A karácsony közeledtével otthonainkat és utcáinkat klasszikus ünnepi jelképek díszítik, amelyek mind hozzájárulnak az ünnepi hangulat megteremtéséhez. Az egyik ilyen ikonikus figura, ami gyakran megjelenik a dekorációk között, a diótörő. Ez a bájos figura nemcsak szórakoztató történetével, hanem mélyebb hagyományaival és művészeti értékeivel is hozzájárul az ünnepi hangulathoz. A Diótörő és a négy birodalom című film a Disney legújabb próbálkozása volt, hogy életet leheljen ebbe a klasszikus mesébe.
A Diótörő Figura Eredete és Jelentősége
A diótörő figurák eredete egészen a 17. századi Németországig nyúlik vissza, ahol háztartási kellékként kezdték el készíteni őket. Ezeket az eredeti figurákat kicsi, faragott fából készítették, és általában diót vagy más kemény héjú gyümölcsöt törtek meg a szájukkal. A korai diótörők egyszerűbb, de jellegzetes vonásokkal rendelkeztek, amelyek alakjukat és megjelenésüket tekintve azonosíthatóvá tették őket. Az eleinte asztalosmesterek által készített konyhai eszköz rövid idő alatt művészien festett dísztárggyá változott. Az első darabokat 1872-ben Friedrich Wilhelm Füchtner készítette asztalosműhelyében.
A diótörő figurák azonban nem merültek ki pusztán funkcionális szerepükben; a folklór részét képezték, mágikus erejű tárgyaknak tartották őket. A hagyomány szerint a diótörő szerencsét és védelmet hoz az otthonokba, mivel úgy tartották, hogy elűzik a rossz szellemeket és megvédik a családot. Így a diótörő figura gyakran a ház védelmezőjeként is funkcionál. A figurák gyakran katonákat, királyokat vagy más tekintélyes alakokat ábrázoltak, amelyek a gazdagságot, védelmet és erőt szimbolizálták. A diótörő nem véletlenül lett a karácsonyi varázslat jelképe.
E. T. A. Hoffmann Meséje és Alexandre Dumas Átdolgozása
A diótörő története igazán E. T. A. Hoffmann 1816-ban írt meséjével vált ismertté. Az eredeti mű címe „A diótörő és az egérkirály”, és egy varázslatos, ugyanakkor komor hangulatú históriát mutat be. A történet karácsony estéjén kezdődik, a főszereplő, Marika (más fordításokban Marie) egy különleges diótörőt kap ajándékba keresztapjától, Drosselmeyertől. Az éjszaka folyamán Marie felfedezi, hogy a diótörő életre kel, és egy csapat játékatyával együtt megküzd az egérkirály vezette egerek seregével. Marika bátyja, Frici komoly károkat okoz Diótörő fogazatában, ezért Marika a gondviselésébe veszi, bepólyálja. Nagyon megszereti Diótörő figurát, még késő este is vele játszik a karácsonyfa alatt, így elkíséri őt az első ütközetbe, mivel Diótörő háborúban áll a gonosz Egérkirállyal.
Másnap Marika a saját ágyában ébred, azonban senki nem hiszi el neki, amit a történtekről mesél. Mivel megsérült, ágyban kell maradnia, addig is Drosselmeyer keresztpapa a meséivel szórakoztatja. Diótörő az esti ütközet után megsebesült, így nem képes legyőzni az Egérkirályt. Marika segít neki, feláldozza a marcipánfiguráit, a cukorbabáit. Már a képeskönyveire kerülne a sor, azonban ezt Diótörő figura nem engedi, csak kardot kér. A történet végül egy varázslatos világba vezeti Marie-t, ahol a diótörő herceggé változik, és egy csodálatos kaland részeseivé válnak.
E. T. A. Hoffmann történetét a francia író, Alexandre Dumas id. 1844-ben egy felhasználóbarát verzióval lépett elő. Nem csoda, hogy sokáig francia meseként tartották számon a művet, így jutott el Oroszországba is.
Csajkovszkij Balettjének Diadalma
A Diótörő - Karácsonyi mesebalett az Operettszínházban
Az igazi nemzetközi hírnevet azonban a diótörő balettváltozata hozta meg. Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző 1892-ben komponálta meg a darabot, amelyet a francia Marius Petipa koreografált. A balett ősbemutatójára 1892. december 18-án került sor a szentpétervári Mariinszkij színházban. Ez volt a zeneszerző utolsó színpadi műve. A balett alapja E. T. A. Hoffmann meséjének átdolgozott, könnyedebb és romantikusabb változata volt, a Dumas-féle változatot továbbgondolva.
A balett cselekménye gyakorlatilag elhagyta a mesefonalat és a művet két részre osztotta: az elsőben meghagyta a karácsonyi jelenetet, a másodikban pedig Cukorországot mutatja be. Csajkovszkij éppen máson dolgozott, ezért is ódzkodott a darabtól, mivel úgy vélte, hogy a pazar díszletek és jelmezek az érzelmi befogadás kárára vannak. Maga a történet ugyanakkor nagyon tetszett neki, és munkája eredményeként a mesebalettnek lett lelke.
A balett vegyes fogadtatásban részesült: a cár szerette, a közönség és a kritikusok már kevésbé, túl ostobának, gyerekesnek tartották, nemtetszésüket azzal indokolták, hogy túl szimfonikus, illetve az első és a második rész között nincs kapcsolat. A balett kétfelvonásos darabként került színre, és gyorsan a karácsonyi időszak egyik legkedveltebb előadásává vált. A zenemű csodálatos dallamai - mint például a Virágkeringő vagy a Cukorszilva tündér tánca - a klasszikus zenei repertoár részévé váltak, és ma is gyakran hallhatók ünnepi koncerteken és reklámokban.
A forradalom idején a társulat szerencsésebb tagjai elmenekültek Oroszországból, a Diótörő herceget alakító táncosnak ez a lehetőség nem adatott meg, elvágták a torkát. A táncosok szétszóródtak a világban, a balett eljutott Londonba, Budapestre (1927-ben mutatták be) és San Franciscóba is. Walt Disney 1940-es „Fantázia” című alkotásában részleteket használt fel a zeneműből. A Diótörő elsődleges célja, hogy a gyermekek számára megszerettesse a balettet, napjainkra erre az előadásra váltottak jegyet legtöbben a világon.
A Diótörő Figurák a Karácsonyi Hagyományban
A diótörő figura szorosan fonódott össze a karácsonnyal azáltal, hogy számos karácsonyi hagyomány és történet részévé vált. A 20. században a diótörő figurák a karácsonyi dekoráció és ajándékozás szimbólumaivá váltak, különösen az Egyesült Államokban. Népszerűségüket tovább növelte a balett sikere, valamint az, hogy a második világháború után a német diótörő figurák exportja fellendült.
A figurák mára már nemcsak funkcionális diótörők, hanem dekoratív tárgyak is, amelyeket különféle stílusokban és méretekben készítenek. A hagyományos katonai megjelenés mellett manapság már tündérek, Mikulások, és más mesebeli alakok formájában is kaphatók. A diótörő figurája egyre inkább az ünnepi dekorációk központjába került, különösen az ünnepi időszak kezdete óta. A karácsonyi készülődés során sok család számára fontos részét képezi a diótörő figurája. Nincs karácsony Diótörő nélkül, és nincs Diótörő giccs nélkül, ki tudná ezt a Disney-nél jobban.
A diótörő figura mai napig népszerű karácsonyi dísz, amely sok otthonban és ünnepi rendezvényen megtalálható. Színei - zöld, piros, fekete, arany - illenek a karácsonyi színvilágba és örök klasszikusok, sosem mennek ki a divatból. A diótörő figura bármilyen formáját választva jól beilleszthető a lakás dekorációjába. Díszíthető vele a karácsonyfa, hiszen akasztós kivitelben is kapható, vagy kitehető a polcra. Miközben csodáljuk és díszítjük otthonunkat a karácsonyi diótörő figura segítségével, érdemes megünnepelni annak szimbolikus jelentését is.
A Disney „Diótörő és a Négy Birodalom” Filmje (2018)
A Disney ezúttal a Diótörőt vette kezelésbe, amikor 2016-ban bejelentette, hogy Lasse Hallström rendezésében vászonra viszi a történetet. A „Diótörő és a négy birodalom” (The Nutcracker and the Four Realms) rendezője Lasse Hallström és Joe Johnston, szereplői Mackenzie Foy, Keira Knightley, Morgan Freeman, Helen Mirren. A film 99 perces és 2018-ban mutatták be. Miután Hallström elvégezte a rábízott munkát, Joe Johnston újraforgatott bizonyos jeleneteket.
A Cselekmény
A Stahlbaum család először ünnepel az édesanya nélkül, aki minden gyermekének hagyott hátra valamit emlékül. A műszaki érdeklődésű Clara (Mackenzie Foy) egy kézzel készített tojásdíszt kap, amit csak kulccsal lehet(ne) kinyitni, ezért az órák és más kütyük világában otthonosan mozgó keresztapjához, Drosselmeyerhez (Morgan Freeman) fordul segítségért. Clarának csupán egy kulcsra van szüksége, egy kulcsra, aminek nincs párja, mert ez nyitja a dobozt, ami felbecsülhetetlen ajándékot rejt néhai édesanyjától, ugyanis az ígéret szerint Clara mindent megtalál benne, amire szüksége van.
A keresztapja éves ünnepi bálján a kislány egy aranyfonálhoz jut, ami elvezeti őt az áhított kulcshoz - aminek rögvest nyoma is vész egy különös, rejtelmes párhuzamos világban. Odaát Clara találkozik egy Philip nevű katonával, egy sereg egérrel és három birodalom kormányzóival. Clarának és Philipnek az ominózus negyedik birodalom területére kell merészkedniük, amit egy zsarnok irányít, hogy visszaszerezzék a kulcsot és visszaállítsák a harmóniát e bizonytalan világban.
Látványvilág és Fogadtatás
A Disney sokadik élőszereplős meséje ezúttal a karácsonyt célozza meg: E. T. A. Hoffmann „Diótörő és Egérkirály” című kisregényét, illetve Csajkovszkij Diótörő balettjét keresztezték, majd ehhez adtak fantasy elemeket, illetve alapjaiban változtatták meg az eredeti történetet is. A film színes, szép, látványos, de valahogy nem akaródzik átjönni a karácsony üzenete, hacsak nem a „Fogyassz!” az. A neves szereplőgárda, Matthew Macfadyen, Morgan Freeman, Richard E. Grant, Helen Mirren, Keira Knightley (és a többiek) tisztességgel megdolgoztak a honoráriumért, de semmi több. Mackenzie Foyt sokan szerették Clara szerepében.
A hómezőre kilépve mesebirodalomba érkező kislány, a játékhadsereg, a korbáccsal hadonászó karakter, a nagy egérré összeálló sok kicsi egér, az óriásrobot ugyan látványos, mind ismerős és valahogy mégsem az. Clara az aranyfonalat követve egy erdőbe jut, ahol éppen havazik. Nemcsak ennél, a legtöbb jelenetnél azt érezni, hogy ezeket a képsorokat már láttuk valahol. Sok a hasonlóság a Narnia krónikáival, ami önmagában nem okozna gondot, hiszen több mű jellegzetességét is átemeli a film, ugyanakkor az eredetiséget szinte teljesen mellőzi, klisét klisére halmoz. Clara karakterét igyekeztek az alkotók a feminista Disney-hercegnő képére formálni, különleges képessége a klasszikus történethez képest újítás: elméleti fizikai tudományos jártassággal rendelkezik. A szépségén túl tehát okos is, egyedül is boldogul, emellett nem a hercegnői pozícióból eredő „kötelező” jóság és báj, hanem az ész, a tudás segítségével teljesíti be küldetését.
A film egyik legnagyobb erénye a szemkápráztató látvány. A díszletek mellett a jelmezek, a sminkek is roppant részletgazdagok és briliánsak, azonban annak ellenére, hogy a címben is szerepel, a négy birodalmat csupán egy-egy montázsban ismerjük meg, emellett pedig az adott föld kormányzójának kinézetében köszönnek vissza a birodalom jellegzetességei. A látványvilág monumentalitása és minősége jól érzékeltethető a palota példájával, amely szinte tökéletes mása a Vaszilij Blazsennij-székesegyháznak. A CGI nem feltűnő, szerencsére a digitális technika által megteremtett kreálmányok sem hatnak nevetségesen művinek. A Diótörő többször megidézi Tim Burton „Alice Csodaországban” című filmjének effektjeit, Rőtanyó (Helen Mirren) cirkuszi bohócai pedig a rendező korai stílusára emlékeztetnek, ami a gyerekek számára ijesztő lehet.
A film csak egészséges mértékben adagolja a giccset és a manírt, habár hajlamos egyes jeleneteket cukormázzal leönteni, szerencsére ezek csak ideiglenesek, így a mű élvezhető marad. A cukormáznak fontos szerepe van, ugyanis az egyik fő tanulság, hogy ne ítéljünk első látásra, ugyanis nem minden az, aminek látszik. Habár Philip, a diótörő csak mellékszereplőként van jelen, helyette fontos szerephez jut Clara lelki világa, a gyásztól és a számkivetettségtől a megbocsátásig vezető út. Ugyanakkor a dialógusok erőtlenek, a mű halmozza a logikátlan fordulatokat, a humor pedig olyan régi favicceken alapul, amelyek nem megmosolyogtatnak bájuk vagy nosztalgikus mivoltuk miatt, csupán kínosak.
Az alkotást erősítik a jókor, jó helyen használt Csajkovszkij-dallamok, tökéletesen beleillik a miliőbe a csodás és vérprofi balett-betétekkel együtt, amelyek többségét az American Ballet Theatre vezető táncosa, Misty Copeland előadásában láthatjuk. A színészgárda remek, mindenki hozza a kötelezőt, azonban a Cukortündért megformáló Keira Knightley mégis kitűnik közülük. Az ő karaktere a legizgalmasabb, remekül hozza a negédes tündért, akinek szemében gyakran megcsillan a veszély és az őrület elegye. Rajta kívül egyik karakter sem árnyalt, és gyermekmese lévén természetesen nem rétegzett, bonyolult lelki világú figurákra vágyunk, de még a legkisebbek sem csak egysíkú karakterekkel boldogulnak.
A Disney ilyen apróságokon nem akad fent, pazar díszletekből és jelmezekből ezúttal sincs hiány, de a lélek az valahol lemaradt félúton. A diótörő és a négy birodalom sok érdekes újítást hozott, gyönyörű látványvilággal, Csajkovszkij csodálatos zenéjével és bámulatos balett betétekkel operál. Ugyanakkor hiába a vizuális élmény, a film semmilyen érzelmi hatással nincs nézőjére, csupán a karácsonyi hangulatot idézi és erősíti meg benne. Mintha az utóbbi időben a Disney többször csupán azért szállna fel a nosztalgiavonatra, hogy a régi történetek újdonsággal való megtöltése helyett csupán a szülők pénzét csikarja ki. A Diótörő esetében ez történt, ugyanis míg Csajkovszkij balettje egyaránt nyújtott szórakozást kicsinek és nagynak, a 2018-as élőszereplős diótörőre már 2019 januárjában sem fog emlékezni senki. Ha vitriolosan szeretnénk fogalmazni, a film létrejöttének egyik legnagyobb érdeme - az anyagiakon túl - az, hogy egy illatosítókat gyártó cég karácsonyi kollekcióját megihlette.