Pilinszky Általános Iskola Nyúl: Októberi információk és egyebek

Bevezetés

A közösségi élet és az oktatás szorosan összefonódik, különösen egy olyan kisvárosi környezetben, mint Nyúl. Az iskolai események, a helyi közügyek és az irodalmi programok mind hozzájárulnak egy település kulturális és szellemi pezsgéséhez. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a Pilinszky Általános Iskola nyúli tagozatának októberi híreit, az aktuális egészségügyi és közszolgáltatási információkat, valamint kitekintünk a tágabb kulturális és irodalmi eseményekre, amelyek hatással lehetnek a helyi közösségre.

A Pilinszky Általános Iskola nyúli tagozatának őszi programjai és működése

A Pilinszky Általános Iskola nyúli tagozata aktív szereplője a helyi közösség életének. A 2025/26-os tanév szeptember 1-jén indult, és 2026. június 19-ig tart. Ebben a tanévben 29 pedagógus dolgozik a gyermekek érdekében. Az oktatási intézmény nem csupán a tanórákról szól, hanem számos külső programmal is színesíti a diákok mindennapjait.

Fenntarthatósági Témahét és Föld napja

A Fenntarthatósági Témahét keretén belül az iskola egy remek programmal ünnepelte a Föld napját a 4. és az 5. órában. A rendezvény egy nagyon jó hangulatú közös tornával kezdődött, mivel az idei témahét egyik kiemelt témája a mozgás és egészség. Ez a kezdeményezés rávilágít az iskola elkötelezettségére a környezettudatos gondolkodás és az egészséges életmód népszerűsítése iránt.

Tavaszi hangverseny

2026. március 31-én a nyúli tagozat zongorista és csellista tanulói Tavaszi hangversenyt adtak, bemutatva tehetségüket és az iskolában folyó zenei oktatás magas színvonalát. Az ilyen események nemcsak a diákok számára nyújtanak fellépési lehetőséget, hanem a helyi közösség számára is kulturális élményt jelentenek.

Testnevelés és sporteredmények

Horváth György, az iskola testnevelő tanára, elismerésben részesül, mivel jelölték „Az év testnevelő tanára” díjra. Gyuri bácsi 41 éve sokat tesz a diákokért és a diáksportért, ami jelzi az elkötelezett pedagógiai munkát és a sport fontosságát az iskola életében.

Tanórai rend és szünetek

Az iskola tanórai rendje az alábbiak szerint alakul:

• 1. óra: 08.00 - 08.45 - szünet 10 perc
• 2. óra: 08.55 - 09.40 - szünet 15 perc
• 3. óra: 09.55 - 10.40 - szünet 20 perc
• 4. óra: 11.00 - 11.45 - szünet 10 perc
• 5. óra: 11.55 - 12.40 - szünet 10 perc
• 6. óra: 12.50 - 13.35 - szünet 10 perc
• 7. óra: A hetedik óra kezdete és szünetei nincsenek feltüntetve, de a struktúra a diákok és tanárok hatékony munkáját célozza.

Helyi egészségügyi és közszolgáltatási információk Nyúlon

Nyúl településen a lakosság számára több egészségügyi és közszolgáltatási pont is rendelkezésre áll. Fontos, hogy a helyiek tisztában legyenek ezek elérhetőségével és nyitvatartásával.

Orvosi rendelők és elérhetőségek

• 9082 Nyúl, Kossuth L. u.: Az előjegyzett betegek, panaszos betegek, orvosi vizsgálatra, tanácsra szorulók 14.00 - 16.00 között érkezhetnek.
• 9082 Nyúl, Szent István tér 7. I. és II. rendelő: Időpont egyeztetéssel várják a betegeket.
• 9082 Nyúl, Tavasz u.: Rendelő.
• 9082 Nyúl, Kossuth u.: Rendelő.
• 9090 Pannonhalma, Bajcsy Zy. u.: Rendelő.

Közszolgáltatások

• Tűzoltó szertár és oktató terem: 9082 Nyúl, Jókai utca 6. sz.
• Nyitvatartás:
  • Téli (november 1. és március 31.): Az aktuális nyitvatartás nincs részletezve.
  • Nyári (április 1. és október 31.): Az aktuális nyitvatartás nincs részletezve.

A pontosabb nyitvatartási időkkel kapcsolatban érdemes felvenni a kapcsolatot a megfelelő intézményekkel.

Irodalmi és kulturális kitekintés

Bár a Pilinszky Általános Iskola nyúli tagozatának októberi információi az elsődleges fókusz, érdemes megvizsgálni a tágabb irodalmi és kulturális kontextust is, amely befolyásolhatja a helyi közösség érdeklődését és szellemi életét. Iván Péter könyvajánlói és a kortárs irodalmi események rávilágítanak arra, hogy az olvasás és a kultúra milyen sokszínű formában van jelen.

Lázár Ervin világa: Mese és valóság

A héten ünnepelné 90. születésnapját Lázár Ervin, a XX. század egyik legnagyobb mesemondója. A Kossuth- és József Attila-díjjal elismert szerző különleges világot teremtett írásaiban, amelyen generációk nőttek fel. Történetei egyszerre szólnak gyerekekhez és felnőttekhez: játékosságuk mögött mély emberi és erkölcsi üzenetek húzódnak meg, amelyek ma is ugyanúgy érvényesek, mint megjelenésük idején. A Berzsián és Dideki egy kisváros különc lakóinak kalandjain keresztül mesél a barátság, az összetartás és a közösség erejéről. A történet mára klasszikussá vált, és továbbra is az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató módon mesélni az emberi kapcsolatokról. A könyv bemutatja, hogy „Berzsián a híres jobblada-költő (utál mindent, ami bal-lal kezdődik) szomorú: az emberek lopnak, csalnak, hazudnak, vizezik a bort, klórozzák a vizet, egymásnak vermet ásnak - elhatározza hát, hogy szakít az emberiséggel. Nemcsak rajta múlik, hogy ez nem sikerül igazán. Sróf mester - aki szemrebbenés nélkül készít televízióból taligát és taligából televíziót -, Violin, a fülrepesztő zenész, és Zsebenciék locska-fecske lánya, Klopédia a legnagyobb bajban sem hagyják magára. Segítenek rajta, amikor - világ csúfjára - Eszternek hatvanadik születésnapjára nem ír köszöntőverset, s akkor is, amikor kiderül, hogy a költő veszélyes képességgel rendelkezik: amit mérgében kíván, beteljesül. El is szaporodik városszerte a lábtörés, villámcsapás, hasraesés, robbanás és nyelvbénulás. Az egész Hörpentő, a nagy hírű szörpentő - ahol kilencvenkilenc-féle szörpöt mér Vinkóci Lőrinc korcsmáros - törzsközönsége összefog, hogy orvosolja a bajt.” Ez a fajta irodalom gazdagíthatja a diákok olvasmányélményét és hozzájárulhat értékrendjük formálásához.

Krasznahorkai László Nobel-díja és művei

Krasznahorkai László, az 1954-ben Gyulán született író, a hazai irodalombarátok fejében már több évtizede Nobel-díjas szerzőként élt. A háromgyerekes világcsavargó, aki műveinek középpontjába az egyén és a hatalom, a megváltandó és Megváltó örök problematikáját állította, végre hivatalosan is megkapta a Föld bolygó legrangosabb irodalmi elismerését 2025-ben. Örülhetünk együtt a második magyar irodalmi Nobel-díjasnak! Emlékeztetőül: Kertész Imre 2002-ben kapta meg izgató, letaglózó „Sorstalanság” című regényéért az elsőt a sorban. Most, amikor a világirodalomban és a világpolitikában mindaz divatos lett, ami ellen Krasznahorkai világéletében ágált, a Gutenberg-galaxis figyelme, jubilációja, ovációja egy olyan irodalmárnak köszönhetően, aki (a Nobel-bizottság indoklása szerint) a méltán megérdemelt elismerésben „a lenyűgöző és látnoki műveiért részesült, amelyek az apokaliptikus terror közepette mutatják meg a művészet erejét”. A Sátántangó K. L. első regénye, isteni és ördögi, egy szerencsétlenségébe, tehetetlenségébe ragadt vidéki közösség és egy kisstílű szemfényvesztő szédületes szerelmi viszonyának hátborzongató, vacogtatóan aktuális krónikája, amit Kartali Zsuzsa ártatlan felolvasása már-már szakrális szintre emel. A szerző pár évvel később így nyilatkozott regényéről: „Egyetlen irodalmi szándékból leírt mondatom sem származik irodalmi inspirációból. A Sátántangó sem, amely abból az élményből fakad, amikor a pubertás kor mélyén egy olyan világba kerültem, amelyet korábban nem ismertem.” A Zsömle a tavalyi mű, amelyben távol-keleti bolyongásai után Krasznahorkai végre-valahára visszatért a hazai rögvalóságba, s ördögi - örkényi - humorral karikírozza ki a kisemberek példakép, szellemi vezető utáni égető vágyát - no meg a Kiválasztott parlagi ambícióit. Az irodalmi Nobel-díj egy imádnivaló anomália a dinamit feltalálója által alapított tudományos elismerés-csomagban. Igazságos, hogy évről évre olyanok kapják, akik prózai (dalszerzői) munkásságukkal kilógnak a sorból, és akik mégis többet tudnak a világról, a társadalmi folyamatokról, az emberek gyönyörűszép és iszonytató lelkivilágáról, mint a rongyosra olvasott bestsellerek szerzői.

Romain Gary rejtélyes élete és az „Előttem az élet”

Romain Gary (1914-1980) regényét álnéven jelentette meg, amire több nyomós oka is volt. Egyfelől szeretett volna kicsit tét nélkül kísérletezni, többet játszani a nyelvvel, helyzetekkel, mint komoly, megállapodott író képében. Másfelől tudta, hogy a legrangosabb francia irodalmi díj, a Goncourt kétszer nem ítélhető ugyanannak a szerzőnek. Ezt a lírai, naiv, sötét és nyers, mégis lelkesítő jókedélyűséggel átitatott regényt egy haláltól és öregedéstől betegesen rettegő hatvanas férfi írta, aki az „Előttem az élet” megjelenése után öt évvel, hogy elébe menjen félelmeinek és növekvő paranoiájának, önkezével vetett véget életének. Búcsúlevelében azt írta, ezzel a tettével teljesítette be alkotói pályáját. Romain Gary korának ugyan meglehetősen olvasott és elismert szerzője volt, a hetvenes évek közepére azonban glóriája erősen megkopott. Mára egyetlen regénye, „A virradat ígérete” maradt a köztudatban, és valóban érdemes is olvasni ezt a szépen zengő, költői memoárt, hiszen a volt vadászpilóta, diplomata és professzionális nőcsábász Gary élete - és a könyvben bőven előforduló valóságtorzításai, identitástükrözései, fiktív emléképítményei - nagyon érdekesek. És akkor feltűnik 74-ben egy bizonyos Émile Ajar egy bohókásan szomorú könyvvel, melyben egy kishivatalnok beleszeret egy óriáskígyóba: ez a közfigyelmet kiérdemlő „Gros Calin”. Fura, szürreális, de mindenképpen eredeti és emlékezetes. Egy évre rá a pofa megjelentet egy újabb regényt, „Előttem az élet” címmel. Itt már nincs vita, Ajar zseni, új csillag a világirodalom egén. Arca is lesz, hiszen Gary megkéri másod-unokaöccsét, Paul Pavlovicsot, hogy játssza el az ifjú titán szerepét. A fiatalembernek testhezálló lehetett a póz, magabiztosan adott nyilatkozatokat, interjúkat, bájvigyorral fürdött a vakuk fényében. A hetvenes években kiadott Gary-regényekre csak rálegyintett a kritika, ugyan már, most mindenki Ajart olvas. Az utolsó Ajar, a „Salamon király szorong” szintén bestseller lett, bár az „Előttem az élet” magasságait nem képes megközelíteni. Sajnos azonban addigra Paul Pavlovics Ajar annyira túlnőtt Garyn, hogy az író csak egy saját tarkójába küldött pisztolygolyóval tudta a maga által országos méretűre fújt lufit kipukkasztani. Az „Előttem az élet” a 20. századi francia irodalom talán legsikerültebb alkotása. Az én életemben valószínűleg már nem fogják felülmúlni, bár minden évtizedben újabb és újabb írónemzedékek törekszenek rá izzadságosan. Pedig olyan egyszerű a sztori. Rosa mama, az Auschwitz-túlélő egy kimustrált prostituált, aki öreg napjaira meghízik, elcsúnyul, és már-már képtelen lejutni a hatodik emeletről, ahol pénzért rábízott vagy ingyen a nyakába varrt árva, félárva porontyokra vigyáz. Momo, azaz Mohamed, a történet narrátora, arab kisfiú, Rosa mama sosemvolt unokája, segédje, gyámja, az öreg hölgy utolsó napjaiban pedig ápolója és terapeutája. De ez a Momo, aki egy óra alatt érik tízévesből tizennégy évessé, olyan mennyiségű jóságot hordoz a szívében, ami Belleville, a Párizs hatodik kerületében burjánzó gettó megannyi arab, afrikai, zsidó, berber és francia lakosának elég lenne. Ez a jóság ki is sugárzik ám a lakosokra, akik ettől mind melegszívű és bölcs tündéreknek tűnnek, s bűneik is olyan megmosolyogtatóan ártatlanok, hogy csodálkozunk, a rendőr miért nem cirógatja meg őket a letartóztatás helyett. A felnőtteknek írt mesekönyv azonban egy pillanatra sem cseng hamisan. Gary, aki hosszú írói karrierje során egyetlen sort sem írt saját zsidóságáról, más etnikai csoportokról meg látszólag tudomást sem vett, olyan bennfenteséggel szólaltatja meg ezeket az idegeneket, mintha világéletében Belleville sikátorait járta volna. Az izgalmas és mulatságos nyelvi újítások Bognár Róbert páratlan fordításának köszönhetően magyarul is tökéletesen működnek.

Költészet az elmúlásról: Halottak napi összeállítás

A halottak napi összeállításban olyan versesköteteket válogattak, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az elmúlás témaköréhez. Ez a válogatás gazdag betekintést nyújt a magyar líra sokszínűségébe és az emberi lét alapvető kérdéseinek feldolgozásába.

• Orbán Ottó: A gonosz önarckép ellenére Orbán Ottó, a magyar líra nagy garabonciása nemigen akar meghalni. Bőséggel pocskondiázza saját rozzant személyét, elért eredményeit és a költészetet magát, de életkedve, a világ dolgai iránti olthatatlan érdeklődése minden keserű során áttör, és végül mégis vigyori tavaszünnep lesz ez a kötet is, tele szóviccekkel, eredeti ötletekkel, éles eszű meglátásokkal. Orbánnak a nyomorult poéta szerepe is móka, görbe tükör, s ha néha bele is feledkezik, a következő versben már vidáman élcelődik költőtársán vagy sóvárogva idéz fel egy réges-régi szigligeti szeretkezést.
• Kántor Péter: Itt sincs és ott sincs. Igazán szeretetreméltóan tityeg-totyog a lakásában, a Duna-parton, az emlékei közt, de már csak a hiányokat látja, új dologba nemigen kezd. Költőtársaihoz írott üzenetei sem azok a hátbaveregetős, fülbe trombitálós, boros leheletű Orbán Ottó-féle bruhahák, csak emlékkönyvbe való versikék. Hűvös van, és nincs is mit mondanom.
• Makay Ida: A halál pécsi menyasszonya, és legtöbbször igen megindítóan képes megénekelni az elmúlást fegyelmezett, takarékos verssoraiban, gyönyörűen tematizált ciklusaiban. A kötet kész kincsestára az alkalomhoz illő idézeteknek.
• Peer Krisztián: A költő, színházi ember szerelmét, Zsófit, a huszonöt évesen agyhártyagyulladásban elhunyt díszlettervezőlányt siratja a saját életkorát címként viselő kötetben. „Végig bagatellizáltam. Volt egy csúnya vihar. A Flop is meghízott télre. Mesélek róla a botnak, aki az első telét éli túl. Elsuttogom a lombjaidnak, amit azóta megtudtam rólad.”

POKET versantológia-sorozat: Versek a zsebben

A POKET közösség versantológia-sorozatának első két kötete versszerető, versértő olvasók kedvenc költeményeiből ad válogatást, a harmadik egyfajta lírai gyorssegély a karantén utáni időkre. Horváth Panna és Vecsei H. Miklós, az első POKET versantológia leválogatói nagyot merítettek, Petőfitől a Nyugatosokon, Újholdasokon át egészen a legifjabb slam poetry-nemzedékig. A tematika? A megérkezés. A címadó darab, Juhász Ferenc szövegszörnyetege olyan otrombán terpeszkedik el a kötet közepén, mint a Hungaroringen egy fekvő rendőr. Kétségtelenül van Juhász végtelenített szövegeiben egyfajta hipnotikus kalevalai lüktetés. Érdekes költőláncokkal is találkozik az olvasó a kötetben: Csoóri Sándor Nagy Lászlóról ír pompás emlékverset, Szécsi Margit pedig, ugyan mi egyebet is tehetne, szerelmeset. Nagy László, a megszólított viszont József Attilához szól, József Attila pedig, ugyan mi egyebet is tehetne, szintén József Attilához. A kötet erőssége a néhol igencsak profán alakzatokat öltő vallásos versek szekciója. Ám a bevált neveken túl biztosan találnak a verskedvelők új kedvenceket is a kötet száztíz szerzője között: engem egy-egy remek szövegével itt Baka István, Hevesi Judit és Peer Krisztián hozott lázba, róluk eddig keveset tudtam.

Niccolò Ammaniti: „Én nem félek”

Az 1966-os születésű római szerző az ezredforduló évében az olasz csizma sarkán, egy pugliai búzatábla mellett autózott el. Az aranysárga tenger láttán eszébe ötlött, hogy talán az életet adó kalászok alatt is tanyát üthet a Gonosz, aki csíp, mar, gyilkol. 1978 nyara egyike volt a legforróbbaknak Európában, így Acque Traversében is. A párházas délolasz településen éli gyerekkorát Michele, az „Én nem félek” narrátora, s amivel játszhat, az kevés is meg őrült sok is: rozzant biciklijén bejárhatja a végtelen búzamezőket, kíváncsiskodhat a környék fura lakói után vagy naponta lefuthatja társaival a dominancia és alávetettség megunhatatlan köreit. De Michelének mostantól van egy titka. Megismert egy fiút, kilencéves, mint ő, és egy hullámlemezzel letakart lyukban hever egész nap. A nyomorúságos körülmények közt tengődő buckalakó úgy tudja, hogy ez már a másvilág, és hogy a hozzá hasonló elkárhozottak szintén a saját gödrükben kuksolnak, de ha az ember lemászik hozzá egy kötélen és hoz neki enni meg kitörli a szeméből a mocskos, véres… A történet felveti az ártatlanság elvesztésének és a gyermekkori traumák feldolgozásának kérdését, amely mélyen elgondolkodtató olvasmány lehet.

Zenei élet és kamarazene: Az Anima Musicæ és a Budapest Quartet Weekend

A zenei élet Budapesten és vidéken is rendkívül gazdag, számos formáció és kezdeményezés igyekszik minőségi kulturális élményt nyújtani a közönségnek.

Az Anima Musicæ története és céljai

2010-ben alapították az Anima Musicæ-t. Mottójuk: „A közösség nagyon fontos számunkra, mégsem egymás vállára tettük a súlyokat. Ehelyett összetesszük a lelkünket, és ebből születnek meg a varázslatos pillanatok a színpadon. Egy jól elkapott frázis, egy összenézés, és amit mi átélünk, azt a közönség is átéli. Ez az, amiért érdemes elmenni a koncertre - ezeket hívjuk mi Anima-pillanatoknak. És ezt évről évre megújítjuk magunkban.” A vezetői pozícióban lévő személy elmondása szerint: „Olyan pozícióban vagyok, amelyből a struktúrát minden területen át kell látni, ha valami elcsúszik, mint egyesületi elnök, én vagyok a felelős. Ugyanakkor paradox módon egyedül nem dönthetek semmiben, a felelősség mégis egy személyben az enyém. Közhasznú civil szervezet vagyunk, ehhez többek közt hozzátartozik egy éves közgyűlés, költségvetés, amit el kell fogadtatni a zenekarral, a tagok egyben egyesületi tagok is. Mérleget is kell készíteni, egyszóval rengeteg adminisztrációs feladat hárul ránk.” Három éve szerencsére sikerült bekerülniük az állami támogatási rendszerbe. Az Anima Musicæ afféle zenei mindenevő, a barokktól a kortársig minden érdekli őket, sőt kikacsintanak a dzsessz és a népzene felé is. Nemrégiben a néptánc volt az alapja egy összművészeti előadásnak, amelyben részt vettek. Nem tagozódnak be egyetlen korszak zenéjébe.

Budapest Quartet Weekend: A vonósnégyesek ünnepe

A Budapest Quartet Weekend egy kezdeményezés, amelyet a vonósnégyesek iránti szeretet hívott életre. „2020-ban Beethoven vonósnégyeseit játszottuk el egy hétvége alatt, ami akkora sikert aratott, hogy ebből nőtte ki magát a fesztivál. Minden évben egy zeneszerző köré épül egy hétvége, és az összes vonósnégyes elhangzik több formáció tolmácsolásában. Legutóbb több kvartett volt, mint mű, akkora volt a szakmai érdeklődés is.” A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Rolla János is nagyban hozzájárult a kezdeményezés sikeréhez. Amikor elindult a Quartetto Speranza, Rolla János segítségét kérték, aki eljött, meghallgatta őket, kottákat, darabokat ajánlott, és beajánlotta őket az akkori igazgatónak, Harsányi Máriának, akit meg is kerestek a kéréssel, hogy bemutatkozhassanak a Társaskörben. Azonnal befogadta az alakuló zenekar koncertjét, ami szervezői oldalról - valljuk be -, rizikó. De Pihe beleállt és Rolla János is biztatta. Teltházzal és sikerrel nyitottak - ez volt az első löket, majd a későbbiekben próbákra is befogadták őket. Eleinte heti egy alkalommal itt, és egyszer az evangélikusok imatermében próbáltak, aztán Óbudán ragadtak, ahogy növekedtek a koncertszámok.

Az Óbudai Társaskör szerepe a zenei életben

Az Óbudai Társaskör vitathatatlanul a kamarazenélés egyik otthona. Azok a zenekarok, amelyek itt dolgoznak, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok, az Anima Musicae, és muszáj megemlíteni egy másik műfajból a Budapest Ragtime Band-et is, nem akármilyen múlttal és nem akármilyen portfólióval rendelkeznek. Az intézmény egyik célja, hogy ezek az együttesek itt maradjanak, legyenek büszkék arra, hogy ilyen otthonuk van, és egy olyan műhelyt, valamint koncerthelyszínt tudjanak felmutatni, ahol ezek az együttesek rendszeresen fellépnek. Emellett színházi programokat is létre kívánnak hozni - éves szinten 2-3 bemutatóban gondolkodnak -, természetesen olyan, elsősorban szobaszínházi előadásokat és felolvasó esteket, amelyeket a lehetőségeik mellett is professzionális módon lehet kiállítani. Döntően nem a fiatalok járnak ide, hanem az idősebb generáció, amely az eltelt harmincöt évben megszerette ezt a helyet a minőségi programok, valamint az épület és a kert atmoszférája miatt. Fontosnak tartják, hogy más korosztályokat is meg tudjanak szólítani.

Egy énekesnő pályafutása és gondolatai

Egy énekesnő, aki „kevés díjjal és több munkával teljesebbnek érezné a pályáját”, megosztotta gondolatait a kitüntetésekről és az alkotói munkáról. „Tagadhatatlan, hogy a nemzet művésze cím és az örökös tagság után ez a legnagyobb rang és viszonylag fiatalon, aktív pályaszakaszban kaptam meg, azóta sok helyen más a velem való bánásmód is. Ami viszont sokat jelent nekem, inkább az, hogy a szoborral járó anyagi elismerésből egy kert, egy élő, lélegző organizmus lett, ami nélkülem is tovább él majd. Nem Balira utaztam, nem autóra költöttem, hanem teremtettem.” A férjével való kapcsolatuk is kiemelkedő, hiszen „amit mi egymásnak adni tudunk, abból született egy harmadik dolog. Sajnos nem lehetett közös gyermekünk, nekünk a közös életünk a gyerekünk, és Dani szerzeményei. És aki akar, részesülhet ebből. Kettőnk egységének pedig az a hozadéka, hogy nem kérdőjelezem meg magamat mint nőt.” Az énekesnő a roueni Boccanegra-produkcióról is beszélt, ami a legnagyobb próbatétel volt, mivel erős poszt-covid szindrómával küszködött, és „nem működött az agyam. Vagy a zenét tudtam előhívni, vagy a szöveget. Sokszor álltam úgy ott a színpadon a próbán, mint egy kezdő, nem tudtam, hirtelen mit is kéne csinálnom.” Férje, Dani, beült a kocsiba, végigvezetett Európán, és utána ment, hogy segítsen. „Állapotunk dacára a szabadnapokon gyönyörű kertekbe látogattunk el, Monet kertjét sem hagytuk ki, de mindig rosszul lettünk a nap végére. Az előadások hihetetlen erőfeszítések árán mentek le. Hazafelé egyre rosszabbul lettünk, egyforma fizikai panaszaink voltak, a kocsiban már beszélgetni sem volt erőnk. Mielőtt átléptük a német határt, vettem egy fél kiló francia áfonyát. Szemenként adtam a férjem szájába, szinte belediktáltam, azt mondtam, ez majd segíteni fog, olvastam róla, hogy superfood. Mire elhagytuk Franciaországot, mintha kidugtuk volna a fejünket a hullámok közül. Olyan volt az egész út, mintha megmerítkeztünk volna a purgatóriumban, de a mennyországban is jártunk volna. Lassacskán visszatért belénk az erő. Most, hogy hosszú idő után meggyógyultunk, tervezzük a következő látogatást.” Az énekesnő jelenleg új célokat keres, mivel az Opera egy évig nem tart rá igényt. Dr. Lénárt Ágotával, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetőjével létrehoztak egy sportpszichológiai workshopot énekeseknek, amely a problémákkal való mentális és fizikai küzdelmet segíti. Emellett légzésterapeutával is dolgozik, és olyan szerepeket tanul, amelyeket eddig még nem kapott meg.

Budapesti életképek és reflexiók

Budapestről alkotott kép mindig is sokszínű és megosztó volt. Iván Péter személyes véleménye, gondolatai is megjelennek az ajánlókban, rávilágítva a város iránti ambivalens érzésekre.

Budapest: Borzadvány vagy káprázat?

„Budapest bazi nagy. Borzadvány. Büdi. Bandzsa. Még bével? Kérem szépen. Bűnronda behemót balfácán, bírhatatlan búvalbélelt bumburnyák, buta beteg bakfitty.” Ez a nyers és őszinte leírás ellentétben áll a város ikonikus szépségeivel, mint a Halászbástya vagy a Parlament. Az élmények azonban befolyásolják az érzékelést: „Éppen ott lökött fel három japán turista tizenhétben.” A Duna-panoráma is kap hideget: „Kösz, nálam csak annyi, hogy a képembe fújja a szél a port.” A lokálpatriotizmus hiánya is megmutatkozik: „Tőlem honderű nemigen várható: ráadásul régóta nem is szeretek itt élni. Ha már ilyen kaotikus, legyen életteli, mint egy mediterrán dzsumbuj. Ha már ilyen sótlan és kedvetlen, legyen átlátható, mint egy német kisváros.” A ragaszkodás mindössze a megszokásból fakad: „Ragaszkodásom szűkebb lakóhelyemhez mindössze abból fakad, hogy nagyjából hozzászoktam, úgy-ahogy megtanultam szlalomozni akadálytárgyai közt. És vannak itt helyi szagok, kedves járófelületek, pár ismerős, cigitől rekedt hang, az állandó hátszél a Gergely utcán.”

„100 szóban Budapest” - Kritikus hangok

A „100 szóban Budapest” vadiúj kiadásának hallgatása során „arra jöttem rá, hogy a látó szerzők sem tudják meggyőzően szavakba önteni városunk iránt érzett szeretetüket.” A kilenc éve útjára indított történetírói pályázat 2022-es száz nyertes darabját rejtő rövidke hangoskönyvben „bagatell életképeket, fiktív helytörténeti anekdotákat, városi legendákat találunk hol időmértékes versben, hol slam-ben, legtöbbször pedig kissé gondozatlan flaszterprózában írva.” Az alapélmény „a lakhatás és a tömegközlekedés megannyi viszontagsága, a szemét, a káosz, az arrogancia, de súlytalanul, tréfásan eldalolva.” A közösségformáló szándékkal született kezdeményezés, és ha ez alatt „tartalmatlan sztorizgatás, eredetieskedő smúzolás és zavaros fantáziálgatás értendő, a projekt ragyogóan pörög.” A 2021-es kiadás különösen „semmitmondóra, szellemtelenre sikeredett”. Csalódottságának adott hangot: „Azt gondoltam, a lockdown brutális kollektív élménye megrázó, őszinte, katartikus szövegeket hoz majd. De második éve semmi, némi viccelődés a maszkokkal, itt-ott egy-egy abszurd félmondat, bátortalan utalás.” Mindig ugyanaz történik, „hogy mi sosem dolgozzuk fel történelmi traumáinkat, inkább hárítunk, felejtünk, jópofizunk, „szkippelünk”. Engedd el, haver, már vége. Na ja. Persze lehet, hogy a zsűri keze van a dologban, s a kétezer beérkezett pályaműből éppen azokat hagyta benn, amik nem kavarják fel túlságosan az olvasó galamblelkét.” Egy nagyon jó dolog azért van ebben a hangoskönyvben. Felolvasónk, Kartali Zsuzsa, akinek egy szövegét szintén beválogatták a kötetbe, nagyon érzékletesen írja körül a százszavasokhoz biggyesztett illusztrációkat. „Lényegre törő, kellőképpen szubjektív, eredeti kis narrációk ezek: Zsuzsa következő felolvasása lehetne esetleg egy jó vastag Pop-art album.”

tags: #pilinszky #altalanos #iskola #nyul #menza #etlap