A családi kapcsolatok jelentősége a gyermek pszichológiai jóllétét tekintve régóta közismert. Ezen belül is különösen az anya és fia közötti szeretetteljes kapcsolat alapjaiban határozza meg, milyen férfivá válik a fiúgyermek. Régebben sokan úgy vélték, hogy egy anya ne legyen túlságosan gyengéd a fiával, nehogy „anyámasszony katonája” legyen belőle. Azonban a modern pszichológia rávilágít arra, hogy az egészséges anya-fiú dinamika számos pozitív hatással bír, amelyek hozzájárulnak a fiú önbizalmának, érzelmi intelligenciájának és társas készségeinek fejlődéséhez.
Az anya-fiú kapcsolat alapkövei és formáló ereje
Az anya és fia közötti kötelék minősége alapvetően befolyásolja a fiú személyiségfejlődését. Az őszintén kommunikáló, érzéseit vállalni tudó anya azt az üzenetet közvetíti a fiának, hogy ér okosnak, érzékenynek, álmodozónak, olykor sebezhetőnek lenni. Ez a nyitottság alapozza meg a fiú későbbi képességét az érzelmi kifejezésre és a sebezhetőség elfogadására. Egy szeretetteljes anya-fia kapcsolatban a kisfiú már korán megtapasztalja, milyen sokféle szerepben helyt kell állnia egy nőnek. Ezek az élmények formálják benne a nők iránti empátiát és tiszteletet, ami elengedhetetlen a felnőttkori, egészséges párkapcsolatok kialakításához.
Az önbizalom kialakulása nem csupán az apai mintán múlik. Az anya hite, bátorítása és visszajelzései legalább ennyire fontosak. Ha egy fiúgyermek azt látja, hogy az anyukája elégedett önmagával, értékesnek tartja magát, akkor ő maga is hasonlóan fog viszonyulni önmagához. Ez a pozitív önértékelés alapja. Az érzelmi intelligencia nemcsak azt jelenti, hogy megértjük mások érzéseit, hanem azt is, hogy tudatosak vagyunk a saját érzelmi reakcióinkban. Egy érzelmileg jelen lévő anya segíti fiát abban, hogy felismerje saját érzéseit, és megtanulja azokat megfelelően kezelni. Ez a készség kulcsfontosságú a sikeres társas interakciókhoz és a mentális egészséghez. Az anya által közvetített érzelmi stabilitás és támogatás hosszú távon megalapozhatja a fiúgyermek sikerességét, hiszen biztonságos bázist nyújt a világ felfedezéséhez és a kihívások leküzdéséhez.
Az összefonódás csapdái és a leválás szükségessége
Fontos azonban, hogy a szeretet és a gondoskodás ne váljon túlféltéssé. A túlságosan szoros, függőségen alapuló anya-fia kapcsolat megnehezítheti a gyermek önállósodását, ami komoly akadályokat gördíthet a felnőttkori fejlődés útjába. A legtöbb anya szeretné, ha a fia bizalommal fordulna hozzá, számítana rá, és megmaradna közöttük a közelség felnőttkorban is. Ezzel önmagában nincs semmi baj. Az összefonódott kapcsolatban azonban az anya és a fiú érzelmileg túlságosan egymásra vannak utalva. Ennek hátterében általában az áll, hogy a fiú túl korán „felnőtt szerepbe” kerül, ezért felelősnek érzi magát az anyja jóllétéért. Kívülről ez akár nagyon szoros, szeretetteljes kapcsolatnak is tűnhet.
Az anya mindent tudni akar, beleszól a személyes ügyekbe, megsértődik, ha a fia nem oszt meg vele mindent. Ez különösen gyakori válás, magány vagy nehéz házasság után, amikor az anya túlságosan sokat oszt meg a gyerekkel saját fájdalmáról, csalódásairól vagy párkapcsolati problémáiról. Felnőttként is az anya az első telefon egy konfliktus, döntés vagy probléma esetén - akkor is, ha a férfi párkapcsolatban, házasságban él. A partner ilyenkor sokszor úgy érzi, mintha versenyeznie kellene az anyával a figyelemért és az érzelmi közelségért. Egy költözés, házasság vagy akár egy új baráti kör is konfliktusforrássá válhat, mivel az anya fenyegetve érezheti magát a fia életében bekövetkező változásoktól. Az összefonódás nemcsak az anya és fia kapcsolatát nehezítheti meg, hanem a fiú későbbi párkapcsolatait is. Az egyik legnagyobb hiba, amikor a konfliktus a meny és az anyós személyes harcává válik. A jó hír az, hogy a közelség és az önállóság egyszerre is jelen lehet egy anya-fiú kapcsolatban. A saját magányunkat, párkapcsolati fájdalmunkat vagy szorongásunkat nem a gyereknek kell hordoznia. Az egészséges fejlődés része, hogy a gyerek egyre kevésbé függ a szülőtől. Egy anya nem veszít a jelentőségéből attól, hogy a fia másokhoz is kötődik.
Az apai szerep dimenziói és a fiú fejlődésére gyakorolt hatása
Az anya-fiú kapcsolat kiemelkedő fontossága mellett az apa-gyermek kapcsolat szerepe is alapvető, bár gyakran háttérbe szorul az anyával való viszonyhoz képest. Pedig az apával való kapcsolódás nem luxus vagy bónusz egy gyermek életében. Alapvető emberi szükséglet ez is, ami meghatározó a gyerekek lelki és pszichés fejlődésének szempontjából. Az apa aktív jelenléte már a korai években meghatározó, hiszen a kötődés nemcsak az anyával, hanem az apával való kapcsolatban is megjelenik. Hosszú távon befolyásolja a gyermek önbizalmát, énképét, társas kapcsolatainak minőségét és érzelmei kezelését.
Történelmileg az apai szerep gyakran a fegyelem, a tekintély és az anyagi biztonság szinonimájaként jelent meg. Sok férfi nem tanulta meg, hogyan fejezze ki érzelmeit, hogyan legyen gyengéd, vagy hogyan hallgassa meg a gyermekeit valódi figyelemmel. Ezek az apák gyakran úgy gondolják, az anyagiak biztosítása, a fontos döntések meghozása elegendő hozzájárulás a gyermekek neveléséhez. Ez nem feltétlenül szándékos elzárkózás, sokszor generációs minta, ami továbböröklődik. Ez a mintázat természetesen a gyermekekre is hatással van. Hiszen amikor a fiúgyermek mintázza az apai visszahúzódást, akkor felnőttként ő is nehezebben alakít ki mély érzelmi kapcsolatokat. A jó hír azonban az, hogy az érzelmi kapcsolódás tanulható és fejleszthető. Az apák számára az első lépés az önismeret, fel kell ismerniük saját gyermekkoruk hiányait, mintáit és azok hatását jelenlegi kapcsolataikra.
Az apai kapcsolódás fejlesztése - Gyakorlati tanácsok
A mélyebb apai kapcsolódás megteremtéséhez és fenntartásához számos gyakorlati megközelítés létezik, amelyek hozzájárulnak a fiúgyermek egészséges fejlődéséhez és az apai szerep megerősítéséhez.
- „Apa-idő” bevezetése: Érdemes bevezetni úgynevezett „apa-időt” a mindennapokba. Legyen minden nap, vagy minden héten legalább 30-60 perc, amikor az apa kizárólag a gyerekre figyel. A napi rutinba is be lehet építeni olyan rituálékat, amikor apa foglalkozik a gyerekekkel, például az esti meseolvasás, egy közös reggeli, vagy a fürdetés. Ezek az apróságok azt az érzést keltik a gyermekekben, hogy apa jelen van az életükben, elérhető hétközben is, és aktívan részt vesz a gondozásukban.
- Közös játék és sportolás: A gyerekekkel való kapcsolódásra szuper lehetőség a közös játék, vagy sportolás. Iskolás gyerekekkel a klasszikus sportjátékok - például foci, tollas, biciklizés, pingpongozás - remek közös tevékenységet nyújtanak. Az ilyen interakciók nemcsak a fizikai fejlődést segítik, hanem lehetőséget adnak a közös élmények gyűjtésére, a kommunikációra és a csapatmunkára is.
- Játékosság a mindennapokban: Lehetnek olyan időszakok, amik nem teszik lehetővé, hogy több külön időt töltsön egy apa a gyerekekre fókuszálva. Ilyenkor érdemes lehet a mindennapi, praktikus tevékenységekbe belevinni egy kis közös játékosságot. A közös főzés vagy sütés is jó alkalom a kapcsolódásra. Lehet olyan receptje is a családnak, amiből lehet „apa specialitása”, például egy reggeli palacsinta vagy egy titkos összetevős hamburger. Az ilyen közös projektek erősítik a családi összetartozás érzését.
- Nyitott és érzelmileg jelen lévő kommunikáció: Fontos, hogy az apa próbáljon meg nyitottan, értő figyelemmel közelíteni gyermekei felé. Ne féljen kimondani a saját érzéseit sem. Például mondhatja: „Nagyon örülök, hogy együtt vagyunk” vagy „Most mérges voltam, de ilyenkor is szeretlek.” Fontos az érzelmek empatikus visszatükrözése is, mondjuk, amikor a gyermek csalódott, mert nem nyert a játékban: „Ne sírj, nem nagy ügy” helyett inkább mondja azt: „Látom, most nagyon elkeserített, hogy nem nyertél.” A pozitív megerősítések is nagyon fontosak a gyermek önbizalma és az apa-gyermek kapcsolat szempontjából, például az olyan mondatok, mint „Nagyon figyelmes voltál, amikor segítettél a testvérednek. Büszke vagyok rád.” Szintén fontos, hogy őszintén vállalja az apa érzéseit, hiszen nem „kell” mindig erősnek mutatkozni. A gyerekeknek nem „tökéletes”, hanem valódi, jelenlévő apára van szükségük, aki érdeklődik, meghallgat, játszik, nevet és néha el is gyengül. A kapcsolódás pedig tényleg nem bonyolult. Egy rövid séta vagy a közös alkotás, egy komolyan vett kérdés is elég ahhoz, hogy a gyermek azt érezze: fontos vagyok.
Komplexusok és archeípusok - Mélyebb pszichológiai rétegek
Az emberi psziché mélyebb rétegeinek feltárásakor gyakran találkozunk olyan fogalmakkal, mint a komplexusok és az archetípusok, melyeket Carl Gustav Jung és Sigmund Freud munkássága vezetett be. A komplexus tág értelemben a kisebbrendűség egyik fajtája, viszont egy komplexus nem jelent minden további nélkül kisebbrendűséget. Inkább arra utal, hogy van az emberben valami, ami nincs integrálva, asszimilálva, konfliktust hordoz. „A komplexusok a lelki élet gyújtó- vagy gócpontjai” - mondja Carl Gustav Jung (Jung, C. G., 2005).
A Sigmund Freud nevéhez köthető Ödipusz-komplexus a kisfiú hároméves kora körül jelentkezik, amikor a gyermek az édesanyját szeretné megszerezni magának, ezért édesapjával kezd versenyezni, féltékeny lesz rá. Az úgynevezett Elektra-komplexus pedig a lánygyermekek konfliktusát jelenti édesanyjukkal szemben, ekkor a kislányok „apásak” lesznek. Megfigyelhetjük például, hogy amikor az édesapa a feleségéhez közeledne, a lányuk közbelép. Ezek a fejlődési szakaszok minden gyermeknél előjönnek. Minél inkább fejlődik ki a szexualitás, annál inkább szorítja ki az egyént a családból, hogy függetlenné váljon. A gyermek azonban szorosan összenő addigra a családdal, gyakran nehezen szabadul saját gyermekkori „attitűdjétől”. Ha nem sikerül függetlenedni ezektől a kötöttségektől, az Ödipusz- és az Elektra-komplexus konfliktussá válik és fennáll a neurotikus zavarok lehetősége. Közvetlen következményként a fiúban heves ellenállások jelentkeznek az apával szemben, miközben az anya iránt különösen gyengéd és függő kapcsolat alakul ki.
Az anyakomplexus tárgyalása előtt fontos kitérni a jungi anyaarchetípusra, amely az anya univerzális képe a kollektív tudattalanban. Az anyakomplexus tipikus hatásai fiú gyermekekre a homoszexualitás, az úgynevezett donjuanizmus vagy akár az impotencia is. Homoszexualitás esetén arra van szó, hogy a heteroszexuális komponens tudattalan formában megtapad az anyán. A fiú egyre jobban felfogja, hogy anyja nő, és ösztönösen reagál erre. Pozitív anyakomplexusról akkor beszélünk, ha a fiúgyermek az anyával azonosul, nevelői kvalitások alakulnak ki, nagyobb gyermekként anyai módon gondoskodik a családról. Kifejeződhet ezáltal az ízlés és az esztétika, és kialakulhat a barátságérzék. Negatív anyakomplexus akkor alakulhat ki, ha a kisfiú azt érzi, hogy édesanyja boldogtalan a házasságában, így magára vállalja a szerepet, hogy boldoggá tegye az anyát. Az is előfordulhat, hogy a gyermek szorong, ha az anya szomorú, vagy nem elégedett az ő viselkedésével, teljesítményével.
Az anyakomplexus lányoknál a női ösztönöknek az anyából kiinduló felerősítésében vagy ugyanezen ösztönöknek a kioltásukig terjedő meggyengítésében nyilvánul meg. Az első esetben az ösztönök túlsúlya akadályozza a saját személyiség tudatosodását. Szélsőséges példa az a nő, akinek egyetlen célja a szülés. A másik esetben az ösztönök az anyára vetülnek rá. A lány azonosul az anyjával, és saját vállalkozó szelleme megbénul. Saját személyiségét az anyjára vetíti ki, nincs tudatában saját ösztönvilágának. Ez a lány tud mindent, amit nem akar, viszont többnyire nincs tisztában azzal, mit gondol a saját sorsának. Ösztönei elhárító állásban az anyára szegeződnek, így nem alkalmasak saját élete felépítésére, az anyai hatalom minden formában való elhárítása képezi a legmagasabb életcélt. Amennyiben a felnőtt gyermek nem ápol jó kapcsolatot az anyával, az anyakomplexus tovább erősödhet, vagy kiterjedhet más személyekre.
A jungi apaarchetípus meghatározza a férfihoz, a törvényhez, az értelemhez, a szellemhez és a természet dinamizmusához fűződő viszonyt. Azon fiúgyermekek esetében, akik szerető, odafigyelő apa mellett nőttek fel, pozitív apakomplexusról beszélhetünk, ők megélték az összetartozás élményét, képesek azonosulni az egészséges férfi mintákkal, és magabiztosan navigálnak a világban. Egy negatív apakomplexusú fiú alapélménye, hogy semminek tartja magát. Gyermekkorában folyamatosan megaláztatottságot, szégyent él meg, melynek hatására végül ő maga is elhiszi, hogy rossz. Például egy magas termetű, szigorú, mogorva apa alacsony, visszahúzódó fia életét a gyermekkorában megélt megszégyenítések határozzák meg, az iskolában csúfolják, alárendelődik a munkájában, kínozza magát egy boldogtalan házasságban. Amikor pedig kiszakadna, és egyénileg meghatározott célhoz közeledne, a családi hatások megakadályozzák az individualitás törekvését.
Az apa bálványozása a lányoknál is megfigyelhető. Az apját bálványozó lány később akár tudattalanul összehasonlítja férjét elhunyt apjával, mely a férfira nézve hátrányosnak bizonyulhat: „apám jobban és másképp csinálta volna”. Valahányszor a nő szerelmet kezd érezni, közbelép az apa képe és megakadályozza, hogy lelkileg alkalmazkodjon a férfihez. Amennyiben a lánynak pozitív az apakomplexusa, akkor a szellemi értékek felé fog fordulni, annak a vonzásában éli az életét, és képes lesz egyenrangú partneri kapcsolatot kialakítani. Negatív apakomplexus esetében a lánygyermek folyamatosan apja elismerését szomjazza, arra vágyik, hogy büszke legyen rá az édesapja. Később a környezetétől is ezt várja, folyamatosan mások elismerésére vágyik, például a munkahelyén mindenáron meg akar felelni a főnökének, és önmagával szemben is szigorú.
A szülőkomplexusok általában nem egyoldalúak, többféle formában is jelen lehetnek az életünkben. Ideális esetben serdülőkor környékén a gyermekek leválnak a szülőkomplexusukról és önmaguk keresésére indulnak. A leválásban nagy szerepe van a szülőkön kívüli személyeknek, kortársaknak, akikhez hasonló érzelmeket fűzhetnek a fiatalok. Amennyiben viszont nem szűnik meg a szülőkomplexus felnőttkorra, érdemes vele komolyabban foglalkozni, akár szakemberhez fordulni (Pál, F., 2008).
Beszélnünk kell! – A gyerekükre rátelepedő, leválni képtelen szülőkről (PODCAST)
Társadalmi változások és a modern család kihívásai
A szülői szerepek és a családi dinamika az elmúlt évszázadban jelentős átalakuláson ment keresztül. Freud, aki sokat tett a modern pszichológia és nevelés megteremtéséért, a szülői szerepek terén igen hagyományos elveket vallott. A férfiak dolga volt, hogy meghúzzák a határokat, megakadályozzák a helytelen viselkedést, kötelességre neveljék a gyerekeket. Ha vétenek vagy túl akaratosak, akkor büntessenek, mutassák meg a helyes irányt. Sok családban - persze nem elsősorban azért, mert Freudot követték - az apák „büntetés-végrehajtók” lettek: az anyák azzal riogatták a gyerekeket, hogy „majd apád megjön és megbüntet”. Ez a szerep hosszú ideig meghatározta az apa-gyerek viszonyt, gyakran félelmet és távolságot teremtve.
Az anya szerepének igazi fontosságára a magyar Ferenczi és a tanítványai, a fiatal női analitikusok mutattak rá először. Az úgynevezett Budapesti Iskola munkásságának köszönhető, hogy az anya-gyerek szeretetkapcsolat a pszichológiai kutatások előterébe került. Az anyák az elsődleges szeretet-kapcsolattal oldották az apai szigort, bizonyos egyensúlyt teremtve a családban. A szüfrazsett mozgalmak, s a nők tömeges munkába állása a II. világháború alatt jelentősen megváltoztatta a nők helyzetét úgy a társadalomban, mint a családokon belül. Ők derekasan megbirkóztak ezzel az új kihívással - a modern nő a társadalom fontos tényezőjévé vált, ugyanakkor ellátta hagyományos feladatait is a családban: a gyereknevelést és a házi-munkát. A férfiak helyzete ezzel párhuzamosan nem sokat változott.
A mai családképet illusztrálva, egy egyetemi csoportban felmerült frappáns válasz szerint: „A család a nappaliban ül, s az okostelefonját nyomogatja”. A modern dolgozó nő maradt a nagyanyáitól örökölt „háztartási zsonglőr” szerepében, az apák pedig nem a bezárt bányákban dolgoznak, hanem vagy munkanélküliek, vagy azok lesznek, vagy elvándoroltak külföldre. Ez a kép sötétnek tűnhet, de valós kihívásokat tükröz. A nők „felemelkedése” tehát a XX. század végére megszilárdult. Meghódították a hagyományos férfi munkahelyeket, tömegesen diplomát szereztek. S bár a felszínen maradt a férfiuralom, például a politikai vezetők a férfiak közül kerülnek ki, a gazdasági életben egyre sikeresebbek, egyre nagyobb szerepet kapnak.
A XX. század legjelentősebb változása a pszichológia területén a pozitív gondolkodás elterjedése, amely a legnagyobb csapást mérte a freudi szemléletre. A hagyományos világkép és értékek teljesen átalakultak - ami a társadalomban és a családokban is némi zavart idézett elő. A kritika helyére a dicséret, az elfogadás, a szeretet, az én és a másik megbecsülése lépett. A „helyes útra terelt” gyerekek helyére a feltétel nélkül elfogadott és szeretett gyerek került. Általánossá vált az a pszichológiai elv, hogy „a gyerek tudja, hogy mi kell neki, a szülőnek csak az a feladata, hogy ezt meghallja”. A tudásalapú teljesítmény helyett a kreatív képességek fejlesztése lett a pedagógia fő iránya.
Mindezek persze nemcsak a felnőtteket érintik, hanem a gyerekeket is - vannak olyan életkorok, mint például a kis serdülőkor, serdülőkor, amikor ezek a változások megzavarják őket. Nemritkán kihasználják a kontroll gyengülését vagy a családi élet demokratizálódását. Mivel a nevelési feladatokat továbbra is jellemzően az anyák látják el, ők találkoznak leghamarabb a problémákkal. Ilyenkor vagy titkolják az apák elől a konfliktusokat, s maguk próbálják megoldani, vagy rázúdítják az apákra, akik viszont gyakran visszadobják a labdát, s az anyát hibáztatják. A magyar családokban gyakoriak a sokat dolgozó apák, akik teljesen átadják a gyerekek nevelését az anyáknak. Konfliktus esetén inkább kihúzzák magukat a megoldásból, sokszor az anyákat hibáztatják, hogy „nem tartanak megfelelő rendet”. Máskor a gyerekeknek adnak igazat, s túlzottnak tartják az anyák szigorát, elvárásait. Kerülik a konfliktusokat, keveset tudnak a gyerekeikről - úgy érzik, a maguk részéről mindent megtesznek azzal, hogy pénzt keresnek. A gyerekekkel egy láthatatlan véd- és dacszövetséget kötnek, mintegy támogatják a gyerekek helytelen viselkedését, s egyedül hagyják az anyákat a nevelésben.
Sok apa olyan mintákkal, tapasztalatokkal érkezik a származási családjából, melyek alkalmatlanok a saját apai szerep kialakítására. A negatív apai minták sokszor megalázóak, igazságtalanok, elnyomók, kizsákmányolók. A szülők közötti rossz kapcsolat gyakran arra ösztönzi a fiúkat, hogy érzelmileg és fizikailag is az anyjuk mellé álljanak. Inkább az anya gondoskodó, érzelmileg támogató attitűdjével azonosulnak, s elutasítják a dominanciát, a szigort, a szabályok szigorú betartatását. Sokszor már gyerekkorukban megszületik a döntés: „Nem akarok hasonlítani az apámra, én megértő, jó apa leszek”. Az alkoholizmus s újabban a droghasználat szétzilálja a családokat, a szülők csak korlátozottan látják el a feladataikat. Ilyen családokban figyelhető meg a „parentifikáció”, amikor a gyerek látja el a felnőtt feladatait, neveli testvéreit, gondoskodik némi stabilitásról. A szülői minták zavarosak, ellentmondásosak, sokszor átláthatatlanok a gyerekek számára, akik hamar kihullanak a családból, s olyan közösségekbe, bandákba sodródnak, melyekben minimális az elvárás a tagok felé, könnyen befogadnak, „látszatkötődéseket, elfogadást” nyújtanak. Az ilyen fiúk felnőttként is olyan kapcsolatok iránt vonzódnak, melyek kielégítik függőségi, kapcsolódási igényüket.
Vannak apák, akik a család egzisztenciáját igyekeznek megteremteni - vagy kitörni az adósságcsapdából. Ők a legkevésbé családbarát helyzetben levő apák, sokszor hónapokra vagy évekre szeparálódnak a családjuktól. Szorgalmasan küldik haza a pénzt - a legutóbbi hírek szerint több mint 1 milliárd eurót küldtek haza. Az ilyen apák „kiesnek” a gyerekeik életéből, s azokban a rövid időközökben, melyeket a családdal töltenek, igyekeznek bepótolni ezt a hiányt. Új szabályokat próbálnak bevezetni, s ezzel teljesen összezavarják az anyák által bevezetett rendszert. Mind az anyák, mind a gyerekek ellenállnak az új szabályoknak, az anya veszekszik, a gyerekek nem tudják, mit csináljanak. Az apák pedig úgy érzik, hiába jöttek haza, a család perifériájára sodródtak, semmi tekintélyük a gyerekeik előtt. Párkapcsolati krízisek alakulnak ki, a gyerekek anyagilag ugyan jól, de érzelmileg hiányosan ellátottak.
Hasonlóan összetett a helyzet a válások számának drasztikus növekedése nyomán, ami új szituációt teremtett a korábban együtt élő családok számára. Bár az elvált apáknak a törvény biztosítja a láthatást, gyakran nehéz beletanulni a kapcsolat ilyen módon való stabilizálásába, s nem könnyű számukra tartalommal megtölteni a láthatást. Nem tudják, milyen programoknak örülnének a gyerekek - és sokszor maguk a gyerekek sem tudják ezt. Így válik a láthatás öröm helyett kötelességgé. Az elvált szülők nem informálják egymást, hogy mi történt az elmúlt két hétben, legtöbbször csak kényszerűen útjára engedik a gyerekeket. Ha baj van a gyerekkel, vagy nem jut el az apához, vagy nem kérik ki a véleményét, segítségét. Ez is magyarázza, hogy az apák így a kapcsolat stabilizálására, a gyerek kényeztetésére törekszenek, amivel azonban hosszútávon nem épül ki a mély, bizalmi kötelék. A gyerek könnyen az anya hatása alá kerülhet, s az apák, ha nem is értenek vele egyet, a kényszerhelyzet miatt nem foglalnak állást, így a gyerekek nem ismerik az apa álláspontját, az apai szempontokat. Sok esetben az anyák a gyerektartásról is lemondanak, csak ne szólhasson bele az apa a gyerek életébe. Sokszor így akarják megúszni, hogy a gyerek ne örökölje az apa alkoholizmusát, megbízhatatlanságát. A gyerek pedig, mivel nem tud ezekről a megállapodásokról, úgy érzi, hogy nem fontos az apa számára, nem kell az apjának. Az apák kivonulása a gyerekek életéből, neveléséből szükség szerint létrehozza az apalelkű anyák számának növekedését. A helyzet legtöbbször következménye a párkapcsolatok megromlásának, s a nők megacélosodott önbecsülésének, azon törekvésüknek, hogy egyedül is fel tudják nevelni a gyerekeiket. Kényszerűségből alakítják ki a szigorú, teljesítményorientált, büntető anya szerepét - s kilépnek a családi szövetségből, melynek lényege, hogy két szülő szövetkezik a gyerek felnevelésére. Az utóbbi időben egyre több anya próbál nevelési tanácsadóban, gyerekjóléti központban segítséget kapni, nem érzik magukat képesnek a konfliktusok megoldására. Nehezen értik meg, hogy a külön élő, elvált apák nélkül nehezen tudják megoldani ezeket a helyzeteket. Sokszor a család fogalmával sincsenek tisztában. Az elvált férj, az apa nem tartozik a családhoz, mondják. Sokan azt hiszik, hogy a válással, a különéléssel a család is megszűnik. Ha sikerül az eredeti családot összehozni, az már fél siker - az apák bevonása a konfliktusok megoldásába lehetőséget teremt, hisz a család nagyon fontos erőforrás, a megoldás záloga. Érdekes módon a gyerekek ezt ösztönösen tudják, sokszor felajánlják a teljesen kimerült anyáknak, hogy átmenetileg odaköltöznek az apához.
Amikor a kapcsolat túl szorossá válik: A partner dilemmája
Előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor egy felnőtt fiú és édesanyja közötti lelki közelség olyan mértéket ölt, amely már a fiú párkapcsolatára is kihat. Való igaz, hogy ha kénytelen is együtt élni anya és felnőtt gyermeke (fia), de nem egészséges dolog ez a fajta szoros lelki és akár testi intimitás. Felnőtt fiúnkat már nem szokás felhívnunk azzal, hogy mikor jön már haza, hogy egyedül érezzük magunkat stb. Egészen egyszerűen ez egy olyan viselkedés, ami nagyon sok terhet rak a fiú vállára. Manipulatív és bűntudat keltő, és aláássa a fiú önállóságát és a párkapcsolatban betöltött szerepét.
Viszont mit is tud tenni egy külső fél, például a fiú partnere ebben a helyzetben, hogy a párja eltávolodjon az édesanyjától, hogy független legyen tőle? Ez bizony nagyon nehéz kérdés, hiszen ha ő ezt nem érzi túlzottnak és kellemetlennek, ha nem látja be, hogy ez nem egészséges, akkor csak valamiféle külső erőszakot, nyomást fog érzékelni, és esetleg megromolhat a párkapcsolat. Viszont előbb-utóbb mindenképpen rendezni kellene a helyzetet. Fontos, hogy a partnerek beszélgessenek hosszútávú terveikről. Mi az a férfi álláspontja? El tudná képzelni az életüket kettesben? Szeretne családot alapítani a partnerével? Talán ha ezekről beszélgetnek, akkor megbeszélhetik az anyukájával való szoros kapcsolódását is. Mindenképp meg kellene ismernie a férfi véleményét ezzel kapcsolatban. Ő nem érzi-e kellemetlennek, terhesnek a telefonhívásokat stb.? Ha úgy gondolja, hogy ez rendben van, akkor a partnernek azzal kell szembenéznie, hogy ez így fog maradni. Ezt pedig Ön tudja majd eldönteni, hogy akar-e így együtt lenni a párjával vagy nem. Hosszútávon pedig érdemes volna saját magában elgondolkodni azon, hogy miért egy ilyen helyzetben lévő férfit választott magának? Hiszen ezt valószínűleg már a kapcsolatuk elején látta. Ha ez így volt, akkor vajon miben reménykedett, vagy még inkább azon, hogy honnan ismerős ez az érzés, amit a párja helyzetével kapcsolatban megél?
A világos szabályok nem büntetések, hanem az új családi egység védelmét szolgálják. A határhúzás nem magyarázkodás, általában rövid, nyugodt és következetes kommunikációval működik legjobban. Nagyon fontos, hogy a férj ne próbáljon „két oldal között lavírozni”. Egy érett párkapcsolatban a társ és a közös gyerekek jelentik az elsődleges családot. Ha az összefonódás nagyon mély, gyakran nem elég csupán az egyik fél szándéka, ilyenkor szakember segítsége válhat szükségessé a minták felismerésében és a változások elindításában.
