Az emberi tapasztalatok sokszínű szövevényében kevés olyan metafora létezik, amely annyira mélyen gyökerezik, mint a "vihar" képe. Ez a szó, amely a természet félelmetes erejét idézi, átvitt értelemben is rendkívül gazdag jelentéstartalommal bír. Jelenthet fizikai pusztítást, érzelmi zűrzavart, társadalmi felfordulást, sőt, akár a szerelem elsöprő erejét is. Ugyanakkor hordozza magában a megküzdés, az alkalmazkodás, a megújulás és az egyéni erő kifejezésének lehetőségét is, csúcspontján a merész állítással: "én vagyok a vihar!". Ez a megnyilatkozás nem csupán a kihívásokkal való szembenézésről szól, hanem arról is, hogy valaki képes internalizálni a változás és az erő dinamikáját, maga is a folyamat részévé, irányítójává válva. Ahogy a nyelv is viharos és rétegzett jelentésekkel teli, úgy a "vihar" fogalma is állandóan alakul és változik, tükrözve az emberi lét összetettségét.
A fizikai vihar: Természeti erő és pusztítás
A vihar a természet egyik leglátványosabb és legfélelmetesebb jelensége. A szó eredeti értelmében "aránylag rövid ideig tartó, gyak. (jég)eső, havazás, zivatar, villámlás, mennydörgés kíséretében fújó rendkívül erős szél, ill. ezek közül az időjárási jelenségek közül több együtt" - ahogy azt a definíció is részletezi. Ez egy pusztító, tengeri, tomboló, vad vihar, melynek pusztítása felmérhetetlen lehet. Jellemző rá a vihar előtti csend, ami csak fokozza a feszültséget. A vihar fenyeget, keletkezik, kerekedik, közeledik; majd kitör a vihar. Ekkor bőg, dühöng, tombol, zúg a vihar, mindent elsöpörve, ami az útjába kerül. Aztán alábbhagy, csendesedik, elzúg, lecsillapodik a vihar, de a nyomai sokáig láthatóak maradnak. Gyakran elér, elkap valakit a vihar; a vihar tépáz valakit. Ilyenkor az emberek menekülnek a vihar elől, vagy viharba kerülnek, viharban hányódnak.
Petőfi Sándor is megörökítette a természeti erők ezen aspektusát, írva: "Most uralkodnak a szelek, a viharok." Mikszáth Kálmán is drámai ecsetvonásokkal írta le a pusztítást, megjegyezve: "A vihar … ádáz erővel tördelte a fákat, dobálta le a háztetőket." Tóth Árpád lírai hangon, mégis érzékletesen festette meg a vihar kezdetét, amikor a szívből felszálló sóhaj is viharrá válik: "[Fölöttem] sok ringó virág, száz apró légi sajka … Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az." József Attila a vihar hangját, annak tompa jajgatását és a harangszó távoli hangját állítja egymással szembe, utalva a természeti elemek erejére és az emberi hang tehetetlenségére: "Hangod legyen az őszi vihar sötét zúgása, melyben tompa a jajgatás, De a harangszó messze hangzik." Ezek a leírások nem csupán a vihar külső megnyilvánulásait mutatják be, hanem azt a mély benyomást is, amit az emberi lélekre gyakorol.
Az érzelmi viharok mélysége és a megküzdés útjai
A fizikai viharok analógiájára az emberi lélekben is dúlnak viharok, melyek gyakran sokkal pusztítóbbak lehetnek. Átvitt értelemben a "vihar" az érzelmek heves kavargását vagy kitörését jelenti, mint a felháborodás vagy a szenvedélyek vihara, amely vihart támaszt. Szavainkat tomboló vihar követheti, ha érzéseink elszabadulnak. Arany János is a szív viharairól írt: "Kél és száll a szív viharja Mint a tenger vésze." Ezek a belső viharok mélyen megrengethetik az egyént. Móricz Zsigmond megfigyelése szerint: "Intenzív lelkiéletet élt, s így a legkisebb mozzanat is nagy visszhangot s viharokat vert fel benne." Ez rávilágít arra, hogy még a legapróbb események is hatalmas érzelmi hullámokat indíthatnak el egy érzékeny lélekben.
Márai Sándor a viharokkal való szembenézésről, a megküzdés kitartásáról beszél, mint arról, hogy "mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: „itt van”. S oltani és védekezni." Ez a hozzáállás nem a passzív elfogadás, hanem a proaktív felkészültség és a határozott cselekvés. Fodor Ákos egy bölcsességgel teli perspektívát kínál, mely szerint: "Míg élnél, vedd úgy: a rossz nem egyéb, mint csendelőtti vihar." Ez az elképzelés reményt ad, arra utalva, hogy a nehézségek, azaz a viharok, gyakran egy nyugodtabb, jobb időszak előfutárai.
John Heider is megerősíti ezt a ciklikusságot: "A bölcs hangját sem hallod mindig, ahogy a vad vihar sem tombol örökké. A mennydörgést csönd követi, s a sötét nyomán mosolyog a szivárvány." Ez a gondolat arra ösztönöz, hogy kitartsunk a nehéz időkben, tudva, hogy minden vihar véget ér, és utána a megújulás és a remény szivárványa tűnik fel. Kovács Kati dalszövege pedig vigaszt nyújt a lelki viharok idején: "Soha ne sírj, ha táncoltat az élet, Vihar után még zöldebbek a fák." Ez a mondat arra emlékeztet, hogy a megpróbáltatások megerősíthetnek bennünket, és utána új, frissebb kezdet vár ránk. A vihar tehát nem csak rombol, hanem tisztít, újjáéleszt, és lehetőséget teremt a növekedésre.
Koncz Evelin - Megküzdés és pszichológiai immunitás
A szerelem vihara: Felkavaró erő és menedék
A szerelem, mint az emberi érzelmek egyik legintenzívebb formája, gyakran maga is viharként tör be az életbe. Csitáry-Hock Tamás ezt a jelenséget tornádóhoz hasonlítja, leírva, hogy: "A szerelem nem lesz, hanem van. Egy napon, amikor nem is számítasz rá, amikor minden ugyanúgy indul, mint máskor, vagy éppen egy nagyon rossz, fárasztó nap után megérkezik, és tornádóként felkap. Nem tudsz ellenkezni, nem tudsz ellenállni. Ő az erősebb. Csak egyet tehetsz: engeded. Hagyod, hogy vigyen, repítsen, hogy szállj vele. És bízol benne. Nem véletlenül jött, nem véletlenül most. Mert ez nem csak vihar. Ebben a viharban van valami. Valaki. Valaki, akit vártál." Ez a leírás a szerelem elsöprő, megállíthatatlan erejét hangsúlyozza, amely mélyen megváltoztathatja az ember életét. Péterfy Bori és a Love Band egy dalszövegében hasonlóan elementáris erővel jellemzi a szerelmet, amikor azt mondja: "Te vagy a tavaszi áradás A vihar előtti villámlás." Ez a kép a szerelem előtti feszültséget és az elkerülhetetlen, elsöprő érkezését ragadja meg.
A szerelem azonban nem mindig marad lángoló vihar. Paul Verlaine a kihűlt szerelemről írva megállapítja: "Mély és őszinte volt szerelmünk? Nem! -: érdekes volt, semmi más. Vihar és tűzvész volt szerelmünk? Nem! -: csak rövid szórakozás." Ez a cinikus megjegyzés rávilágít arra, hogy ami kezdetben intenzívnek tűnt, valójában múló szórakozásnak is bizonyulhat. A szerelmet sokszor paradoxonok jellemzik, ahogy azt Csitáry-Hock Tamás is megfogalmazza egy kedveséhez szóló gondolatban: "Lehetne szerelem… száz is, ezer is. Bármennyi. Lángoló, szép, kellemes, magával ragadó. Lehetne fájó, felkavaró, szenvedélyes vagy csendes. Lehetne bármilyen, lehetne bármennyi. Lehetne szerelem. De már nem lehet. Már nincs szerelem, nincs lángolás. Már te vagy. Csak te. A mindennél több, a mindennél szebb. A rendkívüli, az egyetlen, a felkavaró. A fájdalmas, a csodálatos, a kívánatos. A mélység és a magasság, a vihar és a csend, a pillanatnyi és az örök. A minden." Itt a szeretett személy maga testesíti meg a "vihar és a csend" kettősségét, a pillanatnyi és az örök egyidejűségét, egy mindent felölelő egységet képviselve.
A szerelem és a házasság egyúttal menedéket is jelenthet az élet viharai elől. J. R. Ward egy regényében úgy írja le a házasságot, mint egy láthatatlan, mégis rendíthetetlen szerkezetet: "Az emberek ezért házasodnak össze (…). Egyáltalán nem (…) a társadalmi helyzetért. Ha ügyesek voltak, fel tudtak építeni egy olyan házat, amelynek nem voltak falai, láthatatlan teteje volt, és olyan padlója, amelyre nem lehetett rálépni - a szerkezet azonban olyan menedéket jelentett számukra, amelyet egyetlen vihar sem tudott elsöpörni, semmilyen tűz nem tudott felégetni, és az idő vasfoga sem hagyta rajta a nyomát." Ez a kép a stabil és biztonságos kötelék erejét mutatja be, amely képes ellenállni a külső és belső kihívásoknak. A boldogság gyakran éppen a hiányában tűnik fel, így a házasság nyújtotta biztonság vihar idején válik a leginkább értékessé. Éppen ezért, a szerelem viharában, vagy a mindennapok kihívásai közepette, egy ilyen menedék felbecsülhetetlen értékű lehet.
Én vagyok a vihar: Az egyéni erő és a rugalmasság
Az egyik leginkább provokatív és erőt sugárzó kijelentés a viharral kapcsolatban az, amikor valaki azt mondja: "én vagyok a vihar!". Ez a Riddlernek tulajdonított mondat - "Mikor azt súgják a fülembe: nem éled túl a vihart, visszasúgom nekik mosolyogva: én vagyok a vihar!" - a defiance és az öntudat csúcsát képviseli. Nem csupán a túlélésről szól, hanem arról is, hogy valaki képes internalizálni a fenyegető erőt, és maga is a kihívás forrásává válni. Ez egyfajta szimbiózis a külső erővel, ahol az egyén nem áldozat, hanem aktív résztvevő, sőt, maga a változás. A csatavesztés egy esetben megbocsáthatatlan: ha el sem mentél az ütközetbe. Így, ha valaki "a vihar", az azt jelenti, hogy készen áll az ütközetre, és maga diktálja a feltételeket.
Márai Sándor is az alkalmazkodás és a folyamatos változás fontosságát hangsúlyozza, ami lényegében a viharral való azonosulás egyik formája: "Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem 'biztonságban élni'." Ez az életfilozófia elutasítja a statikus biztonság illúzióját, és ehelyett a dinamikus létezést, a folyamatos áramlásban való részvételt javasolja, ahol az egyén maga is formáló erővé válik, mint a vihar. Egy ilyen hozzáállásban van valaki az emberben, aki rosszat akar neki, de éppen a belső viharok leküzdésével, a magunkról való tanulással fejlődünk. Sokat tanulunk magunktól, amikor nem vagyunk magunk, amikor kilépünk a komfortzónánkból és szembenézünk a kihívásokkal.
Csernus Imre az emberismeretről szólva árnyaltabb képet fest, rámutatva, hogy a makacsság, bár bizonyos szintig jó, csak akkor igazán hatékony, ha "kellő rugalmassággal van ötvözve". Ezt az erdélyi fenyőfák példájával illusztrálja: "Bizonyos erdélyi embereken szoktam mosolyogni, amikor mutatják nekem, hogy az ő erdélyi fenyőfáik milyen erősek és milyen nagyra nőnek. Azt válaszolom nekik, igen, ezeket a nagy fenyőfákat a vihar pont derékban szokta kettétörni." A valódi erő nem a törhetetlen merevségben rejlik, hanem a viharhoz hasonló rugalmasságban, a változáshoz való alkalmazkodás képességében. Az omlásában súlyos a légvár, ezért az egyéni erő azt jelenti, hogy nem építünk illúziókra, hanem a valóságot elfogadva, annak dinamikájával együtt élve válunk ellenállóvá. Ha nem kifejezetten ostobaság, akkor válaszd a kényelmetlenebb megoldást, mert ez az út edzi az embert a viharok elviselésére és alakítására.
Koncz Evelin - Megküzdés és pszichológiai immunitás
Társadalmi és politikai viharok: Közösség és változás
A "vihar" fogalma nem csupán az egyén belső világára vagy a természeti jelenségekre korlátozódik, hanem kiterjed a társadalom és a politika területére is. Átvitt értelemben, a gazdasági vagy politikai élet pusztító hatású, nagyfokú zavarát vagy felfordulását is jelenti, mint például a háború vihara vagy évszázadok vihara. Ezek a társadalmi viharok alapjaiban rengethetik meg az életünket. Petőfi Sándor is érezte a közelgő fenyegetést, amikor azt írta: "Fájdalom és düh hangzik szivembe! | Fájdalom, mert düledék hazámra Uj viharnak közeledtét látom." Ez a sor a haza sorsa miatti aggodalmat és a közelgő politikai zűrzavar előérzetét fejezi ki, amely viharként közeledik a nemzetre.
József Attila egy másfajta nézőpontot kínál, ahol a vihar, még ha fájdalmas is, valamilyen módon áldásosnak bizonyul: "[Menekülés úri viharból.] Minden vihar, úri vihar áldott átok: Közelebb hoz tihozzátok." Ez a gondolat arra utal, hogy a közös megpróbáltatások és a társadalmi felfordulások, bár nehezek, összehozzák az embereket, erősítik a közösségi kötelékeket, és lehetőséget teremtenek az összefogásra. Az életben a kollektív bölcsesség ereje megkérdőjelezhetetlen: a legnagyobb elménél is okosabb a buták szövetsége, ami azt sugallja, hogy a közösségi szinten megélt viharok tanulsága gyakran a kollektív tudásból és összefogásból fakad.
A modern kor kihívásai is egyfajta folyamatos társadalmi viharként értelmezhetők, különösen a nők számára. "A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között?" Ez a kérdés rávilágít arra a komplex és gyakran kimerítő küzdelemre, amelyet sokan vívnak a mai társadalomban. Ez egy olyan "viharzóna", ahol az egyéni erő és a rugalmasság elengedhetetlen a túléléshez és a boldoguláshoz. Az üldözési mánia az üldözők kategóriája, ami azt jelenti, hogy sokszor a külső nyomás belsővé válik, és ez a vihar is csak akkor szelídíthető meg, ha az ember megtanulja kezelni a saját belső reakcióit.
A vihar mint tanító és az élet szeretetének himnusza
A vihar nem csupán pusztító erő, hanem tanító is lehet, amely értékes leckéket ad az életről, az empátiáról és az emberi cselekvés erejéről. "A szentfazék c. film" története egy mély erkölcsi tanulsággal szolgál: "Tombolt a vihar, és több ezer tengeri csillagot mosott partra a tenger. Észrevettem, hogy egy gyönyörű kislány egyenként felszedegette, és kétségbeesetten igyekezett visszadobálni őket a tengerbe. Nem értettem. Ha csak néhányat menthet meg, mi értelme az egésznek? Rám nézett, és azt mondta: - Annak az egynek igenis számít! (…) - mondta a kislány. Igaza volt!" Ez a történet rávilágít arra, hogy még a legnagyobb, legpusztítóbb viharok közepette is van értelme az egyéni cselekvésnek, a jóságnak, hiszen minden megmentett élet, minden apró gesztus számít. A világot túl közelről vagy túl messziről érdemes megfigyelni, hogy lássuk mind a részleteket, mind a nagyobb összefüggéseket. Fantasztikus, hogy végül minden megoldódik, de ehhez sokszor aktív részvételre van szükség, még a legreménytelenebb helyzetben is.
A vihar emellett az élet iránti mély szeretetet is felébresztheti, arra ösztönözve bennünket, hogy minden pillanatot intenzíven éljünk meg. "Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (…) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (…) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt… Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajkkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének." Ez a szenvedélyes leírás az élet minden aspektusának, még a vihar előtti feszültségnek és magának az esőnek is a teljes átélését hangsúlyozza. Nem a világ bonyolult, te vagy körülményes, és ez a perspektíva segít elfogadni az élet viharait, és azokban is megtalálni a szépséget. Az értelmesek egyik része okos, a másik része ostoba, hasonló a helyzet a butákkal is, de az élet szeretetének képessége független az intellektustól; csupán a szív nyitottságán múlik. Ez a hozzáállás nem riad vissza attól, hogy meglássa a csodát a vihar előtti tenger fémes felszínében vagy abban, hogy a meztelen bőrön érezze a meleg esőcseppeket, átadva magát a pillanatnak.
Koncz Evelin - Megküzdés és pszichológiai immunitás
A nyelv viharai és a jelentés rétegei
Ahogy az időjárási jelenségek is változatosak és rétegzettek, úgy a nyelv, a kifejezések és a szólások jelentése is gyakran viharos és többféle értelmezést kínál. Utóbbiakat szinte mindennap használjuk, ám előfordulhat, hogy nem is abban az értelmükben, amit valóban jelentenek. A "vihar" szó számos jelentést hordoz, és hasonlóan gazdag a magyar nyelv sok más kifejezése is, amelyek eredete és valódi értelme gyakran elmerül a homályban. A szólás a közmondás sokszor rejtett, de annál érdekesebb értelmezéseket rejt.
Példaként említhető a "fakutya" szólása, melynek eredetét illetően sokat vitatkoztak már a nyelvtudósok, de végleges megállapodásra máig nem jutottak a szólás keletkezését illetően. Egyes magyarázatok szerint a szólás fakutya szaván valamely fából készült tárgyat értenek, csakhogy a fakutya is több jelentéssel bír. Egy másik magyarázat szerint a pogány magyarok áldozati oltárának a sarkán állhatott valami vicsorító kutyabálvány annak kifejezésére, hogy a jó istenségekkel szemben tehetetlen marad a kutyába képzelt gonosz szellemnek minden erőlködése, fogvicsorítása. Ez a nyelvi "vihar" - a jelentések és eredetek bizonytalansága - rávilágít arra, hogy a szavak ereje és értelmezése gyakran sokkal összetettebb, mint gondolnánk. A hiba olykor a hibakereső készülékében van, vagyis a félreértések a mi interpretációs képességeink hiányából is fakadhatnak.
Hasonlóan rejtélyes a "hosszabb a péntek, mint a szombat" szólás is. Ezt a népies szólást rendszerint tréfás figyelmeztetésként használják, és annak a nőnek mondják, akinek kilátszik az alsószoknyája - tehát az időhöz például semmi köze sincs. Erdélyi János, a múlt század közepén élt jeles kritikus és népköltési gyűjtő szerint a közmondást péntek és pendely, a szombat és szoknya szavak előríme, rokonhangja szülte. A dolog további érdekessége, hogy a hosszabb a péntek, mint a szombat szólásnak megvannak a pontos megfelelői az északi szláv nyelvekben is, olyan nyelvekben, melyekben nem hasonlít egymáshoz sem a pénteket és a pendelyt, sem pedig a szombatot és a szoknyát jelentő szó. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a nyelvi viharok, vagyis a jelentések eltolódásai és a kifejezések vándorlása, messze túlmutatnak az egyedi nyelvek határain.
Még a "nem cseppentett tökmag" kifejezés is meglepő magyarázatot rejt. Ha azt gondolnád, hogy a közmondás valóban a színre, esetleg az elpirulásra utal, nagyot tévednél. Tudvalevő egyrészt, hogy a tökmag nem piros, és cseppenteni sem lehet. Ami pedig a piros színt illeti, arra vonatkozólag a szólás számos változata is magyarázatot ad. A cseppentett szó a cseppentett vér szókapcsolatból következett, ami azt jelenti, hogy olyan vérről van szó, mely friss, és még nem alvadt meg, így élénkpiros színnel rendelkezik. Ezek a nyelvi példák is azt illusztrálják, hogy a mélyebb jelentés megértéséhez néha át kell törni a felszíni, látszólagos értelmezéseken, és el kell merülni a "szavak viharában", hogy felfedezzük valódi mondanivalójukat. Ahogyan a boldogság is olyan, mint a levegő: csupán a hiánya tűnik fel, úgy a nyelvi tisztaság is gyakran csak a félreértések és a jelentések "zavaros vizei" után válik igazán nyilvánvalóvá.
A kiszámíthatóság és a vihar paradoxona
A cikk eredeti témája, a "io sono kiszamithatosag en vagyok a vihar jelentése", egy alapvető paradoxonra mutat rá. A vihar természetszerűleg kiszámíthatatlan, kaotikus, hirtelen és elsöprő. A "kiszámíthatóság" ezzel szemben a rendet, az előrejelezhetőséget, a stabilitást jelenti. Hogyan lehet valaki egyszerre kiszámítható és a vihar? Ez a kettősség több rétegben is értelmezhető.
Márai Sándor szemlélete, miszerint "mindig várni vihart és a tűzvészt" és "nem csodálkozni és nem sopánkodni", egyfajta attitűdbeli kiszámíthatóságot tükröz a kiszámíthatatlan eseményekkel szemben. Az emberi válasz válik predikálhatóvá: felkészülünk, elfogadjuk, és cselekszünk. Ez a belső tartás adhat egyfajta stabilitást a külső zűrzavarban. Az elégedettség hizlal, de a viharokkal való szembenézés edzi a jellemet.
Amikor valaki kijelenti: "én vagyok a vihar!", az paradox módon egyfajta kontroll megszerzésére utal. Ha én vagyok a vihar, akkor én határozom meg a mozgásomat, az erőmet, a hatásomat. Nem valami külső erő sodor engem, hanem én vagyok a sodró erő. Ez a kijelentés azt sugallhatja, hogy az egyén annyira megérti és magévá teszi a változás, a dinamizmus természetét, hogy maga válik azzá. Ilyenkor a kiszámíthatóság abban rejlik, hogy mindig készen áll a változásra, a megújulásra. Soha ne izgasd föl magad - nyomban fölizgatod a többieket. Ez a mondás rávilágít arra, hogy a saját belső állapotunk, még a vihar közepette is, hatással van a környezetünkre, és a belső nyugalom megőrzése maga is kiszámítható erővé tehet bennünket.
A természetes viharoknak is van egyfajta ciklikussága, ahogy John Heider is megjegyzi: "A bölcs hangját sem hallod mindig, ahogy a vad vihar sem tombol örökké. A mennydörgést csönd követi, s a sötét nyomán mosolyog a szivárvány." Ez a mintázat egyfajta "kiszámíthatóságot" kölcsönöz a legkaotikusabb jelenségnek is. Tudjuk, hogy a vihar véget ér, és utána nyugalom következik. Ez a tudás adja az emberiségnek a reményt és a kitartást. Mindig minden eltűnik, pedig mindig minden ugyanott van. Napról napra az újdonság varázsával ajándékoz meg az amnézia. Ezek a gondolatok a létezés ciklikus és múló természetét hangsúlyozzák, amelyben a viharok és a csendek váltakozása az élet elengedhetetlen része.
A filozófus, aki elmerül a gondolataiba, akár a Jégbüfében, és azon mélázik, hogy "Melegnek látszott a sör, és közben tényleg az!?", azt a kérdést veti fel, hogy a látszat és a valóság között gyakran szakadék tátong. A vihar kiszámíthatósága is ilyen lehet: a felszínen kaotikusnak tűnik, de mélyebben rejlő, felismerhető mintázatokkal bír. A legfőbb meglepetés-faktor a holtbiztos dolgok kipróbálása. Talán a legnagyobb kiszámíthatóság a viharban éppen az, hogy mindig elkerülhetetlenül megérkezik, és mindig valamilyen változást hoz magával. Azáltal, hogy ezt elfogadjuk és magunk is a változás energiájává válunk, túlléphetünk a puszta "kiszámíthatóság" és "kiszámíthatatlanság" kettősségén, és a lét mélyebb rétegeit tapasztalhatjuk meg.