A víz, ez a csodálatos és nélkülözhetetlen vegyület, számtalan formában és minőségben vesz körül bennünket, és létfontosságú szerepet játszik mindennapjainkban, legyen szó akár az emberi test működéséről, akár a természeti folyamatokról, vagy éppen az élelmiszerek tartósításáról. Érdemes megérteni a vizek sokféleségét, a bennük rejlő különleges jelenségeket, mint például az ozmózist, és azt is, miért olyan alapvető fontosságú a víz minősége az életünkben.
Az Ozmózis Jelensége és a Sejtek Élete
Ahhoz, hogy megértsük, miért halnánk szomjan a tenger közepén, vagy miért jelenthet problémát a desztillált víz tartós fogyasztása, ismerkedjünk meg az ozmózis fogalmával. Az ozmózis olyan, mintha két edény között egy vékony, félig áteresztő hártya lenne, ami csak a vizet engedi át, a cukrokat és sókat nem. A sejteknek a sejtmembránja egy féligáteresztő hártya, ezért megfigyelhető az ozmózis jelensége.
A vörösvérsejtek fiziológiás vagy izotóniás sóoldatban megtartják a korong alakjukat. Ez 0,9%-os NaCl sókoncentrációt jelent, és a vérünkben is ekkora az ionok koncentrációja. Ez egy egyensúlyi állapot. Ha csak tengervizet vagy desztillált vizet innánk, akkor valószínűleg a vese nem tudná beállítani a megfelelő ionkoncentrációt a vérünkben, így megváltozna a vérünk ionkoncentrációja is.
Ha jelentősen megnő az oldat koncentrációja, akkor azt hiperozmotikus vagy hipertóniás oldatnak nevezik. Például ha tengervízről van szó, amelynek a sókoncentrációja kb. 3,45%. Ilyenkor a vörösvérsejtben belül hígabb a sejtplazma [citoplazma] koncentrációja, mint a kívül lévő vér folyadékterének [intravasalis terének] koncentrációja. Az ozmotikus viszonyoknak megfelelően a víz kiáramlik, hogy kiegyenlítse a koncentrációkülönbséget. Fontos megjegyezni, hogy az ionok nem tudnak szabadon átjárni a sejtmembránon. Eközben csökken a sejt térfogata, így az összezsugorodik.
Ha jelentősen lecsökken az oldat koncentrációja, akkor azt hipoozmotikus vagy hipotóniás oldatnak nevezik. A desztillált víznek nagyon minimális, elhanyagolható a sókoncentrációja. Ez függ az ionmentesítés módjától is, az ioncserélő eljárás a leghatékonyabb, az ioncserélt víznek gyakorlatilag 0%-os az ionkoncentrációja. Ilyenkor a vörösvérsejtben belül töményebb a sejtplazma [citoplazma] koncentrációja, mint a kívül lévő vér folyadékterének [intravasalis terének] koncentrációja. Az ozmotikus viszonyoknak megfelelően víz áramlik be, hogy kiegyenlítse a koncentrációkülönbséget, eközben nő a sejt térfogata, ami így megduzzad, kigömbölyödik. Ezen alapvető biológiai folyamat megértése kulcsfontosságú az emberi test vízháztartásának és a különböző víztípusok élettani hatásainak megértéséhez.
Miért Halnánk Szomjan a Tenger Közepén? A Sós Víz és az Emberi Szervezet
A fenti ozmózis jelenségéből egyenesen következik a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem olthatjuk szomjunkat tengervízzel. Jelenleg általánosan elfogadott tény, hogy túl sok sós víz rövid idő alatt történő elfogyasztása, - ami a hajótörötteknél a nagy melegben könnyen előfordul -, nem csillapítja a szomjat, hanem kiszárítja a szervezetet. A jelenség az ozmózisnak köszönhető. A só vizet vesz fel, ami minden sótartónál megfigyelhető jelenség. Az emberi sejt nedve tartalmaz bizonyos mennyiségű sót, de ez jóval kevesebb, mint a tengervízé. Ha a sejtfal kívülről sós vízzel érintkezik, ez kivonja a nedvességet a sejtből, ahelyett hogy az befelé áramlana. Ezen kívül a tengervíz sótartalma túl magas ahhoz, hogy a vese gond nélkül feldolgozhassa.
Az emberi test víztartalmának kétharmada a sejtekben található, a fennmaradó rész pedig többek között a vérben és az emésztőrendszerben, ahová ivás után elsőként kerül. Amennyiben sós víz jut az emésztőrendszerbe, a hipotalamusz erre specializált receptorai érzékelik a megváltozott ozmózisnyomást; ezek a receptorok nem csak a vízkiválasztásért, hanem a szomjúságérzetért is felelősek. A szomjúság első jele a kiszáradó száj, ugyanis a vízhiány révén csökken a nyálképződés, hogy elegendő nedvesség juthasson a vérbe. Ezért tűnik abszurdnak a sós vízzel történő szomjúságoltás, ugyanis bár sok folyadék jut a gyomorba és a belekbe, de ahol a legnagyobb szükség van rá, vagyis a sejtekben, onnan kiáramlik. Tehát fontos, hogy a szervezetben lévő só és víz viszonyából adódó ozmotikus nyomás ne boruljon fel.
Sokak számára komoly tudományos kérdéssé, kihívássá vált ennek bebizonyítása, és sokan még emberéleteken is átgázoltak, csak hogy eredményt mutassanak fel. Náci kutatók 1944-től több koncentrációs táborban végeztek ilyen jellegű kísérletet. A számos megbetegedéssel és halálos áldozattal járó kísérletnek a háború befejeződése vetett véget.
A francia származású Alain Bombard 1952 júliusában elhatározta, hogy bebizonyítja: a tengervízben az ember majdnem annyira életképes, mint a hal. A 28 éves Bombard Las Palmasnál (Kanári-szigetek) egy gumicsónakon vágott neki az óceánnak. Csak sós vízzel és a tengerből kifogott nyers hallal akarta átvészelni az utat. A magával vitt édesvizet és élelmiszert lepecsételt hordóba tette, és végszükség esetére tartogatta. Több mint két hónap, vagyis 65 nap múlva érkezett hír felőle a Karib-szigetekről, miszerint sikerült a terve: azaz csak tengervízzel és hallal táplálkozva életben maradt, nem kellett az élelmiszerhordó pecsétjét feltörnie. A kísérletnek köszönhetően Bombardot Franciaország hősévé avatták. A sikerhez kapcsolódó üzleti vállalkozása is nagy hasznot hozott: az átkeléshez használt gumicsónakot prototípusként használva mentő gumicsónakgyártásba kezdett. Idővel természetkutatóvá vált, majd 15 éven keresztül az Európa Parlament tagja volt, sőt, 1981-ben egy hónapig államtitkári pozíciót is betöltött Párizsban.
Hasonló kísérletre vállalkozott négy évvel később Hannes Lindemann, német orvos, tapasztalatai viszont homlokegyenest ellentmondtak elődjéének. Az állandó eső és az édesvíztartaléka mentette meg a szomjhaláltól. Az út során készült orvosi feljegyzései (Egyedül az óceánon) a WHO (Egészségügyi Világszervezet) tengeri hajózáshoz készíttetett javaslatainak alapjául szolgáltak. A szakértők szerint amennyiben csak sós víz áll rendelkezésünkre, javasolt kezdetben csak igen kis mennyiséget fogyasztani belőle, ugyanis ekkor a szervezet még nem dehidratálódott, és egy darabig képes elviselhető mértékig felhígítani a sós vizet. Apró vigasz, hogy a tengeren az esővíztől eltekintve van még egy iható vízforrás: a frissen kifogott halak némelyikének nedvességtartalma az ember számára elviselhetőbb mértékű sót tartalmaz, mint a tengervíz. A francia tengerészet kutatásai szerint az ember hat napig minden gond nélkül képes sós vízen élni, de azután az ozmózis rendszer már felborul. Ennek fényében Bombard (hacsak nem csalt) feltehetőleg a halak folyadéktartalmából tartotta fenn magát. A kérdés, hogy mennyi sót visel el az emberi szervezet, és mennyit igényel? A só végtére is létszükséglet, a tartós desztillált vízfogyasztás szintén súlyos problémát okozhat. A szakértők szerint évi két kilogramm só szükséges a szervezet számára, ennél nagyobb sófogyasztás magas vérnyomáshoz és infarktushoz vezethet.
A Víz Különböző Arcai: Fajták és Jellemzők
A Föld nevű bolygónk felszínének nagy részét víz borítja, melynek különböző formái és tulajdonságai számos jelenségért felelősek. A víz körforgásának útját mindannyian ismerjük, és azt is tudjuk, mekkora szerepet játszanak ebben a folyamatban a felszíni, valamint a felszín alatti vizek. A felszíni vizek közé a folyóvizek és az állóvizek tartoznak, míg a másik csoportba a talajvíz, az artézi víz, és a karsztvíz tartoznak.
Az óceánok olyan nagy kiterjedésű víztömegek, amelyek önálló medencével rendelkeznek, és hosszú idő alatt jöttek létre. A tengerek kisebb kiterjedésű víztömegek, amelyeket szigetek, félszigetek, tengerszorosok választanak el az óceánoktól. Az óceánok és a részüket képező peremtengerek vizének sótartalma állandó, míg a beltengereké eltér az óceánokéhoz viszonyítva. A sótartalom elsősorban a párolgás mértékétől és a tengerbe folyó édesvíz mennyiségétől függ, a sarkvidéken azonban a jég olvadása is befolyásolja. Egy liter (1000 gramm) tengervízben átlagosan 35 gramm só található. Legnagyobb mennyiségben nátrium-kloridot (NaCl), valamint magnézium-, illetve kalciumsókat tartalmaz a tengerek és az óceánok vize, ezeknek köszönhető a tengervíz sós és keserű íze. A tengervízben és a folyóvízben is találhatóak oldott gázok. Egyik ilyen az oxigén, ami nélkülözhetetlen a vízi élethez, a másik fontos gáz pedig a szén-dioxid, ami a légkörből, valamint a tengeri élőlényektől származik. A tengervíz esetében a nyaralók számára fontos adat a hőmérséklet. A felmelegedés a napfénynek köszönhető, a felső vízréteget érinti, ami természetesen a hullámzás hatására változik, vagyis a melegebb víz mélyebbre is kerülhet.
A nyári időszakban a nyaralás helyétől függően mindig előtérbe kerül a tenger, valamint a tengervíz, esetleg az óceán vagy a folyó- vagy tópart emlegetése, hiszen aki csak teheti, a rekkenő hőségben igyekszik elvonulni valahova, és a hűsítő víz mellett megküzdeni a hőséggel. Napjainkban viszont a viharok miatt az esővíz is gyakran szerepel a gondolatainkban, hiszen sokaknak az általa okozott károkkal is meg kell küzdenie. Az esővíz enyhén savas kémhatású víz, amely tulajdonsága a benne oldott szén-dioxidtól származik, ivásra azonban nem alkalmas, annak ellenére, hogy a legtisztább természetes víz. Az esővíz a kőzetekből ásványokat, főként kalcium- és magnéziumvegyületeket old ki.
Az ásványvíz olyan természetes víz, amelyben az oldott anyagok mennyisége nagyobb az 1000 mg/liter értéknél, vagy egy-egy jótékony hatású elemet az átlagosnál nagyobb mennyiségben tartalmaz. Az ásványvizek kevés szén-dioxidot tartalmaznak, ugyanakkor dúsíthatóak vele. Léteznek savanyú, keserű, meszes, vasas és kénes vizek, amelyeket gyógyhatásuk miatt fogyasztásra vagy fürdőzésre használunk.
A Kemény Víz és a Vízkő: Háztartási és Természeti Jelenségek
A természetben a kőzeteken átszivárgó, szén-dioxid-tartalmú esővíz reakcióba lép a vízben oldhatatlan kalcium-karbonáttal, és vízben oldódó vegyületté alakítja: CaCO3 + H2O + CO2 = Ca(HCO3)2. Ha a szén-dioxid mennyisége csökken (például melegítés hatására), akkor a víz keménységét okozó kalcium-hidrogén-karbonát kalcium-karbonáttá alakul, amely csapadékként kiválik az oldatból. A cseppkőbarlangok kialakulása is ehhez a folyamathoz kapcsolódik. Az esővízben feloldódik a levegő, illetve a talaj szén-dioxidjának egy része, és szénsavvá alakul. A szénsavas esővíz oldja a mészkövet, az így keletkező kalcium-hidrogén-karbonátot, Ca(HCO3)2, tartalmazó víz beszivárog a barlangba, ahol újra kalcium-karbonáttá alakul.
A víz keménysége állandó és változó is lehet, a kettő adja meg az összkeménységet. A változó keménységet a kalcium- és a magnézium-hidrogén-karbonát okozza. A vízben oldott egyéb kalcium- és magnéziumvegyületek (kloridok, nitrátok, szulfátok) a víz állandó keménységét adják meg. A kemény víz által okozott problémákkal gyakran találkozunk háztartási eszközeinknél is, a vízkőképződéssel már valószínűleg mindenkinek meggyűlt a baja. Amellett, hogy a lerakódott vízkő nem éppen szép látvány, egyéb problémák forrása is lehet. A vízmelegítő eszközökben (teáskannában, kávéfőzőben, mosógépek fűtőszálán) képződő vízkő tömör, hőszigetelő réteget képez, így rontja a melegítés hatékonyságát, a kazánokban pedig a fém túlmelegedéséhez vezethet, aminek következtében a kazán akár fel is robbanhat. A vízkövet legegyszerűbben savas kémhatású oldatokkal tudjuk eltávolítani.
A víz lágyítása többféleképpen történhet. A vízlágyítás folyamatának lényege, hogy lecsökkentsük a keménységet okozó vegyületek mennyiségét, vagyis a kemény vízből lágy vizet kapunk. Amennyiben a változó keménységre összpontosítunk, a hidrogén-karbonátokat könnyen eltávolíthatjuk, mivel a víz forralásával a kalcium- és magnézium-hidrogén-karbonát elbomlik, és vízben nem oldódó kalcium-, illetve magnézium-karbonáttá alakul. Az állandó keménység csökkentésére kémiai módszerek szükségesek, amelyekhez gyakran két nátriumvegyületet alkalmaznak. A mosószóda vagy szóda (nátrium-karbonát, Na2CO3) és a trisó (nátrium-foszfát, Na3PO4) egyaránt alkalmas arra, hogy kicsapja a vízkeménységet okozó kalcium- és magnéziumvegyületeket, amelyek ezután szűréssel eltávolíthatók. A csapadékképzést, vagyis az említett folyamatot gyakran használjuk a csapvíz lágyítására, éppen ezért mosószereink egy része is tartalmaz szódát vagy trisót. A víz lágyítása úgy is elérhető, hogy a kemény vizet ioncserélő berendezésen vezetjük át, mivel ilyen módon az ioncsere során lágy vizet kapunk. Az ioncserélő berendezések olyan mesterségesen előállított eszközök, amelyek a rajtuk átfolyó víz kalcium- és magnéziumionjait megkötik, és azokat keménységet nem okozó ionokra (pl. nátriumionokra) cserélik.
A Szén-dioxid és a Mészkő Kémiai Kapcsolata
A szén-dioxid nemcsak az égés során keletkezik, hanem számos más kémiai és biológiai folyamat terméke is. A hidrogén égésekor víz keletkezik, amelyet a hidrogén lángja közelében tartott üveglap bepárásodása jelez. A magnézium oxigénnel magnézium-oxiddá egyesül, amely fehér, szilárd anyag. Oxiddá alakul az alumínium is, amely a magnézium-oxidhoz hasonlóan fehér és szilárd halmazállapotú. A hurkapálca bonyolult szerkezetű és összetételű anyag. Egyik alkotórésze a szén. Ha egy kis darab orvosi szenet jó ideig lángba tartunk, akkor az felizzik, sőt a láng eltávolítása után is tovább ég. Az orvosi szén és a hurkapálca széntartalmának égésekor egyaránt szén-dioxid keletkezik: szén + oxigén -----> szén-dioxid. Az orvosi szén égése során a szén és az oxigén egyesül. A termék, azaz a szén-dioxid színtelen, szagtalan gáz, amelynek jelenlétét érzékszerveinkkel nehezen észlelhetjük. Szén-dioxid nemcsak a kémiailag tiszta szén égése során képződik. Minden olyan anyag, amelynek egyik alkotórésze szén - megfelelő körülmények között - szén-dioxiddá égethető el.
Szén-dioxidot nemcsak égési folyamatokkal állíthatunk elő. A természetben előforduló mészkő hevítésekor, a pontatlanul “mészégetés”-nek nevezett hőbomlás során is szén-dioxid az egyik végtermék. A mészkőből a szén-dioxidot másképpen is felszabadíthatjuk. Gázfejlesztőben, például Kipp-készülékben a mészkövet reagáltassuk sósavval! A készülékből kiáramló gázt kihúzott végű üvegcsövön keresztül vezessük meszes vízbe! A meszes víz megzavarosodik. Továbbá a készülékből kiáramló gázt meghajlított üvegcső segítségével vezessük nyitott szájával felfelé tartott gázfelfogó hengerbe, majd mártsunk égő gyújtópálcát a gázt tartalmazó hengerbe! Az égő gyújtópálca elalszik. Ezután fordítsuk meg a hengert úgy, mintha valamit ki akarnánk önteni belőle! Visszafordítása után ismét mártsunk a hengerbe égő gyújtópálcát! A gyújtópálca addig ég, amíg a benne lévő oxigén el nem fogy.
A fejlődő szén-dioxid jelenlétét a meszes vízben kicsapódó mészkővel igazoljuk. A keletkező szén-dioxid-gáz sűrűsége nagyobb a levegőnél, ezért kell nyitott szájával felfelé tartani a gázfelfogó hengert. A szén-dioxid nem éghető és nem is táplálja az égést, ezért a gyújtópálca elalszik a szén-dioxid-gázban. Ha a levegőnél nagyobb sűrűségű szén-dioxid-gázt “kiöntjük” az üveghengerből, akkor a hengerbe kerülő levegőben a gyújtópálca addig ég, amíg a benne lévő oxigén el nem fogy.
Szén-dioxid-gáz képződik a must erjedése közben is. Ekkor borélesztő gombák anyagcseréje során a szőlőlében lévő oldott cukor alakul át alkohollá és szén-dioxiddá. A borospincébe ekkor csak a szén-dioxid elillanása (a pincéből való kidiffundálása) után szabad bemenni. A tiszta levegő mintegy 0,03 térfogatszázalék szén-dioxidot tartalmaz, amely a növények életéhez nélkülözhetetlen. Ha olyan levegőt lélegzünk be, amelynek szén-dioxid-tartalma eléri, vagy meghaladja a 10 térfogat %-ot, akkor elveszthetjük az eszméletünket. Amikor valaki a szén-dioxidot tartalmazó pincébe lép, elájul, így nem tudatosul benne, hogy nincs elég oxigén a levegőben, és segítség híján fulladás következik be. A szén-dioxid jelenlétét úgy ellenőrizhetjük, hogy egy hosszú botra erősített, égő gyertyát engedünk le a pincébe. Ha a botot visszahúzva azt látjuk, hogy a gyertya még mindig ég, nyugodtan lemehetünk. Modellezzük, hogyan telik meg a pince szén-dioxiddal! Először az alsó gyertya alszik el, s csak később a felső. A must erjedésekor keletkező szén-dioxidot ebben a kísérletben a gyertya égetésével termeljük. A keletkező szén-dioxid-gáz az edény aljára süllyed, és onnan kiszorítja a nála kisebb sűrűségű levegőt. Akkor alszik el a gyertya, amikor a szén-dioxid-gáz szintje eléri a lángot.
A tiszta mészkő fehér, szilárd, vízben nem (azaz igen rosszul) oldódó anyag. A természetben előforduló mészkövet és dolomitot a kőzetbe került különböző szennyezések megszínezik. A hazai piszkeimárvány például a szennyező vas(III)-ionoktól vöröses színű. A márga agyaggal erősen szennyezett mészkő. Az igazi kréta is kalcium-karbonátból áll, de puha, így a táblán nyomot hagy. Teljesen tiszta, színtelen, illetve a kristályrács hibáitól jellegzetes színű, kristályos kalcium-karbonát a kalcit. Cseppentsünk mészkőre sósavat, salétromsavoldatot, illetve híg kénsavoldatot! A mészkő a szénsav kalciumsója. Vezessünk hosszabb ideig meszes vízbe szén-dioxidot! A meszes vízből szén-dioxid hatására kalcium-karbonát csapódik ki. A szén-dioxid további bevezetésekor a kalcium-karbonát-csapadék feloldódik. Ez a folyamat megy végbe a természetben a mészkőbarlangok kialakulásakor. A szén-dioxid-tartalmú esővíz a mészkőrepedések közé jutva oldja a kalcium-karbonátot, s a keletkező kalcium-hidrogén-karbonátot a víz kimossa. A képződő üregekben aztán a mennyezetről lecsepegő oldatból - az eltérő nyomás és hőmérséklet-viszonyok miatt - visszafelé is lejátszódik a folyamat, s így jönnek létre a cseppkövek.
A Só Rejtett Ereje: Fermentálás és Egészség
A só szerepe nemcsak az élettani folyamatokban, hanem az élelmiszer-tartósításban is döntő. A fermentálás misztériumának legnagyobb fejtörője: miért és hogyan használjuk a sót? Nos, a miértre szerencsére már az élelmiszer-mikrobiológiában jártas szakemberek megadták a lehető legalaposabb választ: a só szerepe döntő a spontán erjedés irányításában. A só hatására a növényi szövetekből a víz és az oldott sejtösszetevők egy része kivonódik, és a mikroorganizmusok részére hozzáférhetővé válik. Másrészt a só a nyersanyagok vegyes mikroflórájára szelektív gátló hatást fejt ki, és elősegíti, hogy a tápanyagokat a sótűrő szervezetek, mint a tejsavbaktériumok, használhassák fel. A sózás mellett az anaerob körülmények kialakítása is a tejsavbaktériumoknak kedvez. A terméket felöntőlé alá helyezve, lenyomatva (káposztánál a levegőt taposással eltávolítva, egyúttal a lét kipréselve) hozzák létre azokat a körülményeket, amelyek közt a tejsavbaktériumok gyorsan elszaporodnak és erjesztésük révén egyre több tejsavat képeznek. A tejsav részben specifikus antimikrobás hatása, részben a pH csökkentése révén fokozatosan visszaszorítja, majd elpusztítja a nem savtűrő mikrobákat és ezáltal tartósítja a terméket.
Többféle módon történhet a só alkalmazása a fermentálás során. Az első a szárazon való besózás, melynek alapszabálya, hogy 1 kg-nyi zöldségre 1 csapott evőkanál, azaz kb. 20 gramm sót számolunk. A télire eltett „savanyú káposzta” készítésekor bőkezűbbek is lehetünk - akár 70 dkg-ként 1 evőkanál sóval is számolhatunk. Jó, ha tudjuk, hogy ha kevesebb sót használunk, akkor a fermentált termék rövidebb ideig áll el, viszont nem érezzük túl sósnak a zöldséget és nem „kell” kimosnunk belőle a sót.
A második módszer az „előpácolás” (pre-brining), mely során a zöldséget a később részletezett módon elkészített sóoldatba (brine) kell áztatni, majd kivenni belőle, kicsavarni és üvegbe nyomkodni. Ezzel ugyanúgy elérhetjük azt, hogy a zöldség saját levet eresszen, majd ebben érleljük tovább.
Harmadik lehetőség a sós lével való felöntés (brining), ahol a zöldséget üvegbe rakjuk és előre elkészített sóoldattal (brine) öntjük fel, amit általában felforralt, majd langyosra visszahűtött vízzel készítünk. Negyedik módszer az extra sós lében való pácolás, melyet akkor érdemes használni, ha a fermentálási folyamat után nem szeretnénk vagy nem tudjuk hűtőbe tenni az üveget. Fogyasztás előtt az így eltett savanyúságot érdemes többször tiszta vízben átöblíteni, esetleg áztatni is. Végül, fermentált szószok készítésekor a stabilizálás érdekében a kész kencét érdemes még utólag megsózni.
Adott töménységű felöntőlé (brine) készítésekor a sóoldat százalékértéke vegyes százalékérték. Számítását nem muszáj megjegyeznünk, de úgy kapjuk meg, hogy a só tömegét osztjuk a víz térfogatával, a kapott értéket pedig megszorozzuk 100-zal. Leegyszerűsítve tehát 1 liter vízhez 1%-os oldat készítésekor 0,5 evőkanál (10 g) sót, 2%-os oldat készítésekor 1 evőkanál (20 g) sót, 3%-os oldat készítésekor 1,5 evőkanál (30 g) sót, 4%-os oldat készítésekor 2 evőkanál (40 g) sót, 5%-os oldat készítésekor 2,5 evőkanál (50 g) sót keverünk, és így tovább.
A sóoldat koncentrációja függ a fermentálandó anyagtól is. Nyers gabonákhoz, álgabonákhoz, diófélékhez só nélkül vagy maximum 1-1,5%-os oldat használható (más zöldséget is készíthetünk így, de akkor fogyasszuk el gyorsan). A legtöbb zöldséghez (pl. hagyma, fokhagyma, brokkoli, répa, retek, céklakvász, zöldbab, káposzta, főtt hüvelyesek) 2-2,5%-os oldat javasolt. Könnyebben romló/puhuló zöldségekhez (uborka, paprika, paradicsom) 2,5-4% közötti töménység ajánlott. Chili, szószok, pürék, chutney-k esetében 3-6% az ideális, de vannak, akik 10%-ig is felmennek, ilyenkor azonban később még nem fermentált alapanyagok is kerülnek a szószokhoz, amelyeket utána gyakran pasztőrözéssel tartósítanak.
Ajánlatos természetes sókat használni (tengeri só, Himalája-só, kóser só), de gyakorlatilag minden megfelel a fermentáláshoz. A jódozott sót sokáig igyekeztünk ebben a műfajban kerülni, mert bizonyos koncentráció fölött gátolhatja a mikroorganizmusok szaporodását. Az általam utoljára olvasott kutatások szerint egy átlag magyar felnőtt akár 15-20 g sót is elfogyaszthat egy nap alatt. Ha valaki fermentált zöldségeket és azok levét is rendszeresen, nagy mennyiségben fogyasztja, akkor számolja bele annak sótartalmát a napi teljes sófogyasztásába, méghozzá az alábbiak szerint: Egy 720 ml-es üveg töltőtömege darabolt zöldségek esetén kb. 300-400 g. Erre jön rá 3-4 dl felöntőlé, amiben 2%-os töménység esetén kb. 6g só van. A felöntőléből valamennyi kicserélődik az uborka saját sejtközötti folyadékával, és a sótartalmának kb. a fele „bekerül” az uborkába. A végeredmény az lesz, hogy a lé kb. 0,9%-os sótartalmú lesz (= kb. 2,7 g só), a maradék pedig az uborkába „kerül” (= kb. 3,3 g só).
Szűrt Víz a Mindennapokban: Tapasztalatok és Előnyök
A tiszta, jó ízű víz fogyasztása alapvető fontosságú az egészség megőrzésében és a mindennapi komfortérzet biztosításában. Sok háztartásban egyre nagyobb hangsúlyt kap a csapvíz minőségének javítása, amire kiváló megoldást nyújtanak a modern víztisztító berendezések.
A felhasználói visszajelzések egyértelműen mutatják a szűrt víz népszerűségét és előnyeit. Egy vásárló elmondása szerint a víztisztító berendezést rendben megkapták, és a víz csodálatosan finom. Már a második kancsó vizet fogyasztja, a szűrt vizet simán nyeli, olyan selymes és itatja magát! Egy másik felhasználó harmadik hete nem vásárol ásványvizet, ami kb. 15000 Ft megtakarítást jelentett napi 6 palack Szentkirályi, 120 Ft/palack átlagárral számolva. Az összes ásványvíznek van egy jellemző íze, ami alapján nem tudná beazonosítani őket, de mellékízük van. A csapvíz íze mindig változó. A kicsomagolt kerámia szűrő felülete hófehér volt. A Pí víz a semleges ízével kifejezetten finom, a fogyasztása kellemes. A készülék beüzemelése a szállítás napján megtörtént. Azóta a gyerekek minden nap ezt viszik az iskolába. A feleségem és én is ezt fogyasztjuk a munkahelyünkön. Gondolkodnak nagyobb, 1 literes műanyag flakonok vásárlásán. Különösebb élettani hatását nem tapasztaltuk idáig. Bár a 16 éves fiam azt mondja, hogy az órákon jobban tud koncentrálni és aktívabban vesz részt rajtuk. Ezt már több tanár is észre vette. Néhány barátunk is fogyasztott a vízből. Mindenki finom ízűnek tartotta. Édesanyám két éve használ egy másik típusú nem Pí víz szűrő készüléket. Neki is jobban ízlik a mi vizünk. Azt mondja, hogy nincsen mellékíze, mint az ő tisztított vizüknek. Röviden ennyi a tapasztalatunk, elmondhatom, hogy a vásárlást nem bántuk meg. A vizet szívesen isszuk, az íze kellemes. Nálunk az egész család csak ezt issza. Nem kell cipelni a vizet a boltból, mindig kéznél van a finom és egészséges víz. Minden rendben volt az összeszereléssel, és nagyon-nagyon elégedettek vagyunk.
Egy további visszajelzés szerint a víztisztító nagyon praktikus, dizájnos, könnyen használható készülék, és nagyon jó ízű vizet készít, enyhén édeskés, olyan mintha egy tiszta alpesi forrásból innánk. Ez a készülék egyedi a piacon, az ízvilág mellett az is fontos volt, hogy programozható a víz kristályokkal. Mindent tud! Péter személyében pedig egy hozzáértő szakembert ismert meg a vásárló. További sok sikert kíván! Örül, hogy a Maunawai mellett döntött. Péter mindig rendelkezésre áll, ha kérdése van. Az alkatrész utánpótlás zökkenőmentes, a készülékkel eddig még nem volt probléma.
Ezek a tapasztalatok jól illusztrálják, hogy a víztisztító berendezések nem csupán anyagi megtakarítást, hanem jelentős életminőség-javulást is hozhatnak a mindennapokba a tiszta, finom és mindig rendelkezésre álló ivóvíz által.
