A Tolna vármegyei Kölesd határában, a Paksról Kölesdre vezető országútról egy kilométeres földúton megközelíthető elvadult park mélyén húzódik meg az egykori majorság központi épülete. A Hiemer-Jeszenszky-kastély - vagy ahogy a helyiek gyakran emlegetik, a felsőhídvégi kastély - ma már csak árnyéka egykori önmagának, az enyészet és a természet lassú, de kérlelhetetlen folyamatának martaléka. Ez az épület nem csupán egy tégla és mész alkotta szerkezet, hanem egy letűnt korszak, a 18. századi nemesi udvarházépítészet egyik különleges, ma már erősen pusztulófélben lévő mementója.
Az uradalom kialakulása és a Hiemer család szerepe
A birtok története a 18. század elejére nyúlik vissza. Felsőhídvég volt az első hozományként eladott birtokrész, amely meghatározta a későbbi uradalom fejlődését. A székesfehérvári kereskedő, Hiemer Sebestyén 1722-ben nősült be a Gindly családba, megalapozva ezzel a család helyi befolyását. Hiemer Sebestyén fia, Ignác volt az, aki a tényleges uradalmi központot kiépítette. Az 1760 körüli időszakban épült fel a két téglalap alaprajzú épület: az északi a gazdasági célokat szolgálta, míg a keleti maga a kastély volt, amelyet az udvar körül további két gazdasági épület egészített ki.
Ebben az időszakban egy kisebb, földszintes, középrizalitos kastély épült, amelynek falait barokkos zsánerképek borították. A kastély falai között zajló életet a korabeli nemesi szokások és a vidéki gazdálkodás kettőssége jellemezte. A birtok később a család örökösödési rendje szerint öröklődött: Ignác fiának, Józsefnek a halálával a birtok a Jeszenszky családra szállt, majd a történelem viharai és a tulajdonosváltások során, közvetlenül az államosítás előtt, a Bárány család tulajdonában állt.
Építészeti sajátosságok és a historizáló átalakítások
Az épület alaprajza jellegzetes L-alakú, földszintes kialakítású, nyeregtetős tömeggel. A hosszabbik, keleti szárny nyugati homlokzatának középtengelyében egy záróköves kőkeretű kapu található, amely a kastély elegánsabb korszakát idézi. A keleti homlokzaton egy aszimmetrikus elhelyezésű, kiemelt magasságú, nyeregtetős rizalit emelkedik, amely előtt egykor a kertből lépcsőn át megközelíthető terasz biztosította a kapcsolatot a természettel.
A 19. század második felében, az 1870-1880-as években az épület jelentős átalakításon esett át. Ekkor a homlokzatokat historizáló stílusban formálták át, és egy nyaktaggal építették össze a keleti és az északi szárnyat, egységesebb épülettömeget hozva létre. A belső terek díszítése is követte ezt a korszakot, a szobák síkmennyezetesek lettek. A ma is látható nyílászárók közül néhány az építéskori, jellemzően 1880 körüli időszakot képviseli.
A falképek és a belső terek művészettörténeti értéke
A kastély egyik legkiemelkedőbb értéke a belső terekben rejtőző falkép-együttes. A részben feltárt festmények jellemzően 1780 körüliek, amelyek közül a díszteremben látható, II. József vadászbalesetét ábrázoló rokokó freskók különlegesnek számítanak. Ezek a barokkos zsánerképek, amelyek a későbbi átfestések alatt helyenként még ma is felfedezhetőek, betekintést engednek a korabeli művészi ízlésvilágba. Bár az épület födémei több helyen beszakadtak, és a falképek folyamatosan áznak, az egykori díszterem még mindig őrzi a múlt fényét. A helyszínen tett megfigyelések szerint egy gyönyörű fehér cserépkályha nyomai is sejthetők, ami egykor a kastély belső kényelmét szolgálta.
A kastély környezete: A Szentháromság-oszlop és a kápolna
A kastélyhoz tartozó park nem csupán díszítőelem volt, hanem a szakrális élet központja is. A kastélytól körülbelül 100 méterre nyugatra áll a Szentháromság-oszlop, amelyet fonatos kőkerítés vesz körül. Az építmény talapzata kronosztikonos felirattal rendelkezik, rajta egy obeliszk látható kettős címerrel, a fejezet tetején pedig a Szentháromság-szoborcsoport magasodik. Ezt az emlékművet Hiemer János és Szalkári Anna állíttatta 1805-ben.
A kastélytól mintegy 150 méterre északra helyezkedik el a kápolna.
tags: #kolesd #jeszenszky #kastely