Az évszázados háborús és hatalmi konfliktusok után Németország egyesítése igencsak késve történt meg, ami miatt az 1871-ben létrejött I. Német Birodalom súlyos versenyhátránnyal lépett ki a globális színpadra. Viharosan gyarapodó ipari és katonai erejéhez mérten gyarmatszerző kapacitása évszázados lemaradásban volt ellenfeleihez képest. Ez a késlekedés jelentősen befolyásolta a birodalom törekvéseit a világ felosztásában, különösen Afrikában, ahol a „torta” már javában szeletelés alatt állt.
Az afrikai torta szeletelése és Németország részesedése
1884-ben Otto von Bismarck, az I. birodalmat megalapító Vaskancellár, a kontinens arányos felosztására, vagyis az afrikai torta felszeletelésére tett ajánlatot az európai hatalmaknak, valamint az USA-nak és Oroszországnak. A Berlinben meghozott döntések azonban romboló hatással voltak az afrikai őslakosságra nézve, mert az etnikai, nyelvi és vallási adottságokra, a vízforrásokra, a települési szerkezetre tekintet nélkül szabdalták a területeket és alkudoztak a koncessziókról.
A berlini tanácskozásra szintén meghívott John Adam Kasson amerikai képviselő és diplomata undorítónak, aljasnak és értelmetlennek nevezte a huzakodást, és az értekezlet befejezése előtt el is hagyta Berlint. Ez az értekezletsorozat előképe volt az 1916-ban titokban megkötött brit-francia egyezségnek, a Sykes-Picot paktumnak, ami a Közel-Kelet belső viszonyait forgatta fel fenekestül.
Mire Otto von Bismarck kézbe vehette a külügyeket is, addigra a németeknek alig maradt elragadható konc. Csekély afrikai zsákmányainak egyike a délnyugat-afrikai Namíbia volt, amit csak rövid ideig tudott megtartani. Emellett még két másik térséget szereztek, amelyek egymástól távol helyezkedtek el. A nagy és összefüggő területek birtoklása tette lehetővé a brit-francia szövetség számára vasútvonalak és nagy kikötői kapacitások kiépítését, ami Németország számára lehetetlen volt, és ez a korlátozott hódítás is semmivé lett a vesztes első világháború után.
Németország behatolása Namíbiába és az ellenállás
Németország „nagy terve” az volt, hogy a hatalmas és megfelelő éghajlatú délnyugati területre német telepes családokat költöztet át, akik majd a feketékkel műveltetik meg a földeket, vagy befogják őket a nemesfémbányákba robotolni. A Birodalom 1884-ben rontott be a térségbe. A gyors behatolás rémülettel töltötte el az akkor kialakuló brit-francia szövetséget (Entente cordiale, magyar nevén Antant), ezért az angol haditengerészet sietve lezárta a németek orra előtt a terület legfontosabb stratégiai pontját, a Walvis-öblöt. London és Párizs egyetértett abban, hogy a korábban holland tulajdonú kikötő nem kerülhet német kézre, tekintve kulcsszerepét az Afrika körüli hajózás ellenőrzésében és a bálnavadászok megvámolásában. Ezért a területet rohamtempóban annektálták, majd Britannia dédelgetett koronagyémántjához, a Dél-Afrikai Unióhoz csatolták.
A német terjeszkedési vágyaknak már a kezdet kezdetén befellegzett, mert korszerű és biztonságos kikötők nélkül a kereskedés és haditengerészet reménytelen ábránd maradt. A gyarmati versenyfutásban a terület kifosztása annyira sürgető volt, hogy az csak a helyi lakosság szolgasorba vetésével és ellenállásának véres leverésével volt lehetséges.
A berlini katonai térképészek úgy tekintettek erre a vidékre, mint jószerivel lakatlan és könnyen meghódítható körzetre. A busmanok és bantuk mellett még két nagyobb nemzetség élt ott: a hererók (vagy Owahereók) és a namák. A törzsek vezetői nem járultak a németek elé hajlongva, és megvásárolni sem lehetett őket holmi apróságokkal vagy rangokkal. A németek az egyezkedési ajánlatra brutalitással válaszoltak. Napirendre kerültek a tömeges akasztások, a kis falvak elleni rajtaütések, majd a teljes jogtiprás.
Népirtás és koncentrációs táborok
A német katonai erők (Schutztruppe) erőszakos akciókba kezdtek az őslakosok és főként a nők ellen, hogy kiszorítsák őket a földjükről és csökkentsék a 9/1 arányú népszaporulatot. Egész családokat dobtak ki a Kalahári sivatagba, ahol szomjan haltak, de módszerük volt a kútmérgezés és termőföldek felperzselése is. Ez lett a 20. század egyik első népirtása.
Él egy felfogás, hogy az első „modern” koncentrációs táborokat a britek hozták létre Dél-Afrikában. Ez részben igaz is, de velük egyidőben német szomszédaik ugyanezt tették Namíbiában. 1890-ben nyitják meg az első táborokat, ahová a fegyverforgatásra képes férfiakat terelik be erővel, a nőket pedig a telepesek háztartásaiban kényszerítik munkára. De ez nem volt elég a gyarmati uralom stabilizálására, mert a jól szervezett helyi felkelések sikerrel akadályozták meg a németek berendezkedését és zavartalan gazdálkodását.
A kegyetlenségéről ismert Lothar von Trotha generális korábban Kínában bizonyította kíméletlenségét az 1900-as boxerlázadás leverésében, japán, orosz, brit, francia és olasz katonaság közreműködésével. Az derült ki, hogy Von Trotha nem alkalmas vezető a sivatagi környezetben zajló hadviselésre, és a felderíthetetlen ellenség helyett inkább a civilekre mért csapást. A népirtó szándék nem bizonyítható, de a gyilkosságokra kiadott parancsai ismertek.
A herero és namaqua népirtás - rövid történelmi dokumentumfilm
Nemrégiben ledöntötték és elszállították az egyik leghírhedtebb német gyarmati parancsnok szobrát a namíbiai fővárosban, Windhoekban. A most ledöntött tábornagy szerette magát a város alapítójaként feltüntetni, noha a település nem az ő idején, hanem ötven évvel korábban született, bizonyos Jonker Afrikaner keze nyomán. Idén tavasszal már sor került egy hasonló leszámolásra, amikor egy másik német parancsnokról, a Lothar von Trotharól elnevezett utcát nevezték át.
Függetlenség és utóhatások
A vesztes első világháborús vereség kicsavarta a németek kezéből csekély afrikai zsákmányait. A Versailles-i békeszerződések ezt a területet sem hagyták német kézen, hanem Dél-Afrika mandátuma (igazgatása) alá helyezték, hasonlóan a Közel-Kelet térségéhez, melyet Nagy-Britannia és Franciaország kezelésére bíztak. A dél-afrikai kormányzatoknak eszük ágában sem volt elősegíteni a terület függetlenedését, hanem saját birtokuknak tekintették, és itt is apartheid (elkülönítő) rendszert vezettek be.
Ennek ellenreakciójaként jelentek meg a 60-as évek elejétől a helyi felszabadítási mozgalmak, élükön a SWAPO-val, aminek Sam Nujoma volt a vezére. A SWAPO 30 éves gerillaháborút követően, 1990-ben harcolta ki, hogy a terület kiszakadhasson Dél-Afrika uralma alól, és az ENSZ elismerje, mint a namíbiai nép legitim képviselőjét. Végóráiban a fehér vezetésű Dél-Afrika előbb elismerte Namíbia függetlenségét, majd 1990-ben fel is adta a területet. A teljes függetlenség jogi alapját az új dél-afrikai elnök, Nelson Mandela és Sam Nujoma SWAPO-vezér megegyezése vetette meg.
A függetlenség elnyerése óta az országban félelnöki, többpárti és viszonylag stabil politikai rendszer működik, ahol a kormányzat ritkán nyúl erőszakos eszközökhöz. Namíbiában alkotmányos jegyzék (Bill of Rights) rögzíti a polgári és a szabadságjogokat, amiket jobbára tiszteletben is tartanak. A sajtószabadság terén Namíbia kimagaslik az afrikai országok közül, mert a bíróságok stabil védelemben részesítik az újságírókat és a kiadókat. Az Újságírók Határok Nélkül szervezet értékelése szerint Namíbia a 18. a világon ebben a tekintetben.
Gazdasági kilátások és a német kárpótlás kérdése
A gazdaság mezején Namíbia a feltörekvő és a fejlődés felé nyitott országok körébe tartozik. A bőséges ásványkincs, köztük a létfontosságú lítium koncessziójáért sorszámot tépnek a külföldi jelentkezők. Noha ezt a piacot elsöprő fölénnyel vezeti Ausztrália, a kis Namíbia termelése még befér az első tíz listájára, teljes tartalékait pedig még fel sem mérték. Nagyon erősek a kínai és a kanadai kereskedelmi kapcsolatok, de a jövedelmezőséget tekintve ez még nem átütő erejű. A GDP a COVID-19 óta 2,4%-os növekedést mutat és meghaladja a 12 milliárd dollárt, vagyis az ország még mindig szegénynek mondható.
Eközben a nyugati hatalmak máig tartóan megőrizték politikai, gazdasági és kulturális befolyásukat egykori gyarmatbirodalmuk országaiban. Az, hogy a múlt sérelmeinek rendezésére tett első német ajánlat kicsinyes és sértő is volt. 2004-ben, a Gerhard Schröder (SPD) vezette kormány idején a német segélyügyi miniszter kiizzadt magából egy halovány elnézéskérést Namíbia címére, de az nem hagyott mélyebb nyomot.
Maga Németország 2018-ra jutott el arra a felismerésre, hogy ha szeretne újra gyökeret verni az ígéretes országban, akkor illenék a múltat mélyebben feltárni, bocsánatot kérni a népirtásért és tisztes kárpótlást fizetni. A különféle törzsi és politikai csoportok szerint az országnak később felkínált újabb összeg, azaz egymilliárd euró nem kárpótlás, hanem inkább fejlesztési támogatás. A nehézkes egyeztetések végén a namíbiai elnök, a 80 esztendős Hage Geingob (SWAPO) elutasította az ajánlatot, mert a népirtás elismerése és a bocsánatkérés nem szerepelt kellő súllyal és megfogalmazásban a német javaslatban. Az amerikai egyetemeken diplomázott elnök a SWAPO vezető diplomatája volt az ellenállás éveiben, és ő készítette elő az ország nemzetközi elismerését. Az első választások nyomán ő lett Namíbia első miniszterelnöke, majd Nujoma utáni elnöke.
A német tárgyaló küldött, Ruprecht Polenz kezdetben tagadta, hogy valaha is szó esett volna a 10 millió euróról. "Fogalmam sincs, honnan jött elő ez a szám. Sosem beszéltem a namíbiai partnerekkel konkrét összegekről”. De azt ő is belátta, hogy bocsánatkérés nélkül nem fog menni a dolog. „Ha valaki ehhez köti az egyezséget, ám legyen úgy. A német kormány Angela Merkel idején is vonakodott népirtásnak nevezni a 120 éve történteket. A helyi szakértők szerint Merkel politikai és eszmei felfogását ismerve ez nagyon meglepő.
Vár még szignó egy olyan egyezményre vagy inkább közös deklarációra, ami összefoglalóan elismeri a Német Birodalom által elkövetett tömeges jogsértéseket, a népirtást és a kárpótlás kérdését véglegesen elrendezi. Eközben a berlini kabinetre ellennyomás is nehezedik, mégpedig Namíbia javára. A Baloldal (Die Linke) parlamenti képviselője, a török származású Sevim Dağdelen szerint gyalázat, hogy országa egymilliárd euróval szúrja ki az afrikai nép szemét, még akkor is, ha Geingob kormánya már elfogadta a felajánlást. Itt meg kell jegyezni, hogy a későbbiekben Namíbia fontos politikai erőd lehet az erőszakos iszlamizmus afrikai terjedésének útjában.
A herero és namaqua népirtás - rövid történelmi dokumentumfilm
tags: #nagyhatalmak #karikatura #torta