A kerti csigák kérdése sokak számára okoz fejtörést, különösen, amikor a növények között végzett pusztítás mértéke aggasztóvá válik. Egy elterjedt nézet szerint a csiga elhagyhatja a házát, ám ez egy alapvető tévhit, melynek tisztázása elengedhetetlen a puhatestűek világának megértéséhez. A csigaház nem egy ideiglenes lakhely, ahonnan az állat "kiköltözhet", hanem testének szerves része, amely együtt nő vele, és létfontosságú funkciókat lát el. A kifejezés, miszerint "a csiga kiköltözik a házából", valószínűleg a meztelencsigákkal kapcsolatos, vagy arra utal, amikor egy csiga elpusztul, és csak az üres háza marad hátra. Ahhoz, hogy hatékonyan védekezhessünk ellenük, vagy éppen megértsük szerepüket ökoszisztémánkban, érdemes megismerkednünk fajtáikkal, életmódjukkal és a házuk jelentőségével.
A csigaház szerepe és felépítése: Több, mint egy egyszerű búvóhely
A csigának háza van, kivéve persze azt a fajtát, amelyiknek éppen nincs. De mit keres az a nagy kupac szegény kis állat hátán? És ha abban időnként elbújhat, miért éppen neki jár a védelem, és nem a gilisztáknak, a meztelen csigáknak, vagy épp a hernyóknak? A csigaház nagyon érdekes és jól kigondolt szerkezet: a test lágy részeit egy izom erősíti a héjhoz. Ez az izom az úgynevezett oszlopon tapad meg. Sok csigafaj a házát fedővel tudja elzárni, ami nem a héjnak a része, hanem attól teljesen független képződmény, amely az állat lábának a hátoldalán keletkezik. Egyrészt a csigaházban laknak, ami ezenkívül védi őket a kiszáradástól is. Az éticsigák talpa kifejezetten nyálkás, viszont a testük felső része nem az, és a ház segít a párologtatás szabályozásában. Más módon védekeznek a kiszáradás ellen, így ők is biztonságban vannak. Az ősi tengeri ízeltlábúak és puhatestűek erős külső burkokkal vették körül magukat, mely hathatós védelmet jelentett a ragadozók és az embert (puhatestűt) próbáló környezet, például az erős hullámzás ellen.
Különböző csigacsoportok és házaik
A szárazföldi héjas csigáknak alapvetően két csoportjuk létezik. Az egyik a szárazföldi tüdőscsigák, melyeknek a házba való visszahúzódás után „kilátszik a lábuk”, tehát semmi nem fedi le a szájadékukat, amelyen keresztül ki-be közlekedik a testük. Magyarországon megközelítőleg 170 faja él a szárazföldi tüdőscsigáknak. A tüdőscsigák „tüdeje” nem más, mint a mészhéjat is kiválasztó köpenynek erekkel gazdagon átszőtt ürege. Ez az üreg a légzőnyíláson keresztül kapja a levegőt, amely a meztelencsigákon a hátpajzs oldalán, a mászó házas csigákon pedig a csigaház és a test találkozásánál látható. A tüdő nagy felületéhez képest a légzőnyílás igencsak keskeny, ezzel is értékes vízpárát spórol az állat.
A másik csoportot a kopoltyúscsigák alkotják, ezeknek a héját egy házfedő (operculum) zárja le. A házfedő a mászó kopoltyúscsigák talpának hátsó részén helyezkedik el. A kopoltyúscsigáknak összesen négy hazai képviselője van, viszont a trópusokon a szárazföldi csigafajok akár felét is adhatják. A magyarországi fajok közül a keleti és a nyugati ajtóscsiga (Pomatias rivulare és Pomatias elegans) törvényi oltalom alatt áll. Alapszabályként elmondható, hogy a tüdő egy üreg belső falát alkotó, konkáv szerv, a kopoltyú pedig egy felületből kiemelkedő elágazó, konvex felületű szerv, még ha egy üregben helyezkedik is el. A tüdőscsigákkal ellentétben a kopoltyúscsigák köpenyürege nem egy keskeny légzőnyílással van kapcsolatban a külvilággal, hanem a köpeny mintegy ráborul a csiga testére. Emiatt sokkal több vízpárát is veszít a kopoltyúscsiga, mint tüdős rokonai.
Szárazságtűrő fajok és alkalmazkodásuk
A legtöbb szárazföldi tüdőscsiga is a nedves környezetet kedveli, néhányuk azonban akár félsivatagi körülmények között is jól érzi magát. Ennek csigacsoportonként változó szervezettani háttere van. Egyeseknek krétafehér a héja, amely hatékonyan veri vissza a nap sugárzását. Ilyen például a Magyarországon is sokfelé előforduló és terjedőben lévő kórócsiga (Xerolenta obvia). Hasonló, a napsugárzásnak kitett életmódot folytató csigafajok esetében kimutatták, hogy az állat fehérjéi jóval magasabb hőmérsékleten csapódnak ki, mint az árnyékosabb élőhelyen élőké, vagyis molekuláris szinten is alkalmazkodtak a hőséghez. Más szárazságtűrő fajok inkább a föld alatti életmódra tértek át: mélyen a talaj repedéseiben vagy giliszták által ásott alagutakban élnek. Bár az anyagcsere inaktív állapotban jelentősen lecsökken, a csigáknak akkor is lélegezniük kell. A tüdőscsigák legnagyobb része a nyugalmi időszak alatt egy mészlemezzel (epiphragma) zárja le a szájadékát, ám ezt követően is képes a gázcsere biztosítására a lemez pórusain keresztül. Az epiphragma ugyan funkcionálisan hasonlít a kopoltyúscsigák operculumához, mégsem szabad a kettőt összetéveszteni. A kopoltyúscsigáknak a nyugalmi időszak alatt nincs szükségük időszakos mészlemez létrehozására, mert ott van a házfedőjük, amely tökéletesen elzárja a szájadék bejáratát. A kihívás itt következik: bár a ház védelme megoldott, légzés ilyenkor nem lehetséges. Bizonyos fajok időnként ki-kinyitják a házfedőt, ily módon biztosítják a gázcserét. Az ajtó kinyitása nyilvánvalóan rizikós cselekedet, hiszen ez alatt az állatot megtámadhatja egy ragadozó, illetve a nedves testfelületről könnyen értékes vízpára is távozhat.
Speciális alkalmazkodások: A légzőcsővel rendelkező kopoltyúscsigák rejtélye
A probléma megoldására a kopoltyúscsigák több csoportja is légzőcsövet fejlesztett a törzsfejlődés során. Az Alycaeidae nevű család, mely Kelet-Ázsiában elterjedt, nagyjából 350 tagot számlál. Az ide sorolt fajok közös jellemzője, hogy a légzőcső a varratban húzódik az utolsó és az utolsó előtti kanyarulat között. Az összes többi, légzőcsővel rendelkező kopoltyúscsigával ellentétben az Alycaeidae család fajainak kívülről zárt a légzőcsöve, amely egy jól ismert paradoxon volt a malakológiai, azaz a puhatestűekkel foglalkozó szakirodalomban. Henry H. Godwin-Austen, akinek nevét a híres himalájai hegycsúcs, a K2 örökítette meg, a következőt fogalmazta meg 1882-ben megjelent, indiai puhatestűekkel foglalkozó monográfiájában: „Észre kell vennünk, hogy az Alycaeus-ok varrati csöve mentén lévő héjrész mindig felfújt, és sűrűbben bordázott, mint a csigaház többi része. A kettő között valami bensőséges szerkezeti kapcsolatnak kell lennie.”
Hogyan lehetséges a gázcsere úgy, hogy a cső vége zárt, és mi a bordák szerepe? Hogy magyarázatot találjunk az ellentmondásra és a légzőcsővel szomszédos bordák szerepére, különböző, az Alycaeidae családba sorolt fajok példányait vizsgáltuk fény- és pásztázó elektronmikroszkóppal. A varratban futó légzőcső egy ponton nyílik a ház belsejébe. A légzőcső külső felszínének feltörése után sok apró, keskeny nyílást találtunk. Legnagyobb megdöbbenésünkre világossá vált, hogy a héj legfelső rétege sokszorosan felgyűrődik, és a szájadék felőli fodor maga alá gyűri a szomszédos fodrot. A két szomszédos fodor egy hosszanti, körülbelül 16 mikrométer átmérőjű kicsiny csatornát alkot. A két fodor egymáshoz való viszonya a lemeztektonikához hasonlít: a szájadékhoz közeli (elülső) fodor a szárazföldi, a szájadéktól távoli (hátulsó) fodor az alábukó, óceáni kéregre emlékeztet. A mikrocsatornát egészen a csigaház köldökéig végig lehetett követni, ahol a héj felső rétegének gyűrődése rendezetlenné válik, és nagy valószínűség szerint a levegő itt képes behatolni a mikrocsatornákba, illetve kilégzéskor innen távozik. Különböző, Kínában és Vietnámban élő fajokat vizsgálva kiderült, hogy a két kéreg egymáshoz való viszonya fajra, illetve fajcsoportra jellemzően alakul, ezért nagyon jól hasznosíthatók a csigák rendszerezésében. A Dicharax génuszba sorolt fajok mikrocsatornáit vizsgálva érdekes struktúrára bukkantunk. Eszerint az elülső kéreg egy magas, a tetején hajlott bordát növeszt, amely a szomszédos bordákkal szinte érintkezésben áll. Úgy tűnik, hogy az egymással szomszédos, magas bordák egy légréteget zárnak közre a mikrocsatornák szintje felett. A most felfedezett mikrocsatorna-rendszer a legkifinomultabb megoldás a környezettel való kapcsolat minimalizálására az összes házfedővel rendelkező csigacsoportok között. A légcsere körülbelül 100 mikronégyzetméter keresztmetszetű mikrocsatornán keresztül megy végbe, az még a legkisebb parazitákat (például csigaatkák) sem engedi bejutni a csigaházba.
Csigafajták és károkozásuk a kertekben
Idén nagyon kedvező időjárás volt a csigák szempontjából, így gyakorta meg tudták keseríteni a növényeink és a mi életünket is. Bár a meztelen csigák általánosságban sokkal falánkabbak, a házzal rendelkező éticsiga is okozhat komoly bosszúságot. A csigák közül valamennyi káros, de azért is kedveljük őket, főleg az éticsigákat, mert amennyire kártékonyak, annyira hasznosak is lehetnek. Minden csigafaj előszeretettel fogyaszt sérült növényi hajtásokat, lankadó leveleket, rothadó gyümölcsöt is, nem csak a friss portékát. Azok a fajok, amelyek nem jelentenek különösebb veszélyt kertünk növényeire, főképp ezekkel a növényi részekkel táplálkoznak, szaporodási potenciáljuk sem nagy (nem raknak sokszáz tojást egy évben), és/vagy nem tesznek meg akkora távolságokat, hogy felkutassák a kedvelt növényeiket - beérik azzal, ami korhad és lankad.
A csigák rendkívül falánk állatok. Többnyire hímnősek, és rendkívül szaporák is. Petéiket védett helyekre a talajba vagy kövek alá helyezik el, és ebben az alakban képesek elsősorban áttelelni. Legtöbbjük növényevő. Különösen a finom zsenge szöveteket részesítik előnyben. Táplálkozni elsősorban éjszaka, vagy esős időben bújnak elő. Mivel a szárazságot nem viselik el, ezért a legegyszerűbb ellenük irányuló módszerek is erre alapoznak.
A házas csigák között itthon a legnagyobb méretű az éticsiga. Méretei miatt is nagy károkat képes okozni a veteményben. A nagyobb egyedek a nagyon vastag főerek kivételével teljesen lerághatják a növények lombját. Mozgása nyomán fényes nyálkacsík marad vissza, amely elcsúfítja a kerti tárgyakat, és a növényeket is megrágja.
A meztelencsigák között az utóbbi években leginkább a spanyolcsiga borzolta a kertészkedők kedélyállapotát, de rendszeres látogatója a hazai kerteknek rajta kívül még számos meztelencsiga fajta.
Kerti csigák életciklusa (párzás, peték és fiókák) | BAO munka után
Invazív éticsiga fajok terjedése Magyarországon
Nem csak a csupasz meztelencsigák elszaporodása miatt bosszankodhatunk, sok kárt okozhatnak a kertünkben házas társaik is. Kétféle kártékony invazív étcsigafaj is terjed Magyarországon. Egyrészt főként a nemzetközi kereskedelem révén a növények földlabdáiban terjedtek el. Illetve hazánkban a rendszerváltás éveiben sokan próbálkoztak különböző éticsiga fajok tenyésztésével, nagy üzletnek tűnt őket étkezési célból exportálni. Az üzlet befuccsolt, a vállalkozók pedig a lehető legegyszerűbben szabadultak meg a sok tízezres állománytól: kidobták az élő csigákat a természetbe.
Közülük az első a pettyes vagy cirádás éticsiga a Földközi-tenger környékén és Nyugat-Európán kívül Közép-Európa melegebb tájain terjedt el. Törökországban és Afrika északnyugati részén is vannak állományai. A pettyes éticsiga kisebb az őshonos magyar étinél, csak 8-9 centiméter hosszú, a ház legfeljebb 40 milliméter széles és 35 milliméter magas. Háza barna, fekete foltokkal. A nagy házú példányok gyakran csak 2 éves kortól érik el az ivarérettséget. A párzási időszak meleg, párás nyári éjjeleken van. A csiga hímnős, mégis párt kell keresnie a párzáshoz. A párzás közben mindkét állat „teherbe” esik. A csiga 20-50 petét rak kupaconként. A kifejlődéshez 1 hónap kell, hogy elteljen. Az újonnan kikelt csigák háza, puha és átlátszó.
A fehérsávos éticsiga szinten roppantul hasonlít az éticsigára, de valamivel nagyobb, a háza szélessége 45-55 mm, magassága 30-60 mm. A csigaház 5-6 kanyarulatból áll, az utolsó kanyarulatok gyorsan tágulnak. Köldöke szűk, az ajakperem részben elfedi. Az éti csigától leginkább a ház színe különbözteti meg, a fehéres alapszínen a kanyarulatok hosszában széles sötét vörösesbarna vagy világosbarna csíkok húzódnak. A ház felszíne a növekedési vonalakkal szabálytalanul rovátkolt. A fehérsávos éticsiga eredetileg a Fekete-tenger környékén, a Balkánon és Törökország nyugati és középső részén volt honos. Angol és francia neve is "török csiga". Ma már Olaszországban, Dél-Franciaországban és Közép-Európában egészen Bécsig elterjedt. Magyarországon 1995 óta ismert, amikor Kaposvárra telepítettek be néhány példányt Bulgáriából. Egy másik stabil populáció a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága budapesti székházának kertjében él. Innen már több helyre - Kecskemétre, Fótra, Gyöngyöshalászra - behurcolták, de ezek hosszú távú sorsa bizonytalan, a fehérsávos éticsiga nehezen viseli el a magyarországi téli időjárást.
Az éticsigák kettős megítélése
Az éticsigákat, ahogy a nevéből is kihallhatjuk, nem egy nációban kiemelkedő csemegeként fogyasztják, nálunk is gyűjtik, főként exportálják. Sok náció előszeretettel fogyasztja az éticsigát, sőt, emiatt farmokon is tenyésztik. Gyűjtés után kosárban éheztetik őket néhány napig, hogy a mérgező anyagoktól megtisztuljanak. A középkorban különösen kedvelték a böjt időszak alatti fogyaszthatósága miatt - ugyanis nem húsnak, hanem halnak tekintették.
Ritka jelenségek a csigaház fejlődésében
Egy új tanulmány szerint nem öröklött tulajdonság, hanem véletlenszerű, ha egy éticsiga háza a megszokott jobb helyett bal felé csavarodik. A kutatást Angus Davidson, a Nottingham Egyetem evolúciós genetikusa kezdte el, aki ritka, balcsavaros csigájához keresett párt 2016-ban, hogy meg tudja vizsgálni, vajon örökíthető-e az aszimmetrikus állapot. A Jeremy nevű csiga, amelynek nemcsak a csigavonala tekeredik a ház megszokottal ellentétes oldalán, de a belső szervei is fordítva helyezkednek el, a párkeresés miatt nagy hírverést kapott. A globális kampány segített párt találni Jeremynek, és az utódaival kapcsolatos eredményeket most a Biology Letters folyóiratban megjelent tanulmány közölte. A kutatás megállapította, hogy a balra csavarodó csigaház, amely nagyon ritka jelenség a kerti csigaféléknél, nem öröklött vonás, hanem inkább pusztán a véletlen műve. Jeremy szaporodása azonban nem volt egyszerű, mivel szaporítószervei is a másik oldalon voltak, ami nagyon megnehezítette a párosodását a rendes testfelépítésű csigákkal. A híres csigával több mint ezer cikk, rádió és televíziós műsor foglalkozott, és készül már egy Jeremyről szóló képregény is. A tudományos közösség segítségével több mint 40 balos csigaházú csigát találtak Jeremynek. Davidson és kutatócsoportja pedig elkezdte a balos csigák szaporítását, hogy kipróbálja, öröklött vonásról vagy véletlen fejlődésről van szó. Több mint három év alatt csaknem 15 ezer petét raktak le négy generáció csigái, köztük Jeremy. A híres csigát eleinte letörte, hogy két jelölt sem őt választotta, de aztán halála előtt még sikerült szaporodnia egy csigával, és több mint tucatnyi utóda "született". A tudósok szerint a kutatás megállapításai relevánsak az állati aszimmetriát meghatározó közös tényezők megértése szempontjából, és nemcsak a hasonló állatcsoportok, hanem az emberi fejlődés megértésével kapcsolatban is fontos információkkal szolgálnak. Mint Davidson hangsúlyozta, sikerült megoldaniuk a természet egy rejtélyét, és ezért külön köszönet jár a nyilvánosságnak, mivel anélkül ez nem vált volna lehetővé. "Megpróbáltuk újra létrehozni azt, ami különössé tette Jeremyt, de ez nem volt lehetséges."
Hatékony védekezés a kerti csigák ellen
A szakemberek szerint ugyanis minden talált csiga mellett legalább 20 lappang a kertben. Érdemes megismerkednünk első körben a csigák fajtáival és életmódjukkal. Bár védekezhetünk vegyszerrel is, fontos mérlegelni a környezeti hatásokat és a védett fajokra (pl. őshonos éticsiga) vonatkozó szabályokat. Tavaly a metaldehid hatóanyagú csigaölő készítmények átkerültek II. forgalmi kategóriába, így azokat már csak az úgynevezett „Zöld könyvvel” rendelkezők vásárolhatják meg. (Ilyet az kaphat, aki elvégez egy 80 órás növényvédelmi alaptanfolyamot).
Kulturális és fizikai védekezési praktikák
Mivel a csigák a szárazságot nem viselik el, ezért a legegyszerűbb ellenük irányuló módszerek is erre alapoznak.
- Öntözési szokások megváltoztatása: Az egyik ilyen módszer az, ha minél kevesebbet öntözünk, és lehetőleg nem este, így, ha napnyugtára fel tud száradni a talaj, akkor kevésbé számíthatunk az éjszakai látogatók tömegére.
- Ágyások szellőztetése: Ha ágyásainkat szellősebben tartjuk és nagyobb a térköz a növények között, - ami természetesen szárazabb, mint a növény közvetlen környezetének mikroklímája - az is sokat segíthet.
- Kézi gyűjtés: Ha van gusztusod hozzá, este, sötétedés után egy zseblámpával rengeteg kövér példányt összeszedhetsz, elsősorban a kerted nyirkosabb, északi részén, vagy a veteményesedben a kedvenc növényeiknél. Gyűjtögetésükre napközben is van lehetőség, ha nyirkos búvóhelyet alakítunk ki nekik. Ez lehet például egy deszka alatt. A beszedett csigákat aztán jöhet a konyhasózás, vagy a jóval humánusabb elköltöztetés. Ha sós vizes üvegben gyűjtjük össze, hamar elpusztulnak.
- Csapda búvóhelyek: Tegyél le pár deszkadarabot éjszakára, ezek alá utalj ki nekik pár karika nyers krumplit, mint ínyencfalatot, reggel tele lesz a deszkák alja csigával. Némely konyhai hulladék kihelyezésével is egy pontra csalogathatjuk őket.
- Fizikai akadályok: A veteményt vagy a virágosládákat védhetjük fizikai akadályokkal is. Ilyen az apróra zúzott tojáshéj, fűrészpor, kőpor (apró kőzúzalék), fahamu, műtrágya vagy a kávézacc, amik a csiga közlekedését nehezítik. Szórjuk a kert szélét körbe valamelyik - előbb említett - természetes anyaggal. Ha oltott, szárított mészporral felszórod azt a környéket, amiben nem szeretnéd, hogy ne tegyenek kárt. Ha belemásznak, sajnos végük, kiszáradnak és elpusztulnak. Ez nem csigánus módszer, de hatékony. Az ágyásokat körbe szórhatjuk tiszta fahamuval. Ennek azonban az a hátránya, hogy az eső, vagy az öntözővíz el fogja mosni, és szórhatjuk újra.
- Rézszalag: Cserepeink, vagy a magaságyás szélét rézszalaggal is körbevonhatjuk. Amikor ehhez érnek a nyálkás testükkel, kisebb elektrosokk éri őket.
Csapdák és riasztószerek
- Sörcsapda: Ahogy a meztelen csigáknál, a házas társaiknál is működik sörcsapda. Üres konzervdobozt, kidobandó lábost félig megtöltünk sörös vízzel és leássuk a veteményes ágyásba vagy a fóliasátorba. Reggelre teli lesz az edény a sörbe fulladt állatkákkal. Hatékony, de ez sem valami szép látvány, ráadásul olyan edénybe öntsünk sört, amiből nem tudnak könnyen kimászni. A talajba süllyesztett csapdák is nagyon hatékonyak tudnak lenni. Ebbe lehet tenni szappanos vizet vagy sört. A legújabb kutatások szerint a tejsavó is rendkívül hatékonyan vonzza és pusztítja a csigákat.
- Kereskedelmi riasztószerek: Vannak kereskedelmi forgalomban kapható csigariasztó készítmények, granulátum és gél formában. Ezek is egy száraz, kevésbé hívogató felületet képeznek a csigák előtt. Viszont ezeket is időnként újra kell szórni, illetve kenni.
Biológiai védekezés
Ha segítjük természetes ellenségeiket, ők elvégzik helyettünk a piszkos munkát.
- Természetes ragadozók: A sündisznók, a békák és egyes rovarok is szívesen falatoznak csigát. A leghatékonyabb „biológiai fegyvernek” a kacsák bizonyultak ellenük. Közülük is az indiai futókacsa a legjobb csigavadász.
- Nem kedvelt növények: Van néhány növény, amit nem kedvelnek. Ilyen a muskátli, a levendula, a zsálya és a kaliforniai kakukkmák is. Viszont fontos tudni, hogy ezek nem riasztják el őket. Egyszerűen csak nem szívesen fogyasztják.
- Csalogató növények: Az is jó módszer lehet, ha olyan növényt ültetünk az ágyások köré (pl bársonyvirág) amit imádnak, és ott könnyebben összegyűjthetjük őket.
- Mikrobiológiai készítmények: A kisebb meztelencsigákra bevethetjük az Artis pro nevű mikrobiológiai készítményt is. Ennek a biotermesztésben is engedélyezett készítménynek a hatóanyaga a talajból izolált Beauveria bassiana gombaspóra.
