Mézes József plébános élete és munkássága szorosan összefonódik a magyarországi egyházzene és a közösségi élet fejlődésével, különösen a Gyöngyöshöz közeli Nagylókpusztán, ahol mély nyomot hagyott. Énekes plébánosként ismerték, aki a vasárnapi miséket mindig végigénekelte, és ezzel maradandó élményt nyújtott a híveknek. Az ő személyisége és elkötelezettsége olyan zenei tehetségek kibontakozását is elősegítette, mint Hegyi Barnabás, aki később a Mátyás-templom kántor-karnagyává vált.
Korai évek és papi hivatás
Mézes József életútjának korai szakaszáról kevés konkrét adat áll rendelkezésre a forrásokban, de munkásságának és hatásának emléke számos visszaemlékezésben él tovább. Nagylókpusztán, a Fejér megyei településen teljesített szolgálatot, ahol az iskolák államosítása után a misézési lehetőségek megszűntek a korábbi helyszínen. Ekkor egy helyi család, Hegyi Barnabás szülei, adtak át házukból egy részt, ahol kialakítható volt egy kis kápolna a közösség számára. Ez a tett is jelzi azt a mély elkötelezettséget, amely a helyi híveket jellemezte az egyházi élet fenntartása iránt a nehéz időkben.
Az „énekes plébános” Nagylókpusztán
Mézes József atya a „énekes plébános” megnevezést nem véletlenül kapta, hiszen rendkívül szépen tudott és szeretett is énekelni. A vasárnapi misék során mindig végigénekelte a liturgiát, ami egyedülálló és felemelő élményt nyújtott a híveknek. Ennek a zenei elkötelezettségnek köszönhetően már kisgyermekként sok egyházi népéneket tanultak meg a helyi közösség tagjai, például a „Szent vagy, Uram!” kezdetűeket. Ezt a hagyományt egy Annus néni, Kuminka Józsefné nevű asszony is segített fenntartani, aki erős, szép hangjával támogatta a plébános énekét, orgona és harmónium hiányában is. Az ilyen típusú közösségi éneklés a hit és a kultúra élő továbbörökítésének fontos eszköze volt a vidéki Magyarországon.
Ozsváth József római katolikus plébános köszöntőt mond
A plébános zenei tevékenysége jelentősen hozzájárult a helyi egyházi zenei élet fellendítéséhez, és a gyerekek számára is vonzóvá tette a templomi éneklést. Hegyi Barnabás visszaemlékezései szerint a családjával együtt a mosoni plébániatemplom énekkarában énekelt, és már akkor megismerte-énekelte Halmos László, Kodály Zoltán és Bárdos Lajos műveit. Ez a korai zenei nevelés és inspiráció, amelynek alapjait Mézes József tette le, döntőnek bizonyult Hegyi Barnabás későbbi zenei pályafutásában.
A Mátyás-templom kántor-karnagyának útja - Mézes József inspiráló hatása
Mézes József plébános hatása nem csupán a helyi közösségre korlátozódott, hanem olyan kiemelkedő zenei személyiségek életére is kihatott, mint Hegyi Barnabás. Hegyi Barnabás, aki később a Mátyás-templom kántor-karnagya lett, mélyen hívő katolikus családból származott, és a gyermekkorában átélt zenei élmények, különösen Mézes József atya vasárnapi éneklése, meghatározóak voltak számára. Bár eleinte nem zenésznek, sem egyházzenésznek nem készült, hanem mérnök akart lenni, a származása miatt nem vették fel a Műegyetemre. Ekkor a mosoni zeneiskola igazgatójának, Németh Gusztávnak köszönhetően zenei pályára lépett, és Győrben, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait.
A zeneakadémiai évek alatt, 1963 tavaszán Hegyi Barnabás négy társával együtt megalapította a Gesualdo kvintettet, amely főként XV-XVI. és XX. századi műveket adott elő. Ez az énekegyüttes az első volt, amely 1950 óta egyházi műveket szólaltatott meg a Zeneakadémián, ami a kor politikai és kulturális viszonyai között merész vállalkozásnak számított. A korai egyházzenei élmények, melyekben Mézes Józsefnek is szerepe volt, hozzájárultak Hegyi Barnabás egyházi zene iránti vonzalmához.
1966 nyarán került a Mátyás-templomba, ahol kántorkarnagyi feladatokat látott el. Érdekes történet, hogy Kodály Zoltán, akinek a zeneakadémiai tanszékvezetője volt, arra szemelte ki, hogy két éven át a kaliforniai Stanford Egyetemen oktassa a módszerét. Hegyi Barnabás azonban elutasította az ajánlatot, mondván, hogy a Mátyás-templomban szeretne egyházi zenével foglalkozni. Ez a döntés is jelzi azt a mély elkötelezettséget és hitet, amelyet részben Mézes József atyától is örökölhetett. Az egyházzenei szolgálat iránti hűség és állhatatosság a hitből fakadt, ahogyan ő maga is mondta: „bármit csinál az ember, Istenbe kapaszkodva tegye.”
Mézes József és a zenei nevelés öröksége
Mézes József plébános zenei tevékenysége, az „énekes plébános” személyisége és a közösségi éneklés ápolása mélyrehatóan befolyásolta a következő generációk zenei nevelését. A Nagylókpusztán kialakított kápolnában, orgona vagy harmónium hiányában is, a közös éneklés révén olyan zenei alapot adott a gyermekeknek, amely később a professzionális zenei pályára vezető útjukon is elkísérte őket. Ez a fajta, alulról építkező zenei nevelés, amely a hit és a közösség erejére támaszkodott, különösen fontos volt a nehéz időkben.
A plébános példája azt mutatta, hogy a zene nem csupán előadás, hanem az imádság és a közösségépítés eszköze is lehet. A vasárnapi misék során énekelt népénekek, amelyeket Mézes József atya vezetett, nemcsak vallásos élményt nyújtottak, hanem a magyar zenei hagyományok átadásában is kulcsszerepet játszottak. Ez a fajta nevelés ösztönözte Hegyi Barnabást és testvéreit, hogy bekapcsolódjanak a mosoni plébániatemplom énekkarába, ahol Halmos, Kodály és Bárdos műveit énekelve tovább fejlesztették zenei tudásukat.
Zenei örökség és kortárs alkotók
Mézes József atya szellemi öröksége a kortárs egyházzenei alkotók számára is inspirációt jelenthet. Hegyi Barnabás visszaemlékezései szerint olyan magyar zeneszerzők művei, mint Halmos László és Dobos Kálmán, mély benyomást tettek rá. Halmos László harmincas évek végén írt Szent László-miséjének előadása például „meglepően sokat” adott Hegyi Barnabásnak, és felidézte tanárának, Nagy Olivérnek a szavait, miszerint Halmos „Palestrina méretű zeneszerző lehetett volna”, ha pályáját nem töri derékba a háború és a kommunizmus.
Ugyanígy Dobos Kálmán 1980-ból való „Missa simplex” című műve is hasonló élményt jelentett számára. Ezek a művek, és a hozzájuk fűződő előadások, azt mutatják, hogy a magyar egyházzene folyamatosan megújul, és a múlt értékeit ötvözi a kortárs kifejezésmóddal. Mézes József atya zenei nyitottsága és a közösségi éneklés iránti elkötelezettsége olyan alapokat teremtett, amelyekre építkezve a későbbi generációk is megtalálhatják a maguk útját az egyházzene világában.
Hegyi Barnabás maga is kiemelte, hogy a zenei nevelés korszerűsítése révén nem szabad megállni a XX. század első felének zenéjénél. Erről tanúskodik az is, hogy már 1968-ban beatmisét tanított be a Mátyás-templomban, ami akkoriban rendkívül merész vállalkozásnak számított. Bár eleinte vonakodott, a lelkes fiataloknak köszönhetően, akik minden áldozatra képesek voltak kedvenc zenéjük templomi megszólalásáért, egyre inkább kedvet kapott a dologhoz. Ez a történet is rávilágít arra, hogy a közösség, a lelkesedés és az igényesség mennyire fontos az egyházzene fejlődésében.
A Mátyás-templom és a zenei hagyományok folytonossága
Mézes József öröksége a Mátyás-templom zenei életében is tovább él, ahol Hegyi Barnabás folytatja azt az értékes hagyományt, amely 1688-ban, Buda török uralom alóli visszafoglalása után kezdődött, és azóta folyamatosan él. A karnagy feladata, hogy az együttest formálja, és Bárdos Lajos tanár úr példája is mutatja, hogy az imádságos lelkület mennyire fontos a liturgikus zene előadásában. A próbák elején mindig elénekelték a „Veni creator Spiritus” kezdetű Szentlélek-himnuszt, majd elimádkozták az Úrangyalát, ami a hit és a zene összefonódását jelképezi.
Hegyi Barnabás, aki Süllei László plébános utódjaként a Mátyás-templom kántor-karnagya lett, mély hálával gondol vissza a múltra és azokra a művészi élményekre, amelyeket a liturgikus éneklés, a gregorián, a klasszikus polifonikus művek, a bécsi mesterek miséi, valamint a romantika és a XX. századi zene alkotásai nyújtottak. Külön hálát ad azért, hogy olyan műveket mutathatott be elsőként, mint Sáry László, Sári József, Ottó Ferenc, Dobos Kálmán, Koloss István, Vincze Ottó, Gyopár László, Szilas Imre és mások alkotásai. Ezek a művek mind hozzájárulnak a Mátyás-templom zenei életének gazdagságához és a magyar egyházzene fejlődéséhez.
A jelenlegi időszakban újra a gregorián és a magyar egyházi énekek kerültek előtérbe, amelyek vigaszt nyújtanak a léleknek. A karnagy reményét fejezi ki, hogy a járvány után újra gazdagabb lesz a templom zenei élete, és Hegyi Barnabással együtt táplálni akarják a reményt, hogy lesz folytatása a 332 éves hagyománynak.
Egyéb jelentős személyiségek a Mátravidéken
A Mátravidék és Gyöngyös számos jeles személyiségnek adott otthont, vagy került velük kapcsolatba a történelem, az irodalom, a művészetek és a különböző tudományok területén. Bár a teljesség igénye nélkül, de érdemes megemlíteni néhányat közülük, akik hozzájárultak a régió kulturális és szellemi gazdagságához.
Aba Sámuel (990-1044), a harmadik magyar király, Gyöngyösi születésű nagybirtokos család sarja volt. Az ősi Almásy-ház, amely ma a Felsővárosi Plébánia épületeként áll a Szt. Bertalan u. 3. alatt, arról is nevezetes, hogy két ízben itt őrizték a magyar koronát (1804, 1806).
Almásy Pál (1803-1896), 1848-ban Gyöngyös országgyűlési képviselője, majd Heves vármegye kormánybiztosa volt. A szabadságharc leverése után külföldre menekült, távollétében halálra ítélték. Kegyelem után visszatért szülőföldjére. Nevét viselte a Mezőgazdasági Szakközépiskola (1993).
Alszeghy Zsolt (1888-1970) irodalomtörténész, szerkesztő, gimnáziumi tanár Gyöngyösön.
Bán Imre (1905-1990) filológus, irodalomtörténész, aki tanári pályáját Gyöngyösön kezdte (1930). Helytörténeti tárgyú közleményeket jelentetett meg, és az 1950-es évek elején a ferences műemlékkönyvtár kezelője volt.
Bárdos Lajos (1899-1986) zeneszerző, karnagy, a heves megyei Besenyőtelken született. A gyöngyösi gimnáziumban tanult, és már ekkor gyűjtötte a néphagyomány emlékeit (balladákat, meséket).
Bonkáló Sándor (1880-1959) filológus, irodalomtörténész, műfordító, a gyöngyösi gimnázium tudós tanára (1906-1916). 1916 januártól 1932 februárig a gyöngyösi Felsővárosi Plébánia apát plébánosa volt. Részt vett a nagy gyöngyösi tűzvész (1917) utáni újjáépítésben, és szorgalmazta a Szent Bertalan templom újjáépítését is.
Bugát Pál (1793-1865) orvosdoktor, nyelvújító, Gyöngyösön született. Professzorként magyarul oktatta tanítványait, és célul tűzte ki a magyar nyelvű orvosi- és természettudományi irodalom megteremtését. Nyelvújító munkásságának eredményeként ma már nélkülözhetetlen kifejezésekkel (pl. genny, láz, sejt, kór, agy) gyarapította szókincsünket. Az 1848-as szabadságharc idején Magyarország főorvosává nevezték ki. A bukás után a gyöngyösi ferences kolostorban talált menedéket. Városunkban a kórház (1956 óta) és a posta előtti tér viseli nevét.
Csomor Károly (1844-1897) polgármester Gyöngyösön. Szíjgyártó munkája mellett részt vett a város kulturális életében, újságírással foglalkozott, és 1881-ben Gyöngyös polgármesterévé választották. Elősegítette a város gazdasági és társadalmi fejlődését, részt vett a Mátrán átvezető út építésében, és a filoxéra pusztítása után döntő szerepe volt az új szőlőkultúra megteremtésében.
Hanák Kolos (1841-1923) ügyvéd, a Mátra turisztikai feltárásának kezdeményezője. 1887-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület - Mátra Osztályát hozta létre. Útikönyvet írt Gyöngyös és a Mátra nevezetességeiről, amely több kiadásban is megjelent.
Harrer Ferenc (1874-1969) politikus, miniszter, jogász, aki az 1917-es gyöngyösi tűzvész után a város újjáépítésének irányításával bízták meg.
Hertelendy Gábor (1742-1816) altábornagy, a Nádor Huszárezred megszervezője Gyöngyösön.
Hugai Ferenc (1884-1955) nyelvtanár, irodalom- és művelődéstörténész, Vámosgyörki születésű.
Keresztúry Dezső (1904-1996) író, költő, kritikus.
Kodály Zoltán (1882-1967) zeneművész, aki kedvelte a Mátrát, gyakran üdült Galyatetőn, Mátraszentimrén gyűjtött.
Gr. Koháry István (1649-1731) költő, katona, a XVII. század jelentős alakja. Gyöngyösön házzal rendelkezett, és a gyöngyösi szegény diákok javára végrendeletében nagyobb összeget adományozott.
Kossuth Lajos (1802-1894) politikus, aki Parádfürdőn üdült (1840), és 1849. április 1-én haditanácsot tartott az Orczy-kastélyban.
Gr. Orczy I. (1726-1789), aki Gyöngyösön építette az Orczy-kastély barokk részét 1760-1770 körül. Költőként a magyar nyelvet és irodalmat pártolta.
Pásztor József (1861?-1933) gyöngyösi gimnáziumi rajztanár, közéleti személy.
Romzsa Tódor (1911-1947), kárpátaljai görögkatolikus püspök, vértanú, aki határozottan elutasította a Rómával való egység megtagadását.
Ez a válogatás is jól mutatja, hogy Gyöngyös és a Mátravidék mennyire gazdag szellemi és kulturális örökséggel rendelkezik, amelyet olyan személyiségek munkássága fémjelez, mint Mézes József plébános és az általa inspirált zenei tehetségek.