Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje, a „Minden Rendben” egy olyan alkotás, amely mélyen személyes inspirációkból táplálkozik, és a rendező egyedi látásmódjával ötvözi a morális dilemmák és az emberi kapcsolatok komplexitásának feltárását. A film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült, és már a világpremierjén, a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon jelentős visszhangot váltott ki.
Személyes ihletés és a történet eredete
Sós Bálint Dánielt saját gyermekei inspirálták abban, hogy elkészítse ezt az alkotást. Elmondása szerint a történet alapgondolata egy játszótéren született. „A gyerekeim rosszalkodtak, és több szülő is odajött hozzám, hogy szóljak rájuk.” Ehhez kerestek egy nagyobb horderejű történetet Nagy V. Gergővel, akivel a forgatókönyvet írták. Egy mindennapi szülői dilemma adta az ihletet: „a játszótéren, amikor a gyerekek összeverekednek, és a szülők indulatosan követelik a rendteremtést, kétféle érzés keveredik bennem. Egyrészt meg kell tanítanom a gyerekemet a helyes viselkedésre, másrészt meg akarom védeni őt.”
A rendező szerint a „rendezés jó dolog, de az írás mégiscsak más”. Ezzel a filmmel „létre tudtam hozni valami olyat, ami én vagyok. Ezt senki más nem tudta volna így megcsinálni.” A film rengeteg pontján látszik, hogy röhög magán, meg szembenéz a saját bénázásaival, a szülői hülyeségeivel, aztán kész a műalkotás, amiben onnantól kezdve ő már nem is szerepel.
A „Minden Rendben” cselekménye és központi dilemmája
A „Minden Rendben” egy nemrég megözvegyült apáról, Sándorról (Hajdu Szabolcs) szól, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit magatartászavaros kiskamasz fia okoz. A film két szülő kálváriáját mutatja be, igaz, két különböző szemszögből. Sándor egy apáról szól, aki nehéz morális dilemmával néz szembe, amikor szemtanúja lesz, hogy fia egy súlyos balesetet okoz. A film egy tragédia, amely a családról alkotott idealizált elvárásainkat - harmónia, szeretet, feltétel nélküli támogatás - kérdőjelezi meg. De mi történik, ha a valóság nem illik ebbe a képbe?
Sós fontosnak tartotta, hogy ne ítélkezzen, és ne is adjon válaszokat, inkább csak kérdéseket vessen fel, a főhős konfliktusát pedig minél empatikusabban közelítse meg. Mindig is olyan filmet akart készíteni, amelyben nincs egyértelmű válasz arra, hogy mi a helyes döntés. „Sokszor kerülök hasonló élethelyzetbe, amikor jót akarok tenni. Sok szempontból tekinthetünk egy szituációra, és nem mindegyikből ugyanaz tűnik jó lépésnek. Úgy látom, hogy ez általános jelenség. Máig sem tudom, hogy mit tennék egy olyan hasonló helyzetben, amilyenbe a filmem főszereplője kerül.”
A forgatókönyv fejlesztése és az írás nehézségei
A „Minden Rendben” elkészülése hat évbe telt, ezalatt sokat változott maga a rendező is. Az ötlettől a megvalósításig többször is közel álltak ahhoz, hogy feladják a projektet. A forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen írták. Már lezajlott egy pár hónapos fejlesztés is a Filmalap kereteiben Lovas Balázs segítségével, amely nagyon hasznos volt. Az Inkubátor keretein belül Maruszki Balázzsal még finomítottak a szkripten. Sós Bálint Dániel szerint nagyon nehéz lélektani filmet írni, hiszen muszáj megtalálni azt a határt, hogy ne legyen sem túlságosan egyértelmű és kiszámítható a karakterek viselkedése - hiszen az olcsó pszichologizálásba fordulna -, ugyanakkor titkolózó, motiválatlan film sem születhet, mivel azt nem értené senki.
A fekete-fehér képi világ és annak szerepe
A film fekete-fehérben készült, amit a rendező a forgatókönyv megírása után döntött el. „Ezt akartam megfogni, hogy a karakterek nem a kor termékei, nem Budapest termékei, nem egy adott szociális réteg termékei, szimplán csak egy bizonyos élethelyzetben vannak. Minden referenciapontot kirántottunk a néző alól. Nem tudjuk, hol vagyunk, a helyszín legtöbbször felismerhetetlen. Nyilván nem akartam fura színpadiasságot sem, hogy akkor nincs mobiltelefon, de a fekete-fehér kép is ebből táplálkozik. Nem vintage, nem film noir, hanem egy teljesen saját világ.”
A fekete-fehér vizualitás időtlenné teszi a történetet, mintha bármelyik korban és bárhol megtörténhetne. Nem akarták, hogy a néző egy konkrét helyhez vagy korszakhoz kösse a cselekményt. A rendező szerint minél kevesebb dolog van a képernyőn, annál nagyobb ereje van a történetnek. Ennek fényében alkották meg a film képi világát is.
A szereplőválogatás - intuitív döntések
A casting Sós Bálint Dánielnél mindig teljesen intuitív folyamat és döntés. Írás közben próbál eltávolítani magától minden konkrét fantáziát a szereplők külsejét illetően, hogy aztán a casting közben ne csak egy adott elképzeléshez próbálja megtalálni a leghasonlóbbat. Nyitottan áll hozzá, de közben megfigyeli az egyes színészekre adott saját ösztönös reakcióit. Nincs technikája, de eddig mindig százszázalékos biztonsággal megérezte, ha megvolt a tökéletes szereplő egy karakterre.
Sándor szerepére sok kifejezetten jó színészt néztek meg, de „nem lett szerelmes”. Egyszer csak beugrott Hajdu Szabolcs neve, azonnal megnéztek róla pár képet és felvételt. „Teljesen egyértelmű volt, hogy őt kerestem. Bárkinek mondtam a csapatunkból, mindenki a homlokára csapott, hogy »hát persze«.” Hajdu Szabolcs pedig így nyilatkozott a felkérésről: „Láttam magam a jelenetekben. Azt éreztem, hozzá tudok tenni.”
A gyermekszereplő, Ágoston kiválasztása hasonlóan intuitív volt. Körülbelül kétszáz gyereket hallgattak meg. „Mikor belépett Ágoston, három mondat után egyértelmű volt, hogy ő lesz az. A jelenlétet kerestem benne. Akkor is vonzza a néző figyelmét, amikor nem beszél. Több mélység van a tekintetében, mint egy hasonló korú gyerekében általában.” Sós Bálint Dániel egy interjút olvasott a Dardenne testvérekkel, amelyben elhangzik, hogy egy gyerekszínésznek sokkal természetesebben megy a saját testével való „cselekvés”, mint a beszéd. A forgatókönyvben Dénes minél több mondatát igyekeztek átírni tettekké, mozgásokká. A forgatókönyvet, a teljes történetet nem ismertették meg vele, minden forgatási napon csak az adott jelenetet.
A reklámfilmes háttér előnyei
Sós Bálint Dániel eddig reklámfilmes világban mozgott, ahol több mint száz reklámfilmet készített, de abban ki nem teljesedő rendező mindig is szeretett volna filmet készíteni. „Volt bennem egy kis izgatottság, de a reklámfilmes rutin óriási előnyt jelentett. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően jól láttam, mire elég a költségvetésünk, és hogyan kell gazdálkodni az idővel. Ez hatalmas magabiztosságot adott. Tudtam, hogy mi az, ami látszani fog a vásznon, mire fektessünk nagyobb hangsúlyt, és mi az, amivel felesleges terhelnem a stábot.”
A forgatás 28 napot vett igénybe, és egy családias hangulatú, harmincfős stábbal dolgoztak.
Zene és humor a filmben
A filmben visszatérő elem a klasszikus zene. Sós Bálint Dániel szereti a klasszikus zenét, és úgy érezte, hogy jól kontrasztba állítható az egyre radikálisabban viselkedő szereplőkkel. Bár a film története és hangulata komor, voltak komikus jelenetek is. „Igen, ez volt az egyik cél. A túlzott komolyság könnyen átcsaphat komolykodásba, és önmaga paródiájává válhat a film. Másrészt ez a fajta humor is belőlem jön.”
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja és a költségvetés
A film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült. „Szerintem pont annyi pénzt adtak, ami ahhoz kellett, hogy elkészülhessen. Nyilván elégettünk volna többet is, ha muszáj, de ez szerintem pont elég volt. Adtak a forgatókönyv-fejlesztéshez is segítséget, a film elkészítésében pedig nagyon szabad kezet kaptunk” - mondta Sós. Hozzátette: „Persze 100 millió forint közpénzről beszélünk, szóval nagy felelősség volt okosan, minél nagyobb felkészültséggel elkészíteni valamit, de meg akartam nézni, hogy működik egy szuperstilizált világban egy kisrealista történet. Egyrészt tök jól, másrészt azért voltak kihívások.”
Világpremier a Berlinalén és nemzetközi visszhang
A „Minden Rendben” világpremierje a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt. A reklámos kapcsolatainak köszönhetően sok helyre el tudták juttatni a filmet. Az egyik legismertebb nemzetközi filmes salesügynökség, a Goodfellas lecsapott a produkcióra, és megvették a „Minden Rendben” jogait a Nemzeti Filmintézettől. „Nagyon bíztak a filmben, és az volt a céljuk, hogy az öt nagy nemzetközi fesztivál egyikén legyen a világpremierje. A Berlinale már a válogatási időszak legelején meghívott, úgyhogy a hivatalos bejelentésig még hónapokig magamban kellett tartanom a jó hírt.”
A fesztivál közönsége rendkívül pozitívan rezonált a filmmel. „Főleg az utca embere volt a közönség, és mégis megtöltöttünk öt előadással öt darab ötszáz férőhelyes termet. Magadtól mikor mennél el egy ismeretlen üzbég rendező fekete-fehér művészfilmjére? A berliniekhez nagyon közel áll a filmes kultúra.” Az eddig megjelent külföldi kritikák is pozitívak voltak. Sós Bálint Dániel reméli, hogy ahogy Berlinben, úgy itthon is megmozgatja annyira az embereket a film, hogy beszélnek róla, és a szájhagyomány útján sokakhoz eljut.
A jövő és új tervek
Sós Bálint Dánielnek sok ötlete van, de „nagyon erősnek kell lennie egy történetnek ahhoz, hogy azt mondjam, 5-6 évig azzal szeretnék foglalkozni. Most még nem tudom pontosan, hogy mi ez a történet.” A film elkészítése során a saját válaszaihoz is próbált közelebb kerülni a dilemma kapcsán.
A film alkotói: Sós Bálint Dániel (rendező), Nagy V. Gergő (forgatókönyvíró), M. Deák Kristóf (operatőr), Takács Eszter (látványtervező), Gothár Márton (vágó), Tövisházi Ambrus és Fodor Máriusz (zeneszerzők).
