A magyar filmtörténetben kiemelkedő helyet foglal el Sós Mária, a Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró és egyetemi oktató, akinek munkássága jelentős mértékben hozzájárult a hazai mozgóképszakma fejlődéséhez. Élete és pályafutása különösen inspiráló azoknak a nőknek, akik a sokáig férfiak uralta filmes világban próbáltak érvényesülni, áttörve az úgynevezett "üvegplafont". Az IndaNext Hungary Kft. - a tartalom szöveg- és adatbányászat céljára való felhasználásához fenntartva minden jogot - által közzétett anyagokból kirajzolódó kép szerint Sós Mária nemcsak tehetségével, hanem elhivatottságával és újító szellemével is kitűnt. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezései értelmében a törvény 35/A. § (1) paragrafusa és a digitális szolgáltatások piacairól szóló európai irányelv (Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 Irányelve) 4. cikke alapján minden felhasználás csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges.
Korai évek és a filmes pálya kezdetei
Sós Mária 1948-ban született, nem sokkal a második világháború után. Szülei - édesanyja patikus, édesapja orvos, nőgyógyász - nem voltak művészek. Annak ellenére, hogy szülei kiskorában elváltak, egy megosztott lakásban továbbra is együtt éltek külön. Már fiatalon megmutatkozott különleges érzékenysége és kreativitása. Gyerekkorában pszichológushoz járatták, aki azt tanácsolta neki, hogy a vele történtek elmesélésére és a lelkében felmerülő kérdések megválaszolására csináljon és játsszon gombszínházat. Anyja megfogadta a tanácsot, és így szeretett bele a történetmesélésbe, a színházba. Ez az élmény alapozta meg későbbi filmes érdeklődését.
A rendezői felvételit megelőző öntudatlan ráhangolódásról egy 1993-as interjúban azt vallotta, hogy mindig is szerette a televíziót, ezért hamar jelentkezett oda dolgozni. Második gimnazista korától nyaranta amolyan mindenesként dolgozhatott, legelőször Makk Károly Germán vakáció című tévéjátékának forgatásán. Egyszer azután „szerencséje volt”, mert az Iskolatelevíziónál megbetegedett valaki, és másodasszisztensből első asszisztenssé avanzsálhatott egy napra Zolnay Pál mellett. „Ő aztán valahol azt mondta rólam, hogy »egész ügyes volt«, és így egyre több asszisztensi feladatot kaptam.” Ettől függetlenül csak a második próbálkozásra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskola televízió- és filmrendezői szakára.
George Cukor: A rendező, aki formálta a női karriereket
A második felvételi sikere valószínűleg Kádár János azon pártkongresszusi kijelentésének is köszönhető volt, ami a felvételijük előtt történt: "több nőt a közéletbe". Valószínűleg ezért voltak az osztályban hárman lányok. Sós Mária nem érzett más hatást, még a KISZ-t is arra használták, hogy saját klubjuk legyen, ahol hétvégén bulizhattak, és olcsó volt a sör. Szabadok és védettek voltak a főiskolán, nagyszerű mesterekkel: Máriássy Félix, Gábor Pál, Illés György, Fábri Zoltán, Szöllősi Andrásné (minden idők legjobb művészettörténet tanára, ami a filmeseknek fő tárgy volt), Makk Károly, Szécsényi Ferencné, Radnóti Miklósné (igen, Fanni!). Osztálytársai a film- és televíziórendező osztályban Bódy Gábor, Esti János, Felvidéki Judit, Kis Klára, Mihályfy Sándor, Sántha László, Surányi András, Vészi János voltak. Ez az időszak alapvető volt a szakmai fejlődésében, és megalapozta későbbi sikereit.
A Magyar Televízió évei és úttörő alkotásai
Sós Mária diplomafilmje, a „Portréfilm” nagy sikert aratott, emiatt hamar le is szerződtették az akkor még egyedülálló és nagyhatalmú televízióba. Az alkotás "ötvözete a riportnak, a dokumentumjátéknak, játékfilmes elemekkel". Egy artista, Medgyes Éva volt a főszereplő, vele járták körül a szerelem témáját, és akinek egy jelenetben a randevúról kellett volna beszélnie, de közölte, hogy egyedül nem tud rögtönözni. Amikor megkérdezték, ki legyen a fiú, ő Belmondót választotta. Kikopíroztak egy jelenetet a Kifulladásigból. Az egyszerre lírai, elgondolkodtató, innovatív és vicces film Tours-ban a fiatal filmesek Ma és holnap című fesztiválján a zsűri különdíját, Belfortban pedig a fiatal filmesek fesztiváljának fődíját nyerte meg. De az alkotás sikerrel szerepelt a már akkor is gazdag hagyományú Lipcsei és Oberhauseni Filmfesztiválon is.
A siker titkát 13 évvel később, 1988-ban abban látta a rendezőnő, hogy „ezt a tizenhat perces diplomafilmet nagyon jó élethelyzetben tudtam megcsinálni; tökéletesen szabadnak éreztem magamat. Tudtam, hogy diplomát fogok kapni, tudtam, hogy a tévében Vitrayval érdekes munkába fogunk, semmi görcs nem volt bennem, lelkileg, szellemileg, emberileg maximálisan a helyemen voltam” - mesélte Mária őszintén az Új Tükör riporterének.
Az út tehát ismét a televízióba vezetett, ahol egy meglehetősen furcsa nevű egység - a Szórakoztató Főosztály Vegyes és Összetett Műsorok Osztálya - alkalmazta Sós Máriát. Pályakezdéskor erről nyilatkozott a MAFILM Híradónak, 1980-ban, első nagyjátékfilmje rendezésekor. Főhősnőnk 1976 januárjától a Magyar Televízió rendezője volt. Vitray Tamás legendás talk show-jának, a Csak ülök és mesélek címűnek az első adását 1978. 09. 22-én vezényelte. A havi 60 perces műsort egy hónapon át készítették. „Fantasztikus időszak” volt ez a rendezőnő életében, ahogy egyszer fogalmazott. Kísérleteztek a televíziós cinéma vérité-vel, rejtett kamerás felvételek formájában (amely módszer erős közönségvisszhangot váltott ki), találtak barokk szobrokat az óbudai szeméttelepen, vagy éppen egy Kosztolányi-novella alapján nyerskosztevő bicsérdistával zsúfolt étteremben beszélgetett Vitray - pár példa, hogy szemléltessük a műsor tartalmát és formátumát. „Az a két és fél közös év nagyon-nagyon fontos volt számomra. És bár én a műsorok rendezője voltam, riportokat is készíthettem; az egész egyfajta nagyon jó szellemű csapatmunka volt.”
1979-ben Sós Mária első, televízióba szánt filmje, az „Az örök Don Juan I-II” került adásba. Ez is egy hibrid mű volt: dokumentarista és fikciós elemek váltották egymást. A korabeli újság így tudósított a forgatásról: „A keverőpultnál ülünk. Sós Mária készülő filmjének riportrészleteit nézzük - éppen Dunai Tamás vall a szerelemről, a nőkről, a férfiakról… Színész, amint legbelsőbb énjét adja, amint meztelenebb és kiszolgáltatottabb, mint a lakatlan szigetre verődött hajótörött. »Nincs nő és nincs férfi - külön, külön. A csábításnak nincsen trükkje…« Hónapok múltán újra találkozunk. Az 1-es stúdió rendezői szobájában - három monitoron egyszerre. Tollas kalapban, reneszánsz ruhában követi a rőtszakállú bölcs papot, Gábor Miklóst, így a kamera felé sétálva szűrik, morzsolgatják Vekerdy Tamás Don Juan, a csábítás iskolája című színdarabjának verses szövegét, az író mívesen formált mondandóját a szerelemről, a nőkről, a férfiakról… Színész, amint kiszolgáltatottja és egyben ura a szerepnek. Amint Don Juan - a csábító, és amint a csábítás anatómiáját készíti. Harmadszor e jelenet felvétele után, immár személyesen… - Dunai Tamás alakját újabban »a« szerelmes férfi figurájaként idézi emlékezetébe a közönség. - Meglep. Váratlan. Én soha nem voltam »hősszerelmes«… - tűnődik. - Miért, Don Juan hősszerelmes? - Éppen ez a Sós Mari rendezte film lényege. Hogy milyen is Don Juan… Én amellett szavazok: jelenség. Mindenki lehet Don Juan. Nem kell ahhoz »hősszerelmesnek« lenni. Sós Máriát és Tóth Erikát kértem meg, beszéljenek a készülő filmről. Két nő, két fiatal nő határozta el, hogy filmet csinál az örök Don Juanról. S hogy teljes és autentikus legyen a szerzők sora, forgatókönyvírónak Nádudvari Annát kérték meg. (Véletlen-e, hogy e sorok írója is nő?) - Kétrészesre tervezzük színes beszélgető-filmünket, amelyet irodalmi szemelvények tesznek teljessé - mondja a rendező. - Mit tart fontos fegyverténynek - eddig? - Például, hogy jól ismert színészeket nyertem meg - civilnek. Dunai Tamás, Koncz Gábor, Hegedűs Tibor, a volt vígszínházi főrendező, Rajhona Ádám, Darvas Iván beszélget tanárok, pszichológusok, írók között a szerelemről, a nőkről, a férfiakról, őszintén, maszk és »befolyásoltság« nélkül… - Szerintem a legfontosabb mondat, amely elhangzik a filmben, ez: »Az anyáknak kell megtanítaniuk fiaikat - hogyan kell szeretni« - mondja Tóth Erika. - Sokat segíthet a családok, a szeretők, a szerelmesek gondjainak feltárásában legalább, ha nem is a megoldásban az a sok értékes gondolat, amely elhangzik beszélgető partnereink szájából…”
Az első nagyjátékfilm: Boldogtalan kalap (1980)
Közben Sós Mária 1978-ban édesanya lett. „Én közben szültem egy kislányt, s mialatt szoptattam és pelenkát mostam-vasaltam, volt időm gondolkodni. Ekkor jutott eszembe Nemeskürty István korábbi ajánlata, amit még a vizsgafilmem megnézése után tett: készítsek nála a Budapest Filmstúdióban nagyjátékfilmet. Éppen abban az időben tapasztaltam elkeseredetten, hogy a baráti körömben majdnem mindenkinek felbomlófélben van az élete.” Ez a személyes élmény és megfigyelés inspirálta első nagyjátékfilmjét, a lélektani alkotást, (a rendezőnő egyik kedvenc rendezője Ingmar Bergman volt!), melynek címe „Boldogtalan kalap” (1980) lett. A rendezőnő a forgatókönyvet Vörös Éva dramaturg novellájából készítette. „Sós Marit szinte csak mint a »Csak ülök és mesélek« című tévésorozat rendezőjét ismerjük. Pedig már diplomafilmjével megnyert majdnem minden díjat, amit ebben a kategóriában a nemzetközi fesztiválokon odaítélnek. Szintén a televíziónál rendezte meg a Gross Arnoldról szóló filmet, és az »örök Don Juan«-t is. Most pedig, itt ül a MAFILM épületében. A vágóasztalon első nagyjátékfilmjének, a Budapest Filmstúdióban forgatott »Boldogtalan kalap«-nak a részletei ismétlődnek, állnak meg, peregnek odavissza, ki tudja, hányadszor. A rendező, az operatőr - Szabó Gábor -, s az asszisztens meg a vágó, ők valami különös nyelven beszélnek. - Tudod, akkor jön a »Pihentüdült«! - Igen, a »Tea« gyönyörű! - Ezt rövidebbre kéne venni! A kisfiú kell! - Az utcaseprő is! Ide-oda váltanak. Jelenetekben, időben. Sós Mari magyarázatot ad: - Meg kell találnunk a legjobb szerkezetet.”
A film három nőről szólt, akik a 80-as évek első felében Budapesten élnek. Mindhárman elváltak, értelmiségiek és barátnők, egyedül nevelik gyermekeiket. Nemcsak az ővelük történő dolgok voltak fontosak, hanem azoké is, akikkel találkoztak: a volt férjeké, a gyerekeké, a szomszédoké, az új szerelmeké. Három, nem túlságosan sokat foglalkoztatott színésznő kapott főszerepet: Nagy Anna, Kishonti Ildikó, Földessy Margit (irodalmárt, pályakezdő újságírót és grafikust alakítanak). Sós Mária jó színésznőnek tartotta mindhármukat, és nem hitt abban, hogy mindig ugyanazokat kell szerepeltetni. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy aki minden magyar filmben játszik, a századikban is jó legyen.
A bemutató utáni kritikák értékelték egy új rendezőnő bemutatkozását. Sós Mária a következőket mondta nemi identitásáról és rendezői szerepéről: „Nőnek születtem. Rendező lettem. Ezen adottságomon nem tudok változtatni. Nem tagadom meg, de nem is tartom hangsúlyozandónak a nememet. Ez egy túlméretezett probléma. Állítom, hogy senki nőkről nem mond többet filmen, mint Bergman, mert ő az emberről is nagyon sokat tud.” A film munkálataiban szereplőként és forgatókönyvíróként is részt vett Vekerdy Tamás pszichológus. „Rengeteget beszélgettünk a szereplőkről. Magnóba mondtuk, leírtuk az epizódokat. Aztán elvonultunk a szereplőkkel vidékre. Azokra a jelenetekre, amiket elmeséltem, rögtönöztek. Ezek lettek a film legérettebb, legjobb jelenetei. Vekerdy Tamás sokat segített. Igen érzékeny. A színjátszáshoz, filmhez, s általában a művészetekhez közelálló személyiség.” A „Boldogtalan kalap” elkészülése után a rendezőnő továbbra is a televízió szórakoztató osztályának rendezője maradt, de szívesen rendezett volna színházban is, például Vekerdy „Don Juan” című drámáját.
Kilenc évvel később már a Boldogtalan kalap utóéletéről is mesélt Mária: „A filmet akkor meghívták Cannes-ba a kritikusok hetére, arra a bizonyos vetítéssorozatra, amelyen az idén Enyedi Ildikó nyert Az én XX. századommal. Erre az egyhetes szemlére a filmkritikusok válogatnak, a világból összesen hat vagy hét filmet hívnak meg - ide már bekerülni is nagy megtiszteltetés.” A filmet több külföldi ország megvásárolta, egyszer a mi tévénk is vetítette, Olaszországban Kishonti Ildikó a legjobb színészi alakítás díját kapta érte, 1981-ben pedig Koltai Róbert nyerte a filmkritikusok díját.
Visszatérés a televízióhoz és a második nagyjátékfilm
A rendezőnő első játékfilmje után visszament a televízióba, ahol portréfilmeket készített: Vekerdy Tamásról, Simonyi Imréről, Hegedűs Gézáról és még sokakról. Legjobban a már említett Gross Arnoldról készített „Játék-film” című művét szerette ebből a korból, amelynek folytatását is tervezte. Lányi Fruzsina szerint édesanyját Bergmanon kívül Balázs Béla, John Cassavetes, Federico Fellini, Alfred Hitchcock és David Lynch művészete inspirálta leginkább.
Sós Mária második és egyben utolsó nagyjátékfilmje a „Városbújócska” lett (1984). A budapesti forgatáson ismét kint járt az újság, a Pesti Műsor: „A Rigolettó cukrászdában teljes a káosz. A kiszolgálópultnál mérik a pisztáciafagylaltot, a játékautomaták villognak-zenélnek-csörömpölnek, füst van, elég sok a vendég. És a hőség leírhatatlan. Igaz, kinn az utcán is tombol a szeptemberi nyár (30 fok meleg!), de itt benn… És füst van. Cigarettától és valami olajos műgyantától. Műfüst. Mert a fél cukrászda üzemel, a másik felét a filmesek foglalták el. Forgatnak. Sós Mária Városbújócska című filmjét. A kamera mögött Szabó Gábor operatőr. Az egyik asztalnál pedig egy csodaszép fiatal lány Másik János társaságában, sok-sok vodkás pohár és néhány üveg sör fölött társalog, ők a film főszereplői közül valók. A lány Prepeliczay Annamária, a Győri Balett tagja. Most debütál filmszínésznőként. A galériáról fekete szoknyában, fehér trikóban, fehér bóbitával, csipkés köténykében, kezében poharakkal teli tálcát egyensúlyozva Sós Mária liheg lefelé. Pincérnőt alakít. »Mihalkov, ha nem oszt magára fontos szerepet, mindig eljátszik egy pincérfigurát a saját filmjében. Rajongója vagyok, most utánzom is…« - mondja a rendezőnő, így már nem is furcsa, hogy az asszisztense elég gyakran adja ki a felvétel előtt a jelszót: - Mari, figyelj! De szerencsére a stábhoz tartozó kedves öreg hölgy, Mária néni már pattan is, és felsöpri az üvegcserepeket.”
Két felszolgálás közt, a kameraátállások perceiben a rendezőnő elmondta, hogy abszolút 1984-es lesz a film. Mai történet, mai harmincasokról. Egy valamikori baráti-intellektuális alkotó társaság - zenészek - ismét összetalálkoznak egy házibulin, s felelevenedik a múlt. De nem nosztalgiafilm! Viszont zenés. A zeneszerző az egyik szereplő, Másik János. Van egy zseniális gyerekszereplőjük is, Gévai Simon, akit több száz gyerek közül választottak ki. A többi szereplő sem kizárólag profi, mert Sós Mária úgy véli, ő személyiségekkel, és nem feltétlenül színészekkel szeret filmezni. Ehhez van szokva, még a televízióból, hiszen sok-sok filmet rendezett Vitray Tamás műsorában, a Csak ülök és mesélek-ben. Hogy a film valamennyi helyszíne zárt térben, szobában játszódik? Talán azért - mondja -, hogy a néző érzékelje, átélje a látottakat, hiszen a mozi maga is behatárolt tér. Mindenkinek - fiatalnak, öregnek - egyaránt szánta ezt a filmet. Hiszen rólunk szól, mindnyájunkról. Az emberi kapcsolatok, a család kisebb-nagyobb konfliktusai éppoly szerteágazóak, mint Rozgonyi Ádámmal közösen írt filmjének történetében.
George Cukor: A rendező, aki formálta a női karriereket
Sós Máriának a Film, Színház, Muzsikában, 1984-ben nem először és nem utoljára tették fel a Jolly Joker kérdést: rendező-e a nő? „-A női rendezők napjainkban még mindig kuriózumnak számítanak. Hogyan érinti, ha filmjeit akár jó, akár rossz értelemben a »nőies« jelzővel illetik? -Nem szeretem a feminista megkülönböztetést. Nem biztos, hogy nőnek kell születni ahhoz, hogy valaki fogékony legyen a női személyiség iránt. Szerintem például igazán Ingmar Bergman a le…”
Oktatói és közéleti tevékenysége
Sós Mária filmrendező-forgatókönyvíró az ELTE Bölcsészettudományi Kar Mozgóképelméleti szakán tanított, és tanszékünk gyakorlati képzésének oktatója volt. Ott, ahol ő maga is otthonosan mozgott, a Szabadság téren és a Lumumba (Róna) utcában is. Fontosnak tartotta, hogy ne kelljen bármi áron filmet készíteni, és amikor tanított, bármennyi ideje volt a hallgatóira. Különösen hiányoznak azok a csendes filmek, amiket ő tudott megfogalmazni, mert milyen nagy szükség lenne azokra.
Emellett aktív szerepet vállalt a magyar mozgóképszakma közéletében is. A Magyar Filmművészek Szövetsége Választmányának tagja, a Magyar Mozgóképrendezők Céhének elnöke, a FILMJUS Alapítvány Kuratóriumának volt elnöke, valamint a Magyar Mozgókép Közalapítvány egyik alapítója volt. A Magyar Televízió munkatársaként 1966-1971-ig vágóasszisztensként és rendezőként dolgozott a televízióban. A főiskola elvégzése után visszakerült a televízióhoz, ahol rendezőként, a Szórakoztató Főszerkesztőség Talk-show rovatvezetőként, majd 2003-tól főszerkesztő-helyettesként, majd főmunkatársként tevékenykedett. Szinte minden televíziós műfajban kipróbálta tehetségét, közel száz mű rendezője és forgatókönyvírója volt.
Az utolsó évek és az örökség
Az utóbbi években nagy érzékenységgel fordult a szegénység, a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott emberek iránt. Egyik kiemelkedő utolsó munkája a „Jajgatán” című alkotás volt. Sós Mária 2011. május 18-án éjjel, életének 63. évében váratlanul elhunyt, ezzel nagy veszteség érte a mozgóképszakmát. Halála váratlanul érte a kollégákat és a szakmát. „Ez így nem fair, hogy nem szóltál. És csak így, ukmukfukk elmentél. Most aztán persze hiányozni fogsz. Mert nagyon kevesen tudtak a Szabadság téren és a Lumumba (Róna) utcában is otthon lenni. Mert alig voltak, akik személyes felelősséget éreztek olyan kollégákért, akik valahogyan eltűntek, akikről semmit se lehetett hallani. Mert tudtad, hogy nem kell bármi áron filmet készíteni. Mert amikor tanítottál, bármennyi időd volt a hallgatóidra. És mert milyen nagy szükség lenne azokra a csendes filmekre, amiket te tudtál megfogalmazni. Ez most mind elment veled, pedig milyen fontos volna.”
Az ő munkássága azonban tovább él filmjeiben, tanítványaiban és abban a szellemiségben, amelyet a magyar filmszakmának adományozott. Sós Mária emléke arra int bennünket, hogy a művészet nem csupán szórakozás, hanem eszköz a társadalmi problémák feltárására, az emberi lélek mélységeinek megértésére, és a párbeszéd elindítására. Az oldalak tartalmával kapcsolatban minden jog fenntartva, beleértve a tartalom szöveg- és adatbányászat céljára való felhasználását is - a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezései értelmében a törvény 35/A. § (1) paragrafusa és a digitális szolgáltatások piacairól szóló európai irányelv (Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 Irányelve) 4. cikke alapján! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, grafikákat, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - az IndaNext Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal.
