A „turot ettem elejtettem kott jelentése” mögött rejlő történetek és hagyományok

A „turot ettem elejtettem kott jelentése” kifejezés, bár első hallásra titokzatosnak tűnhet, valójában egy mélyen emberi történetbe és a magyar néphagyományokba enged bepillantást. A megadott szöveg alapján egy komplex családi narratíva bontakozik ki, ahol az egyéni sorsok és a generációkon átívelő örökség, valamint a népköltészet, különösen a vőfélyversek humoros és olykor pajzán megnyilvánulásai fonódnak össze. Az alábbiakban részletesen elemezzük a kifejezés lehetséges értelmezéseit, kontextusát és kulturális jelentőségét.

Egy házasság története az első világháború árnyékában

A szöveg egy házasságkötéssel kezdődik az első világháború legvéresebb szakaszában. A pár, egy férfi és egy nő, nem a jövőt, hanem a múltat engesztelő igazságtételre készült. Az asszony, az elbeszélő anyja, elvált első férjétől, akit soha nem fogadott el teste reakcióival. Döntését nem az motiválta, hogy férje saját közeli családtagjával, nála tizennégy évvel idősebb Gizella nagynénjével csalta meg - ez a tény legfeljebb árnyalta, de nem indokolta elhatározását. Gyerekkori vágyának teljesülését kereste: szabad akart lenni, és új kérőjéről, az apáról joggal képzelhette, mellette valóban azzá lehet. A férfi népszerű tanácsnok volt, kulturált, kellemes, az emberi méltóságot szokatlan szolidaritással védő, szigorú erkölcsi normák közt élő ember.

A házasságkötés és a családi dinamika

Az anya briliáns logikája, amely új házassága létrejöttéig szinte élete minden kátyújából kisegítette, ezúttal nem elemezte elég figyelemmel a lírai szépséggel megfogalmazott, nagyon emberi kérést, és nem számolt valamivel. Azt hitte, a számára kínosan terhes házasélet ilyen jellegű részét a gyermek világrajövetele után azonnal ki is iktathatja a közös életből. Nem akart tovább részese lenni annak a számára riasztó élménynek, amit egy férfitest közeledése jelent, hiszen amit kértek tőle, megadta tisztességgel. Felnőttként értette meg az elbeszélő, hol botlott anyja, aki úgy képzelte, a kívánt gyermek világrajövetele után holtig hű, szerető testvérbarátja maradhat élete új társának. Kínos meglepetés volt számára átélnie, hogy a tanácsos mást is igénylő szenvedéllyel közeledik hozzá. Ennek vállalását már nem érezte kötelességének, s mihelyt a gyerekszoba ajtaja felnyílt, a közös hálóét kulccsal zárta magára.

Apja génjeiből fakadóan az elbeszélő megfejtette a meg nem fogalmazott, csak magatartással felelő választ. A meghökkentő kijelentés után a férj nyilván sebzetten és fegyelmezetten elfogadta az ukázt, és meg se kísérelte jobb belátásra bírni a feleségét. Hogy milyen módon felelt önmaga férfiélete természetes problémáira, azon csak akkor kezdett el tűnődni, mikor halála után kinyitotta az íróasztalát, amelynek egy fiókja tele volt versekkel.

Versek a titokzatos fiókban

Az elbeszélőt nem lepte meg, hogy apja ismeri az alkotók titkát, hiszen a versírás képessége a családban születéssel járó ajándék volt. Nem a versek létezésének ténye, hanem tartalmuk döbbentette meg. Ahogyan bennük sír a tűnő ifjúság, majd a tűnő egészség, és végül az örökre lezáródó élet utáni búcsúként mennyi fájdalommal kérdezi, miért kell itt hagyni a világot, amely minden gondjával, keservével együtt is gyönyörű. Az apa nemcsak a surranó órákat búcsúztatta a szonettekben, de egy sziluettet is, egy tömjénfüsttel és világosszürke fátyollal takart arcot, amelyet mellette ülve világít meg a templomablak tarka mintázatán beáramló fénysugár, míg a mise folyik. Hogy az eltiltott hitvesi ölelést pótolta valamiképpen, mint Az arany ember Tímár Mihálya, azt elárulták a szonettek. Azt azonban nem jelezte hasonlat, utalás vagy célzás, hogy kit lepett a szürke fátyol, apja megőrizte mások titkát is.

Anyja mellette állt, mikor a fiókban motozott, és megrettent arcát látva kivette kezéből a kis kötetet, beleolvasott. Az elbeszélő igazán akkor rendült meg, mikor az addig tanácstalanul szomorú és egyszerre egy anya adakozó vágyával mosolyra derülő arcba nézett. Egyetlen pillanat alatt rájött, ami valaha megesett, hát megesett, bizonyítéka csak most került kezébe, de mit von le negyvenkét, a házasságban együtt átélt esztendők szépségéből? Amit mosolya visszajelez a tények érzékelése mellett, az a megértés, a panasztalan tudomásulvétel, az anya egész emberi tisztessége és lojalitása. A felismerés, hogy ő miben vétett, az is ott volt az arcán, amit apja láthatólag nem tudott nélkülözni. Milyen jogon kérhetné számon tőle, hiszen megadását tőle könyörögte, aki az ajtót bezárta, az ő volt, nem a férj. Ami egyébként bármikor, bármi színhelyen megtörtént, annak titkát ő maga takarja ezentúl új lepellel, nem tartozik az se barátra, se családtagra, se a városra, kettőjük gyerekére meg semmiképpen. Anyja észrevette, amit megtudott, megrendíti őt. Megcsóválta a fejét, és illatos tenyerét ráborította a szemére: ne olvasson tovább, az írt szöveg nem az ő életének történetének egy fejezete, csak az apjáé.

Az elbeszélő megborzongott védő ujjai őrizetében, merev volt, középkori módon szigorú, rettenetesen puritán. Mellette meg a megértés állt, az irgalom, nem a megbocsátás, mert nem érezte bűnnek, ami történt, amit olvasott, csak a kifizetett számla visszaigazolásának. Sokáig zárva tartotta a szemét ujjai alatt, később is szégyenlősen és zavartan nézett fel, hiszen kapcsolatukban ő gyermek maradt, apja sose volt számára férfi, csak édesapa, anyja sem asszony, hanem nő, aki szült. A valaha egyesülő testek képét, ha olykor kamaszkorában felmerült, amelynek eredményeként ő megszületett, azonnal elhessegette undorodva, sértett a gondolata is.

A nevelés szabadsága és a tehetség kibontakozása

Ha két, valaha ösztöneik ellen fegyelmezett ember elé odatesznek egy tőlük származott csecsemőt, dönthettek volna a jövőm érdekében úgy, ahogy az általuk megélt modell tanította, tarthattak volna kurta pórázon, imbolyoghattam volna tilalmak labirintjében, ők ellenkezőképpen határoztak: nőjek fel szabadon, a hajlamaim kijelölte keretek között, nevelni nem fognak, csak civilizálnak, s még azt is úgy teszik, hogy tiltakozhassak vagy ellenállhassak, ha álláspontom igazságát józan érveléssel és illedelmesen meg tudom védeni.

A nagy zongoraművésznő karrierjéről, később igazi elismeréséről álmodó okleveles tanítónő anya és a vágyai ellenére jogásznak kényszerített apa egyformán azt próbálta adni gyermekének, amit saját elgondolása szerint a legbecsesebbnek tartott. Az anya emlékezete kincsei közt őrizte Kubelik mester egykori kritikáját, mely neki, a zongorázó fiatal lánynak világsikert jövendölt, ha befejezi a konzervatóriumot és legyőzi állandó lámpalázát. Beíratta hát lányát a városi zeneiskolába, mihelyt a forgatható zongoraszéket úgy állíthatták be, hogy kényelmesen elérje a billentyűket. Iszonyú lehetett számára a felismerés, hogy nemhogy nem muzikális, de ki nem állhat zongorázni, dühösen kalapál a hangszeren, lépten-nyomon jelzi, kínszenvedés, amire fogták. Pár év meddő kísérletezés után abba is kellett hagyatni vele a felesleges időpazarlást. Az elbeszélő áhítattal ült a koncerten, ámulva figyelte a muzsikára, de hogy a zene nyelvén szólaljon meg és tolmácsolja a mesterek üzenetét, arra már nem futotta se kedvéből, se erejéből.

Csaknem két évtized telt el, mire az anya észrevette, másik istenadta tehetsége gyakorlására nem kell nógatnia a kislányt, a mesemondás képessége, a fantázia tündérmutatványai biztatás nélkül is beleépültek az életébe. Az sose derült ki, hároméves korára hogyan tanult meg írni, és egy évvel később fertelmes betűkkel rögzíteni képzelőtehetsége hihetetlen jelzéseit. Írásra bezzeg nem kellett nógatni, olvasásra sem, a gyermek vagy írt, vagy olvasott, rendszertelenül, azt, ami éppen a keze ügyébe akadt, Karenina Annát, Lear királyt párhuzamosan Csutora Jancsi közhuszár történetével, a lexikonokkal és a nemzetközi menetrenddel. Napilapok nem érdekelték, de a színház és a film világa igen. Ezen a területen szereplésre sem várt biztatást, kérés nélkül is elszavalta saját gyártmányú verseit, vagy elmesélte az általa regénynek gyanított maga kitalálta képtelen történetet. Hogy anyja írói tehetségét hozta a születéssel, nem a muzikalitását, kezdetben nem volt vigasztaló kárpótlás a zenébe egyaránt szerelmes szülőknek, mert verset, szépprózát vagy tudományos műveket alkotni a férj és felesége felmenői és rokonsága egyaránt tudott. Szabók és Jablonczayak írtak pedagógiai vagy teológiai szakkönyveket, közepes értékű regényt, gyenge és kevésbé gyenge novellát, átlagon felül sikerült verseket, olykor kisasszonyok bágyadt albumaiba félrevezetően melankolikus sorokat.

Gyermekkorának első írói jelzésein titokzatos árnyékok lebegtek, lényüket soha fel nem táró személyek mozogtak. Míg a szülők esténként egymást váltva altatták gyermeküket, aki elandalogva hallgatta a csendes beszédet tündérekről, manókról, hős férfiakról, nőkről, leginkább Dorian Grayhez hasonlított, magába szívta, amit a közeledő éjszakában a szülők valaha megismert vagy saját leleményű mesevilága közvetített, de a hangjuk puhasága mögött, a mesékkel párhuzamosan mást is érzékelt, míg az álom el nem nyomta, a hallott szöveget korrigálta némán. Hétsingi Koponyányi Monyók nem erdőben élt, hanem a Kossuth utcán, és selyemhernyót tenyésztett, abból élt, nem volt munkakerülő, és sosem evett kását, mint ahogy Hófehérke sem evett mérgezett almát, csak zöldborsót, amit nem lehetett belém kényszeríteni, itt világos az emlék logikája, ne tömjenek azzal, mert belehalok. Szöveg és kontroll és javítás egyszerre működött a tudatában, ez a korai képessége is rögzült, ezért tudott az iskolai órán regényt írni, ha felszólították, folytatni a verset. Hatodik gimnazista korában a Pedagógiai Intézet vizsgálatán ezt el se hitték neki, s mikor próbára tették és megállta a helyét, zavartan és ellenségesen néztek rá, mint egy csalóra, aki egyszer csúful végzi, mert se hencegésen, se hazugságon nem kapták rajta, egyszerre két tevékenység hibátlan lebonyolítását végző aggyal áldott-vert meg a születés, illetlennek és felháborítónak ítélték. A Vergilius-ügy, amelyről gimnazista évei alatt lesz még szó, szintén nem keltett lelkesedést. Szülei nem szidtak, nem dicsértek érte, nem szégyenítettek meg, tudomásul vették, így született, nem csak szellemi, genetikai tekintetben is nem egy sajátos ágat produkált a két família.

A látás és a mesék ereje

Minden Szabónak van valami problémája a szemével, anyámék féltették a látását, a látásromlás esti olvasással való fokozását azzal védték ki, hogy lefektetés után addig meséltek, míg el nem altatták. A hét páratlan napjain anyja, pároson apja volt az esti mesemondó soros. Anyja maga írta tündértörténeteit hallhatta sorra, vagy rokonairól rögtönzött meséket, bámulatos képzelőereje sodrásának erejét csak később méltányolta igazán, hisz hol volt még akkor az űrutazás, mikor anyja mesehősei számára régen nem volt probléma a lábolható levegő, vagy a valami golyóba belehelyezett és űrbe kilőtt bosszantó városi figura, atyafi vagy ismerős. Anyjától értesült, saját meséjéből, hogy a boldogságnak gyűrűje van, le ne lopják a kezéről, ha egyszer ő is viselheti, mert akkor örökre elveszíti a derűt és biztonságot. Azt is tőle hallotta, figyeljen az erdőben, mert van muzsikáló fa valahol, felgördülő ajtókéreggel, amelynek rejtekében ellopott szívét aranydobozban őrzi egy törpe. Anyja tenyerében forgatta a mindenséget, és a színek ezerszeresre gazdagodtak szavai nyomán, nélküle nincs Tündér Lala, se Sziget-kék, vagy Bárány Boldizsár.

Az olvasóktól riadtan könyvel el egy-egy visszajelzést, mert tudja, nem neki szól: anyja hajdani szavának ad csak hangot a szerkezettel, mikor a gyerekekhez beszél, s ha száll, az ő letört szárnyai segítik a mondanivalót. Ha ezen a téren kinyílt volna előtte a pálya, a nagyvilág gyermekkönyvtárát gazdagíthatta volna, de kéziratai útnak indítását apja vállalta, aki közelében a legtényszerűbb realitás is füstté vált, személye és mozdulata eleve elriasztotta bármilyen siker lehetőségét. Maradtak hát kéziratban a mesék, papír és az én emlékezetem őrizték meg Borka boszorkányt a falra rajzolt karikákkal, amelyek nyomán a vályogból megindul és csepeg, csepeg a vályog mögé tárolt ember vére, amely azonnal pillangósereggé izmosul. Anyja látta, amit elképzelt, de tudta vele láttatni ugyanezt, élete sok buktatóján átsegítette saját mondatainak varázsereje. Milyen lett volna költőnek, ki tudja, dédanyja széttépte a verseit, az egyetlent, ami megmenekült Gizella nagy-nagynéném holmijai között, beledolgozta a drámává alakított Régimódi történet egyik felvonásába. Azt már nem érte meg, hogy hallja is, micsoda úrfelmutatási némasággal felel a közönség színházi változatba applikált költeményére, amelyben elmereng, mint hajdani fiatal lány, élt-e ő egyáltalán valamikor, vagy csak képzelte, s ha igen, mi volt, mi lehetett eredetileg: madár, bokor, játszi gyerek, úrinő, remete? És ha élt csakugyan már egyszer, miért került sorsába annyi szinkópa, és hol csúszott el ő maga, a glissandón, hiszen szinte mindig tilos volt számára a pedál. Milyen árva lehetett szegény, milyen elnyomott, szomorú, míg Rickl Mária házában egyre csak kutatta, találgatta ellopott élete színtereit. Ha anyjáról szól, mindig meghatódik és elszomorodik, mert mindent, amit tud és életében létrehozott, az ő tehetségéből örökölt, és mindent neki kellett volna megkapnia, amivel az élet őt megajándékozta. Egyébként felnőttként is rögtönzött mesét neki, akkor csak nézte azt az emberi-írói csodát, aki volt, ő megszabta a témát és ő rögtönzött, indult azonnal a perc szülte történet, a kész, menet közben komponált remeklés.

Az antik kultúra és a tudományok világa

Apja vele adott kincse más volt, ő alám dúcolta Európa tartóoszlopait, az antik kultúra világát, az ókor nagy családregényeivel, a klasszikus eposzokkal. A pogány istenek történetébe itt-ott beleszőtt egy-két adatot a keresztény mitológiából, az üdvtörténet eseményeiből, ez utóbbi, mint később kiderült, nem volt szerencsés, de ezt akkor még rejtette a jövendő. A klasszikus ismeretek átadása az Ágyai Szabók családi tradíciója volt, apja, fia nem lévén, lányát részesítette ugyanabban az oktatásban, amivel őt nevelték. Még nem volt három, mikor elkezdte eligazítani a tudományok nyelvében. Grammatikát nem tanult tőle, csak szavakat, azok könnyen rögzültek. Apja az ablakra mutatott, azt mondta, fenesztra, ismételje, ismételte: fenesztra. A székre mutatott, kérte, mondja, szella, ezt is mondta, ez is rögzült a magyarosított igealakokkal együtt. Megyünk ambulálni? - kérdezte, és rögtön felfogta, szokott sétájára invitál, persze hogy ment ambulálni vele, és vidám jelzéseire, nézzen csak az égre, szép idő van, nyár ugyan, de a szol, a nap non ardet, nem perzsel. Télen a fogalom visszatért, mikor rézcsipkés ajtajú majolikakályhánk hengeréhez simulva nagy boldogan közölte, nem ardet, a csempe megfogható.

Apja nem ismert tündéreket, mikor ő altatott, Mári dajkájától hallott históriákkal gazdagította világomat, a hajdani dajka meséiben több erőszakos cselekedet és borzalom volt, mint Arany összes balladájában. Ilyen előképzés után, mikor már kifogyott a dajka történeteiből, a betyárhistóriákból és a szülőfaluját mosó Körös folyó víziszörnyeiből, rátért a nagy európai regényekre, az ókori eposzok részletekben való ismertetésére, elkezdte neki mesélni a trójai háborút meg Odüsszeusz útjait. Mire évek alatt összes ókori ismeretét átadta neki, kiegészítésképpen még ismertette az Aeneis-t is.

A vőfélyversek és a lakodalmi hagyományok világa

A „turot ettem elejtettem kott jelentése” kifejezés szorosan összefonódhat a lakodalmi vőfélyversek világával. A szövegben található felsorolások, mint „Vőfélyszalag kikérése I.”, „Vőlegény búcsúztatása”, „Menyasszony kikérése I.”, „Leves behozatalakor I.”, vagy a „Pörkölt behozatalakor” című szakaszok, mind-mind a hagyományos magyar lakodalmak forgatókönyvének részei, ahol a vőfély fontos szerepet játszott. A vőfély feladata volt a vendégek fogadása, irányítása, az ételek felkonferálása, a fiatal pár búcsúztatása és köszöntése, mindezt humoros, gyakran rímes versekkel fűszerezve.

Lakodalmi forgatókönyv és a vőfély szerepe

A vőfélyversek szerkezete és témavilága rendkívül gazdag. A meghívóktól kezdve („A koszorúslány meghívására”, „Hívogató a többi vendégekhez”) egészen az étkezések alatti szórakoztatásig („Leves behozatalakor”, „Pecsenye behozatalakor”, „Kása behozatalakor”) minden eseményhez tartozott egy-egy alkalomhoz illő vers. A „turot ettem elejtettem kott jelentése” utalhat egy ilyen vőfélyversre, amely a túró vagy más ételek, esetleg az elhullajtott, elejtett dolgok (például a „kotta” - ami a zenei kottára, vagy egyfajta „elejtett” hibára, vicces megjegyzésre utalhat) humoros feldolgozására épül.

A felsorolásban számos olyan kifejezés szerepel, amelyek tipikus vőfélytréfákat rejtenek:

• „- A két szőröst tedd össze, a golyót hagyd közte! - Alig várom, hogy este legyen, a két szőröst összetegyem!”
• „- Beteszik mereven, kiveszik lágyan, csepeg a vége.”
• „- Kívül szőrös, belül nedves, legényeknek igen kedves.”

Ezek a sorok egyértelműen a lakodalmi játékok, tréfák és a népi erotika humoros megnyilvánulásai, melyek a korabeli esküvők elengedhetetlen részét képezték. A vőfély feladata volt, hogy oldja a hangulatot, nevettesse a násznépet, és olykor pajzán utalásokkal fűszerezze az estét, persze mindig a jó ízlés határain belül maradva.

A túró és a „kotta” lehetséges jelentései

A „turot ettem elejtettem kott” kifejezés esetében a „túró” utalhat egyszerűen egy ételre, melyet a lakodalmon fogyasztanak. A „kott” szó viszont több értelmezési lehetőséget is kínál.

1. Zenéhez kapcsolódó jelentés: A „kotta” mint zenei lejegyzés, utalhat a lakodalmi zenére, táncra, éneklésre. Esetleg egy elrontott dallamra, vagy egy humoros „félrenóta” leírására.
2. Metaforikus jelentés: A „kotta” átvitt értelemben utalhat valamilyen „rendszerre”, „szabályra”, „forgatókönyvre”. Ha „elejti a kottát”, az jelentheti azt, hogy valaki eltér a megszokottól, hibázik, vagy éppen egy váratlan, vicces dolgot tesz.
3. Helyi vagy tájszólásbeli kifejezés: Lehetséges, hogy a „kotta” egy kevésbé ismert tájszólásbeli kifejezés, amelynek pontos jelentése csak az adott régióban ismert. A népi nyelv tele van ilyen rejtett utalásokkal és kifejezésekkel.
4. Szójáték: A „kotta” lehet egy szójáték része, amely a „kottázni” (leírni, feljegyezni) igével áll kapcsolatban, vagy valamilyen hangutánzó szóból ered.

Tekintettel a vőfélyversek kontextusára, ahol a humor és a tréfa dominál, a „turot ettem elejtettem kott” valószínűleg egy humoros fordulattal él, amely egy váratlan eseményre, egy vicces hibára vagy egy pajzán utalásra vonatkozik. Lehet, hogy a túró evése közben történt valami kínos, vagy éppen ellenkezőleg, valaki szándékosan ejtett el valamit (a „kottát”), hogy ezzel indítson egy viccet vagy egy játékot.

A házasság értelme és a tanácsok

A vőfélyversek nemcsak szórakoztatnak, hanem tanácsokat is adnak a fiatal párnak és a násznépnek. A „A házasság értelméről” című részek („Ezt mindenki elhiggye!”, „Mi hát a házasság?”) komolyabb hangvételű, bölcsebb gondolatokat közvetítenek. Ugyancsak tanító jelleggel bírnak az alábbi mondatok:

• „IV. Ha szomjas vagy, ne menj a kocsmába!”
• „V. Kártyázni, biliárdozni csak a feleségeddel szabad. Dohányozni meg csak akkor, ha ő megengedi.”
• „IX. Ne kívánd a felségedtől, hogy a gyereket ő ringassa, pelenkázza.”
• „X. Ne kívánd meg soha más feleségét!”

Ezek a jó tanácsok a házasélet harmóniájára, a hűségre és a kölcsönös tiszteletre ösztönöznek, miközben humorosan utalnak a mindennapi élet apró buktatóira.

A cirkuszi előadás és a népi hirdetmények

A szövegben felbukkan egy érdekes hirdetmény is: „Közhírré tétetik minden jámbor hívőnek, hogy ma este hét órai kezdettel a ………-i kultúrotthonban nagyszabású cirkuszi előadást láthatnak.” Ez a rész tovább erősíti a népi szórakoztatás, a közösségi események fontosságát. A hirdetmény humoros elemeket is tartalmaz: „- Egy óriás békaugrásra is sor kerül. - A belépődíjak nem egyformák. A vakok ingyen nézhetik. A sánták csak egyenesen jöhetnek be. A süketnémáktól felárat szedünk. Aki megjelenik, annak harminc dínár lesz a belépő. Aki otthon marad, az öt tojást köteles küldeni.” Ez a fajta hirdetmény is a vőfélyek, ceremóniamesterek szóbeli hagyományára emlékeztet, akik a humor és a játékosság révén tartották fenn a feszültséget és a jókedvet a közösségi eseményeken.

A "turot ettem elejtettem kott jelentése" mint kulturális lenyomat

A „turot ettem elejtettem kott jelentése” tehát nem egy önálló, egyszerű kifejezés, hanem egy komplex kulturális lenyomat, amely magában hordozza a családi történetek mélységét, a népi humor játékosságát és a hagyományos magyar lakodalmak sokszínűségét. A szövegben bemutatott családi narratíva - a házasság, a szerelmi csalódások, a művészeti tehetség öröklődése és a nevelés filozófiája - adja a mélyebb kontextust, amelybe a „turot ettem elejtettem kott” kifejezés beágyazódik. A vőfélyversek és a lakodalmi rituálék pedig a népi kultúra azon részét képezik, ahol a mindennapi élet, az étkezés, a szerelem és a társadalmi normák humoros és allegorikus módon jelennek meg. A „turot ettem elejtettem kott” így nem csupán egy mondat, hanem egy kapu egy letűnt kor, egy gazdag hagyomány és egy egyedi családi örökség megértéséhez.

tags: #turot #ettem #elejtettem #kott