Lisztes László énekművész (bariton) a Magyar Állami Népi Együttes kiemelkedő tagjaként a második „aranykorszaknak” volt résztvevője és tanúja, gazdagítva a magyar zenei életet tehetségével és elhivatottságával. Pályafutása során nemcsak előadóként, hanem zeneszerzőként is bizonyított, és egyedülálló hangjával, valamint művészi érzékenységével hódította meg a közönséget. Életútja során a magyar népzene és a klasszikus zenei művek interpretálásában egyaránt jeleskedett, mély nyomot hagyva a hazai és nemzetközi színpadokon.
Korai évek és zenei képzés
Lisztes László 1972-ben csatlakozott a Magyar Állami Népi Együtteshez, ahol 1985-ig, a kórus megszűnéséig énekelt. A zenei pályája azonban már korábban elkezdődött. Bizonyított zeneszerzőként is, Arezzóban zeneszerzői nagydíjat nyert a Janus Pannonius verseire írt Precatio pro Pace (Könyörgés a békéért) című művével. Ennek is köszönhette felvételét az együtteshez, először 1950-ben. Ez a korai elismerés már jelezte kivételes tehetségét és elkötelezettségét a zene iránt. A zenekarban való korábbi szereplése is rávilágít arra, hogy Lisztes László már fiatalon is aktívan részt vett a zenei életben, és képességei messze túlmutattak a hagyományos előadói szerepen.
A Magyar Állami Népi Együttesben eltöltött évek
A Magyar Állami Népi Együttesben Lisztes László a Pászti Miklós vezette énekkarban énekelt. Pászti Miklós irányítása alatt a kórus jelentősen bővítette repertoárját. A munkamegosztásban Csenki Imre volt a zenei vezető, Gulyás László a zenekarral, Baross Gábor az énekkarral és a zenekarral foglalkozott, Pászti pedig szolfézs-korrepetitori feladatokat kapott. Viszont gyakran kellett karmesterként beugrania Csenki Imre helyett. A megalakulás évében, Prágában a teljes zenei együttest vezényelte a 23 éves karnagy, nagy sikerrel. 1964-ben került ismét az együtteshez, s nyolc évre rá Lisztes László is dolgozhatott vele.
Az együttes műsorainak gerincét az Ecseri lakodalmas, valamint a Muzsikáló tájak, Tiszán innen, Dunán túl, Magyar századok, Utak, Táncra, muzsikára és Hétszínvirág című jellegzetes művek alkották. Emellett Kodály majdnem összes vegyeskari darabját énekelték. Pászti elévülhetetlen érdeme, hogy lényegesen bővítette a megörökölt repertoárt. Ennek praktikus oka is volt, hiszen mindenki eleve jól megtanulta és kívülről tudta a darabokat, amelyeket egy-két próbával kiválóan előadhattak akármikor. Így rengeteg szabadidő maradt, amit részben új művek tanulásával töltöttek. Ezek közé sorolhatók Sztravinszkij Menyegzője, Händel Messiása, Mozart Requiemje és Bach János Passiója.
Mesterek és kollégák
Pászti Miklós mellett Lisztes László más kiváló dirigenssel is dolgozhatott. Az együttes krónikái többnyire Daróci Bárdos Tamás nevét emelik ki. A rendkívül népszerű és tehetséges zeneszerző a népzene bűvöletében élt, és sok művet írt az együttesnek is. 1976-ban az Értől az óceánig című Ady-esthez is ő szerezte a zenét. Lantos Rezsőről, akivel Lisztes László baráti viszonyt ápolhatott, már keveset beszélnek. Pedig a kórusmozgalom meghatározó személyisége volt, s 1957-től két évtizeden át dolgozott az együttesnél. Ezzel párhuzamosan - feleségével, Lantos Edittel - a KISZ Központi Művészegyüttes Központi Énekkarát is vezette. Lantos Rezső elsősorban a zenekarral foglalkozott, de az énekkart is gyakran vezényelte. Nagyon szerette mindenki, ezt különleges zeneformáló képességének köszönhette. Fiatalon hunyt el, 1977-ben.
Bíró Attila, Lantos halála után került az együtteshez. A Fővárosi Operettszínház fénykorában - igen fiatalon, korrepetitorként, majd karmesterként - dolgozott az intézményben, zeneszerzői tevékenysége is jelentős volt. Ezek a kiváló zenei vezetők mind hozzájárultak Lisztes László művészi fejlődéséhez és az együttes színvonalának emeléséhez.
Szólófeladatok és külföldi turnék
Lisztes László gyakran kapott szólófeladatokat is, többek között Balázs Árpád egyik művének szólójával bízták meg, s az 1973-as csehszlovák turnén pedig egy helyi darabban is számítottak rá. Precízen megtanulta a szöveget, de azóta sem tudja eldönteni, hogy csehül, szlovákul vagy morvául énekelt. Meglehet, a közönség sem. Külföldi útjaik során az adott ország zenekultúrájából vett művekkel is készültek. Görögországba például a „haszapikot” énekelt táncot tűzték műsorra. Lisztes László megjegyezte, a darab kísértetiesen hasonlított Mozart „nagy” g-moll szimfóniájának bevezető dallamára.
A külföldi turnék sokszor elég fárasztóak voltak. Erre jó példa, amikor 1974-ben hat hetet töltöttek Párizsban, s néhány napra elmentek az óceánparti Vannes-ba és Nantes-ba. Az impresszárió - neve maradjon homályban - mérhetetlenül spórolós volt. Buszaiknak nem finanszírozta az autópályadíjat: nagy forgalomban a mellékutakon, tizenöt óra alatt tették meg az ötszáz kilométeres távot. Természetesen félórás késéssel zuhantak be a színházterembe, ahol még az ülések között, a földön is ültek. Fergeteges sikert arattak, majd pihenőre tértek volna, mikor is a szervezők jelezték, hogy reggel négykor indulnak vissza, mivel a férfikar a fővárosi Palais des Congrès-ban lép fel egy jótékonysági koncerten. Talán az út végét már autópályán tehették meg, mert ugyanazon az esten Gilbert Bécaud, Juliette Greco és a fiatal Richard Clayderman szerepeltek, s kínos lett volna a lemaradásuk.
A közösség és a család érzése
Az együttesben úgy érezték magukat, mint egy családban. Amikor valaki bekerült a „csapatba”, egy idősebb kolléga körbevezette, és mindenkinek bemutatta. Lisztes László két hete volt még csak az együttes tagja, amikor egy szünetben Rábai Micu bácsi utánaszólt: „Lacikám, próba után gyere be hozzám, hadd ismerjelek meg!” - mondta. Lisztes László majd elájult. A szabadságról visszatérőt mindenki, táncosok és énekesek örömmel fogadták, a zenészek távolságtartóbbnak mutatkoztak.
Pászti nemcsak kiváló zenész volt, de jó pedagógusként közösséget is formált. Karnagyként mindig világos volt művészi szándéka, kezével mesélve pontosan jelezte, s tekintetével adott nyomatékot. Fegyelmet tartott, amikor kellett, szigorral, amikor kellett, humorral. Elve volt, hogy belülről hozza ki az adott mű tartalmát: küllemünkben is azonosuljunk feladatunkkal. Igen, számos hangverseny ellentmondása, amikor énekesek fakó arccal énekelnek a legnagyobb örömről.
Az együttes változásai és újrakezdés
Az együttes felett a sötét felhők már - Rábai Miklós halálával - 1974-ben gyülekeztek, helyét többen próbálták betölteni, de a nagy előd művészeti vezetési szintjét nem tudták elérni. A „második aranykor”, ha botladozva is, 1985-ig tartott, s amikor az új szelek fújdogáltak, világossá vált, hogy az akkori együttesvezető, Tímár Sándor koncepciójába már nem illettek bele. Ekkor számukra mentsvárul szolgált, hogy Pászti megalakította 1985-ben a Magyar Állami Énekkart (mai nevén Nemzeti Énekkart), így negyvenketten alapító tagok lettek az új kórusban. A létrehozásánál egy kikötés volt, hogy a tagoknak szükség szerint vissza kell járni az együttesbe. Az 1987-es amerikai turné volt az utolsó együttműködés, később másokkal töltötték be szerepüket, ezt Lisztes László azóta is fájlalja.
Új posztján nagyon szép feladatok vártak rájuk, 1986-ban, már a kezdetén Doráti Antal dirigálásával vitték sikerre Beethoven remekművét, a Missa Solemnist. Negyvenöt év szakmai múlttal a hátuk mögött, fantasztikus sikerekkel, élményekkel gazdagon, Lisztes László még ma is azt érzi, hogy az első tizenöt évben volt „otthon”.
A zene örök élete és a zenész lelke
A zene a zenész lelke, a lélek pedig maga a zenész, s a zene sosem hal meg, ezért a zenészek örökké élnek! Ez a gondolat Lisztes László művészi hitvallását tükrözi, amely egész pályafutását végigkísérte, és amelyet a zene iránti szenvedélye és elkötelezettsége fémjelzett. Az ő története is bizonyítja, hogy a zene nem csupán hangok összessége, hanem egy élő, lélegző entitás, amely az előadók lelkén keresztül válik halhatatlanná. A zene közösségformáló ereje és az együttesen belüli családias hangulat Lisztes László számára meghatározó élmény volt, amely hozzájárult művészi kiteljesedéséhez és személyiségének formálásához.
Hinka család és a zenei, jogi kapcsolatok
A Hinka család történetét vizsgálva a zenei és jogi pályák sokszínűségét figyelhetjük meg, amelyek bár nem közvetlenül Lisztes László életrajzához tartoznak, mégis rávilágítanak a magyar szellemi élet egy adott korszakának sokszínűségére. A HU BFL XIII.1A Hinka család iratai (Fond) 1761-1919 közötti időszakot ölelik fel, és négy jogász-generáció személyi és ügyvédi iratait tartalmazzák.
Idősebb Hinka József (1781-1847?) Hink Antal budai postahivatali tiszt és Plechner Rozália fia volt, 4 évesen árván maradt. Nagybátyja, Hinka János nevelte, tőle ered a családnév később használt alakja. 1806-ban tett ügyvédi vizsgát a pesti királyi táblán. 1810-ben a Magyar Kamaránál, 1812-ben ezen kívül a Helytartótanácsnál kapott ágensi kinevezést. Sommerer Annát vette feleségül, akinek családja (Thalherr) 1843-ban báróságot kapott. 1815-ben a telki apátság ügyésze lett, emellett hosszú ideig az óbudai uradalom úriszékén ülnökölt.
Ifjabb Hinka József (1815-1882?), az előbbi fia, a pesti egyetemen végzett jogot, 1838-ban ügyvédi, 1841-ben váltóügyvédi diplomát szerzett. Saját költségén vett részt az 1839-40-es és 1844-i országgyűlésen. 1841-ben házasságra lépett Koller Eleonórával. 1848-ban nemzetőr volt, de gyenge fizikumára hivatkozva nem vonult be. Sógora, Toldy (Schedel) Ferenc, Hinka Mária férje, támogatta kéréseit. 1858-ban Toldy intenzív támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia rendes ügyészévé választotta, de az egri káptalan ügyészségéért kétszer is hiába folyamodott.
Hinka László (1845-1915.), az előbbi fia, pesti jogi tanulmányok után 1868-ban a Finanzprokuratur ügyésze, 1870-ben a pozsonyi pénzügyi ügyészség főnöke, 1875-ben a budapesti kincstári jogügyigazgatóság előadója, ill. osztályvezetője, 1878-ban (az előbbiekről lemondva) a pécsi püspöki uradalom főügyésze, egyházmegyei alapítványi ügyész, később még pécsi képtalani ügyész is lett. Ezeket az állásokat 1911-ben történt nyugdíjazásáig töltötte be.
Hinka Miklós (1877-), H. László fia, jogi tanulmányai után 1905-ben tett ügyvédi vizsgát és Pécsett folytatta atyja ügyvédi gyakorlatát. 1913-ban Budapestre költözött, itt (előbb ideiglenes minőségben) a fővárosi árvaszék segédfogalmazójává nevezték ki. Ilyen természetű működésének 1919-ig van nyoma.
Matyéka család és a zene iránti elkötelezettség
A Matyéka család története, bár földrajzilag és időben eltér Lisztes Lászlóétól, mégis a zene iránti elkötelezettséget mutatja be. A Matyéka család 1800 körül vándorolt be Csehországból. Matyéka Éliásnak és feleségének szatócsüzlete volt a budai Várban. Fiuk, Matyéka Károly (1857-1929) tanári oklevelet szerzett, ugyanakkor mint Huber Károly tanítványa magas fokra jutott a hegedűművészetben is. 1879 és 1881 között Párizsban élt, bejáratos volt Munkácsy Mihályhoz, titkára lett a Párizsi Magyar Egyesületnek. Matyéka Károly fia, Béla (1891-?) már a Mátéka családnevet használta. Budapesten elvégezte a Kereskedelmi Akadémiát, majd jogi tanulmányokat folytatott. 1911 és 1913 között mint hegedűs és karnagy angol és amerikai társaságok hajóin járta be a fél világot. Ezek a példák is rávilágítanak arra, hogy a zenei tehetség és a művészeti hajlam generációkon átívelő lehet, és különböző formákban nyilvánulhat meg.
Lisztes László személyes története a zenében
Lisztes László családja minden tagja muzsikus. Nagypapája brácsás, édesapja és testvére cimbalmos. Szerettei zenei élete, pályája őt is a művészet felé irányította. Szülei azt szerették volna, ha hegedülni tanul, már négy éves korában zeneiskolába vitték. Neki nem nagyon tetszett ezen a hangszeren való tanulás, így öt éves korában be is csukta a hegedű tokját. Pici gyerekként már akkor más álmai voltak. Kérte szüleit, vegyenek neki egy nagybőgőt. Apukája akkoriban Rácz Jancsi bácsival muzsikált. Ő egy fantasztikus nagybőgős, basszusgitáros volt. Lisztes László látta, milyen tisztelet övezi őt, nagyon imponált neki, ahogy beszéltek róla a muzsikusok. Nagy szava volt Rácz Jancsi bácsinak a zenészkörökben. Átvitt értelemben, de így neki köszönheti, hogy ma már nagybőgős-basszusgitáros lehet.
Hat éves korában kezdte tanulmányait Duduj Lajos tanár úrnál, a Tóth Aladár zeneiskolában (nagybőgő szekció). Nagyon szerencsésnek mondja magát, hogy hozzá került. Lajos bácsi a nagybőgő virtuóza volt, és egy rendkívüli ember is. Lajos bácsi nyugdíjazása után Valus Gábor tanár úrhoz került, aki a ritmika, a pontosság elsajátításában hihetetlenül sokat segítettek módszereivel. 2003-ban felvették a Bartók Béla konzervatóriumba, Lukácsházi István osztályába. Itt a nagybőgős tehetségek „krémjével” koptathatta az iskolapadot. Konzis időszakában részt vehetett két országos versenyen, mindkettőn dobogós helyezést ért el. Egy III., majd II. helyezés után a Bartók Béla konzervatórium nagybőgőse, majd az „Év nagybőgőse” díjait nyerte el. Érdekes, de ezen díjak basszusgitáros karrierjét meghatározói lettek.
Gyerekkori barátja, Gányi Miklós vitte Jacko Pastorius zenei világába. Miklóssal alakítottak egy triót (dob-nagybőgő-zongora), közben ő vetette fel neki, ebben a felállásban, és máshol is, próbálja ki magát, mint basszusgitáros. Egy tizenéves, Lisztes László-féle gyereknek nem volt pénze hangszert venni, ezért is volt óriási eredmény neki az, hogy országos nagybőgős versenyeket nyert meg. Ezen megmérettetések hozta tiszteletdíjából hangszert vehetett, pontosabban, drága édesanyja pótolta ki a hiányzó összeget. Ezért, ma azt érzi, tulajdonképpen édesanyjának, a családjának és Miklósnak köszönheti, hogy a nagybőgőzés mellett sikeres basszusgitáros is lehetett az idő folyamán. Tizenhét éves korában meghívást kapott a Pest-megye Szimfonikus Zenekarba. Itt, régi tanára, Valus Gábor volt a szólamvezető.
2018 ősszel új lehetőséget, feladatot hozott neki a Jóisten. Aczél Tamás már négy éve alapított egy élőzenei fesztivált. A Zene Gyógyító Ereje utazó nemzetközi fesztivál egyik fő programja a The Letter produkció. Itt basszusgitáros felkérést kapott, és fogadott el. Egy nagy álma vált valóra, hiszen basszusgitárosként, de ismét szimfonikus zenekarban játszhat. A rock-szekció tagjaként erősíti lelkét, tudását, tapasztalatát ezzel a nemzetközi produkcióval. Gyerekként a Back II Black zenekaron nőtt fel, imádja és zenélni is szereti a funkyt. Ezért is nagy öröm Aczél Tamás másik felkérése felé, a Tommy Steel and the Gents nagylemezének elkészítése.
Basszusgitárosként az első zenekara a Mydros Görög zenekar volt. Négy évig dolgozott ebben a felállásban, a balkáni zene szeretete itt ragadt rá, sok-sok élmény, koncertek, táncházak színesítették az életét ebben az időben. Úgy érezte, tovább kell tanulnia, szerette volna professzionális muzsikus-tanár lenni. Jelentkezett és felvételt nyert a pécsi Zeneakadémiára. Sztonkov Iván osztályába járhatott, ő a nagybőgő hangszer új oldalaival ismertette meg. Sztonkov hatalmas sikerű szólista is egyben, tőle más szisztémák mentén tanulhatott hangszerét megszólaltatni, azon zenélni. Sajnos, mivel közben ő már aktívan zenélt is, képtelen volt az iskolát befejezni. Összeegyeztethetetlen volt az Akadémia és a munka. Két év után befejezte akadémiai tanulmányait.
Édes testvére, Lisztes Jenő, világhírű cimbalmos lett mindeközben. Ő együtt zenélt Roby Lakatossal. Úgy alakult, hogy nagybőgősük kivált zenekarukból. Testvére ismerte, tudta kvalitását, így meghívta Roby zenekarába, nagybőgős-basszusgitárosnak. Csodálatos és sikeres évek következtek, bejárták az egész világot, két nagylemezt jelentettek meg (Live in Sydney-Vivaldi: Négy évszak). Nyolc gyönyörű éve volt Roby Lakatossal és testvérével, Jenővel. 2017-ben egy érdekes, újszerű zenekari felállás részese lehetett. A „hozd magaddal a testvéred” mottó alatt jegyzett Cimbalom Brothers nagybőgőse lett.
Akadémiai tagságok és tudományos életpályák
A magyar tudományos és művészeti életben számos kiemelkedő személyiség tevékenykedett, akiknek életpályája, hasonlóan Lisztes Lászlóhoz, gazdag és sokszínű volt. A forrásban említett MTA-tagok listája széles képet ad a különböző tudományágak képviselőiről, és betekintést enged a magyar tudományos akadémia történetébe.
Abay Gyula (1891-1978) közgazdász, 1931-ben szerzett államtudományi doktori oklevelet, 1928-ban magántanári képesítést a határhaszon-elmélet bírálata tárgykörben. Az MTA tagja volt (levelező: 1939, tanácskozó: 1949, kizárták: 1958, tagsága visszaállítva: 1989).
Ábel Jenő (1858-1889) klasszika-filológus, irodalomtörténész, 1875-ben érettségizett a budapesti evangélikus gimnáziumban, a pesti tudományegyetemen bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelet szerzett, 1880-ban magántanári képesítést eposz tárgykörben. Az MTA tagja (levelező: 1882).
Ábrahám Ambrus Andor (1893-1989) biológus, zoológus, premontrei szerzetes, 1917-ben szentelték pappá, 1919-ben természetrajz-földrajz szakos tanári, 1922-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, 1926-ban magántanári képesítést a gerincesek szövettanából. Az MTA tagja (levelező: 1945, rendes: 1960).
Acsády Ignác (1845-1906) történész, újságíró, író, 1877-ben szerzett bölcsésztudori oklevelet a budapesti tudományegyetemen. Az MTA tagja (levelező: 1888).
Akin Károly (1830-1893) fizikus, valószínűleg a pesti tudományegyetemen szerzett bölcsésztudori oklevelet. Az MTA tagja (levelező: 1868).
Áldásy Antal (1869-1932) történész, 1898-ban szerzett bölcsészdoktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen. Az MTA tagja (levelező: 1908, rendes: 1926).
Alexander Bernát (1850-1927) filozófus, esztéta, 1874-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet filozófiából, 1875-ben bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelet, 1878-ban magántanári képesítést a filozófia története tárgykörben. Az MTA tagja (levelező: 1892, rendes: 1915, kizárták: 1919, tagsága visszaállítva: 1989).
Alexits György (1899-1978) matematikus, a grazi tudományegyetemen matematika-fizika szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, 1944-ben magántanári képesítést. Az MTA tagja (levelező: 1948, rendes: 1949).
Alföldi András ókortörténész, 1918-ban szerzett bölcsészdoktori oklevelet, 1923-ban magántanári képesítést az ókori történelem tárgykörből. Az MTA tagja (levelező: 1933, rendes: 1945, tagsága külföldre távozása miatt megszűnt: 1949, visszaállítva: 1989).
Alföldy Géza (1935-2011) ókortörténész, 1965-ben történelemtudományok kandidátusa, 1966-ban habilitált (Bonni Egyetem). Az MTA tagja (külső: 1995).
Alszeghy Zsolt (1888-1970) irodalomtörténész, 1909-ben bölcsészdoktori, 1910-ben magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1933, rendes: 1947, tagsága megszűnt: 1949, tagsága visszaállítva: 1989).
Ambrus Klára (1924-2011) orvos, gyermekgyógyász, a zürichi egyetemen általános orvosi oklevelet, PhD-fokozatot szerzett (Philadelphia, 1954). Az MTA tagja (külső: 2001).
Ambrus Zoltán (1861-1932) író, kritikus, műfordító, a budapesti tudományegyetemen jogot tanult (1878-1882). Az MTA tagja (levelező: 1911).
Ancsel Éva (1927-1993) filozófus, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófia-társadalomtudomány-lélektan szakos tanári oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1985, rendes: 1990).
Andics Erzsébet (1902-1986) politikus, történész, történelemtudományok kandidátusa (Moszkva, 1940). Az MTA tagja (levelező: 1949, rendes: 1950), az MTA első női tagja!
Andorka Rudolf (2) ifj. (1931-1997) szociológus, 1962-ben jogtud. doktori oklevelet, 1979-ben a szociológiai tudományok kandidátusa, 1989-ben doktora. Az MTA tagja (levelező: 1990).
Andrássy Dénes (1835-1913) nagybirtokos, műgyűjtő, műpártoló. Az MTA tagja (igazgató: 1906).
Andrássy Géza (1856-1938) sportvezető, politikus, a budapesti és a genfi tudományegyetemen jogot tanult (1874-1880). Az MTA tagja (igazgató: 1931).
Andrássy Gyula (1) id. (1823-1890) politikus, jogot tanult. Az MTA tagja (igazgató: 1876, tiszteleti: 1888).
Andrássy Gyula (2) ifj. (1860-1929) politikus. Az MTA tagja (levelező: 1898, rendes: 1904, igazgató: 1913).
Andrássy Manó (1821-1891) politikus, vadász, utazó, 1841-ben a pesti tudományegyetemen bölcsésztudori oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1858).
Andrássy Tivadar (1857-1905) politikus, nagybirtokos, műgyűjtő. Az MTA tagja (igazgató: 1894).
Andreánszky Gábor (2) ifj. (1895-1967) botanikus, 1922-ben oklevelet, 1928-ban magántanári képesítést szerzett a növényföldrajz tárgykörből. Az MTA tagja (levelező: 1945, tanácskozó: 1949, tagsága visszaállítva: 1989).
Angyal Dávid (1857-1943) történész, irodalomtörténész, 1896-ban magántanári képesítést szerzett az újkori egyetemes történet tárgykörben. Az MTA tagja (levelező: 1902, rendes: 1917, tiszteleti: 1936).
Angyal Pál (1873-1949) jogász, 1900-ban képesítést szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1909, rendes: 1930).
Antal Mihály (1792-1850) nyelvész, könyvtáros. Az MTA tagja (levelező: 1833).
Antoni Ferenc (1928-1991) biológus, biokémikus, 1953-ban általános orvosi oklevelet szerzett, 1960-ban a biológiai tudományok kandidátusa, 1970-ben doktora. Az MTA tagja (levelező: 1976, rendes: 1985).
Apáthy István (2) ifj. (1863-1922) zoológus, 1888-ban orvosdoktori oklevelet, 1888-ban magántanári képesítést szerzett a zoológia tárgykörben. Az MTA tagja (levelező: 1898).
Apponyi Albert (1846-1933) politikus, 1868-ban államtud. bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Az MTA tagja (tiszteleti: 1898, igazgató: 1908).
Apponyi György (1) (1802-1891) politikus. Az MTA tagja (igazgató: 1858).
Apponyi Sándor (1844-1925) könyvgyűjtő, bibliográfus, diplomata. Az MTA tagja (igazgató: 1888, tiszteleti: 1905).
Áprily Lajos (1887-1967) költő, műfordító, szerkesztő, 1923-ban nyelvtanári oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1934, tagsága megszűnt: 1949, tagsága visszaállítva: 1989).
Arany János (1817-1882) költő, műfordító. Az MTA tagja (levelező: 1858, rendes: 1858, tiszteleti: 1879). Az MTA „titoknoka” (főtitkára, 1865. jan. 26. - 1879. máj. 22.), tiszteleti főtitkára (1879. máj. 22. - 1882. okt. 22.).
Arany László (1844-1898) költő, műfordító, folklorista, 1865-ben jogtud. doktori oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1872).
Arányi Lajos (1812-1887) orvos, patológus, régész, 1837-ben a pesti tudományegyetemen orvostudori oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1858).
Arató Endre (1921-1977) történész, 1970-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1973).
Arenstein József (1816-1892) matematikus, mérnök, 1843-ban tudori oklevelet szerzett felsőbb mennyiségtanból. Az MTA tagja (levelező: 1847).
Árvay Gergely (1790-1871) író, műfordító, premontrei szerzetes. Az MTA tagja (levelező: 1834).
Asbóth János (1845-1911) író, szerkesztő, politikus. Az MTA tagja (levelező: 1892).
Asbóth Lajos (1803-1882) hadtörténész, hadtudományi író, honvéd tábornok. Az MTA tagja (levelező: 1863).
Babics Antal (1902-1992) orvos, urológus, politikus, 1940-ben magántanári képesítést szerzett az urológia tárgykörben. Az MTA tagja (levelező: 1949, rendes: 1950).
Babits Mihály (1883-1941) költő, műfordító, 1906-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1940).
Badics Ferenc (1854-1939) irodalomtörténész, 1881-ben magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1894, rendes: 1910, tiszteleti: 1926).
Baintner János (1815-1881) jogász, 1839-ben jogtudori oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1865).
Baksay Sándor (1832-1915) író, műfordító, református püspök. Az MTA tagja (levelező: 1884, rendes: 1903, tiszteleti: 1910).
Balanyi György (1886-1963) történész, piarista szerzetes, 1910-ben szakos tanári oklevelet, 1924-ben magántanári képesítést szerzett az újkori történelem tárgykörben. Az MTA tagja (levelező: 1938, tanácskozó: 1949, tagsága visszaállítva: 1989).
Balás Károly (1877-1953) közgazdász, államtudományi doktori oklevelet szerzett. Az MTA tagja (levelező: 1929, kizárták: 1948).
Ez a szerteágazó lista is rávilágít a magyar szellemi élet gazdagságára, és arra, hogy a tudomány és a művészet különböző területein is kiváló tehetségek dolgoztak. Lisztes László életútja, bár a zeneművészethez kapcsolódik, jól illeszkedik ebbe a szélesebb kontextusba, hiszen ő is a magyar kultúra és tudomány egy fontos részét képviselte, és munkájával hozzájárult annak fejlődéséhez.