A tevékeny hazaszeretet ritka szép ünnepe folyt le a székesfőváros szomszédságában november 17-én: az első magyar jótékony tüdő-gyógyintézet alapkövének letétele. Hazánkban az Erzsébet Királyné Szanatórium lesz az első nagy szabású intézet vagyontalan és szűk vagyonú tüdőbajosok gyógyítására. E humánus és nagy fontosságú közegészségügyi célra törekvő egyesület, a Budapesti Szegénysorú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesülete építteti a budakeszii tölgyerdőségek egyik tisztásán. Az egyesületet Korányi Frigyes főrendiházi tag, egyetemi orvostanár alapította 1897-ben - adta hírül a Vasárnapi Újság 1901-ben, bepillantást engedve egy különleges intézet, a mai Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet születésének körülményeibe. Ez az épület, mely a fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte, múltjával és jelenével egyaránt a magyar orvostörténet egyik legkiemelkedőbb szereplője. A budai erdők takarásában rejtőző intézmény történetébe merülve bizton kijelenthetjük: különleges intézet rejlik a budai erdők takarásában, mely a tüdőbetegségek elleni küzdelem fellegvárává vált.
A Tüdőgyógyászat Hajnala és a Szanatóriumok Korszaka
A XIX-XX. századok fordulóján a tüdőbaj gyógyítására a kor orvoslása szerint legalkalmasabb gyógyítóhelyek sorra nyíltak meg Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban, Svájcban és a mai Ausztria területén is. Ezek a kórházak leginkább a tehetősebb néprétegeket célozták, holott a TBC mindig is a szegények betegsége volt. Ilyen intézetek mintájára tervezték itthon a magyar tüdőgyógyászat fellegvárát, a Budakeszi és Budapest határán húzódó, máig érintetlen erdő mélyén álló Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetet, korai nevén az Erzsébet Királyné Szanatóriumot. Az intézmény alapításának története egészen az 1860-as évekig nyúlik vissza, amikor Európában a tudatos kórházfejlesztések két irányba indultak: egyrészt elkülönültek a szakterületek, másrészt a tapasztalatokra épülő, szerteágazó diagnosztika és gyógyászat egyre összetettebb logisztikát és szervezettséget kívánt. Megszülettek a kórházak működését előíró törvények, így az első magyar kórháztörvény is 1876-ban.
A fertőző betegségek esetén alkalmazott gyógyítási módszer az elkülönítés volt. A kezelések a szervezet ellenálló-képességének erősítésén és a friss levegő jótékony hatásán alapultak, vagyis „higiénikus diétás” kezelés folyt a szanatóriumok falai közt egészen az első gyógyszerek felfedezéséig. Az elnevezés egészen konkrétan tudatos testmozgást, vízgyógyászatot - vagyis hideg vízzel való lemosást, átdörzsölést, így a vérkeringés felpezsdítését, és ezáltal való méregtelenítést - takarta, valamint a gyógyító napfény és friss levegő minél teljesebb élvezetét, és a napi ötszöri, rendes étkezést.
1894-ben Budapesten tartották a Nemzetközi Közegészségügyi és Demográfiai Kongresszust, ahol a kor német szaktekintélye, Lyden professzor jelentette ki: a TBC elleni harc kulcsa a szanatóriumok létrehozása. Az 1890-es években Németországban már 50 ilyen intézmény állt a betegek rendelkezésére összesen 10 ezer ággyal. A kongresszust követően ismeretlen adakozó - mint később kiderült, Wodianer Albert újpesti bőrgyáros, iparmágnás, főrendiházi tag, a Lánchíd építését finanszírozó Wodianer Samu fia volt az - 20 ezer koronás adományával elindulhatott az első magyar tüdőszanatórium ügye. Komoly támogatást élvezett a projekt, ugyanis 1896-ban az évente regisztrált körülbelül félmillió TBC-s betegből hetvenezren haltak meg, de még 1938-ban is minden tizedik magyar haláleset oka a TBC volt, vagyis valós gazdasági, demográfiai, de mindenekelőtt közegészségügyi feladat volt a tüdőbaj gyógyításának hatékony megoldása.
Az Erzsébet Királyné Szanatórium Megvalósulása
Az 1897-ben megalakult Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesülete, mely közel ötven éven át, egészen 1947-ig működtette az Intézetet. Első elnöke a nagytekintélyű magyar politikus, Fiume országgyűlési képviselője, Batthyány Gyula festőművész apja, Batthyány Lajos gróf volt, egyik alelnöke a pénzügyi szaktekintély, báró Harkányi Frigyes, a másik, az Egyesület orvosszakmai vezetője Korányi Frigyes, majd később fia, Korányi Sándor.
1898-ban a főváros ingyenesen telket ajánlott fel hét(!) lehetséges helyszínen. 1898 októberében fogadta az Egyesület vezetését az uralkodó, aki üdvözölte a döntést: a vadonatúj szanatóriumot Erzsébet királynéról nevezzék el. A Budakeszi határában elterülő déli fekvésű, erdős domboldal a Szanatórium első igazgatójának, Kuthy Dezsőnek javaslatára került napirendre.
A munkálatok mellé a kor értelmiségi elitje is odaállt. 1899 szeptemberében a fővárosi lapok szerkesztőit és kiadóit Rákosi Jenő, a legnagyobb tekintélyű lapszerkesztő hívta fel egy közös akcióra, melyben a tüdőbaj megfékezését közös feladatnak láttatta. Benczúr Gyula rajzolta a felhívás emblémáját, de Blaha Lujza és Mikszáth Kálmán is a nemes ügy patronálója lett. Jókai kész szózatot intézett a Pesti Hírlap olvasóihoz, és pénzadománnyal is hozzájárult a Szanatórium indulásához, ilyenformán: „Teljes elismeréssel viseltetem az orvosi tudomány minden gyógyszerei és szérumai iránt, melyekkel a romboló népbetegséget leküzdeni időtlen idők óta törekszenek: mindazoknál hathatósabb az istenáldotta lég. Ezt az áldást kívánja megadni a felállítandó szanatórium a szenvedő emberiségnek Magyarországon. Egy nagyszerű gyógyintézet emelendő fővárosunk legegészségesebb részében, a budai hegyek szélvédte völgyében, mely orvosi vélemény szerint a legszerencsésebb fekvéssel bír. Én magam, őseimtől nem örököltem nagy birtokot, kinek a szerencse nem osztott kincseket, ki folytonos munkám után élek: ezer koronával járulok a szent cél eléréséhez.” Híres iparosok is adományoztak, Árkai Sándor műlakatos, többek között a régi Erzsébet-híd lakatosmunkáinak mestere lakatosmunkákat ajánlott fel 200 korona értékben, a híres Buchwald-székeket gyártó bútorgyáros Buchwald Sándor pedig vaságyakkal járult hozzá a kórház indulásához.
Falak Lettek a Tervekből: Az Épületek és a Kezdeti Működés
1901-ben 116 ággyal, 38 dolgozóval indult az intézet. Az „A” épület épült meg elsőnek, 1901. november 17-i alapletétel után még a tél beálltáig(!) tető alá került a Czigler Győző, a Széchenyi-fürdő építésze által tervezett tömb, szintenként 5 méteres belmagassággal, tágas, egész emeleteken végighúzódó teraszokkal. Ezen teraszokon a kezelés szerves részeként télen-nyáron hosszú órákat töltöttek az itt gyógyuló betegek, mindig szigorúan fekve, hogy beteg tüdejük egészen feltöltődhessen a jótékony erdei levegővel. A földszinten vízgyógyintézet nyílt, a betegszobák az első két szinten voltak, a harmadik emeleten nővér- és cselédszobák.
A mediterrán hangulatú J-épület, más néven a Weiss Manfréd-pavilon, nyerstégla falaival kitűnik régebbi, klasszikusabb vonalú társaitól, de elüt a második világháború után épült betontömböktől is. Ez az 1918-as, inkább art deco vonalvezetésű épület a fénykorban tetőterasszal is rendelkezett, rajta falécekre futó rózsalugassal, körbefutó teraszain pedig csíkos vászontetővel árnyékolt oázis várta a gyógyulni vágyókat. Az épület egy év alatt épült meg olasz hadifoglyok közreműködésével, és eredetileg az első világháborúban tüdőbajjal fertőzött, hazakerült katonák gyógyítására szolgált. A Weiss Manfréd-pavilont a kezdetektől a Hadügyminisztérium működtette egészen 1947-ig, amikor a főváros kezelésébe került át. Építését Weiss Manfréd lányának sikeres gyógyulása inspirálta, aki hálából nagyértékű adományt tett az intézetnek.
Élet a Falak Között: Házirend és Az Étrend Jelentősége
A kezdettekkor szigorú házirend szabályozta a betegek mozgását. Megszabták, ki, mikor tartózkodhatott a teraszokon, a kertben, nem beszélgethetett egymással férfi és női beteg. A XX. század első felében a betegek 70 százaléka 30 év alatti volt, kétharmaduk fertőző. A XIX. században még nem tudták, hogy a tüdőbaj ragályos, ezért nem társult megbélyegzettség a betegséghez, így Egressy Béni, Csengery Antal vagy Chopin, Byron, Robert Burns, Emily Brontë, Csehov, Franz Kafka, John Keats, Dylan Thomas vagy Walt Whitman tüdőbajáról is tudni lehetett. A huszadik században azonban az akkor már köztudottan erősen fertőző kór stigmatizálta a betegeket, így kevésbé ismert tény, hogy ebben a betegségben halt meg többek között George Orwell, D.H. Lawrence, Sztravinszkij, vagy éppen Eleanor Roosevelt is. Itt, a hajdani Erzsébet Szanatóriumban kezelték sajnos sikertelenül a fiatalon, mindössze 37 évesen, 1940-ben meghalt gróf Károlyi Gyuláné Horthy Paulette-et, és szerencsére sikeresen Weiss Manfréd lányát is.
A tüdőbetegségek kezelése a korai időkben, az első antibiotikumok felfedezése előtt, elsősorban a szervezet természetes védekezőképességének megerősítésére fókuszált. Ennek központi eleme volt az úgynevezett „higiénikus diétás” kezelés. Fontos megjegyezni, hogy a „diéta” kifejezés ebben a kontextusban nem a mai értelemben vett kalóriamegvonásos étrendet jelentette, sokkal inkább egy átfogó életmódot, egy gyógyító rendszert. A tüdőbajos betegeknek ekkoriban éppen a szervezet erősítésére, súlygyarapodásra és az immunrendszer támogatására volt szükségük.
Ennek a „higiénikus diétás” kezelésnek szerves része volt a napi ötszöri, rendes étkezés. Ez a gyakorlat azt jelzi, hogy a betegek nem alacsony kalóriatartalmú ételeket kaptak, hanem rendszeres, tápláló és bőséges étkezéseket, amelyek hozzájárultak erejük visszanyeréséhez és a betegséggel szembeni ellenálló képességük fokozásához. Az étkezés mellett a gyógyító protokoll magában foglalta a tudatos testmozgást, mely a betegek fizikai állapotához igazodva, fokozatosan épült be a napi rutinba. A vízgyógyászat, pontosabban a hideg vízzel való lemosás és átdörzsölés szintén kulcsfontosságú volt, mivel ezáltal felpezsdítették a vérkeringést és elősegítették a méregtelenítést. A friss levegő és a gyógyító napfény minél teljesebb élvezete is elengedhetetlen része volt a terápiának, a tágas teraszokon való pihenés, gyakran fekvő helyzetben, órákon át, lehetővé tette a tüdők számára az erdei, tiszta levegő maximális felvételét. Ezek az elemek együttesen szolgálták a betegek gyógyulását, a szervezet megerősítését egy olyan korban, amikor a célzott gyógyszeres kezelések még nem álltak rendelkezésre.
Fordulópontok és Jelenkori Kihívások: A Korányi Intézet Napjainkban
Az antibiotikumok ismeretére, pláne az első, a tüdőbajt gyógyítani képes orvosságok felfedezésére az 1930-as, sőt negyvenes évekig kellett várni. A Streptomycin volt az első gyógyszer, ami átütő sikert ért el a TBC gyógyításában. Az 1940-es évek végén azonban rendkívül drága volt a beszerzése az Egyesült Államokból. Ezért az Erzsébet Szanatóriumban az első, beadott adag után nagy üvegballonokban gyűjtötték a kezelt betegek vizeletét, és abból laboratóriumban nyerték vissza a hatóanyagot, amit újra fel tudtak használni.
A harmincas évek végének diszkriminatív törvényei, a háború, a sorozások, majd az ostrom mind-mind érintették az erdő mélyén rejtőző intézetet, mégis meg tudott maradni a gyógyítás szigetének. A front gyorsan áthaladt a területen, összesen két komoly belövésről tudósítanak a feljegyzések, és, hogy a Weiss Manfréd-pavilonba orosz katonák költöztek, igaz, mindössze 10 napra. A háború utáni keserves évtizedek, de különösen negyvenes, ötvenes évek végének diktatórikus berendezkedése a TBC visszaszorítását nagyban segítette. A védőoltások kötelezővé tétele, a beadás megszervezése, a fegyelmezett logisztika kedvezett a betegség visszaszorításának. A háború után a szanatórium neve és szerepe is megváltozott, a TBC visszaszorulásával a tüdő egyéb betegségei vették át a főszerepet az intézet gyógyító munkájában. Ekkoriban az Erzsébet Királynő nevet Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet névre cserélték.
Az intézet vezetője, dr. Bogos Krisztina Phd. főigazgató asszony szerint a „siker titka a szoros elköteleződés, a szakmai alázat, a tüdőt érintő betegségek mindenkori, magas szintű gyógyítása, az alapítók által megalapozott hagyomány, amire büszkék vagyunk, és amely 120 év munkájának alapját képezi.” Úgy véli, a tradíció és eszmeiség, amit Korányi Frigyes képviselt, mai napig jól jellemzi az intézetet: energiát nem kímélve a lehető legjobb munkára kell törekedni. Az igazgató asszony magasztos dologként utal az intézet vezetésének szolgálatára és elmondja: az egyetem elvégzése óta itt dolgozik, számára vezetővé válni a sok éves hűség, az itt töltött több évtizedes munka elismerése volt. „Szeretnék helytállni, adni, visszaadni tudni a kórháznak, ahol mindig is dolgoztam. Az intézet első női vezetőjeként különleges felelősséggel tartozom, így helytállni, nőként adni tudni inspiráló feladat.”
A munkára természetesen töretlenül nagy szükség van, hiszen bár a TBC mára ritka betegségnek számít, sok más problémán segíteni tud az intézet. „Hála a szakma erőfeszítéseinek, az országos tüdőgondozó hálózatnak, Intézetünk országos központként valamennyi tüdőt érintő obstruktív, vagyis a légzőszervi működést akadályozó betegség gyógyítását vezeti. Ilyen például az asztma, a COPD, a tüdőrák ellátása, a gyulladásos tüdőbetegségek, bakteriális, gombás, illetve vírus okozta betegségek, számos tüdőt érintő autoimmun és thromboemboliás betegség kezelése. Büszkék vagyunk mellkassebészeti és intenzív osztályaink magas színvonalára, amelyek szintén vezető szerepet élveznek országos szinten. Öt különálló aktív tüdőbelgyógyászati osztályunk működik, továbbá egy izolált a kevés, de létező TBC-s betegek részére, egy hospice-palliatív osztály, krónikus, valamint légzőszervi és kardiológiai rehabilitáció, és a cisztás fibrózis felnőttek kezelésének központja” - magyarázta az igazgató asszony. És persze egy ilyen évvel a hátunk mögött nem feledkezhetünk meg a tüdőt támadó Covid-vírusról sem. „Tudtuk, hogy a pandémiával való küzdelem oroszlánrésze az infektológián kívül minket érint leginkább, lévén a fert…” A Korányi Intézet továbbra is élen jár a tüdőbetegségek diagnosztizálásában, kezelésében és megelőzésében, hűen az alapító atyák által lefektetett elvekhez és az elmúlt több mint egy évszázad hagyományaihoz.
tags: #koranyi #korhaz #kaloriaszegeny #etlap