölcsességének részét képezik. Számos, ma is használt kifejezés eredete az ókorba nyúlik vissza, és rávilágít az emberi természet örökzöld dilemmáira.
Ismerd meg önmagad!
Platón az i. e. IV. század első felében élt görög filozófus egyik munkájában olvasunk emberekről, akik a spártaiak, vagy lakónok módján rövid, tömör „lakónikus” megfogalmazásban foglaltak össze egy-egy fontos tanítást. Közéjük sorolják azt a hét nevezetes személyt, akiket a hét görög bölcsként emlegetünk. Mindegyikük rövid, megjegyzésre méltó kijelentéseket tett. Egyszer összejöttek, bölcsességük első termését áldozati ajándékképpen elvitték Apollónnak a delphoi templomba, s ott felírták azokat, amelyeket ma mindenki így emleget, így például azt, hogy: Ismerd meg önmagad! A későbbi idők e tanítást sokszor csak az egyéni élet szempontjából nézték. Euthüdémosz helyesen így fogalmazta meg: „Aki nem ismeri a saját képességét, nem ismeri önmagát”. Ez a szólás az önreflexió, az önismeret fontosságát hangsúlyozza, ami alapja a személyes fejlődésnek és a boldog életnek.
Damoklész kardja
Amikor valakit nagy veszély fenyeget, melynek bekövetkeztét bármikor várhatja, s a veszély tudata szüntelenül nyugtalanítja, akkor mondja: úgy függ a fejem fölött, mint Damoklész kardja. Dionüsziosz, mikor egyik hízelgője, Damoklész felemlegette neki türonnosz kincseit, gazdagságát, hatalmának fenségét, birtokai bőségét, királyi palotájának nagyszerűségét, azt állította, hogy nem volt soha senki boldogabb, így szólt: akarod-e Damoklész, ha téged ennyire gyönyörködtet ez az élet, magad is megízlelni és kipróbálni az én szerencsémet? Mikor Damoklész igennel felelt, elrendelte, hogy aranykerevetre fektessék, minden pompával vegyék körül, válogatott ínyencségeket tálaljanak neki, mindenki őt szolgálja. Damoklész boldognak hitte magát. És ekkor, a fény és pompa közepette, megparancsolta Dionüsziosz, hogy lószőrszálra kötve egy villogó kardot bocsássanak alá a mennyezetről, hadd csüngjön a boldog embernek a nyaka fölött. Damoklész pedig nem nézte többé a gyönyörűségeket, nem nyújtotta kezét az asztal felé, végül könyörgött, hogy hadd mehessen el, mert már nem akar többé boldog lenni. Cicero még ezt a kérdést fűzte a történethez: Vajon eléggé világossá tette-e Dionüsziosz, hogy semmiben sem lehet boldog az, akit mindig valami félelem fenyeget? A szólás a hatalommal és a felelősséggel járó állandó fenyegetettségre utal.
Heuréka!
Mi hétköznapi emberek azt a szót használjuk, hogy megtaláltam! Ugyanez a lelkes kiáltás hangzott el az i. e. II. században a szicíliai görög város, Szürakuszai utcáin. Arkhimédész, a híres természettudós csupaszon, csuromvizesen, egyenesen a fürdőből szaladt ki és újságolta mindenkinek: Megtaláltam! Arkhimédész a fürdőbe ment, s a kádba beszállva észrevette, hogy amennyi a testéből a kádba belemerül, ugyanannyi víz a kádból kiömlik. Minthogy ez éppen Hierón, szürakuszai uralkodó aranysúly lopásának nyitjára jött rá, ezért volt a felkiáltás. A találmány hatására két, ugyanolyan súlyú tömböt készített, mint amilyen a koszorú volt, az egyiket aranyból, a másikat ezüstből. Egy nagy edényt megtöltött vízzel, ebbe belemerítette az ezüsttömböt. E mérés alapján a kiömlő vízből rájött, mekkora súlyú ezüst felel meg meghatározott mennyiségű víznek. Ez alapján bebizonyította a vállalkozó lopását, aki a koszorút készítette az uralkodónak. A "Heuréka!" a váratlan felfedezés, a hirtelen felismerés örömteli kiáltása.
Jaj a legyőzötteknek!
A mondás eredetije - Vae victis! (vé viktisz) - latin nyelvű, római nép történetének egyik korszakából való. Amikor egyszer Róma az etruszkok segítségére siettek, a galloktól vereséget szenvedtek. Legkitűnőbb hadvezérüket Veii elfoglalóját, Camillust igazságtalanul megvádolták, ezért önkéntes számkivetésbe ment. A sebtiben összeszedett római hadsereg a Tiberis egyik mellékfolyójánál, az Alliánál vereséget szenvedett. A gallok csak a harmadik napon hatoltak be Rómába, kihaltnak találták. Csak az öregek maradtak a városban. A házakat kirabolták, majd felgyújtották. Ekkor a Capitaliumban tartózkodott Titus Manlius is, aki a gallokat visszatartotta, míg társai odaértek. Megállapodtak abban, hogy a rómaiak váltságdíjat fizetnek, s ennek fejében a gallok elvonulnak. Ezer font aranyban állapították meg annak a népnek a váltságdíját, mely arra volt hivatva, hogy a világ ura legyen - jegyezte meg keserűen Lívius az eset elbeszélésekor. A rómaiak megbízásából Sulpicius katonai tribunus vitte az aranyat Brennus, gall vezér elé. A gallok a mérésnél csaltak. A rómaiak ezen felháborodtak, s ekkor Brennus gúnyos nevetéssel lecsatolta kardját és övével együtt beledobta a mérleg serpenyőjébe. Sulpicius megkérdezte, mit jelent ez. Brennus így felelt: „Mi mást? Jaj a legyőzőtteknek!” Ez a mondás később példabeszéddé lett. Eszerint a legyőzötteknek nincs joguk, kényre-kedvre ki vannak szolgáltatva a győztesnek. A "Jaj a legyőzötteknek!" a háború kegyetlenségét és a győztesek zsarnokságát tükrözi.
Hannibál a kapuk előtt!
A mondás eredete az ókorba nyúlik vissza. Nagyjából a mai Tunisz területén feküdt Karthágó városa. Számos gyarmata volt a tenger partján, különösen Hispániában, a mai Spanyolországban. Ennek az államnak volt kiváló hadvezére Hannibál. Karthágó népe a punok ellen Rómával Szicília birtokáért folytatott küzdelemben alulmaradt, területeket vesztett, hadisarcot kellett fizetnie. Elégtételt akart venni, készült az újabb háborúra, de főleg a veszélyes társtól, Rómától akart megszabadulni. Hannibál apja, Hamilcar hadvezér fiát kicsi korától a rómaiak elleni ádáz gyűlöletre nevelte. Kirobbantotta a II. pun háborút, Karthágó készült elvesztett területeinek és hatalmának visszaszerzésére. Róma helyzete a vereség után kétségbeejtő volt. Hannibál békeajánlatát visszautasították. A legjelentősebb volt a capuai ostrom. Hannibál célját, Capua felszabadítását nem érte el, Rómát azonban négy és fél kilométernyire közelítette meg. Itt tábort ütött, kétezer lovassal a Collina kapu előtt álló Hercules-templomig nyomult. Ez lehetett a nevezetes pillanat, amikor a felkiáltás: „Hannibál a kapuk előtt! „ megszületett. A pun vezér azonban Rómát nem tudta elfoglalni, kénytelen volt visszatérni maga is Afrikába. Itt, Zama mellett, i.e. 202-ben vereséget szenvedett Scipio római vezértől. A "Hannibál a kapuk előtt!" a közvetlen és súlyos veszélyre figyelmeztet.
A kocka el van vetve
A köztudat szerint Julius Caesar mondta életének történelmi pillanatában. Caesar csaknem egy évtizedes harcban meghódította Galliát. Katonái tűzbe mentek volna érte. Sokat követelt, de még többet adott önmagából. A Caesar-ellenes erők egy másik hadvezér, Pompeius köré csoportosultak. Caesar tudta, hogy a római államot csak az egyeduralom mentheti meg, s ahhoz a köztársaságot fel kell számolni. A hatalmat akarta magához ragadni. Követei kiutasítása után világossá vált, hogy egyetlen lehetőség a fegyveres harc, amit el szeretett volna kerülni. A támadást a legnagyobb titokban készítette elő, maga is utolsó napon úgy tett, mintha semmit sem tervezne. Gladiátorok gyakorlatait nézte, fürdőben volt, lakomát adott. Este egy bérelt fogaton, csekély kísérettel sietve a csapatok után indult. Így érkezett el Itália határát jelentő kicsiny folyóhoz, Rubicohoz. (Ezért mondják nagy döntése előtt álló emberekre ma is: Átlépte a Rubikónt.) Caesar azokra a szenvedésekre gondolt, amelyeket az egész emberiségnek okoznia kell, valamint arra, hogy miként fogja az utókor megítélni tettét. Végül, mint aki nem törődik tovább tette következményeivel, hanem rábízza a jövőre, bármi jöjjön is, azt mondta: „Vessük el a kockát!” - és gyorsan átkelt a folyón. A mondást azonban úgy szoktuk idézni „A kocka el van vetve!”, mert egy másik forrás, a római Suetonius így mondja, ez a forma vált ismertté. Caesar kockái háborúban kedvezően estek, győzelemmel fejezte be, azután meggyilkolták. Egy biztos, hogy mit kívánt a történelem menete, azt ő látta világosan. Ebben az értelemben jól dobta a kockát. A "A kocka el van vetve!" a visszafordíthatatlan döntésre utal, ami után már nincs visszaút.
Te is, fiam, Brutus?
Julius Caesart i. e. 44. március 15-én a római naptári megjelölés szerint március idusán a római államtanács, a szenátus ülésén fogadott fia, Brutus és más összeesküvők megölték. Ebben a helyzetben hangzottak volna el a címben idézett szavak? Lássuk az ókori forrásokat. Caesar életrajzát az i. sz. I. század végén élt görög Plutarkhosz írta meg, hasonlóan, mint Appaianosz. „… Cimber Tillius, aki a főszerepet magára vállalta, nyomban odalépett hozzá, mintha kérni akarna valamit. Mikor Caesar nemet intett és kézmozdulattal jelezte, hogy majd máskor, Cimber Tillius mindkét vállán megragadta a tógáját. Caesar felkiáltott: - De hiszen ez erőszak! Az egyik Casca a torka alatt megsebesítette. Caesar megragadta Casca karját és írószerszámával keresztüldöfte, de hiába akart felugrani helyéről, nem tudott, mert másfelől is sebet kapott… Úgy azután huszonhárom tőrdöféstől leterítve csak az első szúrásnál hallatott egy halk sóhajt, van, aki azt állítja, hogy a rárohanó Marcus Brutusnak így szólt görögül: „Te is fiam?” Hasonlóképpen számol be az eseményekről Cassius Dio történetíró, de szerinte Caesar nem mondott semmit. Ha történetileg nem hitelesíthető is teljesen, a mondás ma is él és használatos, ha valaki valami olyan rosszat tesz, amit éppen tőle nem vártak volna. A "Te is, fiam, Brutus?" a legmélyebb árulásra, a bizalom megcsalatására utal.
Kenyeret és cirkuszt!
Iuvenalis, a római szatíraköltő, aki az i. sz. I. század második felében és a II. század első harmadában élt, mondotta felháborodottan e szavakat. „…ez a nép már rég - amióta vevő szavazatra nincs -, túltette magát minden gondon, s akitől rég vesszős bárd, sereg és hatalom függött, ma egészen meglapul és csak e két dolgot kívánja szorongva: cirkuszt és kenyeret.” (Muraközy Gyula fordítása) A római császárság katonai diktatúra volt, bármennyire is igyekeztek ezt eleinte leplezni. Az olyan szervek, mint a népgyűlés, ebben a rendszerben értelmetlenekké, sőt kellemetlenekké váltak. A városi tömeg figyelmét el kellett terelni a politikáról, hogy a diktatúra szándékait ne zavarja. Ennek a célnak kitűnően megfelelt a cirkuszi látványosságokkal való szórakoztatás és az ingyen gabona osztása. Kitűnő eszköz is volt ez a tömegek demoralizálására: kaptok enni, szórakozhattok, legyetek hálásak, s a politikával ne törődjetek. Ezt tudta Traianus császár is. Augustus császár idejében történt, hogy a császár megrótt egy színészt, hogy miért versengenek annyit egymás között. A színész így válaszolt: Hálátlan vagy fejedelem! Hagy csak, hogy a nép velünk foglalkozzék, mert ez neked így hasznos! A cirkusz a lóversenyek helye volt. A két legnépszerűbb párt - csapat - a zöldek és a kékek voltak, de szerepeltek fehérek és pirosak is. E színek szerint oszlott meg szinte egész Róma. A szurkolók mindent megtettek, hogyan bálványozzák a maguk színében versenyzőket. A versenyzők átcsábítása sem volt ismeretlen. Verus császár a cirkuszi játékokra nagy gondot fordított. Egy Volucer nevű zöld lóról aranyszobrocskát mintáztatott, magához vitette a Tiberius palotába, majd a Vaticanus dombom emeltetett a lónak síremléket. Mikor a játék napja eljött, az emberek már éjszaka tódultak a cirkuszba. A nők legszebb ruháikat öltöttek föl. A kereszténység sem tudott véget vetni ennek a játéknak. Az egyházatyák felháborodhattak, hogy a verseny kezdetét jelző kendő az égből letaszított sátán jelképe. Iuvenalist bőszítette, hogy a hajdani fél világ ura világ fordítottan él, most a cirkusz mámorától hagyja magát megrészegíteni, s ebben a mámorban nem is törődik azzal, hogy mit határoznak róla, nélküle. Amikor a nép öntudatát veszti és csak a közvetlen hasznot és kényelmet nézi, akkor szokás Iuvenalis keserű szavait idézni. A "Kenyeret és cirkuszt!" a tömegek manipulálására, a politika iránti érdeklődés elterelésére szolgáló eszközre utal.
Ép testben ép lélek
Ez a mondás is Iuvenalis római költőtől való. Egyik költeményében arról ír, hogy az emberek mennyi minden után futnak és mennyire tele vannak felesleges félelemmel, mert nem gondolják meg igazán, mit érdemes kívánni és mitől kell csakugyan félni. Összegezi az álláspontját arról, hogy mit is kell az istenektől áldozattal és imával kérni: „ép testben legyen ép lélek - kérd az imádban; hősi szívért könyörögj, mely nem fél semmi haláltól, s természettől nyert adomány neki élete teljes tartama; nincsen olyan fáradtság, mit ki ne bírna. Nincsen semmi harag, vágy benne; nagyobbnak ítéli Hercules oly keserű munkáit, fáradozását, mint egy Sardanapal kéjét, tollát, lakomáit.” (Muraközi Gyula fordítása) Az embernek arra kell törekedni, hogy legyen ép lelke ép testben. A ma szokásos forma úgy érthető, mely szerint csak ép testben van ép lélek, vagy éppen, hogy ha egy test ép és erős, ez már biztos jele annak, hogy a benne lakozó lélek is az. Eszerint a délceg külső mögött nem rejtőzhetik gyenge jellem. Márpedig nyilvánvaló, hogy egyik állítás sem volna igaz. Olyasfajta testgyakorlás, mint a görögöknél volt, a rómaiaknál nemigen volt. A görög sportéletet elsősorban olimpiai játékokra értik, azonban ez egy ókori testkultúrára néz vissza. Úgy vélték, hogy az ember képességeinek teljes kibontakoztatásához testi képességeinek kifejlesztése is hozzátartozik. A görög műveltségben a testnevelésnek semmivel sem volt kisebb szerepe, mint a szellemi képzésnek. Seneca, római filozófus így írt róla: „Balga dolog… és művelt emberhez a legkevésbé sem illő a karizmok edzése, a nyak vastagítása, meg a mellkas megerősítése. Ha szépen halad is a magad tömése és növekednek izomkötegeid, sem erőd, sem súlyod nem éri el egy hízott ökörét! Azután tedd hozzá még azt, hogy a test nagyobb terhe a lelket elnyomja, s mozgékonysága csökken. Korlátozd tehát testedet és tágítsd a helyet lelkednek!” Az összhang megbomlott, ki az egyik, ki a másik részt tartja egyedül fontosnak. Iuvenalis a testi és lelki épség, az egész-ség egységes követelményét, a kettő együttes fejlődését hangsúlyozza - helyesen. Ha nem is éppen az isteneknek bemutatott áldozatokkal, hanem inkább a harmonikus görög testkultúra elveinek alkalmazásával erre kell törekednünk nekünk is. Az "Ép testben ép lélek" a testi és szellemi harmónia fontosságát emeli ki.