A Kárpát-medence, különösen a Kárpátokat szegélyező területek - mint amilyen a Szatmár-Beregi sík -, rendkívül gazdag és egyedi puhatestű faunával rendelkeznek. Régóta ismert, hogy ezeken a vidékeken megjelenhetnek kárpáti bennszülött fajok, amelyek egyedülálló értéket jelentenek a tájegységben. Ezen különleges fajok közé tartoznak számos csigafajok, melyek közül több közösségi jelentőségű, vagy éppen friss felfedezésként bővíti a hazai fajlistát.
Kárpáti endemikus fajok a Szatmár-Beregi síkon
A Kárpátok északi-északkeleti részén elterjedt sudár orsócsiga (Vestia gulo) legújabb felfedezése Tiszabecsről igazi szenzációnak számít. Hazánkban eddig csak a Zempléni-hegységből volt ismert ez a faj, így felmerül a kérdés: hogyan került ide? A folyók áradásai a csigák számára nemcsak nehézséget jelentenek, hiszen komplett élőhelyeket és populációkat tehetnek tönkre, hanem egyben lehetőséget is teremtenek a csigákhoz képest rendkívül gyors terjedésre. Az áradás ugyanis számos holtfát emel föl és sodor el kilométereken keresztül, amelyen csigák tucatjai „tutajozhatnak”. Az uszadékfa az alsóbb szakaszokon megfeneklik, és a rajta lévő „potyautasok” a számukra alkalmas élőhelyeken megtelepedhetnek. Ez a mechanizmus magyarázhatja a sudár orsócsiga megjelenését is a Szatmár-Beregi síkon.
A bánáti csiga (Drobacia banatica) is egy közösségi jelentőségű kárpáti bennszülött faj, amely a Kárpát-medence gazdag biodiverzitásának része. Ezen kívül számos más kárpáti endemikus faj is előfordul a régióban, mint például a kárpáti kék meztelencsiga (Bielzia coerulans), amely a Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hegységekben, valamint a Beregi-síkon ismert. A hegységekben főleg szurdokerdőkből, montán bükkösökből, az Alföldön gyertyános-tölgyesekből ismert. A hazai populációk általában halványabb kék színűek, de a Kárpátokban lehet metálzöld, irizáló rózsaszín, sárga, pirosas, stb. színű is.
Az éti csiga (Helix pomatia): A természetes ínyencség és védelme
Az éti csiga (Helix pomatia) hazánk egyik leggyakoribb és Európa legnagyobb termetű csigája, általában 35-60 mm nagyságú. Mezofil igényű faj, mely főleg kiskertekben, különféle erdőtípusokban, bokrosokban mindenfelé gyakori. A nedvesebb mezoklímájú folyóvölgyekben élnek a legnagyobb termetű példányai. Kicsi fejükön rendszerint 4 tapogató figyelhető meg a szájnyílás fölött, amelyek felületén nyomásérzékelő receptorok találhatók. Lábuk ellaposodott hasláb, melynek hullámszerű mozgatásával haladnak előre. Legjellegzetesebb morfológiai sajátossága az aszimmetrikus, többrétegű külső meszes váz, amely egész élete során együtt növekszik az állattal. Legbelül egy vékony gyöngyházréteg (hypostracum) található, középen egy vastag kristályos mészréteg (ostracum), legkívül pedig egy fehérjéből és kitinből álló réteg (periostracum). A csigaház magassága és szélessége közel azonos, általában 37-49 mm. Kúpos házuk barna színű, jellegzetes széles, sötét övekkel.
Az éti csigát évszázadok óta fogyasztják, ami a nyugat-európai megtelepítésének is egyik oka volt. Több európai országban ma is keresett ínyencség, emiatt sok helyen számuk megritkult. Védettségét a túlgyűjtés megakadályozása indokolja. Az Európai Unióban Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj, és az EU által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) IV. melléklete szerint védelem alatt áll. Magyarországon is védett, azonban a 3 centiméternél nagyobb példányok április 1-től június 15-ig gyűjthetőek, szigorú szabályozások mellett. A 2006. évi szabályozás szerint például 2.000 tonna bruttó élősúlyú (kizárólag 30 mm, vagy annál nagyobb házátmérőjű) élő éti csiga gyűjthető össze, és az exportálható mennyiség sem haladhatja meg ezt a súlyhatárt. A gyűjtés után a csigákat kosárban éheztetik néhány napig, hogy megtisztítsák a mérgező anyagoktól, hiszen vérükben réztartalmú hemocianin található, mely kékes színt ad a vérnek. Egyes helyeken csigaversenyekre is sor kerül. Rendszeres gyűjtése ellenére az éti csiga gyakori, tömegesen előforduló faj.
Éti csiga -- állatságok 3.rész
Életmód és szaporodás: A csigák titkos élete
A csigák életmódját nagyban meghatározza, hogy testük viszonylag könnyen kiszáradhat. Télen és a száraz nyári időszakokban dermedt, nyugalmi állapotba vonulnak, szájzáradékukat ilyenkor vastag szaruréteggel (diaphragma) zárják le, vagy egy meszes réteggel, az úgynevezett epifragmával, „magukra zárják az ajtót”. Ilyenkor az életfunkcióik is lelassulnak, ami megakadályozza a kiszáradást. Amíg viszont vannak kellően nedves helyek, addig oda vonulnak vissza, például fák réseibe, árnyékot adó bokrok alatti nedves menedékekbe, kerti bútorok alatti zugokba. Tavasszal meglehetősen későn, rendszerint csak március végén bújnak elő.
Az éti csigák hímnősek, de a peterakáshoz partnerre van szükségük. Párzás során mindkét csiga megtermékenyül. Petéiket általában nyár közepén rakják le kicsi lyukakba, amelyekből egy hónap múlva kelnek ki a kis, lágy héjú, átalakulás nélkül fejlődő csigák.
A csigaház titka: Felépítés és funkció
A csigaház két összetevője a kalcium-karbonát és egy conchyolin nevű fehérje. Ezt a két anyagot a csiga úgynevezett köpenymirigye választja ki. A köpenymirigy a csigákon kívül más puhatestűeken, például a kagylókon is megtalálható. A legtöbb csigaház jobbra csavarodik. A csigaház, bár számunkra törékenynek és nehézkesnek tűnhet, a természetben kiváló védelem. Többek közt a száraz és a hideg időszakokban is ez a csiga menedéke.
Meztelencsigák: A kertek nemkívánatos lakói és a védekezés ellenük
A meztelencsigákkal általában elég kellemetlen a találkozás, hiszen látványnak sem túl bizalomgerjesztőek, és az sem kifejezetten szívmelengető, amikor az ember rájuk markol a kertben gazolás közben. A meztelencsigák számtalan faja megtalálható hazánkban. Jellemzően a kertben nyáron esténként találkozhatunk velük, amikor kijönnek a búvóhelyükről, a harmatos időben jól érzik magukat. A meztelencsigák már kifejezetten károsak, a termelt növényekben számottevő kárt okoznak, ezért védekezni kell ellenük. A spanyol meztelencsiga különösen nagy testű, 12-15 cm hosszú, és rendkívül falánk, válogatás nélkül rág meg minden növényt, de a vastag, húsos levelű növényeket, a gumókat, a gyökereket és a gombákat szereti a legjobban. Szívesen tartózkodik parlagon, a zavartalanul fejlődő, szaporodó gyomok hűvös, nyirkos árnyékában. Fénykerülő, éjszaka táplálkozik.
Számos módszert próbáltak már ki ellenük, több-kevesebb sikerrel. Ősi módszer, hogy a csiga járataira hamut, tojáshéjat, sót, műtrágyát szórnak, amely a csiga járómirigyeit elpusztítja és a csiga halálát okozza. Ha este nyirkos zsákdarabot vagy egyéb textíliát terítünk a növények közé, akkor reggel sok csigát fogunk az anyag alatt találni. Ezeket forró vízben lehet elpusztítani. Szeretik a sört! Üres konzervdobozt félig megtöltünk sörös vízzel és leássuk a veteményes ágyásba vagy a fóliasátorba. A csigák ellen sokféle csigaölő szer kapható a kereskedelemben, ezeket azonban csak ott szabad kiszórni, ahol a növényeket nem használjuk étkezésre. A természetes ellenségei, mint a futóbogarak, a futrinkák és a bábrablók sok kisebb csigát elpusztítanak. Az indiai futókacsa nagyon ügyesen megtalálja a rejtőző csigákat, és hihetetlen mennyiséget el tud belőlük fogyasztani. Angliában élelmes vállalkozók kacsacsapatokat adnak bérbe a kertészeknek. Újabban a fonálférgek elterjesztése is eredményesnek bizonyul: ezek behatolnak a csiga puha testébe, a csiga nem táplálkozik, lassan elpusztul.
A Ligeti csiga (Cepaea nemoralis): A kert barátja
Nem minden csiga kártevő! A Ligeti csiga (Cepaea nemoralis) egy olyan faj, amitől nem kell tartanunk. Ez az apró, 2 cm átmérőjű csiga kizárólag korhadt vagy száradó növényi részeket fogyaszt, ellentétben az európai vagy spanyol meztelen csigával, amik tetemes kárt tudnak okozni a kertünkben. A ligeti csiga egy szárazföldi, tüdővel lélegző csiga. Eredetileg Közép- és Nyugat-Európában honos, és Magyarországon főként a Dunántúlon, így itt a Bakonyban is megtalálható. Főleg elhalt növényi anyagokkal táplálkozik, így hozzájárul a kerti ökoszisztéma tisztításához és egészséges működéséhez, amivel nem okoz mezőgazdasági károkat, sőt, a jelenléte inkább előnyös. Nagyon gyorsan szaporodik, mivel a csiga peték 15-20 nap múlva kelnek ki. A fiatal csigák 1 évesen érik el az ivarérettséget. Élettartamuk 7-8 év is lehet, de természetes körülmények között évente a kikelt kis csigáknak csak a fele éli meg az ivarérett kort. Háztáji kertekben a baromfi, különösen a kacsa, előszeretettel fogyasztja ezeket az apró élőlényeket. A ligeti csiga háza 12-22 milliméter magas és 18-25 milliméter széles. A csigaház színe rendkívül változékony, lehet sárgás, fehéres, barnás, vöröses is, illetve lehet csíkos vagy egyszínű is. A sokszínűségének köszönhetően a gyűjtők szívesen szedik össze az üres csigaházakat.
Faunakutatások és új felfedezések
A Magyar Természettudományi Múzeum az utóbbi évtizedekben számos hazai nemzeti park (14 kötet) és védett terület (pl. Bátorliget, Szigetköz) flóra- és faunakutatására kapott megbízást. A hazai területek mellett az aradi Vasile Goldis Egyetem megbízásából a romániai Máramaros megye után Szilágy megye főként gerinctelen zoológiai kutatása következett. 21 fő - nagyrészt különböző szakterületek kutatói - összesen 11 darab 5 napos gyűjtőútra vállalkoztak, melyek eredményeként több mint 2300 gerinctelen taxont sikerült kimutatni. A múzeum munkatársai közül sokan a hazahozott anyaggal dolgoztak, vagy csak egy-egy útra csatlakozhattak, de voltak, akik 4-5 gyűjtőúton is részt tudtak venni. A Vasile Goldis egyetem folyóiratában azóta is sorra jelennek meg a megye gerinctelen állatainak különféle csoportjait bemutató cikkek a kutatási eredményekről.
Egy izgalmas történet 2015-ben kezdődött, amikor egy romániai faunakutatás során egy legalább 3 centiméter hosszú, a Mastus nemzetségbe tartozó üres csigaházat találtak, mely nagyobb a rokonainál. A nemzetség képviselői főleg a Balkánon élnek, a Mediterráneumban sok helyen előfordulnak egészen Kréta szigetéig. 2015 májusában Gubányi András és Katona Gergely a Dióspatakon (Vălişoara) hagyott gyűjtőfelszerelésért nem tudtak autóval visszamenni, mert négy helyen is elmosta a kávébarna ár az utakat és a hidakat. A szakadó esőben, a lehető legalsóbb rendű földutakon vezető hosszú kerülőútra kényszerültek, majd mikor végképp elfogyott az út, gyalog, esőkabátban, gumicsizmában értek célba. Ugyanezen év novemberében Erőss Zoltán és Kenéz Attila, a Puhatestűek gyűjteményének munkatársai felkeresték a völgyet, ahol kollégáik nyáron pórul jártak, mert úgy gondolták, hogy jó csigákat lehet fogni, és az élőhely is alkalmasnak tűnt. A fák törzsein még ekkor is majd’ egy méteres magasságban állt az iszap és a fennakadt hordalék. Az egyik, víz által összehordott rőzsekupac tetején találták meg azt a bizonyos üres csigaházat. Minden bizonnyal valahol a gyűjtőhely feletti völgyekben élhetett a faj. Noha a patak folyásiránya, a vízválasztók egyértelműen behatárolják az élőhelyet, első látásra reménytelennek tűnt a feladat, hogy megtalálják az állatot, mert óriási területet kellett volna megvizsgálni.
2016 májusában egy négy fős csapat indult el, hogy a szerződés teljesítéseként kivigyék a gyűjtött, kipreparált, óvatosan becsomagolt anyag egy részét, és megkapják a Vasile Goldis egyetem folyóiratának tiszteletpéldányait is. Az időjárás valamivel kedvezőbben alakult, mint tavaly nyáron: nem volt rekord mennyiségű csapadék, persze azért bőven esett. Ismét előkerült a már bevált esőkabát-gumicsizma páros, és a völgyben a patak mentén felfelé gyalogolva keresgéltek a korhadó fák kérge alatt, az összemosott hordalék közt és az avarban. Találtak egy, a csigánk megfelelő élőhelyének tűnő bükköst, de nem jártak szerencsével: „csak” kárpáti endemikus csigákat, a nálunk ritka és védett diszkosz alakú bánáti csigát (Drobaica banatica), kárpáti kék meztelencsigát (Bielzia coerulans), avar közt bujkáló felnőtt és patakban rejtőző lárva szalamandrákat (Salamandra salamandra), kéreg alatt élő skarlátbogár lárvát (Cucujus cinnaberinus), lombok közt repkedő szarvasbogarat (Lucanus cervus), patakban mászkáló vízi futrinkát (Carabus variolosus), hússzínű ujjaskosbort (Dactylorhiza incarnata) találtak. A kitisztuló időben a lepkék is előmerészkedtek: többek között nagy tűzlepke (Lycaena dispar) és sárgaöves busalepke (Pyrgus sidae), amely nagy ritkaság.
Délután felmentek a Dióspatakon túl lévő hegycsúcsra, onnan tekintették át a patak vízgyűjtő-területét, mely több érből olvad össze. Az apró - bolt és kocsma nélküli - faluban élő helyiek a segítségükre voltak, így kézzel-lábbal magyarázva, a helyi gyerekek angol tudását igénybe véve, az autó poros motorháztetőjére rajzolva kiderítették, melyik lehet a legbővizűbb ág, melyik forrásvidéket honnan lehet(ne) megközelíteni. Az újból rájuk szakadó eső miatt azonban aznapra fel kellett adniuk. A szállásra menet derült ki, hogy Gubányi András és Katona Gergely valószínűleg nemcsak egy „sima áradásnak”, hanem egy olyan árvíznek volt tanúja tavaly nyáron, amikor az egyik feljebb fekvő halastó gátját is kimosta az ár. Harmadnap reggel útban Dióspatakra és a már igen lehatárolt célterületre Erőss doktornak hirtelen ötlete támadt: mielőtt feljebb, a halastó környékén keresnék a csigát, nézzenek körül a patak alsó folyásánál, ahol az üres héjat találták… Nem is eredmény nélkül! Míg ketten felmentek a meredek sziklafalon a bükkösön át a gerincig, addig lent a völgyben Kenéz Attila aktív kutatásba kezdett. Minden követ felemelt, feltúrta a mély, ázott avart, és …végre megtalálta az első élő példányt. A felharsanó üdvrivalgásra nyomban a helyszínre siettek, négykézlábra ereszkedtek, és jó kopók módjára több szobányi területet végigszimatoltak. Hazafelé mindenki magáénak tudta a legnagyobb fogást: Kenéz találta az első Mastus-t, Erőss a legszebbet, Gubányi éppen párosodó egyedeket, Katona pedig a legtöbb példányt. Hazafelé a „nem csigászok” ugratták is a csigászokat, hogy összességében többet találtak náluk. Vak tyúk is talál szemet - volt a válasz.
Csigafajok diverzitása a Kárpát-medencében
A Kárpát-medence rendkívül gazdag csigafaunával rendelkezik, melynek számos képviselője különleges élőhelyi igényekkel bír.
1. Rajzos csiga: Apró, kb. 1 cm nagyságú. Világossárgás vagy zöldesszürke alapszínét általában keskeny sötét vörösbarna vagy szürkésbarna, zegzugos harántsávok díszítik. A Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein terjedt el. Kovamoszatokkal, szivacsokkal, illetve az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Petetokja 70-90 petét tartalmaz, melyet különféle tárgyakra, sokszor egymás házára ragasztanak (általában csak egy egyed fejlődik ki, a többi pete ennek táplálékául szolgál). Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
2. Fekete csiga: Az előző fajtól kisebb, zömökebb termetű, majdnem félgömb alakú. Állandó hőfokú forrásokban, hévizekben és azok kifolyásaiban köveken, a fenéken vagy vízinövényeken tömegesen is megtalálható. A Kárpát-medencében néhány hévforrásban él. Leghíresebb hazai lelőhelye Kácsfürdő. A romániai Nagyvárad melletti Püspökfürdőn élő populációi nem tiszta feketék, hanem az előző faj mintázatához hasonlóak. Ez megkérdőjelezi önálló faji státuszát, lehet, hogy a rajzos csiga melegvizekhez alkalmazkodott ökotípusáról van szó, és csak a fekete bevonat (ami más fajok melegvizekben élő populációinál is megvan) takarja el ezt a mintázatot. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
3. Nagy rajzos csiga: Héjának felső része sötét hálózatos rajzolatú, de gyakran egyszínű sötétbarna vagy fekete. Szívesen telepednek kövekre, kagylóhéjakra. Nagyobb folyóink kavicsos-köves aljzatú részein található meg néhány helyen. Az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
4. Kerek tavikagyló: Héja vastag, kanyarulatai lapítottak, kb. 40-55 mm nagyságú. Hínár növényzettel gazdagon átszőtt álló vagy lassan folyó vizekben tenyésznek. Hazánkban az Alföldön szinte mindenhol megtalálható, ahol állandó vízborítás van. Elevenszülő (ovovivipar), ami ez esetben annyit jelent, hogy a nyár folyamán fokozatosan érő szikben gazdag peték addig maradnak az oviductus kitágult szakaszába, amíg az utódok juvenilis formában el nem hagyják az anyaállat testét. Moszattal, szerves törmelékkel táplálkozik.
5. Hegyes iszapcsiga: Háza megnyúlt kúpos-tojásdad alakú, 8-15 mm nagyságú. Általában sárgás szaruszínű, néha vöröses árnyalatú. Kisebb-nagyobb állóvizekben, tavakban, tócsákban, mocsarakban, növényzettel gazdagon benőtt árkokban, folyóvizek csendes szakaszain közönséges. Egész Európában elterjedt, nálunk elsősorban az Alföldi területekre jellemző.
6. Forráscsiga: Háza gömded-kúpos, 2-4 mm nagyságú. Héja áttetsző, fehéres vagy barnás, de a rátelepedő moszatréteg miatt leggyakrabban zöld színű. A Bükk-hegység és a Gömör-Tornai Karszt (hazánkban az Aggteleki-karszt) endemizmusa. Legközelebbi rokonaik az illír területeken élnek. Karsztforrás kifolyókban általában tömeges. A patakok áramlási sebessége limitálja, hogy milyen szakaszokon fordul elő. Télen-nyáron állandó hőmérsékletű vizet igényel (12-15 °C). A víz szennyezésére rendkívül érzékeny faj.
7. Elegáns törpecsiga (Pomatias elegans): 12-16 mm nagyságú, kúpos házú faj. Alapszíne szürkésfehér, sárgásfehér, világossárga vagy vörösesbe hajló. Általában egyszínű. Szárazföldi faj, a Mediterráneumban karsztbokorerdőkben van az igazi hazája. A Dunától keletre nem ismerünk élő populációját. Hazánkban éri el elterjedésének keleti és bizonyos tekintetben északi határát is. Magyarországon csak néhány lelőhelyről ismert, amelyek szubmediterrán jellegűek: Tihanyi-félsziget, Dráva-völgye (Gyékényes-Őrtilos). Ezeken a területeken leginkább ligeterdőkből ismert. A következő faj vikariáns párja.
8. Kaukázusi orsócsiga: Háza gömbded-kúpos, alapszíne szürkésibolya és vöröses-sárgásszürke között változik, csúcsa általában vörösesbarna. A Kaukázus déli részétől terjed a Fekete-tenger déli és nyugati medencéje mentén észak felé. Elterjedésének legnyugatibb és legészakibb populációja Bátorligeten található. Szekszárd melletti élőhelyén kérdéses őshonossága, bár nem kizárt. Erdőkben, bokros helyeken, avar alatt vagy sziklarésekben elrejtőzve él. Fontos posztglaciális reliktum.
9. Hosszú orsócsiga (Fagotia acicularis): Háza megnyúlt, tojásdad-tornyos, nagyon megnyúlt tekerccsel és hegyes csúccsal. Egyszínű világos szarubarna, esetleg zöldes vagy vörösesbarna árnyalatú. Duna és vízrendszeréhez tartozó folyók kavicsos-köves aljzatú részein és bizonyos hévforrásokban (az itt élők feketék) pl.: Kácsfürdő terjedt el. Az aljzat moszatbevonatával táplálkozik. Oxigénigényes, vízszennyezésre érzékeny faj. Egykori Pannon-tó maradványfaja - harmadkori reliktum.
10. Nagy mocsárcsiga: Háza megnyúlt, tojásdad alakú, tekercse tornyos, hegyesre kihúzott. 40-67 mm nagyságú, színe sárgásszürke, szarusárga vagy szarubarna. Állandó vagy időszakos vízborítású alföldi területeken közönséges. Leggyakrabban csatornákban, erekben és árvizek levonulását követő visszamaradó pocsolyákban figyelhetők meg. Egyik legnagyobb termetű vízicsigánk. Sík és dombvidéken egyaránt megtalálható. Mivel légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri. Jól alkalmazkodik különböző környezeti hatásokhoz pl.: hullámverés. A hullámzás mechanikai hatásainak kitett partmenti régiókban megrövidült tekercsű, szélesebb szájadékú egyedeket lehet találni, melyek formájuknak köszönhetően kisebb ellenállást tanúsítanak a hullámverés mechanikai hatásaival szemben, szélesebbé vált talpuk pedig az aljzaton való hatékonyabb tapadást teszi lehetővé. Tokba zárt petéit vízinövényekre ragasztja.
11. Hullámcsiga: Sárgás szarubarna házát felül domború alul lapos kanyarulatok alkotják. Az utolsó kanyarulat alsó széle közelében élesen kiálló taraj fut végig. Állandó vízborítású alföldi területeken közönséges. Iszapos fenekű állóvizekben, lápokban, tavakban, folyók holt ágaiban, elmocsarasodott patakokban él. Egyik legközönségesebb vízicsigánk. Az eutrofizációt jól tűri.
12. Nagy tányércsiga: Közép-Európa legnagyobb méretű tányércsigája, átmérője elérheti a 3,5 cm-t. Tompa fényű olajbarna vagy sötét vörösesbarna színű. Állandó vízborítású alföldi területeken közönséges. Leggyakrabban csatornákban, erekben, tavakban, lassan folyó vizekben figyelhetők meg. Egyik legközönségesebb vízicsigánk. Mivel légköri oxigént lélegzik, az eutrofizációt jól tűri. Vére hemoglobint tartalmaz, ezért főleg a kicsiny egyedek piros színűek. Kellemetlen külső hatásokra egy csepp testfolyadék kibocsátásával válaszol.
13. Borostyánkőcsigák: Nevüket jellegzetes színükről kapták. A családra jellemző vékony héj, nagy szájadék és záróképletek hiánya azt mutatja, hogy vízhez erősebben kötődő fajok tartoznak ide. (Énekesmadarakban parazitáló férgek köztes gazdái lehetnek.) A vízparti nádas, gyékényes régióból és nedvesebb puhafaligetekből ismert elsősorban, de vízközeli erdei vagy nyílt társulásokban is megtalálható.
14. Fénylő csiga (Cochlicopa lubrica): Házának felülete nagyon fényes, átlátszó, színe sötét szarusárga és vörösesbarna között változik, 6-6,5 mm nagyságú. Az egész országban elterjedt, sokszor tömegesen jelentkező csigafaj. Higrofil, többnyire nedves környezetben, réteken moha és fű között, erdőben, nedves fadarabok, lehullott lomb és kövek alatt él.
15. Borsócsiga: Háza hengeres, orsó alakú, 6-12 mm nagyságú. Héja finoman és szabályosan bordázott, tompa fényű, sárgás vagy barnás szaruszínű. Nyílt vegetációkra jellemző, melegkedvelő, déli elterjedésű és rokonságú faj. Nálunk összefüggő areával csak a Kiskunságban és a dél-Tiszántúlon rendelkezik. Észak felé, elsősorban refugiális (maradvány) területekről ismert. A középhegységi régióban sziklagyepekben, lejtőssztyeppréteken tömegesen is jelentkezhet.
16. Háromfogú csiga (Chondrula tridens): Erős héja finoman vonalkázott, alig fénylő, sárgás vagy barnás szaruszínű, 6-12 mm nagyságú. Tipikus sztyepplakó faj. Közép-, dél- és kelet-európai elterjedésű. Nálunk az Alföldön szinte mindenhol megtalálható, ha máshol nem, akkor az utakat szegélyező gazosokban. A középhegységekben csak a nyílt területekre jellemző. Az előző fajhoz hasonlóan melegkedvelő és szárazságtűrő.
17. Zebracsiga (Zebrina detrita): Háza megnyúlt, tojásdad-tornyos, 19-28 mm nagyságú. Héja vastag, egyszínű fehér, vagy barna harántsávokkal díszített (itt a héj áttetsző). Mediterrán-közép-európai faj. Az előző két fajhoz hasonlóan szárazságtűrő és melegkedvelő, de ez a faj erősen kötődik a mészkő alapkőzethez. Csak a középhegységek mészkőszikla gyepeiből ismert. Élőhelyein tömegesen gyűjthető. Az erős napsugárzás miatt akár az élő egyedek héjáról is eltűnhet a zebracsík rajzolat.
18. Pénzcsiga: Nagysága 3-4 mm, háza alig fénylő sárgás vagy barnás szaruszínű. Holarktikus elterjedésű faj. Hazánkban nagyon sokféle élőhelyről ismert, de elterjedése igen szórványos. Lehet vele találkozni nedves erdőkben, sztyeppréteken, lápréteken, sziklagyepekben, stb., de egy adott területen való felbukkanása véletlenszerű.
19. Laposcsiga: Háza lapos tekercsű, héja vékony és átlátszó. Sárgás vagy barnásvörös szaruszínű. Nagysága 6-8 mm. Közép- és délkelet-európai elterjedésű. Hazánk erdővel borított nedvesebb részein szurdokerdőkben, sziklaerdőben és patakkísérő égeresekben a leggyakoribb. Az Alföldön csak Bátorligeten és környékén fordul elő. Nedves, árnyékos helyeken, avar, korhadó növényi részek, kövek alatt él.
20. Tigriscsiga (Limacidae család fajai): A Limacidae család fajaira a nagy termet jellemző. Farok részük csúcsba fut, hátukon kiemelkedő tarajt viselnek, pajzsuk hámrétege alatt pedig mindig találunk mészlemezkéket. Ezek fosszilizálódnak, de faji szintű határozásra nem alkalmasak. Nedves környezetet igényelnek. Források mellett, erdőkben, ligetekben, berkekben, nedves réteken, kiskertek nedvesebb részein található meg leggyakrabban. Az egyik legnagyobb méretű csupaszcsigánk, 10-15 cm hosszú, de kinyújtózva elérheti a 25 cm-t is. Általában szürke alapon fekete párducmintás, de lehet piszkos fehér, sőt fekete színű is. Éjjeli aktivitású, nappal búvóhelyekre vonul pl.: kövek, avar alá vagy faodvakba.
21. Kárpáti kék meztelencsiga (Bielzia coerulans): Kárpátokban endemikus faj. Hazánkban a Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg. és a Beregi-sík az előfordulása. A hegységekben főleg szurdokerdőkből, montán bükkösökből, az Alföldön gyertyános-tölgyesekből ismert. A hazai populációk általában halványabb kék színűek, de a Kárpátokban lehet metálzöld, irizáló rózsaszín, sárga, pirosas, stb. színű is.
22. Sima orsócsiga: Háza orsó alakú, áttetsző, fénylő, sárgás vagy vörösesbarna. Nagysága 14-19 mm. Héja sima, a tekercseken bordák nincsenek. A hazai orsócsigák mindegyike erdőlakó faj. Ez a faj azon kevés orsócsigánk egyike, amely az Alföld erdősültebb részein is előfordul (Észak-kelet Alföld, Maros folyó völgye). Ahol nagyobb összefüggő erdős területek vannak, ott szinte mindenhol felbukkan, de általában nem olyan tömegben, mint a következő faj.
23. Bordás orsócsiga: Háza orsó alakú, hegyes csúcsú, sötétebb vagy világosabb szarubarna. 15-18 mm nagyságú. Héjának tekercsein sűrű bordázat figyelhető meg.
24. Ligeti csiga (Bradybaena fruticum): Háza gömbded, kúposan kiemelkedő tekerccsel. Héja erős, áttetsző, színe szürkésfehér, sárgás vagy vörösesbarna. Nagysága 15-25 mm. Tipikus ligeterdei faj. Minden kisebb-nagyobb álló vagy folyóvizet kísérő ligeterdőből ismert. Hegyvidékeinken és az Alföldön egyaránt közönséges. A madarak szívesen fogyasztják, főleg a feketerigó. Előszeretettel telepedik meg növényeken, ritkán száraz, de növényekkel beárnyékolt helyeken is előfordul.
25. Szárazföldi csiga: Háza majdnem egészen lapos, tekercse csak kissé emelkedik ki. Alapszíne krétafehér, gyakran szürkés vagy barnás árnyalattal, általában barna vagy majdnem fekete övekkel díszített. (Színe, rajzolata, nagysága erősen változó jellegek.) Főként délkelet-európai csigafaj. Hazánkban elsősorban az Alföldön terjedt el. Nyílt területeken sok helyen közönséges. Melegkedvelő és szárazságtűrő faj, mediterrán rokonságú. Jól tűri az antropogén hatásokat, ruderális területeken is jól meg tud élni. A lándzsásmétely köztigazdája.
26. Korongcsiga (Helicodonta obvoluta): Háza korong alakú, kanyarulatai egy síkban csavarodottak. Héja vékony, vörösesbarna, áttetsző. Dél- és közép-európai elterjedésű. Középhegységi erdőlakó faj. A gyertyános-tölgyes és bükkös zóna az igazi élőhelye. Nálunk az Északi-középhegységben és Dunántúl erdős területein terjedt el, az Alföldről nem ismert.
27. Kovács-csiga (Hygromia kovacsi): Békés-megyében élő, endemikus csigafajunk. Fokozottan védett, eszmei értéke 10000 Ft. Ártéri erdőkben és telepített növényállományokban is megtalálható, az árnyas helyeket kedveli.
28. Kárpáti csiga: Kárpáti endemizmus, nálunk az Északi-középhegység legmontánabb tagjaiban fordul elő (Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg.-ek). Bükkösökben, sziklaerdőkben, szurdokokban élő erdőlakó faj.
29. Kárpáti forráscsiga: Kárpáti (dácikus) endemizmus. A Nyugat-Erdélyi Szigethegységben és Bánátban hegyvidéki patakokat kísérő égeresekben, füzesekben él. Az Alföldre is eljutott a patakok, folyók mentén. Ennek köszönhetően ma megtalálható a Felső-Tisza, Fekete-Körös és a Maros folyók bizonyos hazai részein. Az alföldi populációk puhafa ligetekben, füzesekben tenyésznek. Harmadkori reliktum faj.
30. Kárpáti alpesi csiga: Háza lapított gömbded, alig kiemelkedő tekerccsel. Fénytelen, vörösesbarna színű. Keleti-alpi, kárpáti endemizmus, nálunk az Északi-középhegység legmontánabb tagjaiban fordul elő (Bükk, Mátra, Aggteleki-karszt, Tokaj-Eperjesi hg-ek). Bükkösökben, sziklaerdőkben, szurdokokban élő erdőlakó faj. Síkvidéken nem fordul elő.
31. Bécsi csiga (Cepaea vindobonensis): Háza gömbded, erős héjú 17-27 mm nagyságú. Tipikus erdőssztyepp faj. Hazánk egyik leggyakoribb csigája. A zárt erdők kivételével sokféle biotópból ismert, de leginkább ligeterdőkben, bokrosokban és erdőssztyepp jellegű területeken (kultúr erdőssztyepp is, pl.: egy gyümölcsös) vált gyakorivá. A sárga színű alakja inkább a teljesen nyílt területekre jellemző (sztyepp típus), a melanisztikus formák pedig inkább nedvesebb liget és láperdőkben élnek. A tipikus szürke-fehér alapon barna csíkos alak pedig mindenhol elterjedt.