Medvetartás és Medvével Való Találkozás: Korszerű Szemlélet és Biztonsági Tippek

A medvék, mint hatalmas és lenyűgöző állatok, mindig is foglalkoztatták az emberi képzeletet. A modern állatkertekben való bemutatásuk, valamint a természetben velük való találkozás egyaránt speciális ismereteket és megközelítést igényel. Az évszázadok során jelentős változáson ment keresztül az állatkertek szerepe, a szórakoztatási célú menazsériák helyét a tudományos alapokon nyugvó, biológiai szemléletű bemutatási technikák vették át. Ennek következtében a környezetgazdagítási módszerek egyre nagyobb mértékben kerülnek alkalmazásra, hozzájárulva az állatok természetes viselkedéselemeinek előhívásához és az abnormális viselkedészavarok megszüntetéséhez. Ugyanakkor az ember és medve találkozásai a természetben is egyre gyakoribbak, ami fokozott figyelmet és megfelelő biztonsági intézkedéseket tesz szükségessé.

A Medvék Evolúciója és Táplálkozása

A medvék evolúciója mintegy 50 millió éve kezdődött. Bár őseik valószínűleg nagyrészt húsevő ragadozók voltak, az evolúciójuk során a medvék egyre kisebb mennyiségben fogyasztottak húst, és mindenevővé váltak. Egy, a Washington Állami Egyetem által vezetett kutatócsoport nemrégiben a Scientific Reports folyóiratban mutatta be azt a vizsgálati eredményét, amely a medvék étrendjének evolúciójáról készült. A vizsgálatok arra mutattak rá, hogy sokkal inkább az emberhez hasonló étrenden kellene tartani az állatkerti medvéket, mert a túl sok fehérje (túl sok hús) megrövidíti az életüket. Charles Robbins biológiaprofesszor szerint „A medvék nem húsevők, abban a szigorú értelemben véve, ahogy például a macska is nem magas fehérjetartalmú étrendet követnek”. Hozzátette: „Azonban az állatkertekben, függetlenül attól, hogy jeges-, barna- vagy ajakos medvéről van-e szó, az az ajánlás, hogy magas proteintartalmú étrenden kell őket tartani. Amennyiben így etetjük, lassú halálra ítéljük őket.”

Egy kísérletben az USA különböző állatkertjeiben élő ajakos medvéket és pandákat úgy kezdték etetni, hogy számtalan különféle élelemtípust kitettek eléjük, és a medvék válogathatták ki, ami a fogukra való volt. Az ajakos medvék választásához avokádót, sült jamgyökeret, savót és almát tettek ki, a medvék 88 százalékban az avokádókat választották, 12 százalékban a jamgyökeret. Ez összetételében hasonló az állat vadon fogyasztott, tojásokból, lárvákból, hangyákból és termeszekből álló étrendjéhez. Azonban őket sem ennek megfelelően tartják az állatkertekben, és ezért jóval rövidebb ideig élnek, mint az lehetséges volna. Egy másik kísérletben még azt is felmérték, hogy a panda a bambusz mely részét részesítette előnyben: a fehérjében gazdagabb leveleket, vagy a szénhidrátban gazdagabb szárakat. Kiderült, hogy a szárakat szerették inkább, sőt, márciusban 98 százalékban csak a szárakat ették. A kínai állatkertekben, ahol sikeresen szaporítottak már pandát, az állatok étrendje fehérjében szegény, szénhidrátban gazdag volt. Korábban a jegesmedvéket is vizsgálták, ez az állat is inkább a vadon fogyasztottnak megfelelő, magas zsírtartalmú élelmiszert választotta a fehérjében gazdag helyett, ha tehette. Azonban az állatkertekben őket is inkább hússal, mint hájjal etették, és ezért a jegesmedve állatkerti élettartama is kb. 10 évvel rövidebb a lehetségesnél, a legtöbbször vese- és májbetegség végzett velük, ami a hosszú távú rossz étrend következménye lehet. Ez azt jelenti, hogy ha a medvék dönthetnek, olyan élelmet fogyasztanak el szívesen, ami a vad életmódjuk során fogyasztotthoz a legjobban hasonlít.

Szlovákiában folytatott 25 évi vizsgálat alapján kimutatták: a medvék táplálékának zömét, 86,3 százalékát a növényi táplálék, míg 13,7 százalékát állati eredetű élelem teszi ki. Tavasszal füvet, nyáron erdei gyümölcsöket, gabonaféléket fogyaszt. Ősszel főként tölgy- és bükkmakkot. Mivel ezek a fafajok négy-hét évente hoznak bőséges termést, bükk- és tölgymakk hiányában a medve leereszkedik a domboldalakra, ahol vadalmát és vadkörtét keres, esetleg a gyümölcsösökben okoz károkat. Ősszel, miután a juhnyájak elhagyják az esztenákat, a környező legelőkön a medvék kezdik legelni a bőséges sarjút. Gyökereket, zabot és a zsenge kukoricát is eszik a medve, de kedveli a gombákat is. Állati eredetű táplálékként hangyabábokat, gilisztákat, rovarokat eszik, felforgatja a köveket és a kidőlt fatörzseket, úgy keres ennivalót. Mézet is fogyaszt, nemcsak vadméhektől, hanem a házi méh kaptáraiból is. Külön problémát jelentenek az úgynevezett húsevő medvék. Megtámadják a hegyekben legelésző háziállatokat: juhokat, szarvasmarhákat, lovakat, szamarakat és disznókat is. Azok a medvék, amelyek nem húzódnak be a barlangokba, télen vaddisznókat, őzeket, szarvasokat ejtenek el. Úgy tűnik, hogy háziállatokban csak azok a példányok okoznak nagyobb károkat, amelyek megismerték a hús ízét, és rászoktak arra.

Környezetgazdagítás és Társaskifutók az Állatkertekben

A modern állatkertekben a környezetgazdagítási módszerek egyre szélesebb körben elfogadottak, sőt bizonyos szempontok szerint a korszerű állatkerti tartástechnológia részévé válnak. Ennek oka, hogy e módszerek kivétel nélkül hozzájárulnak az állatkertek által betöltött szerepkörök magasabb színvonalon történő megvalósításához. Az Állatkertek Természetmegőrzési Világstratégiája hangsúlyozza, hogy a viselkedési források megőrzésére éppúgy szükség van, mint a genetikai forrásokéra. A természetes viselkedésrepertoár sikeres „kifejlesztése” zárttéri körülmények között a veszélyeztetett fajok szervezett regionális tenyészprogramjaiban is megfelelőbb tenyésztési eredményeket produkálhat. Amennyiben e tenyészprogramok biztosítani akarják egy faj túlélését, kellő figyelmet kell szentelniük a természetes viselkedésformák megőrzésére is. Az állatkerti kutatások is csak egészséges mentális állapotú egyedek vizsgálatával lehetnek eredményesek. Az abnormális és sztereotip viselkedéselemektől mentes állatok bemutatása továbbá didaktikai szempontból is fontos követelménynek tekinthető.

A környezetgazdagítás egy sajátos formája az interspecifikus szociális környezetgazdagítás, avagy a társaskifutók kialakítása. A modern értelemben vett állatkerti bemutatástechnika történetének áttekintése során észrevehetjük, hogy már igen korán igény mutatkozott különböző fajok együttes, egyazon kifutón belül történő bemutatására. Történeti érdekesség, hogy az első lejegyzett „társítás” emlősökhöz kapcsolódik. A Schönbrunni Állatkertben - annak megnyitását követő évben, 1753-ban - egy kutyát kínáltak fel takarmányként egy bengál tigrisnek, azonban a két állat megszokta egymást, és egy ketrecben éltek egészen a nagymacska haláláig. Az emlősök esetében összességében elmondható, hogy a vegyesfajú kifutók elsősorban különböző közepes- és nagytestű növényevő faj összeszoktatásán alapulnak. Az afrikai szavannák hangulatát idéző idillisztikus, egymás mellett legelésző patások csapatai az egyik legkorábbi kezdeményezés az állatföldrajzilag is korrekt társaskifutók kialakítására, mely a mai napig az egyik legelterjedtebb élőhely-bemutató az állatkertek világában. Érthető okokból a ragadozó fajokkal történő társítás jóval ritkább, és észrevehetően ezek közül is elsősorban a kisebb testméretű fajok - mint például kisebb kutyafélék (Canidae), mongúzfélék (Herpestidae), mosómedvefélék (Procyonidae), valamint vidrafélék (Lutrinae) - láthatóak más fajokkal közösen bemutatva.

Medvék a Társaskifutókon

A medvefélék (Ursidae) családja, melybe a legnagyobb szárazföldi ragadozók is tartoznak, különleges figyelmet érdemel a társaskifutók kapcsán. Didaktikai szempontból egy érdekesebb és látványosabb bemutatót prezentálhatunk a célközönség felé, főleg, ha a fajok közötti kapcsolatrendszerek nem csupán az azonos állatföldrajzi régióból történő származásra korlátozódnak. Az érem másik oldalát jelenti azonban, ha a fizikai sérülések magas kockázata mellett bármily fokú mentális zavar, vagy látványosan nem jelentkező stressz is jelentkezik, amely a minél gyorsabb korrigálásra, a különböző fajok egyedeinek szétválasztását kell hogy vonja maga után. Mivel a témával kapcsolatosan nem beszélhetünk jelentős mennyiségű kutatási anyag, illetve publikáció meglétéről, elsősorban európai állatkertek szakembereinek beszámolóira és közléseire hivatkozva gyűjtötték össze, hogy mely állatkertek rendelkeznek tapasztalatokkal különböző medvefajok társaskifutókon történő elhelyezésében.

A történeti jelleget figyelembe véve elmondhatjuk, hogy az első, nagyragadozókkal történő, akkor eszmeiségét tekintve még nem tudatos „társítások” különféle medvefajok közös bemutatásához kapcsolódnak részben. Ennek eredményeképpen a Londoni Zoológiai Társaság már a 19. század derekán beszámol hibrid medvék születéséről. A Hannoveri Állatkert 1930-as évekbeli példája kiválóan illusztrálja a medvék közös tartásának korai gyakorlatát és kihívásait. Herman Ruhe állatkereskedő idejében, 1932 és 1972 között, a Hannoveri Állatkert tulajdonosaként, 1,5-2 éves korukban kerültek az állatkertbe medvék, és csupán rövid ideig vendégeskedtek az állományban, míg más állatkertek vagy cirkuszok meg nem vásárolták őket.

1961-től Ruhe egy kifutón helyezett el európai barnamedvéket (1.3), szíriai barnamedvéket (0.0.1), Kodiak-medvéket (1.1), jegesmedvéket (2.3), örvös medvéket (1.3) és ajakos medvéket (2.0). 1962-63-ban az egyik nőstény örvös medve két hibridnek adott életet (Ursus maritimus X Ursus thibetanus), mindkét egyed születése után elpusztult. Röviddel ezután az ajakos medvék, valamint a Kodiak-medvék kerültek elkülönítésre, azonban a többi faj egyedei még további hat évet éltek együtt a kifutón. 1967-ben ez a csoport felszámolásra került, és egy újabb került kialakításra, a következő fajok fiatal egyedeivel: európai barnamedve (1.2), jegesmedve (1.3), baribál (1.2), örvös medve (2.2) és ajakos medve (0.0.2). Egy évvel később ez a kombináció is megszűnt, majd a következő „társításra” 1971-81 között került sor, amely során négy medvefajt - európai barnamedvéket (1.3), jegesmedvéket (1.2), örvös medvéket (1.3) és amerikai feketemedvéket (1.3) - mutatott be egy 725 m² nagyságú férőhelyen (384 m² alapterületű szárazulat, 341 m² felszínű medence) az intézmény. Ez idő alatt 23 barnamedve, és négy jegesmedve születése került lejegyzésre. Utóbbi négyből kettő hibrid volt (Ursus arctos X Ursus maritimus). Mindkét hibrid egyed 1976-ban született, egyik négy, másik 17 nappal születése után elpusztult. 1977-ben egy nőstény barnamedve elpusztult a többi medve támadása miatt. 1981-ben az örvös medvék összeférhetetlensége miatt azokat elkülönítették a többi medvétől, ám a másik három faj továbbra is közösen lakta a kifutót 1997-ig, az intézmény utolsó baribáljának elpusztulásáig. Ezt követően már csak a barnamedvék és jegesmedvék osztoztak a bemutatón 2004-ig, az utolsó jegesmedve haláláig. Az Osnabrück-i Állatkert 1980-tól mutatott be egy férőhelyen egy jegesmedve hímet egy barnamedve nősténnyel a hibridizáció megléte nélkül.

Világszerte számos feljegyzés született hibrid medvék születéséről. A japán Tama Zoological Garden említést tesz ajakos- és maláj medve, valamint ajakos- és örvös medve kereszteződéséről. Ázsia szerte jelenleg is több parkban látható együtt például örvös- és maláj medve.

A barnamedvék esetében az IBF (International Bear Foundation) bizonyos állatfajokkal történő társításokat határoz meg működőképesnek. A barnamedvéket a legtöbb esetben farkasokkal társítják, mely számos európai állatkertben is megfigyelhető. E két ragadozófaj közös bemutatása kapcsán - a teljesség igénye nélkül - például az alábbi intézmények rendelkeznek tapasztalatokkal: a holland Dierenrijk, Ouwehands Dierenpark Rhenen, a belga Olmense Zoo, a német Bärenpark Worbis, Berlin Zoo, Tiergarten Bernburg, Wildpark Lüneburger Heide, Wildpark Poing, Wisentgehege Springe, Zoo Schwerin, a svájci Juraparc, Tierpark Goldau, a svéd Kolmårdens Djurpark, Orsa Björnpark és a szlovén Zoo Ljubjana. E fajok jelenléte „környezetgazdagítást” jelenthet a medvekifutó számára, azonban pozitívumként jelölik meg az említett fajokkal kapcsolatos előzetes tartási tapasztalatok meglétét. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a medvékkel társított fajoknak mindenképpen szükséges egy medvék által nem elérhető terület biztosítása a kifutón belül.

Néhány baleset is lejegyzésre került a társítások kapcsán. Egy esetben egy medvebocsot öltek meg kifejlett farkasok, mert az a medvék elől elzárt területre került, valamint előfordult, hogy egy magányos medvét támadtak meg csoportosan farkasok. Ellentétes példa szintén ismeretes, mely szerint Kodiak-medvék öltek meg fiatal alaszkai fehér farkas kölyköket a német Wildpark Lüneburger Heide intézmény 3400 m²-es társaskifutóján. 2018-ban a holland Dierenrijk-ben négy barnamedve megölt egy szürke farkast a látogatók szeme láttára. Ezek az esetek ugyan óvatosságra, illetve a gondos tervezés fontosságára figyelmeztetnek, azonban az összbenyomás mindezek ellenére is az, hogy a társítások mindig több pozitívummal járnak a társaskifutón élő fajok esetében, mint negatív hatással.

Az 1994-ben kialakított, két hektár területű rheneni „Medveerdőben” élő barnamedvék és farkasok esetében a takarmányozás során merült fel probléma. Az állatkert szakembereinek olyan hústakarmányt kellett találniuk takarmányozási célra, amelyet a farkasok szívesen fogyasztanak a medvékkel ellenben. A problémát a farkasok patkánnyal és pézsmapocokkal történő etetése oldotta meg. Mindkét faj esetében nem szaporodó csoportokat alakítottak ki. A medvék és farkasok társaskifutói jellemzően nagy méretűek, a svéd Kolmårdenben például 1,8 hektár, az Orsa Björnparkban pedig 8 hektár áll az állatok rendelkezésére. Kolmården esetében megjegyezhetjük továbbá, hogy az egyik első példa e két ragadozófaj társítására egészen 1970-től. A relatíve kisebb bemutatók - mint például a Schwerini Állatkert 3200 m²-es kifutója - esetében a farkasok rendelkeznek ezen felül saját kifutóval, ahonnan átjárhatnak a medvék területére. Utóbbi intézményben a két ragadozófaj rácson keresztüli összeszoktatása egy héten keresztül történt, majd az összeengedés problémamentesen zajlott. Kezdetben három nőstény barnamedve és két hím szürke farkas lakta közösen a természetes erdei környezetet. A szürke farkasok és barnamedvék együttéléséről a Goldaui Állatparkban egy részletes cikket olvashatunk a Der Zoologische Garten folyóirat egy korábbi lapszámában.

A farkasoknál jóval kisebb testű kutyafélék is több alkalommal kerültek már közös bemutatóba medvékkel. A német Gelsenkirchen-ben egy Kodiak-medve került összeszoktatásra sarki rókákkal. Az idős hím medve nem mutatott érdeklődést a rókák felé, lassúsága okán táplálékot is könnyűszerrel lophattak a rókák. Utóbbiak rendszeresen szaporodtak a kifutóban. Az idős állat elpusztulása után két fiatal hím kamcsatkai barnamedve vehette birtokba a kifutót, és a rókákkal történő együttélés gyökeresen megváltozott. A fiatal és kíváncsi medvék állandó zaklatása miatt a rókák nem neveltek többé utódokat, valamint arra is sor került, hogy a medvék végül kiásták földalatti üregükből a rókákat, és megöltek egyet. A rókák folyamatosan próbáltak „kitörni” a kifutóból, így az állandó és látványos stressz miatt végül elkülönítették őket a medvéktől. A vörös rókákkal történő társítás kapcsán szintén beszámolhatunk halálos kimenetelű balesetekről, amikor az üreget elhagyó fiatal rókák estek a medvék áldozatául. A már említett Skansen közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik a medvék és rókák közös bemutatását illetően. A valamivel több, mint 3000 m²-es kifutón belül egy csak a rókák által hozzáférhető, 44 m²-es külső található, amely magában foglalja azok belső férőhelyét is. A medvék novembertől márciusig tartó téli pihenője, valamint az ezen kívül eső időszakban jellemző éjszakai elzárás viszonylag nagy mozgásteret biztosít a rókáknak, és a szeparált etetési módszerek alkalmazásával karöltve nagymértékben csökkenti az esetleges balesetek kockázatát. Az állatkert rókái több utódot nevelnek fel sikeresen a barnamedvékkel közös kifutóban, mint természetes közegükben. Az osztrák Alpenzoo Innsbruck egy viszonylag kisméretű, 400 m²-es kifutón tartotta együtt a két fajt. A rókák többnyire éjjel voltak aktívak, napközben a belső és külső kifutót összekötő alagútba vonultak vissza fedezékbe. A Heidelbergi Állatkertben találjuk a másik legnagyobb múltra visszatekintő, jelenleg is működő társítást.

A Barnamedve Európában és Magyarországon

A barnamedve (Ursus arctos) nem is olyan régen még óriási területen élt, és - akárcsak a farkas - az egész északi féltekén előfordult. A barnamedve Ázsiából származik - Kínában a középső pleisztocén óta van jelen -, Európába csak a felső pleisztocénben vándorolt át (pontosabban a korszak közepén), vagyis körülbelül 150 000 évvel ezelőtt, amikor még együtt élt a barlangi medvével. Ezt igazolják a felső pleisztocénből származó, Alaszkában talált leletek. Innen lassan-lassan elterjedt egész Észak-Amerikában.

Bundájának színe széles skálán változik, a szürkésbarnától egészen a sötétbarnáig vagy a majdnem feketéig. Némely medvéknél, főleg a fiatalabbaknál, gallérszerű fehér örv is megfigyelhető, amely legtöbbször a korral eltűnik, de van, amelyiknél megmarad. Valójában nem is gallérról van szó, mert nem veszi körbe az egész nyakat, hanem több fehér foltról. A leggyakoribb szín a barna, ahonnan a faj neve is származik: barnamedve. A szőr hosszúsága évszakonként változik, decembertől április-májusig a leghosszabb, július és szeptember között a legrövidebb. A téli szőrzet 8-9 cm a háton és 10-12 cm a marnál. Nyáron rövidebb (a háton 4-6 cm). A nyílt terepen (megfigyelés vagy vadászat közben) a hím és nőstény egyedeket nem lehet megkülönböztetni, hacsak nem követik a bocsok az anyamedvét.

A barnamedve élettartama 30-35 év, de az életkor meghatározásánál nincsenek megbízható kritériumok. Amikor megzavarják, a pfújhoz hasonló hangot hallat, erre mondják: leköpte a medve. Ha evés közben zavarják, dörmög, ha kutyák támadnak rá vagy golyó éri, ordít. Az anyamedve és bocsai között létezik egy kommunikációs hangrendszer, ami leginkább röfögéshez hasonlít. Karmai hosszabbak a mellső végtagokon. A medve hátsó lábát az elülső nyomába rakja. Természetesen egy öreg medve nyomai nagyobbak, mint egy fiataléi, de lehetnek kivételek is. Helyváltoztatása rendesen, lépésben történik, olykor nyargal, ritkán üget.

Romániában a medve elterjedési területe 2,8 millió hektár, ami magában foglalja a Kárpátok egész láncolatát Máramarostól egészen a Kelet-Bánságig, a Nyugati-Szigethegységet is beleértve. A medve a nagy kiterjedésű, háborítatlan, ember által kevésbé vagy egyáltalán nem látogatott erdők lakója. Barlangját, vackát sziklák, illetve a szél által kidöntött fák védelmében rendezi be. Ha ősszel a hegyekben nem talál elegendő táplálékot (bükkmakk, berkenye), 500-600 m magasságig leereszkedik az emberi települések közelébe, vadalmát és vadkörtét keresve, sőt, a gyümölcsösökbe is bemerészkedik. Miután ez a táplálékforrás is elfogy, visszahúzódik a hegyekbe. Előfordulási területe tehát időszakosan változhat, kiterjedhet. Ahhoz, hogy a medve megmaradjon egy adott területen, fontos, hogy a menedéke közelében megfelelő táplálékot találjon. Ragaszkodik megszokott élőhelyéhez. Azokban az években, amikor a bükkösökben bőséges a termés, keveset változtatja helyét. Napközben megpihen a cserjésekben, míg éjszaka bejárja az erdőt táplálékért, lemegy a patakhoz inni.

Az ivarérettséget hároméves korában éri el, erről azonban a tudósok véleménye megoszlik. A nőstény medve négy-öt évesen ellik először. A hímek ennél is később válnak ivaréretté. Szabó László szerint a nőstény medve három és fél éves korára ivarérett, de az első vemhességek eltolódhatnak 1-2 évvel. A hímek ugyanebben a korban válnak ivaréretté, de a párért való versengés miatt a párzásra legtöbbször csak egy-három év múlva kerül sor. Fogságban hamarabb ivaréretté válnak. A párzási időszak áprilistól júniusig tart, ritkán elhúzódhat. Ilyenkor a medvék nap közben is láthatók. A vemhesség ideje 7-8 hónap, a nőstény január-februárban hozza világra általában két bocsát, ritkábban három-négyet, a bocsok 28-35 napos korukban nyitják ki a szemüket. A bocsok másfél-két évesen válnak önállókká. Az anyamedve nem párzik, amíg a bocsokkal jár, ami azt jelenti, hogy legjobb esetben kétévente ellik. A természetben megfigyeltek már három- vagy négyévente ellő anyát is. Mivel a bocsok egy része már az első hónapokban elpusztul, a medve nem szapora állat. A kicsinyek gyorsan növekednek: egyéves korukra elérik a 25-50 kg-t, míg kétéves korukban már kb. 100 kg-osak. Faragó szerint testtömegük kétévesen 30-35 kiló, és a harmadik évben érik el az 50 kg-ot. A későbbiekben 10-15 kg-os gyarapodás mutatható ki, ami kb. 15 éves korig tart. Növekedésüket mindenképp a táplálék befolyásolja.

A medve ízig-vérig éjszakai állat. Sötétedés után indul táplálékszerzésre, és még virradat előtt visszatér pihenőhelyére. A medve ismert szokása, hogy télen, amikor vastag hóréteg lepi be az erdőt, behúzódik a barlangjába. Ennek egyik oka, hogy nagyon nehéz, sőt, néha lehetetlen elegendő mennyiségű táplálékot találnia: a megmaradt növényeket hó fedi, az állati eredetű táplálék pedig kevés. Barlangja egy szikla- vagy földmélyedés a hegy oldalában, de menedéket talál egy nagyobb átmérőjű fa odvában, egy halom kidöntött fa között vagy akármilyen más, déli fekvésű, napos, széltől védett helyen, ahol a közelben víz található. Vackát mohákkal, levelekkel, száraz fűvel, fenyőágakkal béleli ki. Évente két-három hónapot tölt itt, a tél hosszúságától és a hóréteg vastagságától függően. A vemhes nőstény általában hamarabb behúzódik barlangjába, hogy előkészítse azt az ellés időszakára. Ha bőséges a bükk- és a tölgymakktermés, vagy elég vékony a hóréteg, akkor a hím csak később vagy egyáltalán nem tér be a barlangba.

Az etológia fiatal tudományág, amelynek elméleti alapjait még alig rakták le. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Kárpátokban élő barnamedve etológiájával kapcsolatban elmaradtak bizonyos szisztematikus kutatások. A szakirodalom áttekintése után kiderült, hogy mostanáig nem készült tanulmány a Romániában élő barnamedvék viselkedéséről. A negyvenöt közlésből, amely Romániában 1853 és 1983 között megjelent, csak két dolgozatban található közvetlen utalás az etológiára, illetve a romániai barnamedve viselkedésére. Éves mozgáskörzete 20-30 km, de találtak már megjelölt példányokat a jelölés helyétől 60 km-re is. A medvék viselkedését az utóbbi években Észak-Amerikában, pontosabban Kanadában és Alaszkában vizsgálták, jelentős eredménnyel. Részletes tanulmányok készültek az észak-amerikai kontinensen élő őshonos medvékről (kodiák, grizli, baribál) és az északi sarkvidéken élő jegesmedvéről. Telemetriai méréseket végeztek: bénító injekciók segítségével befogtak egyes példányokat, ezekre rádióhullámokat kibocsátó adókat szereltek, majd szabadon engedve őket követték napi útjukat, tevékenységüket. A kibocsátott jelek ütemének és erősségének függvényében hosszabb időn keresztül is (hetek, hónapok, évek) meg lehetett állapítani az állat nappali és éjszakai tevékenységét. Néhány szerző olyan érdekes részletekkel szolgált, amelyek a barnamedve viselkedésének tanulmányozásakor is felhasználhatóak. Elsősorban a medve hibernálási szokásait (lényegét és hatásait) írja le saját kutatásai és más szerzőktől átvett adatok alapján.

Az utóbbi években több alkalommal is felbukkantak barna medvék Magyarországon, ráadásul lakott településeken és a környékükön is. Legutóbb a Börzsönyben észleltek kószáló medvét, amit egy vadkamerának sikerült is lencsevégre kapnia, de minden évben felbukkannak a medvék hazánkban, főleg ilyenkor, a párzási időszak közepén. A hím medvék heteken keresztül járnak a nőstények nyomában, és sokkal aktívabbak napközben is. Kifinomult szaglásuknak köszönhetően már messziről beazonosítják az embert, és kerülik a vele való találkozást, de ha például a szélirány nem kedvez nekik, előfordulhat, hogy nem észlelik időben az ember közeledtét.

Biztonságos Medvetartományi Magatartás

A medvék kora gyermekkorunktól a társaink. Játszunk, sőt sokszor alszunk is velük, ezért természetesen ennivaló kis állatként gondolunk rájuk. A természetben túrázva viszont élő medvékkel találkozhatunk, akik néha sajnos agresszívek lehetnek. Fontos tudni, mit tegyünk, ha ez bekövetkezik. Szlovákiában nem számít különleges dolognak találkozni az országban élő legnagyobb ragadozóval, a barnamedvével. Az ország északi és középső részében, pl. a Magas- és az Alacsony-Tátrában, a Kis- és a Nagy-Fátrában, valamint a Szlovák Érchegységben és a Sztrázsói-hegyekben fordul elő leginkább. Az új interaktív térkép segíti a biztonságos természetjárást azokon a vidékeken, ahol barna medvék fordulnak elő. A cél az emberek biztonságának növelése. Az ember és medve gyakori találkozásokhoz az is hozzájárul, hogy egyre többen járnak ki a természetbe. A természetvédők emlékeztetnek arra is, hogy ha kint vagyunk a természetben, fontos betartani az alapvető biztonsági szabályokat.

Kirándulóként a Medvetartományban

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatót adott közre a medve által előidézett veszélyes vagy kárt okozó helyzetek elkerüléséhez. A legfontosabb, amit szem előtt kell tartani, hogy a medve nem játék, kerülni kell, és semmilyen korú medvével nem érdemes barátkozni, ugyanis a bocsok közelében jó eséllyel ott van az édesanyjuk is, a legtöbb konfliktus pedig az anyamedvéhez köthető.

Tanácsok kirándulóknak medvejárta erdőben:

• A kijelölt turistaútvonalon kell haladni! Kerülni kell az átláthatatlan sűrűket, bozótosokat.
• Kerüljük a természetjárást hajnalban, szürkületkor vagy éjszaka, amikor a medvék a legaktívabbak. Napnyugta és napkelte közötti időszakban inkább kerüljük az erdőt!
• Ne járjunk nesztelenül! Társaságban beszélgessünk, egyedül járva használjunk zajkeltő eszközt, például csengőt vagy rádiót, vagy dúdoljuk a kedvenc dallamunkat. Ha például van túrabotunk, akkor azzal kopogtassuk a földet, vagy ütögessük egyiket a másikhoz.
• Ne használjunk fejhallgatót!
• Ne vigyünk magunkkal erős illatú élelmiszereket! (A nemzetipark-igazgatóság külön kiemeli a halkonzervet és a sűrített tejet.)
• Ne hagyjuk magunk után az élelmiszer maradékát, és annak csomagolóanyagát sem! A maradékot lehetőleg szagmentesen csomagoljuk el, úgy vigyük tovább magunkkal.
• Sátorozáskor az élelmet a sátortól távol eső fára függesszük fel!
• Az erdei kerékpározás növeli a meglepetésszerű találkozás veszélyét!
• Kutyasétáltatás és kutyával való vadászat esetén tartsuk szem előtt, hogy a medve elől menekülő kutya a gazdához fog visszafutni védelemért, nyomában a támadó medvével.
• Ha friss medve nyomokat látunk, ne kövessük azokat.
• Különösen sűrű növényzetben, vízfolyások közelében vagy beláthatatlan terepen kell fokozott óvatosságot tanúsítani.

Teendők medvével való találkozás esetén

„Ahogy minden ember, úgy minden medve is más, ezért nehéz előre megjósolni, hogyan reagál majd az emberrel való találkozásra” - magyarázza egy szakértő. „Természetesen vannak bizonyos viselkedésminták, melyeket az adott pillanatban alkalmazni lehet, de a legfontosabb tanácsom az, hogy maradjunk nyugodtan, és ne essünk pánikba.” Véleménye szerint a barnamedvék 99 %-a félénk állat, aki nagy ívben elkerüli az embert, de mégis előfordulhatnak olyan esetek, amikor a találkozás bekövetkezik.

Ha az állat nem vett észre minket:

• Lehetőleg feltűnés nélkül, halkan, a medvét szemmel tartva, hátrálva távolodjunk el a helyszínről!
• Ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, ne kiabáljunk - ezzel arra provokálhatjuk a medvét, hogy megtámadjon minket.
• Ha nem vesz észre minket, akkor csak egy érdekes élmény marad az egész.

Ha a medve észrevett minket:

• Ne essünk pánikba! Kerüljük a hirtelen mozdulatokat, az állat ezt támadási szándéknak érzékelheti.
• Ne közelítsük meg a medvét és mindenekelőtt ne fényképezzük le!
• Ha a medve két lábra áll, azt a jobb tájékozódás érdekében teszi, nem azt jelenti, hogy támadni akar.
• Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni, ne nézzünk a szemébe és ne fordíts neki hátat!
• Elfutni sem jó ötlet, mert egészen biztos, hogy az állat gyorsabb nálunk. „A medve olyan könnyedén utolér minket, mint a pinty. A világ leggyorsabb futójának sem lenne esélye ellene. Ezen túlmenően ha futni kezdünk, csak kiprovokáljuk a támadást” - mondja egy vadász. Ha a medve felénk fut, valószínűleg csak meg akar ijeszteni anélkül, hogy fizikailag harcolnia kellene.
• Ha közelről találkozunk a medvével, ne nézzünk a szemébe.
• Ha a medve közeledik hozzánk, beszéljünk nyugodt hangon és maradjunk nyugodtak. Ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat!
• Nagyon kellemetlen lehet, ha megzavarjuk a kölykével együtt lévő nőstény medvét. A nőstény, mint minden anya a lehető legteljesebb nyugalmat szeretné biztosítani kölykének, ezért ennek megzavarása lehet az egyik ok, amiért a medve az emberre támad.
• Ha medvebocsokkal találkozunk útközben, ne feledjük, hogy az anya is biztos valahol a közelben van. Vonuljunk vissza, mielőtt a nőstényt fenyegetőnek érezné jelenlétünket.
• Vagy egyszerűen csak meglepjük a medvét, az ellenszélben nem érzi a szagunkat, az így meglepett medve szintén veszélyessé válhat. Vannak olyan egyedek, akik hozzászoktak ahhoz, hogy a települések hulladékgyűjtő konténereiben kutatnak táplálék után. Ezek például közvetlen provokáció nélkül is rátámadhatnak az emberre.

Ha támadás történik:

• A legjobb az, ha halottnak tettetjük magunkat. „Feküdjünk le a földre, és maradjunk mozdulatlanok, ezáltal megértetjük a medvével, hogy nem jelentünk számára fenyegetést. A támadás során minden esetben védjük a nyakunkat és az arcunkat, mivel a medvék leginkább ezt a testrészünket támadják, mivel az nincs védve” - mondja Petruš.
• Feküdjünk hasra, tegyük szét a lábainkat, és kezünkkel védjük a fejünket. Hagyjuk magunkon a hátizsákot, hogy a hátunk még jobban védve legyen. Összegömbölyödhetünk embriópózba, ez a fej és a belső szervek védelmét szolgálja.
• Abban az esetben, ha a medve valóban megtámad minket, az általában csak színlelt támadás, ilyenkor jelezni kell békés szándékainkat. Ne tegyünk hirtelen gesztusokat, beszéljünk nyugodt hangon, nyugodtan hagyjuk el a helyszínt (semmiképpen ne fussunk!).
• A medvével történő találkozás többféle forgatókönyv szerint is történhet, ezért univerzális tanácsot nem tudunk adni.
• Ha a hegyekbe indulunk, és attól tartunk, hogy medvével találkozhatunk, szerezzünk be a túra előtt egy ellenük használható sprayt.

Autós találkozás esetén:

• Ne hagyjuk el a járművet!
• Ne etessük!
• Ne próbáljuk lefényképezni!

Medvevédelem a Ház Körüli és Gazdálkodási Tevékenységek Során

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatót adott közre a medve által előidézett veszélyes vagy kárt okozó helyzetek elkerüléséhez a gazdálkodók és a medvejárta környéken élők számára.

Gazdálkodóként ezt tegyük, ha medve jár a közelben:

• A medve látogatására ott lehet számítani, ahol a gazdálkodási egység és az erdő határa közel esik egymáshoz. A külföldi tapasztalatok alapján az erdőhatártól 500 méterrel távolabb a károkozás lehetősége elenyésző.
• Villanypásztor használata: alkalmazzunk 5-8000 V feszültséget biztosító több szálas (lehetőség szerint 6 szál) villanypásztort! A legfelső szál 120 cm magasan legyen!
• Építsünk visszahajló felsőrésszel rendelkező, masszív kerítést a vagyontárgyak körül!
• Használjunk vadriasztó módszereket!
• A haszonállatokat éjszakára zárjuk be!
• A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
• Alkalmazzunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!

Így védekezzünk a medve ellen a ház körül:

• A kerítésen kívüli kerti és konyhai hulladéklerakót számoljuk föl!
• Ne dobjunk élelmiszer-maradékot a komposztba!
• A kukát csak a szemétszállítás napján tegyük ki az útra!
• A haszonállatokat zárt helyen éjszakáztassuk!
• A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
• Tartsunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!

Fontos továbbá megjegyezni, hogy az utóbbi időben mind nagyobb kárt okoznak a medvék az állattartó gazdáknak, ami egyre gyakrabban vált ki tiltakozást a lakosság körében. Ez ügyben jelentős a pásztorok felelőssége is: az éjszakára az erdőben maradt, eltévedt marhák kísértést jelentenek a medvéknek.

Trichinellózis: Egy Elkerülhető Veszély

Influenzaszerű tünetekkel, duzzadt arccal és izomfájdalommal szállítottak orvoshoz tíz embert Észak-Karolinában. A rendezvényen 35-en vettek részt, közülük 22-en fogyasztottak is a vadállat húsából, többek között egy tízéves gyermeknek is felszolgálták. Több ember is kórházba került a nem megfelelően átsütött hús miatt. A trichinellózis rendszerint akkor terjed át az emberre, ha valaki rosszul főtt, illetve nyers vadhúst fogyaszt. Általában a kezdeti tünetek közé tartozik a hasmenés, hányinger, hányás, gyomorfájdalom, láz és fáradtság, de ízületi fájdalmat, bőrviszketést, székrekedést és köhögést is okozhat. Ezért megkérdőjelezhető, hogy célszerű-e az (élő vagy dög) állati csalétekkel történő vadászat, és rendkívül fontos a vadon élő állatok húsának megfelelő hőkezelése.

tags: #medve #tarko #hus