Babilon, a Tigris és az Eufrátesz folyók termékeny vidékén elterülő ősi metropolisz, évszázadokon át a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb kulturális, gazdasági és politikai központja volt. Híres volt monumentális épületeiről, fejlett tudományáról, valamint a vele kapcsolatos bibliai és mitológiai elbeszélésekről. Az Újbabiloni Birodalom idején, különösen II. Nabú-kudurri-uszur uralkodása alatt élte virágkorát, amikor is egyedülálló építészeti csodák és tudományos eredmények születtek.
Babilon Elhelyezkedése és Kiterjedése
Babilon városa egy nagy síkság közepén terült el, és egy olyan négyszöget formált, amelynek mindegyik oldala százhúsz sztadion hosszú volt, így a város kerülete összesen négyszáznyolcvan sztadiont tett ki. Hérodotosz, aki maga is járt Babilonban, és ismereteit részben az ott látottakra, részben az ott hallottakra építette, rendkívüli méretűnek írja le. Az elbeszélések szerint ilyen hatalmas Babilon városa, és az a mód, ahogy megépítették, tudomásunk szerint egyetlen más városéhoz sem fogható.
A Monumentális Városfalak és Vizesárkok
A várost kívülről mély és széles vizesárok vette körül. A városfal vastagsága ötven királyi pékhüsz, magassága pedig kétszáz pékhüsz volt. Ez a lenyűgöző méretű erődítmény a város védelmét szolgálta. A falak építéséhez felhasználták a csatornából kikerült földet: téglákat készítettek, majd kemencében kiégették őket. A téglákat forró aszfalttal illesztették össze, s minden harmincadik téglasor fölé nádfonadékot raktak. Ekképp építették ki először a csatorna peremét, majd a városfalakat.
A falak tetején egymással szemben emeletes épületeket húztak fel, közöttük pedig egy négyes fogatnak is elegendő utat hagytak. A falakon körben száz torony állt, amelyek, akárcsak az ajtók és a küszöbök, bronzból készültek. A fal tehát mintegy páncélt vont a város köré. Ezen belül húzódott egy másik fal is, mely nem sokkal gyengébb volt az előbbinél, csak alacsonyabb. Ez a kettős falrendszer kivételes védelmet biztosított Babilonnak.
Az Eufrátesz és a Város Szerkezete
A város két részből állt, mert középen az Eufrátesz nevű folyó osztotta ketté. Magát a várost három- és négyemeletes házak alkották, s egyenes utak szelték át, amelyek, éppúgy, mint a keresztutak, a folyóhoz vezettek. A folyó menti falakhoz érkező utak végén kapuk találhatók, s számuk megegyezett az utcák számával. Valamennyi bronzból készült, s a folyóra nyílt.
A város mindkét részének közepén egy-egy épület állt. Az egyik egy nagy és erős kőfallal védett királyi palota volt, a másik pedig Zeusz Bélosz (Marduk) bronzkapus szentélye. Ez utóbbi a babiloni vallás központi helyszíne volt, ahol Mardukot, a város főistenét imádták.
Nitókrisz Királynő Vízépítési Projektjei
Hérodotosz egy egykori királynőt is említ, akinek Nitókrisz volt a neve, és elődjét, Szemiramiszt is felülmúlta bölcsességben. A szövegben szereplő Nitókriszt, mint babiloniai királynőt egyedül ő említi. Nemcsak emlékműveket hagyott hátra, hanem amikor látta, hogy mily hatalmas és ellenállhatatlan a médek ereje, s más városokkal együtt magát Ninoszt is be tudták venni, nagy előrelátásra valló óvintézkedéseket tett.
Először is a várost átszelő Eufrátesz korábban egyenes folyását a felső szakaszon ásott csatornákkal kanyargóssá tette, a folyó mindkét partján lenyűgözően hosszú és magas gátakat emeltetett. Babilon alatt, nem messze a folyamtól pedig egy roppant tómedret ásatott, olyan mélyet, hogy a talajvíz mindig megtöltse. A kiásott földből töltést emeltetett a folyó partjain, a munka végeztével pedig kövekkel rakatta ki a medence oldalait. Ezzel, tudniillik hogy kanyargóssá tette a folyót és megásatta a medencét, az volt a célja, hogy a víz áramlása a sok kanyar miatt lelassuljon, s a hajók minél hosszabb úton juthassanak el Babilonba, s végül a tó miatt újabb nagy kerülőt kelljen megtenniük.
Azzal egy időben, amikor medencét ásatott a tónak, egy másik emlékezetes alkotást is létrehozott. Hosszú köveket vágatott, azután megásatta a helyüket, majd a folyam vizét a már elkészült medencébe vezettette. Amikor ez megtelt, s a folyam régi medre kiszáradt, égetett téglából falat húzatott a város felé eső partok s a bástyákból kivezető lépcsők mentén. Ezután a kiásott kövekből, melyeket vassal és ólommal erősített össze, a város közepén pilléreket rakatott. Napkelte után erre hasáb alakú gerendákat fektettek, s a babiloniak átjárhattak rajta. Miután a kiásott medencét a folyam vize feltöltötte, s a híd építésével is elkészültek, visszavezették az Eufráteszt a régi medrébe. Így kettős szándéka valósult meg, mert a tó elmocsarasodott, a polgárokat pedig híddal ajándékozta meg. Ezek a grandiózus vízépítési munkák a kor mérnöki teljesítményének csúcsát jelentették.
Tudomány és Kultúra Babilonban
Babilon - ami alatt most a komplett Újbabiloni Birodalmat, illetve a Babilon nevű fővárost is értjük - amúgy rendkívül izgalmas és kulturálisan is pezsgő hely volt, ahol virágzott a mezőgazdaság és a kereskedelem. Korábban soha nem látott csúcsokra jutott a csillagászat tudománya. A babiloniak rendkívül precíz megfigyeléseket végeztek az égitestekről, részletes csillagászati táblázatokat készítettek, és fejlett matematikai módszereket alkalmaztak a jelenségek előrejelzésére. Ez a tudományos fejlődés hozzájárult a naptárkészítéshez és az időmérés pontosságához. A mai napig használatos óra- és szögmértékegységek (pl. 360 fok) gyökerei is az ókori mezopotámiai csillagászathoz nyúlnak vissza.
Emellett buján zöldelltek a függőkertek (legalábbis állítólag), amelyek a világ hét csodája közé tartoztak, és olyan monumentális épületcsodákat húztak fel, mint a híres Istár-kapu. Az Istár-kapu, melyet mázas téglákból építettek, oroszlánokat, bikákat és sárkányokat ábrázolt, és a város egyik leglátványosabb bejárata volt.
Ishtar kapu és a folyamatok útja
Babilon a Bibliában és a Populáris Kultúrában
Babilon - ahogy mondjuk Bizánc - sokak számára azóta is a romlottság, a bűn, a hanyatlás és az önmaga súlya alatt összeomló emberi civilizáció szinonimája, nyilván nem függetlenül attól, hogy Nabukodonozor király (hivatalos átírásban II. Nabú-kudurri-uszur) Kr. e. úgy 600 évvel megostromolta Jeruzsálemet, lerombolta Salamon templomát és több mint tízezer júdeai zsidót kényszerített száműzetésbe (ez volt az ún. babiloni fogság). Az ószövetségi narratíva szerint Babilon városa olyan istentelen birodalmat épített, amely az egész ismert világot uralta, és világnézetét pedig minden általa meghódított népre ráoktrojálta.
„Én vagyok, és nincs senki rajtam kívül; Nem ülök özvegyként, és nem ismerem a gyermekvesztést” - mondja Ésaiás próféta könyvében a büszke, önmagát legyőzhetetlennek vagy egyenesen isteni hatalmúnak képzelő Babiloni Szűz (igen, itt valamiért nem sárkányon lovagló prostituált, hanem egy fiatal lány személyesíti meg a sötétség földi helytartóját). Ugyanez a fejezet beszéli el szép allegorikus képekben Babilon megalázó bukását is: „Szállj le és ülj a porba, Babilon szűz leánya, ülj a földre királyi szék nélkül, te a Káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged gyöngének és elkényeztetettnek! Vedd a malmot és őrölj lisztet, född fel fátyolodat, emeld föl a hosszú ruhát, född fel czombodat és menj át a folyókon."
A fantasztikusabbnál fantasztikusabb jelenetekben és figurákban egyébként is bővelkedő Jelenések könyve talán legemlékezetesebb és legmenőbb karaktere a 17. fejezetben, egy pszichedelikus látomásban feltűnő Babiloni Szajha, avagy a Nagy Kéjnő, aki nagyjából úgy fest, mintha egy kard és varázslat típusú fantasyregényből vagy egy heavy metal-lemezborítóról lépett volna elő: egy hatalmas, hétfejű fenevad hátán lovagol, a keresztények vérét issza, és olyan dúsan van felékszerezve, akár egy pogány bálvány. „Ott láttam egy asszonyt, skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt káromló nevekkel, s hét feje és tíz szarva volt. Az asszony bíborba és skarlátba öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve. Kezében undoksággal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg.”
A Nagy Kéjnő természetesen - ezt azért tényleg nem nehéz kitalálni, hisz konkrétan rá van írva nagy betűkkel a homlokára - allegorikus figura: a Bibliában mindig a gonosz birodalmát és az elnyomó hatalmat jelentő babiloni (esetleg bábeli) királyság megtestesítője. Vagy ahogy a Jelenések könyve misztikus és kissé homályos magyarázatából kiderül: az asszony az a nagy város, aki a föld királyain uralkodik. A fenevad - ami volt, de többé nincs - hét feje pedig hét hegy vagy hét király, öt közülük már meghalt, egyikük most uralkodik, az utolsó még nem jött el, de amikor eljön, rövid ideig ülhet csak a trónon. A tíz szarv tíz másik királyt takar, akik még nem jutottak hatalomra, de a szörnyeteg segítségével egyetlen óráig uralkodhatnak. A tíz király, élükön a fenevaddal háborút indítanak a Bárány ellen, de elbuknak. Ezután dühükben elpusztítják a Babiloni Szajhát: ruháit letépik, testét felfalják, és őt magát tűzben megégetik. Micsoda lenyűgöző, fenséges apokaliptikus jelenet! Maga a Babiloni Szajha is valószínűleg Rómát jelképezi ebben az esetben; öltözéke is inkább erről tanúskodik.
Persze ez - mármint a valódi - Babilon azért nem feleltethető meg teljes mértékben a bibliai Babilonnak, hisz utóbbi sokkal inkább egy jelkép, semmint egy valódi hely, amibe mindenki azt láthat bele, amit csak akar, vagy ami éppen kényelmesen egybevág a világnézetével: a Szovjetuniót, az EU-t, Kínát, az Egyesült Államokat, a kapitalizmust, a fasizmust, a kommunizmust, a Háttérhatalmat, vagy tulajdonképpen bármilyen nagynak és félelmetesnek tűnő képződményt, amely világuralomra törekszik (és amely majd egy ponton szükségszerűen összeomlik, hisz semmi sem örök).
Az Újbabiloni Birodalom Bukása
Az Újbabiloni Birodalom valóban elbukott a Kr. e. 6. században, Nabú-naid uralkodásának idején. Ő - hasonlóan mondjuk a jó nyolcszáz évvel korábban élt Ehnaton egyiptomi fáraóhoz - afféle vizionárius-fantaszta reformer volt, és kissé talán őrült is, aki sikerrel idegenítette el magától az egyházi, a katonai és a politikai elitet is: Marduk kultuszát Szín holdistenével cserélte fel, és több időt töltött a régi templomok tanulmányozásával, mint a hadászati kérdésekkel, illetve a tényleges uralkodással.
Szóval egy ilyen eleve bizonytalan helyzetbe érkezett meg barbár seregével Nagy Kürosz, az Óperzsa Birodalom alapítója, aki minden különösebb gond nélkül igázta le az addig a világ urának számító nagy Babilont, és azzal a lendülettel haza is engedte Jeruzsálembe a zsidókat. Igaz, sokan közülük már olyan kiválóan beilleszkedtek addigra, hogy inkább vissza se tértek őseik földjére. Babilon bukása egy korszak végét jelentette, de öröksége, építészete, tudományos eredményei és kulturális hatása továbbra is él a történelemben és a kollektív emlékezetben.
tags: #tudomanyos #marhia #babiloniaban