A 20. századi magyar festészet történetét nem lehet pusztán naptári pontossággal 1900-tól számítani, hiszen a szellemi áramlatok és fejlődési problémák nem igazodnak szigorúan évszámokhoz. Egy-egy korszak delelőjén már új törekvések csírái is jelen vannak, és a hanyatlás mellett a jövő ígérete is hallatja szavát. A magyar századforduló az ellentétes előjelű szándékok, furcsa párhuzamosságok és eltüntethetetlen különbségek ideje volt, amikor valami gyökeresen új jelentkezett az untatóan régi mellett. A történelem színpadán a múlt kísértetei párbeszédbe keveredtek a holnap hőseivel, az akadémizmus galériatónusaiba belehasítottak a természet éles fényei, és a külsőséges reprezentációval szemben teret hódított a meghitt egyszerűség. A 19. század utolsó évtizedeiben, negyedik negyedében már megfigyelhető volt egyfajta változás. A kiegyezéses konjunktúra nagy horderejű változásokkal járt, az úri rend monarchikus konszolidációját csak a vagyonosodó polgárság oldhatta meg, ami az uralkodó rétegek érdekazonossága mellett mégis egy sor új elemet honosított meg a gazdasági és a kulturális életben egyaránt. A vállalkozó kedv kitört a feudális korlátok közül, az intellektuális érdeklődést nem elégítette ki a Habsburg-birodalom szolgálati szabályzata. Az anyagi lehetőségek megnyíltak olyanok előtt is, akiknek nem volt belépőjük a nemesi kaszinókba. Az írók, művészek, tudósok olyan gondolatokat és érveket is megismerhettek, melyek nem szerepeltek a császári és királyi tananyagban. A szociális és szellemi igények megnőttek, a külföld technikai és művelődési eredményeinek tanulmányozása megélénkült, az előítéletek bénító abroncsa meglazult. Az értelmiség kezdte ismét megtanulni, mit jelent Európa. A hivatalos kormányzati szemlélet akkor a földesúri hetvenkedésből, klerikális bigottságból, hazafiaskodó képmutatásból kerekedett állampolitikai elvvé. A Habsburg-monarchiát nemzeti függetlenségünk zálogának hirdették a bürokraták és közjogászok, gyarmati helyzetünket a kapitalista gazdasági fellendülés eklektikus díszletei mögé rejtették a közgazdászok, a népnyomor feledtetésére a nemzetiségek elleni gyűlöletet szították a közírók. Ideológiai hamisság, talmi csillogás, felemás erkölcs, gonosz történelemhamisítás akadályozta a tisztánlátást.
A Festészeti Osztály jelenleg 10 000 darabot számláló gyűjteménye az 1800 és 1945 közötti magyar festészet alkotásait őrzi. A gyűjtemény kezdetei a 19. század közepére nyúlnak vissza, amikor a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egylet nemzeti képtár létrehozását tűzte ki célul. A folyamatos vásárlásokból gyarapodó műtárgyegyüttest először a Nemzeti Múzeumban mutatták be. A század végén a Szépművészeti Múzeumba kerülő anyag a II. világháború után a Fővárosi Képtár hasonló kvalitású festménykollekciójával bővült ki. Gyűjteményünkben megtalálhatók a 19. század első felében működő portré- és tájképfestők - többek között Donát János és Markó Károly - alkotásai. A Pesti Műegylet 1840-től induló kiállításain szereplő művészek életművének jelentős része is itt van: az Első Magyar Festészeti Akadémiát alapító Marastoni Jakabot, a magyar biedermeier alakjait - Barabás Miklóst és Borsos Józsefet - fő művek képviselik az anyagban. A történeti festészet zseniális alakjait legfontosabb műveik reprezentálják. Az 1820-as években született mesterek közül Orlai Petrics Soma és Than Mór, a következő évtizedben született festők közül a párizsi Salonon kiállító Madarász Viktor és Székely Bertalan magyar történelmet megjelenítő emblematikus festményei a gyűjtemény közismert darabjai, akárcsak a müncheni akadémián oktató fiatalabb generáció (Wágner Sándor, Liezen-Mayer Sándor, Benczúr Gyula) munkái. Az 1860-as években induló két mester, a nemzetközi színtéren híressé váló Munkácsy Mihály és a modern magyar festészet úttörője, Szinyei Merse Pál életművének minden korszakából elsőrangú műveket őrzünk. A müncheni Hollósy-kör és a nagybányai művésztelep mesterei közül elsősorban Ferenczy Károlynak az életműve, de a két másik művésztelep, Szolnok és Gödöllő vezető mestereinek, Fényes Adolfnak és Körösfői Kriesch Aladárnak is több festménye lett gyűjteményünk része. A századforduló meghatározó modern művészei közül Rippl-Rónai József és Vaszary János életműve áll a gyűjtemény középpontjában. Mellettük több olyan egyéni hangú festő pályája is nyomon követhető, mint Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos. A 20. század elején induló fiatal és új törekvéseket követő művészek közül a nagybányai neósok, majd a Nyolcak műveit kell kiemelni. Az avantgárd mozgalmak emigrációban alkotó művészeitől, így Kassák Lajostól és a MA-kör művészeitől kevés mű található festészeti anyagunkban, de azok igazán páratlan alkotások. A két világháború közötti időszakból az újklasszicista törekvések és a római iskola mellett a posztimpresszionista Gresham-kör alkotóinak, így Bernáth Aurélnak és Egry Józsefnek a remekműveiben bővelkedünk.
A századforduló nagymesterei és az újító szellemiség
A 20. század első felének magyar művészetét két nagyobb periódusra tagolhatjuk. Az első szakasz, a tágabb értelemben vett századforduló, a múlt század utolsó éveit és századunk első két évtizedét foglalja magában, a millennium körüli évektől az első világháború végéig terjed. Ebben a korszakban a művészet jelentős újításai, miként egész Európában, Magyarországon is a festészetben mentek végbe.
Mednyánszky László - Az emberi élet árnyoldalai
A 20. század első nagy művésze Mednyánszky László volt. Képein az ember életének árnyoldalait tette tudatossá, magáénak. Munkássága a Munkácsy-örökséghez kapcsolódik a szegénység, a kitaszítottság, a háború okozta szenvedés, a testi és lelki nyomorúság megrázó ábrázolása révén. Tájképfestészetével jobbára a francia naturalizmus hagyományaihoz kapcsolódik. Nyitott, szabadoktatású iskolát is alapított, ahol a szabadban dolgoztak, és a színek, valamint a színek megfelelő értékrendjével való megfestése volt a cél. A szabad levegő és a napsütés jelenségeinek a képre való teljes átmentése, az árnyékhatás vizsgálata jellemezte munkásságát.
Csontváry Kosztka Tivadar - Misztikus látomások és monumentális festmények
A korszak ismertetése Csontváry Kosztka Tivadarral kezdődhet. Az iglói patikus, aki misztikus elhivatottságból választotta a festészet kifejező eszközét, negyvenéves korában kezdte tanulmányait Hollósy Simon müncheni iskolájában. Természeti stúdiumaival kezdettől fogva egy nagy, mindent átfogó, látomásos világkép megalkotására készült fel, amit utazásai során, a Tátrában, Görögországban és Itáliában, Libanonban, Palesztinában festett, némelykor rendkívüli méretű vásznain valósított meg. Közülük is kiválik a Taorminai görög színház romjai című 1904-05-ben készült monumentális festmény, amely a századforduló és egyben a modern magyar festészet egyik legkiemelkedőbb, legkülönösebb mesterének fő művei közé tartozik. Festményeinek különleges színeffektusaiban és hullámzó formáiban a szecesszió hatása is érvényre jut. Művei a magyar posztimpresszionizmushoz és a szecesszióhoz is kapcsolódnak (Önarckép, a Madonnafestő). Akárcsak Csontváry különleges, semmi máshoz nem fogható művészete, Gulácsy Lajos életműve sem illeszthető be a korszak valamely meghatározott stílusirányába.
Csontváry Kosztka Tivadar képei a pécsi Csontváry Múzeumban Pictures of Kosztka Tivadar Csontváry 4K
Gulácsy Lajos - Az álomvilág festője
Gulácsy Lajos inspirációjának forrásait főleg az olasz reneszánsz kultúrájában találta meg, és hatott rá a múlt századi angol preraffaelitizmus is. Valamennyi műve különös fantáziával teremtett, szubjektív álomvilágnak szülötte, ezért piktúráját a szürrealizmus előzményeként is emlegetik (az 1908-as Kalapos önarckép és az 1917-18-ban készült Rózsalovag). Művészete a szecesszió titokzatosan bágyadt, szomorú hangulatával telítődik, képein felfelé irányuló mozgások érzékelhetők.
A Nagybányai Iskola és a természetelvű festészet
A századforduló legnagyobb hatású művészeti mozgalma, a magyar festészet megújulása a Nagybányai Iskola nevéhez kapcsolódik. A nagybányai művésztelepet Hollósy Simon és müncheni tanítványai hozták létre 1896-ban azzal a céllal, hogy "magyar ég alatt, magyar talajon, a magyar néppel való megújuló érintkezésben" dolgozzanak; esztétikai programjuk a természetelvű festészet megteremtése volt.
Ferenczy Károly - A modern magyar piktúra stílusteremtője
A Nagybányai Iskola legmarkánsabb egyénisége, a modern magyar piktúra stílusteremtő mestere Ferenczy Károly, akinek művészete és tanítása kihatott a korszak szinte valamennyi törekvésére és a Nagybányai Iskolából kiváló ú.n. neósok közvetítésével a tízes évek avantgardizmusával, majd a két világháború közötti posztnagybányai művészekkel közvetlenül is összefüggésbe hozható. Korai naturalista korszakában készült a Kertészek (1891) című festménye. Müncheni munkásságát képviseli a rendkívül elmélyült karakter elemzést tükröző Önarckép (1893), s a természet és ember kapcsolatáról elégikus hangon szóló Madárdal (1893). Nagybányai korszakát három szakaszra szokták osztani: az elsőből valók a jobbára még sötét tónusú bibliai tárgyú kompozíciók, s a második szakaszban születtek meg a plein-air festés kiteljesedését jelentő "napfényes" képek: az Október (1903), a Festőnő (1903), a Napos délelőtt (1905). Érezhető a nyár (kék ég, zöld fák), az asztalon a reggeli maradványai. A posztimpresszionizmushoz közelítő, utolsó periódusából ad ízelítőt az 1911-es Nyilazók.
Iványi Grünwald Béla és a Kecskeméti Művésztelep
A nagybányai törekvésekkel majdnem egyidőben kelt életre a század eleji magyar festészetnek egy másik jellegzetes vonulata, amelynek mesterei Munkácsy Mihály társadalomkritikai szemléleten alapuló, romantikus-realista örökségét vallották magukénak. Iványi Grünwald Béla alapította a Kecskeméti Művésztelepet, melynek célja egy különleges magyar stílus kialakítása volt.
Körösfői Kriesch Aladár és a Gödöllői Telep
A Gödöllői Telepet Körösfői Kriesch Aladár alapította, ahol a szecesszió eszméit a hazai társadalmi körülmények között alkalmazható, komplex filozófiai-esztétikai tanítássá igyekeztek formálni.
Az alföldi festészet és az expresszív kifejezésmód
Az alföldi festészet gyűjtőfogalma azoknak a művészeknek a munkásságát tartalmazza, akik az alföldi táj és a paraszti életforma témakörében a realizmus magyar hagyományából indultak ki és különböző alkatuk szerint más és más stílusfejlődés útján, de valamennyien az expresszív festői kifejezésmód felé haladtak. A főként Hódmezővásárhelyhez kötődő alföldi iskola önálló karakterű festői közül Tornyai János volt a legdrámaibb és Rudnay Gyula a legromantikusabb, de a külön úton haladó Koszta József volt az a festő, aki a tízes évek második felében a végső határig fokozott színintenzításával és indulatos gesztusaival a legmesszebbre ment az intuitív, expresszionista festésmódban.
A posztimpresszionizmus és az avantgárd előfutárai
Az európai művészetnek az impresszionizmusból kibontakozó, nagy stílusáramlatára utal a magyar századforduló talán legösszetettebb képzőművészeti irányának a posztimpresszionizmus terminuszával való megjelölése. A magyar posztimpresszionizmusnak nincs egységes stíluskaraktere, arculata annak a néhány nagyformátumú mesternek egyéni törekvéseiből rajzolódik ki, akiknek munkásságával a modern magyar festészet és szobrászat elsőként csatlakozott a 20. század nemzetközi áramlataihoz. Csontváry mellett Gulácsy Lajos, majd Vaszary János és Rippl-Rónai József, valamint a szobrász Beck Ö. Fülöp alkotásaiban teljesedik ki.
Rippl-Rónai József - A Nabis csoport magyar tagja
A magyar posztimpresszionizmust Rippl-Rónai József testesíti meg. Festészete a századvég francia mozgalmaiban, főként a Nabis (Próféták) körében formálódott ki, amely csoportnak maga is elismert tagja volt. Hatalmas életműve a modern magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. A korai, párizsi korszakból való Kalitkás nő (1892), a kaposvári és az ún. kukoricás korszak néhány főműve, mint a Karácsony (1903), és az Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (1907), egészen öregkori pasztell Önarcképéig (1924) stílusfejlődésének valamennyi fontos szakaszát bemutatja.
Vaszary János - A szecessziótól a fauve-os derűig
A franciás orientációnak volt érdekes alakja Vaszary János. Már a nagybányai csoport mellett dolgozók említésekor is felmerült a neve (Kalapos nő 1894). A szecesszió hatására azonban megpróbált elszakadni az impresszionisztikus látástól. Később a német expresszionisták felé hajlott, palettája gazdagodott és színei kivilágosodtak. Festészetében megjelennek a tengerparti jelenségek, a fauve-osan derűs tájak. A húszas években festett festményein a színház- és cirkuszjeleneteit, a parkban csevegő asszonyok és társaság (Parkban 1928) figurái jellemzőek. Művészetét még a távol-keleti színes fametszetek stílusa is megérintette. Érett korszaka 1930 körül kezdődik, melyben a tárgyak elvesztik földi szilárdságukat. Vaszary művészetének második periódusa ismét Vaszary stílusához állt közel.
A Nyolcak - Az első magyar avantgárd csoport
A magyar avantgárd művészet csírája a Nagybányai Iskolában, pontosabban a természetelvű festészetet megtagadó nagybányai fiatalok, az ún. neósok körében fejlődött ki. Czóbel Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Perlrott-Csaba Vilmos, az idősebbek közül Iványi Grünwald Béla és Kernstok Károly a francia posztimpresszionista mesterek, mindenekelőtt Cézanne és Matisse hatására fordultak el az impresszionisztikus látványfestéstől, az ő új törekvéseik vezetnek át az 1909-ben megalakult, első avantgardista csoportosulás, a Nyolcak művészetéhez. E csoport tagjai Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos voltak, kiállításaikon csatlakozott hozzájuk a szobrászat klasszikus hagyományaiból kiinduló Vedres Márk és Fémes-Beck Vilmos. Munkásságuk a tízes évek elején kulmináló, radikális szellemi mozgalmak szülötte, az Ady Endre, Bartók Béla nevével fémjelzett irodalmi, zenei forradalom képzőművészeti megfelelője. A Nyolcak működése az azonos célok és a közös fellépés ellenére igen szerteágazó stílusfejlődést mutat, nyomon követhető benne Cézanne és a kubista mesterek racionális szemlélete és képszerkesztési módja, a fauvizmus dekorativitása és a német expresszionizmus hatása is. Felfogásuk a posztimpresszionizmus ágazatainak szolgálatára esküdtek fel. Czóbel Cézanne követője volt. Márffy Ödön lovakat festett. A Nyolcak útja is lezárult. Czigány és Orbán kivándorolt, Fémes Beck pedig meghalt. A többiek útja különféle irányba fordult.
Az aktivizmus - Radikális kezdeményezések
Az a nagy erjedés, ami a tízes évek elején a Nyolcak munkásságával indult meg, a társadalmi forradalom eszméje mellett felzárkózó művészek csoportosulásában érte el tetőfokát a háború utolsó éveiben. Az aktivizmusnak nevezett irodalmi, művészeti mozgalom fokozatosan alakult ki a Kassák Lajos által szerkesztett Tett, majd annak betiltása után a Ma című folyóiratok körül. Képzőművészei nem elégedtek meg a Nyolcak avantgardizmusának félmegoldásaival, hanem a kubista és expresszionista kezdeményezések radikális továbbvitelén fáradoztak. Az aktivizmus két markáns tehetségű festője Nemes Lampérth József és Uitz Béla volt; mellettük említendők Tihanyi Lajos, Kmetty János, Perlrott-Csaba Vilmos, Galimberti Sándor, Bohacsek Ede, Mattis Teutsch János, Bortnyik Sándor és Kassák Lajos festményei és Pátzay Pál szobrai, amelyek az emberi alak expresszív torzításával folytatott kísérletekről tanúskodnak.
Nemes Lampérth József és Uitz Béla
Nemes Lampérth József és Uitz Béla voltak az aktivista mozgalom két legmeghatározóbb festője. Munkásságuk révén erőteljesebb, szuggesztívebb stílus megteremtésére törekedtek, mely már messze túlmutatott a Nyolcak heterogén, keresgélő stílusán. Nemes Lampérth József erőteljes, átütő tehetség volt, és művei napról a napra bontakoztak ki a világháború idején. Uitz Béla szoborszerű, monumentális figurákat varázsolt elő, melyek a szegénységet, a kitaszítottságot, a háború okozta szenvedést és a testi és lelki nyomorúságot tolmácsolták.
Kassák Lajos és a konstruktivizmus
Kassák a húszas években festette képarchitektúráknak nevezett síkkonstruktivista kompozícióit, melyek a modern magyar festészet egyik kiindulópontjává váltak. Uitz emigrációja kezdetén hasonló kísérleteket folytatott művészi analízis sorozatával, és Bortnyik is ezen az úton haladt a húszas évek elején, Weimarból való hazatérése után kezdődő, metafizikus-szürrealisztikus korszaka felé.
A két világháború közötti időszak - Neoklasszicizmus és posztnagybányai festészet
A két világháború közötti időszakban a művészetet elszigetelte a magyar képzőművészet egészén belül. A posztnagybányai festők, ha átmenetileg érintkeztek is a 20. század stílusirányzataival, továbbra is a nagybányai hagyományt folytatták.
A Római Iskola és az újklasszicizmus
Az ún. Római Iskolás irány között többféle klasszicizáló változat is megtalálható. A Római Iskola festői az olasz neoklasszicizmushoz és a római iskola művészeihez kötődtek. Céljuk az volt, hogy a klasszikus tradíció folytatásaként a művészetet a hagyományos esztétikai elvekhez visszavezessék.
A Gresham-kör - A posztimpresszionista örökség
A Gresham-kör tagjai, mint Bernáth Aurél és Egry József, a posztimpresszionista irányzatot képviselték. Ők a nagybányai tradíció lírai festőiségéhez szelídítették a modern törekvéseket. Művészetük a nagybányai iskola örökségének, a látványfestésnek vált újjáélesztőjévé.
Bernáth Aurél - A kolorit-lírizmus mestere
Bernáth Aurél, a posztnagybányai stílus iskolateremtő mestere, fiatal művészként a természetelvű piktúra nyelvén nem tudta megfogalmazni az életérzését. Kezdetben a Sturm kiállításain szerepelt, és Franz Marc művészetéhez állt közel. Célja volt valami éterikus lebegés és könnyedség köntösében, konstruált végtelen tér elé festeni a figuráit. Ez az expresszionista korszaka azonban nem volt tanulság nélküli. Később a látványvilág tárgyi konkretizálódása és a tárgyak jelentésének kutatása vált művészete fókuszává. Bernáth felfedezte a dolgok, a csendéleti elemek érzéki szépségét és festői jelentését, melyek egyúttal hangulatot és értelmet is tolmácsoltak (Fürdő nők 1928, Hegedű ablak előtt 1929, Hotelszoba 1929). A szubjektum líráján átszűrődő világban megjelent az emberi figura is, mint szabadulni akarás költői médiuma. Önarcképein (Önarckép sárga kabátban) a szubtilis szépséget kereső, szemlélődő festő látható. Képeinek éltetője a színek "mélyfényűek", azaz belülről sugárzóak és világítók. Bernáth Aurél és Szőnyi István rokonává avatta művészetét.
Egry József - A balatoni táj festője
Egry József, a Balaton festője, a táj és a fény kapcsolatát kutatta. Munkásságát a szegényembereket, kikötőmunkásokat festő fiatal Egry József művei fémjelzik, hasonló formajegyekkel kapcsolódva a korszak szociális tartalmú törekvéseihez. Képein a tengerpartvidék jelenségeit festette, és a fényárnyék hatásokat vizsgálta. Stílusa a posztimpresszionista Gresham-kör alkotóinak remekműveiben bővelkedett. Egry művészete az éltetője volt a festészetnek, és a művész privát életének búja-gondja, a formatökély keresése váltotta fel a korábbi törekvéseket. Későbbi korszakában Taorminai hegyek közt festette meg műveit.
Csontváry Kosztka Tivadar képei a pécsi Csontváry Múzeumban Pictures of Kosztka Tivadar Csontváry 4K
Szőnyi István - A posztnagybányai hagyomány lírai folytatója
Szőnyi István, a nagybányai hagyomány legautentikusabb folytatója volt, melyet a lírai festőiséggel ötvözött. A posztnagybányai stílus legfontosabb festői közé tartozik. Festészetében a fény-árnyék plaszticitás szellemében fogalmazódott meg a látvány, melyben az expresszionizmus hatása is megmutatkozott. A két világháború közötti időszakban a Duna-menti táj és a paraszti élet vált művészete fő témájává. Képein a lágyan összemosódó, puha színek lírai érzelmeket sugalltak. Szőnyi István művészete a szemlélődő, érzékeny szemben és eredendő humanizmusában találta meg erejét. Nem vonzódott a spekulatív dolgokhoz, hanem a látvány-élmény és a légköri izgalom jelenítésére koncentrált. A paraszti lét idilli hangulattá, tiszta látvány-élmény ébresztőjévé válhatott számára, akárcsak Gauguin-nek a maori bennszülöttek világa.
Ferenczy Noémi - A gobelinművészet megújítója
Ferenczy Noémi gobelinművészete a 20. század magyar művészetének kiemelkedő jelensége volt. Műveiben a középkori francia gobelinművesség ihlette, melyet modern szellemben élesztett újjá. Gobelinjeiben a monumentális művészet rangjára emelte a textilművészetet, és a munka, mint az emberi élet felszabadításának és egymásért való létezésének eszközét jelenítette meg. Bár felfigyelt a szecesszióra is, és hatott rá annak kézműveskultusza, Ferenczy Noémi nem engedett a pusztán dekoratív megoldásnak. Művészete Bernáth Aurél és Szőnyi István rokonává avatta őt.
A modern szobrászat útkeresései
A 20. század magyar szobrászata, bár nem rendelkezett olyan erős szobrásztáborral, mint a festészetben a Nyolcak és az aktivizmus, mégis jelentős alakokat hozott. A magyar szobrászat hagyománya tehát vértelenebb volt, mint a festészeté. A posztnagybányai festők, ha átmenetileg érintkeztek is a 20. század stílusirányzataival, továbbra is a nagybányai hagyományt folytatták.
Medgyessy Ferenc - Az archaikus források és a rusztikus formák
Medgyessy Ferenc volt az elsők egyike, aki mellőzte a plasztikai kifejezésnek a korban általánosan elfogadott hagyományait, s az egyiptomi, a görög művészet archaikus forrásából merítve és az alföldi paraszttípust téve meg rusztikus formákkal mintázott, monumentális hatású szobrainak mintájává, megújította a magyar szobrászatot.
Pátzay Pál - Az expresszionizmustól a klasszicizmusig
Pátzay az expresszionizmusból indult, átmenetileg hatott rá a szecesszió is (Fátyolos női fej 1916). Részt vett a forradalomban, az ellenforradalom első éveiben börtönben is ült. Később a harmonikusabb, artisztikusabb megoldások felé fordult. Munkásságában a kisbronzok sora került ki, minden szobrában tanúsítván nagy formatudását. Pátzay művészete az olasz neoklasszicizmushoz és a római iskola művészeihez kötődött.
Beck Ö. Fülöp - A modern szellemű továbbfejlesztés
Beck Ö. Fülöp azon szobrászok közé tartozott, akik a nagybányai emlékét vitték magukkal, még ha lázadtak is a nagybányai szellem ellen. Rövid ideig Archipenko tanítványa volt, és szobrai hordták a kubizmus igézetét (Fiatal férfi 1919). Munkásságában az avantgárd és a modern szellemű továbbfejlesztés között az utóbbit választotta.
Ferenczy Béni - A kubista plasztikai formálás
Ferenczy Bénit 1919-ben a kubista plasztikai formálás hatása érintette meg, melynek eredménye az Álló fiú című szobra. Emigrációban élt, csak 1935-ben tért vissza Magyarországra.
Az École de Paris és a magyar festészet
A magyar képzőművészet egésze szempontjából jelentős volt az École de Paris hatása, mely a modern magyar festészetet nemzetközi áramlatokhoz kapcsolta.
Czóbel Béla - Párizs és Magyarország ötvözése
Czóbel Béla hollandiai tanulmányai után 1919-ben Berlinbe került, majd Párizsban és Magyarországon élt, mind szuverénebben ötvözvén a két nemzet látáskultúráját. Munkásságában a képfelület egységes megoldásának elve jellemezte. A fauvizmus elveit vadabb hangvételben újraidéző mozgalma a nagybányai elvekkel is szembeszállt. Képein a hideg kék és hideg rózsaszín, mély barna színek jellemzőek.
Márffy Ödön - A színnel való megoldás mestere
Márffy Ödön par excellence festő volt, mindent színnel oldott meg. Képeit a foltokból sugárzó festői izgalom jellemzi. Ecsetje nyomán a francia fauve-ok dekoratív, erős ecsetjárását idézi, de sokkal expresszívebb annál. Az impresszív megfigyelés helyett összevont és képpé szublimált emlékeit festette meg.
Bortnyik Sándor - A kubizmus dekoratív játéka
Bortnyik Sándor a kubizmus néhány elemét szívta magába, de csak mint dekoratív játékot, melynek következtében statikai bizonytalanság és dekoratív ritmus adódott. A húszas évek elején, Weimarból való hazatérése után kezdődő, metafizikus-szürrealisztikus korszaka felé haladt.
Vasarely Viktor - Az op-art előfutára
Vasarely Viktor is a fauve-osan derűs tájak festője volt. Későbbi munkásságában a geometrikus absztrakció, az op-art felé mozdult el, melynek során a vizuális megtévesztések és optikai illúziók felhasználásával alkotott.
Csontváry Kosztka Tivadar képei a pécsi Csontváry Múzeumban Pictures of Kosztka Tivadar Csontváry 4K
A portré a 20. századi magyar képzőművészetben
A portré fogalmát boncolgatva Passuth Krisztina A festészet műhelyében (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1964) című könyvében arról beszél, hogy nem szükségképpen portré az a festmény, amely csak egy alakot ábrázol, attól válhat mégis azzá, hogy a szemlélő figyelme csak reá terelődik. Így az ilyen típusú műalkotásban az egyéniségnek nagyobb a jelentősége, mint más festmények esetében. Számtalan művész, számtalan módon nyúlt már a portré műfajához, és köztük persze nem ritkák az olyan esetek sem, amikor a festő nem egy meghatározott, létező személyiséget festett meg a vásznon, hanem valamilyen típust ábrázolt, azaz több ember közös jellemvonását emelte ki és sűrítette egyetlen elképzelt figurába. A Bibliamúzeum „…A maga képmására” - Portré a 20. század magyar képzőművészetében című kiállítása járja körül tüzetesebben, ahol mintegy 49 művész 73 portréját (köztük 39 önarcképét) láthatják az érdeklődők. Derkovits Gyula, Fényes Adolf, Egry József, Gábor Jenő, Gulácsy Lajos, Kmetty János, Rippl-Rónai József, Szőnyi István csak néhány jól ismert név azon 20. századi alkotók közül, akiknek munkái bekerültek a válogatásba. A képek több vidéki múzeumból és magángyűjteményekből érkeztek a Ráday utcai kiállítótérbe.
tags: #magyaros #fesrmenyek #20 #szazad