A zsidó közösségek Európa-szerte sajátos életmódot alakítottak ki, melyet nemcsak az üldöztetések, hanem az önkéntes bezárkózás is formált. Zsidó negyedekben, úgynevezett gettókban éltek, ahol ruházatukban és szokásaikban élesen elütöttek a környező társadalomtól. Ez az elkülönülés, bár részben kényszerűségből fakadt, lehetővé tette számukra, hogy megőrizzék vallási és kulturális identitásukat, és önálló gazdálkodási, valamint társadalmi struktúrákat építsenek ki.
A zsidó közösségek autonómiája és belső szerveződése
A zsidó közösségek gyakran kaptak hatósági engedélyt és kiváltságokat a letelepedésre, az önkormányzatra és bizonyos tevékenységekre. Ennek köszönhetően a középkori kiváltságos csoportok, testületek közé tartoztak, ami bizonyos fokú függetlenséget biztosított számukra a külső törvényektől és szabályozásoktól. A közösségek maguk választották meg elöljáróikat, tanácstestületüket, rítusbírákat, gondnokokat és papokat. Ez a belső autonómia lehetővé tette a hitközségek számára, hogy szociális feladatokat is ellássanak: segélyezték a szegényebbeket és a betegeket.
A zsidó negyedek központjában az imaház, a zsinagóga állt, amely nem csupán vallási központként funkcionált, hanem oktatási intézményként is, ahol a rabbi tanította a gyerekeket. Nagyobb településeken külön alap- és középiskolák is működtek, ahol a diákok héber nyelven tanultak írni és olvasni, valamint a Tórát és a Talmudot tanulmányozták és értelmezték. Bár a zsidók általában fokozatosan átvették a befogadó ország nyelvét, vagy kevert nyelven beszéltek, a héber nyelv és a vallási szövegek tanulmányozása kulcsfontosságú volt identitásuk megőrzésében.
Vallási előírások és mindennapi élet
A mózesi előírások mélyen áthatották a zsidók mindennapi életét. Mindig kalapot viseltek, szakállat és pajeszt növesztettek, disznóhúst nem ettek, és szombatonként tartottak munkaszüneti napot. Ingük felett, a kabátjuk alatt egy négy sarkán bojtban végződő vállkendőt, a cicát hordtak. A fekete kabát és ruha viselete, amely a középkor végén terjedt el az európai zsidók körében, inkább a Spanyolországban kialakult hagyomány következménye volt, mintsem törvényi előírás.
Ezek a szokások és előírások nem csupán vallási kötelezettségek voltak, hanem egyúttal a közösségi kohéziót is erősítették, és segítettek megkülönböztetni őket a nem zsidó lakosságtól. Az elkülönült életmód, bár gyakran vegyes érzelmekkel járt, lehetőséget biztosított a belső közösségi élet és a hagyományok megőrzésére.
Kalandozás a zsidó kultúra és hagyományok körül
Kikeresztelkedés és annak következményei
A kikeresztelkedés, többnyire kényszerűségből, nem volt ritka jelenség, különösen Spanyolországban. A kikeresztelkedettek kevesebb zaklatásnak voltak kitéve, és általában visszatérhettek azokba az országokba is, ahonnan korábban kiűzték hithű társaikat. Ugyanakkor gyakran titkon elvégezték eredeti vallásuk szertartásait is. Ennek következtében a hitehagyott zsidókat gyanakvással fogadták mind a keresztények, mind a hithű zsidók, és nekik is gyakran kellett elszenvedniük a keresztény hatóságok üldözéseit. Ez a kettős identitás komoly kihívásokat jelentett az egyének és a közösségek számára egyaránt.
A zsidóság szerepe a vidéki gazdaságban
A zsidók falvakban is éltek, itt általában nem zárt közösségekben, hanem elszórtan. Közülük kerültek ki a falusi árusok, házaló kereskedők, boltosok, különösen a középkor vége felé. Ez a szerepvállalás fontos volt a vidéki gazdaság számára, hiszen ők biztosították a termékek eljuttatását a falvakba, és hozzájárultak a helyi kereskedelemhez. Az agrártermékek és kézműves áruk cseréjében való részvételük gazdasági aktivitást teremtett, ami nélkülözhetetlen volt a vidéki lakosság ellátása szempontjából.
A zsidó gazdálkodás történeti perspektívában
A zsidó gazdálkodás története egészen a Bibliai időkig nyúlik vissza. Ha a Bibliát történeti forrásnak tekintjük, az első Szentély korában, Saul, Dávid és Salamon király idején rendkívüli gazdagságban éltek a zsidó királyok. Erez Ben-Joszef felfedezései megerősítik a jelentős korai királyság elméletét, mert bizonyítják, hogy ipari mértékű fémkitermelés folyt évszázadokon át ebben a korban. A régész mintegy ezer timnai rézbányát vizsgált meg, és olyan szerves anyagokat talált, amelyek lehetővé tették a szénizotópos kormeghatározást. Úgy tűnik, hogy az edomiták megolvasztották a rézércet, és ezzel fizették meg a Salamon területén történő áthaladás vámját. A szakértők szerint Salamon a mai Eilattól mintegy 30 kilométerre északra lévő Timna bányáiból szerzett rezet, amelynek egy részét felhasználta, egy részét pedig aranyra és ezüstre cserélte. Ez a történeti háttér is mutatja, hogy a zsidó nép már ősidők óta aktívan részt vett a gazdasági életben és a termelésben.
Modern zsidó gazdálkodási kezdeményezések
A modern korban is vannak olyan kezdeményezések, amelyek a zsidó hagyományokat ötvözik a gazdálkodással és a környezetvédelemmel. Talia Chain a gazdag és színes hagyományokkal rendelkező zsidó gazdálkodásban találta meg a lehetőséget, hogy megélje zsidóságát. Az általa létrehozott és vezetett, Londontól egy órányira található Sadeh farm 2017 első felében nyitotta meg kapuit.
A Sadeh egy olyan hely, ahol egybekötik a zsidóságot a gazdálkodással, a környezet megismerésével és a szabad levegőn való tartózkodással. Talia Chain szerint a kerti gazdálkodás nagyon is zsidó tevékenység, mivel a zsidó év a mezőgazdasági naptár körül telik, nagy aratási ünnepekkel, amelyek a zsidó vallás központi részei. Sok zsidó vallási törvény kapcsolódik a mezőgazdasághoz, például a föld gondozásához (például a parlagon heverés hagyománya) és az állatokhoz (például az állatkínzást tiltó törvények). Azok a zsidó törvények és alapelvek, amelyek a közösségről, a világ jobbá tételéről szólnak, és arról, hogy örüljünk annak, amink van, szintén illeszkednek a farmon végzett tevékenységhez.
A Sadeh farmon nemcsak a tevékenységeken, a workshopokon és az ünnepeken keresztül építik a közösséget, hanem az Egyesült Királyság jövő közösségeire is gondolnak. A növénytermesztés tanítása és a környezet védelme a jövő generációi számára nagyon is zsidó koncepció, mivel a zsidó vallás gyakran tekint a jövőbe olyan ötletekkel, mint például a faültetés, amelyet csak a jövő generációi élvezhetnek majd.
Ez az első ilyen kezdeményezés az Egyesült Királyságban, amely a jelenlegi generációt szólítja meg. Korábban léteztek a Hachshara nevű farmok az Egyesült Királyságban, ahol a zsidók gyakorolhattak, mielőtt kiköltöztek volna izraeli kibucokba, de ezek már régóta bezártak. Amerikában viszont több zsidó farm is működik, mint például az Isabella Freedman-ben lévő Adamah, a Pearlstone vagy az Eden Village. A Sadeh farm a Skeet Hill Házhoz, egy zsidó ifjúsági központhoz tartozó földeken található. A második világháború idején zsidó gyerekek a városokból ide jöttek, hogy egy kis mezőgazdasági munkát végezzenek.
A Sadeh létrejöttét az amerikai Adamah, egy zsidó gazdálkodási program inspirálta, amelyen Talia Chain részt vett három évvel azelőtt. Három éven keresztül foglalkozott városi és vidéki gazdálkodással, és ez idő alatt ismerte meg azokat a fantasztikus embereket, akik végül a Sadeh csapatát alkotják. A Skeet Hill Ház, mint szervezet jelentkezett a tervekkel, és együtt létrehozták a Sadeh-t.
A farmon a hét nagy részében dolgoznak, a farm csapatának többi tagja és az önkéntesek pedig hét közben vagy a hét végén segítenek be. Workshopokat tartanak különböző témákban, mint például növénytermesztés a városban, savanyúság készítése vagy az általuk termesztett zöldségek eladása, valamint a gazdálkodással kapcsolatos munkálatok, ültetés, aratás, szántás témakörökben. A Sadeh kóser és szombattartó, és a judaizmus bármely ágazatát befogadja.
A kezdeményezés komoly feladatnak tekinti, hogy a társadalmi igazságossághoz kapcsolódó kérdésekhez is csatlakozzanak. Az emberek megtanítása élelmiszert termeszteni már önmagában is a társadalmi igazságtételhez kapcsolódik, mivel ezáltal lehetővé teszik számukra, hogy választhassanak, miként szeretnék elkölteni a pénzüket az élelmiszeriparban, kiket támogassanak a vásárlói erejükkel, és segítenek nekik abban, hogy kevésbé legyenek kitéve a szegénység kockázatainak. A környezetről és a klímaváltozásról való oktatásba pedig a klímaváltozás által az egész világon okozott szegénységről való oktatás is beletartozik. Az, hogy tanulhatnak a zsidóság felelősségvállalásáról a bolygó gondozása iránt, ösztönözheti az embereket, hogy jobban odafigyeljenek arra a világra, amelyet a jövőben örökül hagynak majd. Végül, amikor elkezdünk az élelmiszer-termesztésre és a környezetvédelemre fókuszálni, észrevesszük majd, hogy mi is folyik körülöttünk.
A pénz szerepe a zsidó kultúrában és gazdálkodásban
Megyeri Jonatán rabbi egy gimnáziumi előadáson interaktív beszélgetést tartott a zsidóság alapvető kérdéseiről, beleértve a pénz és a siker kérdését is. Kifejtette, hogy a zsidóságban nem az aszketizmus vagy a szegénység az erény, hanem az, hogy hogyan használod fel a vagyont. A pénz egy eszköz, amelyet jótettekre lehet használni. A Talmud azt mondja: „Egy szegény ember annyit ér, mint egy halott”, mert a szegény ember nem tud döntéseket hozni, nem tud függetlenül cselekedni. A rabbi kifejtette, hogy a zsidó tanítások szerint a gazdagság nem önmagában érték, hanem egy lehetőség arra, hogy az ember adakozzon, támogassa a közösségét és segítsen másokon.
A zsidóknak történelmileg mindig olyan helyzetbe kellett kerülniük, hogy alkalmazkodniuk kellett a körülményekhez. A túlélési kényszer miatt sokan tanultak, innovatívak lettek, és kiemelkedő eredményeket értek el a tudomány, az üzlet és a művészetek terén. Ez a pragmatikus hozzáállás a pénzhez és a gazdagsághoz alapvető része a zsidó kultúrának.
A zsidó gazdálkodás Magyarországon és az agrárkérdés
Magyarországon a 19. század végén és a 20. század elején a zsidóság jelentős szerepet játszott a gazdasági életben, különösen az ipari, kereskedelmi és pénzügyi ágazatokban. Azonban a mezőgazdaságban is, főleg a földtulajdon és a haszonbérlet terén, jelentős volt a jelenlétük, ami a városi közvélemény előtt kevésbé volt szembetűnő. Az antiszemita közbeszéd gyakran a zsidóság „túlsúlyának visszaszorításáról” és a „keresztény értelmiség térfoglalásáról” beszélt, gyakran használva az „elzsidósodás” kifejezést.
Kerék Mihály (1902-1990) agrárszakértő például már 1938-ban aggódott a „zsidó birtokok és bérlemények” miatt, és pragmatikusan viszonyult a zsidókérdéshez. Bár retorikája a korabeli antiszemitizmushoz mérten visszafogott volt, a vágyott nagyszabású földreform érdekében kihasználandónak tartotta az ilyen irányú szociális redisztribúciót. Kerék, aki a konzervatív egyesületekből érkezett a népiek holdudvarába, 1939-ben megjelent fő művében, „A magyar földkérdésben” 3.23 millió holdnyi földterület szétosztását irányozta elő 370-380 ezer család számára, váltság fejében. Itt kivételes kisajátítást irányzott elő „olyan esetben, ha a tulajdonos nem hivatásos gazda, vagy birtokát az elmúlt 50 éven belül szerezte. Ide tartoznak a zsidóság kezén levő földbirtokok is.” 1942-es, „A földreform útja” című munkájában szintén leszögezte, hogy az általa vágyott - keresztény és zsidó birtokost egyaránt érintő - földreformot a zsidótörvények által szankcionált birtokokon kell kezdeni.
A Darányi Kálmán miniszterelnök által bejelentett, a földtulajdoncsere állami korlátozásának szigorítására irányuló intézkedéseket Kerék elégtelennek tartotta a másfél millió holdra becsült zsidó birtokok és bérlemények paraszti kézre juttatására. A századforduló esztendejében 526 külföldi honos 2.63 millió kat. hold földbirtokkal rendelkezett, ugyanakkor az üzletemberek és bevándoroltak birtokállománya 1.76 millió holdat tett. A földszerzők több mint kétharmada cseh, morva, német és galíciai volt, de akadtak közöttük bőven svájciak, szerbek, románok, belgák, sőt tengerentúliak is. A magyar föld mindenkinek eladó volt, még a nagy világlapokban is hirdetések jelentek meg, amelyek a magyarországi földszerzés könnyű lehetőségeinek megcsillogtatásával csábították ide a külföldi tőkepénzeseket. Természetesen legnagyobb mértékben a zsidóság vette ki részét ebben a „honfoglalásban”, egyrészt az üzleti életben meggazdagodott zsidóság, de nem csekély mértékben a Galícia felől frissen érkezett jövevény-elemek is.
Az előbbiek tönkrement ősnemesi kastélyokba és uradalmakba telepedtek be, megszerezve ezzel a földesúri tekintély némely, inkább külső attribútumait, de politikai befolyását is. A galíciai bevándorlók pedig a pénz- és áruuzsora kimeríthetetlen forrásaival a parasztságot juttatták koldusbotra és állították a kivándorlás elé; amellett nagy mohósággal vetették magukat a közép- és nagybérletekre is. Így történhetett meg, hogy a világháború kezdetén már több mint kétmillió hold földterület volt a zsidóság tulajdonában, három és félmillióval pedig haszonbérlet alakjában rendelkeztek. Kerék szerint Csonkamagyarország területén is legalább egymillió hold volt zsidó földbirtokosok és feleannyi haszonbérlők kezén.
A földreform erősen megnyirbálta a zsidóság birtokállományát, de ezt a veszteséget hamar pótolta. Hiába voltak a földreformtörvényeknek birtokforgalmat korlátozó rendelkezései, ha nem is kifejezetten, de valójában a zsidóság birtokszerzésének megakadályozása végett, ezek úgyszólván semmi gyakorlati jelentőséggel nem bírtak. Az állam nem élt az elővásárlás jogával, nem is élhetett, mert az 1926-tól 1935-ig terjedő tíz esztendő alatt összesen alig hárommillió pengőt állított be költségvetésbe erre a célra, így a tulajdoncseréknek szabad folyást kellett engednie.
A földszerzők túlnyomó részben olyanok voltak, akik a háború utáni iparfejlesztő vámpolitika minden előnyét ki tudták használni, és hatalmas vagyonuk egy részét földbirtokba fektették, még ha az a mezőgazdaság rossz konjunktúrája mellett kevés jövedelmet ígért is. Nagy gazdasági és politikai befolyásuk előtt ledőlt minden korlát, és annyi földet vásárolhattak, amennyit csak akartak. Aztán sokan voltak olyanok, akik a földreform során kisajátított ingatlanaik megváltási árának készpénzben kifizetett kétharmadából a válság okozta alacsony földárak mellett nagyobb birtokot szerezhettek, mint amekkorát elvettek tőlük.
A miniszterelnök bejelentett reformja a birtokforgalom megszigorításáról negatív jellegű volt, mert csak védekezésre szorítkozott. De egyszersmind beismerése annak, hogy a jelenlegi birtokpolitika mellett nem lehet megakadályozni, hogy a föld „nemkívánatos” kezekbe kerüljön. A zsidóság földszerzési lehetősége az elmúlt években is tényleg csak annyit csökkent, amennyiben az állam a piacra kerülő birtokok egy részét telepítési célra megvásárolta. Ez azonban nem jelentett komoly akadályt azoknak, akik pénzzel és még kevésbé azoknak, akik ezen kívül egyéb összeköttetésekkel is rendelkeztek. A tervezett intézkedés semmi esetre sem tekinthető tartós megoldásnak, mert ilyen módon sokáig nem lehetett meggátolni, hogy valaki birtokát elidegenítse, ha történetesen sem az állam nem akarta megvásárolni, sem keresztény vevő nem jelentkezett.
A zsidókérdéssel kapcsolatban talán még nagyobb fontossága van, hogy a nagybérletek helyén a lehető leggyorsabb ütemben kishaszonbérletek alakuljanak. A nagybérletek természetesen a korabeli agrárszociális viszonyok között akkor sem lett volna kívánatos képlet, ha túlnyomó része nem a zsidóság kezén lett volna, amint ahogy a föld egyenletesebb megoszlására törekvő birtokpolitikához is sokkal fontosabb érdekek fűződtek, mint a zsidó földtulajdon megszüntetése. A világháború kezdetén a 100-200 holdas bérlőknek 27.1, a 200-1000 holdas bérlőknek 62.0, az 1000 holdon felüli bérlőknek 73.2 százaléka volt zsidó. A közép- és nagybérleteknek ma is jóval több mint a fele van zsidó kézen. De Kerék feltette a kérdést: a zsidóság hibáztatható-e ezért inkább, vagy a keresztény, sokszor nagyon is keresztény földtulajdonosok liberális magatartása és csekély szociális belátása, avagy az a szociális rendszer, amely lehetővé tette, hogy a nagybérlők a legpusztítóbb dekonjunktúrában is - nagyobbára a védtelen munkásság bőrén - nyereséges gazdálkodást folytassanak? A földreformtörvényeknek a kishaszonbérletek alakítására irányuló számos rendelkezései is írott malaszt maradtak: sőt a szövetkezeti földbérletek területe 1923-tól 1936-ig 51 000 hold volt.
A „zsidó siker” és a társadalmi egyenlőtlenségek értelmezése
Történeti kutatások azt mutatják, hogy a zsidó siker és kudarc kérdése bonyolultabb, mint azt az egyszerű sztereotípiák sugallják. A zsidók sikeresebbek voltak az emancipáció és a holokauszt közötti időszakban, különösen a szellemi versengésekben, míg hátrányban voltak a testi és testtel asszociált versengésekben, ahol az erőé, az akarat másokra kényszerítéséé, az önuralomé, a megbízhatóságé, az érzékelésé a főszerep.
Az egyenlőtlenségek magyarázatára két alapvető megközelítés létezik: igazságosan vagy igazságtalanul alakulhatnak ki. A modern felfogás szerint akkor igazságos egy egyenlőtlenség, ha teljesítményen alapul, vagyis, ha mindenki azt kapja, amit kiérdemelt. A másik lehetőség az, hogy egy előny vagy hátrány diszkrimináció, pártos ítélkezés, részrehajlás, személyválogatás - szóval pikkelés útján jön létre, vagy ahogy nyersen mondani szokták: pofára megy az osztályzás. Ilyenkor ki-ki azt kapja, amit nem érdemel.
A zsidó sikert hagyományosan mindenki érdemelvűen magyarázta, tehát zsidó többletteljesítményekre vezette vissza. Az egyik elmélet szerint azért boldogultak a zsidók, mert kitaszítottságuk miatt ők lettek az első kapitalisták. Egy másik szerint azért, mert a vallási okokból folyó élethosszig tartó tanulás miatt szellemi fölénybe kerültek. A harmadik szerint a könnyáztatta zsidó történelem miatt a természetes szelekció erőteljesebben érvényesült a zsidó nép evolúciója során, mint a többi nép esetében, ezért a zsidóság a javak megszerzésére alkalmasabb génállományra tett szert.
Ezeknek a régi magyarázatoknak rengeteg speciális és két alapvető hibája van. Az egyik alapvető probléma az, hogy egyik teória sincs empirikusan ellenőrizve. A másik egy logikai hiba: nem életszerű elképzelés, hogy a zsidók a sikereiket kiérdemelték, a kudarcaikat viszont antiszemita előítéletesség okozta. Hogyan lehet ugyanis az, hogy ugyanaz a társadalom, ami kiutálta például a zsidókat a hadseregből, a pereit zsidó ügyvédekre bízta, betegségeit zsidó orvosokkal kúráltatta, megtakarításaival zsidó bankárokhoz rohant? Ha egy társadalom reggel antiszemita volt, akkor este is az kellett volna legyen. Az ellentmondások úgy oldhatók fel, ha megengedjük, hogy a zsidó sikereket is okozhatta részrehajló ítélkezés, és a zsidó kudarcokat is teljesítménykülönbség.
Az iskolai zsidó-keresztény egyenlőtlenségek okainak vizsgálata során kiderült, hogy a zsidókkal és nem zsidókkal kapcsolatos hiedelmek, a gyenge, de okos zsidó sztereotípiája által irányított részrehajlás szerepe meghatározó volt a zsidó kudarcokban, de a sikerekben is. A zsidókról szóló sztereotípiák nem feltétlenül igazak, de történelmet formáló, valóságot alakító erejük van, amint a nevezetes tétel fogalmaz: ha az emberek valóságosnak észlelnek valamit, annak a következményei valóságosak lesznek.
Az egyenlőtlenségek hátterében az erősebb fél önmegvetése, a gyengébb fél felsőbbrendű képességeibe vetett rögeszmés hite állt. A gyengébb fél a zsidók voltak, akik egy kicsiny, megvetett kisebbségként éltek. Az érvényesülés egy társadalomban - sajnos - olyasmi, amit nem elég kiérdemelni (sőt erre akár egyáltalán nincs is szükség), hanem amit odaítélnek. Az egyenlőtlenségek sosem közvetlenül teljesítménykülönbségeket fejeznek ki, hanem inkább azt, hogy milyennek látja a külvilág a cselekedeteket, és aszerint ítéli értékesebbnek vagy értéktelenebbnek azokat, hogy zsidónak vagy nem zsidónak gondol-e.
Az 1880-as évekbeli birtokgazdálkodás és a szociális reformok
Az 1880-as években is találunk példát zsidó birtokosok gazdálkodására és szociális érzékenységére. Egy ilyen példa a jánosi birtok megvásárlása Montenuovo Alfréd hercegtől 1880-ban. A birtok bérbe volt adva, és az alacsony bérleti díj ellenére meghagyták volna az akkori bérlőnek, azonban ő azt részesítette előnyben, hogy folyamatosan perekkel fenyegetőzött. Hogy nyugtunk legyen, jelentős áldozatot hoztunk azzal,, hogy elengedték számára egy 400 holdas terület megművelési kötelezettségét, melynek pénzbeli értéke 10 000 Forint volt, és békés úton felbontották vele a bérleti szerződést.
Saját kézbe vették a birtokon való gazdálkodást, ebben a gazdag tapasztalattal rendelkező híres közgazdász, Justus Jakab, volt segítségükre. A pusztán való saját gazdálkodás lehetőséget kínált arra, hogy a mezőgazdasági munkások jólétét szolgáló különböző hasznos reformokat valósítsanak meg. Sok uradalomnál régi szokás volt, hogy több munkás, úgynevezett „béres”, családja egy közös szobában él. Eltekintve az emiatt kipattanó elkerülhetetlen veszekedésektől ez a gyakorlat erkölcsi és tisztasági szempontból is elvetendő volt. Ezért minden család számára saját, különálló lakást biztosítottak, valamint megállapodás alapján mindegyik részesült a legjobb termésből és a legjobb földekből.
Gondoskodtak a munkások gyerekeinek az oktatásáról is: miután a puszta Jánosi falutól két kilométer távolságra fekszik, az út pedig különösen téli időben a gyerekek számára igen nehéz volt, építettek a pusztán egy új iskolaépületet, ellátták tornaszerekkel a testnevelés oktatáshoz és egy gyümölcsfaiskolával, alkalmaztak egy tanítót, akit maguk fizettek, ellátták a gyermekeket a szükséges tankönyvekkel és tanszerekkel, azonkívül karácsonykor rendszeresen ajándékokat kaptak. A paplakot és a templomot ugyancsak renováltatták. A mezőgazdaságot és az állattenyésztést ugyancsak fejleszteni kívánták. Lucernamagot eleinte venniük kellett, idén már fölöslegük volt, és 20 métermázsát exportra tudtak eladni. Ez a példa jól illusztrálja a zsidó birtokosok társadalmi felelősségvállalását és innovatív gazdálkodási törekvéseit.
tags: #zsidok #sajat #gazdalkodasa