A jazz világtörténetének lapjain kevés olyan művész szerepel, akinek hatása ennyire elemi erejű és időtálló lenne, mint a belgiumi születésű, de életét Franciaországban töltő Jean Baptiste Reinhardt, akit a világ egyszerűen csak Django Reinhardt néven ismer. Ő volt az első olyan európai jazzmuzsikus, aki nem csupán felzárkózott az amerikai sztárokhoz, hanem alapjaiban formálta át a gitározás és az improvizáció művészetét.
Korai évek és a nomád élet gyökerei
Jean Baptiste Django Reinhardt 1910. január 23-án született egy lakókocsiban Charleroi városában, Belgiumban. Édesanyja, La Bella Laurence egy cigány komikusokból és zenészekből álló vándorló színtársulat tagja volt. Családjával együtt vándoroltak: éltek Nizzában, Olaszországban, Algériában, majd visszatértek Párizsba. Ebben a nomád közegben tanulta meg a Rom nyelvet. Kezdetben hegedűn, majd bendzsón tanult játszani, és már fiatalon is kávéházakban, bárokban zenélt. Olyan helyeken lépett fel, mint a „des Auvergnats”, amely nevét az Auvergne-ből bevándorolt emberekről kapta, akik olyan zenét hoztak a népnek, ami a mai „musette” stílus forrása lett.
A tragédia, amely művészetté vált
- november 2-án, az akkor 18 éves Django élete gyökeresen megváltozott. Miután egy klubból hazatért lakóautójába, meggyújtott egy gyertyát. Azt hitte, hogy a virágok közt egér van, ezért lehajolt, a gyertya azonban kiesett a kezéből, és a lakókocsi pillanatok alatt lángba borult. Bár feleségével sikerült kimenekülniük, Django súlyos égési sérüléseket szenvedett. Bal keze elcsúfult, a középső és a mutató ujja kivételével a többiek mozgásképtelenné váltak, jobb oldala pedig térdtől a derékig megégett.
Az orvosok amputálni akarták a lábát, de Django ellenállt. A 18 hónapos lábadozás alatt, a szanatóriumi ágyon fekve kezdett újra gitározni. Mivel a bal kezének kisujját és gyűrűs ujját nem tudta szélesen nyitni - mindössze annyira volt képes, mint két billentyű távolsága a zongorán -, kifejlesztett egy speciális játékstílust. A gitár nyakát feljebb emelte, hogy a húrok közelebb kerüljenek a fogólaphoz, így az ujjaknak nem kellett akkora nyomást kifejteniük. Stéphane Grappelli, a híres hegedűs később elmondta: „Az első két ujjával bámulatos ügyességre tett szert, de megtanulta fogni az E-húrt a kisujjával, és a következő ujjával a H húrhoz is fel tudott nyúlni, ami sok olyan akkord hangzásért volt felelős, amelyet Django használt először.”
A Quintette du Hot Club de France megalakulása
1934 Django életének egyik legfontosabb dátuma: megalakult a legendás Quintette du Hot Club de France. A zenekar létrejötte a véletlen műve volt: egy hotelben felkértek 14 zenészt, hogy játsszanak egy este. A szünetben Django gitározni kezdett, Grappelli pedig csatlakozott hozzá. A megszülető hangzás mindkettőjüket lenyűgözte. A végső felállásban Louis Vola (bőgő), Roger Chaput és Joseph Reinhardt (ritmusgitár), Django Reinhardt (szólógitár) és Stéphane Grappelli (hegedű) szerepelt. Olyan örökzöldeket vettek fel az Ultraphone kiadónál, mint a Dinah, a Tiger Rag vagy az Oh Lady Be Good.
Háború és a zenei megújulás
1939-ben, a második világháború kitörésekor Django és a kvintett tagjai épp Angliában voltak. Reinhardt hazatért Párizsba, Grappelli viszont Angliában maradt. A megszállás alatt Django tovább zenélt, Hubert Rostaing klarinétossal egészítette ki csapatát, és ekkor kezdett el elektromos gitáron is játszani. A háború után újra összeállt Grappellivel, majd Duke Ellington meghívására Amerikába utazott. A turné nem volt igazán sikeres, mert Django nehezen alkalmazkodott a nagyzenekari fegyelemhez. Az út azonban fontos volt számára: szvinget játszani érkezett, de modern hatásokkal, a bebop elemeit beépítve tért haza.
Djangology (Django Reinhardt) - Solo et tablature (Gyspy jazz free tab)
A 1949-es római felvételek és az örökség
1949 januárjában és februárjában Rómában vették fel azt az anyagot, amely ma a jazz történetének egyik legizgalmasabb korszakát reprezentálja. Ezen a lemezen Django már a bebop forradalmi megújulását is beépítette játékába. A The World is Waiting for the Sunrise vagy a Djangology című darabok érett, korszakzáró művészi attitűdöt mutatnak. Django nem pusztán gitáros volt, hanem alkotóművész, aki nagyzenekari érzékkel hangszerelte darabjait, a szólók alatt pedig lenyűgöző akkordjátékkal támogatta társait.
Django Reinhardt 1953. május 16-án hunyt el Samois-sur-Seine-ben. Élete során inspirálta Yehudi Menuhint, Les Pault, Carlos Santanát és Jeff Becket is. Örökségét ma olyan zenészek viszik tovább, mint Szakál Tamás és a Canarro Zenekar, akik a magyarországi django swing hagyományát ápolják. Django nem csupán egy zenész volt, hanem az öntörvényű művészi szabadság szimbóluma, akinek története minden gitáros számára példaértékű, aki a nehézségek ellenére is a hangszerek mesterévé kíván válni.
