Budapest, a Duna két partján elterülő metropolisz, számtalan emberi történetet és történelmi réteget rejt. Az utcák, épületek, sőt, még az üzleti engedélyek listái is beszélnek a múltról, a változásokról és azokról a sorsokról, amelyeket a történelem viharai sodortak ide-oda. Ez a cikk egy olyan asszony, Zsuzsa néni személyes emlékein keresztül mutatja be a 20. századi Budapestet és az azon túli világot, miközben belemerülünk a város gazdag szövetébe, beleértve a kevésbé ismert utcákat is, mint például a Padlizsán utca.
A Lipótváros Lelke: Zsuzsa néni emlékei a Hegedűs Gyula utcáról
Zsuzsa néni, egy ma is nagyon aktívan, a világ dolgaira nyitottan, kíváncsian élő 80 éves hölgy, Budapest szívében, Lipótvárosban, a Hegedűs Gyula utcában született 1927. január 19-én. Ez az utca, amelyet a beszélgetésünk során csak a régi nevén, Csáky utcaként emlegetett, minden házhoz emlékkel fűzi. Itt volt gyerek és fiatal lány, itt volt édesanyja fűszerüzlete, innen deportálták, ide tért vissza, innen vonult be soha vissza nem tért bátyja, itt halt meg a nagymamája és az édesanyja, innen ment férjhez, és körülbelül húsz éve ide költözött vissza.
Zsuzsa néni hangsúlyozza, hogy ez nem Újlipótváros, hanem Lipótváros, nagy a különbség a kettő között. A Lipótváros régebbi, hagyományosabb kerülete volt Budapestnek, történelmileg a város polgári és zsidó lakosságának jelentős központja. Az Újlipótváros később alakult ki, és gyakran társítottak hozzá bizonyos "allűrök"-et, amelyektől Zsuzsa néni erősen elhatárolódik. Bár egyedül lakik, nem magányos; gyermekein, unokáin és dédunokáján kívül barátaival is rendszeres kapcsolatban áll, és mindennap lejár kártyázni a házukban lévő zsinagóga klubjába. Ez a közösségi élet is tükrözi a Lipótvárosra jellemző szociális hálót és a zsidó identitás megőrzését.
A környék zsinagógája, a Hegedűs Gyula utcai, azelőtt Csáky utcai templom, központi szerepet játszott a család és a közösség életében. Ide járt össze a család Jam Kiperkor (Jom Kippurkor) és Ros Hasónekor (Rosh Hashanahkor), a zsidó újév és az engesztelés napján. Ezek az ünnepek erősítették a családi és vallási kötelékeket, és a templom a környék lakosságának fontos találkozóhelye volt. A Hegedűs Gyula utca tehát nem csupán egy fizikai helyszín, hanem Zsuzsa néni személyes történetének, családi gyökereinek és a budapesti zsidó közösség életének szimbolikus központja.
Családi gyökerek és vándorlások: Rózsahegytől Máramarosszigetig
Zsuzsa néni emlékei nemcsak a Hegedűs Gyula utcára korlátozódnak, hanem messzebbre nyúlnak vissza, felölelve nagyszülei életútját és a család vándorlásait a történelmi Magyarország különböző pontjain. Apai nagypapáját, Bauer Manót, nem ismerte. Rózsahegyen (Liptó vármegye), mai nevén Ružomberokban született, és ott élt, ahol néptanítóként tevékenykedett. A nagymama Steiner Fanni volt. Nagypapája halála után Budapestre jött a gyerekeivel, valószínűleg az első világháború idején kellett eljönniük. Ez a mozgás, a vidékről a fővárosba, jellemző volt a korszakra, amikor sokan kerestek jobb megélhetést vagy menekültek a háborús események elől.
Steiner Fanni nagymama nagyon édes, helyes, igazi nagymama volt, ahogy azt a mesékben leírják, aki szeretett mesélni, beszélgetni. Bár az ő életéről nem sokat tudunk, annyi bizonyos, hogy a Váci út 12. szám alatt lakott két lányával. Háztartásuk enyhén kóser volt, például disznóhúst nem ettek, szombaton nem dolgoztak, és gyakran ettek sóletot. A gyertyagyújtás természetesen hozzátartozott az életükhöz. Annak idején ez magától értetődő volt, de ők nem voltak különösebben vallásosak, persze, tartották a nagyünnepeket, amit akkoriban mindenki megtartott.
A nagymama jóval a második világháború előtt, az 1930-as évek vége felé meghalt. A Rákoskeresztúri neológ temetőben van eltemetve, a XXXVIII-as parcellában. Zsuzsa néni édesapja nevét is ráírattatta a sírkövére, hogy legyen emlék neki is, mivel őt valószínűleg Kőszegen lőtték agyon a háború alatt. A nagymama két lányával, Juci nénivel és Margit nénivel élt együtt, akik nem voltak férjnél, tisztviselőként dolgoztak, és Mabi-tagok (Magántisztviselők Biztosítási Intézete) voltak. Nagyon büszkék voltak arra, hogy ők nem az OTI-hoz (Országos Társadalombiztosítási Intézet), hanem a Mabihoz tartoztak, tehát magánalkalmazottak voltak, ami akkoriban egyfajta státuszt jelentett. Mind a ketten a gettóban maradtak, és nem jöttek ki, nyoma veszett az egész családnak.
A harmadik nővér, Berta néni, férjnél volt, és a Kádár utcában lakott. Férje Csiki Imre, egy szakszervezeti korifeus volt, erősen szociáldemokrata beállítottságú, már a két háború között is, meg utána is. Sokat volt illegalitásban. Fiuk, Gyuri, két évvel volt idősebb Zsuzsa néninél, és kisgyerekként nagyon jóban voltak. Berta néni szintén a gettóban halt meg.
Anyai nagypapája, Váradi Salamon, a családi legendáriumból tudhatóan Máramarosszigetről (Máramaros vármegye) származott. Egy irat tanúsága szerint 1896-ban magyarosította nevét Burgerből Váradivá, és gyermekei neve is ekkor változott meg. Ő vallási tanítóféle volt, úgynevezett melamed, és nagyon vallásos, ortodox zsidó volt, szigorúan betartott mindent élete végéig. Lekerült Barátosra, Sepsiszentgyörgy mellé Háromszék vármegyébe, Erdélybe. Ez a teljesen magyar lakta székely vidék sokáig változatlan maradt, mint ahogy egy Amerikában élő nagybátyja is mesélte, aki utoljára Magyarországra jövet pontosan ugyanolyannak látta szülőfaluját, mint amikor otthagyta. Barátoson nagypapája megismerkedett nagymamájával, Frieder Cilikével, és összeházasodtak.
Ekkor nagyapja már nem tanító volt, hanem egy kocsmát és egy fűszerüzletet nyitott, abból éltek. Nagymamája egymásután szülte a gyerekeket, összesen tízet, de abból négy torokgyíkban halt meg. Ahogy mesélték, volt úgy, hogy elment az egyik temetésére, mire hazaért, a másik meghalt. Végül hat gyermeket neveltek föl. 1916-ban a románok bevonulása miatt menekültek Pestre. Attól kezdve itt éltek. Életüket elég nehezen kezdték Budapesten, egy darabig vagonban laktak, mivel az első világháború idején a menekültek nem kaptak lakást. Aztán valahogy a Zugligetben lett egy lakásuk és egy nagyon szép fűszerüzletük a Szép Ilonkánál, amiről fénykép is fennmaradt. Ők vezették az üzletet, anyukája is itt dolgozott, később az édesapja is beállt.
Az első világháború után, az 1920-as években, Zsuzsa néni gyanúja szerint bizonyos zsidóüldözések kezdődtek, és valószínűleg ellehetetlenítették a nagypapát. Erős lehetett a ráhatás, hogy szüntessék meg az üzletet, ami túl előkelő helyen volt számukra. Ekkor meg is szűnt, és szüleivel üzletileg szétváltak. A nagyszülők megérték 1930-ban az ötvenedik házassági évfordulójukat, amelyet otthon, a budai lakásban tartottak meg, gyönyörűen. Egy kétnyelvű meghívó is megmaradt erről az eseményről, és nagyon szép családi fényképek készültek, amelyeken az egész rokonság, a külföldön élő gyermekeik is mind hazajöttek.
A budapesti zsidóság
Zsidó élet és a háború árnyékában
A család zsidó identitása és vallásos élete mélyen átszőtte mindennapjaikat, még akkor is, ha nem voltak különösebben szigorúan vallásosak a modern értelemben. A kóser étkezési szabályok, mint a disznóhús mellőzése és a sólet fogyasztása, vagy a szombati pihenő nap tartása mind a hagyományok tiszteletben tartását mutatta. A gyertyagyújtás, különösen az ünnepek idején, elengedhetetlen része volt az otthonoknak. Ezek a gyakorlatok a zsidó közösség összetartozását erősítették, és a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga központi helyet foglalt el ezen a téren, ahol a családtagok együtt ünnepeltek Jom Kippurkor és Rosh Hashanahkor.
Zsuzsa néni anyukája, Ilona, 1895-ben született Barátoson. Négy polgárit végzett el, vagy legalábbis hat elemit, ami akkoriban a lányok számára elegendőnek számított. Nagyon jófejű volt, jól tudott számolni, és szép írása is volt. Testvérei Lajos, András, Ármin, Mózes és Szerén voltak. Közülük Lajcsi bácsi állt hozzá a legközelebb, talán két-három évvel volt idősebb nála. Lajcsi bácsi kereskedő volt, aki egy fűszerüzletet nyitott a Király utca környékén, majd azt egy nagyobbra cserélte, amiből egy gyönyörű szép csemege üzletet csinált. Egészen haláláig ott volt, és az üzlet továbbra is fennállt, ameddig lehetett.
Az 1941-ben bekövetkezett tragédia mély nyomot hagyott Zsuzsa néniben. Lajcsi bácsit állítólag a segédje feljelentése alapján hívták be munkaszolgálatosnak Nagykátára, ahol a hírhedt Muraihoz került. Egy hét alatt nagyon beteg lett, kiújult a gyomorfekélye. Felhozták Budára, a katonai kórházba, megoperálták, de a műtét sikerült ugyan, ő mégis meghalt. Ez a munkaszolgálat, vagy "muszos" szolgálat, a zsidó férfiak kényszermunkája volt a második világháború alatt, melyet embertelen körülmények között végeztettek.
Zsuzsa néninek iszonyúan megrázó volt a dolog. Ment a kórházba, hogy meglátogassa, és akkor mondták, hogy meghalt, akarta-e látni? Levitték a boncterembe, felhajtották a lepedőt, és meglátta meztelenül - egy halottat. Rettenetesen megrázta, mert nagyon szerette ezt a nagybátyját. Furcsa volt látnia, amikor ment hazafelé, hogy a világ megy tovább, az emberek mennek dolgozni, mennek a villamosok, minden, holott a Lajcsi bácsi nem él. Ez 1941-ben volt, és Zsuzsa néni még nagyon fiatal volt.
Lajcsi bácsinak volt felesége, Hercog Erzsébet, vagy Bözsi néni, de gyerekeik nem voltak, éppen ezért egy kicsit Zsuzsa nénit tekintették a magukénak. Ők tartották a széderestéket, amelyre anyukája, apukája, a nagymamája (nagypapája akkor már nem élt), a bátyja és ő voltak meghívva. Szép emlék számára, hogy ő találta meg mindig az áfikóment, azt a kovásztalan kenyérdarabot, amelyet a széder végén fogyasztanak el, mert azt Lajcsi bácsi úgy dugta el, hogy ő találja meg. Ő mondta el a má nistánát, a négy kérdést, és egy tavaszikabát vagy egy ruha rendszerint abból jött ki. Nagyon szerették őt, és ő is őket. Ezek a rituálék nem csupán vallási aktusok voltak, hanem a családi összetartozás és a hagyományok továbbörökítésének eszközei is.
A budapesti zsidóság
Politikai viharok és kivándorlás: az "Orosz" hatás
Az első világháborút követő időszakban Magyarországon rendkívül forrongó volt a politikai helyzet. Az 1920-as évek eleje, a Tanácsköztársaság (kommün) bukása és a Horthy-rezsim kiépülése jelentős hatást gyakorolt sok családra, beleértve Zsuzsa néni rokonait is. Az oroszországi forradalmi események és a bolsevik ideológia terjedése széles körben befolyásolta a baloldali mozgalmakat Európában, így Magyarországon is. Bár a család történetében nincs közvetlen "orosz" kapcsolat, a nagybátyjai - András, Ármin és Mózes - valószínűleg baloldaliak voltak, és a kommün bukása után menekülniük kellett. Amikor a Horthy-rezsim kezdődött, mindannyian külföldre mentek. Ez a kényszerű távozás a korszak szélesebb geopolitikai mozgásainak a része volt, amelyekben az oroszországi események közvetetten, de érezhetően játszottak szerepet az egész térség politikai klímájának alakításában, és számos embert késztettek emigrációra.
András bácsi volt a legidősebb fiú, írói, költői hajlamokkal rendelkezett. 1920-ban Bécsbe ment, és ott élt a feleségével, Wittmann Ilus nénivel, akinek egy nemzetközileg elismert kozmetikai iskolája volt a Kärtnerstrasse 21. szám alatt. Az Anschluss (Ausztria Harmadik Birodalomhoz csatolása a náci uralom alatt 1938-ban) után sikerült nekik öccse révén, aki már Amerikában volt, először Kubába kijutniuk, mert közvetlenül Amerikába nem engedték be őket. Ott töltöttek egy évet, valahogy eléltek, amíg kikerültek New Yorkba. Onnan, amikor már az Ilus néni meghalt, András bácsi eljutott Floridába, ahol a többi testvére élt, és összetalálkoztak. Egy idősek otthonába költözött, ott is halt meg, körülbelül 1970-ben.
Ármin bácsi korban András bácsi után következett, szintén kozmetikus lett. Egyedül ment Amerikába, és ott nyitott egy kozmetikai üzemet, amelynek még Párizsban meg Bécsben is volt részlege. Emlékezve a cédulára: "New York-Vienna-Budapest". A feleségének, Pataky Arankának pedig itthon volt kozmetikai intézete, gyönyörű volt a Palace mozi fölött. Ez jó volt Zsuzsa néninek és bátyjának, mert onnan sok filmet láttak nyáron, amikor kinyitották a tetőt. Aranka néni igen jó háziasszony volt, ragyogóan tudott sütni-főzni, és szerette is a vendégeket. Lányuk, Manci, Zsuzsa néni unokatestvére, itthon maradt. Később többször kint volt meglátogatni az apját, majd 1956-ban aztán végleg kiment, addigra már neki is volt egy gyereke, Marika. Később kivitték az anyukát is, Aranka nénit. Manci férje ifjú Kárpáti Aurél volt, aki már nem íróember volt, mint az apja, hanem parlamenti gyorsíró, aki 450 szótagos sebességgel tudott írni, leírva a közbeszólásokat is. Ő is kiment velük, ott is haltak meg.
Nagybátyja volt még Mózi (Mózes), aki szintén akkor ment ki Amerikába. Kint Michael Mozes Varadi lett, pontosabban Michael M. Varadi. Amerikában nősült, de egy nagyon rövid ideig tartó házassága volt, azt a nőt nem is ismerte senki. Aztán jött látogatóba Budapestre, és itt megismerkedett egy leányzóval, Rátkai Györgyivel, és őt vitte ki magával feleségnek. Györgyi apja Rátkai Tivadar, aki Rátkai Márton (1881-1951) színész, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész testvére volt. Ő egyáltalán nem volt színészember, hanem nagyon is prózai ipari területen dolgozott. Felesége, Margó néni volt az, aki tartotta a színpaddal, a színészekkel a kapcsolatot. Rátkai Rózsival, a Márton feleségével mindenhova együtt jártak. Zsuzsa néni nagyon bírta és szerette őket. Még amikor idejött hozzájuk látogatóba Györgyi és Mózi, akkor is mindig Rózsival voltak együtt.
Új kezdetek és tengerentúli kapcsolatok: Florida és a világ
A család tengerentúli ága révén Zsuzsa néni 1966-ban két hónapot töltött Amerikában, Floridában, Miamiban. Ez volt az első repülőútja, ami mindjárt Amerikába vitte. Nagybátyja, Mózi azt mondta neki, hogy a gépen mindent fogadjon el, amivel megkínálnak, csak az italt ne. Ezért amikor Budapesten felszálltak, és Bécsig repültek - akkor az volt a divat, hogy a stewardessek megkínálnak egy pohár Coca-Colával vagy narancslével -, nem mert elfogadni, hátha fizetni kell érte, és nála nem volt semmi pénz. Amszterdamban hagyott neki a nagybátyja 20 dollárt, és a magyar államtól kapott 5 dollárt. Közben kiderült persze, hogy ez hozzátartozott az ellátáshoz. Sose bocsátja meg magának, hogy akkor nem ivott Coca-Colát, bár azóta utálja, mégis. Ez a kis anekdota jól mutatja az akkori Magyarországról való kiutazás és a nyugati világ találkozásának esetlenségét és újdonságát.
Kint olyan úrinő volt két hónapig, hogy hajaj! Mindig kérdezte, hogy ő, a szürke kis veréb, hogy jutott egy ilyen csodálatos helyre. Akkor minden, amit ott látott, és amit ott átélt, fantasztikus csoda volt. András bácsi még megvolt, de nagyon öreg volt, Zsuzsa néni találkozott és beszélgetett vele az idősek otthonában. Ármin bácsi már nem élt. De Mózival és Györgyivel együtt volt, és nagyon jó volt.
Amikor kiért Miamiba, nagybátyja épp kórházban volt. Tehát nem tudtak annyira körülnézni Amerikában, mint amennyire szerették volna. De azért a Floridai-félszigetet körbeutazták. Voltak krokodilparkban, papagájparkban, csodálatos vidéken, ahol volt egy nagy tó, az Okeechobee-tó, és ahol a vízen gyönyörű balettet mutattak be. Volt lóversenyen, agárversenyen, és ami akkor még újdonság volt, de ma már itt is divat, fallabdaversenyen. Ugyanúgy lehetett fogadni a versenyzőkre, mint ahogy a lovakra például. Rájuk nem, de a lovakra fogadott, és veszített is. Egyszer az ő tiszteletére tartottak egy brunchot (villásreggelit) Móziék egyik barátnőjénél, aki úgy-ahogy tudott magyarul, meg tudták egymást érteni. Azt hiszi, akkor ivott először pezsgőbólét, és szeletben evett lazacot, ami finom volt. Hosszú ideje volt már, de Zsuzsa néni még emlékszik mindenre, mintha tegnap lett volna. Emlékszik, hogy ott a liftben halkan szólt a zene, mert egy tényleg nagyon előkelő apartman házban laktak. Utána hallotta, hogy egy még előkelőbb helyre költöztek - de most már egyik sincs. Ez az utazás nemcsak egy személyes élmény volt, hanem egy ablakot is nyitott a nyugati világra, amely akkoriban a szocialista Magyarországon élők számára szinte elérhetetlennek tűnt.
Florida, az Okeechobee-tó és a szeminolok története
Florida, ahol Zsuzsa néni meglátogatta rokonait, nemcsak modern városokról és turistalátványosságokról híres, hanem gazdag és gyakran tragikus történelmi múlttal is rendelkezik, különösen az őslakos lakosság, a szeminolok szempontjából.
Az 1835-ös években Osceola törzsfőnök és népe, a szeminolok békésen éltek Floridában, megosztva ősi földjüket a fehérekkel. Szomszédaik közé tartozott az abolicionista Moore, aki modern fűrészmalmában feketéket is alkalmazott, nem rabszolgaként, hanem fizetett munkásként, jócskán felháborítva ezzel a déli rabszolgatartó közösség polgárait. Ezek főkolomposa a gazdag ültetvénytulajdonos Raynes volt, aki cukornádat akart termeszteni a szeminolok földjén. Ezért kiharcolta a kormánynál az őslakosok áttelepítését. Osceola azonban Moore segítségével szembeszállt az aljas terv végrehajtóival. Ez a történet, bár távoli az egyéni magyar családi narratívától, egy olyan régió történelmébe enged bepillantást, amelyet Zsuzsa néni a saját szemével látott, és amelynek természeti szépségeit, mint az Okeechobee-tó környékét, megcsodálta. A Seminole háborúk és az őslakosok sorsa egy olyan sötét fejezet az amerikai történelemben, amely az emberi jogok és a földért vívott küzdelmek időtlen témáit hozza felszínre.
A budapesti zsidóság
Budapest, a tevékeny város: Utcák és vállalkozások, Lehel és Padlizsán
Zsuzsa néni családjának története, a fűszerüzletektől a kozmetikai intézetig, rávilágít Budapest gazdasági sokszínűségére és a vállalkozói szellemre. A város folyamatosan fejlődő, vibráló központ volt, ahol a kereskedelem és a szolgáltatások képezték a mindennapi élet gerincét. Ezt a képet egészíti ki a telepengedélyek és bejelentések listája, amelyek rávilágítanak Budapest különböző kerületeinek, különösen a IV. kerület, Újpest ipari és szolgáltató tevékenységeire. Ezek a bejegyzések egy-egy pillanatképet adnak a város gazdasági vérkeringéséről, bemutatva a legkülönfélébb tevékenységeket, amelyek hozzájárultak a város működéséhez és fejlődéséhez.
A telepengedélyek listája sokféle tevékenységet ölel fel, mint például fémmegmunkálás, szerszámgyártás, egyéb szivattyú-, kompresszor- és erőátviteli elem gyártása, textilkikészítés, nyomdai tevékenység, sőt, még műszaki kerámia gyártása is. Az ezekhez kapcsolódó címek széles skálán mozognak a IV. kerületen belül, de számos más budapesti kerületben és környékbeli településen is találhatók, mint Dunakeszi, Veresegyház, Sződliget, Sződ, Csömör, Tápiószentmárton, Debrecen, Solymár és Szolnok.
Ez a lista valóságos térképet rajzol a város gazdasági szöveteiről. Az olyan utcák, mint az Árpád út, Baross utca, Berni utca, Dugonics utca, Elem utca, Görgey A. utca, József A. utca, Kassai utca, Kiss Ernő utca, Klauzál utca, Kisfaludy utca, Labdarúgó utca, Leiningen Károly utca, Liszt Ferenc utca, Lórántffy Zs. utca, Madridi utca, Mády Lajos utca, Mildenberger utca, Nádor utca, Óceánárok utca, Perényi Zs. utca, Petőfi Sándor utca, Rózsa utca, Szabadkai utca, Tábor utca, Telkes utca, Tinódi utca, Tél utca, Tó utca, Türr István utca, Váci út, Vécsey Károly utca, Virág utca és Zichy Mihály utca mind a város különböző pontjain elhelyezkedő vállalkozásoknak adnak otthont.
A felsorolásban feltűnik a 1148. Budapest, Padlizsán u. 24. I. 5. cím is. A "Padlizsán utca" neve, bár ritkábban említett, mint a város főbb útvonalai, mégis része Budapest szövetének. Ez a konkrét bejegyzés is mutatja, hogy a város minden szegletében zajlik a gazdasági tevékenység, a kisebb mellékutcákban is megtalálhatók azok a műhelyek és szolgáltatók, amelyek hozzájárulnak a városi élethez.
A "Lehel" név, mint említettük, a budapesti Lehel térre asszociálható, amely évtizedek óta Budapest egyik legfontosabb piacának és közlekedési csomópontjának ad otthont. Bár a Zsuzsa néni történetében nincs közvetlen említés a Lehel térről, a családja által fenntartott fűszerüzletek és kereskedelmi tevékenységek szervesen illeszkednek a város nagy piacainak és kereskedelmi központjainak világába. A Lehel tér, és az ahhoz hasonló helyszínek, mint a Csáky utcai (ma Hegedűs Gyula utcai) üzletek, mind a városi kereskedelem és a közösségi élet fontos elemei voltak, és ma is azok. Ezek a terek mutatják be a leginkább a budapestiek mindennapjait, ahol az áruk és szolgáltatások cseréje zajlik, és ahol az emberek találkoznak.
Összességében Zsuzsa néni személyes narratívája, kiegészítve a részletes városi adatokkal és a tágabb történelmi kontextussal, egy gazdag és sokszínű képet fest Budapestről, annak lakóiról és a 20. század megpróbáltatásairól. A Hegedűs Gyula utca Lipótvárosában gyökerező életút, a családi vándorlások, az emigráció, a tengerentúli élmények, és a város üzleti lüktetésének apró részletei - mint például egy cím a Padlizsán utcában vagy a Lehel tér jelentősége - mind hozzájárulnak ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk egy összetett múltról, amely formálta a jelent.
