Az esztendő kilencedik hónapja, amelyet a csillagászok "Mérleg" hava, eleink pedig "Szent Mihály" havaként ismernek, egy különleges időszakot jelöl. Ebben az időszakban a természet elkezd befelé fordulni, az éjszakák egyre hosszabbodnak, és tapinthatóvá válik a Fény és a Sötétség küzdelme a Nyári és a Téli Napforduló között. Ezen az időn túlmutató jelentőséggel bír Mihály arkangyal alakja, aki a mennyei seregek fejedelme, az egyház oltalmazója, és a keresztény katonák patrónusa. Fáradhatatlanul küzd a sötétséggel, és az utolsó ítéletkor is kulcsszerepet játszik.
Mihály Arkangyal Története és Jelentősége
Mihály arkangyal történetét a János evangélista neve által fémjelzett Jelenések könyvéből ismerhetjük meg. A főangyal tiszteletének kultusza már a X. században is felbukkan, talán pont harcos természete miatt. István király neki emeltette a veszprémi székesegyházat, és képe a Szent Koronán is megtalálható. Ünnepének rendszeres megtartását László királyunk iktatta törvénybe.
Mihály főangyal, szeptember hónap egykori névadója, oltalmazza és átvezeti a másvilágra a haldoklókat, majd mérlegre teszi jócselekedeteiket és gonoszságaikat, hogy az Úr ítélhessen az üdvösség és a kárhozat között. Ezért ábrázolták egyik kezében karddal, a másikban mérleggel. Annak ellenére, hogy nem rendelkezik a szentekhez hasonló legendákkal, amelyekhez az emberek kapcsolódhatnának, és nincsenek ereklyéi, földi zarándokhelyei, amelyek szintén elősegítenék kultusza kialakulását, Mihály arkangyal kivételes helyet kapott a népi vallásosságban és hagyományvilágban.
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában leírja, hogy középkori szakrális nyelvünkön az angyalt Szent Mihály úrnak, Úr Szent Mihálynak vagy Úr Mihály angyalnak nevezték, sőt olykor egy még archaikusabb megnevezést, a mára már kihalt „ar”-t is hozzátoldottak: úr ar Mihály angyal vagy úr ar Mihály arkangyal. Azt, hogy milyen fontos szereplője volt a magyarok hitének, mi sem bizonyítja jobban, hogy már Szent István Mihálynak szenteltette a veszprémi székesegyházat, és Mihály és Gábor zománcképe tűnik föl a Szent Korona alsó részén. A Szent Korona rekonstrukciója is megmutatja az eredetiről elveszett Máriát és a két arkangyalt ábrázoló zománcképet.
A hazai Szent Mihály-kultusz irodalmi és élőszóbeli hagyományai is régre nyúlnak vissza: a Halotti Beszéd könyörgése a halott lelkét Mihály arkangyal oltalmába is ajánlja: „Ës vimádjok szen[t] ȧhszin Máriát és boudog Miháël ȧrhȧngyëlt ës mënd ȧngyëlkot, hugy vimádjanak érëttë!” Az Ünnepi kalendáriumban olyan apokrif ihletésű mondát is olvashatunk, ami arról szól, hogy a kevély angyalokat az Úr parancsára Mihály hajigálta le az égből, ám amikor Isten hirtelen azt mondta: ámen, minden azonnal abbamaradt, így egyik angyal sem tudott tovább esni. Azóta is ott lógnak, ahová éppen estek, de az emberek nem látják őket, ezért időnként megbotlanak bennük. A magyar néphagyományban Szent Mihály áll a haldoklók mellett, ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Az Érdy-kódexben ezt olvashatjuk: „mikoron ez világi emberek kimúlnak, mindennek megméri jó és gonosz téteményét az isteni igazságnak mértékében. Az jókat viszi Istennek eleiben, félbe valókat purgatóriumba, a gonoszokat az erek tűzre, kinek kezdeti akkoron vagyon, de vége soha nincsen […] Minden lelköt ő vészen ki testéből halálának idején”.
Szent Mihály arkangyal ima dallammal és videoval
Mihály Arkangyal az Írásokban
Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak, a mennyei hadak nagy és győztes harcosa, aki angyali seregeinek élén letaszította az Isten ellen fellázadt gonoszt és követőit a mennyekből. Általában három arkangyalról, Mihályról, Gábrielről és Rafaelről szoktunk beszélni, de már a zsidó apokaliptika is hat vagy hét főangyalról tesz említést. Tóbiás könyvében (12,15) Rafaelről szólva azt mondja a Szentírás, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr felséges színe elé lépjen. Tehát már itt is kiemelték a hét főangyal különleges szerepét. A keresztény hagyományban ritkán beszélünk hét főangyalról, az apokrif iratokban viszont megtalálhatjuk Uriel, Ráguel és Száriel nevét is. Érezhető azonban, hogy apokrifbeli említésük távolabb áll az Isten igéjétől, amely józanabbul szemléli ezt a kérdést. A liturgikus reform óta együtt ünnepeljük a három főangyalt.
Mihály arkangyal szerepe elsősorban az angyalok bukásával összefüggésben kiemelkedő. Ő az, aki Isten erejét képviseli, ezért „legyőzhetetlen lélek”-nek is szokták nevezni, utalva arra, hogy Luciferrel ellentétben nem lázadt fel Isten ellen, sőt, a mennyei seregek vezéreként letaszítja a sátánt a mélybe. A katolikus hagyomány szerint Mihály a gonosz elleni küzdelem jelképe, akár az Egyház végítélet szerinti, apokaliptikus harcát tekintjük, amelyről már a Jelenések könyvében is olvashatunk, akár mai közössége, illetve a benne élő egyének személyes lelki harcait.
Jézus a hazugság atyjának nevezi a gonoszt, jogosan, hiszen a bűnbeesés leírása szerint egy hatalmas hazugsággal szedte rá az ősszülőket: ha esztek a fának a gyümölcséből, „olyanok lesztek, mint Isten” (Ter 3,5). Ádám és Éva azt is válaszolhatták volna, ne erőlködj, mi is erre törekszünk, csak éppen nem az általad felkínált úton. Hasonlóvá, mondhatni: egyre hasonlóbbá lenni Istenhez, egyre inkább Krisztus-képűvé formálódni, naponta megszentelődve, ez az ember küldetése. Ez azonban nem lehetséges Isten nélkül. A gonosz éppen azzal kísértette meg az ősszülőket, hogy sátáni úton váljanak olyanokká, mint Isten. Ez nem megy. Olyan ez, mint az égig érő bábeli torony vágya: saját erőből építkezni, a magunk képességeit istenítve. Az ilyen torony előbb-utóbb ledől. A sátán legfőbb célja az önistenítés, erre akarja rávenni az emberi lelkeket is. A hagyomány szerint Lucifer - a fényhordozó - fellázadt Isten ellen, Mihály válasza pedig - hogy letörje a gonosz gőgjét - így hangzott: Ugyan ki olyan, mint Isten?
Dániel könyvének tizedik fejezetében a látomásban részesülő próféta ezt írja: „A perzsák országának fejedelme huszonegy napon át az utamba állt, de íme, Mihály, a legfőbb fejedelmek egyike segítségemre jött” (13). „Nincs más segítőm, mint Mihály, a ti fejedelmetek” (uo. 21). A tizenkettedik fejezetben pedig Dániel már utal a végső időkre, amikor azt írja: „Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt” (1). A béke pedig azáltal jön el, hogy Mihály letiporja a gonoszt. A Jelenések könyvében találkozunk az égen a nagy jellel, az asszony képével, akiben az Egyházat láthatjuk, illetve már egészen korai értelmezésben a Szűzanyát is, és győztes Fiát, aki vaspálcával kormányozza a nemzeteket. Az ő oldalukon harcol Mihály. „Nagy harc támadt a mennyben”, Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt (12,7). Tudjuk jól, hogy ebből a harcból Mihály és serege került ki győztesen, és azt is, hogy Krisztus már diadalt aratott, tehát a gonosz fölötti minden győzelem valójában az Üdvözítő győzelme.
Legendák és Zarándokhelyek
A Szentíráson kívüli, Szent Mihályhoz kapcsolódó történetek egyik leghíresebbike az Angyalvárhoz kapcsolódik. A legenda szerint Nagy Szent Gergely pápa vezetésével 590-ben a hívek egy bűnbánati körmeneten könyörögtek a pestisjárvány megszűnéséért, és ekkor Hadrianus császár mauzóleumának tetején megjelent a Szentatyának Szent Mihály. Azóta nevezzük Angyalvárnak ezt az építményt.
A garganói Szent Mihály-bazilikához kötődik az a legenda, amely szerint 490 körül egy jómódú gazdának elkóborolt az egyik legszebb bikája, és amikor rátalált, az állat egy barlangnál térdelt. Dühében rálőtt egy íjjal, de a nyíl visszafordult, és őt magát sebezte meg. Ezt elmondta Lőrinc püspöknek, aki imát és böjtöt rendelt el. Közben megjelent neki Mihály, és közölte vele, hogy az a hely az ő szent helye. Meghagyta azt is, hogy ahol a szikla szétnyílik, ott a hívek tartsanak bűnbánatot, és kéréseik meghallgatásra fognak találni. Amikor Lőrinc püspök föl akarta szentelni a barlang melletti kápolnát, Mihály újból megjelent neki és tudtára adta, hogy ő már megszentelte azt.
Rafaello Santi - Szent Mihály és a Sátán című festménye is megörökíti az arkangyal küzdelmét a gonosszal. A legenda szerint megjelent már Attilának, a hunok fejedelmének, és Aubert de Avranches püspöknek is. Állítólag I. Gergely pápa is látta Szent Mihályt a nagy pestisjárvány idején. Az arkangyal a látomásban eltette véres kardját, ezzel jelezte a járvány végét. Szent Mihály a legenda szerint Szent László és Salamon viadala közben is megmutatta magát. Salamon elmondása szerint ellenfele fölött repült két angyal, akik tüzes kardjaikkal fenyegették ellenségeit - legalábbis ezt írja a képes krónika. Magyarországon úgy tartja a hagyomány, hogy Mihály kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Ehhez a hiedelemhez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés. A Göncölszekeret eleink Szent Mihály szekerének hívták, a Tejutat pedig Szent Mihály útjának. Hans Memling - Az utolsó ítélet című festménye szintén Mihály arkangyal mérlegelő szerepét emeli ki.
Szent Mihály Napja és a Népi Hagyományok
Szent Mihály napja, szeptember 29-e fontos szerepet töltött be elődeink életében. A paraszti hagyományban a gazdasági év fordulójának számított az állattartók körében. E napon hajtották vissza az ólakba, istállókba a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat. A pásztorok és a juhászok ekkor számoltak el gazdáikkal és kapták meg bérüket, és ezen a napon is szegődtek el a következő gazdasági évre. Az elvégzett munkát meg is ünnepelték nagy mulatságokkal, amelyek során tüzeket raktak. A népi hiedelem szerint a Szent Mihály-napi tüzet nem szabad eloltani, amíg az utolsó pásztor haza nem tér, ezzel biztosítva a következő gazdasági év sikerességet és eredményességét. A nap alkalmat adott arra is, hogy kiegészítsék, pótolják felszerelésüket, ezért vásáros napként tartották számon, ez sok helyen a mai napig élő hagyomány.
Időjárásjósló napnak is tartották, méghozzá az állatok viselkedéséből igyekeztek következtetni az elkövetkező időszakra. Úgy gondolták, ha éjszaka a juhok vagy a disznók összebújnak, hosszú, hideg tél lesz, ellenkező esetben enyhe, ha még nem indultak útnak a fecskék, hosszú ősz ígérkezik, ha pedig dörög az ég, kemény tél várható. Számos szólás, közmondás kapcsolódik e naphoz, amelyek mind arra utalnak, hogy szeptember 29-ével beköszönt a rossz idő, és nem tanácsos a nyár során megszokott öltözékeket tovább hordani: „aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni”, „aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot”, „Szent Mihály-nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet”, „Szent Mihály lova deres, behozza a telet”. Munkakezdő napként ezt követően kezdtek neki a kukoricatörésnek és a szüretnek. A Szent Mihály napjától Katalin napjáig, azaz november 25-ig tartó időszakot kisfarsangnak nevezték, amely a bálok és lakodalmak ideje volt. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában arra is felhívja a figyelmet, hogy Mihály-nap idényváltó szerepe egykor nemcsak a népéletben, hanem országos ügyekben is hangsúlyt kapott.
Szent Mihály arkangyal ima dallammal és videoval
A Szent Mihály-napi Bátorságpróba
A Waldorf-iskolákban Szent Mihály-napi bátorságpróbát szoktak tartani. Ez lehet fizikai megmérettetés, de ugyanúgy a lélek erejét, kitartását is próbára tehetik. Az egyes állomásoknál fehér vagy ragyogóan csillogó, aranyosra festett köveket kell gyűjteniük, amit az ünnep záróakkordjaként egy nagy mérleg serpenyőjébe tesznek, ezzel is utalva arra, hogy Mihály az, aki mérlegre helyezi az elmúltak lelkét, megméri tetteik súlyát. Amikor Szent Mihályt ünnepeljük, voltaképpen a saját sárkányunkkal fordulunk szembe, tetteinket, döntéseinket mérlegelve, az egyensúlyra törekvés szándékával felvértezve. Például, cipókat sütöttek az iskola tanulóinak, és előadták az arany madarat az iskola és a szülők előtt. Ehhez is nem kis bátorságra van szükség. Az elkészítéshez először az élesztőt kell megfuttatni, utána az anyagokat összeönteni, megdagasztani, majd kb. egy órát kelni hagyni.
Tilalmak és Időjóslás
Szent Mihályhoz kapcsolódott néhány tilalom is. Ezen a napon aki mosott, annak eleink szerint kisebesedett a keze, aki mángorolt, annak pedig a háza felett az év maradék részében dörgött az ég. A szokás szerint szeptember 29-cel veszi kezdetét az ősz. A füvet már „harapófogóval sem lehet kihúzni a földből”. Ettől kezdve tavaszig nem szabadott már az ágyneműt kinn szellőztetni.
Mihály Arkangyal a Szellemi Harcban
Mihály arkangyal Isten hercege, az angyalok vezére, a nyugat ura, a Mennyország seregeinek főparancsnoka - ezekkel, és még sok más jelzővel illették már Mihály arkangyalt. Jelképe a hatalmas kard, amivel legyőz minden gonoszt. Hatalmánál csak akaratereje nagyobb, Isten iránti hűsége teljességgel megingathatatlan. Szent Mihály győzte le Lucifert és taszította a földre, mikor az fellázadt az Úr ellen, és ő oldozza majd el ideiglenesen, mikor eljön az utolsó ítélet. Az arkangyal nevéhez kötődik emellett Énok, az első próféta mennybe emelése, valamint részt vett az egyiptomi hét csapás kivitelezésében is.
XIII. Leó pápának 1884. október 13-án látomása volt a vatikáni kápolnában. Ennek hatására több imát is írt, amelyek elmondását minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike a következő imádság Szent Mihály támogatásáért a sátán elleni harcban: „Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!” Ezt az imát sokáig kötelező volt elmondani a miséken, ma már viszont nem az. A liturgikus reform előtt valóban kötelező volt elmondani a szentmisék végén ezt az imádságot. Azóta már nem, ám néhány helyen tovább él ez az ima. Egy Szent Mihály nevét viselő templomban nagyon is helye van. Sajátos íze, lelkülete érzékelteti az ember sebezhetőségét, kiszolgáltatottságát, kicsinységét. Ennek tudatában kérjük egy főangyal segítségét, akiről tudjuk, hogy közeli kapcsolatban áll Istennel, és legfőbb küldetése a gonosz elleni küzdelem.
Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy az említett látomásában ördögien gonosz hangot hallott: „El tudom pusztítani Egyházadat!” Egy jóságos hang válaszolt erre. A pápa úgy érezte, az Úr beszél a sátánnal. Hasonlóan a Jób könyvében zajló párbeszédhez (Jób 1,6-12; 2,1-7), a sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújthassa az Egyházat, Isten pedig hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb részében, hogy Egyházát próbára tegye. Tény, hogy az elmúlt évszázadban több millióra rúgott a hite miatt üldözött és meggyilkolt emberek száma. A hazugság atyja ezúttal sem tagadta meg önmagát: hazugsággal akar megfélemlíteni. A sátán ugyanis nem képes elpusztítani az Egyházat, hiszen Jézus maga mondja: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Ez isteni ígéret. Nyilvánvaló, hogy a gonosz állandóan kísért bennünket, meg tud rendíteni egyes híveket, de ez mindig így volt. Az Egyház az elmúlt kétezer évben súlyos belső és külső viszontagságokat élt át, harcolt a bűnnel, megtapasztalta a sötétség nyomasztó erejét, mégis, szüntelenül kíséri a kegyelem, amely védi, erősíti, kitűzött céljai felé, leginkább az üdvösség felé segíti. Kétségtelen, hogy a végső időket éljük, de mindenkit óva intenénk attól, hogy számolgatni kezdje a heteket és a napokat, rémülten várva, mikor omlik össze a világ. Eszkatológiai távlatokban gondolkodunk, mert „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte közénk egyszülött Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4). Megtestesült, és ezzel elkezdődött a végső idő, amikor Isten „Fiában szólt hozzánk” (Zsid 1,1). Azt, hogy ez az idő meddig tart, nem tudjuk, erről még Jézus is azt mondja: csak a mennyei Atya tudja. Az, hogy a végső időket éljük, egyet jelent a drámai harc fokozódásával a szentek közössége - ami nemcsak az üdvözültek, de mindazok közösségét is jelenti, akik Krisztushoz tartoznak - és a gonosz között. Leó pápa kaphatott különleges égi jelet. Isten célja azonban az ilyen jelenségekkel - akárcsak száz évvel ezelőtt, a fatimai pásztorgyerekek esetében - soha nem az ijesztgetés, hanem a figyelmeztetés, a felelősségünkre való emlékeztetés, a kegyelem közelségének valósága, hogy tudjuk, van eszközünk, utunk, reménységünk Krisztusban legyőzni a gonoszt. Ne csapjuk be magunkat, a gonosz igenis létezik, van ereje, veszélyezteti az üdvösségünket, mégis, Isten kegyelme mindig felülírja a mesterkedéseit. S nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, hogy Isten teremtő, a gonosz teremtmény csupán. Utalnánk itt az engesztelés fontosságára. Vannak bűnös szokások, amelyekhez rendetlen módon ragaszkodunk, megnyomorítva a lelkünket, megbántva ezzel Istent.
Engesztelő Imaórák
Szeptember 29-én van a három főangyal, Szent Mihály, Gábriel és Rafael ünnepe. Sok templomban minden hónap első keddjén 9 és 12 óra között kihelyezik az Oltáriszentséget, délben pedig Szent Mihály-imaóra és engesztelő szentmise kezdődik. A Szent Mihály-templomba kerülve merült fel a gondolat, hogy meg kellene erősíteni Szent Mihály kultuszát. A gondolat 2015-re érett meg, és annak az évnek a novemberében el is indult a Szent Mihály tiszteletére minden hónap első keddjén tartott imaóra, a déli engesztelő imaóra példájára. Engeszteléssel kezdődik, Isten irgalmasságának rózsafüzérét imádkozzák, Szent Mihály közbenjárását kérik, elmondják a püspöki kar 2006-ra kiadott engesztelő imádságát, és szentségi áldással ér véget a szentségimádás. Ezt követően kezdődik a szentmise, amit általában Szent Mihály tiszteletére mutatnak be. Fontos, hogy ebben mindig megújítjuk a keresztségi fogadást, azaz háromszorosan ellentmondunk a sátánnak, és ezt követően megvalljuk a Szentháromságba vetett hitünket. Az egészet végül a lourdes-i kápolnában zárják le, ahol Szent II. János Pál pápa tiszteletére imádkoznak. A helyi hívők lassanként kezdenek felfigyelni az imaórára, elsősorban az engesztelő lelkületű hívek jönnek el. Vannak közöttük fiatalok is, akik valószínűleg rugalmas munkarendben dolgoznak, és csatlakoznak, hogy Szent Mihály közbenjárását kérjék. Azt soha egyetlen percre sem szabad elfelejteni, hogy a gonosz elleni küzdelem mindig, így napjainkban is aktuális. Csakúgy, mint az engesztelés, az imádság.
Szent Mihály arkangyal ima dallammal és videoval
A Keresztény Fegyverzet
Napjainkban gyakran esik szó a jogos önvédelemről. Lehet olyan eset, amikor kénytelenek vagyunk élni ezzel, ha az életünket közvetlen veszély fenyegeti. A lelki életben is megvan ennek a helye, és igény is van rá. Az ember sebezhető, esendő, hordozza magában az áteredő bűn következményeit. Megvannak a korlátaink. Gyakran jutunk el arra a pontra, amikor úgy érezzük, csak az Isten kegyelme emelhet fel bennünket a mélyből. A zarándok Egyház járja azt az utat, amelyre Isten meghívta. A szentek legnagyobb részt szintén nem voltak makulátlanok, gyakran bukdácsoltak, görgették maguk előtt a visszatérő bűneiket, hibáikat. Isten éppen azért engedte meg ezt, hogy megszentelődjenek a küzdelemben, a kegyelem erejéből „izzadják ki” magukból az életszentséget. Ha ez az ő életükben így volt, a mi életünkben miért lenne másképp? Harc és kard? Nyilván nem úgy kell ezt elképzelni, hogy az erőszakra erőszak lenne a válasz, hiszen ha a feszületre tekintünk, rögtön megkapjuk az útmutatást: a legnagyobb erőszak és gyűlölet tüzét csak az Isten szeretete tudja teljes mértékben kioltani és legyőzni. Jézus nem szállt le a keresztről, nem csapott szét az üldözői között, hanem áldozattá lett, teljesítette mennyei Atyja akaratát, s mindezt értünk, a mi üdvösségünkre tette. Megalázta magát a legmélyebb pontig, engedelmeskedett a kereszthalálig (Vö. Fil 2,8) és ő az, aki felemel minket Istenhez.
Az efezusi levél hatodik fejezetében olvashatjuk, milyen is a keresztény ember fegyverzete: „Erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva.”
